Enrique, vagy, ahogy általában hívjuk Ric, egy nagyon régi és nagyon jó barátom, és több sosem volt és nem is lesz köztünk. Ő már jó néhány éve New Yorkban él, és nyitott Queensben egy tánciskolát. Amikor ide költöztem, akkor a lakás- és munkahelykeresés mellett az volt az egyik fő dolgom, hogy találjak egy olyan helyet, ahol hódolhatok annak a szenvedélyemnek, ami történjen bármi, mindig ki tud kapcsolni, és feledteti velem az élet sötét oldalát, és ez nem más, mint a tánc. Mivel én is San Juanban nőttem fel Richez hasonlóan, a tánc a mindennapjaink része volt mindig is, és ezt az ottani emberektől az a tény sem vehette el, hogy az USA társult állama vagyunk. Azt a hamisítatlan karibi tüzet semmi sem irthatja ki az ottani emberek szívéből, és én ennek mindig is hálás leszek. Egy buliban futottam össze Rickel nagy döbbenetemre, és az első tánc alkalmával egyből rájöttünk, hogy még mindig tökéletes táncpartnerei vagyunk egymásnak, még akkor is, ha körülbelül tizenkét éve nem is láttuk egymást. Akkor ismertem meg a mennyasszonyát, Cassyt, akit lenyűgözött az, ahogy táncolok, mivel ő csak akkor kezdett ismerkedni a tánc világával, amikor megismerték egymást. Szerencsére soha nem volt féltékeny rám azért, mert a vőlegényével táncolok, és ennek nagyon örülök. Jóban vagyunk, és Ő kért meg, hogy legyek én a „kistanár” az órákon, persze, ha ráérek, és ott tudok lenni az órákon.
Cassy viszont egy idő után azt vette észre magán, hogy a tánc hatására egyre magabiztosabb lett az élet más területein is, ami meglátszik rajta, és erről már nem egy visszajelzést kapott. Az oktatásokat ettől függetlenül még mindig szereti nekem átpasszolni. Az viszont teljesen az ő ötlete volt, hogy Ric indítson egy olyan tanfolyamot, ahol elsősorban azok vesznek részt, akik önbizalomhiánnyal küzdenek. Az ötlet jó, és mi is támogattuk, de, hogy ez mennyire fog eljutni a célközönséghez, és mennyire mernek eljönni az még a jövő zenéje. Minden esetre elkezdték megszervezni a plusz órákat, és a már régebb óta táncolókat is beszervezni segíteni, valamint szórólapokat legyártani, és a bemutatókat összerakni. Én is szerettem volna jobban besegíteni, de a főmunkám, a kisegítő munka, és a nyelvoktatás mellett, ami kiegészül rendszeres edzésekkel, képtelenségnek tűnt, de a bemutatókon ott voltam, amennyire csak a lehetőségeim engedték. A héten például nem is kell mennem dolgozni, mert annyi a túlórám, hogy a főnök megkért, hogy ne szaporítsam tovább a tartozásukat irányomban, mert csődbe fognak menni, és inkább pihenjem ki magam. Ennek fényében viszont az iskolai bemutatókon rész tudok venni.
Mára a NYU-ra szervezték le a bemutatót, és a szórólapok már hetek óta a legtöbb faliújságon ott virítanak megadva a legfontosabb részleteket, mint a bemutató pontos időpontja és helyszíne. Túl sok felszerelésre nem volt szükségünk, csak egy laptopra és hangosítókra, ami a zenét adja. Az iskola vezetősége eredetileg egy benti helyet javasolt, amit mi megköszöntünk, és az időjárás függvényében, ’B’ tervként megtartottunk, de úgy gondoltuk, hogy sokkal kellemesebb, és több embert vonz, ha kint kerül megrendezésre, amibe végül beleegyezett a vezetőség is. Az egyik táncosunk összerakta a technikát, Ric és én felvettük a tánccipőinket, Cassy és a többiek pedig még néhány, az első órák bővebb információkat adó szórólapokat készítették elő az osztogatásra. Valamint a nagyobb plakátot is felállították. Jó idő volt, és most amúgy sem az volt a lényeg, hogy milyen verseny-táncruhának megfelelő öltözetet veszünk magunkra, hanem pont az, hogy lássák, ehhez nem kellenek flitteres, kényelmetlen ruhák, hanem a mindennapi öltözet is teljesen megfelelő. Így Ricen egy egyszerű farmar és egy rövid ujjú póló volt, rajtam pedig egy szűk csípőnadrág, és egy olyan rövid ujjú, ami szabadon hagyta a hasamat, és Cassy is hasonlót vett fel, csak az ő felsőjének hosszabb ujja volt.
Maguk a táncok nem voltak megbeszélve, csak néhány alap dolog, illetve egy valami, hogy lesz egy csoportos bemutató. Egy kis gyors bemelegítés, néhány mozdulat, hogy kipróbáljuk a talajt, hogy mennyire tudunk rajta forogni, de úgy tűnt tökéletesen, és már fel is csendült az első szám, ami egy bachata volt, és már a rögtönzött parketten is voltunk. Ez egy nagyon szép és lassú szám volt, amit nagyon szerettem, és kezdő számnak tökéletesnek bizonyult. A második egy kizomba volt, amiről szintén úgy gondoltuk, hogy még a fiúknak is kedvet csinál a tánchoz, főleg, hogy elég közel kell tartani magukhoz a lányokat, és bíztunk benne, hogy nem pont ellenkező hatást elérve, megfutamodnak. Végül pedig egy csoportos bemutató, amit a középhaladósain mutattak be, amit Cassy adott a nézők tudtára.

A tánc rengeteg dologra jó. Ismerkedésre, kikapcsolódásra, sportra/mozgásra. Talán ezek azok, amik mindenki fejében elsőre megfordulnak. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy kiváló például arra, hogy megelőzze, vagy eltolja az időskori demenciát, vagy hasonló időskori mentális betegséget, mert egy nagyon kifinomult és összetett agyi funkciókat érintő elfoglaltság, hiszen egyszerre rengeteg dologra kell figyelni. Ilyen a zene, annak minden összetevője, főleg haladó szinten, ahol érdemes már figyelni a ritmusra, a különböző hangszerekre külön-külön is, és, ha van, akkor a dalra, mert mindegyikre máshogy lehet táncolni. Ezek mellett ott van a saját testünk, amit egyszerre kell összhangba hozni a zenével és partner mozdulataival. Ha fiú vagy, akkor a saját lépéseiden és díszítéseiden kívül, fejben előre kell meghallani a zenét, hogy a lányt is vezetni tudd, és ő időben tudjon reagálni úgy, hogy még Ő is a zenében/ritmusban legyen. Ha lány vagy, akkor pedig a legfinomabb jelzésekre is reagálnod kell, hogy azt táncolt, amit a fiú vezet, és persze a díszítés is szép és könnyed legyen. Persze ezt elmondani sokkal bonyolultabb, mint ezekre ráérezni. De ennek az összetettségnek egy olyan „mellékterméke” is van, ami mindenkinek nagyon hasznos, és ez az önbizalom. Mi ez utóbbit próbáljuk most előtérbe helyezni, bár nem egyszerű, mert ez idő kérdése, és a táncostól is megkövetel egyfajta kitartást. Mi Riccel ezt nem érezzük, mert ebbe születtünk, mármint a tánc világába, hiszen az USA-tól délre mindenki tud táncolni, és ez a mindennapok része. Mi is kicsi korunk óta táncolunk, így nem is tudjuk, hogy e nélkül milyen, vagy mi magunk milyenek lennénk.
Nekem most nagyon egyszerű dolgom van, csak ott kell lennem. Ric vezet, én meg követem. Ha Ő tudja a lépéseket, nem tévedhetünk, így a közös bemutató sem lesz nehéz. Ráadásul, ez nem egy olyan fellépés, ahol vérre menne a tánc, mert most valahol az a lényeg, hogy azt érezze a közönség, hogy ez egy természetes, könnyen tanulható dolog. Ennek megfelelően a szóló táncok is rögtönzöttek, mint egy buliban. Én pedig teljesen ki is kapcsoltam agyilag, így sikeresen meg is felejtkezek a közönségről. Itt a párok tagjai azt csinálnak, ami magától jön nekik, csak az alapot kell tudni, ami minden páros táncnál elvárás: alaplépés, fiúnál a vezetés, lánynál a követés.
A közös fellépésnél én kicsit csalok, mert lesek a többi lánytól, hogy a díszítés egyezzen, de mivel én szoktam „con dos mujeres”-t, azaz férfi oldalról nézve, „két nővel” formációban táncolni, ahol kell figyelnie egymásra a két lánynak is, ez nem okoz gondot. Ezért szúrom ki a Cassy mellett álló srácot, akin a meglepettségen kívül, mintha egy kis(?) zavart is látnék. Cassy viszont úgy tűnik, nem lepődik meg, csak kedvesen magyaráz valamit a srácnak.
- Itt már mindenki betöltötte a tizennyolcat, ha nem tévedek - mondja a barátnőm kedvesen -, és nem hiszem, hogy Te nem szeretnél így vezetni egy lányt, és ilyen közel lenni hozzá - kérdezi enyhén költőien egy kis cinkossággal a hangjában. - A tánc az egyik legjobb kifejezési eszköz, amit szavak nélkül is lehet érteni. Ráadásul a lányok többsége szeret táncolni, és bár gyakran kell nekik csoportosan együtt táncolni, azért mindegyik abban reménykedik, hogy ezt egy helyes fiúval csinálhatják - néz rá komolyan, mintha nagy titkot árult volna el. - Ha szeretnéd kipróbálni, akkor itt egy szórólap, ahol az első óra fontosabb részletei vannak - nyújt át neki egy lapot, amin az időpont, helyszín, és azon fontos dolgok vannak, amiket hozniuk kell, ami a váltócipő. A többi csak opció, ha úgy érzik, szükségük van rá.
Közben lecseng a közös tánc zenéjének utolsó hangja is, így én és Ric lejövünk, hogy átadjuk a helyet egy másik párnak a parketten, akik egy kicsit kubai salsázni fognak.
- Sziasztok! - köszönünk egyszerre Riccel, és Ric ad egy szájra puszit Cassynek, hiszen mégis csak ő a mennyasszonya.
- Mi a helyzet? - kérdezem a srácot, miközben az én szemem is a táncosokra téved egy pillanatra.