- Hé, szépfiú... A csajod megint el van maradva a fizetéssel.
- Mi, Danni? - csengett hangja az egyik kocsi alól, látszólag értetlen állva nagybátyja beszólásához, teljesen rá volt fókuszálva hogy minél szebben eltüntesse az azonosítószámot.
- Nem, idióta. Cher. - köpött oldalra míg a telefonját nyomogatta, egész unottan állva az egész adósság témájához. - Na nyomás... Itt az ideje hogy összeszedd a pénzt. - rúgott a lábába, miután Lucas nem reagált rá, mintegy megerősítve az utasítást. Dühösen nyögött egyet, igen energikusan lökve ki magát a jármű alól. Utálta amikor megzavarták meló közben. Az egyetlen nyugodt helye volt ahol még Danni sem kereste, vagy legalábbis nem traktálta a hülyeségeivel. Az meg hogy Chert a csajának nevezte... Csak egyszer lássák meg mással, rögtön hozzá kötik, mint valami feles súly amivel naponta meg kell küzdenie az embernek. Utána meg nem győzhet magyarázkodni a valódi csajának hogy miért terjengenek róla olyan pletykák amilyenek. Vagy... magyarázkodott valaha? Végülis semmi hivatalos nem volt közöttük. Akkor egyáltalán kellett volna? Néha elege volt ebből az egész esküvő/eljegyzés dologból. Fogalma sem tudta hogy akarja-e az egészet egyáltalán. Amikor veszekedtek akkor ott hagyta volna a fenébe, a hátterük ellenére is, amikor viszont normális volt, hozzábújt... Az már egy egészen más sztori volt.
- 250 dodó. - vakkantott a másik, megakasztva az útjában és a gondolataiban míg kiindult az épületből.
- Mi van?! - fordult meglepetten a másik felé, a fejében kalkulálgatva hogy nála mennyivel volt már így is elcsúszva. A matek sehogysem jött össze.
- Nem csak tőled szokott vásárolni Rómeó. Viszont szeret a te számládra hitelezni. - vigyorgott szakálla alól, csak félig felsandítva az egyre dühösebb srácra. Nyilván bedobta a nevét és meggyőzte az idiótát hogy majd ő elrendez mindent, hiszen ismerik egymást. Jó barátok, sőt. Szinte látta maga előtt ahogy halkan búgva a fülébe, lágyan simítva végig a karokon, arra veszi rá az idiótákat amire épp nem szégyelli. De tudta ilyenkor utálni.
- Hülye kurva. - összegezte röviden a véleményét, dühösen fordulva vissza a kijárat felé. Úgy tűnik bőven volt mit megbeszélniük.
Brooklyn - random kocsma
Egy jó kis zuhany és átöltözés után már egészen másmilyen embernek érezte magát. Ez nem azt jelentette hogy nem volt kibaszottul dühös a lányra, csak épp nem volt annyira felbaszva az agya hogy törjön-zúzzon. Kellett egy-két telefon és némi keresgélés, ám végül csak sikerült kideríteni hogy épp melyik kocsmában talált magának valami munkát. Ezt a részét utálta a legjobban a bandának. Begyűjteni a pénzt a szerencsétlen függőktől akik egyre mélyebbre csúsznak egy spirálban melyből látszólag nincsen kiút. A gazdagoktól szívesen lopott, de valahogy a függők... Mindig sikerült őket megsajnálnia. Még ha saját hibájukból is kerültek oda ahova, nem tudott dühöt vagy undort érezni irántuk. Egyszerűen egy olyan gyűlölöm-szeretem börtönben éltek melyből nem látták a kiutat, nem kaptak segítséget. Vagy nem is akartak? Eleve utálta ezeket a kis megbízásokat, ám jóval rosszabb volt ha ismerte mellé a másikat.
- Oh Cher... Bazdmeg. - letekerte az ablakot és kikönyökölt, egy újabb cigarettára gyújtott. Már egy ideje ott parkolt a kocsma közelében, figyelte a forgalmat, a törzsközönséget. Megint sikerült egy olyan helyet találnia ami egyáltalán nem biztonságos egy olyan csajnak mint ő. Néha gondolkozott rajta hogy mi lett volna ha ott dolgozik a kutyák konyháján. Danni megkéseli és elviszik börtönbe, vagy a tagok meggyőzik hogy nem kell semmilyen feljelentést tenni. Nem. Ez a variáció sehogy sem segített volna rajta. Bár sokszor szerette nézni amikor a csaja nekiesik valami hülyének, ám ha arra gondolt hogy pont őt kapja el... Valami furcsa ellenérzés támadt benne amit nem tudott szavakba önteni. Vajon az a néhány éjszaka amikor beszélgettek is, amikor megosztotta vele mi volt Johnnyval? Ez volt az a kis apróság ami közelebb engedte őt a szívéhez? Hiszen a testiség semmit sem számított neki, minden héten megdugott egy újabb nőt. A testek, arcok, mellek, jöttek és mentek. Ezzel az egy dologgal nem tudták maradásra bírni, túl könnű volt beszerezni. A barátainak nem lehetett Johnnyról beszélni, csak azt gondolták volna hogy picsog. Diane... Neki nem akarta felhozni, néha olyan furcsán reagált, nem mindig akart belemenni a nyomozás, vendetta témakörébe. Ő meg... Kéznél volt. Ott volt mert valahol függött tőle, a megbízható árusá volt és hitelező központja. Csak épp, miután megfürdött a hóesésben, már mit sem értek a szavak. Csak a test maradt, ami nyilván nem volt rossz, de még ha nem is szerette bevallani, nem mindig csak arra vágyott.
A bár, vagy kocsma? Mindegy is, a részegek lassan elpárologtak, a vasakat lehúzták, valahol bent pedig számolgatott, vagy épp benyelte a készlet maradékát? Elvigyorodott a gondolatra, kinézte volna a csajból hogy egy kis levezetésképp csinál magának pár koktélt. Mindenesetre nem akart egész éjjel csak rá várni. Előhúzta a mobilját és elkezdett lassan egy rövid üzenetet bepötyögni, abban a reményben hogy látja és nem fogja ignornálni. Akkor bajok lettek volna kettejük között. A whatsapp képe megint változott vagy csak ő nem nézte meg eddig? Miután elküldte az üzenetet a képre kattintott, a gondolataiba merülve nézte azt. Nem tudott sokat Cherről. Ilyen volt mindig is vagy csak a hóesés kezdte a maga képére formálni? Ki fogja tudni fizetni az adósságot? Vagy megint neki kell fedeznie? Nem biztos hogy a 250 dodót szívesen állta volna, még ha egy napos munkával be is tudja hozni a veszteségét.
- Ronnie sosem tud ideérni időben, baszki. Hiába esküszik az életére is, hogy csak négy óráról van szó, akkor sem fog ideérni – szólal meg mellettem Roy, miközben mindketten a sörcsapból imádkozzuk ki az utolsó cseppeket, ami még a hordóban maradt. - Nem mintha sietnék valahová, de most már rohadtul lefárasztott az a faszi, és nagyon nincs kedvem hallgatni még egy órán keresztül az elmélkedést, hogy vajon miért rakta ki a nője a szűrét – sóhajtok, miközben fejemmel a közeledő alak felé bökök. Közben megpittyen a telóm is, persze Ronnie az, hogy már mindjárt beér. Csak ne tudnám, hogy az a „mindjárt” legalább még fél óra csúszást jelent. Mindegy, kell a pénz, nézzük a jó oldalát.
- Kapd be Ronnie, soha a büdös életben nem jövök be helyetted, és ez most nem olyasfajta ígéret, amit te szoktál tenni, hanem rendes. A holnapi béred is az enyém, na pá – nyomom ki végül a beszélgetést, mert nincs kedvem a mentegetőzését hallgatni. A pasi persze, aki órákon át sírta el a bánatát, még mindig az egyik boxban üldögél, reménykedve abban, hogy majd velem tarthat hazáig, de nincs az a rohadt isten, hogy ne rázzam le. A telefonom újabbat jelez, mire csak egy szemforgatás és egy lemondó sóhaj a reakcióm. Körbe pillantok a pultban, és töltök magamnak egy tequilát még, mielőtt elhagynám a süllyedő hajót. Már így is ráhúztam rendesen, nem teljes állásban vagyok itt, hogy még kasszát is számolgassak, szóval azt inkább Royra hagyom. Felkapom a táskám, és kifelé indulok, mire az esti társaságom kissé ingatagon, de feltápászkodik a székről, és felém indul. Úgy csinálok, mintha nem venném észre, de most már előveszem a telefonom, és úgy fogok csinálni, mint aki éppen telefonál. Hátha lekopik. Mikor viszont meglátom, hogy Lucas írt, rögtön száznyolcvan fokos fordulatot veszek, hogy még egy tequilát a magamávé tehessek. Sejtem, hogy miért jött, azt hiszem, megint van egy kis tartozásom a nyakukon, de hogy számszerűen mennyi, arról most fogalmam sincs. Viszont öröm az ürömben, legalább a hódolómat nem lesz nehéz lekoptatni, bár most nem tudom, melyik a jobb helyzet, de azt hiszem, sokkal inkább Lucast választom. Őt meg majdcsak sikerül valahogy meggyőznöm arról, hogy ráér még pár napot az a pár dollár. Amint lehajtottam a tequilát, már indulok is kifelé -természetesen nyomomban az utolsó vendégünkkel, akit az istenért sem lehetett kitenni-, majd ahogy kiérek, meg is pillantom a hintót. - Bocs, de ma nem érek rá. – Többet meg valószínűleg úgysem találkozunk. Remélem. És ezzel be is pattanok a vezető melletti ülésre és Lucas felé fordulok. – Taposs bele, ha nem akarsz egy potyautast. – Mert amilyen részeg szerencsétlen faszi, még azt is kinézem belőle, hogy tényleg beül hátra. - Na mi van, fáj a csajod feje? – húzódik az ajkam kicsit gunyoros mosolyra, miközben hol a mellettünk elsuhanó lámpák fényét, hol pedig őt nézem. Valami rejtélyes oknál fogva egészen közel állt hozzám a mellettem ülő, pedig mostanában nagyon ritka, hogy valakit a bizalmamba fogadok. Lehet, hogy az is közrejátszik, hogy sokszor kimentette már a seggem és valahogy megoldotta, hogy ne törjék rám az ajtót a behajtók a tartozásaim miatt, de nem csak ez volt a dologban. Nem is tudom, pontosan minek tudnám nevezni őt. Talán valahol a barát és a szerető között tudnám pozícionálni a helyzetet, de ez is kissé labilis. Mindenesetre a személyiségét bírtam, és tulajdonképp addig jó, amíg semmit nem konkretizálunk, mert abból mindig csak a baj van. - Egyébként meg nyomkövető van rajtam? Honnan a francból tudod mindig, hogy hol találsz meg? – futnak össze a ráncok a homlokomon, hiszen így visszagondolva, tényleg nem ez az első alkalom, hogy random megjelent ott, ahol voltam, pedig tudtommal egy szóval sem említettem neki, hogy néha beugrok ebbe a kocsmába kisegíteni. Ezt mondjuk nem szeretem, hogy képtelen vagyok elbújni a világ előle. Valaki gondolom mindig leadja a drótot azoknak, akik felé tartozásom van. De hátha nem ezért jött...
Amint meglátta a kis közjátékot felment az agyában a pumpa. Elpöckölte a már majdnem végén járó cigarettát és mint egy sas, úgy figyelte Cher lépteit. Az elmúlt órák eseményei, a kutatás, a beszólása a másiknak, Cher hozzállása vagy mindnek az együttese? Maga sem tudta elmagyarázni, mindössze annyit érzett hogy a kezdeti düh már valami egész mássá változott. Átalakult, felfokozódott, a lány felé lendülő kar látványa egy szörnyet engedett szabadjára. Hozzá akart nyúlni, amit lehet a nő észre sem vett. Kiszállt a kocsiból és még mielőtt az alak közelebb ért volna, aki bizonytalan léptei ellenére is próbálta tartani a tempót, megragadta a pólójánál fogva és arrébb rántotta. Még véletlenül akarta a kocsi mellett látni. Nem igazán húzta sokkal jobban maga felé mert gyakorlatilag bűzlött az alkoholtól, csak biztos akart benne lenni hogy átmegy az üzenete felé.
- Eltévedtél haver? Vagy nem világos hogy tartsd meg azt a kibaszott távolságot? - vált egész fenyegetővé a hangja, amiből talán az alak mit sem fogott fel. Még így is a kocsi felé nézett kétségbeesetten, hátha megláthajta újra a nő alakját. Ez csak tovább fokozta az így is paprikás hangulatát. Ott állt előtte, megfenyegette és még így sem érdekelte hogy hozzá magyaráz, mintha az egész lényét a semmibe vette volna. Csak egy kis kölyöknek hitte talán aki semmit sem fog csinálni? Elengedte és ellökte, búcsúzásképp a gyomorszájába öklözött kettőt, csak hogy semmiképp se felejtse el a találkozást. Gyorsan ellépett mielőtt lehányta volna a csizmáját, könnyed léptekkel kanyarodva vissza a vezető ülés oldalához és pattant be a kocsiba. Így már sokkal nyugodtabb lett.
A kocsi, mint egy édes kiscica vagy vadmacska? Felzúgott, engedelmesen pörgött fel a motor és ugrott meg a jármű, egy perc múlva már a kocsma közelében sem jártak. Cher már ismerte Lucas vezetési stílusát, nem igazán szeretett megfelelni minden egyes kis szabálynak. Az egyik ilyen a sebességi korlátozások betartása volt. Kifelé tartottak a városból, még véletlenül sem akart bronx környékére tévedni. Próbált mindent és mindenkit elkerülni hogy nyugodtan tudjanak beszélni egymással. Ehhez pedig nem is tudott volna jobb helyet elképzelni a kocsinál. Az ő végtelen nyugalmának a forrása, szabadság, menedék, az ő drága kis kincse amit mindig megcsodáltak. Az első nagyobb, a legsikeresebb lopása amire addig a napig is nagyon büszke volt. Hiszen a saját két kezével újította fel és glancolta ki hogy minél jobban hasonlítson az eredeti interiőrre. Az ő kisbabája, a másik dolog ami miatt ölni tudott volna.
- Élezi a késeit hogy felvágja a kibaszott gyomrodat. - reagált a pikírt megjegyzésre, nem épp kedvesen. Nem mintha ez meglepő lett volna, neki sem volt az a mézesmázos modora. - Mégis mióta kezdtél el az én kontómra vásárolgatni? Hmh?! Kétszázötven dollár Cher? Komolyan? Honnan fogod összekaparni azt a pénzt? - nézett oldalra egy pillanatra, dühösen keresve a másik lélektükreit. - Majd ezzel a kis szaros pultos állással? Vagy rakjalak ki a kibaszott sarokra hogy elég herpeszes öregember elkaphasson a pénzért?! Vagy azt akarod hogy hagyjam inkább a fiúkra? - a karja kilendült oldalra, megragadta a lány tarkójánál a haját, még ha az küzdött is ellene, a nyaka környékén próbált kapaszkodót találni, míg magyarázott tovább.
- Ők nem fognak finomkodni. Betolják szárazon, nem kérdezik meg hogy akarod-e vagy sem. Felfogtad? Van fogalmad arról hogy milyen emberek közt mozogsz? Vagy hülyének nézel engem is? - éles csikorgással fékezte le a kocsit az egyik kihaltnak látszó parkolónál. Ha megtalálta a fogást a másikon akkor nem hagyta hogy a pultnak csapódjon, visszatartotta az ütközéstől.
- Kibaszottul dühös vagyok. - fordult felé és vonta közelebb, csak hogy láthassa a szemeit. Tényleg hülyének nézte? Csak az egyik bunkónak az útszéli drogosokból akik majd mindent megadni egy-két cici látványáért? Legszívesebben megütötte volna, ha férfi. Így viszont csak tehetetlen eresztett a fogáson, bár még mindig a másik közelében tartotta a kezét. A biztonság kedvéért tette ezt, esetleg így volt természetesebb? Cher tudhatta, Lucas most nem játszadozik. Ugyan nem a halálos fenyegetés sugárzott minden tagjából de válaszokat akart. És nem valami bullshit szöveget.
Ahogy kiérek a kocsmából és megpillantom a piros kocsit, be is pattanok, de Lucas azzal a lendülettel kiszáll, hogy biztos, ami biztos, nyomatékosítsa a haveromban, hogy jobban teszi, ha lekopik. A reakcióm csak egy éles szemforgatás, inkább nem nézek ki az ablakon, jobb, ha nem látom, mit művel vele. Néha tényleg túlzásokba tud esni. El sem tudom dönteni, hogy a kocsiját félti ennyire vagy tényleg csak azt akarja, hogy senki és semmi ne szóljon a kis találkánkba bele, de ha tippelnem kéne, inkább az elsőre voksolnék. Mindegy is, inkább a mobilomba mélyedek arra a kis időre, legalábbis tervben ez van, de aztán mikor kipillantok és látom, hogy egy szép gyomrost kap a pasi Lucastól, már csak kikopogok az ablakon. - Menjünk már – artikulálom, hogy ha idenéz, kivehesse. Mikor visszaszáll, már nem beszélek erről, úgyis megmagyarázná, hogy miért kellett így viselkednie azzal a szerencsétlennel, mellesleg már engem is idegesített, szóval egy kicsit meg is érdemelte. Az autó kerékcsikorgatva indul el, és reflexszerűen az ajtó kapaszkodójába fogódzkodom. Már nagyrészt hozzászoktam a vezetési stílusához, de kezdetben az első sarkon kiszálltam volna, míg meg nem magyaráztam magamnak, hogy hozzá kell szoknom, ha nem akarok örökre a tömegközlekedési eszközökön szívni. A baleset óta inkább azt választottam, de a helyzet egyre javult. A gúnyos megjegyzésemre, ő is éppoly hangvételben válaszol. - Ez lett volna a második tippem – hajlik az arcom apró fintorba. Valami nincs rendben azzal a csajjal, és ami azt illeti, kevés olyan ember van a környezetemben, akivel nem szívesen futnék össze, de ő pont beleesik ebbe a kategóriába. Jobb is lenne, ha távol tartanám magam Lucastól, de mint tudjuk, sosem éltem veszélytelenül, és ez most is így van, hiszen... Igen, sejtettem, hogy nem fogom tudni rögtön elterelni a szót arról, amiért jött. Oldalra pillantok rá, próbálva felmérni, mennyire dühös rám emiatt. A tekintetem rögtön el is kapom róla, ahogy ő is oldalra néz. Kérdések tömkelege zúdul a nyakamba, amire ha akarnék, se tudnék válaszolni, mert egy légvételnyi időt sem hagy. Viszont mikor arról beszél, hogy kirakna a sarokra, tiltakozni kezdek. - Nana. Azért ketszázötven dollárt össze tudok szedni anélkül is, hogy kurvának állnék, de azért kösz a javaslatot. – Még a gondolatra is felfordul a gyomrom, de nincs túl sok időm ezzel foglalkozni, mert a keze megragadja a hajam, amire hangosan felszisszenek. - A picsába, engedj már el – szűröm a fogam között, és rögtön a kezéhez kapok, hogy enyhítsem kicsit a fájdalmat. Nem is igazán tudok odafigyelni arra, amit mond, mert kurvára fáj, amit csinál. Utáltam, mikor ilyen, de valamilyen szinten meg is érdemeltem, bár ezt sosem vallottam volna be neki. Az éles fékre majdnem előre lendülök, de a fogása megakadályozza, hogy a műszerfalnak ütközzek. - Én is kibaszottul dühös vagyok. Normális vagy? – csattanok fel a szemébe nézve, ahogy felé fordulok. A szemében tényleg dühöt látok, most nem viccel – na, nem mintha ilyenekkel szokott volna-. Mélyen szívom be a levegőt, hogy kicsit lenyugodjak, mert jól tudom, hogy így semmire nem fogunk jutni, mellesleg a rövidebbet nyilván nem ő, hanem én fogom húzni. Azt pedig tényleg nem szeretném, ha a nyakamba varrná bármelyik idiótát, mert akkor egész biztos, hogy nem úszom meg egy-két monokli híján. Egész testtel fordulok felé, mielőtt megszólalnék. - Pár nap és törlesztek. Most van nálam úgy nyolcvan. – Ha minden jól megy, a hét végén kapott fizumból tudok perkálni. Viszont nagyon fogytán van az anyagom is, és jó lenne egy kicsit szereznem valahonnan, mert anélkül nem annyira lesz sikeres hetem. Most viszont ezt nem említem meg neki, érezhetően puhítanom kell még kicsit, illetve magamat sem ártana teljesen lenyugtatnom. Muszáj, ha jól akarok kijönni ebből. – Tudod, hogy nem szoktam nagyon elmaradni, csak most kicsit összecsaptak a hullámok a fejem felett, ennyi az egész – döntöm a fejem az ülésnek, bal kezem pedig a combjára téved, hogy ezzel is növeljem a meggyőzőképességem. – Na, ne legyél már ilyen morcos – búgom, mielőtt a szám halvány mosolyba hajlik, ahogy kicsit közelebb hajolok hozzá, és apró csókot nyomok a szája szegletébe.
Nem érdekelte hogy a nő ellenkezik-e vagy sem. Csak megszorultak az ujjai, csapdába ejtette a könnyű vadat mely oly oktalan járt-kelt a farkasok között. Annyira de annyira dühítette ez a felelőtlensége a másiknak. Pedig ha jobban belegondolt ő is pont ilyen volt, ennyire nem törődött az írott vagy az íratlan szabályokkal. Csak élt a mának és próbált túlélni egy olyan világban amin kívül mást nem ismerhetett és mégis idegenkedett. Azt akarta hogy mindenki a jó humorú, megingathatatlannak szépfiúnak lássa akinek nincs nagyobb gondja annál hogy épp melyik lány bugyijába akar belemászni. Azonban, lelke legmélyén, ahol még voltak valós érzelmek, utálta az egész színjátékot. Azt szerette volna ha visszatud utazni az időben és visszatartja múltbéli énjét attól hogy valaha is találkozzon a lánnyal. Ha meg sem ismerték volna egymást akkor nem kerülnek közelebb, nem kellett volna azon aggódnia hogy a kutyák közül melyik lesz elég bátor ahhoz hogy egyedül bekopogtasson a lakásába. S egyáltalán, miért érdekelte? Önmagát látta, egy gyereket akit még meglehetne menteni? Vagy csak Johnny, az anyja szavai puhították el ennyire? Nem is úgy viselkedett mint ahogy azt egy keményvonalas bűnözőtől elvárná az ember.
- Nem! Nem vagyok normális! Egy kibaszott drogárus, egy tolvaj vagyok! - vágott dühösen a kormánykerékre, nem fogva vissza magát míg gyaklorlatilag ordított a másikkal - Mi a faszomat kéne csinálnom ahhoz hogy felfogd? Hmh?! Még a kibaszott közelemben sem kéne lenned. - mély levegőt vett, hátradőlt, végigsimított a keréken, amolyan bocsánatkérésképp az élettelen tárgy irányába, megpróbálva visszafogni az indulatait. Tényleg nem akarta megütni a lányt de néha nagyon az önuralma szélére sodorta.
- De Cher, elszoktál maradni. Ez nem az első ilyen eset és ne próbálj meg hülyének nézni. - nézett oldalra míg előhúzta a cigijét és rágyújtott megint. A megszokott mozdulatsor kordában tartotta az állatot mely őrjöngött az agyában. Az volt a terve hogy elüldözi ettől az egész szarságtól. Neki nem kellett ilyen bevételi forrás, egyébként sem szeretett függőkkel üzletelni. Csak itt jött a probléma... A lány maga. Nem tűnt úgy hogy bármelyik pillanatban készen állna arra hogy elhagyja a várost és új életet kezdjen valami picsányi városban és kipotyogtasson pár lurkót egy elhízott könyvelőnek. Ő meg nem tudta szépen megfogalmazni hogy mi jár a fejében, a külvilág annyit vehetett le a viselkedéséből hogy a pénze kell neki, megsértették a becsületét úgymond mert tartozásba sodorták. Nem került a felszínre a bűntudat, félelem és undor egyvelege mely egy megfoghatatlan miazmaként telepedett rá a lelkére.
- Ideadod a pénzt, két nap múlva újra megkereslek és megkapom a maradékot. Mert ha nem akkor elviszlek a szájbabaszott kínaiakhoz akik az összes szervedet kiműtik és felzabálják mint újévi vacsora. Lennének olyan beteg faszok akik ezt végignéznék, ugye tudod? Nem kerülne sokba megtalálni őket. - amint a nő keze a combjára került megragadta azt, kérdés nélkül elkezdte szorítani, épphogy nem lépve át azt a határt hogy tényleges sérülést okozzon vele. (ha nem kapta el a kezét gyorsabban)
- Még nem végeztem. - sziszegett fenyegetően, a gyűrűk élesen nyomódtak sima, fehér bőrébe. (ha megragadta) - Hogy a faszomba gondoltad azt hogy majd benyögheted a nevem bármelyik futárnál?! Normális vagy? Van egyáltalán fogalmad arról hogy ez mit jelent? Az a beteg picsa bármelyik percben felbukkanhat hogy kizsigereljen. És én... nem fogom megállítani. Hagyom és végignézem, hátha átvágja azt a kurva vastag koponyádat és eljut a kis parányi agyadhoz amit mondok.
Itt megállt. Érezte hogy túlzásba ment de ez még benne volt mint sérelem. Cher nem tudta hogy ezzel mit szabadíthat magára. Nem ismerte a bandát és hogy mennyire jár a szó a tagok között. Csak napok kérdése volt hogy Danny ezt meghallja és számon kérje őt hogy mi a faszom... Amire talán előad valamit, amit vagy elhisz vagy nem. Mégis hogy jöhetett volna azzal elő hogy ő a rendszeres beszállítója? Nem ez volt a profilja, tudta jól hogy nem érdeklik a drogok. Főleg Johnny halála után nem akart komolyabban foglalkozni velük. Ott volt a kocsi és motor biznisz, az meg pont hozzá illett, a lassan gyarapuló szaktudása révén hasznos tagja is lehetett a csoportnak. Újra a cigarettába szívott, tekintete a távolba révedt, nem kereste a másik pillantását. (ha) Ujjai még mindig átfonták Cher könnyű kezét, ám az érintés már nem volt olyan fenyegető mint pár pillanattal azelőtt. Hüvelykujjával lassan, egyenletesen simított végig a kézfején, míg jobban elengedte magát. Egyre több jelét mutatta a nyugalomnak, ami Cher számára ideális volt. Bár azzal ő is tisztában lehetett hogy ez egyik pillanatról a másikra változhat ha nem üt meg olyan hangszínt, hoz olyan témákat ami megingathatja a kis lelki békéjét. Borzalmas kapcsolat volt ez, ami senkinek sem használt volna. A srác nárcisztikus volt, hangulatember és sokszor erőszakos, még ha sosem ment el a végletekig, a több éves ismeretségük ellenére sem. Tényleg nem bántott volna egy nőt vagy csak még nem érezte annyira a magáénak a másikat hogy már kérdés nélkül úgy használja mint egy tárgyat? Cher nem tudott elszakadni az egykor félelmetes, máskor érzelmesnek látszó valakitől? Tényleg csak a drog volt az mely összekötötte őket?
- Az lesz veled mint Johnnyval. - nyugtázta a gondolatot, még mindig a semmit elemezgetve sötétbarna lélektükreivel. A hangja semleges volt és látszólag nyugodt, mégis ott feszült mögötte a lemondás és a gyász, melyből már a másiknak is volt része. Ismerte a sztorit, elmesélte már neki egy részeg éjszakáján amikor nem tudta kordában tartani azt a mély szomorúságot mely napról napra jobban elpusztította. Johnny, a bátyja akit drogok miatt lőttek le és ásták el a városon kívül, egy alig mint egy méteres gödröt adva nyughelyéül. Tudta hogy ő ásta ki, elmesélte az álmait amik mindig gyötrik ha egyedül kell aludnia. Talán ezért is ragaszkodott ennyire a másikhoz, még ha ezt igen rosszul fejezte is ki? Ő volt az egyetlen aki tudott erről a titkáról s nem is tervezte másokkal megosztani. Még ha az élete múlott volna is rajta. Muszáj volt úgy tennie hogy minden rendben, a nővére, az anyja, a banda miatt is... Ott ismeretlen fogalom volt a gyengeség.
Néha én magam sem tudtam, hogy miért keresem egyáltalán Lucas társaságát. Rendben, egyrészt a drog volt az, ami miatt újra és újra megtaláltam őt, de egy ideje már tényleg nem ez volt az egyetlen mozgatórugó. Bárki kérte volna, nem tudtam volna és nem is akartam volna megmagyarázni. Addig volt jó, míg nem kellett beskatulyázni azt, ami köztünk van. Az biztos, hogy nem normális egy kapcsolat. És nem is egészséges. El kellett volna engednünk a másikat, de valahogy mindig kereszteztük egymás útját. Hol akarva, hol pedig akaratlanul. - Annyira utálom, mikor ilyen pöcs vagy, Barrell! – A kis térben tompán gyűrűzik az ő és az én dühöm hangja. – Nem hát! Nem is tudom, mi a picsát keresek a közeledben – forgatom meg a szemem. Tényleg, mit? Fogalmam sincs, de én sem nyugszom, pedig egyikünknek muszáj lenne lehiggadni. Kettőnk közül pedig én sokkal alkalmasabb vagyok rá, mert az ő szemei látszólag vérben forognak az idegtől, egy kicsit talán... jogosan is. De csak egy kicsit, na. Nem kellene ennyire felkapnia a vizet. Végképp nem hadonásznia itt össze-vissza. Nekem is van egy tűréshatárom, ami után tényleg nem néznék vissza, de ez még csak épphogy súrolja azt. - Jó, valóban volt rá példa, de többet nem lesz. Most is csak pár nap kell – halkul le a hangom, hogy kicsit normálisabban is tudjunk beszélgetni. Vagyis próbáljunk meg. – Megígérem – teszem hozzá alig hallható hangon, talán azért, mert száz százalékig én magam sem vagyok biztos benne. A táskámba nyúlok a tárcámért, hogy azt a nyolcvanat legalább letudjam tényleg. Ki is veszem onnan, és oldalra nyújtok felé végül kilencvenet, majd visszaejtem a táskába. Amit mond közben, arra szépen lassan fintorba hajlanak a vonásaim. Ez van. Ebbe keveredtem, egyem meg, amit főztem, és a többi... Elbasztam, tudom, hogy jobban járnék, ha nem kívánnám a kibaszott szereket, de ezzel már sajnos nincs mit tenni. Úgy érzem, képtelen vagyok leállni. Elhatároztam már nem egyszer, egyszerűen nem megy és kész. Pedig ha menne, nem kellene Lucasnak sem fenyegetőznie a hülye kínaiakkal. - Jól van, jól van – próbálom bele fojtani a szót, mert tényleg mindjárt elhányom magam attól, amit mond, és ha nem akarja, hogy a kocsija bánja, jobban is jár, ha nem beszél ilyesmikről. Szeretnék hatni rá, de látszólag most nem vevő rám, roppant dühös és... gyors, ugyanis mielőtt elkapnám a lábáról a kezem, már késő. Tuti, hogy ennek nyoma lesz. A fájdalomtól az alsó ajkamba harapok, hogy ne küldjem el ismét a búsba. Igyekszem a szorítása alól kibújni, de nem enged, így inkább elernyesztem a kézfejem. - Oké, bocs. Nagyon kellett és nem tudtam volna perkálni neki. Nem tűnök el, látod, hogy megtalálsz állandóan. – Azt még nem próbáltam, de szerintem megtalálnának elég hamar, és a helyzet az, hogy nem is akarok packázni velük túlságosan, mert tudom, hogy hamar eltüntetnének a föld felszínéről, én pedig még nem tervezem elásatni magam. Ahogy végre enyhít a kezem szorításán, kicsit arrébb is húzom tőle, mielőtt még újra dühbe gurulna. A kezeim remegnek, én is a cigaretta után nyúlok, pedig most nem igazán arra van szükségem, tudom, hogy ez kevés lesz ahhoz, hogy teljesen megnyugodjak. A semminél ez is sokkal jobb. Harmadszor sikerül is meggyújtanom, és rögtön mélyet is szippantok bele, hogy a nikotin teljesen szétáradhasson a tüdőmben. Körzök néhányat a csuklómmal, amit az előbb megszorongatott. Én sem nézek rá, ahogy ugyanúgy érzékelem, hogy most ő sem keresi velem a kontaktot. Pár pillanat el is telik anélkül, hogy bármelyikünk is szólna, végül Lucas töri meg a csendet. Nem tudtam eldönteni, hogy most esetleg tényleg engem félthet az egész ügyben vagy csak ő nem akar saját magára bajt hozni, netalántán rémálmokat, miután én is feldobtam a talpam. Pár pillanatig nem szólok, nem tudom, hogy erre mit mondhatnék, és amit mondani akarok, azt is háromszor átrágom inkább, mert egyrészt tudom, hogy ha valami, ez igazán kényes téma Lucasnak, másrészt pedig nem akarok újra összekapni vele, így is fagyos a levegő még. - Nem lesz az, vigyázol rám – sandítok oldalra rá, miután halk, óvatos megjegyzést tettem. A szélvédőn nagy koppanással landolnak a méretes esőcseppek, kezdetben csak lassan, majd hirtelen zúdul le a víztömeg a városra. Villámgyorsan elpöfékelem a dohányt, a csikket pedig a résnyire leengedett ablakon pöckölöm ki, aztán vissza is húzom, mielőtt még eláztatna az eső. - Inkább menjünk fel hozzám és lazuljunk egy kicsit, szerintem mindkettőnkre ránk fér – ajánlom fel, bár nyilván úgyis az lesz, amit ő akar. Egy biztos, hogy én vagy a nyugodtabb, normális Lucassal szeretnék inkább időt tölteni, vagy ha nem, akkor inkább menjünk mindketten a dolgunkra és ennyi. Nincs szükségem a stresszre ma már, ez éppen elég volt, amit az előbb lerendezett.
Amint megjelent a látóterében a pénz kérdés nélkül elvette és átszámolta. Ez némileg csökkentette a haragját, még ha a zöld szemű szörny ott tekergőzött a homloka mögött. A kabát belső zsebébe rakta, elégedetten nyugtázva hogy még mindig van nála pár óvszer. Nem mintha abban a pillanatban a szex lett volna az első ami prioritást élvezett de... Azért sosem került annyira a fontossági sorrendben hátuljára hogy a kis zokni érintése ne töltse el valamiféle kellemes belső melegséggel. Annyira látszott a másikon hogy gyerek, fogalma sincs arról hogy mibe ártotta magát. Könnyedén leszólította őt is, nem zavartatta magát ha mástól kellett vennie az anyagot. Szeretett volna arra is kitérni hogy csak tőle lenne szabad elfogadnia bármit is, nem tudhatja hogy milyen emberek árulnak. Mi lett volna ha kap egy próbát valamiből ami nem az aminek látszik és a végén félmeztelen ébred egy hugyos-szaros sikátor mélyén? Nem lett volna egy kirívó eset. Csak ment azok után a férfiak és nők után, egy pillanatra sem gondolva bele a saját testi épségébe. Ha a helyében lett volna, azzal a tudással amit addig a napig szerzett, elfutott volna. Szomorú volt hogy ez a gondolat egyáltalán felmerült benne de egyre nehezebben tudta elhessegetni magától. Az egyetlen dolog ami bronxban tartotta az a vendetta ígérete és az anyja volt, egyébként százszor is átrágta már magában hogyan is léphetne le.
- Épp ez a baj Cher. Hogy mindig megtalállak... Szerinted ha nekem megy akkor a többinek nem fog? Rázod a segged előttük és csak felhívod magadra azt a kurva figyelmet. Ha engem gyűlölsz akkor nézd meg a többit. Én egy kis viráglelkű buzeráns vagyok a bácsikhoz képest. - szeretettel és mégis utálattal nyilatkozott róluk, a családjának mondta a szedett vetett társaságot ám sem őt, sem a nővérét nem engedte szívesen a kocsma közelébe. A bácsik, az öreg, vén tróger motorosnak tűnő bűnözők, kivarrt, ápolatlan férfiak vegyes társasága. Akik mögött furcsa mód mindig ott volt egy igen jó kis fiatal bula, a partikon nem a vénasszonyok ropták az asztalok között. Egy jól működő álarc és játék volt ez, beleolvadva az éjszakába és a gettóba, nyugodtabban tudtak mozogni az arcok között. Cher már láthatott párat, sejthette miről beszél Lucas. Azok a férfiak nem sokszor fogadták el a nemleges választ, az hogy a nő akarta-e a szexet vagy sem, másodlagos volt.
Mélyet sóhajtott, lemondóan ingatta meg a fejét a lány naiv gondolatára. Majd ő vigyáz rá. Persze. A felnőtt bátyjára sem tudott vigyázni aki fegyverrel járta az utcákat, majd pont egy ötvenkilós lányt tud megvédeni minden bajtól, főleg úgy hogy pontosan sosem tudja merre van.
- Ja, persze. - hagyta rá, nem kezdett el tovább vitatkozni. Mégis, hogy mondhatta volna el ami nyomja a lelkét? Még saját magának sem tudta világossá tenni mit érez vagy sem, mit szeretne és mi lenne jó neki. Akkor majd pont ennek a szedett vetett libának magyarázza meg hogy milyen az a világ és mi benne ő maga? Kidobta a cigit és feltekerte ő is az ablakot, a múlt démonai nem hagyták magára aznap sem. Tényleg egy kis lazításra volt szüksége mind a kettőjüknek. Nem akart ebbe belegondolni de Johnny után sokszor ötlött eszébe a gondolat, mi van akkor ha aznap találkoztak újra? Az volt az utolsó érintés, az utolsó szó? Nem is emlékezett mit beszéltek utoljára vele. Csak az szöveges üzenetváltásaik maradtak meg de olyankor mindig csak azzal hőzöngött hogy épp milyen csajt fektetett meg. Sokszor képekkel is bizonyítva az esetet. Nem is mondta sosem mennyire fontos neki. Az buzis lett volna.
- Kapsz egy fagyit. Mit szólsz? - pöccintette be a kocsit és rakta sebességbe, újdonsült erővel vágva neki annak az estének. Cher ennél közelebbi fogalmat, kifejezést, a bocsánatkéréshez nem is kaphatott, a békejobb mindig valamilyen étel vagy ital formájában érkezett a másiktól.
A város fényei mint szentjánosbogarak, úgy húztak el mellettük, az esőtől áztatott ablakok egy akvarellt idéztek. Kis idő elteltével, megtörve a kettejük között feszülő csendet, a srác kérdés nélkül benyomott egy kazettát és feltekerte a hangerőt. Úgy gondolta a zene majd lehalkítja benső kétségeit. A galaxis őrzői soundtrackjét sikerült valahogy kazettában megszereznie, már megint azt üvöltette a kocsiban amitől lehet a lánynak herótja is volt, hiszen Lucas nem volt hajlandó a rendes rádiót hallgatni, még ha azt a kazettát már rongyosra is tekerte. Akkor is elkezdett együtt énekelni az előadóval:
Nem volt egy énekesnek való, erre már többen fel is hívták a figyelmét, ez azonban egy pillanatig sem akadályozta meg abban hogy jó hangosan kövesse a szöveget, amit nem túl meglepő módon már kívülről fújt is.
Miután new yorkban voltak még mindig sokan voltak az utakon, még ha nagyobb dugóba nem is keveredtek bele. A srác úgy ismerte a város útjait mint a saját tenyerét, akár egy taxisnak is elmehetett volna. Vagy a munka, esetleg a puszta szórakozása miatt de mindig a kocsit járatta és fedezte fel a nagy alma rothadt felének a finomságait. Aznap az egyik kedvenc helyszínük felé tartott, a lány is hamar rájöhetett mi is jár a fejében. Tíz tizenöt percnyi kis énekelgetés, a másik idegesítése után, már fel is tűnt a távolban a Target hatalmas, összetéveszthetetlen logója. Már megint rosszalkodni akart.
Igazából az egy kicsit engem is nyugtalansággal tölt el, hogy tudom, nem csak ide tartozom pénzzel, hanem máshol is van egy-két adósságom. Még mindig Lucas az, akinél kicsit jobban tudom húzni a dolgot, reménykedve abban, hogy a főnökei előtt ő is el tudja mismásolni valamennyire a dolgot. Persze, én is azon vagyok, hogy inkább hamarabb törlesszem, ami még hátra van, de gyorsabban nekem sem megy. - Előled nem is próbálok meg elbújni, te viráglelkű – mosolyodom el kicsit, de aztán olyan gyorsan el is tűnik az arcomról, hiszen tudom jól, hogy miről beszél. Eddig még sikerült elkerülnöm azokat a fazonokat, de be kell lássam, tényleg igaza van. Nem áll szándékomban összefutni velük, pedig ha így folytatom, egész biztos meg fog történni. Ott meg már hiába hivatkozom majd Lucasra. – Ha szeretnéd, két nap múlva megpróbálok majd elrejtőzni – próbálom kicsit lazábbra fogni a dolgot, de van egy olyan sejtésem, hogy nem lesz rá vevő. Amúgy tényleg kíváncsi vagyok, mennyire menne, bár azzal számolnom kell, hogy ha megtalál, végem. Igaz, eddig sosem lépett át egy bizonyos pontot, és nem is szeretném, hogy megtegye, az egész biztos, hogy fel tudnám idegesíteni ezzel. Tisztában vagyok vele, hogy Johnny nála nagyon kényes téma, és tényleg borzasztó, ahogy szegény srácnak vége lett. Teljesen megértem, hogy parázik attól, hogy a környezetében valaki hasonló véget ér, és az a helyzet, hogy tényleg nem én akarok lenni az a valaki. Viszont ebben a témában nagyon óvatos vagyok, tudom, hogy ez a legérzékenyebb nála, ami létezik. Jól hangzik, amit mondok, de tudom, hogy egy szinten csak üres szavak, amit az ő reakciója is elárul. Kevés lenne ahhoz, hogy megvédjen, mellesleg nem is hiszem, hogy ez lenne a legnagyobb problémája. - Jöhet – mosolyodom el az ajánlatra, ami tudom, hogy egyfajta békülési szándék akar lenni. Nem mintha ettől elfelejteném, hogy az előbb megrángatta a hajamat, de jobb a békesség, hiszen az én fülem mögött is vaj van. Ahhoz képest, hogy nem vagyok sülve-főve együtt Lucassal, már mikor a lejátszóhoz nyúl, tudom, hogy mi következik. A zenéért magáért nem rajongok, de mindig mosolyogva figyelem, mikor énekelni kezd mellé. Olyan gondtalannak tűnik ilyenkor, mint egy gyerek. Lehet, hogy ezért is játssza le mindig ezt, mert ez az, ami megnyugtatja. Engem már kevésbé a tizedik perc után, de képes voltam elviselni annak érdekében, hogy a hangulata egy kicsit jobb legyen. Mikor feltűnik a Target emblémája, elmosolyodom, és rögtön meg is fogalmazódik bennem, hogy ha már itt vagyunk, jó lenne végre a magaménak tudni azt a szép fehérneműt, amit a múltkor kinéztem, csak éppen nem volt rá pénzem. Na, hát most sincs. A póló alatt, menet közben ki is bújok a melltartómból, amit a hátsó ülésre hajítok, aztán mint akinek semmi rossz nem jár a fejében, visszabújok teljesen a felsőbe és vállat vonok. Ahogy leparkolunk, ki is pattanok rögtön, mert már kezd zsongani a fejem, és az előtető alá rohanok, mielőtt még átáznék az esőtől. - Neked mire fáj a fogad onnan bentről? – szólalok meg, mikor ő is odaér, hallótávolságon belülre, majd a keze után nyúlva kezdem el befelé húzni. Máris olyan izgatott lettem, mint egy gyerek. Egyedül nem szoktam ilyesmit csinálni, valahogy jól esik, ha ott van mögöttem. Ha csak én jövök, mindig lebeszélem magam arról, hogy bármit is eltulajdonítsak. - Vagy tényleg csak egy fagyit akarunk venni? – nézek rá kérdőn, mint aki ismét megerősítésre vár. Remélem, nem csak azért jöttünk, mert most már egészen hajt az adrenalin.
- Próbálkozz csak cica. De amikor megtalállak nagyon elverem a segged. - abban az esetben a lány nem lehetett biztos benne hogy mennyire gondolja komolyan. Csak viccelt vagy az lett volna az első alkalom amikor tényleg kezet emel rá? Olyan volt mint egy időzített bomba, csak Chernek még nem sikerült felfedeznie hogy pontosan milyen drótokat is kell átvágnia hogy biztonságban tudhassa magát a másik mellett. Abban a percben azonban egy halovány mosolyféle bújkált ajkai szegletében, nem a harag hullámai csaptak újra össze a feje fölött. Így talán nem is volt már annyira félelmetes az ajánlat.
Az ajánlat ami sokszor inkább úgy hangzott a szájából mint egy utasítás, ahogy a fagyi ötletét is felvetette. Már megint, ahogy számtalan alkalommal előtte, kész tények elé állította a nőt, csak elmerült önnön hamis fényében mely mindig körberagyogta. Nyilván nem a fagyi volt az elsőszámú cél, ahogy sosem pár egyszerű élelmiszer miatt látogatták meg az ilyen helyiségeket. Maga sem tudta megmondani miért de amikor a lánnyal együtt voltak a boltban, annak ellenére is hogy szétszedték azt és csak kibaszottul idegesítették az eladókat, az önfeledtség érzete aranyozta be a perceit. Sikerült ellépnie a jelentől és múlttól mely folyamatosan rágta belülről és hirtelen megint az a tizenhat éves gyerek lett aki a nagy bátyója elől bújkál a köztereken. Ráadásul Cher partner is volt ebben, nem sokan szerették csak úgy kitiltatni magukat a különböző üzletekből.
Így amikor újra a logóval szemezgetett izgatottság öntötte el a tagjait. Mint egy kisgyerek a játékbolt előtt, talán az lehetett a hét legszebb napja. Miután vezetett csak fél szemmel követte hogy mit csinál de az a részleges látvány is nagyon bejött neki. Az ő kis perverz fantáziájában azt képzelte hogy a lány akar egy gyors akármit a kocsiban mielőtt bemennének. Ugyan nyilvános helyen voltak de... Nem igazán zavarta, ő vevő lett volna az ötletre. Ám ahogy leállította a motort, nem messze a bejárattól, a lány már kis is pattant, nem is hagyta hogy könnyeden magához vonja. Csalódottan biggyesztte le az ajkait és sóhajtott fel, szomorú kiskutya szemekkel követte rohanó alakját. Ez már nem volt annyira tetszetős. Végülis nagy nehezen ő is kiszállt a kocsiból, azt gondosan bezárva, némileg ráérősebb léptekkel érte be a lányt a fedezékénél. Ő nem akart futni vagy úgy csinálni mint valami hülye kis kurva aki pár esőcsepptől is maga alá hugyozik. Egy széles, igen gyanús mosollyal méregette a lányt, tekintetével a mellkasát fikszálva, nem feledtetve el vele, még egy pillanatra sem, hogy milyen ruhaneműtől szabadult meg.
Mikor megragadta a kezét és húzni kezdte volna megállította, megragadta a másik karját és visszahúzta (ha a másik nem tért el gyorsan előle), a mellkasához szorította Chert míg átkarolta mindkét kezével. A füléhez hajolt, könnyeden szippantotta be a cigi és a pia szagát, halkan suttogott édes kis fülébe.
- Ha ennyire sietős ki sem kellett volna szállni... - fonódtak szorosabbra karjai törékeny teste körül, akkor nem bántón, védelmezőn és dédelgetőn, elmerülve a lényében melyet oly sok hete hiányolt már.
Félig védett helyen voltak, ez azonban nem jelentette azt hogy a kósza emberek, akik esetleg ilyen időben bukkantak fel vásárolni, ne látták volna a kettősüket, megpróbálva nem túl feltűnően nézni a nem túl visszafogott jelenetet. Ugyanis Lucas, mint ahogy általában, akkor sem ismerte a szégyenlősség fogalmát. Belecsókolt a fülébe, azon az igen pofátlan módon ami nem hagyja egy nő bugyiját sem szárazon, teljesen ignorálva hogy végső soron a nyílt utcán állnak. Bal keze finoman futott végig a hasán, lassan de biztosan a mellei felé vándorolva.
Néha tényleg nem tudom eldönteni, hogy Lucas komolyan mond-e valamit vagy sem, mint ahogy most is így vagyok ezzel. Mikor rápillantok, hátha le tudom olvasni az arcáról, észreveszem a szája szegletében bujkáló mosolyt, de még ez sem garancia arra, hogy csak poénkodik. Sőt. - Hát, akkor majd meglátom, milyen kedvemben leszek – mosolyodom el, de persze én sem gondolom komolyan, csak egy kicsit talán húzom az agyát. Ha meglesz a pénz -márpedig tényleg meg kellene lennie, ha nem akarok sokkal nagyobb bajt a nyakamba-, nem fogok elrejtőzni előle. Valahogy az út alatt sikerül tényleg nyugodttá válnom, pedig az előbb még azt gondoltam, hogy ehhez nem lesz elég semmiféle fagyi, meg kocsikázás. Erősebb kell. Általában ilyenkor, mikor valami miatt ideges leszek, akkor leginkább szükségessé válik, bármit is tennék ellene, pánikszerűen nyúlok egy-egy piruláért vagy egy jobb adag nyugtatóért. A Target emblémája és a zene egyvelege viszont máris másfelé irányítja a gondolataimat. Ha a lakásra mentünk volna, sodortam volna egy erős füves cigi, ami ellazítja a kedélyeket és valószínűleg szexeltünk volna egyszer, kétszer... De Lucas is kiválóan csinálja, amit csinál, mert tudom, hogy nem egy fagyi miatt célozzuk meg az áruházat. Talán túl gyorsan kipattanok, de elég volt a hangzavarból és valahogy nem is gondolok arra, hogy bármit is szeretne. Mikor azonban odaér és visszahúz, közel magához, a nyakához fúrom az arcom. Jól esik ez néha, főleg egy ilyen rázós kocsikázás után. Abszolút nem hiányzik senki a nyakamra, Lucasszal ez, ami van, tökéletesen megfelelő, habár azt nem mondom, hogy alkalom adtán nem keresek én is más társaságot. A csókjára és az érintésére apró lúdbőrök futnak végig a gerincem mentén, kezem a karjára simít. Abszolút nem zavar még az sem, mikor hallom a léptek hangját mögülünk és néhány rosszalló felmorranást. Azt hiszik, van mire irigykedni, hogy leszállt a rózsaszín köd, de a látszat néha csalóka. Egy csókra hajolok közel hozzá mikor megszólal, majd a keze után kapok, ahogy eléri a melleimet, és mosolyogva húzódom el tőle egy kicsit. - Élhettél volna a lehetőséggel – vonok vállat gonoszkás, apró vigyorral az arcomon. – Ha sikerül kihoznom onnan azt a fehérneműt és jó fiú leszel, akkor megnézheted rajtam – kínálom fel a lehetőséget, a kezem pedig újra végig szánt a karján, hogy aztán most már tényleg bemenjünk azért, amiért jöttünk. – Még talán meg is szabadíthatsz tőle – pillantok hátra egy szemtelen mosollyal. Az áruházban nincsenek túl sokan, de azért van bőven pár olyan elvetemült ember, mint mi, bár ők valószínűleg teljesen más céllal érkeztek ide. A sorok közé érve, menet közben lekapok egy-egy árcimkét, hogy aztán átrakhassam máshová. Fogalmam sincs, ez miért töltött el különös izgalommal, tényleg, mint a gyerekek, olyanok vagyunk. A fagyispult mellett pedig rögtön kikapok két jégkrémet a ládából. - Elvonási tüneteim vannak – nevetek fel, mikor már kibontottam a csomagolásból. Egyébként tényleg egy kicsit, de fagyit is régen ettem már, és nincs kedvem megvárni, míg kiérünk innen, amúgy sem öt percre ugrottunk be.
Élvezte ahogy a nő belesimul az érintésébe, engedelmesen lazulnak el izmai, olyanná válik mint egy engedelmes kiscica. A nő nem láthatta de szélesedett a mosolya, legszívesebben megállította volna a világot és megfagy abban a pillanatban. Amikor a kósza hajszálak játékosan piszkálták az orrát, a nő apró testében a szíve mint egy kismadár, hevesen rebbent meg minden új érintésre. Ismerős és mégis váratlan mozdulatok, mint egy régi ismerős, úgy futott végig keze a nő testén. Sokat voltak már együtt, egyiküknek sem okozhatott a másik nagy meglepetéseket. Lágyan fonódtak ujjai a nő idomaira, gyűrte össze a póló könnyed anyagát, mintha bármelyik pillanatban készen állt volna arra hogy attól rögtön meg is szabadítsa. Talán csak ezekért a pillanatokért volt érdemes találkozniuk. Amikor beteljesítették azt amire a másik vágyott az adott pillanatban és nem reméltek többet. Éltek az adott pillanat varázsának, boldogan feledve el mindent és mindenkit. Elvesztek a szavak és a negatív gondolatok, a fényben álltak mind a ketten. Ám ahogy mindennek annak is hamar végeszakadt, a nő megakasztotta a mozdulatát és hátrébb lépett. Nem erőszakoskodott, ha csak egy jó dolgot el lehetett mondani a férfiról akkor az az volt hogy sosem erőltette rá magát egy nőre sem. Nem is lett volna értelme, csak megtesz pár kört a kocsijával és máris másik hármat összeszed. Akkor is engedelmesen lejjebb csúszott a keze míg hamisan elvigyorodott.
- Segíthetek felpróbálni is... - ajánlotta fel nagyon lovagiasan, míg kezével a nő kezét kereste, lágyan ám határozott mozdulattla fonva ujjait vékony ujjai köré. Ha a nő elhúzta a kezét akkor hagyta, ha ujjaik összefonódtak akkor csak határozottabb lett kezének a szorítása. A fém és a bőrkeményedések... Lucas keze, amit akarhatott is és nem is. Mint egy rossz ómen, a bumszli fém gyűrűkkel miknek a jelentését sajnos a lány jobban értette mint ahogy azt szerette volna. Tudta, a srác túl praktikus ahhoz hogy mindenféle ékszert hordjon csupán divatból. Nem, azoknak jelentősége volt és hasznuk. Gyakorlatilag egy bokszerként szolgáltak, egy újabb mocskos kis eszközt szolgáltatva a férfinak. Nem volt a lőfegyverek híve, nyilván használta amikor kellett de inkább a pusztakezes harc volt amiben hitt. Nyilván az 1,80-as magassága is hozzásegített az önbizalmához, nomeg a gyermekévek melyeket bronx sötétebb negyedeiben töltött. Hozzászokott és edződött a durvasághoz, mindene erről ordítot. A banda jelzései, a gyűrűk, a pillangókés melyről tudta hogy valahol ott rejtőzik valamelyik zsebében. Egy katona volt, zsoldos, aki bármelyik pillanatban készen állt a harcra. Ez vajon megrémítette a nőt? Mi lett volna ha egyszer a nagykutya már nem tűri el a késéseket? Lucas megvédte volna? Valószínűleg nem mondott volna ellent az apai figura utasításának. Hiszen az ő élete is függött tőle, mint ahogy a családjáé is.
Szeretett lehetetlen időpontokban menni az áruházba, legalább kevesen voltak. Volt ideje nézelődni, nem kellett sok értetlen hülyét kerülgetnie a sorok között. A lány is látszólag feloldódott. Ez számára annyit tett hogy mi sem történt a kocsiban és már tovább is léptek. Megbeszélték azt amit kellett és többet nem kell felhozni a témát. Vagy... Kicsit naiv volt ezt gondolnia, valahol józan esze azt súgta hogy ennél még rosszabb is lehet majd a helyzetük. Abban a pillanatban mégsem akart számolni ezzel a lehetőséggel, csak mosolyogva figyelte ahogy a lány átrendezi a polcokat. Kis keze kicsúszott ujjai közül, (ha megfogta) egy ürességet hagyva maga után benne. Ő is megnézte épp mit akarnak az emberekre sózni, de legtöbbször csak unottan dobta vissza a leemelt árukat, általában rossz helyre, többször csak a földre hajítva le a megunt haszontalanságokat.
Valami járt a fejében, ezt Cher is megérezhette. Ahhoz annyira ismerték egymást hogy felismerje ha a férfi túlságosan keveset beszél és nem süti el a megszokott idióta vicceit. Csak azt nem tudhatta hogy mi van a kis borzas fej mögött. Egy darabig nem említett meg semmit sem, csak követte a lányt a végtelen sorok között amik olyanok voltak mint egy útvesztő számára.
Gondolataiból a jégkrém és Cher hangja rángatták ki, gondolkozás nélkül vette el a fagyit és nyitotta ki. Egy pillanatig sem fordult meg a fejében hogy kifizeti-e vagy sem, könnyedén dobta vissza az üres zacskót míg megkezdte az édességet.
- A főni azt akarja hogy varrassak magamra. - törte meg önnön csendjét, egy pillanatra a lányra pillantva. Egy normális reakció, ha Cher nem ismerte volna Lucast akkor az lehetett volna, és? Mi van akkor ha tetoválást akar rajtad látni? Viszont, amiről egyébként kevesen tudtak, az számára nyilvánvaló volt. Lucas fóbiásan rettegett a tűktől. Ezért sem borították mindenféle ábrák a bőrét és próbált kibújni az ilyen beszélgetések alól. Nyilván ez egy igen nagy arcul csapása volt az önbizalmának, hiszen az ő képzeletében csak a kis szarosok rémülnek meg egy ilyen tárgytól. Plussz egy igen nagy célpontot is jelentett a háta közepére, sejthette, ha ennek híre megy akkor hamar kicsinálják a kis családján belül. Akkor biztos lehetett benne hogy injekciós tűkkel szórják fel a műhely padlóját és minden második hülye azzal fog szórakozni hogy végigkergeti a garázson azokkal a szarokkal. Mégsem tudta hogy miképp lehetne egy ilyen fél utasítást megtagadni. Egyébként sem volt olyan nagy presztízse a bandában, pedig a főnök lányával járt. Akkor még ez a tetoválás nélküliség is... Az összes bácsi szinte teljesen ki volt varrva, a legújabb kis tizenhat éves hülye is varratott magára egy kutyát. Csak neki volt szinte szűzies a bőre, ezzel egyre jobban kilógva a társaságból. Szinte el is fehéredett a gondolatra, akkor először talán ismerettségük során, kicsit tanácstalan nézett a másikra. Válaszra, tanácsra várt. A nők végülis az ilyen kibaszott lelkizésekben jók, nem? Biztos hogy lesz valami ötlete. Kell lennie valaminek.
Kezdőlap
