Csak valami leeshetett a párkányról. Vagy esetleg a fölöttem lévő lakók ,tanulnak szteppelni ,hajnali háromkor. Bármi megeshetett. Még véletlen nem baltás gyilkos próbál a házamba betörni. Ugyan Joy,túl fontosnak képzeled magadat. A kutya sem törődik veled,még ha lenne kutyád az sem törődne veled. Arcom grimaszba rándul,az újabb ismeretlen hang hallatára ,és szinte reflexszerűen markolom a takaróm szélét ,készen állva arra ,hogy bármelyik pillanatban alá bújjak. Na jó a helyzet súlyosabb ,mint gondoltam. Azt hittem megbirkózom ezzel egyedül ,de nagyon rosszul viseltem ,mindent magam körül. Legszívesebben testőrt fogadtam volna magam mellé ,de hogy nézne már ki,ha úgy mennék be tanítani. Mit mondanék a gyerekeknek? "Nyugalom gyerekek ,Joy néni csak a para időszakát éli. Szó sincs semmiféle veszélyről." Egy nagy frászt nem volt ! Nyíltan megfenyegettek ,és azok a gyilkosságok..nagyot nyelek. Egyértelműen le volt ,minden írva a levélbe ,én pedig az egészet poénkodásnak vettem . Ténylegesen én voltam a regényem főszereplője,csak nyuszi kiadásban. Szürreális élményként éltem meg minden pillanatomat ,az elmúlt hetekben. Úgy léptem ki a házból,hogy azt egy kommandós megirigyelhetné. Egy valamire még nem voltam képes,hogy hátulra is szemet növesszek. Felajánlottam Davenek ,hogy esetleg ezt az új keletű dolgot ,rajtam fejlesszék ki ,de valamiért nem volt együttműködő...nem is értem hisz...újabb hang . Gondolataim szinte lemerevednek ,egyáltalán van ilyen ? Hangok,hangokat hallok . Istenem,mi folyik itt ? Mi történik velem ! Olyan hévvel pattanok ki az ágyból,hogy egy pillanat alatt elvesztem az egyensúlyomat ,és egy szépen ívelt mozdulattal eldőlök. Nyilván ,ha ez egy film lenne le lenne lassítva ,és valami csoda folytán hősnőnket megmentené valami avagy valaki. De ez most nem az a film nem igaz ? A fejem olyan szenvedélyes hévvel ütközik a komód sarkával ,hogy fájdalmamba felvonyítok. Rögtön a homlokomhoz kapok,és egy kicsit megdörgölöm mialatt próbálok lábra állni ,és esetleg még állva is maradni. A tükörhöz támolyogva ,egy olyan látkép fogat ,ami számomra igencsak szokatlan. Zilált haj,félelmet tükröző tekintett ,ja és a legfontosabb vérző homlok. Istenem Joy ,mi a frász történik veled ? Igyekszem a pozitív oldalát nézni a dolgoknak ,de egyelőre a depresszió mély mocsarába süppedek el. Nem mehet ez így tovább ! Elhatározásomat ,egy újabb esés követi ,de ezt kevesebbel megúszom. Nos,az már egészen más tészta ,hogy a nagy elhatározásom annyit jelentett,Dave ajtaja előtt kuporgok. Egy ideig még szorongatom a magammal hozott ágyneműmet ,ami gyakorlatilag olyan halomban terül el rajtam ,hogy ki sem látszom . Nagy lendületet véve kopogok ,és mintha életem legnagyobb súlyát cipelném ,kicsit felnyögök a felhalmozott rongyok és párnák alatt. Mi van ha van nála valaki ? Ami előfordulhat ,mert hát Dave ...na mindegy ,ha esetleg ez így alakulna ,majd eljátszom a a mosodás nőt. Ahogy kinyílik az ajtó,meg sem várom ,hogy behívjon csak nagy hévvel tolakodom be az ajtón. Ami először nem sikerül ,így oldalról próbálom meg a dolgot ,hogy ne akadjak fent az ajtófélfán. Ami viszont ezután következik..- Dave ..-hajítom le a kezemben lévő dolgokat ,és esetlenül söpröm ki a hajamat az arcomból.- Ez egyre rosszabb ,már hangok vannak a lakásomban ! -jelentem ki,majd én magam is zavarodottan nézek rá.- Hangok vannak a fejemben ,én szerintem megőrültem. Ez egészen biztos ! Először csak azt hittem a szomszéd bácsi szteppelni tanul ,de aztán rájöttem ,hogy hajnali három van. És ..várjunk csak Sam bácsi halott ,már egy éve kiadó a lakás ! - túrók bele idegesen a hajamba mindkét kezemmel,és próbálok koncentrálni ,de nem megy.- Dave ,meg kell vizsgálnod ,szerintem agyrázkódásom van ! - jelentem be ,bár közöm nem volt az orvosláshoz ,de éreztem tudtam ,hogy az van.Mint ahogy ,azt is hogy akárki aki a közelembe van ,az veszélyben van.- Meghalunk...mind meghalunk! - visítom már szinte kétségbeesve .
Már a műszakom vége felé jártam, legfeljebb húsz perc volt még a hivatalos munkaidő végéig, amikor egy autóbalesetet szenvedett családot hoztak be a sürgősségire. Az apa és az anya csak könnyebben sérült, törött alkar, zúzódások... Ám a nyolc éves fiuknak sürgős életmentő műtétre volt szüksége, amely végül több mint hatórásra húzódott. A végére már igencsak elfáradtam, de nem csak hogy sebésznek vagy orvosnak, de még embernek sem lettem volna méltó nevezni magam, ha nem csinálom végig, és teszek meg az ég világon mindent annak érdekében, hogy megmentsem őt. Az operáció végül, hála az égnek, szerencsésen végződött, de a fiú még nincs túl a nehezén. Huszonnégy órás megfigyelést rendeltem el mellé, és meghagytam, hogy ha bármi gond lépne fel, azonnal értesítsenek. Ám pihenésre és alvásra még nekem is szükségem van... még ha időnként úgy is tűnhet, hogy ez nem így van. Hazatérve a lakásomba először úgy érzem, hogy talán még egy gyors zuhanyzásra sem futja az erőmből, csak bezuhanok majd az ágyba, de végül mégis csak erőt veszek magamon. Azonban mire az alvásra kerülne a sor, egyszerűen nem jön álom a szememre. A legátkozottabb dolog, amikor a kimerültségtől vagyunk képtelenek elaludni. Nagyjából egy órája forgolódhatok már, amikor végül feladom, és kikászálódok az ágyból. Töltök magamnak egy pohár whiskyt azzal a reménnyel, hogy ez végül segít a problémán. Az első korty megízlelése után azonban váratlan dörömbölés hallatszik a bejárati ajtó felül. Az azonnali, ösztönös reakcióm az, hogy magamhoz kéne vennem a fegyverem, mielőtt ajtót nyitok, hisz mégis ki a fene zavarna ilyenkor, az éjszaka közepén? De hamar ráébredek, hogy csak a tengerészgyalogságnál szerzett tapasztalataim, és a kimerültségem váltják ki belőlem ezt a reakciót. A pisztolyom helyett inkább sportnadrágot és pólót veszek ki a szekrényemből, és magamra kapom őket a kijárat felé menet. - Joy...? - nézek elképedve a velem szemben álló lányra, aki a fél lakását magával hozta, mint egy csiga a házát. Teszek egy lépést oldalra, de ő már tolakszik is befelé. Azt hiszem, túl fáradt vagyok ahhoz, hogy felfogjam, mi történik, zavarodottan vakargatom meg a tarkómat. - Hangok? Milyen hangok? Te szívtál, vagy ittál valamit? - De be nem áll a szája, szóval nem vagyok benne biztos, hogy eljutnak hozzá a szavaim. Azt látom, hogy a homlokán van egy sérülés, de nem igazán áll össze a kép, hogy mégis mi ez az egész, és miről magyaráz. Na, de akkor tetőzik nálam a dolog, amikor sipítozni kezd, hogy mind meghalunk. Lendületesen becsapom utána az ajtót, hogy a zajjal kicsit elnémítsam, aztán két tenyerembe fogom az arcát. - Nézz a szemembe! - utasítom, és igyekszem felmérni, hogy mennyire van beszámítható állapotban. Ám némi zavarodottságon és rémült idegességen túl nem látok rajta semmi szokatlant. A tekintete tiszta. Pillantásom így már a homlokára vetődik. Egy kisebb vágás éktelenkedik rajta, de nem túl komoly. Egy kis fertőtlenítés és egy ragtapasz kell rá csupán. - Na, befelé! - mutatok a nappali kanapéjára, és úgy érzem, muszáj most ilyen erélyesnek lennem vele, mert különben tényleg szétesik a csaj. Felmarkolom a ledobott holmiját, és követem őt, majd az ágyneműt felhalmozom a kanapé szélén. - Megint kaptál valami fenyegető üzenetet? És mi történt a homlokoddal? - fogom a korábban kitöltött italomat, és a kezébe nyomom. Hátha segít neki összeszednie magát, és koncentrálni. Én majd később töltök magamnak egy újabbat. Aztán megkerülöm a kanapét, átsétálok a konyhába, kinyitok egy szekrényt, és kiveszem belőle az elsősegélykészletet. Mivel a lakásom, a hálómat és a fürdőt leszámítva egyetlen nagy helyiségből áll, nem megyek túl messzire, és simán hallhatom a válaszát. Végül visszasétálok hozzá, és vele szemben, az asztalon foglalok helyet, az ölembe véve a kötszeres dobozt. - Mi van, ha a feletted levő lakást közben kivette valaki? Ez eszedbe jutott már? - találgatok, mert én azért egyből inkább valami reálisabb dologra gondolnék, és nem arra, hogy a baltás gyilkos ad neki földöntúli szerenádot. Bár valahol azt is megértem, tekintve mindazt, ami mostanában történt a nő körül, hogy kezd kissé paranoiássá válni. De akárki is szórakozik vele, kétlem, hogy nyíltan az életére törne. Egy megszállott, elmebajos rajongóról van szó, aki a története folytatását várja, hogy ihletet merítsen. Nem mészárolná le a múzsáját. Persze ez megint csak az én véleményem. És ettől még valóban borzalmas, ami történik.
Trauma surgeon and Chief of Surgery at NewYork-Presbyterian
★ play by ★ :
• Matt Czuchry
★ hozzászólások száma ★ :
186
★ :
Re: Dave&&Joy-Paranoid
Kedd Júl. 03 2018, 20:24
Dave&Joyce
"The sky was cloudless and of a deep dark blue."
Szerettem volna úgy kezelni,ezt az egész dolgot ,mint egy felnőtt érett nő. De ehelyett ,úgy viselkedtem ,akár egy ovis kislány. Aki bármelyik pillanatban hisztirohamban törhet ki,igazából ez a helyzet nálam is fenn állt ,nem véletlen kerültem oda ahol most vagyok. Ha a szüleim látnának ,csak rosszallóan csóválnák a fejüket,mondjuk nem mintha nem ez lett volna az egyik indulok,hogy hamar megléptem otthonról. Az Ő szemükben ,soha nem tudtam elég "nagyra nőni " ahhoz,hogy büszkén nézzenek rám. Minden egyes elsajátított tudásomra,egyetlen egyfajta választ ismertek: "Lehetett volna jobb is Joyce " Meg volt a mérce ,amihez én mindig kevésnek éreztem magamat. Ráadásul teljesen kívülállóként szemléltem a saját családomat. Mintha semmi közöm nem lenne hozzájuk. Egy valaki létezett számukra,az pedig az én egyetlen bátyám volt,Cash. Aki mostanra már halott ,de emléke még mindig elevenen él bennem. Neki köszönhettem azt ,hogy az előttem álló férfit megismertem. Azt hiszem Dave volt az egyetlen olyan ember,aki minden egyes marhásságommal elfogadott. Ez pedig többet ért mindennél,mert nehéz esett voltam mindig is ,és leszek is. Nem tudok csak úgy kibújni a bőrömből,és egyről a kettőre megváltozni. Dave-el a kapcsolatunk,akkor mélyült el ,amikor Cash meghalt . Bár én szívesen bejártam volna más mélységeket is ,de évek múltán rájöttem ,hogy nem maradok más számára csak egy húgica vagy valami ahhoz hasonlót tölthetek be az életében. Jó,nem azt mondom ,hogy néha napján nem fordul elő velem ,hogy egy kicsit fantáziálgatok róla ,vagy éppen ugratom őt egy kicsit. De próbáltam tiszteletben tartani,az Ő határait. Ami az enyémhez képest elég kemény volt. Nem mintha ezt szavakkal mondta volna ,de azt hiszem mi már csak így maradunk. Amiért jelen pillanatban nagyon hálás vagyok,mert lehetséges ,hogy már az őrület egyik lépcsőfokán táncoltam. Legalább ,ha már megtébolyulok ,azt nem egyedül teszem. Nem mintha ez lett volna életem nagy célja. Hirtelen elakadok a mondandómban ,ahogy meghallom hogy az ajtó becsapódik ,és egy pillanat alatt Dave fürkésző tekintetével találom magamat szembe.- Nem szívtam semmit ,bár most hogy mondod ,lehet hogy már csak Mariska tud rajta segíteni.-próbálom elviccelni a dolgot,és próbáltam a normális verziómba mutatkozni. Bár nem hiszem ,hogy olyan kiadás belőlem létezik. Utasítására próbálom magam összerázni ,és úgy csoszogok be a nappaliba ,akár egy megszidott kislány. Míg ezt megteszem ,kicsit elbámészkodok a lakás berendezésén,ami sugározza magából a férfiasságot,de mégis letisztult az egész. Jártam már itt ,de csak futólag nem volt alkalmam körül nézni sem . Bár részben ez annak is köszönhető volt ,hogy nehezen tudtam megmaradni Dave közelébe néha ,amit magam sem értettem. Voltak napjaim amikor egyszerűen csak zavarba jöttem,és ez a felállás annyira már nem tetszett. Viszont most szükségem volt arra ,hogy tudjam ,hogy nincsenek hangok a fejemben ,vagy esetlegesen a lakásomban.Lehuppanva a kanapéra ,csak nagyot sóhajtok ,és elgondolkodva nézem őt míg elmegy egy pillanatra.- Csak a szokásos sms-ek. Most az az újabb ,hogy csak számokat küld . Mintha hatvantól számolna vissza,most tartunk éppen 38-nál szóval szerintem még nem most fog kinyírni .-míg hangom játékosságról árulkodik ,addig testtartásom és a kezeim közt szorongatott ital,egészen másról.- Ó,ez csak annak a bizonyítéka,hogy már közel sem vagyok kecses balerina...megfejeltem az éjjeli szekrényt .- vigyorodok el ,és amikor leül elém kicsit én is jobban megfigyelem őt. - De Te sem aludtál ...-jegyzem meg ,majd az italra nézek,és belekortyolok.- Mostanában ez az új hobbid ? Egyedül piálsz hajnali háromkor ? -vonom fel a szemöldökömet nevetve .- Vagy esetleg van itt valaki ? - kukkantok ki mellette ,az ágya felé. De őszintén semmit se látok ,ami arra utalt volna ,hogy van nála valaki .- Óó,el is felejtettem ,Ti orvosok munkaidőben szexeltek. - kacsintok rá ,majd lehúzom a pohár tartalmát.- Nem tudom ,lehet kivették ,lehet hogy nem ..-vonom meg a vállaimat.- Nem nagyon figyelek a körülöttem lévő dolgokra,így ezen a helyzeten sem csodálkozom,amibe most kerültem .- kuncogok mintha ez olyan mókás lenne ,de sajnos őt nem tudtam átverni.- De most térjünk vissza arra Te miért vagy fent ? Fogadjunk valami nő van a dologban ...akit még, az álmaidból sem tudsz elkergetni ,olyan nagy hatással van rád ! Tényleg ,legközelebb rólad írok,és megírom neked a NŐT ,aki életed nagy szerelme lesz ! Ha gyilkosnál bevált ,ennél is be fog !-hadarok egyfolytában,azt hiszem túlságosan előjött belőlem az író,na meg az ,hogy túl sok Grace Klinikát nézek mostanában,pedig világéletemben utáltam az orvosos sorozatokat.
Míg elsétálok a konyhaszekrényig a kötszeres dobozért, a kanapé felé fülelve hallgatom Joy válaszát. Számok? Nem lettem sokkal okosabb. Ez az egész ügy homály a számomra. Igazság szerint a regényét sem olvastam, szóval nemigazán tudom, minek van jelentősége, és minek nincs. - Naponta küld egy számot? Ennek mi értelme? Van bármi köze a sztoridhoz, vagy jelent ez neked bármit úgy egyáltalán? - Az a pszichopata, akármilyen beteges is, szerintem mindent okkal tesz, és talán több van ebben annál, mint hogy rá akar ijeszteni a lányra, illetve félelemben tartani őt. És ha összeadódnak a jelentéssel bíró tettei, talán végül sikerül kikövetkeztetnünk, hogy ki az illető. Bár én se író, se nyomozó nem vagyok, a pasassal azonban szívesen elbeszélgetnék. Mondjuk nem tudom, miből gondolom, hogy az illető férfi. Nevezhetjük megérzésnek. Zaklatni egy fiatal, csinos nőt, megszállottságig rajongani érte, ez férfira vall. Szemöldököm a magasba szökik, amikor előtte helyet foglalva hallhatom, amint lazán beismeri, hogy a homlokán éktelenkedő seb az ügyetlensége terméke. Jobban oda kellene figyelnie magára. Főleg most. - Huszonnégy órában kellene melléd valaki, aki figyel rád, és megvéd, akár önmagadtól is, ha arra van szükség – csóválom a fejem rosszallóan. Évekkel ezelőtt megígértem egy haldokló bajtársnak és barátnak, hogy rajta tartom a szemem a menyasszonyán, és vigyázok rá, de akkor még fogalmam sem volt, mit vállalok ezzel magamra. Hogy Joyce pesztrálása jócskán túlmutat az én képességeimen. Még szinte csak egy tizenéves kislány volt, amikor megismertem őt, szerintem már akkor sem volt könnyű eset, mostanra viszont, hogy igazi felnőtt nővé cseperedett, jobban vonza a zűrt, mint valaha. Egy őrült gyilkos van a nyomában, ő meg szórakozottságában szekrényeket fejel le... Hogy tudnék ezzel lépést tartani? - Persze... újabban két negyvenórás műszak között alvás helyett inkább iszogatással múlatom az időt – sóhajtok egy kisebbet némi szarkasztikus túlzással élve. - Alig két órája estem haza, volt egy sürgős eset, egy kisfiú, akinek elhúzódott a műtétje, és azzal együtt megint végtelen hosszúra nyúlt a munkaidőm... Azt hiszem, a szervezetem elfelejtette, hogyan is kell aludni – görbülnek enyhén fancsali mosolyra az ajkaim. - Munkaidőben szexelünk? - nevetek fel jóízűen. - Ezt valami filmből vetted? Vagy a Grace klinikából? - ingatom a fejem hitetlenkedve. Az a sorozat egy rakás baromság. Elég messze van a valóságtól, bár néha elég szórakoztató műsor, mondjuk unalmas téli estéken. Csak a magam nevében beszélhetek, de még sosem szexeltem a kórházban, és szerintem a kollégák is mind egyetértenének abban, hogy minden adandó alkalmat inkább pihenéssel, negyed órás alvásokkal töltünk kamatyolás helyett. A valóság sokkal lehangolóbb és pörgősebb annál, amit a tévében látni. De nem csak a szám jár, hanem közben a kezem is. Gézt és fertőtlenítőt veszek kézbe, meglocsolom kicsit az előbbit, majd egy pillanatra feltartom felé, mielőtt óvatosan a sebhez érinteném. Nem figyelmeztetem szóban is, szerintem magától is tudja, hogy az alkohol sípi a sérült felületet, de azt sem akarom, hogy teljesen váratlanul érje a fájdalom. Finoman letisztogatom a vért és a szennyeződéseket, és közben őt hallgatom. - Látom, tényleg nagyon foglalkoztatnak a nőügyeim. Ennyire aggódsz a szerelmi életemért? - sandítok rá elfojtva egy vigyort, amikor már másodszor kezdi boncolgatni ezt a témát. - Értem már. A regényed egyben olyan boszorkányság is, ami valóra válik. De miből gondolod, hogy én erre vágyom? A „nagy szerelemre”? - bujkál mosoly a szám szélén. Igazából szórakoztat a téma, ugyanakkor úgy gondolom, ha meg is találnám azt a bizonyos nőt, valószínűleg nem tudnám megtartani. Hiszen még magamra sincs energiám a kórház és a családi cég között vergődve. - Mi lenne, ha inkább több alvást és több szabadságot idéznél meg nekem? Már az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára hegyet mászni vagy terep-bringázni – ingatom a fejem, aztán befejezem a fertőtlenítést, és leragasztom Joy sebét. Végül felkelek, az italos asztalkához sétálok, és kitöltök magamnak egy második italt is. - Ha jól sejtem, maradnál éjszakára... - bökök fejemmel a magával hozott holmikra. Csak mert ezt így azért még nem tisztáztuk le.
Trauma surgeon and Chief of Surgery at NewYork-Presbyterian
★ play by ★ :
• Matt Czuchry
★ hozzászólások száma ★ :
186
★ :
Re: Dave&&Joy-Paranoid
Pént. Júl. 06 2018, 23:39
Dave&Joyce
"The sky was cloudless and of a deep dark blue."
Szinte magam előtt látom ,ahogy a mesefigura képében megjelenő "Kis Joy-ok" szerte szaladnak a kérdés hallatára. Mintha az agyam egy lángoló ház lenne ,és menekülni kívánkoznának. Magam részéről,én is ezt tenném. Elhagynám szépen a testemet ,és itt hagynám. De azt hiszem erre ,még én sem vagyok képes. Bármit megtettem volna,csak ne kelljen Davenek hazudnom . Már pedig most muszáj voltam ,ha nem akartam ,hogy még ennél is nagyobb terhet rójak a nyakába. Nagyon is jól tudtam mit jelentenek a számok,és hogy ki rejtőzhet a számok mögött. De mégsem mondhattam el Dave-nek,azt hiszem ez olyasmi amit soha senkinek nem mondhatok el. Míg én igyekszem legyűrni magamban a késztetést,hogy mindent tálaljak,csak hevesen megrázom a fejemet. Kicsit talán túlságosan nagy lendületet adok bele ,ebbe a mozdulatba,így lelassítok.- Nem ,nem jelent semmit.- hazudok,Cash imádott visszaszámolni ,végül utánam eredni majd...erre a gondolatra ,érzem hogy egy pillanatra eltorzul az arcom ,de próbálom összeszedni magamat. Azt hiszem muszáj lesz valamit erre kitalálnom ,legalábbis arra mindenképpen ,hogy Cashre még csak véletlen se gondoljak. Mert a magával hozott emlékek,rosszabbak voltak,mint a jelenlegi helyzetem ,és mindennél jobban féltem attól ,hogy újra megtörténik. A fájdalmas ,és rossz emlékek szinte minden idegvégződésembe beleitta magát ,de ebből az állapotból Dave hangja hamar kizökkent. - Ugyan már .-legyintek szórakozottan. -Te is tudod jól ,hogy a saját lábamba képes vagyok elesni,olyan ez ,mintha a saját testem utálna..És az lenne a célja ,hogy kitörjem a nyakam,vagy valami ilyesmi .- nézek rá elgondolkodva ,igazából ebben tényleg volt valami. Két lábon járó szerencsétlenség voltam,mintha Isten azért teremtett volna ,hogy megküzdjek azért is ,hogy talpon maradjak. Micsoda nemes feladat ez.- Negyven órás műszak..-úgy ejtem ki a szavakat ,mintha a legalábbis káromkodnék ,és úgy fürkészem az előttem ülő férfit ,mint aki meg akarja fejteni . De ehhez én kevés voltam ,azt hiszem.- Csodálatos ember vagy Dave Connor ,és egy fantasztikus orvos..- simítom meg az arcát mosolyogva . Minden tisztelem ez övé volt ,amiért ilyen alázattal volt a munkája iránt ,és ahogy életeket mentett..akár egy szuperhős. Annyi értékes vonást hordozott magába ,de néha szerette ezeket elrejteni mintha ott sem lennének. Ezt soha nem értettem ,és ez csak még jobban fokozta a kíváncsiságomat iránta. - Na jó néztem egy kis Grace klinikát .-vallom be felháborodva ,mert tudtam hogy nem igazán kedveli az ilyen sorozatokat ,ahogy én sem. De néha elkurvulok,ilyenkor előfordul hogy ráfüggök pár sorozatra ,és úgy viselkedek ,mint egy igaz "macskás szingli" - De csak pár részt néztem meg .-kezdek bele a mentegetőzésbe.- És tök jó tippeket adott ,ahhoz hogy hogyan metszem fel egy csirke mellkasát ..amit ugyan később odaégettem ,de legalább segített .-vonom meg a vállaimat ,és csak nagyot sóhajtok amikor letapasztja a sebemet. Nem mintha attól féltem volna ,hogy elvérzek vagy ilyesmi ,de azt hiszem ha ezt én csinálom magamnak ,sokkal rosszabbat teszek vele. - Hát ,mivel nekem nincsenek se nőügyeim ,sem pedig pasiügyeim..így jobb szeretek máséval foglalkozni.- arcomra egy huncut vigyor ül ,de azt hiszem hiába faggatózok ,nem fog mondani semmit. - Mindenki vágyik valakire ,olyan nincs hogy nem ! Plusz mindenkinek szüksége van valakire . De tudom ,Te nem vágysz erre ,mert : "Én vagyok Dr. szexi ,egy magányos farkas.."-mélyítem el kicsit a hangom ,de a végén csak hátra vetett fejjel nevetgélni kezdek. Igazából sejtettem ,miért kerül a "nagy szerelmet" legalábbis,néha elgondolkodtam ezzel kapcsolatban egy párszor. Bár nem értem ,miért gondolkodok rajta mindig ennyit ,de mentségemre szóljon ,hogy Ő az egyetlen barátom ,akiért bármit megtennék. Csak ne lennének azok a fránya hormonok. -Hmmm,nem tudom a hegymászás elég veszélyesen hangzik.-húzom el a számat kifejezve nem tetszésemet.- A bringázás meg túl monoton,de a kedvedért írok ,egy hegymászó bringáról ,ha gondolod .- -bólintóm oldalra játékosan a fejemet ,és csak figyelem ahogy fel áll tölt magának egy italt . Míg nem figyel kicsit alaposabban megfigyelem ,és levonva összességében ,úgy hiszem rossz ötlet volt ide jönni. De erre jók a fogadalmak ,nem mászunk rá a legjobb barátunkra ! Igaz ? Igaz ! Kezdek elmerülni magamba ,amikor újra kizökkent . Majd a halomra tekintek ,amit voltam oly kegyes magammal hozni.- Hát ...- húzom egy kicsit össze magam ,és nagy szemeket meresztek rá.- Ha téged nem zavarlak ..most nem tudnék abban a lakásban megmaradni-rázom a fejemet ,de el is hessegetem a gondolatot magamtól. Összecsapva a tenyeremet pattanok fel ,és suhanok el mellette a konyhába. - Majd én elaltatlak ,azt mondják a gyerekeim ,hogy végtelenül unalmas tudok lenni. Így ha gondolod ,alvásig untatlak .-vigyorodok el ,majd turkálni kezdek az egyik konyhaszekrényben . - Nincsen kakaód ? Ha már mesélek kapsz kakaót is ,az úgy az igazi ! -nézek rá hátra fordulva ,miközben kezeimmel tovább matattok. Nem mintha bármi jogom lenne hozzá ,de nem voltam soha szívbajos.- Amúgy tudod mire volt jó ez a seb ? -teszem fel a kérdést,amire rögtön válaszolok is .- Majd osztálykirándulás előtt azt mondom nekik,hogy aki nem alszik el időben ,azt agyon veri az álom manó. -fejtem ki ,majd felnevetek. Igazából imádtam az osztályomat ,de olyan rosszak voltak ,mint az ördög.- Vagy ha nincs kakaód ,jó lesz a fű is...sütünk füves sütit . Attól tutira bealszol.-jegyzem meg ,és azt hiszem ez most nem volt vicc. Az én idegállapotomnak ,nagyon is jót tett volna a füves sütike.
A fejem enyhén oldalra billen, míg Joy a válaszon gondolkodik, majd szavakba önti azt. Biccentve veszem tudomásul a feleletét, de van valami a tekintetében, amiből úgy érzem, hogy nem a teljes igazságot mondja, mégsem teszem szóvá. Talán eszébe jutott valami, amiben még maga sem biztos. Mindenesetre rajta kell tartanom a szemem... de ez nem újdonság. Arra viszont már rosszallóan ingatom a fejem, amikor azt ecseteli, hogy ő mennyire ügyetlen. Egy pillanatra félbehagyva a sebe tisztogatását, finoman megfogva az állát kényszerítem őt arra, hogy a szemembe nézzen. - Jobban kell vigyáznod magadra, Joy. Pláne most. Nem szeretném, hogy ennél is nagyobb bajod essen – rebben a pillantásom a homloka felé, aztán elengedem az állát, és még egy kis fertőtlenítőszert locsolva a gézre, visszatérek a seb ellátásához. Szerencséje, hogy nem kell összevarrni, és nem sérült komolyabban. - Valójában kicsit kerekítettem. Nem volt negyven, talán csak 36-37 óra... úgy valahogy – próbálom fejben összerakni az előző műszakom időtartamát, kijavítva az előző kijelentésemet, mert kicsit kényelmetlenül érintenek Joyce kedves szavai. Nem érzem úgy, hogy megérdemelném őket. Csak a munkámat végzem, ami a nehézségei ellenére is a világ legjobb munkája, és már akkor tisztában voltam a hátrányokkal, amikor ezt a szakmát választottam. Kétlem, hogy ettől annyira jó ember lennék, vagy hogy ez képes lenne eltörölni a milliónyi hibámat, kezdve az Afganisztánban elkövetettekkel. - A Grace Klinikából tanulsz főzni? Ezt nem mondod komolyan – csóválom a fejem nevetve. Nála nem lehet tudni, hogy mikor tréfál, és mi az, amit szó szerint kell érteni. Egyébként nem akartam én leszólni a sorozatválasztását, nincs nekem bajom egyik kórházas sorozattal sem, csak éppen nem kell elhinni mindent, amit azokban látunk. De hogy valaki abból vegyen konyhai tippeket, ez még annál is nevetségesebb, mint hogy mi munkaidő alatt szexelünk. - Nem lenne okosabb helyette Gordon Ramsayt nézni? - kérdezem vigyorogva. Azt nem teszem hozzá, hogy amúgy a fickó egyike apám megannyi „jóbarátjának”, és valószínűleg személyesen is be tudnám mutatni neki, ha szeretné. A továbbiakban kissé eltűnődöm azon, vajon hogy lehet az, hogy egy Joy-hoz hasonló fiatal, kedves, okos és nem utolsó sorban gyönyörű nőnek nincs „sem nőügye, sem pasiügye”? Hiszen ő velem ellentétben még nem is dolgozik két napokat egyfolytában. Írónőként talán kissé szeszélyes, és néha különc, ahogy a művészek általában, de tanárnőként folyton emberek között van, és biztos vagyok benne, hogy sokan kedvelik. Abban viszont igazat kell adnom neki – még ha csupán magamban is – hogy mindenki vágyik valakire. Időként valóban én is úgy érzem, hogy jó lenne nem az üres lakásomba hazatérni egy hosszú műszak után. Viszont ilyenkor elmegyek egyet iszogatni, és keresek valakit, aki ideig-óráig elnyomhatja bennem a magány érzését. Eddig bevált. - Dr. Szexi? - nevetek fel most már sokadszor a lány szájából jövő butaságokra. - Na jó, lehet újra meg kellene vizsgálnom a fejed, hogy nem ütötted-e be jobban, mint hittem – fogom két tenyerembe az arcát, és nézek mélyen ismét a szemébe, mintha újabb vizsgálatot végeznék. - A bringázás lehet, hogy monoton, de én a terepbringázásról beszéltem – mosolyodom el elnézően. - Abban nincs semmi monoton, nekem elhiheted. Kint történik, járatlan terepen, fák között, füves, köves, gallyas utakon, patakokon át... Igazából nagyon is izgalmas. Bringával viszont még nem próbáltam hegyet mászni, azt hiszem, az még nekem is túl meredek lenne. Szó szerint. - Tűnődöm el a furcsa ötleten. Ilyen is csak Joyce fejéből pattanhatott ki. Kicsit elmosolyodom a lány zavarán és bizonytalanságán. Szerintem úgy igazán az sem tartaná vissza a maradástól, ha zavarna a jelenléte – ami természetesen nincs így. Akkor mindenesetre sokkal magabiztosabbnak tűnt, amikor a nagy halom holmijával befurakodott mellettem az ajtón. - Persze, nyugodtan maradj, ameddig szeretnél – bólintok végül azért, nehogy a hallgatásomat ellenkezésnek vélje. Amúgy is épp az imént fogalmaztam meg magamban, hogy néha örülnék itthon a társaságnak munka után, nem igaz? - Szerintem nem vagy unalmas – tekintek rá kedves, szelíd mosollyal. Én igazából többnyire elég szórakoztatónak találom, a gyakori szeleburdi szómenésével együtt. És aztán a következő pillanatban már el is siet a konyharész felé. A tarkómat vakargatva megyek utána. - Hmm... őszintén szólva fogalmam sincs, hogy van-e... - nem sokat szoktam itt szorgoskodni, általában inkább kaját rendelek. És kakaót sem szoktam inni, helyette inkább a whiskyre szavazok, de most nem ellenkezem. Azt hiszem, ahhoz már túl fáradt vagyok, hogy versenybe szálljak az ismét elég határozottá váló tanárnénivel. Szóval odalépek, kinyitogatok egy-két szekrényajtót, abban a reményben, hogy mégis csak találunk valamit, hátha valamelyik exem hagyott itt kakaót, vagy csokiport, vagy bármit. Végül rá is lelek az előbbire az egyik fiókban. - Fűvel nem tudok szolgálnia, olyasmivel nem élek, de ezt találtam – tolom elé a dobozt. - Amíg te elkészíted, én megágyazom, rendben? És tiéd lesz a hálóm, ne is ellenkezz! - nézek rá komolyan, mielőtt visszafordulnék a holmijáért, felnyalábolnám a halmot, és bevonulnék vele a szobámba. A nőknek nagyobb szüksége van privát szférára, én meg három másik társammal éltem egy sátorban a sivatag közepén hónapokig, szóval elleszek simán a kanapén pár napig.
Trauma surgeon and Chief of Surgery at NewYork-Presbyterian
★ play by ★ :
• Matt Czuchry
★ hozzászólások száma ★ :
186
★ :
Re: Dave&&Joy-Paranoid
Vas. Júl. 15 2018, 20:53
Dave&joyce
I must be paranoid I never thought it would come this I'm paranoid
Mindig is tudtam ,hogy az agyam egy labirintus,amit még magam sem fedeztem fel. De ,ha esetlegesen férfiakról kellett elgondolkodnom ,akkor megszűnt létezni. Mert ugyan én is tisztában voltam ,hogy megadatott egy előnyösebb külső..de nem tudtam használni. Olyan volt ez,mintha a kezembe adtak volna egy imbuszkulcsot . Soha nem tudtam ,miként fogjam meg ,vagy egyáltalán jó irányba forgatom. Nem véletlen törtem el egyet a napokban. Ez volt a helyzet Dave-el szemben is. Tini korom óta magamba erőltetni ,hogy csak barátként nézzek rá. És ugyan sikerült magamba sulykolnom,de azért még voltak olyan pillanataim ,amitől zavarba jöttem. Vagy amitől úgy éreztem ,hogy inkább most mennem kéne. Mint a múltkor ,amikor a csak a szemembe nézett,úgy álltam fel a székből,mint akinek rakétát dugtak a seggébe ,és olyan sebességgel beszéltem ,mintha csak egy jól betanult tanagyagot magyaráztam volna. Dave olyan volt számomra,mint a csokis süti. Amit szerettem addig tömni magamba,amíg van. Főleg ha még citromos joghurtot is rakhattam rá..na mindegy. Szóval ha,túl sokat ettem előbb utóbb J.Lo kinövés nőtt a seggemre,amit annyira nem díjaztam. Nagyon gáz tud lenni ,amikor már a seggem/seggeim külön álló életet élnek ,és szomszédként kezelik egymást. Egy volt a lényeg,nem ronthattam el,ezt a kapcsolatot ,csak azért mert néha elgyengülök és legszívesebben...Joy koncentrálj! - Vigyázok magamra ,de azt hiszem ,valakinek el kellett vállalni a szerencsétlen ,sánta fekete bárányszerepét a családomban.- humorizálóm el a dolgot ,végül is így volt. Több szempontból kilógtam ,mint kéne . Nem mintha zavart volna ,csak eltudtam volna másképp is képzelni a gyerekkoromat ,de már elmúlt. Visszarázódok a régi formámba,és igyekszem Dave szavaira koncentrálni,nem éppen arra a háborúra ,am éppen a fejemben dúl. -Akárhogy is nézem ,nekem a 36-37 óra is sok ,mindegy hogy kerekítesz avagy sem. Én azt hiszem már a felénél elpusztultam volna .-jegyzem meg míg önfeledten kutakodok a szekrényében,és próbálom a nekem szükséges eszközöket kézhez keríteni. Bár úgy igen csak nehéz ,ha még csak a szekrényt sem érem fel normálisa. - Igazából ,nem onnan tanultam ,csak úgy vágtam fel a csirkét ,mint egy sebész. Igazán vicces volt. De ezek csak a szokásos marhaságaim,amikkel,magamat szórakoztatom .-kuncogok ,míg egyszer hátra pillantok rá ,és csak megrázom a fejemet. - Még csak az kéne ,hogy tőle tanuljak. Múltkor az egyik műsorán elbőgtem magam ,ahogy az egyik emberével beszélt ,szerintem ez borzasztó,mikor így megaláznak egy embert. Igaz ők ,ezt bevállalták. De akkor is ,Gordon Ramsay egy egy nagy seggfej .- vallom be kicsit indulatosan ,beleélve magam a dologba ,nem ártott volna nekem valamit az-az ember ,de nem volt szimpatikus ahogy az emberekkel beszélt. Vagy csak én voltam erre túl érzékeny,hisz engem mindig arra tanítottak ,hogy mindenkivel kedvesen kell bánni. Ez az egy volt amit Alabamában szerettem ,mindenkit elfogadtak ,ahogy van . És kulturáltan el tudták mondani a véleményüket ,avagy kocsmai verekedés útján elintézték. De ezt leszámítva békés hely volt. - Jaj ,ne csinálj már úgy ,mint aki nem tudja ,hogy jól nézz ki. És nem ütöttem be a fejemet ,én magamtól ilyen buggyant vagyok. Ezt sértésnek veszem ..meg kellett volna már szoknod . Azt hittem már eléggé ismersz .-rázom a fejemet ,és hang leejtésem sértettségről árulkodik,d az egész inkább színpadi túlzásként hat. A kezem még mindig mélyen kutakodik ,míg hallgatom Dave-t . Igazából kezdem úgy érezni ,mintha ez a szekrény az agyam lenne. Egyszerűen semmit nem találok benne. Persze ,ez csak félig volt igaz...amikor Dave szóval is megadja a választ ,azzal kapcsolatban ,hogy maradhatok. Megnyugszom ,és szíven szerint a nyakába ugranék ,de most fontosabb dolgom is van ,mint hogy letapizzam vagy ehhez hasonlók. - Köszönöm ,nagyon hálás vagyok érte,de azt hiszem az "ameddig szeretnél" részt gondold át .-vigyorgok rá amikor mellém ér ,és a segítséget nyújt. - Ülj be egy órámra ,azon tuti elaszol.- jegyzem meg szórakozottan ,és a doboz után kapok amit elém tol. A jó öreg Mimi nagyitól tanulva kezdem el ,használatba venni a port,az öreglány flepnis volt ,és gyakran túl sokat mondott ,mint amit kéne . De a kakaója ,elfeledtetett velem a lelki traumákat ,amiket okozott . Ahogy a kakaót kezdem el kevergetni ,hirtelen megáll a kezem a mozdulatban. - Nem ,nem,nem..- húzóm félre a kakaót ,ami már elég sűrű volt és Dave után megyek. - Én ezt úgy gondoltam ,hogy velem alszol. Mi van ha az ágy alatt van valaki ? - teszem fel a röhejes kérdést . - Én biztos nem alszom egyedül ,szóval velem alszol ! Figyelj ,nem tapizok ,nem horkolok,és hat bögre kávét megittam ,ami azt jelenti ,hogy az éjszaka folyamán nem fogok nyávogni ! - hadarom el az alvási szokásaimról ismeretes dolgokat . - Mert ha csak ötöt iszok ,akkor elfordul ,hogy álmomba nyávogok ,de az nagyon ritka .- gesztikulálok a kezemmel ,mintha csak ennek a gondolatát hessegetném el. - Szóval ,Én ott alszok ,Te meg itt .- mutogatok a két üres helyre ,és visszavonulok a konyhába ,hogy bögrébe töltsem a kakaót . Majd a hűtőből elővéve a habot ,feltornyozom vele mint két bögrét ,és a pultra teszem . - Kész a kakaó! -rikkantom el magam ,és kicsit meglepődök amikor rájövök ,hogy végül is nem reggel van ,nem nagyon kéne kiabálni. - Kész a kakaó ...- suttogom végül a szavakat ,és ha kiér a szobából ,megpróbálom a lehető legédesebb mosolyomat elővenni.
Megmosolygom Joyce tréfálkozását, ugyanakkor el is tűnődöm rajta. Máskor is említette már, hogy úgy érzi, nem illik a családjába – valószínűleg ezt nagyon más szavakba öntve fogalmazta meg, az ő nyakatekert stílusában – de ezt leszámítva még nem sokat tudok róluk. Azt hiszem, van bátyja, meg talán egy húga is... És néha emleget egy bizonyos Mimi nagyit, akihez legtöbbször valamilyen aranyos vagy vicces sztori köthető. De azt hiszem, kezdek kíváncsi lenni rájuk, és arra, miért is lett Joy amolyan kívülálló közöttük. Nem mintha nem ismerném az érzést. Én sem illek az enyéim közé, de ez amennyire egyértelmű, épp annyira nem szoktam beszélni róluk én magam sem. - A fekete bárány szerep számomra is ismerős, de a sánta részt azért inkább mellőzzük. - Különben is kár lenne ezekért a gyönyörű virgácsokért. Ezt azonban csak magamban fogalmazom meg az orrom alatt somolyogva. A munkaszokásaim kerülnek szóba, pontosabban a műszakjaim ideje, és akárhogy próbálom nem fényezni magam, Joy akkor is valamiféle hősnek próbál beállítani. Mostanra már mosolygok, miközben a választ fogalmazom. - Jó, azért ezekben a harmincvalahány órákban nem vagyunk egész végig talpon. A nyugisabb időszakokban el tudunk vonulni a pihenőszobába... bár van, hogy ez csupán tizenöt-húsz perc alvást jelent, de néha az is csodákat tesz. A köztes időben pedig: kávé. Uhh, néha már nem is számolom, mennyi kávét öntök magamba, csak reménykedhetek, hogy nem kapok koffeinmérgezést – jegyzem meg a fejemet ingatva. Na és most tényleg nem is sokat túloztam. - Értem már. Hát ezt mindenesetre szívesen megnéztem volna, kár, hogy nem láthattam – nevete fel. A Grace Klinikás, csirkeboncolós sztori most kezd csak igazán érdekelni. Joy, a kezében a nagy késsel, vagy szikével, vagy bármivel is végezte a műtétet... amint orvosi módszerekkel készíti el a kaját. Csoda, hogy nem sérült meg! - Hmm... - Ez most eszembe sem jutott, hogy Ramsay gyakran micsoda seggfej az emberekkel. Mondjuk az ilyesmi rólam általában amúgy is lepereg, de fogadnék mernék, hogy Joyce-szal kölcsönösen fel tudnánk egymást bosszantani nagyon szépen. - Szerintem ki tudnál állni magadért – jegyzem meg mosolyogva, de ezt igazából bóknak szánom. - Hééé, na! - lépek oda drámakirálynőhöz békítően, a vállát érintve. - Bocsánat, hogy a „buggyantságodat” új-keletű dolognak véltem, és a sérülésedhez kötöttem. Néha még Dr. Szexi is tévedhet – próbálok nem nevetni, de ettől a névtől valami gagyi, doktoros szappanopera hősének érzem magam. Mint Joey szerepe, Dr. Drake Ramoray, a Jóbarátokban. Nem felelek semmit Joy további hálálkodására, sem arra, hogy gondoljam át a maradása határidejét, csak mosolygok rajta ismét. Nem aggódom sem amiatt, hogy zavarna, de ha mégis így lenne, abban is biztos vagyok, hogy meg tudnánk beszélni. Szóval inkább fogom a holmiját, és bevonulok a hálómba. Már átdobáltam a párnáimat meg a paplant a közeli fotelba, és épp lehúznám az ágyneműt, hogy az övét tegyem fel, mikorra utánam csörtet. Tiltakozását hallva kissé megmeredek, és úgy hallgatom őt végig, enyhén felvont szemöldökkel. Először még biztos vagyok benne, hogy csak viccel. Szörnyek az ágy alatt? Szórakozik velem. De aztán a szavai mögött kezdem megsejteni a komolyságot, és némi valós aggodalmat. Lehet, hogy tényleg félne egyedül álomra hajtani a fejét? Vagy csak simán szüksége van a társaságra. A sok fecsegést hallva, azonban nem tudom nem égnek emelni a tekintetem. Főleg mert mire én is szóhoz juthatnék, már sehol sincs. Makacs nőszemély. Tanácstalanul álldogálok még pár pillanatig, hogy akkor most mihez is kezdjek. Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e, de ő már eldöntötte helyettem is. Szóval végül úgy rendezem el az ágyneműt, hogy mindkettőnkké megférjen egymás mellett. - Az egész lakóközösséget meg akarod hívni kakaózni? Azért kiabálsz így? - csóválom a fejem helytelenítve a hangoskodását, de a szám szélén most mosoly bujkál. Azt hiszem, mellette az embernek valahogy folyton jó kedve van. Bár most muszáj lenne komolyabban váltanom vele pár szót. - Na jó, figyelj, Joy! Értem én, hogy nem akarsz ma egyedül maradni, és nem bánom, ha mellettem alszol, de tudnod kell, hogy én nyávogásnál néha többet is teszek álmomban... - kezdek bele a témába óvatosan, bár utálok erről beszélni, és nem is szoktam. De annak ellenére, hogy ma már elég fáradt vagyok, és talán olyan mozdulatlanul alszom majd, mint egy darab fa, azt hiszem, tudnia kell, mire vállalkozik. Ha ordítva riadok fel mellette, az nem fog javítani a nyugodt éjszakáján, vagy az általános kedélyállapotán. - Időnként elég nyugtalanul alszom – teszem hozzá, és nem magyarázom meg ennél jobban. A vőlegényével együtt szolgáltam a tengerészgyalogságnál, szerintem össze tudja rakni magában a kettőt, ha akarja.
Trauma surgeon and Chief of Surgery at NewYork-Presbyterian
★ play by ★ :
• Matt Czuchry
★ hozzászólások száma ★ :
186
★ :
Re: Dave&&Joy-Paranoid
Szer. Júl. 25 2018, 00:48
Dave&joyce
I must be paranoid I never thought it would come this I'm paranoid
Amikor megismer valakit az ember rögtön érezz valami,megtörténik az első benyomás,és onnantól van egy kialakult képünk a másikról. Ez nálam soha nem működött ,Cash formálta a véleményemet,nekem nem volt első benyomásom ,ahogy kialakult képem sem a másikról. Mindent Cash szemüvegén keresztül láttam,mert Ő így akarta. Dave esetében viszont nem így volt ,amikor megismertem őt,talán akkor kezdtem felismerni ,hogy lehet másképp is csinálni. Hogy nem kell minden emberhez bizalmatlanul állnom. Dave-el valahogy ,minden olyan könnyed volt ,és természetes. Ami kontrasztot állított fel bennem. Mondhatni kezdtem kilátni a Cash-féle kódból,ami évek óta ott lebegett a szemem előtt. Ezzel viszont következmények jártak,több évnyi fájdalom ,és titkolózás a családom és a barátaim előtt. Szörnyeteget csinált belőlem ,egy olyan szörnyeteget ,aki képes volt fél óráig a tükör előtt tollászkodni ,csak hogy a lila foltok ékeskedő nyomát eltüntesse. Nem akárhogy hazudtam,hanem benne éltem a hazugságban. Én és Cash voltunk az éltető elemek. Boldog pillanatok ,amiknek csak egy szeletje volt igaz,csókok amelyeket többnyire az egymás iránt érzett düh szított. És az együttlétek ,amiket többnyire csak Ő akart annyira...Gondolataim egyre mélyebbre merülnek el ,és nem nehéz észrevenni ,hogy talán újra élem ugyanazt. A teljes megalázkodás,terror,és az előre megírt lépések. Mindez Cash volt ,ez az egész Ő volt. Én mégis hazudtam ,ahogy szoktam. De időről,időre megtanulja az ember ,hogy van olyasmi amiről nem kell beszélni. Csak magadban tartod ,és egyszer megemészted talán. Dave hangja tompán csengve hallom ,mintha teljesen beszippantott volna valami. A felismeréseim ...a berögződéseim. Megrázom a fejemet ,és igyekszem felvenni a fonalat ,amit én indította el ,de mégis valahol félúton elhagytam. - Pedig a sánta barik cukik .- jegyzem meg cserfesen ,mintha csak mindennapi dologról beszélnénk . Próbálok ,minden erőmmel visszarázódni,az előző állapotomba ,de valahogy olyan mélyre kerültem ,hogy nem látok belőle kiutat. Nem voltam soha ,az a fajta ,aki szomorkodik ,vagy éppen mélabús magányba réved távolabb a világtól. Leginkább vidáman habzsoltam az életet ,míg nem beleütköztem ,egy olyan problémába ,amit már egyedül nem voltam képes megoldani. Talán ezért is vagyok itt,és talán azért mert Dave nyújt nekem valamiféle biztonságérzetet...még ha nem is tudja az igazságot. - Pedig a sok kávé nagyon egészségtelen..ki kéne alakítanod valami rendszert az életedben ,mert ha így folytatod ,nem lesz jó vége .- hát ezt jól meg azt mondtam ,pont én aki rendszertelenül élte a minden napjait. Én aki,naponta hat kávét töltöttem magamba . Én ,aki meg van győződve arról ,hogy totál igaza van . Nem akartam neki megmondani,miként éljen . De kicsit aggódtam érte,állandóan túlhajszolja magát ,és mindig mások igényeit tartja szem előtt . Még most is,az éjszaka közepén ,amikor aludnia kéne. Kezdődő bűntudat,már kezd felemészteni. Míg a saját kakaómat kevergetem ,és próbálok úgy csinálni ,mint aki ártatlan...megértően hallgatom a szavait. Mert tudom miről beszélt ,és nem is kellett ennél többet mondania,mert valahol sejtettem ,hogy erről az időszakról nem szívesen beszél. Így csak megérintettem a kezét ,és megsimogattam a kézfejét. - Nem muszáj velem aludnod ,lehet kicsit túlságosan rápörögtem a dolgokra .- vonom össze zavartan a szemöldökömet ,míg keresem a megfelelő szavakat ,amivel esetleg nem szólóm el magam Cash el kapcsolatban. - Ne haragudj nem akartam pofátlan lenni ,vagyis már így is az voltam ,de azért annyira mégse haragudj érte ..- veszem elő a sajátos formámat ,és bocsánatkérően meredek rá. - Tudod ,ilyen vagyok . Cash próbálta ez belőlem kinevelni ,de aki pofátlannak születik ..azt hiszem az ,az is marad .- mosolyodok el ,míg belekortyolok a kakaómba . - Amúgy...-kezdek bele izgatottan. - Van egy szingli kolléganőm ,most érkezett ,Texasból azt hiszem .-gondolkodok el egy pillanatra hatásszünetet hagyva. - Okos ,és nagyon csinos is. Mit szólnál ,ha összehoznék neked vele egy randit ? - teszem fel a kérdést ,bár Mimi nagyi szokása volt ez ,de szerintem jót tenne neki ,ha egy kicsit kikapcsolna. - Vagy meg van ,menjünk el négyes randira. Talán akkor bátrabb vagyok ,randi szempontjából ,ha ott van valaki akit ismerek. Tinderen szedtem össze . - vetem be a nagy ötletemet ,de igazából ez annyira nem nagy ötlet. Tekintve ,hogy végignézhetném ,ahogy Dave-t az egyik kolléganőm az ujja köré csavarja. Na jó,ez így már nem is olyan fénye ötlet.. - Na jó,lehet hogy az nem cukor ,ami abban az üvegben van .-mutatok vádlóan az üvegre . - Borzasztó vagyok...- temetem végül bele az arcomat a tenyereimbe ,igazából tényleg annak éreztem magamat ,jelenleg azt sem tudtam éppen ki vagyok. Kinek kéne lennem..eddig mindig megmondták ki legyek...
Látom, hogy Joyce elkalandozik, gondolatban teljesen máshol jár, és az a hely nem lehet túl szép vagy kedves a számára. Nem teszem szóvá, csak várok türelmesen. Úgy gondolom, talán szüksége van egy kis időre. Mindazok után, amiken mostanában keresztülmegy, nem csoda, ha kicsit össze van zavarodva, vagy kell neki egy-két pillanat. A sánta baris véleményét viszont inkább nem kommentálom, csak megforgatom a szemeimet. Aztán aggodalmaskodni kezd a kávéfogyasztási szokásaim miatt, amire muszáj kissé megemelnem a szemöldökeimet. Nem mondom ki hangosan is, hogy „éppen ő beszél?”, a tekintetem így is épp elég beszédes. - Szeretek veszélyesen élni – kontrázok neki tréfásan. De amúgy valóban így van. Vannak napok, amikor konkrétan üldözöm a veszélyt, kell az adrenalin, ezért is adózom többféle extrém sportnak is rendszeresen. De ezt leszámítva mindig figyelem, mit viszek be a szervezetembe, tudom, mennyit bírok el és mire vagyok képes, odafigyelek magamra. Az alvásmegvonást és a kávétöbbletet is igyekszem így vagy úgy kompenzálni. Nem kell miattam aggódni. Amíg Joy a konyhában ténykedik, úgy döntök, ideje megágyaznom, hogy aztán mielőbb vízszintesbe kerülhessünk. Mármint mindketten külön-külön, legalábbis ez lenne a terv, hiszen már elmúlt hajnali három óra is. A kis bestiának azonban más tervei vannak, és esélyt sem ad ellenkezésre. Nekem meg amúgy sincs kedvem vitázni vele ilyenkor. Szóval elrendezem az ágyneműt, majd utána megyek, hogy legalább tisztázzam vele, mire számíthat. Igazából magam sem tudom, miért foglalkozom ezzel, hisz nem szoktam minden nőnek, aki megfordul az ágyamban, elújságolni, hogy amúgy néha rémálmaim vannak. De azért azt hiszem, ez most teljesen más. Joyce teljesen más. Viszont amint közlöm vele a tényeket, megint olyan tempóban fecsegni kezd, hogy nagyon szóhoz sem jutok mellette. - Kinevelni? - ráncolom a homlokom a Cash-sel kapcsolatos megjegyzésére. Eleve furcsa újra hallani az egykori bajtársam nevét. Mostanában már nemigen szoktunk beszélni róla. Több mint öt éve, hogy meghalt. Már továbbléptünk. Úgy gondolom, hogy Joy is. De ez a mondat a szájából olyan furcsán csengett, hogy muszáj volt visszakérdeznem, mégis mit ért ez alatt. Azonban mire észbe kapnék, ez a nő már megint a szerelmi életemet próbálja elrendezni, én meg csak kapkodom a fejem, hogy te jó ég, hogyan lyukadtunk ki ismét ennél a témánál. - Na jó, állj! Állj! Joyce! Fogd már be egy kicsit! Egyáltalán mi a fenéről beszélsz? - nevetek fel halkan, hitetlenkedve. Egyszerűen nem hiszem el ezt a nőszemélyt! - Magyarázd már el nekem, hogy jutottunk el a dupla randihoz onnan, hogy velem akarsz aludni? Oké, tudod mit? Inkább ne magyarázd el! Csak megfájdulna a fejem – közelebb lépek, elveszem tőle a bögrét, és félreteszem egy kicsit a pultra. Majd két oldalt megfogom a két vállát, és a tekintetét keresem. - Először is: nem bánom, hogy ha velem alszol. Nekem is kényelmesebb ott, mint a kanapén, és nincs kedvem még egyszer megágyazni, szóval erről nem akarok több szót. Másodszor pedig... - ujjiammal az álla alá nyúlok, hogy most jól figyeljen. - Nem vagy pofátlan. Na jó... talán egy kicsit mégis. De engem nem zavar. Ha valami nem tetszik, majd szólni fogok, rendben? Addig is: nyugi. Harmadszor pedig: Nem! Nem fogsz összehozni semmilyen kolléganőddel, azt most szépen el is felejtheted – ingatom a fejem. Nekem erre most komolyan semmi energiám. Ismerkedni, randikra járni. Ismerkedem én a magam módján, nekem az pont elég. Nem értem, miért erőlteti ezt a témát. - Mondtam, hogy ne aggódj a szerelmi életem miatt. - Engedem el őt, majd a pulthoz lépek, a derekammal neki támaszkodom, és kézbe veszem a nekem szánt bögrét. - És most akkor mesélj csak nekem erről a tinderes pasasról! – szólítom fel, mert amúgy nem nagyon tetszik ez nekem. Összeáll nekem itt valami barommal, megint résen kell lennem, hogy vigyázzak a hátsójára. Belekortyolok a kakaóba, majd szinte ugyanazzal a lendülettel vissza is engedem a számból a bögrébe az italt. - Bocs, de ez borzalmas. Én ezt nem iszom meg, és szerintem te se tedd. Inkább töltök még egy-egy whiskyt – teszem félre a kotyvalékát, majd a kanapé mellé lépek, és az egyik kezemben a poharainkkal, másikban az üveggel térek vissza.
Trauma surgeon and Chief of Surgery at NewYork-Presbyterian
★ play by ★ :
• Matt Czuchry
★ hozzászólások száma ★ :
186
★ :
Re: Dave&&Joy-Paranoid
Szomb. Aug. 11 2018, 22:55
Dave&joyce
I must be paranoid I never thought it would come this I'm paranoid
Cash halála magával hordozott egy fajta nyugalmat ,és bár nagyon nem ezt kellett volna éreznem. Leginkább gyászolnom kellett volna ,de amikor meghalt ,én akkor lehettem igazán újra önmagam. Fájdalmas volt erre gondolnom ,és arra hogy voltaképp nem a vőlegényem elmúlása mardos ennyire ,hanem az hogy felszabadultam. Cash kínzó béklyói megbénítottak lelkileg ,és csak egy fajta emberi közeledést ismertem,ami erőszakkal járt. Megismerkedésünk mesébe illő volt ,egy tetőn..mintha már akkor jelezni akarták volna,hogy innen már csak lefelé vezet az út. Pár hónap múlva pedig ez be is következett ,ám az út maga volt a pokol. Göröngyös ,sziklás én pedig csak zuhantam. A kapaszkodómat ,pedig egy valaki jelentette Cahs,aki csak egy valami árán volt hajlandó segítőkezet nyújtani,ha meghajlok az akaratának. Ez volt számomra a legnehezebb ,és talán nem is azért ,mert olyan makacs hévvel kiálltam az igazam mellett..hanem leginkább azért ,mert elvesztettem önmagamat. Amint elhitette velem ,hogy nekem/nekünk ez lett a legjobb újra nyugodt voltam ,e ez csak egy veszendő pillanat volt ,mert pár hónappal később újra kezdődött minden. Mintha az ördöggel éltem volna együtt,akinek minden hatalma meg volt erre ,és gondolkodás nélkül kihasználta. Cash ismert,tudta hogyan kell minden ellenállásomat a földbe tiporni,és a föld alá ásni jó mélyre ,hogy még csak véletlen se szedjem elő. Ha mégis erre vetemedtem ,újra manipulálni akart. Ugyanezt megetette mindenkivel,aki körülöttünk élte a mindennapját. Ugyanezt megtette Dave-el. Egy meggondolatlan kijelentés elég ,és újra éledt a múlt hamvaiból. Mintha még most is itt lenne ,itt volt . Csak nagyot nyeltem mielőtt válaszoltam Dave-nek,mert legszívesebben ,mindent elmondtam volna neki ,de nem tehettem meg. Így visszanyeltem a szavakat ,és hagytam hogy tovább mardosson. - Én csak ...- motyogok,istene Joy ne motyogj ,Ő nem Cash ..Ő nem számon kér. - Csak egy nyelvbotlás .- vonom meg kicsit eltúlzottan a vállaimat,hiába akarom visszagyűrni az árulkodó mozdulataimat ,az idegesség nő bennem ,és ha így folytatom lassan robbanni fog. - Túl sokáig éltem egy katonával ,úgy nézz ki .- érzem a feszes mosolyt az ajkaimon,ami szinte azért kiáltozik ,hogy valaki mentsen ki a saját boröntőnőm falai közül. Szerencsére ,ezt Dave meg is teszi ,még ha nem is szánt szándékkal ,de ahogy csendre int a gondolataim is abban a pillanatban lassabb vizekre eveznek. Én pedig igyekszem a szemébe nézni ,ami mindig is furcsa mód..megnyugtatott . Láttam valamit benne ,amitől egy egészen kis pillanatra elszállt minden gondom. Ugyanakkor ott volt az a fránya zavar is ,amitől az őrületbe kergettem saját magamat. Mikor értem el azt a szintet ,hogy pirulós kislányként kihátráljak ,egy férfi figyelme alatt ?! Épp szóra nyitnám a számat ,amikor magyarázatot kér ,igazából erre is készen álltam. Nekem aztán mindenre van magyarázatom ,de ahogy visszakozni kezd ,az mosolygásra késztet. Valóban ,ha én magyarázatot adok ,egy olyan dologra amire igazából nem is nagyon lehet...annak leginkább még nagyobb zavar lesz a vége. Vagy éppen fájdalom amit,nem szándékkal idézek elő az emberekből. Egyszerűen magamban hordozom ezt a gént Hensonok,már csak ilyen nagy dumások. Kicsit felsóhajtok a szavai hallatán,és már közel sem érzem ,azt hogy semmi keresni valóm itt ,mert azt hiszem a lehető legjobb helyre jöttem. Nagyon erősen koncentrálok Dave szavaira,az-az nagyon szeretnék ,de ezek a lopott érintéseket ,minden idegvégződésem megérzi. - Rendben,ígérem megpróbálok lenyugodni ...de azért annyira ne reménykedj .- vigyorodok el huncutan ,míg próbálok lenyelni a szavakat. - Pedig nagyon helyes lány tényleg,egy randiba még nincs semmi ...- azt hiszem nem egészen sikerült lenyugodnom,mint ahogy ígértem. Ártatlanul pislogok fel rá,mint egy ovis kislány,aki most firkálta össze a falat zsírkrétával. - Abbahagytam...abbahagytam..- harapom be az alsó ajkamat ,hogy még véletlen se essen ki egy szó se a számon. Na,ezért utáltam csendkirályt játszani,soha nem nyertem... - Ó,hát elég furcsa pasas ,ami azt illeti ..- esem gondolkodóba,amint Patrickre gondolok. - Igazából elég magának való,nem is nagyon tudok róla semmit...pedig esküszöm nem csak én beszéltem. Próbáltam normális beszélgetésbe elegyedni vele ,de Ő valahogy nem volt ebben partner. Meg azt mondta ,hogy Ha lehet csak akkor keresem ,ha az ágyban kötünk ki. Én azt hittem a randi ..még mindig randit jelent ,de ezek szerint más értelmet nyert.- vonom meg a vállaimat játékosan . - De a múltkor,randiztam egy lánnyal is ,azt hittem már a másik oldalra játszom ,de kiderült hogy még mindig hetero vagyok szóval...- kuncogok a kakaóm felett,amit hahotázás vált fel ,ahogy Dave a kakaót vissza is engedi a szájából oda ahova való. Valóban nem volt finom ,aminek csak egy valami lehetett az oka..a dobozon díszelgő lejárati dátum. - Igazból ,ez ...- mutatok a bögrére .- Ez nem az én hibám ez egy lejárt kakaó .- tolom az orra elé a dobozt ,hogy Ő is meggyőződhessen róla. - Szerinted a pia segít az én hiperaktív elmémen ,hogy lenyugodjon és alvásra kényszerítse elnyűtt testemet ? - nézek rá felvont szemöldökkel. - Nincs valami lónyugtatód ,az talán hatna ,mint az a pár vacak amit beszedtem ...mert már este nyolckor beszedtem 4 darabot ,de mintha koffein-t adagoltam volna magamnak. Elképzelhető ,hogy érzem azt is ,ahogy hajhagymáim életre kelnek ? - nevetgélek ,és csak megrázom a fejemet a saját butaságaimon - Szerintem nagyon bevertem a fejemet .- jegyzem meg ,majd elindulok felfedező útra a lakásban ,és megállok a kanapé előtt . Aztán a lakás összes szegletében ,nem tudom igazából mit keresek. Talán valamit ,ami arra utal ,hogy nincs egyedül...a családját ..egy képet bármit.
Figyelmesen tanulmányozom a lány szépséges arcvonásait. Nemigazán értem, hogy mi történt hirtelen, mitől lett a folyton vidáman fecsegő Joyce-ból egyik pillanatról a másikra egy zavartan motyogó, a tekintetemet kerülő lányka. Talán Cash említése teszi. Azt hittem, elég idő telt el az elvesztése óta ahhoz, hogy túllépjen rajta, de most úgy látom, tévedtem. Az sem kizárt, hogy egykori barátom fájdalmas emléke, belőle egy rész örökké vele marad. De most olyan védtelennek és gyámoltalannak tűnik, ahogy lesüti a pillantását, ahogy leejti a vállait, mint egy ártatlan kis nyuszi, hogy kedvem lenne átölelni őt, és elmondani neki, hogy én mindig itt leszek, hogy vigyázzak rá. Ám Joy annyira zárkózott jelenleg, hogy félek, bármi ilyen próbálkozással átlépnék egy határt, ezért nem teszem, inkább csak hagyom, hogy végül elterelje a témát. - Elhiszem, hogy helyes, kedves lány... Hogy ne lenne az? Hiszen tanár. A tanárnénik szinte mind aranyosak – jegyzem meg egy mosollyal, egyben elejtve felé egy burkolt bókot is, aztán a fejemet ingatom. - De nekem erre most nincs időm. Ismerkedni, randikra járni... A harmincvalahány órás műszakjaim között még a családi céggel is foglalkoznom kell, ennél bárki jobbat érdemelne – legyintek. - Bár nyilván akkor legalább lenne kit magammal vinnem a hétvégi jótékonysági gálára, amit apám szervez – szusszanok egyet kissé ingerülten. A jótékonyság részével nincs semmi bajom, sőt! De a fater még egy ilyen estét sem jóindulatból hoz össze, hanem mert jó reklám, és közben tovább egyengetheti az üzleti kapcsolatait, engem pedig belerángat, mert tudja, hogy a belemet kidolgozom, akkor is odateszem magam, hogy elég pénz jöjjön össze, és jó helyre menjen. Talán elvihetném magammal az egyik ápolónőt a kórházból. Hacsak... - Eljöhetnél velem. Valószínűleg unalmas lesz, és fárasztó, de kárpótolhatna a pezsgő meg a társaságom... És én is szívesebben mennék akkor – billentem oldalra a fejem, úgy várom, hogy véleményt mondjon. Aztán kicsit kifaggatom, mi is a helyzet az említett tinderes pasassal, de a válaszától csoda, hogy nem kapok azonnal szélütést. - Joyce, ne őrjíts már meg! Mi a francról beszélsz?! Hát én esküszöm, hogy... Lányokkal randizol, meg bunkó seggfejekkel? Mármint ne érts félre, ha lányokkal érzed jól magad, csináld, de ne mondd már, hogy ennyire kétségbeesett vagy, hogy minden idióta jött-menttel képes vagy összeállni?? - Ennek a nőnek tényleg elmentek otthonról? Kicsit felkaptam a vizet, úgy igazán magam sem tudom, hogy min. Ellépek tőle, a hajamba túrok, oda-vissza lépek néhányat, mély levegőt veszek, majd újra felé fordulok. - Okos vagy, és gyönyörű, vicces, kedves. Azt hittem, ennél azért magasabbra helyezed a mércét. Vagy most már a randi applikációidat is ellenőriznem kéne, hogy biztos ne kerülj bajba valami barom miatt? - vonom fel a szemöldökeimet. Ez igazából költői kérdés, nem fogom azért ennyire ellenőrizgetni, pedig lehet, tényleg nem ártana. A fejemet csóválva lépek odébb, de a borzalmas kakaó után, ahogy mindkét bögrét a mosogatóba ürítettem, újra elővarázsolom a korábbi poharainkat, és töltök is magunknak whiskyt. Ám Joy persze ezt sem tudja csak úgy fogni és felhörpinteni anélkül, hogy hosszadalmas prédikációba ne kezdene. Nem szólok közbe, hogy értetlen arckifejezéssel hallgatom, miközben én a magam részéről azért beleiszom az italomba. A mondandója végére azonban leteszem ismét a piát, és közelebb lépek a lányhoz. - Hé! Én nem hiszem, hogy bármi baj lenne a fejeddel. De a stressz meg a kialvatlanság okozhat néha hasonló élményeket. Lónyugtatóm nincs, de az alkohol átmenetileg tényleg segíthet egy kicsit. És próbálj meg legalább ma estére megfeledkezni mindenről, a hangokról, a levelekről. Itt biztonságban vagy, oké? Nem lesz semmi baj – próbálom megnyugtatni, mert az egészből azt szűröm le, hogy a történtek nagyon megviselték, és leginkább tényleg egy kis nyugalomra lenne szüksége. - Na, gyere ide! - húzom közelebb magamhoz, és átölelem. Egy ölelés ilyen esetekben néha csodákat ér.
Trauma surgeon and Chief of Surgery at NewYork-Presbyterian
★ play by ★ :
• Matt Czuchry
★ hozzászólások száma ★ :
186
★ :
Re: Dave&&Joy-Paranoid
Vas. Nov. 25 2018, 13:30
Dave&joyce
I must be paranoid I never thought it would come this I'm paranoid
Néha a saját fejemben létrejött zavar összekuszál mindent. Pedig én próbálok ebből a romhalmazból várat építeni ,de mindig is ügyetlen voltam az ilyen dolgokban. Ben mindig is gyakorlatiasabb volt nálam, és Ő talán kevesebbé volt szétcsúszva. Nos, a családban nekem ez a szerep jutott . Olyan volt ez, mint egy színdarab amiben neked a fa szerepe jutott, és ugyan nem csinálsz semmit, nincs is jelentőséged, mégis Te izgulsz a legjobban. Bárcsak elmondhattam volna, Dave-nek mindent, és nem csak egy töredékét ismerte volna annak, ami valójában történt . Vajon mi történik, ha egyszer rájön mindenre ? Ez a kérdés annyiszor feltevődött már bennem , és annyiszor sarkalt elhatározásokra..de nem tudtam mi lesz. Ettől féltem a legjobban, az ismeretlentől. És elveszteni, azt ami fontos számomra. A legelkeserítőbb az egészben, hogy akkor sem tehetek semmit. Mert tönkretenne mindent, és nem bírnék el a súlyával. Így igyekeztem a mostani helyzetemet is úgy felfogni ,hogy csak egy próbatétel. Amit simán megoldok.Eddig nagyon jól megy, máris ott kötöttem ki ahol lehet nem kéne . Fantasztikus, én meg a nagy terveim. Ezek közé a terveim közé sorolható az is, hogy Dave szerelmi életét akarom rendbe hozni. Hogy miért ? Nos, ha előbb utóbb nem lesz mellette valaki,engem nem biztos ,hogy bármi meg gátol majd abban ,hogy rá másszak. Így az tűnt a legcélszerűbbnek, ha próbálok egy mellé illő lányt keresni , majd összehozni őket. Ez viszont nehezebben ment ,mint ahogy az én programomban ez szerepelt. Jó valahogy sejtettem , hogy Dave nem fog örömtáncot leejteni , de legalább esélyt adhatna ennek az egésznek. Figyelmesen hallgatom Őt ,és csak egy nagyot sóhajtok. - Hát jó ,csak gondoltam kikapcsolhatnál egy kicsit. Nagyon sokat dolgozol ,tudom neked ez az életed ,és ez egy nagyon szép dolog ,hogy életeket mentesz ,de magadra is szánj időt .- nézek a szemeibe komolyan . Bár nem mintha lett volna jogom az ilyesmiben tanácsokat osztogatni,főleg úgy ,hogy jelenleg az egész családom előtt sumákolok. Mint egy óvodás ,aki a napokban megevett egy kiló nápolyiit ,majd mikkor kérdőre vonják a tagadás mögé rejtőzik. Végül is csak egy vőlegényt kamuztam magamnak ,az annyira nem gáz ,nem ? Vagy igen ? Mialatt kezdek a saját gondolataimba belezavarodni . Észreveszem ,hogy Dave hangulata a gála említésre megváltozik. Nem tudtam sokat ,az apjával való viszonyáról,de azt sejtettem ,hogy nem túl jó a viszonyuk. Akárhányszor szóba került ,Dave furcsán reagált és inkább nem is feszegettem tovább nála a család témát. Most így belegondolva nem is tudtam róla olyan sok mindent ,pedig jó pár éve ismerem ,de volt pár dolog ami még homályos volt . Míg az agyam próbálja feldolgozni önmagát ,Dave még hozzápakol a feldolgozandó dolgokhoz ,ennek eredményeként csak pillogok rá egy ideig,mint valami idióta aki nem értette a kérdést. Szóra nyitom a számat ,aztán becsukom . Nem jön ki rajta egy árva szó sem . Nos,van az a pillanat ,amikor Joyce Henson elnémul. - Szívesen elkísérlek ,de jobb ha én csak gyümölcslevet iszok,mostanában nem jól sült el a dolog ha ittam.- vigyorodok el ártatlanul ,de legszívesebben örömtáncot járnék..amit természetesen nem fogok ,és igyekszem a mosolyomat is kellőképp visszafogni. Nem mintha ez a meghívás bármit is jelentene,én valahogy így is túlpörögtem az egész dologtól. Esküszöm úgy érzem magam ,mint akinek itt az ideje ,hogy ketrecbe zárjanak. Nem tudom mitől hullottam így szét ,sokkal jobb volt míg a félelem vezérelt ,akkor nem volt meg annak az esélye ,hogy esetleg rámászok Dave-re . Vagy esetleg én nem képzelgek arról ,hogy Ő mászik rám...Ábrándozásomból Dave hangulatingadozása rázz fel,és úgy pillogok ,mint Rozi a moziban. A kezemben lévő italt kezdem el bámulni ,és egyik lábamról a másikra állok. Úgy éreztem ,mint egy rossz kislány ,akit most jól megszidnak. Végül is ezt történt nagyjából... - Sokszor nem elég az ,ha valaki csinos,okos,és vicces . Ezek mellé az is társul ,hogy rohadt idegesítő tudok lenni ,és túl tudok pörögni. Amit szerintem rajtad ,és a bátyámon kívül senki nem visel el.- rázom a fejemet ,mert végül is így volt . Sok ember szeretett ,de épp annyinak mentem az agyára. Szóval mondhatni egyensúlyban volt a dolog ,de egy olyan valakinek ,mint én nehéz párt keresni..Felért a lehetetlen küldetéssel. - Múltkor gondolkodtam ,hogy apácának megyek ,de aztán rájöttem ,hogy az a hajó már elúszott . Ezért regisztráltam oda fel ,meg mert kicsit unatkoztam. Aztán gondoltam,semmi baj nem történhet abból ,ha randizok pár emberrel. - sóhajtok szomorúan ,mert valóban sok volt az elmúlt hónap nekem ,és minden ami mostanában történt csak tetőzte ezt. - Szóval igyam magam satu részegre azt mondod ? - vonom fel a szemöldökömet játékosan ,és próbálok visszatérni a régi önmagamhoz. Ahhoz a lányhoz,aki mindent elpoénkodott ,és aki képes volt ideállítani az éjszaka közepén ,mert ...paranoiás . Jobb döntésnek láttam ,ha most lehúzom az egész pohár tartalmát ,ami azonnal a fejembe száll és... Elhatározásom éppen addig a pillanatig tart ,míg át nem ölel . Amitől túlságosan is biztonságban ,és otthon érzem magamat. Nem szabadna ezt éreznem. Mégis úgy bújok hozzá ,mint egy hálás kiscica ,aki már megjárta a hadak útját. Na jó ez így fura a kiscicák nem járnak meg ilyesmit ,miért zavarodok már megint össze ? A gondolataim egyre jobban elterelik minden figyelmemet ,és valószínűleg ezért sem veszem észre magamat. Már nem kiscicaként simulok bele az egész helyzetben,hanem inkább ,mint egy vadmacska aki épp vadászni készül . Joy ! Állj le ,ennek nem lesz jó vége ! Nem mintha a kezeimnek lenne füle ,de ha lennének is nagy eséllyel süketek lennének. Mert az egyik tenyerem ,már a mellkasát kezdi el birizgálni. Végül is ebben még nincs semmi ,nem igaz? - Köszönöm..-suttogom halkan ,majd a vállára hajtom a fejemet. Annak tudom be ezt az egészet ,hogy még mindig össze vagyok zavarodva a történtek miatt. De az jó hír ,hogy van aki megnyugtat. - Sajnálom tényleg ezt az egészet ,de nem tudtam kihez fordulni . Meg sajnálom azt a borzasztó kakaót is .- kuncogok ,kicsit már jobb kedvre derülve. Viszont az továbbra sem volt túl jó irány számomra ,hogy a gondoltaim vészesen kezdtek másfelé elkalandozni. Eltávolodva egy kicsit Dave-től, elmosolyodom. Azt hiszem ennyi "jutalomfalat" elég volt... - Tudsz táncolni ? - teszem fel a kérdést incselkedve tőle, míg megindulok . Őszintén elég tanácstalanul bandukolok, a szoba egyik végéből a másikba. Ha Dave lennék, hova tenném a zenelejátszót ? Bár lehet csak én ragadtam az őskorban, és már senki sem használ olyat. Rajtam kívül... - Hova tetted a magnódat Dave Connor ? - teszem fel a kérdést, mialatt alaposan körbe nézek.
Mosolyogva hallgatom Joyce szavait, és némi erőfeszítések árán visszafogom magamat, hogy ne forgassam a szemem, vagy ne ingassam a fejem, de közben az jár a fejemben, hogy „komolyan, Joy, nincs nekem semmi bajom”. Inkább neki kéne kicsit lazítania, és végre elengednie ezt a témát. - Kedves, hogy így figyelsz rám, tényleg. De. Ne. Aggódj. Már. – hangsúlyozom ki az utóbbi mondat minden egyes szavát. Ha az a sorsom, hogy szinglin halok meg, hát akkor az. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egyáltalán nő az életemben, csak épp még nem találtam meg azt, akivel hosszútávon is el tudtam volna képzelni az életem. De vele ellentétben nekem nincs időm azon görcsölni, hogy magányos öregszem-e meg vagy sem, egyelőre jó így, aztán meg lesz, aminek lennie kell. Hirtelen ötlet, hogy elvigyem magammal a jótékonysági estre, de így belegondolva ez talán a héten eddig a legjobb ötletem. Kell a társaság, és szívesebben vinném őt, mint bárki mást, és ki tudja, talán még jól is érezhetnénk magunkat. - Nem jól sült el? Ez mit jelent? - vonom fel a szemöldököm, és szinte félve kérdezek rá, mert attól tartok, mindjárt valami olyat mesél, amivel megint sikerül majd felhúznia. - Mindenesetre afelől ne legyen kétséged, hogy rajtad tartom majd a szemem. Akár iszol, akár nem – nézek rá jelentőségteljesen. Ezt igazából megszokhatta már, mert nem csak ő figyel rám, és aggódik miattam, hanem ezt fordítva is igaz. Tettem egy fogadalmat öt éve, és nem mostanában lesz az, hogy én megszegem a szavam. - Ugyan, Joyce! - legyintek, amikor magát kezdi szapulni. - Nem idegesítő vagy, hanem aranyos, bájos, csupa szív, és aki nem így látja, az meg sem érdemel. De az, hogy még nem találtad meg a megfelelő embert, nem jelenti azt, hogy nem is fogod. - Vigasztalásnak szánom a szavakat, de ugyanakkor komolyan is gondolom. Joy valóban okos, vicces, néha kicsit zizi, de ez is a bájához tartozik. És tagadhatatlanul csinos. Valójában egyre inkább az. Már közel sem az a bolondos tinilány, aki volt, amikor megismertem. Tényleg nehéz megérteni, miért nem talál egy rendes fickót, aki tudná őt értékelni, de valószínűleg csak rossz helyen keresi. Vagy... nem is tudom... talán nem is keresi igazán. Mármint persze, keresgél, de talán mégsem akarja ezt az egészet igazán. Komolyan megfordult már a fejemben, hogy azért áll össze folyton balfékekkel, mert tudat alatt valójában még mindig nem lépett tovább Cash után, vagy valami más dolog van a háttérben, ami visszahúzza, ami miatt nem veszi saját magát sem elég komolyan. Az utóbbi szavakra már csak a fejemet ingatom, inkább nem fűzök hozzá semmit, mert annak sem lenne jó vége. De a kijelentései is tulajdonképpen az iménti feltételezéseimet támasztják alá; apácának állni, vagy idiótákkal randizni, mert mi baj lehet? Komolytalanul áll hozzá. Bár lehet, hogy így a normális. Fiatal még. Az ő korában én sem voltam különb. Ami egy jó tanácsnak, meg egy megnyugtató ölelésnek indul, lassan fokozatosan valami egészen mássá alakul. Először is Joy egyben felhörpinti az italt, amit kitöltöttem neki. Lemondóan sóhajtok. - Én ilyet nem mondtam. Tudod, két-három kortyban is kivégezhetted volna... Nem vagy könnyű eset, Joy Henson – nevetek fel röviden. Ám akkor az ölelésünk megváltozik, hozzám simul, ujjaival a mellkasomra ír absztrakt mintákat, mire az én karjaim is ösztönösen mozdulnak, és a vállai helyett már a derekát ölelem át, két tenyerem lassan a csípőjére simul két oldalt, és így húzom őt egészen közel. Ah, mi az ördögöt csinálok?! Elhúzom a kezem, és inkább elveszem tőle a poharat, majd ezzel az indokkal elengedve el is lépek tőle, hogy letehessem azt a pultra. - Az a kakaó valószínűleg már amúgy is romlott volt, és én cseppet sem bánom, hogy itt vagy. Viszont késő van már... - mire visszafordulok felé, már a szoba másik felében bámészkodik, mintha valamit keresne. A homlokomat ráncolva, oldalra billentett fejjel figyelem. - Magnó? - meredek rá értetlenül. - Olyat még használ valaki manapság? Laptopról hallgatok zenét, vagy a telefonomról, ha olyanom van, de nem hiszem, hogy ez lenne az alkalmas idő a táncolásra, kislány. Tisztában vagy te vele, hogy mindjárt hajnali négy? Majd táncolunk a jótékonysági bulin. Nyomás aludni – lépek oda hozzá, megfogom a vállait, és a hálóm felé terelem. - Döntsd el, az ágy melyik fele kell, vagy még mindig megadom a lehetőséget, hogy kizavarj a kanapéra, és a tiéd lehet az egész, de aztán alvás. Gyerünk, lefeküdni! - csinálok hessegető mozdulatokat a kezeimmel, aztán csak rajta áll, én hol kötök ki, de amint ez kiderül, dőlök is ki én is. Muszáj valamennyit pihennünk is, mert holnapra használhatatlan leszek.
Kezdőlap
