Drága Evan!
Olyan kis kapós vagy, hogy ketten is várunk rád, így először drága mostohahúgod, Raelyn szemszögéből mutatnálak be:
A mostohabátyám vagy. Apám háromszor nősült, utoljára édesanyádat, Esthert vette feleségül, aki végül anyám helyett anyám lett. Okos nő, sokáig ügyvédként dolgozott, aztán ő indította el apát a politikai pályáján. Bár leginkább csak az ünnepeket töltötted nálunk, mégis mondhatjuk, hogy többé-kevésbé együtt nőttünk fel. Láttalak jó és rossz passzban is, figyelemmel kísérhettem, amint esetlen kamaszból férfivá válsz, ahogy te is ott voltál mellettem miközben tönkrement a házasságom – amit egyébként sosem néztél jó szemmel, mégsem mondtál semmit. Most azonban támogatsz a válásnál, számíthatok rád, ami nekem sokat jelent, hisz lehet, hogy a vér nem köt bennünket egymáshoz, mégis te vagy az egyetlen testvérem.

És ahogyan én ismerlek...
Egy szakítás kellős közepén tartottál, amikor először találkoztunk. Szó szerint. Aktuális barátnődet hoztad be hozzám azzal vádolva a lányt, hogy valami nincsen rendben az agyával, meg az idegeivel sem, amiért más pasik után nézelődik, én meg hiába hangoztattam, hogy ez nem rám tartozik, ti ennek ellenére egy órán keresztül veszekedtetek az irodám falai között, melyet az első sorból nézhettem végig. Másfél órával később egy távolságtartási végzés ígéretével lettél gazdagabb a lány jóvoltából, meg egy vissza nem váltható jeggyel melegebb éghajlatra, én pedig ott maradtam veled meg az értelmetlen kifejezéseddel az arcodon. Te voltál a legkönnyebben kezelhető nem-páciensem, aki kérés nélkül avatott be életének olyan részleteibe is, amire normális körülmények között nem lettem volna kíváncsi. Többek között azt is megosztottad, hogy belefáradtál már a csapongó életedbe és szeretnél lenyugodni, én meg olyan katasztrofális roncsnak tűnök, akinek kijár a segítség. Azt hiszem sosem arról voltál híres, hogy ne lettél volna őszinte az emberekkel, legyen az bármennyire is sértő a másikra nézve. Abban viszont teljesen igazad volt, hogy szükségem volt egy szárnysegédre, így kaptál az alkalmon, hogy bizonyos megengedett keretek között az asszisztensemmé válj. Immáron egy éve boldogítjuk és kergetjük őrületbe egymást. Te az aktuális partnereid szokásait felvéve érzel szükséget, hogy rajtam vagy a környezetemen alkalmazzad mindezt, míg én állandó ellenkezésemmel kergetlek ki a világból. Mindezek ellenére kedvellek, bár akkor nem igazán, amikor a fejemhez vágod, hogy nélküled normálisan levegőt se tudnék venni, de ezektől eltekintve végtelenül megbízható és lojális vagy, ha rólam van szó. Olykor a páciensemmé válsz, máskor fordítva történik mindez, hiszen te szereted a határaimat feszegetni, és olyan dolgokra késztetni, amiket magamtól nem tennék meg. Találhatnék nálad jobb segítséget? Biztosan, de nem akarok, mert valahogy hozzászoktam és talán megkedveltem a különleges személyiségedet, ami nélkül az életem már valóban nem lenne ugyanaz.

/Lényegében ennyi lenne. A pofihoz ragaszkodnánk, a vezetéknév pedig szabadon választható Ha megérkeztél, akkor dobj meg egyikünket/mindkettőnket egy üzenettel, és mindent átbeszélünk. Nagyon váruuunk!   /