Az elmúlt napok nem igazán szóltak másról, minthogy felkészüljek erre az előadásra, amit a philadelphiai konferencián kell tartanom. Utálok embertömeg előtt beszélni, egyszerűen elkap a lámpaláz, ami elég furcsa tekintve, hogy nem kis rajongói tábor előtt doboltam még évekkel ezelőtt és akkor az ég egy adta világon semmi bajom nem volt. Azt hiszem, ez más kategória, más képességek kellenek hozzá és valahogy mindig úgy érzem, hogy nem a legjobb a beszélőkém ebben a helyzetben, szóval már előre utálom az egészet, de nem akartam visszautasítani, ha már felkértek rá. Az elég unszimpatikus húzás lett volna részemről és még véletlenül sem szerettem volna elrontani a szép kis utat, amit eddig bejártam.
Reid épp időben szólt, hogy szedjem össze a beosztottját, mert már épp indulóban voltam, úgyhogy mázlija van. Persze szívesen elviszem a nőt, ne kelljen külön utaznia, főleg, hogy nincs most épp kocsija, miért ne tenném? Ahogy érkezik a cím, már indítom is a nem is olyan régen beújított Range Rovert, habár volt olyan gondolatom, hogy motorra pattanok, de az időjárást tekintve hülye lennék… Nem mintha nem lett volna rá példa már, de most tényleg inkább a kényelmesebb és melegebb járműre esik a választás.
Bekapcsolom a rádiót, hisz addig is tudom figyelni, épp merre tartanak a trendek és inspiráció gyűjtésnek sem utolsó. Kocsiban mindig a rádió megy, nagyon ritka, hogy a Spotify-t nyomom be, na meg állandóan ki-be pattanok, mire bekapcsolnám, már lőhetem ki és a többi hátráltató tényező, ami nem igazán járul hozzá a rohanó életemhez. Tényleg rohanós. Talán egy kicsit lassítanom kellene a közeljövőben, mert sokan puffogtatják már körülöttem, hogy ennek egészségügyi szempontból nem lesz jó vége. Persze csak legyintek, de azért néha elgondolkodom már én is rajta, például a fejem iszonyatosan sokat fáj az elmúlt időszakban, ami szerintem emiatt lehet.
Az egyik piros lámpánál ránézek a navira, ami tizennégy percet mutat, így gyorsan pötyögök is egy üzenetet a nőnek, akinek Reid elküldte a számát: “Szia, itt Roy. 10 perc és ott vagyok, lejönnél?”
Nőből van, így úgysem lesz lent tíz perc alatt, de talán mire odaérek én is, már sikerül neki. Nem sok jó tapasztalatom van a nők és az időben való elkészülés párhuzamáról. A hátralévő időben megcsörren a telefon és a kijelzőn Tatiana neve villan fel, amit szinte azonnal fel is veszek.
- Szia Édes, mi újság? - szólok bele és jobb is, hogy most hívott, mielőtt még itt lenne a “potyautas”. Nem annyira szeretek más előtt beszélni vele, akkor mindig megkapom, hogy olyankor olyan formális vagyok, és: biztos nem is szeretem. A nőket megérteni szerintem sosem fogom. Most mégsem cicázhatok vele fültanúk előtt, ezt miért olyan nehéz elfogadni?
- Nem sok, azon gondolkodtam, hogy el kellett volna kísérnem téged. Kis wellness lett volna legalább nekem, míg te dolgozol. Úgyis olyan keveset vagyunk együtt.
- Az szuper ötlet lett volna, akkor egész biztos képtelen lettem volna a melóra koncentrálni - mosolyodom el, de tudja jól, hogy egyébként sem szeretem, ha keverni kell a munkát és a magánéletet. - Nagyjából két óra múlva leszek lent Philly-ben, egyelőre még araszolok a délutáni csúcsforgalomban - pillantok oldalra a tükörbe, ahol épp eszeveszettül kezd el dudálni a mögöttem lévő, aki sávot akar váltani. - Menj már az anyádba, te barom - morgok és gesztikulálok is a kezemmel felé.
- Nyugi Roy…
- De ez egy barom, hát még mindjárt én leszek a hibás, eszem megáll.
- Oké Roy, majd hívj, erre nem annyira vagyok kíváncsi, tudod…
- Jól van, hívlak.
- Szeretlek.
- Én is - és már le is nyomom a telefont, hogy ne kelljen tovább hallgatnia, amint káromkodok, mert már ismét belekezdenék, de hála az égnek már az “úticél a jobb oldalon található” és félre is húzódok, hogy teljesítsem Reid kérését. Kirakom a vészvillogót és a telefonom után nyúlok, hogy újra írjak az ismeretlen nőnek, de előtte azért lehúzom az ablakot az anyósülésnél és kipillantok rajta, hogy hátha már itt van. Csak fogalmam sincs, kit kell keresni és így egy cseppet nehezített a pálya egy kisebb tumultusban. “Range Roverrel vagyok, lehúzódtam” - pötyögök egy újabb üzenetet, és várom, hogy megérkezzen és indulhassunk tovább a konferencia helyszínére. Ma csak egy üdvözlő vacsora lesz és holnap lesznek az előadások, ami jó, mert legalább egy kicsit rákészülhetek még fejben.
Ujjaim a kormányon dobolnak és pár pillanat múlva újra kinézek az ablakon, ahol rögtön észreveszem Tate-et, mintha… felém tartana? Megköszörülöm a torkom és inkább el is fordítom a fejem, mert nem annyira kívánok vele bármiféle interakcióba lépni, ám ekkor kezdenek el a fejemben a helyére kerülni a kockák… Csak nem lehetséges, hogy pont annál a jogi cégnél dolgozik, amelyikkel együttműködik a lemezkiadó?
- Oh, baszd meg - motyogom magam előtt és pár pillanatig csak azon rimánkodok magamban, hogy fél percen belül ne nyíljon ki a kocsi ajtaja.