But we're just too different. I mean, you're dead.
Karakterinformációk
Karakter típusa
Saját
Teljes Név
Lee Min-hyun
Becenév
Hun, ha elég közel állunk, Minhyun, ha nem
Születési hely
Marseille; Franciaország
Születési idõ
2001. 08. 18.
Kor
23
Lakhely
Manhattan
Szexuális beállítottság
Biszexuális
Családi állapot
vőlegény
Tanulmányok
Harvard University - Bachelor of Arts in Molecular and Cellular Biology - 2023 végzett New York University Grossman School of Medicine - másodévet kezdi - patológusnak tanul, különös figyelmet fordítva az igazságügyi patológiára
Az az ember, aki azt hiszi el amit lát, ha azt mondják neki, hogy az ég kék bizonyítást vár, ugyan látja, de tudnia is kell, hogy miért van így, különben nem hiszi el és hamisnak találja az információt. Nem tudja ez mikor alakult ki nála, talán amikor a fogtündér és a mikulás is lebukott, hogy csak a szülei voltak és a sörhasú bácsikája. Az a fajta gyerek volt, aki az ilyen száraz tényekkel, mint a mikulás nem létezik, tönkre tette mások gyerekkorát annak ellenére, hogy nem szerette volna. Túlságosan is csak az lebegett a szeme előtt, hogy de nem igaz, hogy van ez meg az, nem hazudhatnak a szüleik nekik, mindenkinek tudnia kell, hogy nincs így. Nem a bántás vezérelte, csak azt gondolta az igazság mindennél fontosabb és bár a mai napig ezt az elvet követi, már tudja mit jelent a kegyes hazugság fogalma. Nem szokása alkalmazni, inkább csak lenyeli a szót amit ki akar mondani, illetve a gondolatot mélyen elrejti, amikor unokahúga mutogatja neki, hogy mennyi pénzt kapott a fogtündértől a fogáért. Nem egy türelmetlen ember és szorgalmas is, talán ez is segített neki abban, hogy mindig éltanuló legyen, soha nem volt gondja se a magolással, se azzal, ha valamit meg kellett értenie. Emiatt egy ideig bántották, rosszul is esett neki, de úgy döntött nem foglalkozik senkivel sem, mert érdekelte a tanulás, szerette csinálni és ez a mai napig nem lankadd le benne. Túl nagy a tudásszomja. Egyszer valaki majdnem elhitette vele, hogy létezik olyan, hogy sors, talán még szerelem első látásra is, de csak egy pillanatig tartott az egész, hiszen ha tényleg létezik a sors, akkor csak kicseszni szeretett volna vele, átcsábítani a hitetlenségből, majd jól orrba vágni az ajtóval, ami felé haladt. Szkeptikusabb lett azóta, már szinte senkinek sem hisz csak a könyveknek, amiket ugyan valaki egyszer leírt, de biztos okos lehetett, hogyha a mai napig mindenki abból tanul. Emiatt nagyon kritikus lett, nehéz megfelelni neki, vagy boldoggá tenni, nem tudatosan teszi, de szinte mindenre csak húzza a száját, mintha megsavanyodott volna, pedig attól a kortól még igencsak messze van, mégis pont úgy viselkedik, mint az idősebb generáció, akiknek a belső megsavanyodásukra a fájdalmak is rátesznek. Ember legyen a talpán aki elviseli, a menyasszonya is hatalmas fába vágta a fejszéjét, de ő róla legalább tudja, hogy szereti, bár az talán inkább csak tisztelet és nem szerelemből lett szeretet, de nagyra tartja a nőt minden ellenére is.
Kim Seungmin
arcát viselem
Múlt
Ahogy állok a lift ajtajában, ami csilingelve próbál már másodjára rámcsukódni és őt figyelem velem szemben, nem tudom eldönteni, hogy őrült, hülye, édes, vagy talán minden is egy kicsit egyben, ahogy az a mosoly elterül az arcán és izgatottságtól csillog a szeme. - Én még mindig nem teljesen értem ezt. Azt szeretnéd, ha mindketten egy random emeletet nyomnánk meg és ha a sors is úgy akarja, egy emeleten kötünk ki? - Foglalom össze azt amit eddig tőle hallottam, elmondhatatlanul nagy butaságnak tartom, de mégis itt vagyok, a liftben, vele szemben, hagyva, hogy rám-rám csukódjon és várva a válaszát. Széles mosollyal az arcán és még ajkát is beharapva bólint, amire nem is tudok nem mosolyogni én is, azzal a gondolattal, hogy ez lehetetlenség, magas épület ez, borzasztóan sok az emelet. - Mi van ha mindegyiket megnyomom, hogy biztosan találkozzunk valahol? - Ha statisztikailag nézem sokkal nagyobb esélye van annak, hogy úgy találkozunk, mintsem úgy, hogy benyomom azt a gombot pont amit ő is, de ha magasabb szinte megy, akkor az pedig idő, hogy minden emeleten megálljak , addigra lehet eltűnne. Ezt a gondolatomat is erősíti meg azzal, hogy azt mondja nem vár rám sokat, ha minden emeleten megállok az csalás, ezt pedig így nem lehet. Igaza van, csalás lenne, azt pedig nem szoktam, így amint ő belép teljesen a liftbe én is teszek egy lépést hátrább, hagyva, hogy az ajtó becsukódjon és egyedül maradjak a gondolataimmal. Életemben először akarok valami olyasmire hagyatkozni, ami nem is hiszem, hogy van bennem, mégis becsukom a szememet és megnyomom az egyik fentebb lévő emelet gombját, nem a legfelsőt, de a középúton már túl nyomom és érzem, hogy a remény egy kicsit beeszi magát a lelkembe. A kis féreg, ami számomra a reményt jelképezi hamar meghal, hiszen az egyik emeleten sajnos megállunk, mert egy anya beszáll a fiával, aki egy kisördög jelmezben van és teljes mértékben az is, hiszen az összes emelet gombját benyomja, mintha ezzel akarná mutatni, hogy csak gondoltam, hogy nekem jó lehet. Szeretnék veszekedni a gyerekkel, rászólni az anyjára, hogy mégis miért hagyja ezt neki, de annyira bocsánatkérően néz rám, hogy inkább egy reményvesztett és legyőzött sóhajjal dőlök neki a liftnek és lehunyva szemeimet reménykedek abban, hogy még ott lesz fent. Aki azt mondja, hogy a remény hal meg utoljára, az még sosem vesztette el azt, mindig csak azt hitte, hogy na most már nincs velem a lehetőség, majd felragyogott előtte, hogy nézd mégis itt vagyok. Sajnos nekem ez nem marad meg, hiszen amint kilépek azon az emeleten amit elsőre megnyomtam nem látom sehol, az lehet, hogy a korábbiakon hagytam el, de az csalás lett volna, így inkább nem is néztem. Utolsó kis mentsvárként visszaszállok az egyik liftbe, hogy lemenjek a földszintre és az épületből kilépve megpróbáljam megtalálni őt a szememmel, de nem sikerül, nem látom már sehol és az egyetlen emlékeztetőm rá az a kis hógömb, ami a kabátom zsebében rejlik. Odaakartam adni neki, szerettem volna, ha nála lesz, hiszen ő volt aki elsőre megfogta, majd olyan gyönyörűen mosolygott rám, nála kellene, hogy legyen, hiszen nekem ez így csak egy emlékeztető arra, hogy a sors vagy nem létezik, vagy ha mégis, nem akar semmi jót sem tenni velem.
A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.
Hát... ékes példája vagy annak, hogy a sors szeret furcsa játékokat játszani velünk. Meg annak is ékes példája vagy, hogy pontosan az ilyen előtörténetek miatt szeretek karakterlapokat olvasni. Egyszerűen magába szippantott már az elején és őszintén mondom, hogy nagyon szívesen olvastam volna még tovább is. Nagyon különleges megoldást találtál, csodásan kitaláltad és megfogalmaztad az egészet. A kis titokzatosság amit belecsempésztél szinte azonnal megfogott, a karaktered jelleme pedig ténylegesen különleges és más. Amit ebben az esetben szerintem vehetsz bóknak is. Hálás vagyok amiért ilyen csodás olvasmányt hoztál nekünk, élveztem minden egyes szavát, viszont igyekszem nem húzni tovább a drága idődet. Szabadjára engedlek, hogy bevehesd magadnak a várost és esélyesen válaszokat kaphass arra a bizonyos nagy kérdésre. Ha pedig megtalálod azokat és be tudod bizonyítani, hogy létezik sors, akkor keress meg vele. Sok szerencsét a továbbiakban!
Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!
Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék! Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran! Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!