Gyakorta ugrál a saját végtelei között, ami kívülről csak azért nem látszik, mert nem akar a világ és a környezete terhére lenni; pedig ugyanúgy az őt alkotó elemek sokasága, amikor a jókedvével mindenki mást is mosolygásra bír maga körül, mint ahogy az is, amikor a gondolataiba mélyedve csendesen járja a kórház, vagy a lakása tereit, és olyankor tudják mások, hogy csak saját magára van szüksége. A skála ezért elég sokszínű nála, próbál is sokszor kapaszkodókat találni az életében, amitől vagy csak egyszerű tud lenni, vagy egy biztos pontja annak, aki egyébként számít rá. Aki nem ismeri őt régóta, annak a csapongása érdekes, de mindenképp megvizsgálandó aspektus lehet, aki viszont a lelkébe lát tudja, hogy csak legyintve menni kell tovább, és nem szabad leragadni az apróságainál, amiket egyszer megmutat, másszor pedig elrejt.
Lehet mindez a gyermekkorából fakad, lehet a necces tinédzserévek formálták ilyenné, mindenesetre az biztosan nem volt segítségére, hogy élete szerelme külsőleg hasonlított csak arra a személyre, akinek végül kimondta a boldogító igent. Amikor fiatalabb volt szeretett azzal dobálózni, hogy az élet mennyire egyszerű, és csak az emberek teszik bonyolultabbá a saját helyzetüket, azonban amikor két tűz között állva, némán várta a megváltást, pont Tessa volt az, aki nem tudta megmenteni saját magát a helyzetétől. Mások pedig nem tették meg helyette ezt a szívességet.
Pedig a bonyolult felszín alatt lakik egy nő, akinek szüksége lenne az irányításra, nem pedig arra, hogy ő navigálja és formálja a környezetét. Annak ellenére, hogy ezt látszólag kiválóan képes véghezvinni, szorongással és bizonytalansággal vizsgálja mindig, mi az, ami alkotott, és utólag általában azt kívánja, bárcsak valaki más vette volna a kezébe az adott dolgot, talán jobban is sikerült volna. Sosem elég neki, amit elér, de nem amiatt, ahová eljutott vele, hanem általában a hogyanokat kérdőjelezi meg magában szüntelenül, meglehet az életen át magában hordozott titok miatt, amiről tudja, hogy nem fog az maradni. A várakozás pedig elég régóta gyötri, miközben csak meg kellene tennie azt a bizonyos első lépést, erre azonban, ahogy a példa is mutatja, egyedül nem képes.
Az ingoványos talaj, amin az életét töltötte most még inkább azzá válik egy bizonyos férfi börtönből való szabadulása miatt, ő pedig percről perce próbál élni, navigálni és tenni a dolgát tovább, de valahogy mindig csak egy lélegzet választja el attól, hogy összeomoljon az erővel fent tartott rendszer, amiben már nehezen mosolyog őszintén.

Nem a legegyszerűbb kikeveredni egy műtőből, akkor sem, ha az adott sebész a dolgával már végzett; valahogy neki sem sikerül most olyan gyorsasággal, ahogy szeretné, és ideje sincsen átgondolni, hogyan fojtogathatja az a tér őt a leginkább, amit eddig annyira szeretett.
Nem is igazán magát a folyamatot, csak azt, hogy ennyire jó valamiben, és ez nem csak a Tessára jellemző precizitásban jelenik meg – amivel a műtőn kívül szinte nem is rendelkezik, csak ott – hanem abban is, ahogy átlátja az egészet szinte már a kezdetektől. Szerette volna, ha az életében is akkora rendet tud tartani, mint a körülötte lévőkben és a saját gondolataiban, mikor szikét ragad a kezébe, de sem az elmúlt hónapok, sem az azt megelőző évek, sem egyetlen döntése vagy lépése nem olyasmi, ami tisztaságról árulkodna.
A mai lassúsága feltűnő lehetett bárkinek, de mégis ki más hozná szóba szinte azonnal, legalábbis néhány folyosón megtett lépés után, ha nem Rita.
- Ez mégis mi akart lenni? – Mindig is értékelte a barátnője őszinteségét, ahogy azt is, hogy ez idáig nem neki kellett állnia az ennyire egyenes kérdéseit. Nem érzi magát rosszul miatta, sőt, ha nem egy ekkora műtéttel ment volna el az egész napjuk – és nem olyan témát érintene a nőre ülő, látható súlyok mértéke, ami nem az ottani asszisztensekre tartozik – már régen ráborította volna Ritára az egészet, csak, hogy valamennyi nyugalmat szerezzen ezáltal.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Érinti össze a két kezét, ahogy sétál, mert ennyi év után sem képes megszokni az érzést, ahogy a levegő szinte finom porszemek sokaságaként ül meg a bőrén, mikor órák múltán leveszi magáról a kesztyűt.
- Ah, oké, akkor sorolom. Csak egy órával tartott tovább a műtét a tervezettnél, közben az sem érdekelt, milyen zene szól, és egyetlen darab megjegyzést sem tudok számolni tőled, amikor Thomas Wood újabb hódításán röhögött mindenki. – Halk nevetéssel nyugtázza a témát, mintha tényleg most hallaná először, és nem kizárt, hogy a gondolataiba merülve valóban kizárta a külvilágot a műtét során. A műtő, különösen, ha Rita is bemosakszik, irtó hangos tud lenni, ő viszont már szerzett elég tapasztalatot ahhoz, hogy robot üzemmódban elvégezze a dolgát, és közben jól is érezze magát.
- Ugyan miért érdekelne engem Tom újabb afférja? Már szinte unalmas, azt hiszem. – És folytatná ő tovább is, azonban meg kell torpannia a folyosón, Rita ugyanis nem vevő a terelésére, és ezt vagy tudnia kellett volna, vagy tudta is, és a vészkiáltása abban nyilvánul meg, mennyivel másabb a viselkedése a barátnője előtt.
Csak azért nem üvölt torka szakadtából egy pánikroham kellős közepén, mert dolgozik, és mert tudja, hogy szükség van rá.
- Na, ki vele, mi történt veled? – Rita az utolsó hajszáláig ismeri őt, így amikor Tessa tekintetébe belefutnak az érzelmek egy pillanatra, a nő kitágult pupillákkal, leplezetlen döbbenettel néz rá egy darabig, majd megragadja finoman a karját, és a legközelebbi ajtón benyitva segít nekik elvonulni anélkül, hogy Tessának ezt kérnie kellene. Sohasem volt az, aki csak úgy elkezdi kiönteni a szívét bárkinek, akkor sem, ha olyan jó barátról van szó, mint amilyen Rita.
- Ez most nem Melody lesz. – Néz rá a barátnője, ahogy egyik tenyerével elfedi a homlokát, a másik kezét pedig csípőre rakja. Aztán kissé drámaian, egy nagy sóhaj keretében dobja a karját a térbe kettejük között, de nem szól egy egy ideig, hátha Tessa kimondja helyette, amire gondol. Ez azonban nem történik meg.
- Kiengedték..? – Tessa az utóbbi időben néhányszor felhozta a témát, legalábbis abban a reményben, hogy nem fog ennyire szétesni, amikor ez megtörténik, a kísérlet viszont jól láthatóan kudarcot vallott, sőt. Melody lelkesedése a szabadulást illetően, valamint a család iránti reménye az elmúlt évek eseményeit követően szinte felforgatják az anyja gyomrát, még ha nem is azért, amiért bárki gondolná. A félelem és tehetetlenség kezdi felemészteni a nőt belülről, és bár a tegnapi napnál összeszedettebbnek érzi magát, alig bír megszólalni.
- Nem tudom, mit csináljak, Rita. – Tör ki belőle végül, és a könnyei megindulnak lefelé az arcán anélkül, hogy a tipikus sírásba torzuló arckifejezés ott lenne a vonásain. Csak hullnak, ahogy karba tett kézzel áll ott, és várja, hogy valami végre felszabadítsa őt az évek óta tartó gúzsból, mert ahhoz túl gyáva volt mindig is, hogy maga tegye ezt meg.
Az ölelés nem éri váratlanul, ugyanis egész nap ide szeretett volna eljutni, csak a szavak neki nem úgy jönnek, különösen ezt a témát érintően, ahogy talán az elvárható lenne egy felnőtt, komoly nőtől. Ritával nagy szerencséje van, mert Tessának sokszor az a megértés ad biztonságot az ingoványos talajokon, amikre képes időnként rálépni, amit az őt szorongató nőtől, feltétel nélkül megkap.
- Baszki, baszki, baszki. – Mondogatja folyamatosan Rita, egy ponton pedig valószínűleg már kínjában, de Tessa elkezd nevetni, ekkor pedig a barátja elengedi, mert talán tudja, hogy rendben lesz egy ideig most már.
- Keresett már? Fogod keresni? Mi a terv? – Aztán a nő egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát, finoman rugózva, mintha bokszoláshoz melegítene be, legalábbis a kezének ropogtatásából Tessának ez az első, ami eszébe jut.
- Én készen állok, huh. – Fújja ki a levegőt, mielőtt a nyakát jobbra és balra is nyújtaná, majd mikor Tessa ismét elneveti magát, abbahagyja végre a rugózást, miközben a nő letörli a saját könnyeit az arcáról.
- Nem hiszem, hogy ennyi év bezártság után Ethannek az lenne az első, hogy engem hívjon. – Nem úgy, mint a lányát, aki már azt is meg tudta mondani, mikor és hol találkozik majd a nagybátyjával, és mennyire várja a viszontlátást a látogatószobákon és üvegen átívelő telefonokon túl.
- Beszari, azért nem hívott még. – Ezen pedig már mindketten nevetnek, mert abban világ életükben egyetértettek, hogy a nevetés a legjobb gyógyír a legnagyobb bajok ellen is.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mindenki hoz élete során olyan döntéseket, amiket nehezen lép meg, vagy amikkel utólag nem teljesen ért egyet. Biztos minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem nekünk kéne a saját életünket irányítani, ha más navigálna, mi meg ebben a kényelemben evickélnénk, de feleslegesen ébreszted fel magadban a sok kétséget, hiszen akármennyire is azt érzed, egyedül nem megy, igenis megy, és egy nagyon erős nő vagy, aki karriert is épített abból, amiben igazán jó. Gyerekként, tinédzserként nyilván minden sokkal egyszerűbbnek tűnik, a gondtalan évek elteltével viszont a kép sokat árnyalódik. Érthető, ha azt érzed, szükséged van valakire, aki a sziklád lehet, mindenkinek kell egy ilyen ember az életében, de ettől függetlenül mindennek ellenére elég erős vagy, hogy - a saját kétségeiddel ellentétben - egyben tartsd az életedet.
Teljesen normális, ha nem mindenki mindig ugyanazt az oldaladat látja. Nem vagy egysíkú, nem vagy unalmas, aminek csak örülni kéne, hiszen a jókedveddel könnyen mást is megnevettetsz, de egyedül képes vagy reflektálni, kicsit befelé fordulni, ha erre van éppen szükséged. Remélem, ez azért nem megy át kesergésbe és saját magad ostorozásába a vélt vagy valós rossz döntések és szerinted megkérdőjelezendő hogyanok miatt.
Na de kérem szépen, hát helló...   Olvastam a karaktered hirdetését, úgyhogy teljesen megértem, miért visel meg ennyire, hogy kiengedik... khm... őt.   Hoztál, hoztatok egy döntést évekkel ezelőtt valaki feje felett, az a bizonyos titok meg valóban nem maradhat sokáig csak a kettőtöké. Az lenne a fair, ha kiteregetnétek a szennyest és szembenéznétek a következményekkel. Nem lesz egyszerű, de a helyes út nem mindig a könnyű. Na de ez nem az én dolgom. Két intelligens felnőtt csak kitalál valamit. de az biztos, ha színt vallotok, szükségetek lesz egymásra. Addig is ott van neked Rita, akit imádok. Mindenkinek kéne egy Rita az életébe.
Nagyon tetszett a karakterlapod, a jellemzésed, az egész tökéletes volt az első betűtől az utolsóig.  

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig sem tartanálak fel tovább.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!