A kis szerencsesüti elolvasása után megint csak teljesen megával rántott a gépezet így mindent szinte magam mögött hagyva indultam is útnak, hogy a legújabb káoszt szüntessem meg a világban. Vagyis, hát nem egészen a világban, a saját világomban és azokéban, akik ennek részese. Lehet, hogy egyesek feleslegesnek tartják azt, amit csinálok, de én egyáltalán nem így érzem. Meg talán inkább nőies munka lenne az egész, de közben meg pontosan láttam már nem egyszer, hogy miként taposnak át egy-két munkatársamon csak azért, mert nő és szimplán lenézik, hogy majd elsírja magát, mert nemet mondtak és könyörögni fog. Nagy tévedésben élnek ezek az emberek, hiszen szerintem sokkal tökösebbek, mint mondjuk én.
Picit, hogy kitisztultak a felhők a fejem felől már nyugodtabban lélegzem fel egy picit, hogy egy kis sétát vegyek, mert akármennyire is nőtt hozzám az, hogy mindig egy képernyőhöz-kijelzőhöz vagyok ragadva azért nekem is jól esik, ha picit távol lehetek tőle. Így pedig egy picit sétálok, hogy levezessem az összes kis feszültséget, lerázzam magamról, hogy aztán ugyanekkora lendülettel menjek a következőnek. A telefonom azonban folyamatosan a mancsomban van, szinte várom, hogy rezzegjen, hiszen ha túl nagy csend van akkor az is önmagában rosszat jelent, csak egy picit másként.
A séta közben akaratlanul is kiszúrok egy ismerős alakot, ahogy beszélget valakivel, ami miatt picit elbizonytalanodom, mert hát mégsem kellene csak úgy odasétálnom hozzá, hogy megzavarjam, hiszen már nem most találkoztunk, meg akkor is csak azt mutatta meg a sors, hogy nem egymásnak teremtettünk. Bár igazából, ha azt vesszük a szerencsesüti meg most mást jósolt, de ettől függetlenül, akkor határozottan nem akarta a sors, hogy találkozzunk, vagy bármi legyen az egészből. Bár lehet most sem akarja, csak húzza az agyamat így az esküvő előtt vagy nem is tudom. Mégis picit megállok és figyelem, hogy hátha magára marad, hogy tudjak vele esetleg beszélgetni, de nem úgy tűnik, hogy erről van szó és a szemem sarkából látom, hogy akivel beszélget az közelít felém. Oh, ne.. Lehet, hogy túlságosan is feltűnően bámultam őket, ami miatt valami zaklatónak tűnhettem vagy nem is tudom.
Ahogy mellém ér már fordulok is felé készen állok egy bocsánatkérésre, hogy annyira pofátlan voltam, de ő szólal meg előbb és meg is lep vele. - Te vagy Mr. Hógömb? - Zavartan pislogok rá, hogy mégis miért így szólít le, de közben pontosan tudom, hogy a hógömb, amit kinéztünk Minhyun-nál maradt, de akkor végső soron ő lenne Mr. Hógömb és nem én. - Aa.. Azt hiszem? - Kicsit zavartan emelem a mellénk ért Minhyun-ra a tekintetem, mert nem is tudom, hogy kivel állok szemben, de úgy érzem ő viszont nagyon is tudja, hogy én igazából ki vagyok.  

Nem is tudom, hogy mit mondjak neki, vagy, hogy kellene mondanom, fogalmam sincs semmiről sem, mármint a beszélgetésben részt veszek, tudom, hogy mit mond Sun és azt is, hogy én mit válaszolok neki, de közben olyan hülyeségeket beszél. Nem szabad, hogy érdekeljen mi van Jin-el, azon sem kellene gondolkoznom, hogy mi van ha újra találkozunk, mármint persze, tök jó lenne, örülnék, de ennyi, nem lenne abból semmi apokaliptikus robbanás, ami felborítana mindent, hiába viselkedik úgy Sun, mintha ez lenne. Meg fogok Házasodni, el fogok venni valakit nemsokára, nem dobhatom el azt az egészet, cask azért, mert egy bolond rávett valami olyasmire, amire másnak még nem sikerült. Akármennyire is édes bolond volt, akármennyire is érdekelt ott abban a pillanatban, abból nem lett semmi, nem jött össze, ha van fate, akkor nem akarta, hogy mi nekünk közünk legyen egymáshoz, vagy bármi ilyesmi. Sun rendesen túltolja ezt a dolgot a gondolataiban, nem kell egyből olyasmire gondolni, amire ő teszi, bár tudom, hogy ő miért ilyen, nagyon jól tudom, ő a mai napig meg van veszve valakiért, akivel nem alakultak jól a dolgai és tudom, hogyha megint lenne lehetősége újra a karjai közé vágná magát. Én bennem nincsenek ilyen érzések, soha senki iránt nem voltak, ahogy a menyasszonyom iránt sem érzek semmi ilyesmit sem, tisztelem, meg valahol talán szeretem is, de sosem éreztem azt, amit ő érzett, már ha arra építek, ahogy elmesélte milyen volt neki. Én nem is gondolom azt, hogy ez jó lehet, mármint a mai napig obsessed a sráccal, a mai napig bármit megtenne amit kinyög a száján én nem hiszem, hogy ennyire akarok bárkitől is függeni.
Mégis, talán valami nagy baj lehet, vagy igaz ez az egész fate dolog, mert, ahogy szó van róla meg is jelenik, ugyan én nem szúrtam volna ki, de Sun nagyon mutogat valakire és az a valaki pont ő, amit ugyan a tudtára is adok, de azt nem gondoltam volna, hogy fogja, felpattan és odavágja magát hozzá. Megdörgölöm rendesen az arcomat, mielőtt utána erednék, de elkapom, hogy kérdez rá, hogy ő az-e akiről szó volt, én meg hatalmasat sóhajtok. - Heey, szia, ne haragudj a barátom miatt, nem tud nyugton maradni... - Nézek csúnyán Sun-ra, na nem mintha érdekelné ebben szinte biztos vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy az én lelkemnek nem tesz jót ez.   - Tényleg sajnálom, hogy így lerohant, nem mondhatom, hogy nem szokása, mert az nem lenne igaz. - Ingatom a fejemet, hiszen tényleg megtenné szerintem ezt bármikor, nem érdekelné semmi sem, de mégis a barátomnak tartom, az egyik legjobbnak, szóval nem mondhatok semmi rosszat rá.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is újra látni fogom majd, de mondjuk nem is készültem erre, hogy igazából mit is mondhatnék neki, ha mégis megtörténik. Meg tényleg nagyon úgy tűnik, hogy valakivel nagyon beszélget ezt pedig eszem ágában sincs megzavarni, akármennyire is furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis mi ment félre. Hogy egyszerűen csak túl nagy kihívás elé állítottam magunkat a random szám választással, vagy talán a sors keze szólt bele tényleg az egészbe. Bár, ha így van, hogy a sors szólt bele, akkor az is a sors kezében volt, hogy most itt újra találkozzunk egymással. Legalábbis én nagyon szeretném így gondolni.
Azt hiszem viszont, hogy túlságosan sokat bámultam, miközben elmélkedtem, mert akivel beszélget kiszúrt és felém tart, ami miatt egy picit zavarban vagyok, mert hát lehet, hogy akaratomon kívül sikerült őket bámulnom, ami nem állt szándékomban egyszerűen csak próbáltam feldolgozni az egész helyzetet.
Mégis, ahogy odalép mellém és megszólít azzal csak még jobban összezavar és igazából meglep. Hiszen ezek szerint beszélt rólam, ha már ilyen jelzővel illet, mert hát egy hógömböt néztünk ki azon az estén és így kezdődött igazából minden is.
- Hát nagyon örülök, hogy itt vagy! De mi lenne, ha most számot is cserélnétek egymással nem pedig csak hógömböt? Meg, hát szerintem simán meghívhatod az esküvődre. - Látom, hogy Minhyun felé fordul, aki ezek szerint házasodni készül, ahogy én magam is, de magam sem tudom, hogy miért kezd ettől szinte égni a mellkasom, mintha leszúrtak volna, mikor semmi közöm nincs az egészhez, meg aztán én is házasodni készülök, szóval semmi értelme ezen fennakadnom. - Szia.. Nem haragszom.. - Rázom meg a fejemet, hiszen így legalább beszélgethetünk egy picit azt hiszem.  Az nem biztos, hogy mindenképpen így szerettem volna ezt kezdeményezni, de legalább valamennyire kezdeményezve lett. - Nem baj, tényleg.. Így legalább újra találkoztunk. - Mert hát azért mégis csak gyorsabban történt, mintha én megpróbáltam volna leszólítani, vagy esetleg felhívni magamra a figyelmet. Lehet, hogy a végére inkább lettem volna egy stalker, mintsem ténylegesen le merjem szólítani, mert ennyi idő elmúltával leszólítani valakit egy hülye este miatt, ami végül szarul alakult talán egy picit erős lenne. Főleg, hogy meg kellene magyaráznia annak, akivel van, hogy ki is vagyok, de ezek szerint valamennyire képben van. - Viszont itt már rám nincs szükség, szóval hagylak titeket beszélgetni.. Majd dumálunk később Hun. - Azzal egy jelentőségteljesnek tűnő pillantással ellép tőlünk a barátja így már csak mi ketten maradunk.

El sem tudom képzelni, hogy mit gondol magáról Sun, amikor felpattan és odaroncsol hozzá, nem gondoltam volna, hogy erre képes lenne, nem is ezért mondtam el neki, hogy ki ő, csak, hogy hagyjon békén, de persze neki nem ez a gondolata, véletlenül sem, ő képes velem így kicseszni... Nem normális, esküszöm, de hát mégis én tartom, mint barát, otthagyhattam volna, de arra meg képtelen lennék, mert hát mégiscsak a legjobb barátom, nem ma indult a mi kis kapcsolatunk, nem fogom csak úgy eldobni, az nem lenne helyes. Meg egyébként is baromi unalmas lenne az életem, ha ez a kis hülye nem lenne mellettem, akkor még annyira sem csinálnék idióta dolgokat, mint amúgy.
- Sose tanulsz meg a szádra ülni? - Nem suttogok, nincs értelme, meg egyébként is kimondom ami a szívemen van, szóval nem hiszem, hogy pont ezzel elijeszteném Jin-t, aznap sem köntörfalaztam igazán, akkor is elmondtam, ha hülyeségnek vagy ostobaságnak gondoltam amit szeretett volna. Annak örülök azért, hogy nem haragszik Sun lerohanása miatt, már csak az kellene, hogy megbántsa, annak ellenére, hogy nem beszéltünk azóta. Nem tudtam a számát, nem tudtam, hogy szeretne tőlem bármit is, hiszen a sors nem akarta, hogy összejöjjön nekünk, vagy nem tudom. - Ebben igazad van! - El is mosolyodom, hiszen a tény, hogy tényleg beszélgetünk az pozitív, már csak az is az, hogyha le is zárjuk itt valahol a beszélgetést, de nem tagadom, hogy az egy kicsit fájna a lelkemnek, de ezt hangosan be nem vallanám. Sun-tól elköszönök, amint végre lelép, értem miért néz úgy rám, ahogy, de nem akarom ezt a tudtára adni és csak megnyomorgatom az orrnyergemet, mielőtt újra Jin-re pillantanék. - Van kedved beülni egy kávéra, vagy sütire valahova? Már ha nem rohansz természetesen, nem szeretnélek feltartani. - Ha nem siet mégis kényelmesebb lenne valahol leülve beszélgetni, mert érdekel mi történt vele azóta, hogy nem találkoztunk, az is lehet, hogy nem szeretne beszélgetni ténylegesen, vagy nem tudom, fogalmam sincs mi lehet, de nem bánnám, ha most nem a sorsra bízná ezt a helyzetet, hanem tényleg tudnánk értelmesen társalogni. én nagyon élveztem a társaságát aznap is, bár ne mentem volna bele abba a rohadt játékba a lifttel, akkor most talán máshogy lennének a dolgok.

Mondhatnám, hogy nem számítottam arra, hogy újra találkozunk, de a süti úgymond már elárulta, hogy lesz ilyesmiben részem, szóval akkora meglepetést azért mégsem okoz az egész helyzet, de mondjuk jobb szerettem volna, ha tényleg úgy találkozunk, hogy ugyanazon a szinten kötünk ki, de akkor most valahol nagyon máshol lennénk azt hiszem. Bár lehet nem tartott volna sokáig az egész, de hát soha nem lehet tudni. Mondjuk azt hiszem, hogy csak pár véletlen volt az egész és semmi több.
Nem számítok arra, hogy ilyen módon leszek lerohanva meg aztán arra sem, hogy kapásból a nyakamba kapom a nagy hírt, hogy megházasodik, ami nem tudom miért lep meg, hiszen már egy ideje nem találkoztunk, meg aztán semmi okom nincs arra, hogy igazából erre bármiféleképpen reagáljak, hiszen én magam is pontosan erre készülök, szóval senkinek sem róhatom fel, hogy tovább haladt az életével, mert éppen úgy volt kényelmes.
- Szóval valami jó már van az egészben. - Mondjuk tényleg semmi okom nincs, hogy negatívan vélekedjek a barátjáról, hiszen neki köszönhetően a távolságot letudtuk most egymás között nem volt annyira kínos sem, mint ahogyan én próbáltam volna meg, hiszen csak azután merészkedtem volna közelebb, hogy már nem beszélgetnek, de lehet az sosem következett volna be és csak elszalasztottam volna ezt a lehetőséget, amit a sors kínált.
- Persze, nagyon szívesen beülök veled akárhova.. Amúgy sem árt még valami sütemény, vagy kávé. - A kávé már csak azért is szükséges, mert hosszú lesz még a mai nap, mert mindegyik a maga módján az, a sütemény meg arra jó, hogy egy picit feldobja a keserűnek tűnő napot, bár azt hiszem azt már Minhyun jelenléte megtette.
A telefonomat hamar némára állítom, hogy most véletlenül se tudjon senki keresni, mert ritkán akad ilyen lehetőségem, hogy beszélgethetek vele, hiszen már jó régen találkoztunk és akkor is elvesztegettem a lehetőséget, hogy jobban megismerjem, most meg már nagyon esélyem sincs erre. A kávézóba érve hamar leülünk egy asztalhoz, miután mindketten megrendeltük, amit szeretnénk én a jó erős kávémat és mellé a picit puhább és gyengédebb süteményem. - Akkor.. Házasodni készülsz te is? - Mert hát nem titkolom, hogy én is ez felé haladok, még akkor is, ha kimondva ezt van ebben valami keserű.