Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly, I'm a fiend and you're all I need...
Amióta elköltöztem Aarontől, na meg túlestünk ezen a kibaszott tárgyaláson, egyre jobban süllyedtem visszafelé a drogok és az alkohol világába. Az elején még próbáltam magam tartani, mert az Aaronnel való együttlakásom egy kicsit visszafogott és a végére már egészen jól megvoltam a heroin meg a különböző tudatmódosítók nélkül, de aztán rájöttem, hogy igazából nincs is értelme megvonni magamtól. Úgy érzem jól magam, ha nem vagyok józan, mert ha az vagyok, az azt jelenti, hogy újra és újra szembe kell néznem a valósággal, ami valljuk be, elég bizarr az én helyzetemben. Az életem nem egy lányregény, sőt... talán horror vagy thriller kategóriába sorolható, és ha ezt mondom, egy percig sem túlzok vele. A telefonom pittyegése ébreszt meg, kicsit ledőltem délután, ugyanis délelőtt az új melóhelyemen voltam betanulni és halál komolyan lefárasztott az a sok excel tábla meg mit tudom én mi. Pedig csak a kibaszott reklamációk kezeléséről van szó... mindegy, mára elég is volt ennyi, és jobbnak láttam aludni kicsit, de arra nem volt tervem, hogy este mit fogok csinálni. Az SMS pedig választ is ad erre: "Csá Cher, este a törzshelyen beöltözős bulit tartunk, bár lehet, hogy a végére már nem is fog kelleni a jelmez, anélkül is beképzeljük, hogy vámpírok vagyunk, de azért belépés csakis JELMEZBEN! Gyere, jó lesz! Xx, Bree" Remek és mégis honnan a francból szedjek most így hirtelen jelmezt? Na mindegy, megoldom, mert a buli jól hangzik, úgyhogy biztos nem hagyom ki. Kiveszem az egyik ruhát, ami már elég nyűtt ahhoz, hogy ne sajnáljam megszaggatni kicsit, így egy penge segítségével bevagdosom és megtépdesem pár helyen... - Azért ez elég fasza lett, Jules. Kösz, biztos nem jössz? – kérdezem, miközben a sminkmester újdonsült barátnőm mesterművét szemlélem a tükörben. Szinte magamra sem ismerek, annyit maszkírozott az arcomon. - Nincs mit, elég szexi zombicsaj vagy, Cher. Nem megyek, már terveztem programot, de nektek jó bulizást. Aztán ne maradjatok józanok! – mondja, és elgondolkodom, egyáltalán milyen cuccom van otthon. Vennem kellene valamit, de a pénzem már fogytán van, amit kölcsönkaptam az unokabátyámtól, és ami azt illeti, nincs kedvem további adósságba verni magam nála. - Bízd csak ide. – mosolyodom el, aztán még az ajtóból visszafordulok. – Jules, nincs valami gyengébbed kölcsönbe? – érdeklődöm ártatlan szemekkel, és remélem, hogy akad valami a tarsolyában. Imáim meghallgatásra találnak és már kotorászik is a fiókban, amire szélesen vigyorodom el, és el is veszem tőle egy „kösz" kíséretében. Extasy... pont jó lesz mára ahhoz, hogy felpörögjek kicsit. Esik ez a francos eső, így igyekszem gyorsan szedni a lábam, de nem vagyunk messze Brooklyn egyik olyan helyétől, ami a föld alá van süllyesztve, és nem tud róla senki, csak a magunkfajták. Kiváló a hangszigetelés, egy nyikkanás sem hallatszik ki, pedig elég nagy és népszerű is a drogosok körében. Jópáran megbámulnak az utcán, és arrébb is lépnek, ahogy melléjük érek. Egy kölök még sírva is fakad a kinézetemen, főleg amikor még felé is vicsorítok, de nem érdekelvén röhögve megyek tovább. Hamar odaérek a helyre, de mielőtt rányitnék, körbenézek, hogy tiszta-e a terep. Senkinek nem hiányzik ide zsaru, hogy megölje aztán a bulit... A helyen tapintani lehet a cigifüstöt, ami tömény fűszaggal keveredik. Mosolyogva mérem végig a kanapékon kábulatban smároló párokat, vagy éppen barátnőket, és egyenesen a pult felé igyekszem, ahol kikérek rögtön két tequilát. Amíg elkészíti, előkotrom a táskám mélyéről a két szem tablettát, de egyenlőre csak egyet veszek be az alkohollal vegyítve. Ha kell még, jó lesz tartaléknak... A tömeget nézem, hátha fellelem Breet valahol, de egyenlőre nem tűnik ki a többi maszkos, jelmezes ember közül. Mondjuk lehet, hogy ő se fog felismerni ebben a sminkben. Egyébként meglehetősen izgalmas tud lenni, hogy egy-egy maszk alatt nem is tudjuk, ki rejtőzik. Igaz, a társaság nagy részét ismerem, akik itt vannak, de mindig van egy-egy új arc is, aki valamelyikünk által kerül be ide. Most pedig jó pár olyan van itt, akinek a maszkja sokat takar, én pedig szeretek kockáztatni és a titokzatosság is elég vonzó. Nézzük csak a felhozatalt...
A kihallgatás óta nem bírok aludni. A fejét is letéptem volna Owennek, hogy mikor közölte, hogy az öcsém él, és hahó ez amúgy nem vicc, mert exhumáltuk a holttestet. Eltemettem, elbúcsúztam tőle, és még nekem volt bűntudatom, mert majdnem lefeküdtem az előző csajával. Hol lehet vajon, mit gondol, ha újratalálkozunk, akkor megkegyelmezek neki? Totálisan elborult az agyam, és nem volt más választása a kedves barátomnak, minthogy visszaengedjen dolgozni. A helyemet, és a jelvényemet követeltem. Megmondtam Cavanaughnak, ha még egyszer el kell mennem ahhoz az agyturkászhoz, akkor ő is jönni fog, mert kiteregetem róla az Ellához fűződő viszonyát, és nem fogok kegyelmezni. Igen, mondhatni egy pöppet berágtam mindenkire, hogy a hátam mögött intézkedett. Wyatt él, és ez alapjaiban rengette meg a hozzáállásomat a munkámhoz, és a magánéletemhez is. Már nem akartam fékezni a bennem tomboló vadállatot, így a tőlem nem túl megszokott módon vetettem bele magam a brooklyni éjszakába, és embereket kerestem, akik kapcsolatot ápolhatnak a kartellel. Nem hátráltam meg, most már az sem számított volna, ha kirúgnak, mert megöltem valakit. A tulajdon testvérem eljátszotta a halálát, és eközben nem is érdekelte, hogy mit érzek…igen azon a napon igazam lett. Üresség, és egy fekete lyuk keletkezett Wyatt szívén, és ha ő így veszi a családunkat, akkor én sem fogok másképpen eljárni, ha meglelem a helyét. Kifüstölöm a fél bagázst is, ha szükséges. A miérteket meg kell válaszolnia, és most már Cherry sem menekülhet. Megismerheti, hogy milyen, ha elszabadul a Bennett pokol. Az együttérzésem véget ért, még akkor is sajnáltam, mikor Owen kikérdezte de ezek után már tényleg nem tudom, hogy kiben bízhatnék. A ma estét arra szánom, hogy elvegyülök egy rohadt álarcos buliban, és információkat szedek ki másokból. A fegyverem nem adtam vissza, nem is fogom, és most már teljes mértékben visszakaptam a titulusomat is. Carlos tökeit is megszorongattam, és közöltem vele, hogyha Lenának egy haja szála is meggörbül, akkor nem a börtön lesz a legnagyobb problémája, hanem én. A bárban is lehet ezt meg azt hallani, muszáj felhasználnom minden ismeretséget, hogy a nyomára bukkanjak. A bejárat mellett időzök, egy nem túl kényelmes öltözékben. Az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy milyen szerkóban leszek, és naná, hogy nekem kellett bevállalnom a Superman jelmezt. Az inkognitó miatt magamra öltöttem egy szemfedőt is, így talán nem fognak rám ismerni, de sose lehet tudni. A debella állat végre félreáll, és a jelszóért cserébe beenged. A motozásnak nem örülök, de ugye nem most jöttem le a falvédőről, és nem is kezdő vagyok, így sikerül elrejtenem a fegyveremet. A házigazda nagyon kedves, mert minden betévedőnek egy ingyen pirula jár. Jaj, de nagy öröm nekem. Egyetlen hívásomba kerülne, hogy lekapcsolják az ittenieket, de most a célom nem a letartóztatás, vagy a bűnösök rács mögé juttatása. Az első utam a mosdóba vezet, ahol bezárkózom a második fülkébe, és a fenekemhez erősített pisztolyt halászom elő. - Haver nagyon kell…gyere már ki. – hallom a sürgető hangot az ajtó elől, és majdnem elkáromkodom magam, de még így sem sietek. Veszek egy mély levegőt, és a nadrágomba rejtem, aztán lehúzom a klotyót, és már megyek is kifelé, de kedvesen még odabaszom a nyílászárót, és pont szájon vágom vele a kis pöcsöt, aki beszólogatott. - Te fasz…nem látsz…na gyere. – még el sem fordítom a fejemet, mikor szépen behúzna, de időben kapom el a karját, és az öklére szorítok rá. - Kisfiam rossz emberbe kötöttél bele. – kárörvendő mosoly költözik az ajkaimra, és ráadásként még fordítok is egyet, amíg meg nem hallom a reccsenést. A folytatás önmagáért beszél, mert én vidáman távozom a helyről, ő meg csak pillázhat. Az ivás nincs megtiltva ezért a pult felé veszem az irányt, de előtte megigazítom a kék szemfedőmet, meg azt a nyamvadt fenékbe vágós nadrágomat. - Egy Jack Da… - mondanám tovább, de valaki a mellkasomnak ütközik, hirtelen lenézek az idegenre, és elkap az ijedtség. - Hú…ez de ronda. – mélyítem el a hangomat. - Zombi apokalipszis van? – kutatóan mérem végig, és aztán összeér a pillantásunk. Ismerős a barnaság, de a maszk miatt nem mondanám biztosra, hogy ki az.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Hétf. Feb. 19 2018, 11:17
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly, I'm a fiend and you're all I need...
Ahogy látom, a buli elég hamar elkezdődött, mert már jó pár illuminált állapotban lévő pasi és csaj hempereg a kanapékon, köztük Carl is, akit már jól ismerek és a legutóbbi partyn is jól elvoltunk együtt, de ahogy látom, mára más társaságot talált. Én persze a világért nem tenném tönkre a ma esti numeráját, szóval jobb lesz, ha más társaságot fogok mára magamnak. Az is lehet, hogy jobb lenne ma pasi nélkül maradni és csak bekábulni kicsit –vagy nagyon-, aztán reggel megint kutakodhatok az emlékeim után, ami felsejlenek az estéről. A bevett tabletta és tequila keveréke remélhetőleg hamar üt majd, és akkor elég könnyen elvegyülök itt. Na, nem mintha józanon nem menne, de mivel a szintet be kell hozni. Józanul itt elég nehéz kibírni, az a helyzet. Főleg, ha keményre issza pár koponya magát, mert akkor ember legyen a talpán, bizony vissza kell tudni szólni, mert különben véged. Mondjuk nincs is itt olyan lány vagy fiú, aki elsírja magát, ha csúnyán néznek rá... - Mennyire számítunk ma balhéra, Liam? – érdeklődöm a pultos sráctól a pultra támaszkodva, de kérdőn néz rám. Ez frankón nem tudja, ki vagyok. – Na, jól van, látom jól sikerült a sminkem. Jules csinálta – mondom, de még mindig úgy néz rám, mint aki már egész zombi-apokalipszist hallucinál ide. – Cherry vagyok, baszki – nézek rá nevetve, mikor az arcára végre kiül a megvilágosodás és már vigyorog is. - Az igen, hát elég faszán sikerült ez a maszk – mondja, majd lehúzom a második tequilát is és rezzenéstelen arccal csapom az deszkalapra a poharat, majd mivel nem igazán tud velem foglalkozni a többi vendég miatt, így lecsusszanok a székről és elindulok az egyik irányba, de közben hátrafelé nézelődök, és a következő pillanatban már csak azt érzem, hogy beleütköztem valamibe. Hirtelen pillantok vissza és vezetem fel a tekintetem a kék-piros anyagról az illető arcára, amit szintén maszk takar. - Úúú... ez csúnya volt... Superman – nevetek fel halkan és ahogy a szemét pásztázom, mintha kicsit ismerős lenne. Hátrébb lépek egyet, és végig mustrálom a pasit, és hát meg kell hagyni, ez a jelmez elég frankón engedi az izmait láttatni, amik hm. - Én a helyedben vigyáznék a számra, mielőtt még megharaplak. Egy zombi-Superman már kevésbé keltene ilyen meggyőző látványt – fonom a karjaimat össze magam előtt, és azon gondolkodom, mégis ki lehet az álarc alatt?! Ismerős, de itt annyi embert ismerek, hogy már kezdek összezavarodni e téren, de az biztos, hogy egyikük se venne fel Superman jelmezt. Inkább vámpír, vagy egy egyszerű sikoly maszk vagy mit tudom is én, de hogy Superman? Mondjuk elég jó a ruha, azt meg kell hagyni. Mintha egyenesen a fimből lépett volna elém, haha. - Ezt a jelmezt kölcsönözted, vagy anyuci varrta? – heccelem kicsit mosolyogva, miközben a pult felé lépek és ráhelyezem a fél hátsóm az egyik bárszékre. - Szóval egy Jack Daniels? Meg jöhet még egy kör tequila is, ha már úgyis megakartál hívni – vonok vállat mosolyogva szemtelenül, mit sem törődve azzal, hogy mit akar. Kíváncsivá tett, nagyon is, és azt hiszem, meg is van a ma esti elfoglaltságom, mégpedig: Kideríteni, ki is rejtőzködik itt?! Lehet, hogy egyszerű dolgom lesz, főleg ha ő használt már valamiféle tudatmódosítót, mert akkor két lehetőség áll fent: Egy, úgy csűröm-csavarom a szavakat, hogy kiböki kicsoda, avagy kettő: behúzom magammal a vécébe és onnantól már nyert ügyem van. Bár, ha komolyan rondának gondol, akkor necces a helyzet kicsit. Pedig szerintem szexi, főleg ez a szakadás itt a mellem felső részén, ami láttatni engedi a csipkemelltartót kicsit. - Talán ez a parti jobbnak ígérkezik, mint a múlt pénteki – ejtem el ezt a mondatot, és ezzel máris ki fogom tudni deríteni, hogy ott volt-e a legutóbbin. Szűkítsük a kört egy kicsit.
Ez a buli hangulat már nem az én világom, mondhatni kinőttem belőle, de érdekfeszítő, hogy megtaláljam az öcsémet, és ne süllyedjek bele a reménytelenségbe, mert most mindennél fontosabb, hogy a nyomára bukkanjak, ha már kiderült, hogy nem temettük el. Még mindig felfoghatatlan számomra, hogy más volt a koporsóban, és folyik a helyszínelés, meg a többi…én nem bírtam figyelni Owen minden szavára, mert elkapott a hányinger, és nem sok kellett ahhoz, hogy ne köpjem szemen, amiért eltitkolta előlem, hogy a tulajdon testvérem, akit heteken keresztül sirattam él és virul. Nem tudom hogyan fogok reagálni, ha viszontlátom, de már az is megfordult a fejemben, hogy kitekerem a nyakát, vagy simán pisztolyt tartok a homlokához, és úgy kérem számon. A mostani helyzetben azonban higgadtnak kell maradnom, meg beadni, hogy mekkora party srác vagyok, aki bárkivel ágyba bújna, és társai…jó ez mostanában nem áll messze a valóságtól, mert jól esik, ha nem kell egyedül lefeküdnöm, de rendszerint azért jó, ha reggelre felszívódnak a jelöltek, mert a macskámon kívül több bonyodalmat nem szeretnék az életembe, ha nem muszáj. A kékjeim a tömeget pásztázzák, hátha akad egy jó alany, akivel eltölthetem az időt, és még információhoz is jutok. A mosdós incidens után már sejtem, hogy el kell vegyülnöm, ha nem akarom kidobatni magam a szórakozóhelyről, mert nem tűrik el a rendbontókat, és egy eltört orr már az a kategória, amiért járna egy „enyje benye”. A cél, hogy felhörpintsek egy adag whiskeyt, és már éppen elérném a pultot, mikor valaki a mellkasomnak ütközik, és majdnem frászt kapok a maszkja láttán. Nem szívlelem a zombikat, meg kell hagyni, hogy szép munka, de nem akkor….ha éppenséggel mi is a dolgom? Magánjelleggel érkeztem, nem kell leadnom semmilyen forró drótot, így akkor ki is használom a lehetőséget és végigmérem a para lányt. - Ó, mondja az…várj ki kell találnom, hogy melyik sorozatból van a maszkod, mert ha most így elsőre tippelnem kellene, akkor valami Walking dead vagy I Zombie…hát az is csoda, hogy ezeket ismerem. – nem tévesztem szem elől, hogy mennyire nézegeti a vállamat, meg a mellkasomat, és már éppen a nyelvemen lenne, hogy rákérdezzek látott-e már férfit, de aztán előkerül a vagányabb énje. - Most már harapdálsz is? Előbb azt hittem leesik az állad, és meg kell tartanom, hogy ne csorogjon ki rajta a nyál, most meg már a keresztezésről beszélünk. A kórság csak DNS nyállal lép életbe, vagy más testnedvek is szóba kerülhetnek? – szeretem, ha valaki leüti a magas labdát, mert így nekem is van alkalmam, hogy koptassam az érdes….vagy éppen éhes nyelvemet rajta. Nem rossz, talán a maszktól eltekintve még van melle is, és igen ez a csipkés melltartó már azonnal kiszúrta a szememet, de óvatos vagyok, és máshol legeltetem a csodás kék íriszeimet. - Mi van, ha loptam? Ez az opció eszedbe se jutott volna mi? Miből gondolod, hogy nem én vagyok az igazi Superman, aki most ezzel álcázza magát, és közben meg észre sem veszik, hogy egy húsvér szuperhős mászkál az emberek között? – benedvesítem az alsó ajkamat, és rá is harapok, ha már felkeltette az érdeklődésemet, akkor nem menekülhet. Vajon még jön valami nagyszabású beszólással? Kíváncsi vagyok pedig fogja húzibálni az oroszlán bajszát. A feneke már a széken, és úgy vezetett oda a pulthoz, hogy még hely is lett körülötte. - Ó, hát az nem úgy megy Ms. Zombi. – csóválom meg a fejemet, és lekönyökölök mellé a deszkalapra, aztán a kézfejére simítok. - Mi van, ha még kiskorú vagy? Nem áll szándékomban szende lányokat elcsábítani, és azért sem rajongok, ha óvóbácsit kell játszanom, szóval ezt a meghívást sajnos nem kapod meg. – közlöm vele egy ezerwattos mosoly kíséretében, aztán intek a srácnak. - Nekem egy Jack Daniles lesz, a kisasszonynak meg egy citromos víz. – nem tagadom, hogy élvezem a párbeszédünket, és várom a felháborodás apró szikráját tőle, hogy egy másik csoportba soroltam, akikre nem vadásznék. - Nem tudom, mert nem jártam itt múlt hét pénteken. – fordulok el felé a törzsemmel, és a fenekemmel támasztom meg magam, és egy pillantást vetek a táncolókra. - A legjobb jelmezt nem fogják díjazni, hmm? – érdeklődöm tőle, ha már nem megy olyan gyorsan a pia osztás.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Pént. Feb. 23 2018, 23:12
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly, I'm a fiend and you're all I need...
Igazándiból a mai terveim közé tartozik a „részegedj le, hogy elfelejtsd az elmúlt egy-két hetet” kezdetű mondat, aminek még felsorolás szerűen sok mindent tehetnénk a végére, de végtére is, így is megállja a helyét. A kihallgatás óta nem igazán aludtam jól. Nem sejtetett jót a Bennett-família a tárgyalóterem előtt az aggódó fejükkel, és ami azt illeti, a kérdések újbóli, csűrt-csavart feltevése is kételyeket vetett fel bennem. Nem tetszett nekem az az egész, és magyarázatra van szükségem, de még nem voltam olyan állapotban, hogy fogjam magam és elmenjek Aaronhöz, hogy számon kérhessem kicsit, vagy megkérjem rá, hogy avasson már be a részletekbe kicsit. Bassza meg, szerintem én vagyok az egyetlen, aki ki van hagyva az egész dologból, de ha jobban belegondolok, talán nem is bánom, mert a kihallgatás is olyan mértékű stresszt és nyugtalanságot nyomott a hangulatomra és az egész életemre, hogy az elmúlt napokban alig vártam, hogy hazaérjek és felszippantsak egy-egy csíkot, hogy aztán másnap reggel ébredjek bódult állapotban, hogy nem ártana befáradni a munkahelyre. Nem normális, tudom, de akkor sem tudok mit tenni ellene. Szar az egész, úgy ahogy van. - Nem nézek ilyesmiket. A zombik tudtommal már ezek a szarok előtt léteztek, nem? Annyira azért nem vagyok egyszerű, hogy ezekből vegyem a maszkom, de tulajdonképp ez volt „kéznél”. Nem sok időm volt felkészülni a partyra, és kapóra jött, hogy a barátnőm maszkmester tanfolyamot végzett pár hónapja – reagálok a „vádjára”, mert tényleg nem nézem a sorozatokat. Nincs időm ilyesmikre mostanában. Tévét is messziről, szerintem legutóbb Aaronnél láttam. Tetőtől talpig végigmérem a velem szemben állót, és ha valamivel, ezzel aztán tényleg baromira fel lehet kelteni a kíváncsiságom, hogy azon agyalok, ki lehet a maszk és a jelmez mögött?! Izgalmas ez, és azt is könnyen el tudnám képzelni, hogy összegabalyodunk, aztán majd csak utána derül ki, kit is rejt az álarc. Ez kurva izgalmas, hát fel is spanoltam magam! Mosolyogva veszem a reakcióját, és a szemöldököm is megemelkedik. - Ó, micsoda vádak – nézek rá, miközben egy mosoly kíséretében megnyalom az alsó ajkam. – Más testnedvek? Kicsit előre szaladtál, vagy tévedek? Nem vagyok könnyű préda, Don Juan – Persze, hogy nem. Meg kell hódítani. Ami meglehetősen egyszerű tud lenni, főleg akkor, ha már van bennem némi alkohol meg egyéb cucc ahhoz, hogy könnyen elengedjem magam. Anélkül is hamar megy, nemhogy így. Egyenlőre még nem érzem a hatást, de tudom, hogy ha a tequila és az előbb bevett extasy reakcióba lép egymással, akkor robbanni fogok. - Ott kezdődik a probléma, hogy a hús-vér és a szuperhős egy mondatban nem is említhető egymással – mosolyodok el miközben a pult felé oldalgok, de közben megakad a tekintetem a száján. Ami szintén baromi ismerős... Valami itt nagyon bűzlik nekem, és nem fog hagyni nyugodni addig, amíg ki nem derítem, mi az. Az egyértelmű számomra, hogy majd meg fog hívni, de amikor ellenkezni kezd, újra felkelti a kíváncsiságom. - Nem? Már pedig azt hittem, hogy te is beállsz azok közé, akik úgy táncolnak, ahogy fütyülök – nevetek fel halkan, aztán az érintésére felemelem rá a tekintetem. Kizárhatom a „rajongóimat” is a gyanúsítottak köréből, ugyanis azok már kapva kaptak volna az alkalmon és már előttem is lenne az a tequila. - Kiskorú... – Most aztán már tényleg nem bírom visszafogni a nevetésem, és érdeklődve tekintek rá. – Remélem ezt te sem gondoltad komolyan. Valószínűleg itt ücsörögnék, ha kiskorú lennék. Látszik, hogy új vagy itt Superman, mert ha már bejáratott lennél, tudnád, hogy ide nem engednek be kiskorút. – Komolyan nem. Ez a drogos „klub” nem az a hely, ahová be lehet lógni a 21 alattiaknak. Komolyan veszik a dolgot, nagyon is, ugyanis a hely tulajainak nem hiányzik a bajra még nagyobb, hogy kiskorúakkal töltsék meg ezt a lyukat. - A szendével még csak-csak egyetértek – rebegtetem meg a pilláimat, de aztán bennem reked a szó is, amikor rendel a pultostól és mérges tekintettel meredek rá, aztán a pultosra. - Na jó, ez kibaszottul nem vicces, szóval Liam, toljad ide a tequilát. Még kettőt inkább – mosolyodok el, aztán előre húzom a táskámat, és belenyúlok a mélyébe, hogy előbányászhassam a másik bogyót. - Á, szóval nem voltál. Egyáltalán voltál már itt korábban? – érdeklődöm, mert ha nem, akkor még az is lehet, hogy hiába kutakodom az arcok között, akik felsejlenek a memóriámban. Arra nem igazán gondolok, hogy olyasvalaki lehet, akit korántsem a hasonló züllött társaságokból ismerhetek. - Mire odajutnánk már a zsűri is bekábul. A főnyereményre pályázol? – mosolygok rá, miközben még mindig az ekit keresem a táskámban. A női táska olyan, mint egy feneketlen kút. Bármit keresek benne, az biztos, hogy sosincs meg. Mikor Liam elénk tolja a piát –a biztonság kedvéért azért a limó is ott figyel, na de minek-, a bal kezemmel az egyik feles pohár után nyúlok, a másikkal pedig végre fellelem a kis tasakot, amiben a pirula figyel. Előkapom, és egyenesen felé csúsztatom a pulton egy kacsintás kíséretében. - Ajándék. – Nekem már nem fog kelleni, de úgy tűnik, ő túl józan még, nálam pedig már éppen kezd beütni a dolog, szóval ha jól akarja érezni magát továbbra is a társaságomban, akkor jó lesz, ha tartja a tempót, mert különben hamar ráunok a társaságára. – Gyerünk, vedd be Superman, nem lehetsz puhány. Akkor nem is lennél igazi Superman – emelem rá a tekintetem és az alsó ajkamba harapok egy mosoly kíséretében. Igen. Kezdődik. Érzem, ahogy a kellemes érzés áramlik végig a véremben, és aztán le is húzok még egy tequilát a biztonság érdekében, hogy a kellős hatás teljes mértékig a tetőfokára hágjon.
Nem igazán éltetett ez a mai buli, de Owen mondatai ismétlődtek egyfolytában a fejemben. Nem akartam elhinni, hogy az öcsém életben van, és valahol az alvilág bújtatja. Most már az is érdekelne, hogy miért rendezte meg a halálát, és ki lehet az, aki a markában tartja. Sajnálnom kellene, de mi van, ha ő beleegyezett, hogy eltűnik a Föld színéről, és bűntudat nélkül hagyja abban a tévhitben a családját, hogy halott? Szerettem volna, ha bízik bennem, de már kételkedem abban is, hogy érzelmeket táplált volna a volt barátnője iránt. Cherry terhesen maradt hátra, és kicsit zavaró, hogy ez sem hatotta meg, vajon tudta, vagy nyomoztatott utánunk? A pultnál próbálnék szerencsét, de egy emberke, vagyis pontosabban egy zombi lány elállja az utamat. - Igen, előtte is léteztek, csak fiatalnak tűnsz, és emiatt fogadtam volna, hogy valamelyik sorozat inspirált. A barátnődnek jár a piros pont, ha gondolod, akkor be is mutathatnál neki. – mérem végig, és eltekintve a maszktól egészen dekoratív a kis hölgy. Az én jelmezem kirívó, és elüt a hétköznapitól, mert több a vámpír, és a sötét oldal képviselője…talán túl öreg vagyok, és a fantáziám már nem a régi? Mindenesetre nekem tetszik a piros és kék öltözet, na meg a hozzáillő szemellenző, vagy mi, de nem vagyok otthon a farsangi témákban. Az iskola sem mostanában volt, és ha Wyatt miatt kellene kutakodnom, akkor át sem léptem volna a küszöböt ma este. - Nem szereted, ha megvádolnak? A kinézeted alapján úgy saccolnám, hogy nem igazán adsz mások véleményére, hmm? – nyalom meg a szám szélét, és ki is kerülök egy másik tagot, aki majdnem nekünk jön. - Miért tettem volna ezt? Férfi vagyok, de nem perverzfajta…de az is lehet, hogy hazudok. A nyálon kívül nemcsak odalent termelődik nedv, hacsak nem arra céloztál, hogy már nedves is lennél tőlem? – heccelem, és közelebb is lépek, hogy csökkentsem a közöttünk lévő távolságot, és ne ékelődjön be még egy barom ebbe a párbeszédbe. - Miért ne lehetne említhető? Sok filmet nem láthattál ebben a kategóriában…vagy ha nem tévedek, akkor még képregény sem láttál. A szuperhősök léteznek, csak nem akarják felfedni a kilétüket, de ez a buli remek alkalom ahhoz, hogy elvegyüljek például. – kaján vigyor bontakozik ki az ajkaimon, és kezdem azt érezni, hogy valami vibrál közöttünk a levegőben. Nem egy buta kislány, érti a viccet, és vissza is tud vágni, ha úgy alakul. A kis popsija már landol is a bárszéken, és úgy hívatja meg magát, mintha már biztosan tudná, hogy kapható vagyok az ilyesmire, de most nagyon mellényúl a kisasszony. - Az okos kiskorúak bejutnak hamis személyivel, ezt egy magadfajta is tudhatná, ha már törzsvendég. – muszáj neki abban a tévhitben élnie, hogy ez egy olyan buli, ahova csak az elit juthat be? Szinte kinevetem, és le is adom a rendelésünket, ami természetesen alkoholmentes itóka lesz, nehogy a fejébe szálljon még több butaság. - Ezek után alig hiszem el, hogy szende lennél…és névről ismered a pultost? Két tequila.. – rázom meg a fejemet, de nem ellenkezem, és kiegyenlítem a számlát. Ne higgye azt, hogy nem figyelek arra, amit mond nekem. Nagykorú…hát, de akkor sem lehet több, mint Ella. Kezd idegesíteni a puhatolózása, de ma én is csak egy „drogos vagyok a tömegben”. - Nem voltam még itt, de ha jól sejtem, akkor neked ez már nem az első buli a héten… - belekortyolok a kristálypohárba, és elismeréssel adózom a minőségi pia iránt, mert ez legalább nincs felvizezve, mondjuk az ára sem volt alacsony. A poharammal játszadozom, de feltűnik, hogy a kis zombi már a táskájában matat, és előkerül egy pirula is. A tekintetem nem árul el semmit, de komolyan azt hiszi, hogy le fogom nyelni a hecc kedvéért? - Érdekes ajándékokat osztogatsz, nem önző szokott inkább lenni az ember, vagy már benned van egy töltet? – az unszolása sem segít azon, hogy a saját szabályaimmal szembemenjek, de azért nem is akarok lebukni. A kihívó barnaság, meg ez a pöcsömre lép szöveg. Elgondolkodom, és lepillantok a drogra, de aztán eszembe jut valami. Féloldalasan állok meg előtte, és a számba veszem, de a két fogam közé csippentem. - Gyere… - sugallom a kékjeimmel, aztán a tarkójánál fogva ragadom meg, és könnyedén simítom az ajkára az Extasyt. Végiggörgetem a szánk találkozásánál, aztán beszívom, és a nyelvem hegyén pihentetem meg. Erősen tartom, túl közel van, de érezheti, hogy ez már nem vicc. - Én szeretek osztozkodni. – elsötétül a pillantásom, és betolulok a két szirma közé. Átcsúsztatom az ő nyelvére, és elmélyítem a kis kezdeményezésemet, miközben alulról megrántom a haját, és belemártom az ujjaimat a barna hajzuhatagba.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Kedd Feb. 27 2018, 23:01
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Nem mondom, ezzel a Superman jelmezzel biztos elnyerné a fődíjat, ha lenne olyan, de hát ez nem egy jelmezbál, csupán az izgalmak fokozása kedvéért van. Mellesleg tényleg vicces, amikor már nem tudod, hogy egy-egy figurát hallucinálsz vagy komolyan előtted áll. - Fiatalnak? Na mért, mennyire tippelsz? – emelkedik meg az egyik szemöldököm. Szerintem ezzel a maszkkal együtt kinézhetek pedig legalább huszonhét-huszonnyolcnak is, mert öregít valamennyit, mégis fiatalnak mond. – Nincs itt, sajnos most be kell érned velem – mondom neki, miközben az arcát és a maszk mögött megülő szemeit vizslatom. Ismerős kékek, basszus, nagyon is. - Nem rosszak a tippjeid. – Tényleg nem szeretem, de ez most csak a hecc kedvéért volt. – Az összes férfinek vannak ilyesfajta perverz gondolatai, kár is lenne tagadni. És nem, ennyi nem elég hozzá, Superman – kacsintok rá, miközben a pulthoz lépek. Azt nem mondom, hogy nem keltette fel az érdeklődésem így első körben, de ez valószínűleg a titokzatosság teszi. Az, hogy nem nyílt lapokkal játszunk, felpörget, és ha hatni fog az imént bevett tabletta, ez csak fokozódni fog. - Jól van, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor legyél igazi hős. Majd a végén lehet, hogy szükség lesz rád, mondjuk kimenthetsz engem innen, mielőtt még teljes kábulatba esem – mosolyodok el, mert hát a vége így is, úgy is, ez lesz, ha szeretném, ha nem. Márpedig most talán az előbbi helyzet áll fent. Mint általában mindig. Úgy érezni magam, mint aki álmodik és kicsit kizárni a valóságot, mert a hallucináció és az álomvilág sokkal jobb, mint az igazi élet. Valahol szomorú, hogy ez a helyzet áll fent, de nem tudok mit csinálni, ez van, ezt dobta a gép. - Nyilván van ilyen, de mivel mint mondtam, nem vagyok kiskorú, így nem is kell ezekhez a módszerekhez folyamodnom – vonok vállat, aztán figyelem, ahogy megrendeli az alkoholmentes löttyöt és összefonom magam előtt a karjaimat. Most komolyan azt gondolja, hogy beérem némi limonádéval? Még a gondolatra is el kell mosolyodjak. - Majd igyekszem akkor, hogy megbizonyosodj az ellenkezőjéről – mosolyodok el, miközben magamhoz húzom az egyik tequilát. Ugyan, persze a szende tényleg nem említhető egy lapon az én nevemmel, de azért jó egy kicsit illúziókba ringatni a drágát. - Nem, elég sokat járok ide. És te ki által jutottál ide, vagy miért vagy itt? Túl józannak tűnsz a többi ember között – hunyorítva vizslatom, mert kezd kicsit gyanússá válni nekem az emberünk. Nem jöttem túl korán ahhoz, hogy ennyire képben legyen még, hacsak nem az a célja, hogy csak megfigyelje itt az embereket. Lehet, hogy zsaru?! Lehúzom az egyik felest, majd a citromba harapok, miközben őt vizslatom továbbra is kíváncsi tekintettel. Aztán előkerül a pirula, mert most valahogy kurvára osztozkodó hangulatomban vagyok. - Ha valaki, én biztos nem vagyok önző. Én már csak várom a hatást – kacsintok rá újfent, majd végig követem a mozdulatait és figyelem, ahogy a szája közé veszi a tablettát, ezalatt a második kör tequilát is magamba töltve. Aztán felém fordul és közelebb lép, aminek hatására nem sok jót sejtek. Ajjajj. Nagyot nyelek a közeledésére, és fészkelődni kezdek a bárszéken. Talán tökösebb, mint gondoltam. Elmosolyodom a játszadozására, tetszik ez a fajta közeledés. Le sem veszem róla a tekintetem, amíg olyan közel nem ér, hogy már kényszeresen nem hunyom le a szemem. Érzem, hogy az előző pirula már hat és a titokzatos idegen hangja is visszhangzik kicsit, így mámoros tekintettel nyitom résnyire a szemem, aztán hunyom le újra, és nyögök bele halkan a csókba. A pirula ide-oda cikázik a nyelvünk között, és ha akarja, ha nem, elkezd feloldódni, az íze pedig igencsak kesernyés, de ez a probléma már eltörpül ebben az állapotban. Határozottan élvezem ezt a fajta játszadozást, és mellesleg valamiért olyan hatással van rám, mint... mintha már éreztem volna hasonlót, a pillangók repkedni kezdenek a gyomromban, és ez az extasy hatásával párosulva, ez maga a mennyország. Mikor éppen az ő oldalán van a pirula, akkor szakadok el tőle és nyalom meg mosolyogva az alsó ajkam. - Szerintem mi már... – halkan felnevetve nézek oldalra a táncoló tömegre, majd vissza rá – Szerintem mi ismerjük egymást. – Hogy honnan veszem? Onnan, hogy ismerem a csókját, csak az a baj, hogy az elmúlt időben annyi mindenkivel gabalyodtam össze, hogy még nem tudtam fejben helyre tenni a személyét, de érzem, hogy közelítek a megoldás felé. Azt mondjuk rohadtul nem sejtem, hogy ezzel a valakivel kicsit sem váltak el jól az útjaink, és ha most újra egymásra kattanunk, akkor annak nem lesz jó vége. Supermanből már kettőt látok, így a gondolataim sem egészen tiszták, de ma este fényt kell derítenem a rejtélye, ha törik, ha szakad.
A zene nem az én stílusom, de azért eléggé fülbemászó, és ha akarja az ember, ha nem, de ellazul közben. Az alkohol még nem dolgozik a szervezetemben, még bennem van ez az éberség, és minden kis gyanús elemre felkapom a fejemet, de aztán a semmiből tűnik fel egy zombi, és köti le a figyelmemet, holott az öcsémre kellene koncentrálnom, hogy megtaláljam. A csipkelődés a lételemem, régebben is szerettem ezen az úton elindulni, ha felcsíptem valakit egy éjszakára, és Jade óta más szóba sem jöhetett. A halála megrázott, és nem kívántam kötődni ismételten, hogy el kelljen engednem majd, ha az élet nem nekem szánta. Szomorú, de a munkám is befolyásol a párválasztásban, civillel együtt lenni szinte buktató, munkatárssal meg maga a halál…akkor a kérdésem, hogy hol van benne a járható aranyközépút? - Nem soknak, azt mondanám, hogy még nem múltál el huszonöt, és szerintem így közel is járok a valósághoz. – enyhe mosollyal nyugtázom a válaszomat, és mérem végig újból a beszélgetőpartneremet, aki minden bizonnyal megnyerné a legrémisztőbb jelmez versenyét. - Talán beérem, de ne vegyél rá mérget. – harapok az alsó ajkamba, és megpróbálom kitalálni, hogy ismerhetjük-e egymást, mert nagyon emlékeztet a volt lakótársamra, de bízom benne, hogy Cherryt már nem szippantotta be az alvilág, és a drogok. A pult előtt még szóba kerülnek a kölcsönös testnedvek, de már ezen is látszik, hogy imponál neki, és hajlandó lenne továbbmenni egy-két pohárka után. Mennyire kiismerhetőek a nők jesszusom! - Igazán örülök, ha van kire vadászni, nem tagadom, hogy jobb, mint a könnyen kapható típus. – döntse el ő, hogy melyik tábort erősíti a szememben, de nem tart soká, hogy leüljön az egyik székre, és önállósítva az elképzeléseit, és meghívatni magát egy italra. - A megmentéssel lesz némi gond, mi van, ha én is beájulok majd? – vigyorgok, mint egy vadalma, és megtámaszkodom a pult felületen, nem is figyelve a másik oldalon ránk várakozó férfit, akinek neve is van. - Ja és el kellene neked hinnem, hogy nem folyamodnál ilyesmihez? Maradjunk annyiban, hogy a citromos víz nem fog megártani. – nem fogok most kiselőadást tartani neki a helyes táplálkozásról, meg a jótékony hatásairól, ha megissza, amit rendelek, de talán ezt el is kellene vetnem, mert buliban vagyok, és nem otthon. A legtöbben inni meg drogozni jönnek, ezért elveszem a saját poharam, és belekortyolok az aranyló párlatba. - Az egyik kidobó a barátom, és ő mesélt a helyről. Nem tudtam, hogy egy igazi idegenvezetőhöz lesz szerencsém. – a kis csaj, ha nem lenne ennyire laza, akkor még azt is megkockáztatnám, hogy hasonló cipőben jár, mint én. Egy beépített rendőrhöz vezetett az út? Mekkora lenne már, még a végén feléled megint a paranoiám. A beszélgetés itt meg is szakad, mert előkerül a fehér drog, és mondhatni szorult helyzetbe kerülök. Pontosan ez ellen harcolok, és ha nem működöm együtt, akkor lebukok, és ki tudja, hogy annak milyen következményei lennének jelenleg. - Már látom, hogy nem vagy az, túl közlékeny vagy… - egészítem ki a véleményét, aztán szépen elveszem, mert nincs értelme hezitálni rajta. A csajok szeretik a rögtönzést, és eleget is teszek ennek, mert a két fogam közé csippentem, aztán meg közelebb lépek hozzá. A távolság egyre csak csökken közöttünk, de hamar ráérez a szándékomra, mert szinte a tarkója belesimul a tenyerembe, és kényszerítenem se kell arra, hogy az ajkaink összeérjenek. A játék kölcsönös, áttolom a nyelvére, a keserűséget már most érzem, és nem jó ötlet, ha a whiskey-re nyelem le, így próbálom ráhagyni a kis tablettát. Olvadjon el nála, üsse ki, aztán majd gondoskodom róla. A végén mégis kicselez, és szende módjára egy mosollyal ajándékoz meg. Az önuralmamra szükségem van, és amíg a tánctérre vetül a pillantása, ki is köpöm az extasyt, majd el is taposom. - Hmm…minden megeshet. – felelek neki, és már tudom, ha sokáig maradunk itt, akkor ennél durvább dolgok is történhetnek. A hölgyemény járása sem okés, de szépen összefűzöm az ujjainkat, és a parkett felé irányítom. - Most lebeghetsz. – suttogom a fülébe, és a csípőjét átkarolva a háta mögött állva ringatózom vele, miközben az ágyékomnak simul a popsija. Fenébe, hogy mennyire kellemes az illata, hihetetlen. A dübörgés visszhangot ver a hallójáratomban, és szépen lassan csókolok bele a nyakszirtjébe.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Vas. Márc. 04 2018, 04:22
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Nem terveztem ma, hogy majd valami pasival lépek le a buliból, de nem zárkózom el semmitől és senkitől, szóval minden benne van a pakliban. A titokzatos idegen határozottan felkeltette az érdeklődésem, és habár a maszk mögött nem látni egészen jól, azért nehezen tudom elhinni, hogy ez a mosoly lenne az arcának a legékesebbike, na meg ott vannak a ruhán át kirajzolódó hasizmok, amit azért kétlek, hogy csak a jelmez részét képeznék. De hát nem minden a külsőség, amúgy sem, mint mondják ugyebár –igaz, az eddigi életem nagyrészénél azért igencsak adtam rá-, az is lehet, hogy egy nagy bunkóval állok itt szemben. Csipkelődni szeret, az már egyszer biztos, de ez nem feltétlen probléma... - Langyos – ingatom meg a fejem mosolyogva, hiszen az állítás, miszerint még nem múltam el huszonöt igaz, és ami azt illeti, közelítek felé. Vészesen. Pedig mintha tegnap lett volna, hogy betöltöttem a tizennyolcat. - Az igencsak sértené az egomat, ha nem érnéd be – jegyzem meg egy mosoly kíséretében, mert hát azért valljuk be, keresve is nehezen talál jobbat itt, már ami ezt a csodálatos jelmezt illeti. Meg talán úgy amúgy is. De ki tudja, talán csak ez a zombi álca nyerte el a tetszését, anélkül már nem is biztos, hogy érdekes lennék neki. Na, nem mintha kellene, hiszen semmi másról nem lehet szó, csak egy éjszakáról, ha véletlen úgy adódna a helyzet. A fejemben máris megszületik az abszurd kép az egymásnak eső Superman és Zombi pároson, amire akaratlanul is elmosolyodom. A felvetésére csak bólintok. Nagyon jól tudom, hogy a férfiak nagy része igenis szereti, ha nem teszi szét neki a lány az első bókra a lábát, hanem meg kell küzdenie érte, de hát most egy buliban vagyunk, szóval nem feleségnek valót keres, gondolom... - Nem úgy festesz, mint aki egyhamar kidől – vizslatom, mert hát a kelleténél még biztos, hogy józanabb. Aztán ki tudja, lehet, hogy két sörtől fejre áll majd. – Majd maximum akkor beájulunk együtt – vonok vállat, miközben pimaszul emelem rá a tekintetem egy vállvonás kíséretében, és aztán átsiklok a tequilák felé. Na meg a citromos vízhez. Eh. - Persze, hogy el. Ártatlan vagyok, mint a ma született bárány. – Talán nem látszik? Meg is rebegtetem a hosszú pilláimat, aztán lehúzom a fanyar és tömény átlátszó italt. Azt pedig szinte azonnal kitűzöm életcélomnak, hogy a velem szemben állót, minél hamarabb leszedálhassam, nem tudom, mi okból. Valahogy nem jó nézni, hogy totál józan, és nálam is hamarosan beüt a dolog, így jobb lesz, ha tartja a tempót. - Ja, nagyon szívesen bevezetlek a rejtelmekbe, ha gondolod – kacsintok rá, mert ház az idegenvezető azért talán kicsit túlzás, de azért az biztos, hogy otthonosabban mozgok itt, mint ő. – De kilógsz a tömegből, az a baj, és valamiért a tudatalattim is azt súgja, hogy te nem vagy idevaló – mondom, és ezzel együtt oda is csúsztatom a pirulát neki. A hülye is látja még maszk mögött is, hogy ő nem az a drogos fajtából való, na de akkor mi a fenét keres itt?! A megjegyzésére elmosolyodom, aztán látom, hogy a szándéka alattomos lesz, és a sejtésem pillanatokon belül be is bizonyosodik. Ha így akar játszani, hát játszunk így. A nyelvem hamar az ő ritmusára talál, és érzem, ahogy az extasy keserű íze elvegyül a számban, de valahogy az izgalom sokkal erősebben lesz úrrá rajtam, mintsem ezzel törődjek. Még éppen észnél vagyok, mikor átlököm az ő térfelére a tablettát, aztán elhúzódom tőle egy mosoly kíséretében. Csak egy pillanatra tekintek el a tánctér felé, aztán vissza rá. Bassza meg, ki ez az ember? Az érzés, amikor tudod, hogy ismered, de nem jutsz előrébb, hiába kutatsz az agyad minden szegletében, na, az egészen dühítő. Mondjuk talán az sem egészen javít a helyzeten, hogy lassan már a nevemet is nehéz lesz megmondani, mert érzem, ahogy szétárad bennem a szer, és az érzékeim is olyan szinten felerősödnek, hogy a zene is egyféle katyvasszá válik. Egy kicsit sem ellenkezem, amikor a táncoló tömeg felé vezet, de még mázli, hogy elkapja a csípőmet, mert éppen már dőlnék oldalra azzal a lendülettel. Ahogy a fülembe duruzsol, végigfut a gerincem mentén a hideg és egy mámoros mosoly kíséretében simulok hozzá az ágyékához. Határozottan kell a támogatás, mert ha egy pillanatra is elenged, akkor a saját lábamban képes leszek felborulni. A zene refrénjénél szembe fordulok a partneremmel és merényletet követek el ellene, mert a rohadt életbe is, nem hagy nyugodni az egész. Szenvedélyes csókot lehelek az ajkaira, miközben a jobb kezem két ujjával szépen óvatosan csippentem össze az álarcát, és miután lehúztam róla, elszakadok, hogy szemügyre vehessem az illetőt. Pislogok kettőt-hármat, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy képzelődöm, és csak a drog hatása lehet az, hogy az előbb még hús-vér Superman mostanra Aaron Bennetté avanzsálódott. - Bassza meg – mondok ennyit, mire már hátrálnék is egy lépést, de rájövök, hogy nem éri meg. Az arcomra kiül a megdöbbenés és makogok is egy-két pillanatig, mire bármi értelmes kijön a számon. – Mégsem ismerlek – ül ki az arcomra egy halvány mosoly, de a probléma az, hogy innentől nem is tudom, hogy kellene viszonyulnom az egész szituhoz. Uhm, de istentelül szexi vagy, Super Aaron. Haha. A drog hál’ isten gondoskodik arról, hogy kellőképp elengedhessem magam, a kérdés már csak az, hogy én mikor fogok lebukni? Hogy nem vettük észre eddig, hogy ki áll velünk szemben és egyáltalán mit keres ő itt?!
A kihallgatás óta mondhatni egy kicsit megkattantam, és nem tudom, hogy mit kezdjek azzal az információval, hogy az öcsém él. Eltemettük, még sírtam is, ráadásul a szüleim totálisan kibuktak, amikor Owen közölte, hogy egy másik fiú holttestét tekintették a sajátjuknak. Rémesen érzem magam, a látszat csal, de itt kell lennem, hogy nyomra bukkanjak. A drogkartell nagy, még abban sem vagyok biztos, hogy megrendezett, vagy kényszerhalálról beszélünk. Mi vitte rá, hogy valaki mást ültessen be a kocsiba, vagy mindannyian egy rossz álca részesei? Mi az igazság, és mi lesz akkor, ha szemtől szemben fogunk állni egymással? Vajon figyeltet, vagy valahol fogságban tartják? Össze vagyok zavarodva, de a mostani beszélgetőpartnerem egy kicsit kozmetikázza az estét, így egy fokkal jobb hangulatban vagyok, de hamar robbanok, ha valaki kihoz a sodromból. A nyelvét felvágták a lánynak, és szereti illegetni magát, miközben van bennem egy olyan megmagyarázhatatlan érzés is, hogy ismerjük egymást valahonnan. Ki lehetett ilyen szókimondó, és ravasz egyszerre? A tekintetem többször vándorol le a keblei tájékára, de nem akarok tapló lenni, ezért a szemeit fürkészem. - Akkor ezek szerint máris félig igazam volt. Huszonegy elmúltál, de huszonöt nem. Szép kor, rengeteg lehetőséggel. – nyalom meg az ajkaimat, mert nekem nem akadtak olyan durva kilengéseim, mint az öcsémnek, de mindig is megvolt bennem a rosszra való hajlam. Mi lenne, ha én lennék a bűnöző, és Wyatt a jó? Talán ezen a vonalon kellene elindulnom, és egy éjszakára kivetkőzni a bőrömből? - Nem éri ez a visszavágás. Sose tudhatod, hogy nekem mi az elég. – fejtem ki a véleményemet, mert még nem született olyan ember a földre, aki olvasna a gondolataimban. A csípőjét előrelendíti, nem is veszi észre, hogy a teste már beszél helyette, és bejövök neki, de abban a hitben hagyom, hogy ő irányítja a beszélgetésünket. Miért szükséges az, hogy a nők állandóan nyeregben érezzék magukat? - Nem iszok sokat, de azért bírom. Miért te mindig szétütöd magad? – nem feltétlenül akarok ebben a témában mozogni, de jó lenne, ha nem kellene bébiszittert játszanom ma este, mert akkor füstbe mehet a tervem is, miszerint kisajtolok valakiből egy kis információt némi extráért cserébe. A szexuális éhségem nagyobb a kelleténél, megeshet, hogy egy partner nem is lesz elegendő az estére. - Együtt dőlünk ki? Szerintem neked ez már hamarabb menne. – nem teszem szóvá a tequilát, mert kifizettem helyette is, megiszom a whiskey-met, és elvagyok a háttérben szóló zenével is. Kibékülök a helyzetemmel, most nem zsong a fejem. - Te meg az ártatlanság? – kinevetem, mert ebben a jelmezben nem tudom komolyan venni. - Ez akkor lenne esedékes, ha most angyal jelmezben állnál előttem, de még így is a rossz oldalt választottad. A döntéseid pedig elárulnak. – vigyorgok ezerwattos mosollyal, de az már nem tetszik, mikor elém kerül a fehér tabletta. Mit várt, hogy társulok a droghoz? A szituációnk válaszút elé állít, de nem rettenek vissza. Simán áthidalom a keletkező problémát, és a nyakára vezetve a karomat szépen belevonom egy csókkezdeményezésbe, de a kisasszony nagyon toppon van, és próbálja áttolni az én számba az extasyt, de időben szakadok el tőle, és köpöm a kezembe. Nem figyel, leköti a táncparketten zajló események sorozata. - Mennél, mi? – biccentek felé, és a válasz egyértelmű a ködös tekintetén át. Összefűzöm az ujjainkat, és a közeli szélre vezetem, ahol befordítom és a csípőjére simítom a tenyeremet, de még időben kapom el, mert kezd instabil lenni, és beüt nála a megfelelő hatás. Hátulról kanyarítom rá a két karomat, és zárom a karjaimba, így lassan élvezve ki a nyaki bőre alatt futó kis pulzáló vonalat, melyet a számmal ízlelek meg, néhol könnyeden beszívva, a fogaimmal élvezkedve. A nyögései még bennem is elindítanak valamit, sőt tetszik ez a cicázás, hogy a feneke az ágyékomnak nyomódik, és ingerel az összes mozdulatával. Az egyik refrén közben a törzsével leír egy kört, és a szembogaraink egymásba olvadnak. Kiráz a hideg, mert az elmémbe kúszik egy kellemes emlék. Az éneklés, a Dirty dancing zenéje, és az a bizonyos barna szempár. Cherry vonásait fedezem fel benne, de mire észbe kapnák már rám veti magát, és forrón cuppannak össze az ajkaink. Követelőző, és sürgetően mér fel, miközben az álarcomat eltolja, és a végén elkáromkodja magát. - Mi az? – pihegve fújom ki a levegőt, mikor elszakad tőlem, mert totál vörös köd borult az agyamra, és elveszítettem a fonalat. Már a zene sem érdekel. A dákóm félig áll, mint a cövek, és a szükségleteim életgörbéje az egekbe szökik. - Miért azt hitted igen? – nyújtom ki a nyelvemet, és az elsötétült tekintetemmel falom fel. - Más is tudna így csókolni, mint én? Egy ismerős, vagy a pasid? – birtoklóan nyúlok a felsője alá, és a hátára tapadva vonom a mellkasomhoz. - Levegőznöd kellene…menjünk ki. – a döntés már tuti az én kezemben van, így szépen fogom, és se szó, se beszéd lavírozok kifelé vele együtt, de ügyelek arra is, hogy ne essen össze. A teraszrész nincs messze, simán tárom ki előtte az ajtót, és amint kiérünk a falnak nyomom. Az időjárási körülmények nem túl kegyesek, de kit izgat, ha dughatok? Már éppen az orra hegyére nyomnék egy puszit, mikor megmerevedek. - Helló Bennett…az öcséd üzent. Ne keresd…oké? – a fegyver csövétől a tarkómon sokkal éberebb leszek, és a testemmel védem a csajt is. - Ki vagy te? – érdeklődöm, de sajnos hátul nincs szemem.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Szomb. Márc. 17 2018, 20:53
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Igen, a huszonegy és huszonöt közötti életkor teljesen ideális lenne és sok lehetőség lenne az életben, hacsak nem ekkora szarról beszélnénk, mint az enyém. Jelen pillanatban rosszabb az egész mindennél, azt sem tudom merre áll a fejem, és semmi célja nincs az egésznek. Csak tengek-lengek, és ha kívülről szemlélném magam, már-már szánalmasnak ítélném meg a saját kis életem, ami ténylegesen egy rakás szerencsétlenség. Minden ellenére meg kell hagyni, hogy egészen jól bírom a strapát, azon viszont még én is csodálkozom, hogy nem omlottam össze teljesen. Azt hittem, gyengébb vagyok ennél, de szerencsémre rosszul gondoltam. Talán már amúgy is látom a fényt az alagút végén, nem lesz már baj... A drog viszont az életem része lett, és esély sem volt arra, hogy elhagyjam, hogy kigyógyuljak a szenvedélybetegségből. Nem is akarok enélkül élni. Jó így nekem. - Talált. Huszonhárom vagyok... – hagyok némi szünetet, majd egy apró mosoly kíséretében hozzáteszem, ahogy ő is említette: - rengeteg lehetőséggel. – Nagyobbat nem is hazudhatnék, de baromi jó színészi képességekkel áldott meg a sors, még ez az egy a szerencsém. Na meg ő úgysem ismer. Nem tudja megítélni, hogy milyen előélettel rendelkezem, bár azt nyilván már a hülye is tudja, hogy nem vagyok tiszta életű. Ez azonban csak egy aprócska szelet mindenből... - Ez igaz. Ahogy te sem tudhatod, nekem mi kell és mi elég. – Újabb visszavágás és nagyon is tetszik, ahogy oda-vissza passzolgatjuk egymásnak a labdát. Mindig imádtam az efféle macska-egér játékot, és ezzel a titkos idegennel nagyon jól működik ez a dolog. Gyanúsan ismerős a helyzet, de eszembe sem jut egy ideig, ki áll velem szemben. - Nem, nem mindig. De tudod, néha szüksége van az embernek arra, hogy kikapcsolja az agyát. Mert egy idő után bekerülsz a folytonos kattogásba, gondolkodásba. Jól esik csak úgy... nem törődni semmivel. – Még nekem is meglepő, hogy ilyen gondolatmenetet futtatok le neki, de aztán legyintek és el is terelem erről a komolyabb dologról a témát, mert ezeket a dolgokat nem itt és nem most kellene kiteregetnem egy idegen számára. A táskámból hamar elő is kerül a másik kis bogyó, amit nem magamnak, hanem neki szánok. - Jól bírom tartani a tempót, ne aggódj – mosolyodom el kicsit, de hamar nyilvánvalóvá válik, hogy kettőnk közül én már jóval előrébb vagyok az illumináltság szintjén, mint ő. Túl józan. - Jó, lebuktam. Általában az ördöggel cimborálok – vonok vállat és aztán a következő pillanatban már magához is húz a tablettával a szájában. Már a csókja annyira ismerős és jól eső, hogy csak jobban felerősödik az érdeklődésem afelől, hogy ki lehet ő. Mikor elszaladok és a táncoló tömeg felé tekintek, a kérdésére nem is válaszolok, mert időm sincs rá, amúgy is egyértelmű, hogy azt szeretném, jó lenne kicsit jobban hozzásimulni a parketten is. A nyakamon érzem az ajkait, és ez bizsergéssel tölt el. Százszorosan. Az extasy megteszi a hatását, és felemelve a kezeim átkarolom a nyakát, aztán gondolkodás nélkül engedek a kíváncsiságomnak. A nyelvem szenvedélyesen akad össze az övével, miközben lehúzom róla az álarcot és aztán megpillantom Őt. Aaron teljes egészében itt áll előttem egy drogos klub kellős közepén, amit nem igazán tudok hova rakni fejben. Az már amúgy is kellőképp összezavar, hogy ismét egymásra kattantunk, méghozzá akaratlanul. A számon kicsúszik a káromkodás és értetlenül nézek rá. A picsába. - Azt hittem, de tévedtem – mondom és hunyorítva szemlélem tovább, mert közel sem vagyok biztos benne, hogy nem képzelődöm. A többszörös pislogás azonban és ahogy magához von, teljes bizonyságot tesz róla, hogy ez bizony Ő. Hogy honnan tudom? Hogy a gyomromban felszabadultak a pillangók és már a hangja is ismerősen cseng. Feltekintek a szemeibe, de aztán egy nevetés kíséretében pillantok el onnan. - Bárki tud így csókolni. Ami azt illeti, jobb is lehetnél – provokálom kicsit és aztán nem ellenkezem, együttműködve, ámbár a kelleténél instabilabban indulok kifelé Aaronnel. Tudom, hogy már megint olyan vizekre evezünk, ahova nem kellene, most viszont csak én vagyok kettőnk közül, aki tisztában van vele, hogy ki a másik. Vagy ő is sejtheti vajon?! Elég trükkös tud lenni, ha akar, akárcsak jómagam. Jelen helyzetben kurvára nem érdekel, hogy mit kéne és mit nem, és már megint elkap a hév, semmi mást nem szeretnék csak őt. Még így, Superman jelmezben is jöhet. Az, hogy mit keres itt, már-már elhalványul a gondolataimban, és engedem, hogy a falhoz szorítson. Hm, Bennett, még a végén kellemesen csalódom. Miféle csajozási módszerek, kérem szépen... Lehunyom a szemem és engedem, hogy birtokba vegye a testem, aztán mikor megszólal egy másik hang, megmerevedek. Mert baromira ismerős. Kinyitom a szemem és átlesek a nagy barna szemeimmel Aaron válla felett, mikor a tekintetem egyenesen összefonódik Tayloréval. - Te rohadék – motyogok magam előtt ennyit, és baromira felmegy bennem a pumpa. Ezzel együtt azonban elképedek a fegyver láttán, ami Aaron fejéhez szegeződik, az pedig már... azt mondta, az öccse? És hogy ne keresse? Az agyam a kelleténél már sokkalta lassabban működik, de kis késéssel felfogja amit az előbb Taylor mondott. Ezt nem értem. Mi a fasz történik itt? - Te pedig sokkal jobban járnál, ha nem szűrnéd össze a levet vele – szegezi nekem a következő mondatát, mire mélyen szívom be a levegőt. Most azonnal lekevernék neki egy hatalmas pofont, mert minden egyes sérelmem jó lenne kiadni rajta, de még szerencse, hogy Aaron köztünk áll, különben azonnal nekimennék. Azt nem tudom, hogy inkább az én vagy az ő szerencséje, hogy Aaron is itt van, de olyan ideges vagyok, hogy még a bennem lévő szer sem nyugtat meg. Ökölbe szorul a kezem és erősen hullámzik a mellkasom. Nem értek semmit. Mi az, hogy... az öccse üzent? Mi a retkes... mi folyik itt?
Az igazság az, hogy nem fűlik a fogam ahhoz, hogy itt legyek, mert az öcsém az egyetlen érdek, ami ehhez a társaság kötne, de be kell vallanom, hogy ez a zombi lány nem egy hétköznapi figura, és jól tudja, hogy miképpen kell hatnia a férfiakra. Kellő rámenősség, és szende ötvözet, ami azért nincs összhangban, de próbálkozik vele, és élcelődéssel üti el a komoly témák végét. Puhatolózik, hogy ismerhetjük-e egymást, de nagyon kétlem, hogy ebből a társaságból bárkivel is összefutottam volna civilben, egyedül akkor, ha letartóztattam, vagy kihallgattam. Nem örvendek nagy népszerűségnek a drogosok körében, ahogyan Owen sem, mióta Lopez meghalt, és másfajta igazságszolgáltatás lépett életbe, mint a börtön. Nem akartam kárt tenni benne, de azt sem várhatják el tőlem, hogy maradjak pártatlan egy olyan esetben, ahol emberéletek a tétek. A mostani látogatásom célja személyes indíttatású, és nem fogok róla beszélni. Felveszem a könnyen flörtölős álcámat, és kifizetem a tequilát is, bár a lányon már jócskán látszik, hogy túl van pár körön, és eléggé megszokott közegben mozog. A kíváncsisága óriási, nem bírja befogni a száját, de csak mosolygok rajta. A korát eltaláltam, nem mondom, hogy sokkal öregebb lennék, de már nem ebben a korosztályban nézek szét az egyéjszakás kalandjaimhoz sem. A kiskorúakkal folytatott szexuális viszony büntetendő, és belőle kinéztem volna, hogy az alsó részleget súrolja. - Huszonhárom…ez már nem is gyerek, de nem is felnőtt. Pontosan a tökéletes összhang, ahogyan mondtad a lehetőségek terén. – felfelé ívelődnek az ajkaim, és egy kis sóvárgás villan meg a tekintetem mélyén. Az idomait nem rejtette el, ki is dülleszti, ha elkalandoznak a kék íriszeim, és meg kell hagyni, de bombateste van. A veszekedéseink emlékeztetnek egy bizonyos barnára, de már paranoiás vagyok, ha mindenről, vagy éppen mindenkiről Cherry jutna az eszembe. Az együtt töltött pár hét kizökkentett a megszokott életritmusomból, és átformálódtak a napi teendőim is. Most kicsit üres a lakás, a macskám még megvan, de nincs aki naphosszat az idegeimen táncoljon. Vajon összeszedte magát, és elment dolgozni, vagy felhagyott a drogokkal? Nem tudhatom, Owen kiborította a kérdésáradattal, és az utolsó pillantása elárulta, hogy mennyire csalódott. Megmondtam neki, ha Wyatt közénk áll bármilyen értelemben, akkor nem kérdés, hogy kit fogok választani. Az öcsém életben van, és ez minden játékszabályt megváltoztat. - Át tudom érezni ezt a kikapcsolás gombot, de sajnos nem rendelkezem ilyennel, annak viszont örülök, ha tudod tartani a tempót. – kacsintok rá, és elkortyolgatom az italomat, de ő már más szerekkel élne. Most ugrik a majom a vízbe, ha már előkerül az eki, mert egyesek ezt a kifejezést használják rá. Az a bizonyos fehér tabletta, mely néhány órára elfeledteti a világ bajait, mégis irtózom tőle. A gondolataimba mélyedek eleinte, aztán előveszem a másik énem, és kikapom a kezéből. A nyelvemre csúsztatom, de ugyebár úgy izgalmas, ha oldódunk mindketten, pontosan emiatt tapadok rá a szirmaira, és hívom egy rögtönzött csókcsatára. A jobbom a derekára siklik, és könnyedén engedem át az ő szájába, de furfangos a kisasszony, és ki akar babrálni velem. Nem tétlenkedem, ha nem figyel, akkor eldobom, és rátaposok. A zene a fülemben dobol, a zombimat a táncparkettre vezetem, és átszellemülten a zene ütemére érezve ringatózom vele. A vészcsengőm kikapcsol, és csak egy srác leszek jelmezben, ő meg egy lány. Kellően bizsergető az élmény, talán ismerős is, de kizárom eme feltételezést, vagyis tenném, de rákérdez. Neki is ezek a gondolatok járhatnak a fejében, hogy már megtörtént ez közöttünk? A folytatást nem a tömegben szeretném imitálni, így kikísérem a teraszra, és ott nyomom neki a falnak. Az ajkaim türelmetlenül szántják végig a nyaka peremét, és ízelik meg a sós permetet a bőréből, míg egy harmadik betolakodó meg nem akaszt a mozdulatsorban. A farkam már félig áll, de a tarkómhoz nyomott puskától nem túlságosan leszek együttműködő, főleg mikor meg is fenyegetnek. A kellemetlen üdvözlés még csak rátesz egy lapáttal. A „partnerem” ismeri a mögöttem állót, és kifakad. Az alkohol, és a drog keverékétől az emberek gyakran válnak agresszívvá, és befolyásolhatóvá is, de itt és most esik le, hogy akit védelmezni próbálok…annak több köze van az öcsémhez, és hozzám, mint bárkinek. Hangosan káromkodnám el magam, mikor tudatosul bennem, hogy Cherry az. A francba! - Wyatt küldött? Akkor üzenem neki, hogy úgyis meg fogom találni… - a mellkasommal préselem még jobban a falhoz a kissé sem megszeppent lányt, aztán megérzem, hogy még jobban a nyakamhoz nyomja a fegyvert. - Az üzenetet átadtam. Ne keresd, és ne is álmodozz róla, hogy viszontlátod, megértetted Bennett? Te pedig… - pillant át a vállam felett Cherryre. - Mélységesen botrányos, hogy előbb a fiatalabbal keversz, most meg ráhajtasz a pasid bátyára… - nem akarom felfogni ezt, és ki is használom elterelésnek a dumáját. Tiszta izomból rúgok egyet hátra, és célt is ér a próbálkozásom, mert feljajdul az illető, és kiejti a pisztolyt a kezéből. - A picsába… - roskadna térdre, én pedig a másodperc törtrésze alatt fordulok meg a tengelyem körül. - Most legalább már szemtől szembe találkozhatunk… - kárörvendően mosolyodom el, mert ez nem hivatalos találkozás, és éppen lenyúlnék érte, hogy a pólójánál fogva rángassam fel a földről, de még valaki van a közelben…és eldurran a fegyver. Nem több, mint egy szekundum, de megmerevedem. - Gyere már Taylor….siess… - a kezembe éles fájdalom hasít, és most én rogyok össze. Szívesen felüvöltenék, de kurvára valós az, hogy éppen meglőttek. - Megtalálom. – nyögöm még ki, aztán a másik kezemmel fogom át a vállam felső részét, de a vérzést ennyivel nem tudom csillapítani.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Szer. Márc. 28 2018, 22:14
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Egy olyan ember, aki az életében nem fogyasztott drogot, tényleg ezer százalék, hogy nem tudja átérezni a helyzetet, mert fogalma sincs arról, hogy mit hagy ki. Én nem mondom, hogy a függőség olyan kibaszott jó dolog, mert nem az. Határozottan sok a hátránya és az sem biztos, hogy megéri. De azt nekem ne mondja senki, hogy az én helyzetemben nem indokolt ez a dolog, mert egyáltalán csoda, hogy nem adagoltam még túl magam. Az életem egy rakás szerencsétlenség, és a fényt sem igazán látom az alagút végén. Nincsenek céljaim, nem tartozom sehová és csak sodródom az árral, ami nem fog menni huzamosabb ideig, bármennyire is próbálom elhitetni magammal, hogy jó lesz ez így. - Nem is tudom, melyikünk van jobb helyzetben – mosolyodom el miközben lenyalom a tequila utolsó cseppjét a szám széléről. Nem mondom, mikor odanyújtom neki a tablettát, azt gondolom egy kis ideig, hogy majd simán benne lesz a buliban és egyszerűen beveszi az extasyt, de aztán meglepő fordulatot tár elém. A csókja furcsa hatással van rám, határozottan érződik köztünk a kémia, ezt kár lenne tagadni is. Végre egy izgalmas ember. A tánc után természetesen belemegyek abba is, hogy kivezessen az erkély felé, hogy aztán ott essen nekem jobban. Azért kicsit lerökönyödöm azon, hogy Aaron van a maszk mögött, mert nem gondoltam volna, hogy a tárgyalás utáni találkozásunk éppen egy drogos klubban lesz. Mit keres itt vajon? Gondolkodni már nem igazán tudok a szer hatására, így nem különösebben kattogok rajta és emellett az sem érdekel most, hogy nem valószínű, hogy szívlel a múltkori kirohanásom miatt a kapitányságon... Csípős idő van, de ez a legkevesebb most, amivel foglalkozom, az alkohol már amúgy is melegít egy kicsit és erre csak rátesz egy lapáttal az irányába táplált izgalmam. A francba is, még mindig kibaszottul vonz és ezzel, ahogy a nyakamra tapad, megint elvesztem az eszem, de egy harmadik ember lép közbe a dolgoknak. A szemeim kicsit elkerekednek először a fegyver láttán, másodszor pedig akkor, amikor tudatosul bennem, hogy kinek a kezében van a pisztoly. Felmegy bennem a pumpa, ahogy megpillantom Taylor arcát és legszívesebben elhordanám itt helyben mindennek –már nem mintha amúgy rohadtul érdekelné mit gondolok róla, de azért jól esne-. A tekintetem összekapcsolódik Aaronével, és már tudom, hogy lebuktam előtte. Amikor viszont megszólal, körülbelül tíz másodpercig el sem jut az agyamig a mondata, de aztán... aztán értelmezem. Wyatt... Wyatt küldött? - Mi van? – vonom össze a szemöldököm, és egy pillanatig el is felejtem, hogy Aaron fejéhez fog fegyvert. Ez magyarázatra szorul és kezd minden összekavarodni bennem. - Taylor, mi a faszt keresel itt? Amúgy sincs hozzá semmi... - ...közöd, mondanám, de ekkor Aaron elugrik előlem és egy nagy rúgással teríti földre a fenyegetőt. Olyan gyorsan történik minden, hogy nem vagyok képes felfogni a dolgokat, még csak a fejem sem tudom kapkodni, mert be vagyok lassulva. Nagyokat és lassan pislogok és lassan lejjebb csúszok a falnak támaszkodva. A levegőt egyre nehezebb vennem, a mellkasomon ül valami és a kép is elhomályosul. Nem akarom feldolgozni az előző mondatot, ami elhagyta Aaron száját. Egyszerűen elsiklom efelett, de az agyam hátsó zugában máris elkezdtek kattogni az agykerekek. Wyatt küldött? Meg fogom találni? A fegyver dördülése zökkent ki a magam elé bámulásból, de még ekkor sem nézek másfelé, sőt, összeszorítom a szemeimet. Fejem a falnak vetem és lassan csúszom le teljesen a földre, hogy aztán nekidőlve, a lábaimat kinyújtóztatva enyhítsek kicsit a szúró érzésen, ami a mellkasomtól a gyomromig kihat. Hallom, hogy futólépésben távolodik valaki a helyszínről és miután leül a csend, lassan nyitom ki a szemem, ekkor pillantom meg a Aaront, és mintha a vállánál vérfoltot is észre vennék, de az is lehet, csak hallucinálok. Beszívom a levegőt, de egy ponton megakad és erre röhögve fújom ki, hátha ezzel segítek a dolgon. Egyáltalán nem érzem a dolgok súlyát, és olyan hangosan nevetek, hogy betölti a teret a hangom, majd egy ponton abbahagyom, és egy pillanat alatt lehervad az eddigi mosoly az arcomról. - Aaron, ugye csak képzelődtem? – emelem rá a tekintetem és a hajamba túrok. A picsába. Wyatt... nem, ez nem lehet. Képtelenség, hogy ez valóság legyen. – Ha ez az egész mégsem csak az agyamban játszódik le, akkor én kibaszottul nem értek semmit. – És magyarázat kell. Magyarázat kell arra, hogy mi ez az egész és én miért nem tudok semmiről? Bódultan pislogok, a tekintetem árulkodik a csalódottságtól, egyszerűen képtelen vagyok arra gondolni, hogy esetleg Wyatt... életben van? Lehetetlen, hisz bent ült az autóban. Azonosították. A gondolatra kezdek pánikba esni és szaporán veszem a levegőt. - Nem kapok levegőt – nyögöm ki és próbálom rendszerezni a légzésem, de nem igazán megy. Pont úgy sípol a tüdőm, mintha sirályok vijjognának. Eddig sosem volt hasonló tünetem az extasytól, és gyanítom, jelen helyzetben nem ez áll a háttérben, hanem valami más...
Az elmúlt hetekben annyi szar történt velem, hogy arra nincsenek is szavak. Az öcsém esete, a temetés, és a gyász felemésztették a maradék józanságomat is. A munkám nélkül egy félkarú rabló is lehettem volna, de a legnagyobb kavart egy barna haj lány okozta, akinek fel sem merült a fejében, hogy a kis színjátékai előbb vagy utóbb, de vissza fognak ütni. A drogozás távol állt tőlem, minden egyes nap azért harcoltam, hogy a hasonló suhancokat rács mögé dugjam, vagy lepuffantsam őket, de mind Cherry, mind pedig Wyatt az, akik visszatartottak ettől. Az alvilág kegyetlen hely, nem tagadom, hogy megvan a maga sötét ereje, de egy percig sem kívántam meg a tudatmódosítókat saját céljaimra használjam fel. Ez az este sok mindent felülír, mert olyan szórakozóhelyen vagyok, ahol a legtöbben már be vannak állva, vagy a létezésükről sem tudnak. Az alkohol némileg enyhíti a gyanakodásomat, és az átmeneti partnerem, kinek barna íriszei ismerősséget sugallnak, de már mindenhol ugyanazokat az embereket látom, mint éjszaka, ha felriadok az ágyamban. Owen megrengette a hitvallomásomat, miután kiderült, hogy egy ismeretlen férfit sirattam, aki nem is az öcsém. Mi történt akkor a kis Bennett-tel, mi van most, és mit csinálhat vajon ebben a pillanatban Cherry? Kételkedtem benne, hogy tiszta lenne, vagy próbálkozna a jó útra való megtéréssel. Szívem szerint ráállítottam volna egy magánkopót, de a főnököm megmondta, ha nem állok le, akkor soha nem fogom visszakapni a munkámat. Kiűztem a gondolataim mélyéről a nőt, és vele együtt a rossz emóciókat is. A tánc elveszi ennek a sok maszlagnak az élét, és kezdek felengedni…nagyon is jól esne, ha ma valaki más irányítana, és ha kell, akkor Superman leszek, csak ne kelljen Aaron Bennettnek lennem, mert terhes ez a név. A mosolyom egyfajta ígéret, ha benne van a kis zombi is, mikor kivezetem a teraszra, és szenvedélyesen lököm neki a falnak, hogy megízleljem a bőre ízét, a finom illatát beszívjam, és elvesszek a kéjek tengerén, de ebben egy másik tényező, pontosabban a tarkómhoz tartott pisztoly állít meg. Nem vagyok büszke rá, hogy kijövök a sodromból, de az üzenet egyértelmű. Wyatt figyeltet, és a kis kutyáit a nyakamra küldte, hogy ne szaglásszak utána. A rejtvény darabkái kezdenek a helyükre kerülni, és ha így folytatjuk, akkor még a végén nem más lesz az ellenségem, mint a tulajdon testvérem. Higgadtan kezelem a szituációt, de a lány védelme most elsődleges, míg az elkövetővel össze nem néz, mert ekkor rajtam van a sor, hogy meglepődjem. Komolyan ilyen nincs…pont az a nő…Cherry Sullivan mindenhol ott van, ahol a baj két lábon jár, vagy éppen ő az, aki vonzza ezeket? Már nem tudom, nem is ma este szeretném kideríteni, és hogy lehettem akkora ökör, hogy bedőltem neki. A tekintetem az övét kutatja, de ha van egy kis időm, akkor lépek is. Taylor…ez lesz a harmadik tag, aki a kocsiban ült aznap este. A lábammal egy akkorát rúgok, hogy sikerül földre küldenem, de nem vagyok elég gyors. A tengelyem körül fordulok meg, és szemügyre venném a kis srácot, de az igazság az, hogy valaki még van a közelben. Az idő lelassul, be akarom cserkészni őt, mert az egyetlen összekötő Wyatt-tel, de gyorsabban csúszik ki a karjaim közül, mint ahogyan képes lennék kimondani a nevemet. Az ismeretlen tag abban a minutumban süti el a fegyverét, és céloz be engem. Nem fáj annyira, nem az első alkalom, hogy rám lőnek, de hirtelen megmerevedek. Az örömteli mosoly eltűnik az arcomról, és térdre borulok. Idekint éppenséggel nem tartózkodik senki, csak mi hárman…vagy négyen, sajnos már nem tudom. A kékjeim a futólépésben távozó alakokat veszik szemügyre, aztán átfogom a jelmezt, de már érzem, hogy a vállamon találtak el. A picsába…miért éppen ma, mikor már olyan közel jártam a leleplezéshez. Kettesben maradunk, a földön heverő lányra siklik a pillantásom. Nincs jól, ez az első percben feltűnt, talán egy újabb túladagolás, de ebben a helyzetben én sem vagyok toppon. - Cherry hallasz engem? – nézek rá, de mintha máshol járna. A pupillája ki van tágulva, és természetellenes röhögés tör fel a garatjából. A szer megtette a hatását, ki tudja, hogy mennyit ivott előttem, és mi lett a végeredménye az extasynak. - Ez nem a fejedben játszódott le. – bent reked a levegő két bordám között, és a sarkaimra leülve lélegzek, de ez már sokkal inkább felszínes, mint kellene. Nem rendezhetek jelenetet, és még Owent sem hívhatom fel, mert tilosban jártam. A golyót ki kell majd vetetnem, de most az a legfontosabb, hogy biztonságban tudjam Cherryt. Jobb ötlet híján odakúszom elé, és lassan átfogom a csuklóját. A pulzusát igyekszem kitapintani, de nem gyenge, szóval nem kell attól tartanom, hogy mentőt hívjak. - Nézz rám…Cherry…nyisd ki a szemed, hejhó… - tetszik neki, vagy sem, de hiába véres a tenyerem sajnos muszáj egy kicsit felpofoznom, hogy észnél maradjon. - Aaron vagyok, és ezt most nem hallucinálod. Koncentrálj a légzésre, ne kapkodj. Itt vagyok, rendben? – simítok végig a hamuszín arcán, mert látom, hogy beütött a pirula. - Cherry nézz rám, oké? Kiviszlek innen. – nyugtatgatom, és nem sürgetem, de nagyon hideg van idekint. Jobb ötlet híján a falnak vetem az ép vállamat, és egy ajakharapással, de áthúzom az ölembe őt. - Nyugalom… - nem akarom, hogy a földön üljön, így az ölemben igazítom el, és ismételgetem, hogy itt vagyok.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Hétf. Ápr. 02 2018, 18:26
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Az események olyan hirtelen történnek, hogy a jelenlegi agyi kapacitásom már nem pörög ennyire, és aligha tudom követni a dolgokat. A kinti csípős hideg kicsit sem térít észhez, a tequila és az extasy kombó már megtette a kellő hatását. Eltelik pár pillanatba, mire a nagy csókcsatából sikerül visszatérnem a jelenbe, és feltűnik, ahogy Taylor pillant át Aaron válla felett. Undorodom már ettől az embertől, mert képes volt lelépni egy kurva szó nélkül. Nem volt ott, amikor a kórházban a felébredésem után rögtön kihallgattak és a múltkorinál sem volt ott. Könnyű lehet az élete, teng-leng valahol és ennyi az egész. Hát így kibaszott egyszerű. Most viszont olyan gyorsan fel is szívódik, mint ahogy jött, és a fegyver hangjától megrezzenek. Egy ideig nem is látom, hogy Aaront találta el, sőt, még fel is nevetek, mert a helyzet baromi abszurddá válik a szememben. A jelenetek, mintha csak lassított felvételben pörögnének előttem, és mikor abbahagyom a röhögést, akkor komolyodom el kicsit, amikor Aaron apró, de annál hatásosabb pofonokkal ajándékoz meg. - Nem lehet valós az, amit mondott – sóhajtok mélyet a mondat előtt, hogy ki tudjam mondani, amit akarok, de kibaszottul fáj. Szúr a mellkasom, mint amikor a bordám volt eltörve, újra úgy érzem magam. Nagyokat és laposakat pislogok, úgy nézek fel Aaronre. Most már nyilván leesett neki, hogy kivel áll szemben, de az én agyamig még csak most jut el, hogy az előbb Cherrynek szólított. Az viszont sokkal inkább bántja a gondolataimat, amit az előbb Taylor mondott. - A picsába Aaron, haza akarok menni – nyökögöm, miközben egyre gyorsabban kapkodom a levegőt, de aztán a felszólítására, és ahogy az ölébe húz, kezd kicsit rendszeresebben fel-le süllyedni a mellkasom. A fejem a nyakához hajtom és beszívom az illatát, ami már... hiányzott?! - Jól vagy? A karod? – kérdezem, miután már egy fokkal jobb a helyzetem, mert csak most jutok el idáig. Még mindig baromira szédülök és elmosódottan látom a külvilágot, de már legalább egy kicsit megnyugodtam, a vér látványa azonban ismét felzaklat. Inkább le is hunyom a szemem, hogy ne kelljen látnom és elkezdem pörgetni a gondolatokat a fejemben. Sehogy sem akar rögzülni az egész, az agyam egész egyszerűen kilöki az állítást, miszerint Wyatt élhet. „Wyatt küldött?” – ez a mondat visszhangzik a fejemben újra és újra, márpedig minden egyes alkalommal arra a következtetésre jutok, hogy küldeni valakit bárhova is csak az ember éltében lehet és nem pedig holtában. Lévén Aaron ezt kérdezte, ő valamivel tisztában van, amivel én kurvára nem, és ez felbosszant. - Hogy értetted azt, hogy Wyatt küldte? – vonom össze a szemöldököm, és kicsit félve kérdezem ezt meg, mert rettegek a választól és attól, hogy a fejemben lévő összeesküvés-elmélet valósággá válik. Nem is tudom, mi lenne, ha tényleg kiderülne, hogy Wyatt él. Nem élhet. Képtelenség... - És mekkora paraszt vagyok, hogy összeszűröm a levet veled – vonok vállat halkan felnevetve. – Mert ő aztán egy kibaszott szent, aki beáldozta magát bármiért is, nem? Fúj – fintorodom el, mert ismét elképzelem, hogy ha józanabb állapotomban talál, akkor talán még megverni is megkísérlem. Lassan felegyenesedem és szembe fordulok Aaronnel úgy, hogy lássam az arcát. A szemébe fúrom a kicsit sem tiszta tekintetem, és oldalra biccentem a fejem. - Azt hiszem, azt sürgősen el kellene látni – mutatok a vérző sebre, aztán rögtön a szám elé is kapok, mert félő, hogy két pillanaton belül kidobom a taccsot a látványra. Sosem bírtam a vér látványát, a múltkor sem tett jót, amikor elvetéltem... opsz, ezt még hozzá is kell vágnom Aaron fejéhez, hogy mennyire mérges vagyok rá, hogy kifecsegte a dolgot. Talán jobb lesz, ha várok vele kicsit és majd egy éberebb állapotomban teszem ezt meg, mielőtt még totál hülyét csinálok magamból. Szépen lassan tápászkodom fel az öléből, és miután sikerült felállnom, nekidőlök a falnak. - Szerintem pedig szexi ez a zombi jelmez – biggyesztem le az ajkam kissé és egy halvány mosolyra rándul a szám széle, de aztán megint csak visszatérek a szar kedvhez, mert újra lejátszódik az előbbi jelenet a fejemben. Még jó, hogy nem szarabb helyre lőtt az a másik elmebeteg, aki takarásban volt. Mélyeket sóhajtok és telegyűlik a szemem könnyel. A kibaszott hangulatingadozásokat nem igazán csípem mondjuk így utóhatásaként.
Ez a buli arról szólt pontosan, amiért érkeztem, csak éppen nem olyan köntösben kaptam meg a válaszokat, ahogyan óhajtottam volna. Az öcsém él, és ki tudja, hogy merre van. Wyatt megjátszotta a halálát, vagy kelepcébe csalták. Ambivalens emóciók dúlnak bennem, mert nem tudom, hogy mit takar az igazság. Sirattam egy férfit, akihez semmi közöm, de akkor felmerül bennem a kérdés, hogy aki helyette fekszik a sírgödör mélyén, vagyis feküdt, akkor az kicsoda, és mit tettek vele? Cherry vajon mennyire volt benne, és mit tud valójában? Színjátékot játszott előttem, és elhitette velem, hogy szenved? Kinek higgyek ebben a szar szituációban? Owen védeni akart, de feleslegesen, mert attól nem lehet megkímélni, hogy valaki nem is halt meg. Az utolsó találkozásunk emlékmorzsái törnek a felszínre, miközben megszorítom a vállamat, és fájdalom suhan át a bal felemen. A szemeimet összeszorítom, és mélyeket lélegzek. Egy nő, akinek ajkait még az előbb olyan nagy hévvel ízleltem…nem más, mint a drága testvérem exe. Ezt még nem beszéltük meg, egyáltalán nem kommunikáltunk, mégis feléledt bennem a védelmező ösztön. Cherry be van nyomva, a világáról sem tud, mondjuk felismerte a régi barátját, ami egy jó pont lenne. Az ellenséges hangvétel nem vezetett eredményre, és fogytán voltam az idővel is. A vér lassan átüt a jelmezemen, és nem bírok majd vezetni, ha nem tűnünk el. Taylor, és az árnyékban megbújó alak felszívódnak, és a hideg teraszon csak ketten maradunk. Az időjárás még zord, köze sincs a tavaszhoz, állítólag a hétvégére havazást mondanak. A nevetése szürreálissá teszi a helyzetünket. Már nem véd az álca, én tudom, hogy ő kicsoda, és ez fordítva is. Az extasy és az alkohol nem jó kombináció a szervezetében, egyszer már majdnem túladagolta magát…akkor mi lesz a megállj? Fáradtan döntöm oldalra a vállamat, és fürkészően kutatom a barna szembogarakat. - De az. Wyatt él. Sajnálom. – mindketten át lettünk verve, vagy szimplán depresszióba süllyedt, és emiatt sírdogál. A női praktikák nagymestere, már volt szerencsém hozzá a zuhany alatt, mikor könyörtelenül visszautasított az öcsém által táplált emóciók miatt. Szerette…vagyis szereti. Nem akarok az akadályozó tényező lenni, és nekem is fontosabb a tulajdon vérem. Meg kell találnom őt, hogy válaszokat kapjak a fel nem tett kérdéseimre. A bűntudat elillant belőlem a kihallgatás után, és nem bírtam megmaradni a szülői házban sem. Anyám összeomlott, még nyugtatókat szed, apa a magában szenvedő típus, emiatt nem is hallatott egyetlen hangot sem a történtek után. Owen nem nyilvánított egyebet…eltiltott az ügytől, de ha fordított esetben Elláról lenne szó, akkor szembemenne a fél világgal is. Nem magyarázza nekem, hogy maradjak ki a nyomozásból. A kétségbeesés átszivárog az ajkain, tudom, hogy el van veszve, és ma este szüksége lesz valakire. Az első, és az utolsó alkalom, de megteszem. Lassan kúszok át az ő térfelére, és ha ellenkezne, sem izgatna, mert az ölembe húzom. A feje a nyakam hajlatában pihen meg, picit még szuszog is, de csak a könnyeit nyeli. Az ép karommal ölelem át félig, és csitítgatom, amíg nem normalizálódik a légzése. - Megleszek a karommal. Egy lövés, már rosszabbat is túléltem. Nem tudom, hogy mennyire fúródott be a golyó. – fintorodom el, és a hátam már totálisan elzsibbadt, de az lenne a legjobb, ha kicsit jobban lenne. A friss levegő csodákra képes, de ezt ki kell aludnia, aztán komolyan leülünk beszélni. A mocorgása már fészkelődésbe megy át, és felizgatja magát. Lepillantok a barnaságba, és szomorúan fürkészem az arcvonásait. - Wyatt él. Nem halt meg. – ismétlem el neki, ha kell még százszor is meg fogom tenni, mert most ködös mulandóságban létezik. - Ezt a témát ejtsük, rendben? Nem kellene… - mondhatok bármit, ha a saját belátása szerint cselekszik, és felkéreti magát. Kapaszkodni éppenséggel nem igazán tud, de megkísérlem teljesíteni a koordinálatlan kérését. - El fogom látni, te azzal ne törődj. Fordulj el, ha nem bírod. – a falnak támasztja az egyik tenyerét, még ebben a félhomályban is látom a sápadt bőrét. Az álarc kezd mállani, de nem szólok neki erről. Néhány kínos perc után én is követem a példáját, és megpróbálok felállni, de ez a folyamat hosszabbra sikeredik. Imbolyogva mérem be a helyes útvonalat. - A jelmezed már nem számít. – köhögök fel egy adag vért, és összegörnyedek, de némi szünet után felegyenesedem, amennyire megy, és a szeme közé nézek. - Ki kell jutnunk, mielőtt lebuknánk. A tömegen keresztül én irányítok…ne ellenkezz, most az egyszer. – kérlelővé lágyul a hangom, és megszorítom a kezét. A meleg levegő megcsap mindkettőnket, és visszatérünk a dübörgő technóra. A fejem zsong, az átjutás eltart tíz percig is. Az erőm fogytán, de nem engedem el, és összeszorítom a fogamat is, mikor többször meglöknek, és a sebemet éri a találat. A végén szerencsésen kötünk ki a parkolóban. - Ott vagyok. – mutatok két autó közé, mire bemérem a sajátomat. - Che..rry…tudom…hogy..be vagy….lőve…de vezetned kell. – dobom át neki a kulcsokat.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Kedd Ápr. 17 2018, 00:54
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Csak egy kibaszott bulit akartam, ahol jól érezhetem magam, és ennyi. Erre már megint mi történik? Igazából jól éreztem magam, csak éppenséggel megint keresztbe húzták a számításaimat, és mit ad isten, éppen megint egy Bennett. Vagy kettő? Kezdek összezavarodni, és ez így nem túl józan állapotban meglehetősen depresszívvé tud tenni, így pár percig csak bámulok magam elé, míg megpróbálom feldolgozni a hallottakat, amit Aaron mond, de annyira abszurd, hogy nem igazán hiszem el. Nem is tudom, hogy akarom-e egyáltalán, hogy Wyatt éljen. Már-már eljutottam arra a szintre, hogy rendbe tettem magamban a dolgokat, elfogadtam, hogy nincs többé, és itt hagyott magamra, mint a kisujjam. Jóformán miatta tartok ott, ahol most vagyok, és habár nagyrészt az én döntésem lenne, megváltozhatnék, de ő vitt bele a rosszba, így valamelyest harag dúl bennem. Igazából rengeteg. És most így, ahogy próbálom magamban ismételgetni az előző mondatot, miszerint „Wyatt él”, egyre inkább mérges vagyok, még Aaronre is. - Aaron, tudod te, miket beszélsz? – kérdezek rá még egyszer, furcsa tekintettel nézve rá. Megingatom a fejem és a sötétségbe pillantok, ahol az előbb még Taylor volt, de mostanra már felszívódott. – Ha ez igaz… - Nem folytatom egyenlőre, csak nagyot nyelek, mert fogalmam sincs, mit kéne mondanom. Annyi mindent vágnék most a fejéhez, hogy ha elkezdeném, talán még fél óra múlva is itt ücsörögnénk, és Aaron karját elnézve az nem lenne most jó ötlet. Helyette inkább próbálom megnyugtatni magam, miközben a vállára hajtom a fejem. Bassza meg, nem érzem jól magam, mázsás súly ül a mellkasomon, és valószínűleg most tetőzik a nem rég bevett tabletta és alkohol keveréke, ami csak rátesz erre az egészre. - Nem néz ki jól – mondok csak ennyit, de aggódok miatta belül, csak kevésbé sikerül most ezt kifelé is megmutatnom a jelen állapotomban. Lehunyom a szemem és kezdek picit megnyugodni, amikor enyhül a fujtogató érzés. - Ez biztos valami félreértés lesz – motyogom az orrom alatt, mikor Aaron megerősíti még egyszer, amit már az előbb is elmondott, de még mindig hihetetlennek tűnik. Az arca és a szemei azonban minden elárulnak, és habár most nem teljesen fogom fel az egész súlyát, ahogy a tekintetébe fúrom a sajátomat, mindkettőnkén látszik, hogy ez nem várt fordulat. Egy pillanatra elmerülök a szemeiben, és laposakat pislogok, és ezektől a lélektükröktől valamiért halványan elmosolyodok, de aztán észbe kapok és úgy döntök, hogy ideje feltápászkodni innen. - Nem kellene ismételgetned ennyiszer, hogy nem kellene – mondom, majd lenézek rá, miután felálltam. Hátráltatja őt is és engem is az, hogy Wyatt a képben van, hiszen addig, amíg nem tudta, hogy ki vagyok, pár pillanaton belül könnyen az ujjam köré csavartam. Engem nem igazán hatott meg újonnan ismét az, hogy rájöttem, Aaronnel állok szemben, ami megint csak nagy bunkóság részemről, de most valahogy nem érzek lelkiismeret furdalást. Talán azért, mert a harag erőteljesebb érzelem most, ami elnyomja az összes többit. Haragszom most mindenkire. Taylorra és Wyattre, Aaronre, az apámra, és az egész világra. El is fordulok, ahogy Aaron is mondja, mert nem akarok idehányni egyenesen elé, márpedig a vértől elképzelhető, hogy mindjárt így fogok tenni. Mikor ő is feláll a földről, azt már nem is hallom igazán, hogy mit mond, már tudatosult bennem, hogy most már megtette a két lépés távolságot, hogy tudja, Cherry vagyok. A köhögést viszont nem tudom nem észre venni, így kicsit közelebb lépek. - Basszus, húzzunk be a sürgősségire – ráncolom össze a homlokom, és megállapítom magamban, hogy Aaron kicsit sem néz ki jól. Hősködni próbál, de ellátásra lenne szüksége, nagyon is. - Engem nem fenyeget lebukás, de menjünk – vonok vállat. Ő lebukhat, hiszen gondolom nem azért jött, hogy betépve elterüljön az egyik kanapén, hanem hogy információkat szedjen ki másokból. Pech, hogy éppen belém botlott. Nem ellenkezem, ahogy kéri, csak megyek utána nem kis kilengésekkel, de azért próbálom tartani az egyensúlyt. Pár perc múlva már át is verekedtük magunkat a tömegen, és elindulok vele a kocsi felé, de aztán megtorpanok, mikor újra megszólal. - Mi van? Aaron te eszednél vagy? – vonom fel a szemöldököm és egy pillanatig ellenkezni próbálnék, de a kulcs repül felém, és az utolsó pillanatban nyúlok is érte. – Autóbalesetet szenvedtem nem egész három hónapja annak köszönhetően, hogy drogosan beültünk a kocsiba és te most arra kérsz, hogy vezessek ilyen állapotban? – Még én magam is meglepődöm egy pillanatig ahhoz, hogy egy normális, értelmes mondatot ki tudtam nyögni, aminek az igazságalapja az eget verdesi. Nagy szemekkel nézek rá, és a pánik kezd is eluralkodni rajtam, de ahogy elnézem, Aaron most szarabbul fest, mint én, és lőtt sebbel a karján nem biztos, hogy tudna vezetni. Megkockáztatom mondjuk, hogy jobban tenné, mint most én, de mindegy. Lassan megközelítem az autóját, és belük a vezető ülésre. Mélyet sóhajtok, és elszámolok magamban háromig, míg bent tartva a levegőt indítom be a motort. Ezt most rohadtul nem akarom, de muszáj leszek. - Résen legyél – motyogom magam előtt Aaronnek, mert forog körülöttem a világ, így nem tudom, mi fog az egészből kisülni. – Hova menjünk, a kórházba? – kérdezem, mert azok után, hogy tudom, milyen ismerősökkel van megáldva, nem vagyok benne biztos, hogy oda akarna menni. Lassan kanyarodok ki az útra, és megpróbálom egyenletesen venni a levegőt. Mikor kicsit jobban meglódul alattam az autó, visszább is veszek, mert én már jó ideje nem hogy nem vezettem, de a baleset óta kerülöm az autóban való utazást is. Arra megyek, amerre Aaron mondja, amikor pedig kikanyarodunk az elhagyatottabb részhez, ami befelé vezet a központ felé, a hosszú egyenesben csak bámulok magam elé. Észre sem veszem, hogy egyre jobban nyomom a gázpedált, és a felezővonalon is már régen túl vagyunk, a velünk szembe jövő autó fényszórója pedig vészjelzően villog felénk, a fejemben pedig csak ez a mondat visszhangzik: „Wyatt él.”
Az öcsém és köztem sok-sok évvel ezelőtt még sráckorunkban volt egy megállapodás. Minden testvéri kapcsolatban elérkezik az, amikor le kell fektetni a szabályokat, és meghatározni, hogy ki mit akar, és ki mit szeretne különállóan, nem osztozkodva. A korkülönbség miatt például a ruhák területén nem akadt gond, mert én más méreteket hordtam, mint ő. A játékokon sosem vesztünk össze, mert amíg én összeraktam a legót, Wyatt tönkretette azt, de aztán ott volt az a hajó. Tagadhatatlan, hogy mindketten odáig voltunk, hogy a sajátunknak tudjuk, hiszen apa még a nagyapjától örökölte meg a modellt. Igazi kincsnek számított odahaza, és ennek fényében én lettem volna a rangidős, hogy birtokba vegyem, mégsem úgy alakult a történet, mint ahogyan szerettük volna. A szüleink elutaztak egy hétvégére, és én vigyáztam a kisebb Bennettre. A baráti társaság, és a buli sem maradhatott el, így részegen bizony előkerült a féltve őrzött családi ereklye. A többieknek kérkedtem vele, hogy én fogom megörökölni, miközben a lépcsőfordulóban Wyatt irigyen kémkedett utánam. A kis ördög találékony volt, én meg figyelmetlen. A csúzli készletét használatba véve úgy döntött, ha már nem lehet az övé, akkor az enyém se legyen, és konkrétan kilőtte a kezemből. Mondanom se kell, mire apáék hazajöttek..a modell már darabokban hevert. Életemben nem kaptam büntetést, de akkor mindketten rászolgáltunk. Ezután megfogadtuk, hogy soha többet nem állhat az utunkba egyetlen akadályozó tényező sem, mint ez a tárgy, és kiegészítve a paktumot, még kiterjesztettük ezt a leendő partnerekre is. Ha már egy anyagi forma ekkora galibát okozott, akkor mi lett volna, ha az érzelmek is belezavarnak. Figyelem Cherryt, és a pillantásában olvasnék, mégis ez a bugyuta emlékkép ötlik fel a lelki szemeim előtt. Wyattet halottnak hittem, akárcsak ő, és olyan pajzán ábrándképeknek engedtem utat, melyeknek nem szabadott volna. Megbolondultam abban a pár napban, amíg nálam lakott ez a lány. Az ex, és konkrétan nem az enyém. Sosem hittem volna, hogy én leszek az, aki megszegi az öcsémnek tett ígéretet. A sírja előtt vallottam be a bűnömet, de most az igazság birtokában még szégyenteljesebb, hogy megtettem. Megcsókoltam, és le is feküdtem volna vele, ha nem állít meg. Több esze volt, mint nekem, egyszerűen figyelmen kívül hagytam a legfontosabb tényezőt…a családi köteléket. Az emóciók nem kérdeznek, csak kialakulnak, és mindenkinek összekavarják az életét. Velem is ez történt. A golyó általi seb már nagyon vérzik, és hiába mondom el századszor is, hogy az öcsém él…nekem éppúgy időbe telt, hogy feldolgozzam a híreket. Tomboltam, és üvöltöttem…egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez megtörténik velem. Cherry ezen a fázison megy át, de én előnnyel indulok. Bárcsak segíthetnék, de nem én vagyok erre a megfelelő ember. - Sajnos ettől még igaz lesz. – szomorú, és lemondó a mosolyom, mi az ajkaimra költözik. Összeszedem a maradék erőmet, és feltápászkodom valahogy. Nincs kedvem bajba kerülni, így a lelépés mellett teszem le a voksomat, és húzom magammal a társamat is, mert biztosan nem fogom magára hagyni ebben az állapotban. A tömegen átjutni kész kínszenvedés, de a parkolóban a friss levegő egy fokkal jobbra egyengeti a hangulatomat. A zsebemből előhalászom a kulcsot, és átdobom Cherrynek, mert érzem, hogy a bal felem a kelleténél jobban fáj, és az is lehet, hogy a golyó nem éppen a legjobb helyre fúródott be. - Magamnál vagyok, de nagyon nem vagyok képben. Tudom, hogy nem vagy józan, de vagy te vezetsz, vagy itt fogok elvérezni. Választhatsz. – teszem mellé, és beülök az anyósra. A jelmeznek már annyi, mert totálisan átvéreztem, így csak nekidöntöm a fejemet a háttámlának, és megpróbálok a légzésre koncentrálni. Belélegzik…aztán kifúj. Nem ért csontot. - Ott leszek, ne aggódj. – fáradt, és erőtlen vigyorra futja csak, de tudom, hogy ott kell lennem fejben, mert rövid időn belül kerülhetünk át a másik oldalra, és nem vágyom ennyi idősen a halálba. - Kórházba? Egy lőtt sebbel? Tudod, rendőr vagyok…nem éppenséggel lenne ennek halk az utóhangja, és ha Owen megtudja, akkor nekem reszeltek. Máshova. – mondom neki szaggatott légvételekkel, aztán szépen kipillantok. A belváros felé kanyarodunk el, aztán jöhet egy hosszabb szakasz is, de előtte még mutogatok, akár egy barom. Kezdem azt hinni, hogy minden rendben lesz, és még azt sem teszem szóvá, hogy léptekben haladunk, mert a gázra nem mer olyan erősen rányomni, de semmi gond. Az autóbalesetet nem dolgozta fel, és az előbb sokkolta egy újabb információval, nem beszélve arról, hogy találkozott Taylorral is. A váltóra tekintek le, és mire újra felsiklanak a kékjeim…már jön is a baj. - Cherry… - szólok oda neki, de mintha önkívületi, vagy transzba esett volna, csak nyomja a gázt, és esélyünk sincs, ha nem avatkozom közbe. - A picsába… - odahajolok, és elrántom a kormányt, de ezzel egy újabb folyamatot indítok be. A kocsink átellenesen megfordul a sztrádán, és kisodródunk a szélére. A kéziféket rántom be egy kézzel, hogy tompítsa az ütközést, és hajszál híján állunk meg a szalagkorlát előtt. Nem magamat féltem, hanem őt, így azonnal kikapcsolom magam, és az arcát érintve beszélek hozzá. - Cherry jól vagy? Hallasz? – érdeklődöm, de nem kapok választ. Az előbb majdnem meghaltunk, be is van tépve…nem jó ez így. Az érdes kézfejemmel törlöm le a sminkje egy felét, aztán végre rám találnak a barna íriszek. - Itt vagyok. Nem lesz baj. – a hüvelykujjammal cirógatom őt, és megpróbálok lehiggadni. - Hazaviszlek, rendben? – az első kibuggyanó könnycseppet én törlöm le az ujjammal, és hagyom, ha sírni akar, akkor tegye meg most. - Ma nálam alszol. – egészítem ki a kijelentésemet, mert biztosan nem fogom átengedni senkinek.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Szer. Ápr. 18 2018, 17:31
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Annyira hihetetlen ez az egész, ami történik, hogy már-már megkérdőjelezem, hogy vajon képzelgek-e és az egész csak az agyamban játszódik le, vagy komolyan ilyen helyzetbe csöppentünk?! Nem is tudom, melyiknek örülnék jobban. A helyzet az, hogy baromira labilis lelkiállapotban vagyok amúgy is így, hogy az életem romokban hever, és ezek az új információk közel sem segítenek ahhoz, hogy talpra álljak, sőt... Kezd eltűnni a fény az alagút végén, pedig azzal, hogy elkezdtem dolgozni, minimálisan már látni véltem. - Sajnos? – vonom fel a szemöldököm, mert furcsán hangzik ez Aaron szájából. Nem örül, ha ez igaz, hogy Wyatt életben van? Vajon az ő fejében milyen gondolatok kavarognak és miért nem közölte velem hamarabb, ha tisztában volt vele? Miért így kell ezt megtudnom? Azt gondolják, hogy ez nem fontos információ? Vagy hogy nincs hozzá közöm? Ezen kérdésekre fel is idegesítem magam, de jobbnak látom nem Aaronre zúdítani most, úgyse zavart állapotban kellene ezt megdiskurálnom vele. Nagy nehezen átverekedjük magunkat a bódult tömegen, és mély levegőt veszek, ahogy ki érünk, remélve, hogy azzal kicsit legalább jobban magamhoz térek. Aaron kérése pedig kicsit sem nyugtat meg, kicsit észhez térít talán, de lassan ráemelve zavart tekintetem, tényleg nem értem, hogy ezt most komolyan mondta-e. Mikor viszont repül a kulcs, akkor megbizonyosodom róla, hogy márpedig nem viccel. - Hát ez fantasztikus. Minek kellett neked hősködnöd? – szegezem neki gondolkodás nélkül a kérdést, pedig ha jobban belegondolnék tudnám, hogy Aaron nem igazán ismeri Taylort, így fogalma sem lehetett arról, hogy mennyire veszélyes. Akár árthatott volna nekem, bár tudom –bár az is lehet, hogy nem jól gondolom-, hogy nem bántott volna. Csak nagyokat mondott, és ennyi az egész. Beszállok a kocsiba, és már akkor érzem, hogy nem lesz rendben, ezért is mondom Aaronnek, hogy figyeljen, amennyire csak tud. Ennyire futja, látom, hogy ő nagyon nincs jól, és ha nem viszem olyan helyre, ahol ellátják, akkor tényleg baj lehet. Most rajtam a világ szeme, de közel sem vagyok biztos benne, hogy menni fog. - Akkor hová vigyelek, ha nem a kórházba? – kérdezem erőtlenül, összegabalyodott nyelvvel, és közben lassú tempóban kikanyarodom az útra. – Owen... pf – nyilvánítom ki a véleményem ennyivel, hiszen a múltkori kihallgatás alatt igencsak megfogalmazódott bennem ez az érzés, ami nem éppen köthető össze a kellemes jelzővel. Undorító módon közelítette meg a problémát, de ezen már túltettem magam, szinte már megszoktam, hogy én vagyok az, akit semmibe vesznek, és nem igazán hisznek a szavamnak. Kezdetben lépésben haladok, de eljön az a pont, amikor a fejemben összecikáznak a gondolatok, és újra eszembe jut, amit Aaron az előbb mondott. Wyatt él? A jobb lábam erőteljesen tapos a gázra, és a tudatomig nem jut el, mikor Aaron üvöltve próbál figyelmeztetni, hogy ha nem kapok észbe, akkor frontálisan fogunk ütközni. A duda és Aaron hangja összemosódik, és már csak az a pillanat van meg, amikor majdhogynem lesodródunk az útról, az autó pedig hangos csikorgással áll meg egy hajszálnyira a szalagkorláttól. Görcsösen, két kézzel szorítom a kormányt, és csak meredek magam elé. Messziről hallom Aaron hangját, ahogy kérdez, de nem válaszolok. Hogy jól vagyok-e? Nem, nem vagyok jól. Kurvára nem. Lassan pillantok rá, ahogy megérzem az érintését az arcomon, a mellkasom gyorsan süllyed fel-le, és próbálom lenyugtatni magam. - Jól vagyok – fújom ki a levegőt lassan, de a könnyekkel teli tekintetem baromira nem ezt mutatja. Patakokban kezd el folyni a könnyem, de csak nagyot nyelek és erőt veszek magamon. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne, ha nála aludnék, de abban sem vagyok biztos, ha egyedül hagy, nem teszek kárt magamban. Túl gyorsan csaptak össze a fejem felett a hullámok, és ezzel most nem valószínű, hogy meg tudok küzdeni. Aaron tekintetét keresem a félhomályban, ami viszonylag nyugtatólag hat most rám, de ha jobban belegondolok, hogy vajon most mi lehet rólam a véleménye, inkább el is fordulok onnan. Szégyellem magam, amiért már megint ilyen undorító módon túl kellett lőnöm a célon, és nem tudtam szimplán csak inni mindenféle tudatmódosító szer nélkül. - Nem akarok a terhedre lenni – motyogom, aztán megtörlöm az arcom a kézfejemmel, és berakom az autót rückwąrtbe, hogy kitolathassak. - Rendben leszek, hozzád menjünk vagy akkor most hova? – kérdezem, mikor nagyjából már összeszedtem magam, de félek kicsit, hogy mi van, ha ez az előbbi újra megismétlődik majd? Aaron lakása már nincs annyira messze ugyan, de nem értem azt sem, mi történt az imént. Valami kattant az agyamban és ami azt illeti, ez bármikor megtörténhet újra. - Kell egy pszichológus, bassza meg – nyögöm ki még a saját meglepetésemre is, mert eddig kézzel-lábbal tiltakoztam ellene, de ami most történt, kicsit rádöbbentett arra, hogy szükségem lesz rá. - Nem vagy rosszul? – kérdezem, mert jobban járunk, ha szóval vagyok tartva, azzal talán nem gondolkodom és aggódom is Aaronért, mert ha elveszti nekem itt az eszméletét, akkor aztán végképp végem lesz. – Egyébként visszamentél már dolgozni vagy ez csak magánakció volt? – kezdek bele az újbóli kíváncsiskodásba, szándékosan kerülve a Wyatt-témát még, így csak a szokásos kérdésköröket futom. Mindkettőnknek jobb, ha most beszélünk, mert ő a túlzott vérveszteségtől beájulhat itt mellettem, én meg csak gondolkodni kezdek és az nem lenne túl jó egyikünknek sem. Gyerünk Cher, már csak pár utcányi és odaérünk...
Ez az egész jelenet, hogy felbukkan a semmiből az öcsém barátja, utána meg lelőnek, és menekülnünk kellene, hogy is mondjam, de nem éppen a tervek alapján haladt. Az előbb még a tánctéren abban a hitben léteztem, hogy a zombi álarcot viselő hölgyemény ismeretlen, és nem az, akivel majdnem másfél hónapig osztottam meg a lakásomat, és az életemet is. A tudatomnak épnek kellett volna maradnia, és el kellett volna utasítanom az alkoholt is, de belementem a játékba. A felelőtlenségem pedig odavezetett jelenleg, hogy vérzem, és össze kell szednem Cherryt is, mert nincs magánál, és ez egyikünknek sem fog jó reggelt hozni. A kocsim a parkolóban van, el kell hagynom a terepet, mielőtt elvéreznék, de ez nem megy olyan gyorsan, sem könnyen, mert szédülök, és arra is figyelmet kell fordítanom, hogy a testvérem exét ne hagyjam idebent, mert nincs magánál. Az erőm végét járom, mire kiérünk a parkolóba, és önszántamból nyújtom át neki a vezetés lehetőségét. A kulcs a levegőben száguld felé, mire felfogom, hogy miket kérdez tőlem, és azt milyen hangnemben teszi meg. - Nem hősködtem, bazd meg Cherry, hanem az öcsémet kerestem. Légy szíves válogasd meg a szavaidat velem kapcsolatban, mert elfogy a maradék türelmem is, amivel az előbb éltem feléd. Miért olyan nehéz egyszer, hogy ne csak magadra gondolj? – ráncolom össze a szemöldökömet, és az előbbi érzet, miszerint nagyon is megfektettem volna, olyan hirtelen száll ki belőlem, mintha egy bunkós bottal fejbe kólintottak volna. Nem értem őt, és a hozzánk fűződő viszonyát sem. Wyatt és én két különböző személyiség vagyunk, és meg kellett volna már értenie, hogy sosem leszek olyan, mint az öcsém. Végül beülünk a kocsiba, és a további veszekedést mellőzve kapcsolja be magát, miközben nekem már automatikusan csukódnak le a szemhéjaim. A légzésem felszínes, és megpróbálom elszorítani a vállam környékén a sebet, hogy a vérzés csillapodjon. - Hazamegyek, és ott szólok az egyik barátomnak, hogy jöjjön át. Nem az első eset, hogy megsérülök. – teszem mellé, de látom rajta, hogy egyre jobban elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és egy másik dimenzióban lebeg. Eleinte azt hiszem, hogy a drog miatt nem tud gondolkodni, és a vezetésre figyelni, de valami aggasztóbbat fedezek fel a barna íriszek mélyén. Cherry nem járt sehol, mármint ami a szakembert érinti, és mesélte el, hogy mi történt vele aznap este, mikor állítólag meghalt az öcsém is. Nem dolgozta fel, csak a szőnyeg alá söpörte a problémákat. - Cherry ne taposs bele a gázba. – kérem meg szépen, de már ülőhelyzetben is szédülök, és nem lesz jobb, ha így folytatjuk. A sztráda elhomályosul mellettünk, és csak a halálfélelem, ami betölti az autó belsejét. A szemközti sávban nem közlekedik semmi, de alig pár méterre tőlünk feltűnik egy másik jármű. A maradék lélekjelenlétemen múlik, hogy időben kapjak oda, és húzzam el oldalra a kormányt. A kocsink keresztben áll meg, néhány centiméterre a szalagkorláttól. A fülemben hallom viszont a szívverésemet, és kell nekem is egy kis idő, hogy felfogjam…majdnem meghaltunk. Az első pillanatban hajolok oda, és csatolom ki magam, hogy ellenőrizzem az ő állapotát is. Az ijedtségen kívül nem látok fizikai sérülést rajta, de látom, hogy reszket minden porcikájában. A tenyeremet az arcára fektetem, és magam felé fordítom. A válasza nem elég meggyőző, én se hinném el, hogy jól van. Ismételgetheti, de nem lesz jobban, sőt most jön ki rajta az elfojtott emóciók kavalkádja. A kezem ott tartom még egy kicsit, mielőtt közölném, hogy ilyen állapotban nem mehet haza. A légzése lassan normalizálódik, ezzel egy időben nekem viszont valóban elpárolog az erőm. - Nem vagy a terhemre. – suttogom vissza, és egy szünetnyi levegőhöz jutva a fejemet a háttámlának döntöm, és azért imádkozom, hogy ne ájuljak el. A változást én is érzékelem, mert megmozdul az autó, és kitolat a helyéről. Nem tartom jó ötletnek, hogy ő maradjon a volán mögött. - Hozzám. – nyögöm ki, és átfogom a vállamat, mert rendesen feszül a bőröm alatti terület. - Igen, kelleni fog, de figyelj az útra. – kérlelem erőtlenül, a szín is kiszalad az arcomból, és elsápadok. A kérdésére most mégis milyen választ adjak? A táj elsuhan mellettünk, régen volt már ennyire kihalt New York a hajnali órákban. - Cherry… - nem mintha hallgatna rám, de nincs választásom. Rámarkolok a sebváltón lévő kezére, és magamra irányítom a tekintetét. - Állj meg. Most…kanyarodj le szépen. – nem ordítok, de azért határozottan cseng a hangom. Reménykedem benne, hogy nem most akar kifaggatni az eltelt hetekről, mert nem vagyok olyan passzban, hogy kifejtsem neki. Amennyiben megállunk, akkor a kis fogantyú segítségével kitárom az ajtót, és beleszippantok a hideg levegőbe. A lábamat lehelyezem, de amint a talpam az aszfalthoz ér, már érzem, hogy elértem a végére az erőmnek, és szó szerint kidőlök a kocsiból. Elveszítem az eszméletemet, és marad a békés sötétség.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Kedd Május 15 2018, 10:31
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Nem gondoltam, hogy ez lesz a mai este vége. Most már azt kívánom, bárcsak ne jöttem volna el, ehelyett sokkalta inkább olvasgathattam volna vagy éppen főzhettem volna. Igen. Az határozottan jobb program lett volna. Na meg hasznosabb. Pedig még egészen jól indult, amikor Aaronre leltem a táncparketten, ugyanis megint egymásra hangolódtunk, ami valljuk be... nem volt olyan rossz, sőt. Jól elszórakoztam volna még, ha ez a faszkalap Taylor nem avatkozik közbe a fegyverével. Egy pillanatig tényleg azt hiszem, hogy Aaron csak poénkodik azzal, hogy én fogok vezetni, aztán kiderül, h nagyon is komolyan gondolja. Fantasztikus. Pont olyan állapotban vagyok, akinek tökéletesek a reakcióképességei. - Jól van, nyugi már – nézek rá értetlenül az előbbi kirohanása miatt, majd többet nem is szólva, inkább úgy döntök, mindkettőnknek jobb lesz, ha kocsiba ülünk és továbbállunk innen. Azért ez még mindig kurvára bosszant, hogy nem tudtak volna szólni, hogy Wyatt életben van. Nem. Még mindig nem tudom ezt felfogni. Ez egyszerűen képtelenség. Olyan mérhetetlen düh van bennem ezzel a titkolózással kapcsolatban mindenki felé, aki képtelen volt arra, hogy egy szót is szóljon, hogy el sem tudom mondani. Most csak azért nem vertem ki a hisztit, mert egyrészt nem vagyok olyan állapotban –sőt, még én magam is kételkedem benne, hogy ez az egész hallucináció vagy éppen valóság-, másrészt pedig nem ez a megfelelő alkalom, ugyanis... ahogy Aaron hamisan is állította, nem csak magamra gondolok. Nyilván ebben a helyzetben az az első, hogy megnézze egy orvos, de azért bassza meg... mégis csak most derült ki ez az egész. A lehető legrosszabbkor. - Akkor mi lenne, ha már most telefonálnál neki, hogy mire hazaérünk, legyen ott? Nem hiszem, hogy túl sok idő lenne várakozni – javaslom most igencsak ésszerűen, ugyanis Aaron nagyon nem fest jól, nem szeretném, ha kidőlne mellettem. Nem vagyok jó még józanon sem elsősegélynyújtásból, nemhogy még spicces állapotban. Az egész Wyatt-ügyön agyalva, mintha egy hirtelen kihagyás lépne életbe, elvesztem a saját testem felett az irányítást, nemhogy még az autó felett. Észre sem veszem, hogy tövig nyomom a gázt, a kocsi pedig pillanatok alatt tér át a szembe sávba. Nem félek, egy kicsit sem, pedig normál esetben valószínűleg már hisztirohamot kaptam volna, mint az elmúlt három hónapban körülbelül kétszer is. Aaron hangja elhalkul a motorhang mellett, szinte meg sem hallom, csak távolról hallok némi zümmögést. És lám, ha nem lép közbe, akkor jó esély van rá, hogy fél órán belül minket kellett volna azonosítani. Ironikus. Aztán mikor hangos csikorgással áll meg az autó, hirtelen realizálódik bennem, hogy mégis mit műveltem. Jóságos ég, majdnem meghaltunk mindketten. Még szerencse, hogy Aaronnek volt annyi lélekjelenléte így lőtt sebbel is, hogy figyeljen ennyire. Meglepő, hogy a zaklatott lelkiállapotom mennyire meg tudja nyugtatni az idősebb Bennett, így ennek köszönhetően viszonylag hamar összeszedem magam. Persze nem igazán hiszem én azt, hogy nem lennék a terhére, de talán most én is segíthetek egy kicsit rajta, nem hiszem, hogy egykönnyen tud majd ezzel a lőtt sebbel bármit is csinálni. - Na jó, talán most az egyszer nem leszek – mondom eltekintve onnan és aztán szépen, lassan, megfontoltan indulok el a kocsival. Észen kell lennem, mielőtt még tényleg megölöm magunkat. Az ő lakása felé indulok, nagyokat pislogva próbálok koncentrálni az útra. Néha rá-rátaposok a gázra, de időben kapcsolok és veszek vissza. Próbálom fenntartani az éberséget a kérdéseimmel, de jól tudom, hogy nem illik most ide semmiféle kérdés, viszont nagyon is szóval akarom tartani. Már csak az hiányozna, hogy beájuljon itt nekem. Mikor megérzem a szorítását a kezemen, rápillantok, és rendesen megrémülök, ugyanis olyan sápadt így a félhomályban, hogy a szemeim is elkerekednek. - Nem nézel ki túl jól – kezdek aggódni, és a kérésére lehúzódom az út szélére, majd le is állítom a kocsit. Oldalra pillantok, ahogy kinyitja az ajtót, de olyan hirtelenséggel borul ki az autóból, hogy hiába kapok már utána, nem érem el. - Ó bassza meg – pattanok ki kicsit megszédülve, de átsietve az autó túloldalára, és közben kitapogatva a zsebemben a telefonom. – Hé, Aaron! – guggolok le mellé és húzom a fejét az ölembe, és rögtön tárcsázom is a mentők számát. Nem érdekel, hogy nem akar kórházba menni, nem fog nekem itt elvérezni mellettem. A vállára siklik a tekintetem, amiből határozottan dől a vér. A látványra is megszédülök, mély levegőket veszek. - Cherry Sullivan beszél. Az egyik barátom rosszul lett, eszméletét vesztetette... van egy... – mély levegőt veszek és megkapaszkodom a kocsi oldalában, mert én is mindjárt kidőlök, úgy érzem. - ... van egy lőtt seb a vállán. – körbenézek, hogy éppen merre járhatunk, de most így hirtelen a sötétségben behatárolni a pontos címet, nem egyszerű. – Az Atlantic Avenue-n vagyunk, közel a Füvészkerthez. Siessenek, mert... te jó ég, nagyon szarul néz ki – tekintek le rá, és bediktálom a telefonszámom is. Már látom előre, hogy ebből megint nem fogok jól kijönni, mert a lőtt seb miatt valószínűleg ismét rendőrségi ügy lesz a dologból, de nagyon remélem, hogy Aaron képes lesz majd elsikálni. - Aaron kérlek, az istenért, térj magadhoz – nyögöm, aztán újra a vállára pillantok. Basszus, ha ezt nem állítják el kis időn belül, elvérzik itt nekem. Összeszorítom a fogaim, óvatosan lerakom a fejét az aszfaltra és felállok, hogy minden erőmmel elkezdjem letépni a ruhám szoknyarészét. Halványan még rémlik az a nyomókötés, vagy minek hívják, amit ilyen helyzetekben szoktak alkalmazni. A fenébe, most kell okosnak lennem, már bánom, hogy nem figyeltem oda jobban az elsősegélynyújtáson, ami a jogsimhoz kellett. Miután sikerült leszaggatnom egy nagyobb darabot, összegyűrőm, és erősen a sebhez nyomom. - Ahh, fúj – fintorgok, és miután erősen szorítom ott, el is tekintek onnan, a fejét pedig visszaigazgatom az ölembe és végig simítok az arcán. - Aaron – szólongatom és összepréselem az ajkam, mert ez a helyzet olyan deja vu, nem egyszer feküdt már barátom az ölemben, csak éppen nem lőtt sebbel, hanem merő túladagolással...
Hosszú hónapok kálváriája áll a hátam mögött, és nem tudom, hogy mi lenne az ésszerű, már magam sem vagyok az, mert amibe belekezdek, az nyilván nem jó, és olyan szabályokat rúgok fel, amiért máskor szembe köpném magamat. A munkám az életem, és sokáig ebben a szellemben is rendezkedtem be a mindennapokra, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez is csak átmeneti állapot. A kis világom központja én vagyok, de amikor valamilyen külső hatás ér (itt gondolok az öcsém halálára), akkor hirtelen megszűnik ez a védőburok, és ott találom magam a szakadék szélén. A miértek sokasága mellett az foglalkoztat a leginkább, hogy mi lett volna, ha többet vagyok vele, ha komolyabban veszem a segélykiáltásait, de csak arra szakítottam időt, hogy kihozzam a sittről, vagy anya kérésére megkeressem, esetleg szállást nyújtsak neki. Nem akartam belelátni a fejébe, hogy miért nyúlt a drogokhoz. A legkézenfekvőbb megoldás, és magyarázat is egyben, mert ilyen a természete. Wyatt kicsinek nem volt rossz, és lehet vagány módon kezelte a helyzeteket, de benne is megvolt az álmodozás. Az egyik héten még autóversenyző akart lenni, utána már űrhajós, és végül semmi. Utolérte őt a fiatalkori bizonytalanság, nem emelkedett ki a tanulmányi átlagával, és elkönyvelte, hogy ennyire képes. Anya és apa is részben hibás ezért, mert lássuk be…tökéletes szülőkkel vagyunk megáldva. Az egyikük a tűzoltóságnál teljesít szolgálatot, a másik a mentőszolgálatnál. A hivatásuk mellett szinte az ember fia, ha akarta, ha nem, de nyomást érzett, hogy megfeleljen nekik. Wyatt is vágyott a figyelemre, és ha nem kapta meg, akkor elszabadult a pokol, és idővel máshol kereste, más emberek társaságában. A rossz közeg innentől egyenes út volt a bandákhoz, és mire felfogtam, hogy én szépen menetelek előre az életben, addig ő lemaradt, és egy másik ösvényt választott. Aztán hirtelen lett vége…meghalt…vagyis ezt hittem. Milyen igazságtalan…mármint megsirattam, és arról álmodtam, hogy ez csak egy hazugság, aztán a végén kiderül, hogy valóban az volt, csak éppen az öcsém közreműködésével. Az ablaknak döntöm a fejem, és bámulok ki a nagy feketeségbe. Egy-egy fénycsík szakítja félbe az útvonalat, de egységet alkot. A találat a vállamon ért, és bizony elég sok vért veszítettem már a helyszínen is, de mostanra egyre súlyosabb a helyzet. Az előbb majdnem meghaltunk. Cherry labilis…nem kicsit. A lány, aki néha túl sokat beszél, aki nem találja a helyét a nagyvilágban, és emiatt kötötte össze egy kapocs az öcsémmel. Beszél valami olyasmiről mellettem, hogy a barátomnak szólhatnék, de nekem a fejemben más dübörög. Ha nem rántom félre a kormányt, akkor úgy végeztük volna, mint az öcsém, aki él. Wyatt nemcsak az én jelenemet tette tönkre, hanem ennek a lánynak is. Babát várt tőle a tudta nélkül, feladta az elveit is. Cherry apja befolyásos, bármit el tudna tusolni, és ezt már láttam is a saját szememmel, de hogy a tulajdon lányát kidobja az utcára…melyik szülő menne el idáig? Az anyám haragudott, de még az apám is Wyattre, de minden hibája ellenére hazavárták. Anya tudta, hogy nem uralkodhat felettünk, mert különálló lények vagyunk, de a távolból félthetett bennünket. A gyorsulástól a gyomrom összeugrik, és képtelen vagyok nem automatikusan ráfogni Cherry kezére. A félhomályban találkozik a tekintetünk. Megkérem, hogy álljon félre, mert nem lesz ennek jó vége, már érzem a számban is a fémes ízt. A lefékezés pillanatában csak arra vágyom, hogy kiszállhassak egy percre. - Voltam már jobban is. – erőtlen félmosolyra húzódnak az ajkaim, és éppen mikor leteszem a lábamat az aszfaltra egy lágy simogatás közepette ébredek rá, hogy valami nem okés. A szemeim előtt sűrű fekete pöttyök járnak táncot, és mint egy bábu, úgy dőlök ki a kocsiból. Megszakad a kapcsolatom a helyszínnel, de még az idővel is. A szüleim, és az öcsém képe forog körbe, és mondanak valamit, de olyan, mintha egy függöny választana el tőlük. A lebegést sosem szerettem, valljuk be, rémisztő, ha nem tudsz uralkodni a tested felett, és velem most éppen ez történik. A tudatom szélén táncolok, és hallok hangokat, de egyik sem olyan éles. Hah, mi van velem? Ennyire kiütöttem volna a kis szervezetem? Nyelek, de égető érzés marja szét a garatomat. Valahol a mellkasom környékén fájdalom érződik, de nem olyan erős. A szemhéjaimat igyekszem felnyitni, és összhangba jönni a fejemmel, de még mozdulni is alig bírok. Az Ádám-csutkám megmozdul, és kitüremkedik az állam alatt. Egy puha ruhába hajtom oldalasan az arcomat, mikor egy meleg valami ér hozzám. Nem rázkódom meg, ráadásul hang is társul mellé. Én vagyok Aaron, de ez a sötétség sokkal hívogatóbb. Szépen elszámolok magamban, de kettő után hirtelen az ötven jut eszembe, és ekkor némi erőszak árán, de kinyílnak a kis redőim, és felpillanthatok abba a meseszép barna szempárba. Nyöszörgök, mert iszonyúan feszít a vállam, és ha most meg kellene mozdulnom abba bele is halnék. - Cherry…hol vagyunk? – nyögöm ki, és most esik le, hogy fölém magasodik, én meg fekszem. - A kocsi…mi ez. – legszívesebben felüvöltenék, de csak ráharapok a nyelvemre, és istentelenül káromkodom odabent. – A lövés….a picsába. – nyögöm ki, de amint megpróbálnék felülni, el is kap a szédülés, és automatikusan dőlök vissza, hacsak nem Cherry kényszerít rá. - Mi a…. – hallom a közeledő szirénákat. - …ugye nem hívtad ki a mentőket? Cherry… - imádkozzon, hogy ne az legyen…de már késő. Az autó megáll az út mellett, és tudom, hogy anya a diszpécser a másik fronton, de ha rólam van szó… - Aaron…. – ó igen, oda sem kell néznem, mert a mentős előtt rohan felénk halálsápadtan.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Pént. Május 18 2018, 17:03
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Én már ott tartok, hogy lassan képtelen vagyok követni a film egyes jeleneteit, ami per pillanat a sajátom. Néha úgy érzem, hogy egy akciófilmbe csöppentem, máskor meg én játszom az áldozat szerepét a thrillerben. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor esetleg a tragikomédiát is megemlíthetnénk. Nem tudom, most egyenlőre melyik fajtánál tartok, de valahogy talán most állítanám le a rendező helyében a forgatást. Amilyen eseménytelennek tűnt az estém kezdete, annyira gyorsan vált érzelmektől túlfűtötté. Marha faszául mutathatunk Aaronnel, ő a nagyon szexi Superman jelmezben -aki látszólag annyira nem szuper, mert meglőtték-, én meg már a fél sminkemet elhagytam út közben és ehhez az sem segít hozzá, hogy Aaron letörli a felét a könnyeimmel együtt. Sajnos én sem vagyok képes állandóan a magabiztos nőt játszani, egyáltalán az is csoda, hogy még talpon vagyok a történtek ellenére. Többen már ennek törtrészénél kidőltek volna, nemhogy már ezen a felfokozott szinten... Talán kezdeti sokkos állapotban lehetek, azért kattanok, és tulajdonképp akkor térek nagyrészt magamhoz, amikor látom Aaron szemében felbukkanni a félelem szikráját. Meg is ölhettem volna magunkat, mi a francot művelek? Mellesleg nagyon nem néz ki jól, és ami azt illeti, a komfortérzetemhez nekem sem segít hozzá az, hogy nem kicsit dől a vér a vállából. Muszáj most az útra koncentrálnom, de Aaronnek is jelen kell lennie fejben, ha nem akarja, hogy az előbbi újra megtörténjen. Kérésére lehúzódom, de amikor kiborul a kocsiból, a pulzusom az egekbe szökik és afféle ösztön bukkan elő, amit tényleg csak stresszhelyzetekben vagyok képes felfedezni. Nem kicsit ijedek meg és azt kívánom, bárcsak megcsípne valaki és azt mondanám, ez csak egy rossz álom... de nem. Aaront az ölembe húzom és hívom is a mentőket, aztán folyton csak szólítgatom, hátha végre magához tér. A kezeim remegnek, mint a nyárfalevél, nekem is mély levegőket kell vennem. Mikor végre megmozdul kicsit, összefonódik a tekintetem az övével, de az enyémben nem sok jót láthat, tele van ugyanis nyugtalansággal. - Hála a jó égnek – fújom ki a bent tartott levegőt, mert az azért mégis már félsiker, hogy magához tért. – Az út szélén – felelem nemes egyszerűséggel, de még mindig teljes erőből nyomom a ruhám anyagát a lőtt sebbe. – Aaron, nem vagy jól, maradj már csendben – utasítom ezúttal én a hallgatásra a nem egészen megszokott felállásban. Általában ő szokta ezt mondani nekem és nem fordítva. Arra nem gondolok egy percig sem, hogy mit fogok azért kapni, hogy kihívtam a mentőket annak ellenére is, hogy mondta, ne tegyem. Leszarom igazából, ez most nem az a helyzet volt, ahol bármi beleszólása lett volna a dolgokba, ugyanis én kevés lettem volna ahhoz, hogy bármi mást tegyek. - Itt maradj már. – Már megint hősködik... – Csak mondom, hogy ez a Superman cucc csak jelmez – mosolyodok el halványan, ahogy visszanyomom az ölembe és távolról fel is hallatszik a sziréna, amire szépen lassan, de látom, hogy Aaron is rájön, hogy ez bizony ide közelít. Már a tekintete elárulja, hogy nem tetszik neki, de most jobb lesz, ha nem lesz rá egy szava sem. - Hívtam, mit kellett volna csinálnom? – tekintek le rá komoran, a jobb kezem pedig még mindig a sebet szorítja, a mentőnek pedig intek, mikor már látom a sziréna villogását közelíteni. Le is parkol hamar, amikor pedig egy nő rohan az irányunkba és rögtön a nevén szólítja Aaront, felvonom a szemöldököm és hunyorítva nézek a sötétben, mégis ki lehet. Basszus. Hamar körvonalazódik az arca, és fel is ismerem azonnal. - Mrs. Bennett – nyögöm ki az ég felé pillantva. Hát ilyen nincs, komolyan mondom. - Cherry Sullivan – mondja ő is a hangjában merő unszimpátiával, amit már nagyon is jól ismerek és máris túl vagyunk a kölcsönös üdvözlésen... – Mi a francot műveltél? Tartsd már távol magad a fiaimtól – kiabál rám, én pedig csak pislogok, mint aki azt sem tudja, milyen filmet néz. Most se én voltam az ugyebár, aki bármiféle szándékkal közelített volna a nagyobbik fia felé –persze volt azért némi, de arról nem tehetek, hogy ott volt-. – Ki vezetett? Te? Lefogadom, hogy már megint tele vagy nyomva valamivel. Nincs benned egy csepp felelősségtudat sem? – Na jó, ebből tényleg elég volt. Elszámolok magamban háromig, mélyeket sóhajtok, de a pumpa csak felmegy bennem. - Ide figyeljen, Mrs. Bennett, higgye csak el nyugodtan, hogy én próbálkozom magam távol tartani, amúgy meg ne ácsorogjon ott, most azért jött, hogy lecsesszen? – kezdek kicsit mérges lenni. Én megértem, hogy anyai ösztönök, na de akkor is, mi a francot akar? Közben a mentős is ideér, aki letérdel mellém és Aaron fölé magasodik. - Jól vagy? – kérdezi, mire én is lenézek Aaronre, akinek rögtön szabályszerű kötést kezdenek el tenni a karjára. – Szerencse, hogy megcsinálta ezt a mezei nyomókötést, mert enélkül simán elvérezhetett volna. – Már csillagokat is látok, ugyanis ahogy leveszi az anyagot, újra dőlni kezd a vér, el is pillantok onnan, mielőtt még kidőlök. Na, tessék Mrs. Bennett, még talán én mentettem itt ma életet… A baj csak az, hogy kurván szédülök én is és mindjárt eldőlök, így nekem is meg kell támaszkodnom a kezemen, le is teszem óvatosan előtte Aaron fejét a földre, mert fel kell állnom innen. A vasszaga a vérnek is bekúszott már az orromba, ami már tényleg nem esik jól. Aztán öt perc múlva még egy szirénát hallok közeledni, de ezúttal nem egy mentő az, hanem a rendőrség. A tekintetem összetalálkozik a drága anyukával, és azt is megkérdőjelezem, hogy ő hívta őket ránk vagy sem?! Egyben biztos vagyok, hogy nem lesz jó vége, és ha újra valami hülyeségbe kevernek bele, akkor már gyanús, hogy le is csuknak lassan… Mellesleg az is lehet, hogy a táskám mélyén lapul még egy-két tabletta, közel sem vagyok biztos benne, hogy nem. Bassza meg.
A rendőri létnek megvannak az előnyei, és a hátrányai is. A korrupción kívül az utazás, és a városon belüli közlekedésben a protekció nagy szerepet játszik, ahogyan a zűrös ügyek eltusolása is. A drogos részlegen sincs ez másképpen, mert a hozzátartozóink, de olykor még a barátaink seggét is mentsük, ha hatalmunkban áll tenni az érdekükben valamit. Az eddigi pályafutásom során az öcsém becsülete már számtalan módon lett tisztára mosva, mind az én oldalamról, és mind a főnököm részéről. A dorbézolások, a drogtartás, a terjesztés, a kocsmai verekedések…ez a bűnlajstrom már hosszabb, mint a születésem körülményei, vagy a vizsgakérdéseim az akadémián. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, de mint említettem ennek megvan az árnyoldala is. Egy sérülés nem hétköznapi, főleg nem, ha lőtt sebről beszélünk. A rendőrök pozíciója kiemelkedő, és ha valakit bántanak, akkor annál súlyosabb a szankció is. Mit kellene tennem, hogy óvjam a sajátjaimat, miközben ők okozzák a bajt is?
Az ébrenlét, és az eszméletlenség határán egyensúlyozom, mint valami barom, miközben a karomból folyik a vér, és egy olyan ember nyújtja a segítséget, aki még nagyobb bajba fog keveredni, ha kihívja a mentősöket. A légzésem felszínes, és érdes, mi több a tekintetem még csak a sötétséget pásztázza, mert nem tudom kinyitni a szememet. A meleg, és puha érintés jól esik, de a fájdalmamat nem enyhíti. Kell néhány perc, hogy magamhoz térjek, és felfogjam, hogy a rossz fiúk kaptak el engem, és nem fordítva. A jelmezem semmit sem használt ebben a buliban, és bevallom kudarcként könyvelem el megint, hogy nem találtam meg az öcsémet, viszont Cherrybe botlottam. A balhé a vérében van. Lassan nyitom ki a szemhéjamat, és pillantok fel rá, mint a megmentőmre, de valahogyan nem könnyebbülök meg. Az arca fehér, és most látom először egy elveszett kislánynak. Mennyi idős, huszonhárom, vagy még annál is fiatalabb? Nem neki való ez a világ, és a társaság nem, de nem tud róla lemondani. Azt hiszi, hogy a gazdag szülei megóvják, de az apja már nem tartja fölé a védőszárnyakat. A drogról egyedül nem lehet leszokni, jól mutatja az ő példája is. Sosem merne szembenézni a tettei következményeivel. Owen megmutatta az aktákat. Nemcsak Wyatt van bajban, hanem ő is azzal, hogy bűnrészességet vállalt egy gyilkosságban. A tanúk fele meghalt, vagy kiesett, tehát az ő szava nem sokat fog érni a tárgyaláson. Lelassul az idő, megérinteném, de túlságosan fáj, és köhögnöm is kell. Megkérdem hol vagyunk, de egyértelműen az út szélén fekszünk. - Feltűnt, de ne utasítgass. – egy erőtlen mosolyra futja, de meg is bánom a mozdulatot, mert élesebben nyilall bele a fájdalom a vállamba. A hideg cakkozza ki a felsőmet, már a tetején az anyag elázott, és érzek valami nyomást, talán kötés van rajta? A sziréna hallatán azonban már nem vagyok nyugodt, mert butaságot művelt a kisasszony, még akkor is, ha engem akart védeni. - A jelmez az…bizony. Nem vagyok hős, de Cherry…fel kellett volna hívnod a barátomat. – okosan navigálok félig holtan egy bedrogozott lányt, aki megint a tűzkeresztségbe kerül. A kocsi lassan megáll a közelünkben, és anya pattan ki elsőként. Én tudtam, ha szolgálatban van, és meghallja Cherry nevét, akkor a problémával fogja társítani. A viszontlátás hidegre sikeredik, és eszembe jut az a pillanat, mikor az őrsön találkoztak. Cherry akkor is ki volt borulva, és nem beszélt udvariasan a szüleimmel. Őket okolja Wyatt miatt, de tudhatná, hogy mi sem tudtunk róla. A kiborulása nem volt jogos, de most anya hangnemét nem tartom fairnek. - Elég legyen már. – megpróbálok határozottnak tűnni, de nem sokra megyek vele, a mentős érkezése szolgáltat némi pihenőt a cicaharcban. - Jobban, megmaradok. – közlöm szárazon, mikor leveszik a kötést, és a helyszínen csinálnak egy újabbat. Cherry arca elfehéredik, mikor magamra hagy, és megkaphatom a szakszerű ellátást. A hordágyat készítik elő, anya meg az orvossal egyeztet. - Kérem… - ragadom meg az ápoló kezét. – Szóljon a lánynak… - intek Cherry felé, hogy legyen időm felkészíteni. A rendőrök összetéveszthetetlen szirénázása közeledik. A csajszi mellém rángatja, én meg rászólok, hogy a szemem közé nézzen. - Cherry ne oda…engem nézz, és jól figyelj. Nem vagy jó helyzetben. Ha drogot találnak a szervezetedben, és nálad…le fognak csukni, és nem segíthetek. Owen nem fog kímélni, értetted? – köhögök fel egy adag vért, aztán elfordulok, hogy beletöröljem a jelmezembe. – Cherry el kell tűnnöd. Ezt nem úszod meg, ígéretekkel sem. Egy gyilkosság bűnrészese vagy, tanúk hiányában. Ne kockáztass. – szorítom meg a csuklóját, hogy végre komolyan vegyen. Még egy probléma és vége az életének.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
★ foglalkozás ★ :
"szabadúszó" nyomozó, volt DEA ügynök
★ play by ★ :
Sebastian Stan
★ hozzászólások száma ★ :
250
★ :
Re: Cher & Aaron ~ mistique night
Szer. Május 23 2018, 00:49
Cher & Aaron
Just like nicotine, heroin, morphine. Suddenly I'm a fiend...
Az életem kezdett már-már a hihetetlen felé vándorolni, néha már azt sem hittem el, hogy ilyen van-e a valóságban vagy csak a mesében?! Pár éve még a legmerészebb gondolataimban sem képzeltem el ilyen eseteket, amiken mostanában keresztülmegyek. Mondjuk Wyatt Bennettel együtt töltött hónapjaim alatt sem sejtettem, hogy valaha majd a bátyjával egyáltalán egy szót is fogok váltani. Ehhez képest meg tessék… - Most nem vagy abban a helyzetben, hogy egy percig is ellenkezz – feleselek vissza egy pillanaton belül, és nem mondom, kicsit parázok, mi lesz, ha megtudja, kihívtam a mentőket. Nem tudtam mást tenni, egyébként sem vagyok jó ilyesfajta helyzetekben, amikor hirtelen kell döntenem nyomás alatt. - Aaron az istenért, mégis honnan kellett volna tudnom, melyik barátodat kellene hívnom? Hívjam végig az összes embert a telefonod listáján? – Nem ismerem egy kicsit sem a barátait, hiszen csak felszínesen vagyok tisztában még az ő életével is, nemhogy még tudjam, mikor kit kell riasztani… - Ha meg Owent hívom –ugyanis ő az egyetlen, akiről tudok-, akkor meg az a baj. – Nem mellesleg magamat és őt is bajba sodorhattam volna azzal, hiszen jó párszor már a tudtunkra adta, hogy nem igazán akar meglátni minket együtt. Nem mintha egy kicsit is érdekelne az, amit mond, de néha muszáj kicsit belegondolnom a dolgokba. Na, de mikor megérkezik a mentő, már én is sejtem, hogy kurvára nem volt jó ötlet hívni őket, ugyanis Bennett mama rögtön akcióba lép. Valahogy eddig nem sikerült úgy kommunikálnunk egymással, ahogy két normális embernek kellene. De, egyszer talán, mikor még összefutottam vele mikor Wyattel voltam együtt. Aztán hirtelenjében úgy megváltozott a dolog, mikor kiderült, mi a helyzet Wyattel. Mármint drog szinten. Azt gondolta, én vittem bele a rosszba, holott közöm sem volt a függőséghez addig a szent pillanatig, míg ő nem avatott be. Nem folytatom a szópárbajt, Aaron is szól érte, nem akarok én túlzott konfliktust generálni itt. Megyek pár kört a kocsi körül, mélyeket szippantok a csípős levegőből, hátha végre kikúszik az orromból ez az undorító vérszag. A tekintetem ott tartom Aaronön és figyelem, ahogy az orvos ellátja, aztán az ápoló igyekszik felém, aki Aaron felé irányít. Most már kellőképp ideges vagyok, ugyanis a rendőrségi szirénát már nagyon is jól ismerem. - Aaron, azt hiszem… jobb lenne… - kezdek bele, mikor leguggolok mellé és azt sem hagyom, hogy megszólaljon. Mikor a nevemet ejti ki, akkor azonban pánikszerűen lenézek rá. Ez már kicsit sem sejtet jót, ha már azt mondja, ő sem tud segíteni. De fasza. A kezeim remegni kezdenek, ideges leszek, hiszen tudom, hogy most nagyon nem hiányzik, hogy elkapjanak. - Egy gyilkosság bűnrészese? – fut fel a szemöldököm a homlokomra, miközben hitetlenkedve nézek a földök fekvő férfira és fintorogva elnézek onnan, mikor újabb véradagot látok. – Aaron, mi lenne, ha kibaszottul beavatnál a dolgokba? Kezd elegem lenni ebből az egész tudatlanságból – suttogom neki idegesen el sem engedve a tekintetét. Mégis mi a jó anyámról beszél? Milyen gyilkosságról? A picsába már. Felállok és még az autó kerekébe is belerúgok, a tekintetem Aaron felé pedig csupa kérdőjelet sugároz. A szirénák hangja közeledik, és talán még azt az egy percet kell kihasználnom, míg Aaron anyja nem figyel ide, hogy menekülőre fogjam. - Ajánlom, hogy holnap hívj fel, mielőtt még én tenném meg – bököm oda neki még úgy, hogy csak ő halhassa, aztán hátrálni kezdek óvatos léptekkel az autó másik oldala felé, egy óvatlan pillanatban pedig futásnak eredek –arra már nem gondolok, hogy a táskám bizony a kocsiban maradt-. Olyan tempóban futok, hogy a körülöttem lévő fák már elmosódottnak látszanak, és igazából azzal sem vagyok éppen tisztában, merrefelé tartok most. Csakis ez a gondolat kattog az agyamban, amit Aaron az előbb csak úgy hozzám vágott. Tudnám, mégis mi a jó istenről beszélt? Milyen gyilkosság? Hogy lehetné bárminek is a részese, amiről halványlila gőzöm sincs? Hirtelen viszont bekúszik az agyamba a gondolat, hogy mi van… mi van, ha annyira sikerült betépnem egy alkalommal, hogy teljesen kiesett az, hogy megöltem valakit?!
Kezdőlap
Amióta elköltöztem Aarontől, na meg túlestünk ezen a kibaszott tárgyaláson, egyre jobban süllyedtem visszafelé a drogok és az alkohol világába. Az elején még próbáltam magam tartani, mert az Aaronnel való együttlakásom egy kicsit visszafogott és a végére már egészen jól megvoltam a heroin meg a különböző tudatmódosítók nélkül, de aztán rájöttem, hogy igazából nincs is értelme megvonni magamtól. Úgy érzem jól magam, ha nem vagyok józan, mert ha az vagyok, az azt jelenti, hogy újra és újra szembe kell néznem a valósággal, ami valljuk be, elég bizarr az én helyzetemben. Az életem nem egy lányregény, sőt... talán horror vagy thriller kategóriába sorolható, és ha ezt mondom, egy percig sem túlzok vele. 
| 
