“Közömbösnek lenni nem azt jelenti, hogy semmi nem érdekel, hanem, hogy minden érdekel, csak éppen megválogatod mi a fontos. Közömbösnek lenni szelekció.”

A pofon még az arcán égett.Lenyomata olyan volt, akár egy lüktető bélyeg, amely szégyentelenül ott virít, és még napok múltán is letörölhetetlenül jelen lévőnek érezte.A férfi hagyma szagú szuszogása, olajfoltos, zsíros trikójának jellegtelen mocska nekifeszült a bőrének, de ő nem lépett hátra. Életében először nem próbálta meg kezével védeni az arcát, nem próbált könyörögni, hogy ne bántsa. Nem próbált ő semmit, csak állt ott, mind a tizenöt évének büszke és lázadó dacosságával és a férfi arcának élét figyelte.Annak dühe az izmaiba feszült, érezte abból ahogyan morran, ahogy megpróbál fölé magasodni, és uralkodni rajta, de már nem számított.Bella lelke kérges lett és egy obszidián fal mögé zárta minden gyengeségét. Ott kapartak legbelül, véresre mart körmökkel, a fulladozó zokogás hangtalan cseppjeiben, de ő nem engedte ki. Visszatartott lélegzettel, lenyelt könnyekkel állt és várta a megváltoztathatatlant. Azt a másodpercet amikor a nevelőapja nem pusztán az álmait, az önértékelését, a magába vetett hitét, egykorvolt tisztaságát akarja elvenni tőle és éppen úgy a földig gyalázni, ahogy az anyjával tette, hanem az életére is tör. De nem volt hatalma felette többé. Annabella nem a törékeny anyja volt. Abból merítkezett, de tovább fejlődött.
- Könyörögj, hogy ne bántsalak!Miért nem üvöltesz? MIÉÉÉÉÉÉRT NEM KÖNYÖRÖGSZ, HE?-üvöltése karcos volt, régi temetők rögös és jeges sírhantjainak poshadt bűze ömlött át a pórusain.
- Könyörögj, hogy ha túlélem ne érdekeljen többé a sorsod! Könyörögj azért, hogy képes legyek közömbösnek lenni irántad. Mert ha nem így lesz, visszajövök és a két kezemmel kaparom ki a szívedet a mellkasodon keresztül.- enyhén előrehajolt a férfi felé, és egy lágy, szinte már kárörvendően bájos mosollyal támasztotta meg a szavait. A férfi visszahőkölt.Először azóta, hogy ismerte ezt a kis szukát, úgy érezte neki van félnivalója tőle. És milyen jól érezte…


“A bölcsesség nem jár a korral, ahogyan az ész sem.Egész egyszerűen jól kell keverned azokat a lapokat, amelyeket az élettől kaptál.Lehet, hogy ott van a kezedben a royal flush csak éppen ostoba vagy észrevenni, mert nem tudsz játszani.Ha robbantani akarsz nem elég birtokolnod a nyerő lapokat, hanem megfelelő időben kell kijátszanod.”

A cigarettafüst körülötte gomolygott akár egy ködös, mindent elrejtő fátyol.Hetek óta azon volt, hogy erre a rendezvényre valahogy bejusson, és nem elsősorban azért, mert a nívós és minden szempontból tökéletes ügyfelek is ide voltak hivatalosak, hanem mert egy valaki biztosa itt lesz. Bella mindig, mindent feláldozott azért, ha talált egy újabb célt, ami segítette az előremozdulását. Ahogyan ma is.Két hete sepert félre egy középvezetőt, akinek segítségével megduplázta a jutalékát.Kilenc napja azt a csinos arcú, füligvigyor suhancot, aki bejuttatta a Masseria család egyik hétvégi borkóstolójára.Mindig és minden pusztán eszköz volt a számára ahhoz, hogy megvalósítsa a terveit.És mindenkit csak addig tartott maga mellett, ameddig hasznot remélt tőle vagy belőle. Gondolkodás nélkül lépett tovább és tartott előre.Pénz és hatalom.Bármit és bárkit képes volt feláldozni ennek az oltárán, és ha kellett bármilyen szerepet eljátszott azért, hogy célt érjen.
A zenekar egy lassú melódiára váltott. A kanárisárga selyemruha úgy ölelte körbe sudár alakját, akár az olvadt arany, mosolya visszafogott és kellemesen arisztokratikus volt.Ma ő volt Annabella, a kellemes modorú, intelligens befektetési tanácsadó, aki csupán csak egy csinos kelléke ennek az impozáns rendezvénynek.Ezt a szerepet is, mint eddig mindegyiket tökéletesen játszotta.De a felszín alatt folyamatosan arra törekedett, hogy elérje a szemkontaktust valakivel…aki felfigyel majd rá. Akit rabul akar ejteni, bűvkörébe vonni és nem ereszteni. Megfeszíteni, megbilincselni, az érzelmei és mocskos vágyainak isteni megtestesítőjévé válni.Kihúzta magát, pillái lassan és igézőn rezegtek, dús szőke haja csupasz, kerek vállaira omlott és amikor félfordulattal jól kiszámítottan odébb mozdította a fejét összeakadt a tekintetük. A férfi ajka megrezzent, amint biccentve felé mosolygott, Bella pedig határtalanul tökéletes időzítéssel fordult egy tized másodpercre szégyenlősen félre, mielőtt újra a férfira nézett. Mintha csak véletlen lenne, és nem erre törekedett volna egész este….és tulajdonképpen már hetek óta. Erre a másodpercre készült.
A férfi felé indult, mögötte árnyékként a kísérete, akik sosem maradtak el.
- Bellissima signorina…megtisztel a következő táncával?- hajolt meg óvatosan előtte, ráncos, idősődő kézfejét mely mégis ápolt és hívogató volt, felé nyújtotta, Annabella pedig belehelyezte a saját kacsóját.
A lapokat jó időben játszotta ki, aminek köszönhetően pár hónappal később Salvatore Masseria hites, bár a hűségtől a lehető legtávolabb álló felesége lett.


“Az árulás nem a cselekedettel kezdődik, hanem azzal, amikor már gondolatban elhatározod, hogy meg fogod tenni.”

Boldogságot remélt. Hogy megvan mindene, hogy van egy kis hatalma, hogy vigyáznak rá, törődnek vele, még akkor is ha ez csupán a felszín, és még akkor is, ha ez elsősorban a nevének szól, semmint a személyének. Nem volt boldog.És végtelenül unta az egészet. Hiányzott az izgalom, hiányzott az adrenalin. Hiányzott, hogy nem ő irányítja az életét. Úgy érezte elveszítette a hatalmat önnön sorsa felett, amelyet megszerzett egykor és amelyet feláldozott azért, hogy ott legyen ahol most van.Cselekednie kellett, tennie valamit, amitől úgy érzi, hogy újra él, és ami ad valamiféle izgalmat. Hát meg is tette….
Először olyan egyszerűnek tűnt, utána már ostobaságnak, végül életveszélyessé vált, és pont ettől ugrott meg minden alkalommal a pulzusa, vert ezerrel a szíve, és hallotta ahogyan a fülében dobol a vére.
- Gyere ide bella Bella!- morrant a férfi az ágyon elterülve. Mély baritonja a nő tarkóját csiklandozta, forró lehelete izgalmasan hatott az érzékeire.
- Mesélj nekem! Mondj el mindent, amit arról a szállítmányról tudsz. Ami holnap érkezik a szeméttelepre. Kik hozzák? Az oroszok? A kínaiak? A férjed még mindig azt hiszi, hogy azon a fronton terem neki babér? Ostoba barom!- nevette el magát, ujjai virtuóz módon futottak a nő vállán lefelé, befurakodva a takaró alá rejtett csupasz testére.Libabőrös lett és nevetve vetette hátra a fejét. A férfi másik keze után nyúlt és ajkaihoz emelte. Apró csókokat hintett ujjainak legfelső ujjbegyére, íriszeinek jégszínét hívogató vággyal fúrta az olasz éjfekete lélektükreibe.
- Ihhhgen…ahhzzoook. Fehgyverek….és még…mééég valami…ahhhmiről…nehm…tuhdok.- finoman csúsztatta a férfi mutatóujját az ajkai közé, majd lassú, óvatos mozdulatokkal engedte azt a szájába, néhányszor ritmusosan ismételve meg a mozdulatot. A férfi felnyögött, aztán egy hirtelen mozdulattal előre nyúlt és megragadva Bellát maga alá gyűrte.
- Megőrjítesz te némber! Mesélj, mesélj még! Mit tudsz? Mesélj és nyögj!- utasította ellentmondást nem tűrően.
- Baldassare!- lehelte a nő mielőtt megadta volna magát. Mesélt…és nyögött. Végül már csak nyögött, elmerülve a mámor és a kéj bűnös tengerében.

“Ne azt nézd, hogy milyen gyönyörűen száll a pillangó. Hanem azt is, hogy honnan érkezett.Csodálatraméltó külseje egy fájdalmas és végleges átalakulás eredménye.A pillangó röpte elvarázsol, ő mégis messze száll a védelmezni kész kezek elől, hogy a nap felé illanjon. A nap felé, amely halálra perzseli őt. “

Állok az ablak előtt és a város távoli, elmosódó fényeit, nézem amelyek megkergült szentjánosbogarakként imbolyognak a vágyfekete estében.Az eső illata cinkosan szalad körbe, pettyezi a huzat a tócsákat és fodrot vet rajtuk akár egy gyermek huncut ujjai.Kezemben a pohárban rubin szín ital ütődik a pohár falának hangtalan mozog ide-oda amidőn mozgatom. A tekintetem a távolba veszik.Pislákoló zsarátnokként tekeregnek az utakon a távolodó autók hátsó lámpái.A szobában nem hallani mást, szinte csak az én szívverésem, meg azt ahogy a házban, a folyosókon puha talpú cipők ritmusosan surrannak, amint egyre közelednek a szobámhoz. Visszasétálok a fésülködő asztalomhoz, és leülve egy ideig csak bámulom önnön arcmásomat.A fáradtságnak és a kimerültségnek nyoma sincs, ahogy minden más érzelmet vagy éppen gondolatot elrejtek lárvaszerűen feszesre mimikált arcomon.Mire a férjem belép a hálószobába, én már a hajam fésülöm egy gyöngyházfényű kefével, és pusztán a tükörből vetek rá egy hosszabb pillantást, anélkül, hogy hátra fordulnék.Nehéz pézsmaillatú arcvize, keményített gallérjának recsegő nyekergése, a mandzsettagomb villanása….minden és minden erősebbé teszi a jelenlétét, megkerülhetetlenül testes aurával tolakszik közelebb az enyémhez. Nem idegenkedem tőle, noha mostanság nem nevezhető felhőtlennek a kapcsolatunk.
Mögém lép és én egy pillanatra lehunyom a szemeimet, a fésű a fejem tetején megáll egy pillanatra, hogy aztán kövesse útját újfent lefelé, bevégezve az elkezdett mozdulatot, megregulázva egy kócosnak aligha nevezhető tincset. Salvatore keze a vállamra siklik, simító mozdulata egyszerre ad jelentőségteljes biztonságot és menedéket és egyszerre önt el boldogsággal és valamiféle perverz kéjjel a tudat, hogy ezek a kezek ölni is képesek értem.Én pedig minden alkalommal, amikor csak tehetem hátba szúrom őt. Mennyire ironikusan édes az egész helyzet, nem mintha ez nekem bármikor is gondot okozott volna.Tudom, hogy miért kellettem neki, ahogyan azt hiszem ő is pontosan tisztában van azzal, hogy számomra miért volt fontos és kifizetődő a házasságunk.
- Csodálatos lett a könyved. Lenyűgöző, mondhatni, bellissima.- ajkairól a szavak őszinte mélységgel kúsznak le, bár tudom, hogy csupán egy részét olvasta el. Megtette helyette más, aki összefoglalta a lényegét.Rándulnak ajkaim, és a mosolyom megpróbálom őszintévé és hálássá faragni. Ennyi idő után is kitartóan csinálom, és úgy hiszem részben sikerül is. Legalább a színjáték végett, amelyet mindenki elhisz. A látványa legalábbis bőven elegendő. A felszín alatt senkit nem érdekel mi történik.
- Megtisztelsz drágám, hogy elolvastad.- finoman rezzennek a pillák, ajkaim íve még meg is feszül a meghatottság mímelésétől.
- Ne viccelj, le sem tudtam tenni!- ujjai lágyan kezdik masszírozni a vállaimat, én pedig a fejem oldalra billentem, mintha bele akarnék feküdni ebbe az igazán élvezetes mozdulatba.Az ujjbegyek erősen belém marnak, és megszorítja a bőrömet, akárha éppen csak el akarná mondani,pontosan tisztában van azzal, hogy hol voltam pár órával ezelőtt, és talán vallomás is a részéről, bár szükségtelen. Még az imádott arcvizén keresztül is érzem annak az olcsó jázmin és méz illatú parfümnek a bűzét, amelyet az a kis korcs balerina használ, akinek legszívesebben a tulajdon két kezemmel törném el a lábát csak azért mert létezik.
- Boldoggá teszel!- jegyzem meg egyszerűen és halkan, lágy tónusa a hangomnak olyan akár az ébredő tavaszi szellő.
Mozdul a keze és ahogy hátrahúzza hallom a zakójának puha sercenését, amint annak belső zsebébe nyúl. A tükörből figyelem minden mozdulatát. Még nem adtam meg neki azt a kegyet, hogy a szemeibe nézzek.Gusztustalanul nyomorult játékunk ez a fajta megvonás, én pedig előszeretettel élek vele.
- Azt szeretném, hogy a ma esti bemutatódon te ragyogj a legjobban! Hogy mindenki tudja kihez is tartozol!- ó édesem! Mindenki pontosan tudja, hogy kihez tartozom. Salvatore előszeretettel méregeti a farkának ezen szekcióját másokéval össze, én pedig azért, hogy megtarthassam a jelenlegi státuszomat a város óriási sakktábláján, mindent meg is teszek, hogy legyen mire büszkének lennie.Közepes méretű, lapos méregzöld bársonydobozka kerül elő. Kattan a fedele, majd a férjem ujjaira szemenként kúsznak fel a gyöngyfényű csillagok. Egy gyémánt nyakék, egy csillagokat szimbolizáló drága bilincs, amivel magához láncol. A sokadik a gyűjteményemben, és a sokadik, amely tudatosítja bennem azt, hogy valójában csak egy rohadt kellék vagyok, akit időnként előszednek a cilinderből, ahova korábban belevarázsolták.De ez egy olyan játék, amelybe ha belekezdtem, már nem lehet visszavonulót fújni. Salvatore sok dolgot elnéz nekem, kivéve egyet: hogy kiszálljak. De ez eddig még nem fordult meg a fejemben. Addig nem amíg ilyen dolgokkal vissza-visszaránt magához.Túl ragyogó….túlságosan a bűvkörében tart.
És van valami amit még nem bocsátana meg: ha elárulnám. Én pedig pontosan ezt teszem.
Félresepri az egyik oldalon a hajam, és óvatosan helyezi a nyakamra az ékszert, csatolja be, majd igazítja el, hogy még jobban mutasson.Pontosan illik ahhoz a haragos óceánkék ruhához amelyet a ma esti könyvbemutatómra választottam.Salvatore előre hajol és valahova a vállgödrömbe hint egy csókot.
- Ha még egyszer meglátom, hogy az illendőségen túli mértékben beszélgetsz Baldassare Bonnano-val, ezzel a nyakékkel fojtalak meg.Sono stato chiaro, caro?- a fülemnél duruzsolt, a lehelete forrón kúszott be a hallójáratom, és koppant elmém józanságán.Nyeltem egy nagyot és bólintottam.
Belül üvöltöttem és eszembe jutott a nevelőapám….visszajutottunk oda ahonnan indultam.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy tündérien elragadó nöstény ördögöt ismerhettem meg a személyedben - remélem, hogy ezt bóknak veszed  -, aki nem fél átgázolni semmin és senkin azért, hogy elérje a célját. Kicsit úgy képzellek el, mint egy tornádót, aki bármikor végig söpör azon, aki akárcsak keresztbe is lép előtte, azt hiszem, hogy csak a remek színészi tehetségednek köszönhető, hogy még életben vagy. Kicsit veszélyes vízekre eveztél, ahol elég egyetlen egy apró hiba, és a sodrás magával ragad, de úgy tűnik, hogy elég eszes nő vagy ahhoz, hogy ez ne fordulhasson elő. De tudod, hogy tartja a mondás is: Addig jár a korsó a kútra... Nos én bízok abban, hogy te egyben maradsz, mert én a helyedben azért elgondolkodnék azon, hogyha a férjed rájön, hogy folyamatosan elárulod, vajon a szeretőd, akit információkkal is látsz el, megvédene-e annak a  haragjától? Mert az oké, hogy nő létedre igazán tökös vagy, de mégis csak a gyengébbik nemet képviseled. Én szívből remélem, hogy sosem fogsz lebukni és abban is bízok, hogy előbb vagy utóbb sikerülni fog kiszállnod abból a mocsokból, amibe saját magadat keverted. Mondjuk nem tűnik úgy, mintha olyan túl rossz dolgod lenne
Színt és rangot majd egy admin fog adni neked, de addig is érezd jól magad!  Köszönöm az élményt!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!