Ugyan nem tartom magamat rosszindulatú embernek, azzal mégis tisztában vagyok, hogy a barátnőimmel hajlamosak vagyunk pletykálni és megbeszélni olyan dolgokat - akár másokkal kapcsolatban is -, ami egyesek szerint mégis undokságnak minősülhet. Ettől függetlenül ha bárki kérdezi, én szeretném leszögezni, hogy soha senkinek nem akartam úgy igazán rosszat. Például sok nagyon fura emberrel ellentétben én nem hiszek a boszorkányságban és nem álltam még éjfélkor a tükör előtt, hogy megidézzek, adott esetben megátkozzak valakit, hiába a latin-amerikai vonal a családban, a brujería-t még a nagymama sem támogatja. Utoljára a húgommal főztünk szerelmi bájitalt, úgy hat éves korunkban. Ha manapság el is követek valamit, normál esetben nem azért teszem, hogy más embereknek ártsak. Hogy túlságosan a saját fejemmel gondolkodom-e? Persze! Van aki nem a sajátjával teszi?
Talán hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy amit én jónak gondolok mások szemében talán nincs így és ebből kerekedtek ki azok a félreértések, amik az eddigi több, mint húsz évemet időről időre felforgatták. Finn mindig azt mondja, hogy túlságosan forrófejű vagyok és inkább úgy kellene szemlélnem a világot, ahogyan ő is teszi, hidegvérrel és jóval nyugodtabban. Nekem erre mindig az a válaszom, hogy az ő higgadtságával születni kell, az én születésemkor pedig egyszerűen nem álltak olyan formán együtt a csillagok és bolygók, hogy ez lehetséges legyen.
Épp emiatt a forrófejűség miatt is lakom jelenleg Davenél és foglalom el napról napra egyre inkább a vendégszobáját - és ezzel együtt valószínűleg a szabadidejét és a türelmét is, a földszintről érkező, személyemet megidéző kiáltás alapján. Az elején hasznosnak tartottam ezt a környezetváltozást, mert volt időm gondolkodni a viselkedésemen és azon, hogy vajon Anának kellene-e annyira aggódnia miattam, amennyire elmondása szerint teszi, elvégre ha hibát követek el, az a sajátom lesz. Aztán persze unalmassá vált, hogy csak a saját életemen gondolkodjak és Jadievel, vagy épp Cleoval közösen fejtegettük az élet nagy dolgait - pont, mint most is.
- Jadie! Le kell tennem, Dave hazaért és épp engem keres - a lábamat lóbálva, hason feküdtem az ágyon. Már csak egy magazin hiányzott előlem, de mielőtt felhívtam volna a legjobb barátnőmet, épp úgy akartam tenni, mintha az egyetemi óráimra készülnék, ezért az egyik menedzsment könyv feküdt nyitva előttem, összefirkált sarkokkal. - Később visszahívlak. - Cuppogva küldtem puszit a vonal másik végére majd nyomtam ki a hívást, hogy nagyjából édesapám kopogásával egy időben tudjak felülni az ágyon.
- Gyere be nyugodtan! - szólaltam meg kicsivel hangosabban a szokásosnál, csak hogy biztosan meghallja, még ha egyébként tisztában voltam is vele, hogy nincs baj a hallásával.
- Mi történt? - Kíváncsian pillantottam rá, még a fejemet is félrebillentettem, nem törődve a vállamon végig szánkázó sötét tincseimmel, amelyek csiklandozták a bőrömet. Amikor azonban a megbeszélendő helyzethez kaptam némi magyarázatot, már a hajamba fúrtam az ujjaimat és igyekeztem olyan arckifejezést vágni, mintha kicsit is szégyellném magam a történtek miatt.
- Ami azt illeti... - megköszörültem a torkomat, közben erőltettem az agyamat, hogy előálljak, valamilyen magyarázattal, ami akár még elfogadhatóvá is tenné a Dave által meglehetősen negatív színben feltüntetett szituációt. - Terveztem, hogy szólni fogok róla. - Nem túl erős kezdés, igaz? - De előtte ki akartam próbálni, hogy működik-e és a megfelelő embereket dobja-e fel nálad. A férfi oldalán még sosem jártam az app-nak. - Azt persze ezen a ponton inkább nem említem meg, hogy az egész semmiben nem különbözik férfi és női oldalon és a sajátomon már van rajta tapasztalatom. - Megmutassam a profilod? - Megemeltem a telefonomat, csak hogy jelezzem mennyire készen állok a feladatra, ha elfogadja a felajánlásomat.