there's always a reason. a lesson or a blessing
Scarlett & Vance

- Pedig gyakran abban is akad megmentésre váró nő, meg csók és szex. – kicsit ugratom őt, de azért tényleg lappang igazság a válaszomban, egyszerűen csak a cuki karácsonyidíszek helyett lőnek és felrobbannak dolgok, meg verekednek benne. Elég csak James Bondra is gondolni, körülötte is mindig meghal vagy valami baja esik a kiszemelt nőnek, de előtte persze azért kijut nekik a fülledt pillanatokból. – Balszerencse, már elhittem és talán egyszer még így is foglak elmenteni a telefonomba: „Kutya lopással csajozó idegen”. – igyekszem halálosan komolyan előadni ezt, de a végére érve már én se bírom megállni és elnevetem magam. Egyszerűen csak úgy jön ez a sok hülyeség, de most nagyon rám fér ez a sok nevetés, még a kisebb bosszúság ellenére is, hogy miattuk kerültem ebbe a mocskos és bűzös tóba.
- Szuper lenne, egész nap áztatnám magam és várnám azt, hátha valaki megszán egy kis szárazkenyérrel, vagy hátha egy kutya meg akar kergetni. – jókedvtől csilingelő a hangom és mosolyogva fürkészem őt. Kicsit egymásba kapaszkodva araszolunk ki közben a vízből, majd hálásan pillantok fel rá, amikor segít leülni, mert tényleg még kicsit szédülök és nem állok teljesen stabillábakon, de egyelőre akkor is elszeretném kerülni a kórházat. Van elég aggódnia való a családban, nem kell még nekem is fokozni ezt az állapotot. – Miért? Csak nem nőgyógyász vagy, esetleg fogorvos? – kíváncsian emelem rá a kékjeimet, kicsit még a kezemet is a homlokomhoz emelve próbálom kicsit kitakarni a napot, hogy jobban lássam őt. Szerintem ez a kettő legkevésbé kedvelt orvos, legalábbis a nők körében, férfiak esélyesen mást mondanának. Nálam legalábbis tutira így van.
- Végül is magammal hoztam a fagyasztott borsót, mert gondoltam kirakom a napra, hogy hamar kiengedjen és délután tudjak belőle főzni. – megforgatom a szemet és kuncogok újfent. – Tudod, ha igazán lovagias lennél, akkor most elrohantál volna kanálért vagy fagyasztott cuccoért valamelyik közeli boltba, mielőtt még Quasimodo a testvérének gondolna a homlokomra nőtt púp miatt. – reméltem nem veszi komolyan, mert csak hülyültem vele. Egyáltalán nem vártam el azt, hogy elrohanjon a boltba, de ha már ő is folyamatosan öntötte magából a hülyeségeket, akkor nem volt menekvés, mert belőlem is könnyedén előcsalta ezt és régóta nem mosolyogtam, nevettem ennyit, mint most. Mondhatni úgy hatott, mintha a viharfelhők között egy kis napsugár átszűrődött volna.
Ahogy a fűben feküdtünk kisebb szisszenés közepette felé fordítottam a fejemet és a hüvelykujjammal és mutatóujjammal mutattam azt, hogy egy picikét igen is úgy hat, mint aki aggódik azért, hogy ellátják a baját. Félig-meddig komolyan is gondoltam.
- Lehetséges, de vajon azzal, vagy Mr. Mókamesterrel jártam jobban? – mosolyogva pillantottam rá, kuncogásom elárulta azt, hogy csak ugratom, mert egyáltalán nem gondolok bele semmit se ebbe a találkozásba. Csak két idegen rövid ideig jól érzi magát, nevetnek és kieresztik a fáradt gőzt egy szar szitu után, ami kibontakozott. Nevetésre pedig mindenkinek szüksége van.
- Van olyan nő, akit sikerült már ezzel a szöveggel felszedned? – csak az után szólalok meg miután sikerült végre kicsit felülkerekednem a nevetésemen, mert persze hogy még a vízihullás megjegyzésre is képes valami frappánsat visszaszólni. – Lehet ez inkább belőled árad, tekintve többször is megmártóztál, meg ki tudja hogy míg a megmentésemre siettél nem e léptél bele valamibe. – játékosan még rá is kacsintok, de egyből meg is bánom és fájdalmas grimasz ül ki az arcomra, ahogyan gyakran nevetés közben is megesett. Végül rövid időre lehunyom a szememet és élvezem a nyár utolsó napsugarainak gyengéd cirógatását.
- Nem, dehogyis! – kicsit megilletődve és sietve vágom rá a választ. - Bocs, nem akartalak zavarba hozni. – legyintek, hogy felejtse el miután meglátom hogy milyen nagyokat pislog. Tényleg csak egy szívességet akartam kérni, mert ilyen vizesen és büdösen biztosan egyik taxi se engedné meg, hogy beszálljak a kocsiba, gyalog meg egyedül még eléggé veszélyes lehet megtenni az utat. – Hmm kire gondolsz? Melisandre? – kicsit tanácstalanul csendül a hangom, mert nem láttam végig a sorozatot, de talán jól rémlik még a karakterneve.
- Kezdjek aggódni, hogy lassan órabért fogsz felszámolni, amikor hirtelen átváltozol igazi doktor bácsissá? – ugrattam, majd nagyon lassan és óvatosan picit feljebb tornáztam magam. – Hmm, picit még szédülök, de nem vészes. Szerintem ki fogom bírni hazáig, ha még se, akkor eléggé nagy ez a park, máshol is ledőlhetek, mintha csak keresném a megfelelő helyet, vagy csak majd belöksz valamelyik bokorba és otthagysz, mert a kutyalopás elhív. – mosolyogva pillantottam rá, majd magamhoz vettem a táskámat, míg ő elment a saját cuccaiért. Kíváncsian pillantottam hátra és ha a haverjai most is hozták a formájukat, akkor nevetve fürkésztem őket. Ha visszaért, akkor a kezemet nyújtottam, hogy segítsen felállni amit meg is köszöntem neki és lassú léptekkel elindultam a megfelelő irányba.
- Lehet inkább gyerekorvosnak kellett volna menned, mert szemmel láthatóan szeretsz együtt lógni ovisokkal. – persze hogy a korábbi közjátékra utaltam, amit a haverjai műveltek, amikor elindult feléjük. Mosolyogva pillantottam rá és igyekeztem a lehetőségeimhez mérten egyenesen menni és reméltem, hogy nem fogok elkezdeni jobban szédülni.
- Amúgy mindig ennyire vicces és bolondozó vagy? Vagy csak a helyzet kínosságát próbáltad ezzel oldani? – kíváncsian csendül a hangom, amikor picit jobban megingok, akkor sietve kapaszkodom meg a karjában. Pár pillanatig habozok, aztán elengedem és bocsánatkérően nézek rá, folytatom tovább a sétát.

there's always a reason. a lesson or a blessing
Scarlett & Vance

- Ha a haverod volt, akkor miért te jöttél és nem ő? Mi a te bűnöd, vagy csak ennyire önzetlen vagy? – kérdőn fürkészem őt, majd arra felé pillantok, amerről ő is érkezett, mert nem igazán értem, ha neki köze se volt az egészhez, akkor miért is ő van itt. Lehet ő volt a kapus, hiszen az is szokott lenni, vagy csak úgy labdáztak? Gondolkozás közben kicsit ráncolni kezdem a homlokomat, mire újra erőteljesebben hasít a fájdalom a fejembe, így a fájdalmas grimasz se maradhat el.
A kimentési terve csúfos kudarcot vall és hamarosan már mind a ketten csuromvizesen üldögélünk egymás mellett, mint akiknek tényleg túlzottan melegük lett és úgy döntöttek, hogy minden veszély ellenére is éppen itt hűtik le magukat és nem a kihelyezett csapoknál.
A béna poénon kicsit elnevetem magam és hitetlenkedve megingatom a fejemet.
- Ügyes mentési kísérlet. – még kacsintok is egyet, amit egy fájdalmas nyögés is kísér, mert tényleg baromira hasogat a homlokom és nem kellene ilyeneket csinálnom, mert minden egyes extra mozzanat csak ront a helyzeten.
- Nem szereted a romkomokat? Pedig akadnak jók is. – persze vele együtt nevetek, mert részben igaza lenne. A könyvekben és a filmekben jól mutat az ilyen, de a valóéletben nem gyakran esnek meg. – Milyen megtisztelő, hogy miattam még bűnőzi pályára is lépnél. – persze, hogy ugratom és kicsit pimasz mosollyal fürkészem őt, miközben eljátszom a meghatott női szerepet és még a kezemet is a mellkasomra teszem. – Vagy csak azért ajánlod fel, mert lenne okod bekopogtatni? Vagy megszokott nálad, hogy elcsened mások kutyáját és vadidegen csajoknak adod? – hangom úgy csendül, mint aki komolyan elgondolkodik ezen, de aztán mosolyra görbül az ajkam, ami eléggé beszédes lehet, hogy csöppet se gondolom komolyan. Ha viszont olyannak tűnt, mint aki tényleg elhiszi azt, hogy komolyan gondolom mindezt, akkor elnevetem magam és játékosan kicsit meglapogatom a lapockáját is és persze bocsánatot is kérek az ugratásért.
– Sok választásom nincs, ha nem akarok úszóhártyát növeszteni. -  Kicsit bolondosan csendül a hangom és elnevetem magam, amikor azt mondja, hogy bízzak benne, aztán persze a kezemet a kezébe csúsztatom, hogy felsegítsen. Kifelé menet rátámaszkodom és a segítségével hamarosan már fűves gyepen vagyok. Ugyanakkor még mindig érzem, hogy ragadok, majd a karomhoz hajolva szimatolok egyet és undor ül ki az arcomra. Rohadt büdös lettem.
A doktorbácsis duma újra mosolyt csal az arcomra, de persze eleget teszek a kérésnek. – Azért egy kis fehérköpeny jöhetne, a Grace klinikában is jól áll a pasiknak. – újabb ugratás, pimaszság a részemről, aztán felhívom a figyelmét a labdára is, mielőtt még ledőlnék. Amíg ő a labdát hajkurássza, addig én eldőlök és lehunyom a szememet is. Mély levegő és lassan kifújom.
Egészen addig ki se nyitom a szememet, míg meg nem szólal, így a haverjai gyerekes viselkedése is elkerüli a figyelmemet. Oldalra billentem a fejemet és egyre inkább azt érzem, hogy a szárítkozás most baromira nem kellemes. Egyre jobban büdösebb leszek és ragadósabbnak érzem magam arról nem is beszélve, hogy kicsit viszketni kezd a bőröm.
- Nem, most otthon hagytam az étkészletemet. – szomorúan lebiggyesztem az ajkamat és lemondóan sóhajtok. – Majd rakok rá fagyasztott cuccot, vagy azt nem szabad? – igazából fogalmam sincs, de már előre látom, hogy Hannah mennyi mindent fog kérdezni miatta, vagy apa és apu miként is fognak méregetni, meg erővel se fogom tudni ma őket hazaküldeni.
- Milyen bátor valaki és milyen önzetlen is, hogy a barátait ennyire könnyedén feláldozná. Nagyon lovagias viselkedés lenne. – jókedvűen csendül a hangom, miközben őt fürkészem, aztán újra az ég felé emelem a pillantásomat. – Ne aggódj, senki se fog megverni.  – bár nehezen tudom elhinni, hogy igazán tartott volna ettől, de már egy ideje szingli vagyok. Nem igazán akadt szerencsém pasik terén.
- Egy méhecske úgy gondolta, hogy feleségül kér, számomra viszont nem volt kedvező az ajánlat, így megpróbáltam lerázni, amikor is jött a labda és telibe kapott. – basszus lehet totál zakkantnak fog gondolni, amiért még erre se bírok egyszerűen normális választ adni, de valahogy vele könnyű viccelődni, mert partner benne és most nagyon rám fér egy kis jókedv.
- Olyan lehet a szagunk, mintha három napos vízi hullák lennénk. – nevetve szólalok meg, miközben a hányinger továbbra se akar elmúlni, de már nem tudnám megmondani, hogy a szagok miatt, vagy más miatt.
- Csak hogy tovább folytassuk az elcsépelt romkom szitut, nem kísérnél el a szüleim házáig? Ők itt laknak a közelben és jelenleg nincsenek otthon, így nem kell attól tartanod, hogy megvernének, amiért ezt művelted a lányukkal. – viszont az egyértelmű, hogy én még biztosan nem tudnék stabilan járni, de nincs kedvem tovább aszalódni a napon, mert csak ront a helyzeten. – Ne aggódj, nem foglak feláldozni valami ősi istenségnek se, hogy annak köszönhetően ennyire vöröslő legyen a hajam. – barátságosan csendül a hangom, meg nem is azért hívom át, mert fel akarnám szedni, csak szükségem van valakire, aki segít épségben eljutni oda. És szerintem ő se bánná, ha meg tudna tisztálkodni, apa vagy apu ruhája tuti jó lenne rá.  

there's always a reason. a lesson or a blessing
Scarlett & Vance

Borzalmasan meleg volt, ezért is mártóztattam meg én is a lábamat, még ha tudtam jól, hogy nem a legjobb ötlet, de az biztosan meg se fordult a fejemben, hogy ebben a koszos tóban megmártózzak. Akkor már hamarabb kerestem volna meg a közeli szökőkutat, vagy valamelyik csapot, ha már annyira elviselhetetlennek érezném a hőséget. Arról nem is beszélve, hogy a becsapódásnak köszönhetően nem csak a fejem sajdult meg, hanem egyéb porcikáim is. Mintha a fejen találás és esélyesen a hamarosan megjelenő pukli nem lett volna elég, akkor ott volt az is, hogy csuromvíz lettem és kicsit mintha ragadnék is ettől a víztől, de nem meglepő, hiszen ki tudja kik és mik fordultak meg benne.
A replikáját hallva elmosolyodom, ami egy fájdalmas grimaszba torkollik, amit majdnem nevetnék is mellé, de az már nem jön össze. Újra megdörzsölöm a homlokomat egy kisebb fejingatás keretében.
- Talán megbocsájtok, ha segítesz innen kikeveredni. – próbálok komolynak hatni, de esélyesen sejti, ha eddig nem ordítottam le a fejét, akkor talán nem tenném meg akkor se, ha itt hagyna megrothadni a vízben. Bár ebben én se voltam biztos, akkor lehet utána mennék, még ha négykézláb is és beolvasnék neki(k).
- Kicsit hányingerem is van. – kisebb habozást követően vallom be, felvonom a szemöldökömet, ahogy fürkészem őt. – Csak nem orvosnak készülsz? – simán lehet tévedek, hiszen esélyesen minden józangondolkodású ember erre következtetne, hogy ez lehet a bajom, de nagyon remélem, hogy nincs igaza. Bár már a gyanú is kellemetlen, mert az azt jelentené, hogy nem maradhatok egyedül a következő 24 vagy 48 órában? Franc se tudja, az pedig most nem igazán kivitelezhető. – Szóval így szerzel betegeket, akiken gyakorolhatsz? – megingatom nemlegesen a fejemet, hogy nem akarok kórházba menni. Nem akarom a szüleimre ráhozni a frászt, főleg akkor nem, ha bent akarnának tartani megfigyelés miatt. Van így is elég zűrzavar és aggódásra okot adó esemény az életünkben, nem hiányzik még az is, hogy miattam még jobban aggódjanak.
Csendesen hallgatom mindazt, amit mond és egy bólintással felelek, mert én is szeretnék innen kijutni, még ha részben már úgy is oly mindegy, mert teljesen eláztam és legszívesebben megválnék a ruháimtól, mert nagyon is kellemetlen. Még a meleg ellenére is. Főleg, hogy kicsit úgy érzem, mintha ragadna a bőröm a koszos víznek köszönhetően.
- Ha van rá lehetőség, akkor a kórházat szeretném elkerülni, de mindenekelőtt szeretnék innen kikeveredni. -  vízre mutatok az ujjammal, így amint a kezét nyújtja habozás nélkül fogadom el, hogy aztán lehető legóvatosabban álljak fel, mert a szédülésem kicsit rosszabbá válik, ahogy kiegyenesedem. Pechemre ez a gondom meg is oldódik, amint visszahuppanok vízbe, mert megcsúszik és bezuhan mellém a vízbe.
- Nem gond, ne aggódj. – nem zavar, meg annyira csúnyát se mondott, ami miatt szabadkoznia kellene és legalább matricát se csinált belőlem, mert mázlira legalább ő nem rám esett, ha már a labdájuk engem talált el.
Az újabb megnyilvánulását hallva és az abszurd helyzetnek köszönhetően nevetésben török ki,  még a fájdalom se érdekel, ami a fejembe hasít ennek köszönhetően.
- Tudod, már csak két dalmata hiányzik és aztán azon kapnánk magunkat, hogy van 101 kiskutyánk. – mosollyal az arcomon fordulok felé, aztán lepillantok a felsőmre is, ami kicsit vizes lett a becsapódásunknak köszönhetően. Lehet túl sok mesét nézek mostanában, amúgy is szeretem a meséket, de Hannah miatt elég gyakran nézek mesefilmet.  
- Mindig ennyire felejthetetlenre tervezed az első találkozásokat, Vance?  – mosollyal az arcomon pillantok rá miután bemutatkozott és kicsit húzom őt, majd a kezére siklik a pillantásom. – Biztosan jó ötlet? Nem szeretném még jobban tökéletesíteni a seggesemet. – kicsit kétkedve, de végül a kezemet a kezébe helyezem és lassan felállok. Egy nagyon picit megbillenek az egyik lépés során, de a szédülés miatt, vagy a kavicsra lépés miatt magam sem tudom, viszont remélhetőleg tart annyira, hogy ne zúgjunk vissza. Amikor biztos helyre érünk a füves területen, akkor leülök. – Egyébként Scarlett vagyok, viszont úgy érzem, hogy neked van még egy köröd. – s azzal  a lendülettel a háta mögé mutatok a tóban úszkáló labdájukra, ami kicsit beljebb van, mint mi voltunk.  Akár elindult érte, akár nem újra megszólaltam.
- Esetleg majd ránéznél a találat helyére, hogy már kinőt-e a harmadik szemem vagy mennyire vészes? – úgy tűnt, hogy valamennyire ért hozzá és remélhetőleg nem kell kórházba mennem. Jobban vágyom szárazruhára, mintsem fehér köpenyes egyénekre.

there's always a reason. a lesson or a blessing
Scarlett & Vance

Mostanában egészen jellemző az életemre, hogy szinte semmi se úgy alakul, ahogy elterveztem és ez most sincs másként, hiszen egyáltalán nem terveztem azt, hogy a vízben fogok kikötni. Azt meg végképpen nem, hogy a fejem úgy fog hasogatni, mintha most fejeltem volna le vele a falat, vagy a betont, mert orra buktam, mint amikor görkorcsolyázni tanultam pár éve. Tényleg csak kicsit élvezni szerettem volna a napsütést, a nyári szellőt és kiszakadni a gondolataimból, legalábbis abból az örvényből, ami az elmúlt hetek tragikus eseményeinek köszönhetően kelt életre. Szükségem van egy kis magányra, arra, hogy átgondoljam azt, hogy miként is tovább, miközben vágyom arra is, hogy újra csak egy átlagos huszonéves lehessek, akinek van munkája, amit imád, a barátai ott vannak vele és minden már-már tökéletesnek hat. Még ha tisztában is vagyok azzal, hogy ez esélyesen soha nem fog már megtörténni, vagy legalábbis nem mostanában.
Fáradt sóhaj kíséretében igyekszem elengedni az ezzel kapcsolatos gondolataimat és kizárni a külvilágot. A zenével próbálom elnyomni a külvilág zaját és hagyni azt, hogy a hely varázsa magával rántson amíg ki nem találom azt, hogy merre is menjek vagy mit csináljak a szabadnapomon. Legalábbis ez volt a tervem, egészen addig, amíg a múlt gyönyörű emlékeiből nem rántott ki egy méhecske felbukkanása, majd nem nézett valaki tekebábunak a labdájával, amit le kell dönteni és nem zúgtam a vízbe.
Fájdalmas nyöszörgés közepette próbáltam magam kicsit összeszedni, miközben a fejem egyre jobban hasogat. Francba! Nem lehetne végre, hogy valami jó is történjen? De tényleg.
Fájdalmas grimasszal az arcomon fordulok a közeledő léptek felé, majd a fájdalmas pontot elengedve napellenzőnek használva a kezemet próbálom szemügyre venni a srácot. Kicsit még hunyorgok is, de abban a pillanatban nehéz lenne megmondani, hogy a fájdalom miatt van, vagy inkább a napsütés miatt. Esélyesen mind a kettő szerepet játszik benne.
- Szia. –  pár pillanatra behunyom a szememet, mintha csak így képes lennék toppintani a fájdalmat, ami egyre inkább erőre kap, a kérdését hallva elnevetem magam, de egyből meg is bánom, mert a fájdalom újult erővel csap le, mire az arcomra újra fájdalmas grimasz ül ki. – Persze, csak túl melegem volt, ezért gondoltam kicsit megmártózom. – megforgatom a szememet és igyekszem a fájdalmat eltűntetni a hangomból és kicsit poénosra venni, mintha csak így akarnám oldani az elcseszett szituációt. Főleg, mivel szerintem egyértelmű volt, hogy nem vagyok valami jól. Az volt a kisebbik bajom, hogy csurom víz lettem, még ha erre is szokták azt mondani, hogy még a bugyiból is csavarni lehetne a vizet. –Baromira fáj és kicsit szédülök is. – ezt már komolyabban mondom, mert így talán érthetőbbé válik az is, hogy miért ücsörgők úgy a vízben, mintha ez tök normális lenne. – Tudom, hogy a céltábla közepe vörös, de azért szerintem nem hasonlítok arra. – újra megdörzsöltem a találat helyét. -  Megnyugtató tudni, hogy nem szándékos volt és ez nem valami új csaj felszedős taktika, mert netalán a kutyás trükk már kiment a divatból. – a fájdalom ellenére is elmosolyodom és továbbra se volt bunkó, vagy dühös a hanglejtésem. Mi értem lenne, ha kiabálnék vele? Semmi. Egyszerűen csak próbálok nem túlzottan kiakadni és már éppen kérni akartam, hogy segítsen kimászni innen, amikor magától is kapcsolt. Kezére siklik a pillantásom és annak árnyékában meglátom azt is, hogy ő rajta sincs cipő, mire kérdőn felvonom a szemöldökömet.
- Meg fogsz tudni tartani? Nem túlzottan csúszós mezítláb? – nem vágyom arra, hogy újra a tóban landoljak, mintha csak a seggest gyakorolnám, vagy éppen még ő is rám essen, mára elég volt a labda. Végül a kezemet nyújtom felé és igyekszem lassan felállni, mert tényleg kicsit szédülök. Reménykedem, hogy ő se fog hirtelen felrántani, mert akkor van arra esély, hogy neki fogok esni, vagy vissza a vízbe, mert egyáltalán nem állok stabil lábakon.

there's always a reason. a lesson or a blessing
Scarlett & Vance

Az elmúlt időszakban nagyon sok minden történt, aminek köszönhetően gyakran úgy éreztem, hogy szinte levegőt se kapok, mert időm sincs felfogni, feldolgozni mindazt, ami történik, mivel annyira sűrűn váltották egymást a viharok. Néha olyan érzésem volt, mintha sose szakadna véget ez a körforgás, csak a viharok miértje és fokozata változna, de igyekeztem talpon maradni és továbbra is keresni a jót minden egyes napban, ami segíthet még inkább átvészelni ezt az időszakot.  
Borzasztóan hiányoznak a barátaim, mert Harry és Lisa olyanok voltak számomra, mintha csak egy második családra leltem volna általuk az elmúlt évek alatt, amióta Hannah dadájának felfogadtak. Imádtam a velük töltött időt, ahogy a szüleim is nagyon megszerették őket, hiszen gyakori vendégek voltak ők is, de most? Most hirtelen üressé vált a ház, miközben a felelősség egyre inkább a vállaimra nehezedett. Nem akartam megfutamodni, nem is tehetném és tudtam jól, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy a végakaratuk teljesüljön, vagyis hogy Charlie legyen a gyámja a kislányak, ne pedig más, még ha magam sem tudtam azt, hogy ez miként is fog megvalósulni.
A beállt változásoknak köszönhetően régóta nem volt már szabadnapom, de apa és apu bevállalták mára Hannah-t, ami a lehető legjobbkor jött. Szükségem volt egy kis magányra, arra hogy kiszabaduljak abból a házból és megpróbáljam rendezni a gondolataimat, vagy legalább egy kicsit újra egy átlagos huszonévesnek érezzem magam, akinek nem nyomja a vállait óriási felelősség. Csak egy kis kikapcsolódásra vágytam.
Hajdanán a szüleimmel gyakran kilátogattunk a Central Parkba, így nem is meglepő, hogy a lépteim most is ide vezettek, egyenesen a vízpart mellé, mert szerencsére a kedvenc helyemet most senki se foglalta be. Gyerekként is mindig ide telepedtünk le, ha szabad volt, mert imádtam a víz szélén mezítláb rohangálni. A kedves emléknek köszönhetően elmosolyodom és egyre nagyobb teret engedek a múlt árnyának, ami egyik boldog emléket a másik után juttatja eszembe, mintha csak egy filmet néznék, miközben egyre inkább megszűnik létezni a külvilág és ebben segítségemre van a fülemben duruzsoló zene is.
Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi ideje is ücsöröghettem már a parton, a lábamat megmártóztatva a vízben és a napsütést élvezve, amikor is egy méhecske úgy döntött, hogy kiszemel magának. Sietve pattantam fel, a teljes figyelmemet a méhnek szenteltem miközben próbáltam elhessegetni, de a fülhallgatónak köszönhetően és amiatt, hogy még mindig részben a múltban ténferegtem, fel se tűnt, hogy valakik nekem kiáltanak. Esélyesen, ha fél pillanattal később pattanok fel, akkor nem talál el a labda, hanem elszáll felettem, de így sikerült telibe kapnom, aminek köszönhetően megtántorodtam, aztán egyszerűen a vízbe zuhantam. A labdával való találkozást követően fájdalmas nyögés hagyta el a számat, amit követett egy újabb, amikor is a vízbe pottyantam, mert az ütközés leterített a lábamról. Annyira váratlanul ért, hogy még a kezemmel se tudtam igazán tompítani az esést, vagyis próbáltam, de elég szarul sikerült, így a fájdalom az egyik csuklómba is belehasított, miközben a fejem borzalmasan hasogatni kezdett.
Fájdalmas grimasz kíséretében érintettem meg a homlokomat, ahol eltalált a labda, de meg se próbáltam felállni, mert ahhoz túlzottan is sajgott a fejem és féltem attól, hogy csak újabb esés lenne belőle. Hirtelen még az se érdekelt, hogy egyre inkább elázok. Meglepő lesz, ha ennek nem marad nyoma. A homlokomat dörzsölgetve, továbbra is fájdalmas grimasszal az arcomon fordultam az esélyesen nekem szánt szófoszlányok irányába és figyeltem a felém siető árnyat, vagyis mertem remélni, hogy nem csak a labda miatt szaladt ide, hanem segíteni fog innen kimászni.