Wonderland - A cry for help

Francine & Dolores

Doloresnek kevés szabadideje akadt, ami mégis rendelkezésére állt, azt leginkább evéssel és alvással töltötte meg természetesen egy kis szórakozással. Alapjába véve nem szerette a tömeget, a fényeket, a zajt, sokkal inkább preferálta az olyan estéket, ahol egy nyugodt helyen borozgathatott, mégis, ma úgy döntött beadja a derekát és kísérletet tesz a Wonderland nevezetű hellyel, hátha megváltozik a véleménye, meg egyébként is már jól esett volna számára fiatalabb férfiakat is terítékre rakni, hogy ne csak az idősebb, mogorvább fajtákból válogathasson az éjszakákra.
Kimérten, egy térd alá érő fekete selyemből készült ruhában ücsörgött az egyik bárszéken, mely egészen sokat mutatott a dekoltázsából, kiemelte az alakját, szép formát kölcsönzött neki. Lábán tűsarkú, ajkán vörös rúzs, haja kiengedve, egészen a háta közepéig ér, vörösbort tart a kezében, néha-néha kortyolgatva a pohárból. Bár nem akarja bevallani, messziről is kiszúrja az ember, hogy nem élvezi ezt a közeget. Nem neki való, nem az ő társasága, kiemelődik a tömegből, hisz ki öltözne így egy ilyen helyen?
- Bűn ilyen gyönyörűnek lennie - szólal meg a pult mögül egy fiatalos hang, amire merő nyugodtsággal pillant fel. Elég fiatal, vézna és túl magabiztos. Végképp nem az ő esete, még annyira sem, hogy hazavigye magával. Meg egyébként is, ügyvédként egy pultossal? Ne vicceljünk már.
- Köszönöm szépen, nagyon kedves magától - sóhajt fel.
- Bűn ennyire kéretnie magát - mosolyodik el, bunkó módon vizslatva a dekoltázsát.
- Kéretni magam? - kérdez vissza szinte azonnal felvont szemöldökkel. - Maga mire céloz?
- Mindannyian tudjuk miért van itt. Vörös rúzs, selyemruha? Komolyan azt hiszi, meglep valakit is a szándékaival? - neveti el magát. - Ha viszont már így jelent meg, szerintem ne húzzuk egymás agyát.
Igen, ebben a pillanatban jött rá, hogy eddig miért nem járt hasonló helyekre. Habár sokkal több a tahó az elit körökben, azt azért meg kell hagyni, hogy ez csak négy fal között jön elő belőlük, nem pedig kiszökik a munkavégzésük közepén is egy olyan pozícióból, ahol tiszteletet kell adni az ügyfélnek, márpedig Dolores itt nem más, mint egy fogyasztó, ez a valaki pedig nem más, mint egy fogyasztót kielégítő, szolgáltatást nyújtó alany. A probléma már csak az, hogy ez a szolgáltatás és ez a stílus messze áll attól, amit megszokhatott, az évek viszont megtanították arra, hogy felesleges udvariaskodnia, ha nem tetszik neki valami.
- Úgy gondolom igaza van. Szeretnék rendelni - mosolyodott el, megjátszva magát.
- Mit kér a kedves hölgy? - folytatta a játszmát a pultos kaján vigyorral.
- Egy panaszkönyvet. Most - komolyodott meg az arca. - És örüljön, ha ezt az egészet ennyiben hagyom, két oldalba kerülne ezt a helyet egy életre bezáratnom - fenyegetőzött tovább, miközben elővette a cigarettáját és a hely kellős közepén rágyújtott. - Mégis mit ácsorog még? Iparkodjon!
- Öhm.. izé.. hívom a főnököt - beszélt zavarodottan a srác, majd elszaladt a hátsó rész felé, melybe Dolores nem tudott betekintést nyerni.
Még ilyet, hogy őt így megalázni, így megszégyeníteni. Lesz egy-két szava ahhoz, aki ilyen embereket hajlandó alkalmazni, az se lehet teljesen normális. Egy valamiért viszont sikeresnek mondható így is az este: egy életre realizálta, hogy soha többé nem fogja betenni a lábát hasonló helyre sem.