A mi történetünk ott kezdődik, ahol te még csak a része sem vagy. Az előzmények csupán azért fontosak, mert hiányukban sorsaink valószínűleg sosem kereszteződtek volna, legalább is nem ilyen körülmények között.
Amikor Mark Dewey elhívott a házibulijába, szórakozottan felnevettem, „hálásan” megköszöntem az invitálást, de eszem ágában sem volt még a háza közelébe sem menni. Aznap, az esemény napján azonban édesapám a tudtomra adta, hogy ezidáig, titokban leánykérést szervezett, és az este folyamán fogja feltenni a nagy kérdést. Azt hittem, sose kerül sor arra, hogy eljegyezze a haszonleső barátnőjét, úgy éreztem, mintha hátba szúrt volna a szűr alatti szervezkedéssel, legfőképpen azért, mert minden döntése befolyással van rám, ezzel az elhatározásával pedig nem csak az ő élete fog teljesen megváltozni, de az enyém is fenekestől felfordul.
Megannyi kérdés merült fel bennem: Vajon beadja a derekát, és hátrahagyva eddigi életünket, Miamiba költözik az esküvő után, hogy beteljesítse újdonsült felesége leghőbb vágyát? Anyának kell majd szólítanom azt a nőt, aki megismertette velem a mélyről fakadó gyűlöletet? A boldogító igen után ő fog parancsolni az otthonomban, miközben nekem türelmesen és szótlanul kell eltűrnöm minden egyes szeszélyét? Vajon tényleg ennyire rossz ötlet Dewey partija?
Mindig is úgy gondoltam, hogy Mark társasága barbár módon szórakozik, és minden nőnemű, aki megjelenik a bulijaiban, automatikusan megkapja a könnyűvérű jelzőt, mert barátaival együtt mindössze eszközként tekintenek rájuk. Csakhogy abban a pillanatban egyik tény vagy hallomás sem tűnt elrettentőnek ahhoz képest, hogy műmosollyal kellett végigállnom édesapám baklövését — képtelen lettem volna azt a látszatot kelteni, hogy nincs ellenemre a döntése, és a rám váró cirkusz részesévé válni.
Őszintén szólva, szíves-örömest elfelejteném, pontosan hogyan kerültünk egymás társaságába, de az a pár pillanat mélyen bevésődött az emlékezetembe. Legalább annyira biztosan emlékszem rájuk, mint arra, hogy már az érkezésem utáni első órában a megszokottnál többet ittam — más amúgy sem magyarázhatná meg, hogy egy bizonyos pont után miért csak emlékfoltokban vagyok képes visszaidézni az adott estét. És ha már a falra festettük az ördögöt, a szesz és a szerencsétlenkedéssor duójának eredményeképpen az öledbe borítottam a sokadik, felesleges italom, és bűntudattól, illetve a mértéktelen alkoholfogyasztástól émelyegve, szapora szabadkozás közben, felitatni kezdtem a poharam tartalmát egy darab nyavalyás szalvétával. Nos, a mai napig nehezemre esik eldönteni, hogy kettőnk közül kit hoztam kellemetlenebb helyzetbe, de az biztos, hogy ezek után nem küldtél melegebb éghajlatra, ugyanis valamennyire emlékszem az elképesztően kellemes beszélgetésre, amit később veled folytattam — nem, maga a tartalmára aligha, mindössze az érzésre, a nyomra, ami bennem hagyott.
A következő pillanatban, a napfény szórványos csóváira ébredtem, ismeretlen helyen, fehérneműben, melletted, a paplanod leple alatt, az ágyad kényelmében, a hálószobádban. Páni félelmemben és a rám telepedő szégyenérzettől visítani tudtam volna, de a gondolatra, hogy felébredsz és a helyzet még kínosabbá válik, belém szorult minden hang. Nesztelenül kiszálltam az ágyadból, hirtelen konklúzióra jutva, hogy képes vagyok elfogadni a körülmények körüli kérdőjeleket és együtt élni velük anélkül, hogy szükségem lenne bármiféle magyarázatra. Eközben gyorsan belebújtam a dizájner ruhámba, és mielőtt megneszelnéd a sunyi távozásom, csendesen elhagytam a szobád nyugalmát. A hálód ajtajának túl oldalán azt hittem, sikeresen megúszhatom a további szégyenkezést, ám az eszeveszett, kijáratot kereső bolyongásom közben belebotlottam a házvezetőnőtökbe. Legnagyobb meglepetésemre a kunkori mosolyon túl nem rajzolódott ki egyéb az arcán — bíráskodóbb pillantásra számítottam, minimum valamilyen szúrós megjegyzésre. Kislányos zavaromban megkértem, hogy adja át, irtózatos késésben voltam, majd segítségével és további késlekedés nélkül távoztam.
Habár az elkövetkezendő három hétben az édesapám üzleti úton volt, és az otthonom csendje szinte lehetetlenné tette a történtek feledését, lassan kezdtem túltenni magam azon, hogy az alkohol hatására talán olyasmit tettem, ami nem jellemző rám és komplett idióta módjára, ittasan ágyba bújtam egy ismeretlennel. Az élet viszont túl szép lett volna, ha mindez ennyiben maradt volna, nemde?
Halston a lelkemre kötötte, hogy elkísérjem Greg bulijába – tisztában van vele, hogy nyomós ok és jelentőségteljes motiváció nélkül semmilyen partiban nem jelennék meg. Igent mondtam, de csak azután, hogy Greg megesküdött, kezével a szíve felett, hogy semmilyen Kit nem lesz jelen a bulijában. Remélem, nem kap szívinfarktus a közel jövőben, ugyanis sikeresen egymásba botlottunk, váratlanul – részemről legalább is – ismételten a legrosszabbkor. Másodjára is faképnél hagytalak, és bár a sietős távozásomnak volt egyéb alapos indoka, neked semmiféle magyarázattal nem szolgáltam. Cserébe megfogadtam, hogy nem erőltetem magamra tovább ezt a sületlen élvhajhász életmódot – a bulizós életvitel sosem vonzott különösebben, és ez a pár alkalom is csak Halston nyomásának eredménye volt. Ki gondolta volna, hogy így sem kerülhetem el, hogy megint összefonódjanak útjaink?
Idén újra sikerült bekerülnöm az egyetemi gólyatábor vezetői csapatába, és álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen ott futok össze veled.
Tehát, most kerültél át a Yale-re, elképesztően jó sport eredményekkel és meglepő módon a táborvezetők részeként — egyesek szerint a bátyád miatt, aki ős-yales és táborvezető, mások szerint a szüleid pénze miatt, míg a jobb indulatúak a kiváló sporteredményeidre és a középiskolai éved alatt, a Yale nyári programokon elért teljesítményeidre fogják. Ne vedd a szívedre, de átkerülő diákok eddig aligha lehettek táborvezetők, neked viszont sikerült.  
Az újratalálkozás pillanatából ítélve, te sem gondoltad volna, hogy éppen így fognak újra kereszteződni életútjaink. Arra pedig egyikünk sem számított, hogy még egy párba is osztanak minket. Remélem, tudod, hogy a közös múltunk hétpecsétes államtitok.

// A karit felettébb jó indulatú, kedves és barátságos személyiségnek képzeltem, aki elképesztően jó humorérzékkel rendelkezik. Romantikus jellemű, motivált, életteli, energikus.
Úgy képzeltem, hogy a buli estéjén azért vitte magához Bellist, mert nem akarta kiszolgáltatottan magára hagyni Dewey barbár társaságában, ő maga pedig úriember módjára sosem élt volna vissza a helyzettel.
Az előtörténetemben szerepel egy rövid részlet a második találkozásukról, itt olvashatsz róla.
Spoiler alert: potenciális párkapcsolat.
A pb alkuképes, bár nagyon örülnék neki, hisz világi mosolyával tökéletesen reprezentálja a karaktert. Kitnek van egy bátyja, aki látta Bellyt elhagyni az otthonukat azon a bizonyos reggelen, róla itt olvashatsz bővebben. Pár jelentéktelenebb dolgot kihagytam a hirdetésből, mert így is iszonyat hosszú lett, de ha megjössz, rögtön megosztom veled. Írj, ha megérkeztél, Eilisszel nagyon várunk téged.