Horoszkóp: Mérleg Minősége: Férfias – aktív, yang Stabilitás: Kardinális Eleme: Levegő Polaritás: Pozitív Uralkodó bolygó: Vénusz Személyiségtípus: ENFJ-A
Család: David K. Thompson - apa; Chakayla Thompson - anya; K. Jada Thompson - féltestvér.
Célok: Példaértékű életet élni és orvosként is nagy névvé válni a szakmában.
Konfliktus/problémakezelés: „Mindent meg lehet beszélni.” Hisz abban, hogy ha két értelmes ember értelmesen tud kommunikálni, akkor minden probléma, nézeteltérés megoldható és megbeszélhető. Továbbá mindig, minden körülmények között igyekszik higgadt maradni, de pont az ilyen jellegű igyekezetek miatt lovallja bele magát az adott problémába.
Erősség: Hatalmas küzdőszellem birtokában áll. Elsősorban csapatjátékos, ugyanakkor önállóan is megállja a helyét az élet bármely területén. Munkájában állhatatos, kitartó. A végletekig próbál elmenni egy beteg életéért. Terhelhető – és ezt rendszerint ki is használják. Remek nyelvérzékkel bír, és tekintettel arra, hogy munkája során sok, különböző nemzetiségű emberrel volt már szerencséje találkozni, innen-onnan ragadtak rá alapvető kifejezések, de képes egy-két értelmes mondatot összetenni pl: spanyol, francia, orosz, de arab nyelven is. Az érthetősége, akcentusa már megkérdőjelezhető.
Gyengeség: Hajlamos akaratossá, türelmetlenné és túlontúl keménnyé válni másokkal és önmagával szemben is. Nehezen viseli, ha a dolgok nem úgy történnek ahogy ő szeretné, emiatt önostorozóvá tud válni. Enyhébb idegbajt kap, ha sokszor ismételnie kell magát mások miatt, mert azok nem fogják fel elsőre azt, ami neki evidens és magával értetődő. Ha erőssége a betegekért való küzdés, akkor a gyengesége, hogy elengedni már képtelen őket. Még nem tanulta meg, hogy nem Isten, csak egy orvos, aki nem képes minden esetben dacolni az elmúlással.
Főzés – lelkes amatőr, imád kotyvasztani, hiába, hogy a végeredmény általában borzasztó. Becsajozni nem fog vele.
Pozitív tulajdonság: Családi körülményeiből, de főleg a természetéből adódóan adakozó. Pont amennyire utálja elherdálni a „családi vagyont” – bár vitathatatlanul olykor-olykor vele is elszalad a ló, a vér kötelez - úgy ücsörögni is rajta, hátha kis szerencsével sokasodni kezd. Kisebb-nagyobb alapítványokba fekteti a családi büdzsé rá eső részének javát. Nem tartja fairnek, hogy valaki bármit megtehet, megvehet, megengedhet magának, addig másnak alig, vagy egyáltalán nem jut semmi. Extravertált, előzékeny, jó humorú, kellemes természetű ember. Barátságos, emberközpontú, társasági lény, könnyen nyit és könnyen alkalmazkodik az idegen, ismeretlen helyzetekhez. Tanulékony, lelkes, legyen szó az élet egyszerű, hétköznapi értelemben vett dolgainak elsajátításáról, „új skillek” megtanulásáról vagy munkaterületű jártasságok továbbfejlesztéséről, megszerzéséről.
Mindig, mindenkihez van egy-két jó és kedves szava. Piszkosul "jól tud udvarolni", kedveskedni, még az ízlésesség határain belül puncsolni és hízelegni ott, ahol szükségesnek érzi, és másként nem tudna szívességet, segítséget vagy más pluszt kisajtolni az emberből.
Nagy teherbírású, hatalmas bizonyítási vágy van benne mind emberileg, mind pedig szakmai értelemben: be akarja bizonyítani, hogy nem a családja miatt jutott oda, ahova.
Kezdeményező, markáns egyéniség, aki tudja, hogy mit akar és azt is, hogy azt hogyan érheti el.
Negatív tulajdonságok: Érzelmileg megingatható és igaz ez a munkájára is. Még edzenie kell magát a „farkastörvények uralkodnak” elvhez és belátni, hogy olykor csak a másikat megkerülve, annak érdekeit figyelmen kívül hagyva fog tudni feljebb lépdelni a szamárlétrán…
A családja nagy befolyása miatt hajlamos alábecsülni magát, főleg, hogy a munkatársak be is vetik ellene ezt a „Thompson dinasztia” ütőkártyát és elhitetik vele, hogy csak és kizárólag a neve miatt van ott, ahol. Túlontúl idealista, naivan hisz az emberekben.
Szerencseszám: 8
Mottó: “A siker létráját nem lehet zsebre tett kézzel megmászni.”
Kedvenc évszak: Ősz, de szereti a Nyár adta lehetőségeket.
Kedvenc szín: Tengerészkék, föld színek – barna, narancs, olíva, okkersárga
Sport/mozgásforma: A nyári és a labdasportok szerelmese – surf, vitorlázás, strandröplabda, kosár, „európai foci”, squash
Kedvenc étel: nemzet szerint: indiai, olasz; ízek szerint: sós, fűszeres ételek; mindenevő, főleg húst hússal, hiába tudja, hogy orvosi szempontból nem épp előnyös. gyors kaja; pizza – ananász nélkül, vékony tésztával, paradicsomos alappal – édesség: alapjaiban nem édesszájú, de egy tál tiramusuval kilóra meg lehet venni. utálja: ananászos pizza, cukorkák, pattogatott kukorica, baklava.
Ital: víz; alkohol: Gin Tonic, Negroni, Old Fashioned; igazi kávé mágus, azt hidegen, melegen, feketén, de még édesen is; amit utál: cukros löttyök.
Állat: Kék bálna, kutya – mivel a bálna nem fér el a kádjában, ezért inkább kutyában gondolkozik, onnan is Dobermann, Angolbulldog, és minden, ami „ráncos, redős, nagy rá a bőre”
Illat: Füstös, pézsmás, fenyős illatjegyek, ha parfümöt választana magának. Nőkön a nőies, púderes, lágyabb illatokat kedveli.
Zene: Spotify mélabús mix; mindenevő
Ország/város: Törökország, Egyiptom, Peru

- Jól van, most már elég lesz…
- Nem! – Rántotta ki a karját a férfi kezéből.
- Mitchell, elég!
- Még egyszer megpróbálom! Csak egyszer – egészen idegenül hatott a hangja, ahogy zihálva, küzdve próbálta visszahozni az életbe a fiút, holott érezte és tudta is, hogy felesleges az erőfeszítés. Medikusként annyi hasonló igyekezetet és emberfeletti küzdelmet nézett már végig, hogy a rezidens éveire megtanulta már, hogy hiába szeretne, nem lehet mindenkit megmenteni. Mégis kötötték az elvei. Életet akart menteni. Életben akarta tartani a fiút, egy gond volt csupán: már nem volt kit.
A vánszorgó percek tudomása szerint harmincötödik perce próbálkoztak, hátha valami csoda folytán ismét jelt adnak a gépek. Mindhiába.
- Nincs tovább, hallod? Meghalt! – Erős kar ragadta meg a ruhája anyagánál fogva és rántotta hátra az ágytól, a lassan már hűlő félben lévő testtől. Egyedül csak az ő igyekezetük tartotta még melegen. Fémes csörrenés, elhaló lélegzetek, összeakadó tekintetek. Sötét szemei elkerekedtek, már-már az esést várta a másik hevessége és nem várt ereje miatt, mégis valamilyen csoda folytán talpon maradt. Talán ahhoz is a férfire volt szükség.
Apró sebek vagy karcolások, beszakadt köröm, idegen tárgyak a testnyílásokban, nehézlégzés, felszakadt szemöldök, esetleg golyó lőtte életveszélyes traumák. Bármi legyen, egyszerű, nevetséges, otthoni felszereléssel is ellátható vagy órákon át tartó robotolással, vérrel, verítékkel, vizsgálatokkal járó idegbaj, imádta a munkáját. Még akkor is, ha olykor tagadhatatlanul viszonzatlannak bizonyult ez az életre szóló szerelem, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a munkája nem szerette őt ugyan azzal az odaadó rajongással. Fájdalmas volt, kegyetlen és egyre több felelősséggel járt, ami alatt időről időre megtörni látszott dacára annak, hogy tudta mire vállalkozott, mikor az elvárásokkal ellentétes álmait kezdte űzni.
A monoton, percek óta tartó sípolás beletelt néhány végtelennek tűnő másodpercbe, mire alábbhagyott, s a korábbi nyüzsgést, az életmentő beavatkozás zaját, a folyamatos csipogást és kiabálást, sürgetést vagy noszogatást felváltotta a nyomasztó, rájuk telepedő gyászos némaság. Egy-egy szipogás, halk sóhajok, megrökönyödött nyöszörgések maradtak csupán és a folyosók felől beszűrődő, sürgető neszek. Odakint is állt a bál. Reggel óta. Az addig vérben csúszkáló cipők nyikorgása elnémult, egy csepegő hang maradt csupán a helyén, kísértetiesen emlékeztetve őket arra az idegőrlő hangra, amikor éjjelek évadján a csap veri fel az embert a legmélyebb álmaiból is. Mitchell vadul emelkedő és süllyedő mellkassal, mintha egy maratoni futás lett volna addigra a háta mögött úgy kapkodta a levegőt, elkerekedett szemeit képtelen volt levenni az elgyötört, vérpettyes arcról. A tubus vége még kilógott a delikvens szájából, a vértől lassan fellazuló ragasztó rögzítette a bőréhez. Sápadt, beesett arcáról eltűntek az érzelmek, nyoma se volt rajta annak a fájdalomnak, melyek az azt megelőző napokban torzították. Viszont maga a tény, hogy nem szenvedett már tovább se volt képes enyhíteni a veszteség és a bukás fojtogató érzésén.
- A halál ideje… - kezdte a szokásos monológot a rangidős orvos. A hangja valahonnan nagyon távolról érkezett. Tompa volt, beletörődő. Csak feltételezhette a fiatalabb, hogy ő se utálta kevésbé a helyzetet.
– 23.57.
- Szegény fiú.
- Szinte még gyerek… - az volt. Tizenkilenc éves és hiába, hogy a nagykorúság kapujában állt és bebocsájtásra várt, gyerek volt. Valakinek a gyereke.
- Vigyázzon, a cipőjén van már minden! Van váltásruhája? - Bólintott. Két, hajdanán sárga, addigra már skarlátban úszó kesztyűbe bújtatott kezét még mindig maga előtt tartotta, mintha az újraélesztés pozitív eredményére várt volna, ugrásra készen. Hátha. Nem volt benne biztos, hogy megtalálja a hangját, de igyekezett nem szűkölni és nyöszörögni, mintha akkor látott volna először meghalni valakit. Több év gyakorlat volt már a háta mögött, számos ehhez hasonló drámával.
- Megyek, átveszem, aztán… – távolabb lépett az ágytól és az azon hentesáruként kiterített, élettelen testtől. Megingott egy pillanatra a ki tudja, hogy mióta tartó heroikus küzdelem fáradtságától. Az egyik nővér támogató érintését tudhatta a könyökén.
- Első beteg?
- Akit elvesztettem… - ez már az ő felelőssége volt. Kerülte az egy beteg ellátásáig összeálló team tekintetét, mintha bűnös lett volna, és ő ontotta volna ki a fiú életét. Voltaképp, részben igaznak is érezte a gondolatot. Két nappal korábban még jól volt, a saját lábán érkezett, igaz közel sem beszámítható állapotban, és egy kisebb balhé után, rendőri közbenjárással kitessékelték a kórházból. Másnap már erős fájdalomra panaszkodott és fájdalomcsillapítót követelt; hiába vetette fel, hogy a panaszai igazát és valóságát keresse, a főorvos kis híján vele együtt penderítette ki az ajtón, mondván nincs idő és pénz narkósokra, ne foglalják a helyet azok elől, akik tényleg rászorulnak. Hozzáértő szakembert kellett volna keresnie. Térült-fordult, a fiú már nem volt sehol. Nyoma veszett. Elveszítette. Ezt követően nem telt el huszonnégy óra, és közel kivérzett állapotban látta őt viszont az asztalon. Hibázott. Ő is.
- Beszéljek a szülőkkel? – Lépett mellé egy kolléga, aki épp a nejlonból hámozta ki magát. Hezitált. Kettős érzései voltak. Egyrészről tudta, hogy ez is beletartozik egy orvos feladatkörébe: van, hogy nem csak a gyógyítás és az életmentés öröme, szépsége jut. Sokszor a halált is meg kell tanulni a helyén kezelni, mint ahogy a hozzátartozók gyászát is. Néha ez a nehezebb feladat. Másrészt viszont, mint ember, mint friss rezidens, el akart menekülni a felelősség elől. Túl nagy volt a teher.
- Meg kell tanulja – vágott közbe Dr. Coleman.
- Nem – intett ő is egyetértőn, mikor győzedelmeskedett felette a józan ész, és a kötelesség. – Ki van itt?
- A szülei. Mi rendbe tesszük. Biztos látni szeretnék.
Nagy sóhajjal engedte ki a levegőt és kibújt a kesztyűkből, majd a sárga nejlonból is, amit kifele menet az első szemetesbe hajított. Mocskosnak érezte magát, de meglepetésére a rá spriccelt- és cipőjét eláztató vér volt az, ami a legkevésbé zavarta.
A kései órák ellenére nagy volt a nyüzsgés. Félúton egy nővér csatlakozott hozzá, aki kezében egy kartonnal és tollal duruzsolt valamit az orra alatt. Talán értenie kellett volna, de egyedül az járt a fejében, hogy mit mond majd a halott hozzátartozóinak? Hogy mondhatta volna ízlésesen azt, hogy a gyerekük öngyilkos lett, amiről valószínűleg ő is tehetett? Egyáltalán jogos volt az önostorozás, vagy csak a testközeli és friss trauma beszélt belőle? Nem tudta, hogy egyáltalán kell mondania a saját véleményről bármit is, vagy közölje a száraz tényeket, hangjában és tekintetében kellő mennyiségű részvéttel?
Szeme sarkából látta, ahogy az őt követő doki kiveszi a nővér kezéből a kartont, aláírja és útjára engedi, de őt már csak az előtte álló szülők tömegből kiváló alakja foglalkoztatta egyedül...

… - drága szívem, mi van ma veled? – Mrs. Thompson a hosszú, míves asztal túloldalán ült, egyik kezében villát, másikban kést fogott. Előrébb kellett hajolnia, hogy ne kiabálja túl a háttérben szóló andalító zenét, és a fia hallja őt. Igazi, hernyóselyem blúzát fehér kendővel védte az esetleges ételfoltoktól. Bármilyen finom, kellemes úriasszony volt, az evéssel néha neki is gondjai akadtak. – Mintha másutt járnál.
- Semmi gond, csak – letette a villát, gondterhelt arckifejezéssel nyomkodta meg az orrnyergét, majd hátradőlt és két tenyerével végig dörzsölte a combjait. – Volt ma egy kellemetlen esetem… - elmosolyodott. – Finom a vacsora.
- Tessék?
- Azt mondtam, hogy jó a bárány! – Emelte feljebb a hangját, hogy túlharsogja a zongorát, mire dorgáló tekintettel találkozott.
- Nagyon sok kellemetlen eseted van mostanában. Nincs ez jó hatással rád – savanyú megjegyzés volt, olyan, amiről tudta, hogy nem lett volna szabad magára vennie. Mégis megtette.
- Már megint itt tartunk? Mert jobb hatással lenne, ha fejet hajtanék apa vagy nagyapa akarata előtt?
- Pénzügyileg kisfiam, mindenképp. Nem is kérdés. Nem értem miért vonzóbb számodra alulfizetett orvosként a sürgősségin gályázni, amikor ott van a nagyapád sebészeti klinikája. Tudod, hogy bérelt helyed van, csak egy szavadba kerül.
Sóhajtott. Fejét alig észrevehetően, épp csak annyira ingatta jobbra-balra, hogy elűzze az ártó gondolatokat, mielőtt a szükségesnél kellemetlenebbül reagálna. Végig magán érezte az anyja tekintetét, figyelmét mégis a hall irányából érkezők kötötték le.
- De én nem bérelt helyet akarok, anyu, hanem kiérdemelt helyet! – Fogalmazta meg végül már-már virágnyelven azt, hogy ő nem akar senki hátán felkapaszkodni, hogy sebész lehessen a Thompson dinasztiában. - Sokáig kell még ezt a huzavonát játszanunk? – Újra magához vette a villát és lefejtett egy falat vajpuha húst a csontról, sötét tekintetét le se véve a közeledő családfőről és az évek alatt lassan annak árnyékába kerülő nagyapjáról.
- A húgod most szökött meg.
- Megtudom érteni - tett epés megjegyzést, szája széle mosolyba kunkorodott. – Manapság nem igazán rajong a családi összejövetelekért. Vagy a bárányért.
- Csoda, hogy te megeszed.
- Nem hiszem, hogy van más választásom. Ha anyu főz, enni kell – nem az ő reszortja volt, arra megvolt a kedvenc és jól bejáratott konyhásnéni, mint ahogy a takarításra vagy a kerti munkára is ott volt a fizetett munkaerő. Ez kivételes alkalom volt.
- Azt hittük soha nem jöttök – Mitchell nem hitte, ő jobban szerette volna, ha a család két első embere távol marad az aznapi dzsemboritól.
- Csak volt egy kis megbeszélnivaló. Pontosításra váró dolog... Mitchell? Mi volt ma? Beszéltem az igazgatóval. Meg vannak elégedve a munkáddal. A szakértelmeddel, a mai után is. Sérelmezik, hogy otthagyod őket.
- Miért mi volt ma? – Kapta fel a fejét Mrs. Thompson is.
- Csak a dolgomat végeztem.
- Megálltad a helyed, mindent megtettél. Nem mindenki menthető. A páciensekkel való kommunikációdat és bánásmódodat amúgy kiemelkedőnek tartja. Kedvelnek téged.
- Igyekszek.
- Meghiszem azt – foglalt helyet az egyik bordó párnával szegett nehéz széken a felesége mellett. A nagyapja a másik oldalán, amitől vallatáson érezte magát. Kezéből az asztalra helyezte a jókora paksamétát, amit mindig magával hurcolt, mintha egy két lábon közlekedő iroda lett volna.
- Mitchell, van egy üresedés a teamben és azt akarjuk, hogy te töltsd be a helyet.
- Hát ez nem volt valami tapintatos, Drágám.
- Miért kellene tapintatosnak lennem? Más ölni tudna egy ilyen lehetőségért. Nincs éjszakai ügyelet, egymást követő három, négy, sok tizennégy órázás. Csak a magad dolgát kellene elvégezned, nem kellene piti butaságokkal, harapós kölykökkel vagy hajléktalanokkal foglalkoznod. A jelenlegi fizetésed sokszorosát vinnéd haza...
- Ráadásul még családban is maradna a pénz, igaz? – A villa visszakerült a tányérra, szorosan mellé a kés. Befejezte. Jól nem lakott ugyan, de nem is kívánta. Ő se rajongott a bárányért. Vagy a társaságért.
- Nem elsődleges szempont, ha jó szakembereket, kiemelkedő sebészeket kell megfizetni. De végül is, igen, jó az, ha „marad”.
- És én melyik vagyok?
- Parancsolsz?
- A jó szakember, a kiemelkedő sebész vagy szimplán a családtag, akivel jó kérkedni, és hazahozza a pénzt? – Mosoly játszott a szája szegletében, de ahelyett, hogy komolyabban belement volna csak megtörölte a szája szélét, felállt, az öléből az asztal szélére helyezte a rongyot. – Megyek... Holnap korán kelek és valószínűleg tizennégy óra áll előttem néhány marékra való harapós kölyökkel meg pár tucat hajléktalannal. Köszönöm a vacsorát, finomat főztél anya – mikor mellé ért, adott egy puszit a halántékára. – Egyetek, tényleg nagyon jó! – Fordult a család férfi tagjai felé. – Jó éjszakát.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy igazán szépen összetett előtörténetet és karaktert mutattál be nekünk egy céltudatos, jószívű és becsületes személyről, aki próbálja megállni a helyét a világban az őt ért külső nyomásokkal szemben.
Sokan könnyedén öltik magukra a családjuk által kiszabott szerepet, hiszen mi sem egyszerűbb, mint egy már kitaposott ösvényen végighaladni. Sokan viszont elfelejtik az ezzel járó elvárást és megfelelési kényszert, ami kéz a kézben érkezve követ majd végig ezen az úton. Te ezzel szemben mindig is a magad ura akartál lenni. Az aki a saját tudása szerint éri el a céljait és akit nem köt a név meg az azzal járó előnyök, csak az amit önerőből letett már az asztalra. Ez jó dolog, hiszen így tisztában vagy minden nehézséggel és a későbbiekben képes leszel megbecsülni azt, amit már elértél. Egyébként sem egyszerű munkát választottál, de fontos, hogy szereted csinálni és magadat ösztönzöd, hogy jobb legyél, még ha vannak napok amikor jobban megviselnek az ott történtek. Ne engedd másoknak, hogy ezt elvegyék tőled. Kövesd ami neked jó és csakis a saját elvárásaidnak akarj megfelelni. Abból amit olvastam már így is sok mindent elértél egyedül, és ezután is menni fog mindenféle könnyen jött segítség nélkül.
Nagyon tetszett a történeted és köszönöm, hogy olvashattalak!    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!