Dr. Juel and Dr. Connor

"You can do anything, but not everything."

A nap első felében, gyors egymásutánban, három műtétet is végigcsináltam. Épp csak végeztünk az egyikkel, már mosakodhattam be a másodikhoz, majd ugyanígy a harmadikhoz is. Az első egy előre bejegyzett operáció volt, a második szintén, ám későbbre volt ütemezve. A kis srác lenyelte néhány játékát, és a röntgen alapján először úgy ítéltük meg a helyzet súlyosságát, hogy még tud várni, ám gyomorperforációt okoztak a tárgyak, és mondhatni rohantam az egyik műtőből a másikba, hogy megmenthessük az életét. Végül pedig egy autóbaleset áldozatait hozták, köztük egy kosarast, az idei NBA legújabb felfedezettjét. Bevallom töredelmesen, az elmúlt években, sőt, közel tíz éve nem követem megszállottan a kosárlabda mérkőzéseket. Előbb Afganisztán foglalt le, ott bizony nem nagyon volt lehetőségünk sportközvetítéseket nézni, aztán, amióta hazatértem, belevetettem magam a munkába, és örülök, ha tudok szakítani arra időt, hogy én magam edzhessek, de azért Tyler Rhodes neve még a számomra sem teljesen idegen. Viszont ma elsősorban csak arra tudtam összpontosítani, hogy az életét mentsem, mert belső vérzéssel hozták be, és csak később tudtuk figyelmünket arra fordítani, hogy az ütközés során sérült karját is megvizsgáljuk. Szerencsétlen pasasnak még csak most lendült felfelé a karrierje, vagy szerencséje, vagy bármi is az, aminek a sikereit köszönheti, és ha a szilánkosra tört balját meg is menthetjük, akkor is hosszú időbe fog telni, míg újra olyan lesz, mint régen. Ha ez egyáltalán lehetséges. Ami azt illeti, ezt így kerek-perec meg is mondtam neki, hisz tudnia kell. Az NBA-s sztár pedig úgy döntött, szerintem nagyon is helyesen, hogy nem bízza a véletlenre a sorsát, és a külső segítséget választja. Annyi biztos, hogy mielőtt ismét a műtőbe gurítanám, hogy kezelésbe vegyem a karját, nekem így is, úgy is mindenképpen konzultálnom kell egy ortopéd sebésszel is. Hisz több szem többet lát, azt mondják. De a jelenlegi helyzetben, ráadásul figyelembe véve, egy neves sportolóról van szó, ennyi nem lesz elég. Ám a kórházi kollégám épp a szabadságát élvezi, és volt olyan pofátlan, hogy még a telefonját is kikapcsolta, a helyettesében pedig nem igazán bízom, legalábbis akkor nem, ha a kórház számára ilyen fontos ügyben kell véleményt kérnem. Így hát végül közös megegyezéssel a Mount Sinei klinika elismert orvosát, Dr. Sylvia Juelt hívtam segítségül. Személyesen még nem találkoztunk a kolleginával, csak telefonon értekeztünk, illetve hallottam már róla korábban. Amíg a megérkezésére várok, hamar kihasználom az alkalmat a mozgalmas délelőtt után, hogy egy kicsit feltöltődjek, és még egyek is pár falatot. Közben meghagyom a gyakornokaimnak, hogy legyenek résen, és azonnal csipogjanak nekem, ha a nő az épületben van. Amint ez megtörténik, már indulok is a fogadására.
- Dr. Juel, köszöntöm a Manhattan Medical Centerben! Dr. Connor vagyok, beszéltünk telefonon! - nyújtok neki kezet, aztán hamar terelem is beljebb, hogy találkozhasson a pácienssel, illetve meg tudja nézni a leleteit. Ha nem egy sztár kosarasról lenne szó, valószínűleg maradtunk volna a Skype konferencia mellett, és a betegnek be kellene érnie a helyi ortopéddel, illetve velem, de mind tudjuk, hogy hogyan is mennek ezek a dolgok. Egy pénzes közszereplő esetében mindig a legjobb formáját igyekszik mutatni a kórház, és tőlem sem várnak ennél kevesebbet ma. Nagy a nyomás.

Dave & Sylvia

Húsz óra talpon levés után végre megláttam az alkalmat a pihenésre. Nem keresgéltem, a legelső pihenőszobába azonnal bevonultam. Most Hála az Égnek szerencsém volt, hisz üresen találtam. Az ágy szélére ülve pár percig csak bambultam magam elé, majd eldőltem a kanapén és teljes sötétség.
A telefonom csörgésére keltem fel. Nem volt ismerős a szám, de fogadtam a hívást. Meglepődtem rajta. Egy híres kosaras balesetet szenvedett, karja eltört és a konzultációmra lenne szükségük. Be kell vallanom ez valahol nagyon jól esik nekem, hisz rengeteg az ortopéd sebész az államba, de mégis engem kerestek meg.
Bevallom őszintén sose követtem a sportokat. Maximum az elitebb fajtákat, de azok se nagyon kötötték le figyelmemet, így számomra ciki vagy sem, de az említett személy nagyon is idegen. Talán jobb is így. Egy hírességnél nagy a nyomás, hisz az egész világ (vagy csak az állam) figyelme rajtad van és te leszel a hibás mindenért, sőt még a kórházad hírnevét is aláásod egy rossz mozdulattal, vagy döntéssel. Sose értettem, hogy a sima embereknek miért nem adhatjuk meg ugyanezt a figyelmet. Egy sportoló nem ér többet egy átlag embernél, aki ki tudja, hogy milyen csodálatos képességeket rejt magában…
Szerencsére nem volt sürgős, vagy súlyos esetem így el tudtam vállalni a felkérést. Nem is hezitáltam sokat. A gyakornokokra rábíztam a betegeimet, szóltam kedvenc nővéreimnek, hogy figyeljenek rájuk és, ha gond van azonnal hívjanak.
Már nem először járok Manhattan Medical Center-ben, így ismerős a járás , de örömömre nem sokáig kell kutakodnom az illető után, mivel igen hamar elém siet.
-Üdvözlöm Dr. Connor! Ha nem haragszol szerintem inkább maradjunk a tegeződésnél.-Fogadom el a felém nyújtott kezet egy mosollyal az arcomon. Nem vagyok öreg és ha jól látom ő sem az, sőőőt hasonló korú lehet, mint én.
-Először a röntgenjét szeretném látni utána beszélnék a beteggel, ha ez megfelel.-Mivel nem otthoni pályán vagyok, így nekem kell alkalmazkodnom az ő menetrendjükhöz. Én csak szeretek már úgy odamenni egy beteghez, hogy el tudom őt látni információkkal. Összetőrt a keze, amit meg kell „javítanunk” olyan szintre, hogy a karrierje ne menjen tönkre. Ehhez meg látnom kell a röntgenjét, tudnom kell mivel állok szemben..