A javulás útján. Meg a nagy francokat ,apám fejét most  is le tudtam volna tépni a helyéről ha ,nem lett volna valamilyen közöm hozzá. A tény hogy amennyi mindent megtettem neki ,csak így hagyja hogy a börtönben sínylődjek olyan dolgok miatt amiket nem tettem meg..(mondjuk lehet éppen ez volt a gondja) egészen bosszú szomjassá tett. El tudtam volna intézni könnyű szerrel az öreget ,de soha nem voltam annak híve hogy valakinek megkönnyítsem azzal az életét hogy megölöm. Semmi élvezet nem volt benne ,legalábbis számomra. Így más módszert kellett alkalmaznom. Amiben nem is voltam olyan rossz. Viszont ehhez csak akkor tudtam hozzá fogni ha az emberi normákat követem ,és kicsit elvegyülök köztük. Nos,ennek jobb módját nem is találhattam volna mint  egy stressz levezető edzés ,bár de ...ha már stressz levezető edzés akkor már inkább másként végezném ezt a tevékenységet ,de amint belépek a terembe  rá kell jönnöm ,hogy lesz miből válogatni.
Egy szőke nő elhalad mellettem és  szinte éhes szemekkel majdhogynem levetkőztet ,kicsit nyomatékosít is a szándékain ,így végigsimít a vállamon . Ez hamar ment .
- Helló szépfiú .-remek és még buta is . Jól ismertem a nőnemnek ezen példányát ,ők voltak azok akik a konditerembe vadászni jártak. Ismertetőjelük : Tökéletes smink,egy cseppizzadság sincs rajtuk,és sportmelltartó helyett inkább még jobban kiemelik bájaikat.
Ez a hely tisztára mint egy Safari .- Hölgyem .-ejtek felé egy fél oldalas vigyort ,és már el is olvad ,érdekessége jelenlegi társaságomnak hogy ,a keze a vállamhoz ragadt ,és igen erősen tapogatózik ? Mi a fasz ? - Esetleg segíthetnél zuhanyozni ..- búgja a lehető legidegesítőbb hangon amit Ő valószínű szexinek vél ,én pedig a falra mászok tőle. - Igen ez így van ,segíthetnék ...- kezdek bele ,majd megpillantok egy barna hajú lányt aki épp a futópad felé igyekszik. Amennyire a helyzetem engedi végignézek rajta ,telt ajkak ,formás test ..és azok a szemek. Ő lesz a  megmentőm .- De ott vár a barátnőm ! - ahogy kimondom ,még mndig nem szkad le rőlam így ,lesöpröm magamról a kezét és a  kis barnaság felé veszem  az irányt. Nem sokáig szarakodok elkapom a derekát ,és magamhoz húzzom.- Előre is bocsi.- hadarom el halkan.- Helló szívi !- mondom most már hangosan hogy szinte az egész terem hallja ,majd egy egyszerű mozdulattal az ajkára tapadok. Nos,nem mintha nem hangsúlyoztam volna az előbb hogy milyen csinos ,is az én rögtönzött csókpartnerem . De ezek a duzzadt ajkak puhábbak mint gondoltam. Finoman ízlelgetem őt a számmal ,amibe egy kicsit bele is vigyorodok ,de nagy sajnálatomra el kell eresztenem őt.
Hátrasandítok ahol a szőke nőnek már se híre ,se hamva majd vissza nézek az álomajkú nőre.- Helló ,amúgy a nevem Viktor .- kezdek bele  a csevegésbe mintha normálisan indítottam volna ,pedig ez a normálistól igen csak eltérőnek mondható volt.- Téged hogy hívnak ,gyönyörűm ? - mérem végig még egyszer ,majd rákacsintok. Két lehetőség volt vagy felpofoz ,vagy szerencsém van és Ő is olyan mint az előbbi lány ,és vele tölthetem a ma estémet.

Viktor & Adriana

"ONE WEEK OF DANGER"

A beszédből már éppen elegem volt, hiszen én a tettek embere voltam, viszont tett még nem sok történik ez idáig, legalább is nem olyanok, amiket én szeretnék.
Most már be akarom fejezni a felesleges fecsegést és helyette vagy elkapni ezeket a rohadékokat, vagy pedig most az is megtette volna, ha biztonságban meglépünk előlük.
Igaz, az első verzió szimpatikusabb lett volna, de attól tartok, túlerőben vannak és lesznek is, amíg nem jutok valamiféle kommunikációs eszközhöz, hogy riasszam az embereimet, az apámat vagy legalább felszerelkezzek jó néhány fegyverrel a kedvenceim közül.
Mit nem adtam volna most valami jóféle aknavetőért, de egy kis gránát vagy sniper is megtette volna, de ezek sajnos most nem állnak rendelkezésemre.
Imádom a fegyvereket és használni is őket, így hát használtam, amim éppen volt, az újdonsült társam kocsijában., aki feltehetőleg valamiféle bűnöző. Bravo, Adriana!
Persze, Mr. Nagyokos csak nehezíti a dolgom a sok beszédével és azzal, hogy kétségbe vonja a képességeimet, de ez most nem igazán izgatott, ahogy az sem, hogy nem éppen tetszett neki az ötlet, hogy bejöjjön velem a rendőrőrsre.
Mondjuk arra is felhívta a figyelmemet, hogy most ő az, aki vezet és ő visz engem oda, ahova akar, na, de ettől se esek kétségbe.
Útközben egy pillanatra felcsillannak a szemeim, mikor felmutatja a telefonját, de azonnal el is fintorodok, amikor értesülök róla, hogy a készülék használhatatlan, majd azt ki is hajítja az autó ablakán.
Mondjuk azt nem volt tőle egy rossz ötlet, hisz így nem tudnak bennünket nyomon követni, ha esetleg Gustav ismeri a pasi számát. S miért  van olyan érzésem, hogy ezek ketten nagyon is jó ismerik egymást?
Érezhetően gúnyolódik velem, ahogyan azt én is vele tettem, de ezzel nem töri össze koránt sem érzékeny női lelkemet. Mikor valami Ms. Daisy-ről hadovál, fogalmam sincs, hogy miről beszél, de nem igazán volt most alkalmam rákérdezni a dologra.
Mikor pedig  mosolyomra tesz megjegyzést, én úgy teszek, mint aki ezt meg se hallotta. Hihetetlen a pasas: még egy életveszélyes helyzetben is képes viccelődni és csapni a szelet vagy valami olyasmi, habár ez rólam teljesen lepereg. Most fontosabb dolgom is van annál, mint, hogy vele szócsatázzak, ráadásul a pasik se igen érdekelnek mostanában, pláne nem egy törvényszegő, akit német maffiózók üldöznek és kinek a kocsija kesztyűtartójában illegális pisztolyok heverésznek. Igaz, nekem is tele van ilyen gyönyörűségekkel az autóm, de az teljesen más téma.
Viszont,  ha ezt a Viktort jobban megnézem,  illetve más nő szemével nézném, akkor még lehetne állapítani róla,  hogy igazából nem egy rossz darab. Testén is látszott az edzőtermi behatás meg ki tudja, még mi.  Szóval valószínűleg nem voltak problémái a nők terèn, és biztos vagyok benne, hogy ő ezt ki is használja. De hát ez csak egy bűnöző, szóval szóba se jöhetne.
De még véletlenül se akarok elkalandozni, így mikor kihajolok az autó ablakán, csak a  cèlpontot látom màr magam előtt.
Szóval végre a nagydumás is tesz valami érdemlegeset és kissé lelassít, hogy pár jó irányzott lövéssel ki tudjam lőni a banditák autóink kerekeit, ezzel egy időre megállítva őket.
Így nyertünk is egy kis egérutat, amit újdonsült sofőröm ki is használ, s ismét csak el kell ismernem, hogy nagyon ügyesen teszi, amit tesz, már majdnem mintha én csináltam volna.
Egy időre sikerült is lezárni Hoffelmann embereit, de szavaira felkapom a fejemet. Végre van egy okos meglátása is, miszerint ezek mindenhol ott vannak. Be kell látnom, hogy igaza van, és most hiába is hősködök itt, értelmetlen.
Kissé méltatlankodva, de tehetetlenül pillantok rá, amikor váratlanul beránt az ülésbe, majd fel is húzza a mellettem levő ablaküveget, de erre most nem sok időm van.
 - Heeej! -  csak egy felhorkanó szó jön ki  torkomon, hiszen közben elég gyorsan zajlanak a események is, amit most kivételesen nem én irányítok, és ami ezáltal nem is annyira van ínyemre. Aztán, amikor megjegyzi, hogy kössem be magam, mert rázós út következik, csak elhúzott szájjal fordulok felé. Most azt várja tőlem, hogy megijedjek vagy valami? Hát nem fogok. Akkor csinálja, amit tervez, addig tudok egy kicsit gondolkodni.
Nagygázra kapcsol és ismét csak ügyesen veszi az akadályokat a többsávos úton az elhaladó gépjárműk közt, de aztán egyszer csak váratlanul félre rántja a kormányt, majd az árkos-bokron brooklyni terültet veszi célba.
Mondanom se kell, hogy erre most nem számítottam, de azért még mindig csak hang nélkül figyelem  a történéseket, aztán egy repülésféle után meg is állunk valahol az árokban, persze az autó tropára megy.
Ha most azt várj valaki, hogy hisztizni, nyavalyogni fogok, vagy esetlen megijedek, az nagyban téved.
Persze, nem mondom, hogy nem vagyok mérges, amiért hazavágta a jelenleg egyetlen menekülésre szánt járművet, ami rendelkezésünkre ált.
- Hát ez valami nagyszerű! - szólalok meg aztán ironikusan, amikor a mellettem ülő férfi megállapítja, hogy az autó tönkre ment, mintha magamtól legalább is nem jöttem volna rá erre.
Aztán mikor megjegyzi, hogy várja a dühkitörésemet, csak egy lassú, lenéző mozdulattal fordítom felé a fejemet. Ha szemmel ölni lehetne, szerintem ő éppen most rogyna össze holtan, de sajnos ez nem lehetséges.
Dühkitörésre ne számítson, de azért nem hagyom szó nélkül a dolgot, az is biztos.
- Eddig csak sejtettem, de most már biztosan állíthatom, hogy te nem vagy normális.- mondom neki még mindig ugyanazzal a gyilkos tekintettel, majd közben végignézek rajta, ahogy lazán rágyújt egy cigire, aztán vicceskedve megjegyzi, hogy az elektromos ablaklehúzó még működik.
- Akkor csak élvezd. Kávét nem főzöl? - vetem oda, majd kinyitom a kocsi ajtaját és kipattanok benne.
Nem vagyok az a tétlenkedő típus, s most annak végképp nincs itt az ideje, hiszen azonnal cselekedni kell, mivel jármű nélkül most még sebezhetőbb célpontok vagyunk.
Alaposan körbenézek és meg kell állapítanom, hogy majdnem, hogy ismerem is ezt a területet, hiszen Brooklynban vagyunk és Brooklyn az otthonom. Ebből azonban az is gyorsan meg tudom állapítani, hogy pár kilométeres körzetben itt nincsen semmi. Miért is ne pont itt találta ki, hogy lehajt az útról?
Tudom, hogy mihamarabb lakott területre kell érnem, de azt is tudom, hogy a németek még a nyomunkban lehetnek, így nem maradhatunk az útszélen, hanem el kell rejtőzni a szemük elől.
- Hm. Itt, ugyebár nincs semmink, amit használni tudunk a bűnöző "haverjaid" ellen. - horkanok fel, amikor Mr. Nyakigláb is rászánja magát és kikászálódik a kocsijából.
- Talán feladják, talán nem, de ha a második verzió a helyes, akkor el kellene tűnnünk az út széléről. - magyarázom most már felderítő szemmel, miközben a tájat pásztázom, és egyelőre nem áll szándékomba további vitába bonyolódni, ha már így is megvan a baj.
- Az erdő felé kell venni az irányt és onnan délre, ha lakott területre akarunk jutni. - folytatom tovább az elmélkedésem karba öltött karokkal, mintha mi legalább is valami társak lennénk, pedig egyáltalán nem kellene izgatnia, hogy mit csinál.
Habár, ha én eltűnök, ő meg nem, akkor is azonnal meg tudja mutatni a maffiózóknak, hogy merre mentem, ráadásul a dolog még mindig áll, hogy ha kijutunk innen, be akarom vinni a rendőrségre őt, így nem akarom szem elől téveszteni.
- Szóval jó lenne, ha csipkednéd magad! - mondom, vagyis inkább utasítom az „urat” határozottan, majd gyors léptekkel megindulok a lejtőn lefelé, hogy aztán a másikon fel, majd az erdős területre jussak.
Nem áll szándékomban várni rá és fogni a kezét, mint egy ovisnak, így egyedül indulok, de ajánlani tudom neki, hogy szedje a lábát ő is.
Elég dühös vagyok ahhoz, hogy egy pillanat erejéig ne nézzek a lábam elé, és ez pontosan elég is ahhoz, hogy egy kikandikáló gyökeret ne vegyek észre, amibe felbotlok és így lecsúszok az árok mélyére.
Közben hasító fájdalom szökik a bal bokámba, s szakavatott lévén azonnal tudom, hogy kificamodott vagy még rosszabb.
A fájdalmat elég jól bírom, sőt, ez enyhe kifejezés, így egy hang se jön ki a torkomon, ami  a fájdalmat jelezné. Azonnal fel is állok és nem törődve a bokámmal, megindulnék felfelé az emelkedőn, de ekkor rájövök, hogy ez nem fog menni, legalább is nem azonnal.
A kurva életbe, miért éppen most történik ez, amikor talán Hoffelmann után ereszthetném az embereim??  Viszont így, ezzel a bokaficammal jelentősen lelassulok.
- A jó büdös francba! - morgolódok fel végül, miközben a mellettem levő földtalajba vágok egyet mérgemben. Annyi mindenen átmentem már, annyi kiképzésen estem túl, most meg egy ilyen apró figyelmetlenség miatt vagyok tétlen.

Ria&&Viktor

 "ONE WEEK OF DANGER"

Túl sokszor voltam már szorult helyzetben ahhoz,hogy felizgassam magam akármin i. Mert tudtam hogy ,így is úgy is megoldom. Ráadásul nem voltam olyan fontos tényező Hoffelmann  kirakósában ,mint amennyire a tényállás mutatja. Leginkább apám fejét akarta,de szerencsétlen azt hisz ,ha engem bánt azzal apámat is. Nos,ez nem így volt ,hisz apám gondolkodás nélkül ,nézte végig ahogy lecsuknak ,és nem hiszem hogy valaha voltak ez miatt álmatlan éjszakái. Ezt viszont ugyanúgy örököltem tőle,az a rideg higgadtság amit képviseltem a szorult helyzetekben ,hagyott maga után némi kivetni valót ,mert talán ezzel így a saját életemet tettem fel egy kockára. De valahogy,mindig szerencsém volt,igaz ezek a "kockák" általában cinkelt kockák voltak. A mellettem lő hölgyeménytől  vártam valamiféle vulkanikus kitörést ,hisz a hülye is látta ha valami nem a terve szerint alakul ,akkor annak lesz ne mulass . Én pedig nem törődöm módon ,lehajtottam egy kicseszett árokba. Igaz talán nem ez volt a legmegfelelőbb  terv amit valaha kitaláltam. De nekünk bűnözőknek nem volt időnk tervezgetni sem a tárainknak szólni hogy: "Gyere gáz van" Ez itt nem így működött. Mert szinte a mindennapjainkhoz tartozott az is,hogy egyszer csak valaki "rejtélyes" módon meghal . Egyszer lehet én leszek az a valaki,de nem most szeretném ha bekövetkezni. Én azt vallom ,én szimbiózisban élek a halállal ,tök jó spanom ..csak nem akarok ott lenni amikor értem jön el. Lazán fújom ki a nikotin szál által  képződött füstöt ,ami még jobban egy  nyugodtabb állapotban hajt . De a leányzó hangja ,ott visszhangzik a fülemben. Egy pimasz mosoly  görbül az ajkamra ,és ahogy lekezelően bánik velem csak még szórakoztatóbb. Igyekszem ,elnyomni a kacagást ami éppen feltörni készül belőlem. Így inkább egy mélyről jövő dörmögésnek hallatszik az egész.- Igen szerintem is az ,amúgy tökéletes helyszín egy randihoz. Nem gondolod ? - teszem  fel neki a kérdést ,de már ki is pattan. - Úgy látom ,nem vagyunk egy hullámhosszon .-válaszolom magamnak szórakozottan ,és miután elnyomtam a cigimet  Én is kiszállok az autóból ,persze Ő már  kémleli  a tájat. Míg én Őt szemrevételezem hátulról.  Azt is jól tudtam ,hogy innen nem fogunk olyan egyszerűen kijutni ,ahogy azt Ő gondolta.  Így amíg Ő próbált megoldást találni a helyzetre ,én kihasználva az alkalmat többször is végigfuttattam a tekintetemet a testén. Elismerően hümmögve mellé lépek ,és próbálok úrrá lenni a kezemen ,ami nagyon is végig akar simítani a domborulatain. De azt hiszem ez ,most nem lenne túl szerencsés. Főleg ,hogy nem egészen szimpatizál azzal amit én képviselek. Tuti visszakézből kapnék egy olyan pofont ,hogy a fejem megtekeredne a nyakam körül. Nem akartam elkeseríteni ,hogy akárhova megyünk igazából ,mindenhol az ördög segglyukába kötünk ki. Túl lelkes volt ahhoz hogy letörjem ,ráadásul még mindig fent állt az a verzió ,hogy esetlegesen lekever egyet .  Meg talán az is benne volt a dologban ,hogy túlságosan élveztem ezt a magabiztos kisugárzását ,ami mögött persze mindig lapult valami. Persze nekem olyan mindegy volt mit csinálunk ,mert valójában akárhogy néztem elég szar helyzetben voltunk .  Ha egyedül lettem volna ,lehetséges hogy már rég fejjel mentem volna neki a veszélyesebb verziónak . De mivel velem volt egy lány ,és nem akartam ,hogy baja essen így muszáj voltam kíméletesebben elintézni a dolgaimat .  Nem mintha aggódtam volna bárkiért is valaha ,de ha egy nőről volt szó...az nálam mindig is tabunak számított. Akármilyen feladattal megbízhatott az apám ,egyetlen egyet képtelen voltam véghez vinni. Nőt ,vagy éppen gyereket ölni ,vagy bármilyen módon bántani. Apám ezt gyengeségnek hívja ,és lehet hogy tényleg az és igaza van . De nem érdekelt a vélemény ,és pont ez juttatott el ódáig ,hogy a börtönben sínylődjek egy jó ideig - Megérte Viktor ? Csak egy nő ...- zengtek apám kegyetlen szavai a fülembe . Akkor töltötte volna el a büszkeség ,részegítő varázsa ,ha megöltem volna egy gyenge nőt. Sokszor végignéztem ahogy apám kegyetlen módszerekkel hatásosan olt ki életeket. Nem számított soha a neme vagy a kora ,mindegy volt. Egy volt a lényeg ,hogy  célt érjen .  Bár nekem mára felnőtt fejjel fogalmam sem volt ,mi volt a tényleges utunk. Félreértés ne essék. Igen bűnözök voltunk a javából ,de kellett volna egy bizonyos határ. Ahol az embernek ég az erkölcsei talán a helyén vannak ,de ez nem az a világ volt. Így nehezen tudtam apám elvárásainak eleget tenni ,nem mintha ezért mostanában úgy küzdöttem volna . Sőt ha lehet így mondani leginkább ellene tettem. Míg szinte a múltbeli események rám nehezedtek ,addig a harcoshercegnő újra kezébe vette az irányítást. - Tudod ,nálam ez már csak így megy . Szeretek repülni .- kacsintok rá ,de mivel nem igazán díjazza a humoromat . Így csak utána ballagok ,mint egy megszidott kisfiú. - Ha sietünk ,annál rosszabb lesz ez az erdő ..-kezdenék bele ,de azzal a momentummal be is következik a baj. A kisasszony egy jól irányzott mozdulattal ,az árokban köt ki. Rögtön utána eredek ,és már amikor rögtön segítőkezet nyújtanék neki megtorpanok a mozdulatban ,és csak leguggolok mellé. Óvatosnak kellett vele lennem ,hátha akkor együttműködőbb lesz ,mint amúgy .
- Figyelj kicsilány ,eszem ágában sincs bele szólni a dologba..-kezdek bele ,majd beletúrok a hajamba. - De ezzel a sérüléssel aligha tudsz tovább haladni ,így míg mielőtt .. a bűntől mocskos és undortó kezeimmel segítenék lenne hozzád egy kérdésem . Segíthetek ? -kérdem ,és próbálom olyan szögbe dönteni az arcomat ,hogy felvehessem vele a szemkontaktust. - Tudom,nem vagy az a fajta nő aki férfiak segítségére szorul ,de ha ezt tovább erőltetted csak rosszabb lesz. -mutatok rá a problémára ,amivel Ő is tisztában van . - És ha rosszabb lesz ,nem tudod szétrúgni késsebiekben a seggemet . - ejtek meg felé egy vigyort ,és várom a reakciót .- De ha még ezt nem is engeded ,muszáj befáslizni.- szólalok meg majd egy pillanat alatt lekapom a pólómat ,és széttépem pont a megfelelő méretre ,hogy a lábát majd bekössem vele. - Szóval amíg mérlegeled a helyzetedet ,és eldöntöd akarod a segítségem avagy sem ,leápolom a lábadat . - könnyed mozdulatokkal kapom fel a földről ,és ültettem a kocsi gépháztetőjére . - El ne fuss nekem ...- jegyzem meg humorosan ,bár ebben a pillanatban azt hiszem ezt értékeli a legkevésbé. Gyors mozdulatokkal a kiveszem a hűtőtáskát kocsiból ,amit edzés utánra hoztam magammal . Majd újra a barnaság lába  elé térdelek. - Jól van ,ezt most szépen levesszük .. - jelzem előre a szándékomat ,majd óvatosan  lehúzom róla a cipőt .- Ha nagyon fáj nyugodtan ,lekeverhetsz közben egy pofont. Úgy is kijárt már a mai nap után . - próbálom a lehető legkevesebb fájdalmat okozni neki ,de eddig sem mutatta neki sok jelét ,így csak bízni tudok abban hogy kíméletesen csináltam . - Jól van ..- mondom ,majd óvatosan a jeges kulacsot a lábához emelem.- Ez egy kicsit megnyugtatja ,majd utána kapsz rá vizes borogatást is . - nézek fel rá ,míg a kezem finoman tartja a bokáját és a hüvelykujjam ösztönösen cirógatni kezdi.

Viktor & Adriana

"ONE WEEK OF DANGER"

Ha a múltam sötét tragédiáit nem számítom bele - amikről egyébként senkinek nem beszélek, elnyomok magamban, mintha meg sem történtek volna - , mondhatom, hogy a mai napom életem egyik legrosszabb napja. Eltoltam, azt hiszem, nagyon eltoltam, és ez velem mg soha nem fordult elő.
Először is dugába dőlt a kemény edzésem, amitől újjászületett volna a testem és a lelkem, feltöltődtem volna benne másodszor, hagytam elfutni egy olyan bűnözőt, akit már hónapok óta kergetek harmadszor az újonnan szerzett társam szintén valamiféle gengszter negyedszer pedig, itt csücsülök egy rohadt árok mélyén, kificamodott bokával, amivel egész biztosan nem tudok azonnal járni, azaz egy időre mozgásképtelenné válok.
Átkoztam magam, amiért ilyen figyelmetlen voltam. Annyi mindenen átmenetem már, annyi kiképzésen átestem, annyi szemétládát intéztem el, miért kell most ennek történnie, amikor már annyira közel vagyok Hoffelmann-hoz?
Nagyokat fújtatok eme gondolatok közben és már csak akkor veszem észre az utánam érkező langalétát, amikor már ő maga is ott guggol mellettem a nyavalyás árok alján.
Előtte nem igazán figyelek oda a kis megjegyzéseire és a humora se érdekel, főleg most nem.
Mikor észreveszem, hogy már mellettem is van, én először csak lassú mozdulattal fordítom nyakamat irányába s gyilkos tekintettel nézek rá.
Ha azért jött, hogy gúnyolódjon rajtam, nagyon rossz embert talált meg a szórakozásának kiélésére. Ráadásul, ha jobban belegondolok, ezért az abszurd helyzetért nagyrészt ő a felelős.
Nem elég, hogy elrágatott a manhattani edzőterem biztonságából, ahol könnyűszerrel leteríthettem volna a fegyverkereskedőt, de még az autóját is megrepteti, hogy aztán ezen a kietlen erdős részen kelljen botorkálni.
Habár sosem voltam az a nyavalygós típus, így most sem mondom ki hangosan, amit gondolok róla. Mások hibáztatása se volt a stílusom, inkább mindig igyekszek megtalálni mindenre a megoldást. Fejben máris is kiutak sokasága ágazik el a fejemben, de ezzel a fizikai akadállyal a kigondoltakat nem egyszerű megvalósítani, legalább is nem azonnal. És talán nem vallom be magamnak, de nem egyedül.
Szemeim szikrát szórnak felé, amikor kicsi lánynak mer nevezni, de ezért még szótlanul és figyelmesen végighallgatom a mondanivalóját, mert valahogy most először, megismerkedésünk óta - ha ezt lehet annak hívni -, látok rajta valamiféle eltökéltséget és komolyságot.
Mikor felajánlja a segítségét, még mindig nem felelek, csak kicsit szűkítek nézésemet, mert fel kell dolgoznom a tényt, hogy egyáltalán valakinek a segítségére szorulok.
Most először az is jól jön, hogy elég bőbeszédű ez a pasi, ezért beszél még egy jó ideig helyettem, kis gondolkodási időt adva azzal nekem, habár ezután sem jutok előbbre.
Adriana Lana, döntésképtelen liba lettél? Ráadásul ugyanezen  napon valakinek  a segítségére szorulsz? Itt valami nagyon nincs rendben.
Ekkor kis időre összekacsolódik a tekintetük és egy rövid időre nem úgy gondoltok rá, mint egy bajkeverőre, aki miatt itt tartok, hanem csak  szavait hallgatom.
Talán igaza van, hogy így sehová se jutok előre, de ezt nem áll szándékomba véletlenül se bevallani neki.
Persze, azért nem bírja ki, hogy ne vicceskedjen egyet közben, miszerint fájó lábban nem tudom szétrúgni a seggét, de mivel egy apró mosolyt se kap visszajelzésként, így hamar leáll vele.
Csak akkor változik meg az arckifejezésem, amikor megjegyzi, hogy be kell fáslizni a lábam, majd a következő pillanatban már le is kapja a pólóját és tépkedni kezdi.
- Erre semmi szükség. - szólalok meg végül elkerekedett szemekkel, de ő nem igazán figyel rám, csak tovább szaggatja a pólóját.
Még csak az kéne, hogy elfogadjam a segítségét és ő kötözgesse a lábamat. Ha kötözni kell, majd én megcsinálom magamnak. - morfondírozok magamban, de most valahogy mégis átadom neki az irányítást.
Viszont mielőtt mégis csak hangot adhattam volna ennek a belső tiltakozásomnak, ő dönt helyettem és a következő pillanatban csak úgy felkap és az autója motorháztetejére helyez engem.
Meglepően biztonságérzetem van, miközben felemel, és meglepően finomam teszi ezt. Na, nem mintha valaha is éreztem volna magam veszélyben saját magam mellett, de olyat még sosem, hogy más valaki nyújtja ezt nekem az apámat kivéve.
Csak akkor érzek némi humort ebben az utálatos helyzetben, amikor rám "parancsol", hogy el ne fussak, majd a kivesz valamit a kocsiból.
Ez az a pillanat, amikor én, Adriana Lane elmosolyodok, hiszen ha akarnék se tudnék elfutni. De nem is ez volt mosoly tárgya, inkább az, hogy a velem szemben álló valahogy mindig megragadja a helyzet pozitív oldalát.
Mire visszaér a hűtőtáskával és letérdel elém, már nyoma sincs az előbbi mosolyomnak, hiszen azt véletlenül se akartam, hogy szemtanúja legyen ennek. Amúgy se értetem, mi ütött belém.
Fogalmam sincs, hogy most mit is szándékozik velem tenni, mert abban biztos vagyok, hogy a férfinek nincs orvosi diplomája, de azért mégis csak rábízom magam.
Tovább méregetem őt, mint valami mókus a mogyorót, ahogyan leveszi lábamról a tornacipőt. Nem mondom, hogy nem érzek közben fájdalmat, de ennek semmi jele nem látszik rajtam. Tapasztaltam én már ennél rosszabbat is, nem fog egy kis bokasérülés megölni.
- Kezdem azt hinni, hogy te szeretnéd, hogy megüsselek. Mondjuk, ezen már magam is elgondolkodtam. - szólalok meg nagy nehezen, amikor ismét arra céloz, hogy valamilyen formában lekeverhetek neki egy pofont, ha fáj, amit velem tesz.
- Habár ez a helyzet tetszik. Bűnözők gyakran teszik ezt nekem. - célzok arra kicsit gúnyosan, hogy mennyire is ideális helyzet az, ha ő térdel előttem, hiszen megannyi banditát kényszerintettem már térdre. Azonban ez a gúnyolódást most nem bántásként szánom, hanem csak, azt hiszem, én is viccelődni próbálok, már amennyire ez nekem meg.
- Amúgy volt már rosszabb is. - szólalok most meg egy kicsit emberibb hangon, mint ahogy az eddigiekben beszéltem vele.
Teljességgel állíthatom, hogy lassan én se vagyok normális, ahogy így beszélgetni kezdek vele, de valahogy rövid időre ezt hozza ki belőlem  segítő szándéka.
- De azért remélem, nem készülsz orvosnak. Mindenki érdekében. - folytatom tovább, mikor halkan felszisszenek, amint a hideg kulacsot a lábamhoz nyomja. Csak egy pillanatra érzem a fájdalmat, de amint a ficam érzékeli a hűsítő nyugtatót, ez átvált valami kellemes érzetbe.
Ez a Viktor meglepően gyengéd, amit eddig ki se néztem belőle, viszont, ami még ennél is meglepőbb, az az én emberi, vagy legalább is emberibb viszonyulásom hozzá, ami nem volt rám jellemző.
Ráadásul még soha az életben, egyetlen egyszer sem volt olyan, hogy én elfogadtam bárki segítségét, bármi módon. Nem is értem magam, habár tudom, hogy ebben a helyzetben, telefon, más emberek, a lakóterület közelsége, ép jármű nélkül, aligha tudom máshogy megoldani a továbbhaladást.
Aztán, mikor felnéz rám, újra összeolvad  tekintetünk, minta legalább is meghülyültem volna egy időre. Ha kívülről látnám magam, most bizonyára kinevetem magam, milyen szánalmas vagyok, hogy így nézek valakire, aki gyanúm szerint távol áll minden törvényestől.
Azt hiszem, valami olyasmi rejtőzik a tekintetemben felé, hogy: "Köszönöm.", de képtelen vagyok kimondani.
Ismét csak elgondolkodok a  helyzeten, s csak rövid idő után érzek meg valami furcsán kellemest, de amint rájövök, hogy ez nem más, mint hogy pasas éppen a bokámat cirógatja, azonnal kihúzom keze közül lábfejemet.
- Most tulajdonképpen mit is csinálsz? - kérdem meg tőle összevont szemöldökkel és fejemet oldalra döntve, miközben tovább nézem őt.
- Azt hiszem ez nem a vizes borogatás. - teszem hozzá azért szúrósan, de kivételesen nem gorombán, mire látom, hogy egy kicsit ő is zavart lesz. Az azonban jobban zavar, hogy jól esett az érintése.
- Gondolkodtam, - folytatom - és azt hiszem, jelen helyzetben kénytelen vagyok meghallgatni a te ötleteidet is, hogy hogyan is juthatnánk innen valamerre. Hacsak nem szeretnél megküzdeni ezekkel. - vallom meg, persze, saját stílusomban, majd újra az erdős tájat kezdem el pásztázni szemeimmel.

Ria&&Viktor

 "ONE WEEK OF DANGER"

Morcos mókus továbbra is távolságtartó,amit annyira nem is ,sérelmeztem végül is valamelyest igaza volt. Én is bizalmatlan lennék egy olyan alakkal kapcsolatban ,mint amilyen én vagyok. Bár a slussz poén ,hogy én magam sem tudtam valójában ki vagyok ,vagy éppen milyen állatfajhoz tartozom. De az egészen bizonyos volt ,hogy nem voltam egy átlagos maffia nem nemzedék sarja. Engem valahogy ez nem izgatott,én szerettem azt csinálni amit akarok ,szerettem úgy tenni ahogy éppen a hangulatom kívánja. Nem játszottam soha a kemény fiút ,mert soha nem is voltam az. Gyakorlatilag mindent elvicceltem,nem vettem senkit ,és semmit komolyan. Aminek apám nem igazán örült ,de Istenem..én nem az a fajta vagyok aki szeret mások kedvére tenni.Sőt ...Elmélázva kutatok valamit a lány szemeiben. Igazából fogalmam sincs mit . De jó ember ismerő voltam,nem kellett nagy ész hozzá ,hogy tudjam valami fontos köti Hoffelmanhoz,és ha nem is Őt akarja elkapni,valaminek fontos része volt . Eltökélt volt,volt benne valami erő ami hajtotta és nem hagyta ,hogy kicsit lassítson. Ez az eltökéltség vezetett ehhez a helyzethez,hogy most a segítségemre szorult. Amit én ugyan ,szívesen tettem ,Ő már nem fogadta annyira szívesen . Amit igazából meg is értek. Szerettem volna az álarca mögé látni ,mert egyszerűen biztos voltam abban ,hogy a kemény külső mögött ,,egy megtört kislány kuporog. Aki fedezékbe vonult,és inkább hagyott mást érvényesülni. Csak megráztam a fejemet ,mert megint hülyeségeken járt a fejem ,olyan dolgokon amik nem rám tartoznak. Ráadásul az ellenállását látva ,nem hinném ,hogy megfogja velem osztani.Kezeim még mindig finoman tartják a bokáját ,és igyekszem elnyomni a mosolyt,ahogy ránézek az arcára. Mint egy durcás kislány.- Igazából nem úgy nézz ki a bokád ,mint akinek semmi szüksége erre ..- kacsintok rá,persze továbbra is ment az ellenkezés ami ,engem annyira nem hatot meg. Nem voltam az  a fajta ,aki bárkire hallgat. Ha valamit a fejembe veszek az úgy is van általában.- Gondoltam ,hogy így már valamelyest ,tetszeni fog a helyzet.- jegyzem meg nevetve .- Igazából többször kaptam már pofont ,mondjuk úgy,hogy már megszoktam ,és az lenne a legkevesebb ha a helyes kacsoddal ,lekevernél egy pofont.- még mindig vigyorgok rá,mint a tejbe tök ,és próbálok tényleg nagyon óvatosan bánni vele amennyire csak tudok. Nem szoktam hozzá ,hogy valakit ápolnom kell ,így a kézmozdulataim elég ügyetlenek is ,ezt még magam is jól látom. - Hát ,igazából esélyem sem lenne orvosira menni ,de mint látod valahogy nem arra terelt az út ,szóval mindenki megúszta ezt a mélyenszántó orvostudományomat ,ami azt hiszem véget is ér ,egy vizes palackkal ,és egy felduzzadt bokával.- húzom el a számat ,ahogy újra a lábára pillantok. Volt már rosszabb is ..ebben biztos voltam ,hisz nem olyan csajszinak látszott ,aki bármi elől elmenekült volna vagy esetleg kibújt volna a dolgok alól . Zavaró kezd lenni ,hogy mennyire foglakoztat ,az Ő kiléte és hogy valójában még mit rejteget ,így próbálok egy kicsit összetettebben arra koncentrálni ,hogy minél előbb megoldásra kerüljön ez az egész ügy.- Azt hiszem a kezem kicsit eltévedt ,vagy legalábbis nincs tisztában a vizes borogatás fogalmával,ez nem az én saram. A kezem önálló életet él .- huncut vigyor telepszik az ajkaimra ,és figyelmesen hallgatom őt ,és igazából az hogy hajlik már afelé hogy ember számba vegyen  haladásnak minősül. De óvatosnak kellett lennem ,mert az eddigiek alapján ,hamar meggondolhatja magát .- Nos,egyetlen kiút az erdő,amit én jól ismerek. Viszont túl hosszú az út ,a bokád nem bírná .- rázom a fejemet és mielőtt közbe szólna már folytatom is.- Vagy az ölemben viszlek ,vagy pedig rám támaszkodsz . Ez a két lehetőség van ,vagy itt is ücsöröghetünk .- vonom meg a vállaimat lazán.- Segíthetek neked kézre keríteni ,ezt a dögöt .- utalok  Hoffelmanra.- De csak akkor sikerülhet ,ha tényleg hagyod ,hogy segítsek. Tudom bűnöző vagyok,ezzel eddig is tisztában voltam ,de hidd el a magamfajta jobban kiismeri a fajtáját ,mint a rendőrség bármikor is fogja .- jelentem ki magabiztosan hisz így is volt.- Abban sem vagyok teljes mértékig biztos ,hogy nincs köztetek tégla ..és most ne húzd fel magad ,de ez  is egy lehetőség. Mióta kergeted ezt az ürgét ? - kérdem tőle felvont szemöldökkel ,komolyan érdekelt. És az is ,hogy mi hatja ilyen eszeveszettül .
- Bár van még egy lehetőségünk ,de ahhoz már tényleg ki kell bújnod önmagadból...- nézek rá elgondolkodva ,mert biztos voltam benne ,hogy egy velem való beépülésbe meg pláne nem lenne benne.

Viktor & Adriana

"ONE WEEK OF DANGER"

Utálom, ha a dolgok nem az irányításom alatt haladnak, és éppen kezdem most már konstatálni, hogy ez a helyzet egyre jobban kezd kicsúszni a kezeim közül, azaz az irányításom alól.
Annyi éven keresztül megszoktam, hogy minden úgy történik, ahogy elterveztem, és ahogy én akarom, most pedig rá vagyok utalva egy olyan valakire, akiben egyáltalán nem bízom. Még akkor sem, ha úgy tűnik, segíteni akar nekem és azt is teszi, viszont, ő mégiscsak egy bűnöző, pont olyan, akik ellen minden nap küzdök, és akiket ellenségemnek tekintek.
Most valamiért még sincs bennem akkora ellenszenv, mint azt szeretném, ráadásul, mint azt mondtam, függök is tőle jelenleg, ami egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet.
Talán a humora és a vicceskedése az, ami oldja egy kicsit a bennem tomboló feszültséget s az ismereten bizonytalanságot, ami rám általában egyáltalán nem jellemző.
Utáltam, hogy így eltoltam ezt az ügyet a figyelmetlenségemmel és hiába is kattog az agyam, jár a fejemben ezer meg ezer megoldás, ez mind megoldhatatlannak tűnik, ha képtelen vagyok a saját lábamra állni.
Persze, ő bizonygatja, hogy a bokámnak igenis ellátásra van szüksége, és hiába is ellenkezem, magamban tudom, hogy azért igaza lehet.
Mégis mindennek ellenére, egy alig látható mosoly jelenik meg az arcomon, vagy valami hasonló, mikor az orvostudományával viccelődik, de csak nagyon rövid ideig tart ez. Ugyanis, amikor rájövök, hogy mit csinálok – olyat, amit már nagyon régóta nem -, azonnal elkomolyodom és szokásos megvető pillantásommal méregetem őt, amiből nem sok mindent lehet leszűrni egy olyan valakinek, aki nem ismer engem. Márpedig nem sok olyan ember létezik ezek a világon. Talán apám és a társam.
Aztán ezt a komoly arcot egy szemöldökráncolás váltja fel, amikor azzal kezd el szórakozni, hogy a keze saját utakon jár és egyáltalán nem ő irányítja azt. Csak nehogy az én kezem is saját utat járjon valóban a képén, habár ezeket a gondolatokat nem mondom ki, viszont nézésemből érezhető, hogy számomra nem olyan szórakoztató a helyzet, mint neki. Nyilván arra is rájött már, hogy én nem vagyok az a cseverészős fajta, mint ő. Azt látom, hogy ő mindent a felesleges dumával és persze viccelődéssel próbál megoldani, pontosan velem ellentétben. Igazából nem is olyan, mint egy átlagos bűnöző, sem a stílusa, sem a viselkedése, mégis tudom, hogy az. Habár azt nem tudom, hogy igazából mi az, ami őt hajtja. Miért segít nekem, amikor itt is hagyatna, hogy mentse magát, amit én valószínűleg megtennék a helyében – persze teljesen más okokból -, de akár most meg is ölhetne engem, mivel tudja, hogy rendőr vagyok. Nem ismerhetem a céljait, azt sem, hogy van e valami hátsó szándéka, mégis kénytelen vagyok meghallgatni, amit mond. Persze, azért voltam, aki voltam, és abban is biztos voltam, hogy nem tudna engem elintézni, annyi erőm azért még lett volna, hogy jól alaposan seggbe rúgjam.
A verziói, miszerint vagy a kezében visz az erdő felé vagy pedig támaszkodnom kell rá, egyáltalán nem tetszenek, és ennek hangot is adok. Először csak egy ledöbbent grimasz keretében, de aztán szavakkal is jelét adom ennek.
- Akkor inkább kerülök Gustav Hoffelmann kezei közé. Vagy az ücsörgés. – jegyzem meg gyorsan rávágva szavaira egy apró fintor keretében miközben ismét szétnézek a tájon, de ezt persze nem komolyan mondom, csak nekem sajátos humorom van. Igaz, azonnal rájövök, hogy tulajdonképpen igaza van, de attól még nem muszáj, hogy tetszenek az őrült ötletei, amik persze neki kedveznek.
Viszont azt is tudom, hogy nem pont most van itt a komolytalanság ideje, főleg, hogy nem is vagyok az a fajta, aki nem vesz komolyan egy ilyen helyzetet, igy tehát tovább hallgatom az ötleteit – mert meglepő módon még mindig vannak neki.
Igazából biztos voltam benne, hogy én leszek az, aki könnyűszerrel megoldja a helyzetet, amibe ma belekerültünk, de úgy néz ki, hogy életemben először tévedek, igy nyilván ma piros hó is fog esni.
- Már egy ideje. (Túl régóta.) – válaszolok neki torkomat megköszörülve, mikor rákérdez arra, hogy mióta üldözöm Hoffelmann-t. Természetesen eszem ágában sincs megosztani vele, hogy  mióta vagy, hogy miért kergetem. Sem azt, hogy igazából ő csak egy láncszem, ami elvezet az orosz maffiához. Habár bűnőző,  bűnöző és hidegre kell tenni.
Aztán csak komoly és egyre komorabb arccal hallgatom őt, mikor azt fejti ki, hogy bizonyosan tégla van a New York-i rendőrség berkein belül. Igazából nem is azért, mert nincsen igaza, hiszen, mint kiderült, épp a volt társam, Ray is az volt, hanem azért, mert a  bünözők után legjobban a  korript zsarukra voltam dühös.
Nem ismerem azért el, hogy igaza lehet a kollégáimmal kapcsolatban, hiszen ez nem az ő dolga. Az ő dolga most az lenne, hogy mondjon már valami okosat is, ha már ennyit képes jártatni a száját – reméljük, nem csak feleslegesen.
- Kivetkőzni önmagamból? – ismétlem meg hangosan izlelgetve  a szavakat, hiszen nem éppen tudom, hogy mire céloz, viszont azt tudom saját magamról, hogy az ügy érdekében bármire képes vagyok. Azért, hogy megkapjam, amit akarok, végig harcolok és mindent megteszek – persze a normál kereteken belül.
- Nem hiszed el, hogy mire vagyok képes, hogy elkapjam ezt a szemetet. – szólalok meg elszántan és gondolkodás nélkül összeszűkült szemekkel.
- Szóval, halljam, miről lenne szó? Minden jöhet, amíg nem kell a kezeid közt végeznem. – teszem hozzá egy kissé gúnyosan, de nagyon is komolyan kivánsci vagyok, hogy vajon mit fundálhatott ki a bűnöző esze. – Utána pedig azt is elmondhatod, hogy mi okod lenne segíteni nekem.
Igazából nem tudom, miért hallgatom meg őt egyáltalán, hiszen lehet, hogy éppen most állított nekem egy csapdát, de valami legbelül mégis azt súgja, hogy itt most nem erről van szó.

Ria&&Viktor

 "ONE WEEK OF DANGER"

Légy ura a helyzetnek! Ez a kijelentés úgy hangzott apám szájából,mint valami elcseszett ima.  Mindig is Ő irányított,és tudta mi lesz éppen a következő lépése. Pont ez volt az ,amiért olyan könnyűszerrel átejtett mindenkit maga körül. Ám ,ehhez nem kevés bőr kellett a pofájára. Nem mintha engem úgy kimondottan érdekelt volna,sőt igazándiból az esetek többségében ,pont leszartam mit akar Ő. Így talán az egész helyzetet..a börtönt ,és magával hordozott súlyokat magamnak köszönhettem. Ha mindent lépésről,lépésre úgy csinálok ahogy Ő akarja,most talán lennék valaki. Legalábbis apám szemében ,de így csak bűnbak maradtam ,arra az esetre ,ha Ő valamit elcsessz. Nos,az én családom így működött. Anyám beletörődött a sorsába ,amire apám szerint hívatott.  A fater meg úgy vezetgette ,mint egy gyámoltalan birkát. Mit éreztem anyám iránt . Haragot ,legfőképp mert hagyta magát ,de szánalmat is  mert végül is egy nő nem tud mást tenni ebben a világban,mint hogy alávetni magát. Itt nm volt a nőknek joga ,sem hatalma . Ők csak egy apró szemcséi voltak ,azon részeknek ..amik semmitmondóak. Csúnyán hangzik,de ez volt az igazság. És bár én nem így tekintettem ,egyetlen nőre sem. Apám minden alkalommal belém akarta nevelni. A nők legyengítenek ,és visszahúznak ,majd a martalékukká válsz ! Ismerős szavak,elnagyzolt elvek,ami miatt meg kellett halnia egy nőnek. Erre a gondolatra megrázom a fejemet ,mintha ki tudnám verni a fejemből. De a kép elevenen élt bennem. Ez volt ,az ami miatt más akartam lenni ,és talán ez volt a motivációm ,hogy segítsek a lánynak ,aki még mindig úgy nézz rám ,mintha belém látna. Mondjuk akkor megszívtam.
- Már egy ideje .- derűs mosoly ül az arcomra,az elhangzottak hallatán. Számomra olyan volt ,mint egy durcás kislány. Bár elég kemény durcás kislány ha már itt tartunk.
- Hoffelmann kemény dió,és remekül tud magabiztosságot mímelni . Ami egy valamit jelent ,hogy rendkívül buta ,viszont ahhoz elég okos ,hogy megvédje magát .- magyarázom mialatt a kocsinak dőlök ,és egy kedves mosolyt ejtek meg felé. Bár nem hiszem ,hogy ez nála hatásos lenne.
- Tekints rá úgy ,akár egy ösztönlényre. Hoffelmann egészen addig kurva magabiztos magában ,míg nem elé tartod azt ,amire az életénél is jobban vágyik. És ez most rohadt furán fog hangzani ,de ennek tárgya jelenleg én vagyok !- mutatok magamra ,majd a tarkóm mögé helyezem a kezemet kicsit kitámasztva ezzel magamat . Mondjuk ,pont nem most kéne ellazulnom ,mikor egy maffia falka van a nyomunkban.
- Szóval ha a közelében sántikálok ,akkor könnyű szerre el tudnád kapni. De nekem  ennél jobb ötletem van .- lököm el magam a kocsitól ,majd meg sem várom ,hogy igazándiból Ő mit szeretne ,egyszerűen felkapom a vállamra és elindulok vele az erdő mélyébe. Gyalog könnyűszerrel megtettem az utat, Harci mókus pedig pehely könnyű volt ,így ez sem jelentett túl nagy akadályt.
- Könnyen be tudlak juttatni a rosszfiúk közé ,ami neked jelent esetbenúgy gondolom jól jönne. Viszont van egy kis bökkenő,ami neked nem fog tetszeni.- mondom szinte már nevetve a dolgot ,hisz sejtem ,hogyan fog reagálni
- Légy a barátnőm Mókuska ,és tálcán kínálom fel neked a rosszfiúk legjavát ! - jelentem ki teljes komolysággal a hangomban . Vicceltem ? Félig meddig talán ,de ha eljátssza a barátnőmet ,egészen könnyedén tudott bekerülni abba a körökbe ,ahonnan már a csúcsig is eljuthat. Én pedig készen álltam az apámat tönkretenni. Végül is kölcsön kenyér visszajár ,nemde ?
- Miért segítek neked ? - kérdezek vissza ,és egy kicsit elgondolkodok a válaszon . Nem mondhattam neki igazat ,mert akkor magamat is vele rántanám az egész dologgal.
- Mondjuk úgy ,hogy ha elsimítasz nekem pár ügyet ,akkor kvittek vagyunk . Bár egészen annyira mégsem ,mert megmentettem a csinos kis popódat ..- olyan vidáman cipelem ,akár egy kisgyerek ,és igazából az sem nagyon  zavar hogy ha ellenkezik.
- Tudod amúgy ,nagyon nagy a kísértés ,hogy megpaskoljam a fenekedet ..nem tudom mennyire legyek jó fej …- húzom tovább. Volt ezzel valami célom ? Nem igazán ,egyszerűen élveztem a lány társaságát ,még ha Ő az enyémet nem is ,és ez volt igazán újdonság számomra
- Tényleg Mókuska ,van akitől most függsz ? Esetleg egy izompacsirta ,vagy egy jóképű bankár vőlegény,akivel még az egyetemen ismerkedtél meg ? - érdeklődöm ,bár sejtem ,hogy válasszal nem igazán fog szolgálni ,vagy esetleg válaszképp lyukat ver a hátamba.

Viktor & Adriana

"ONE WEEK OF DANGER"

Bizalom. Egy olyan foglalom és érzés, amivel az emberek nem egykönnyen ajándékozzák meg másik embertársukat. Legalább is az olyan fajta embernél, mint én, aki még a saját árnyékában sem bízik meg, biztosan így van.
Jelen pillanatban azonban mégis arra kényszerülni látszok, hogy meg kell bíznom egy olyan személyben, akiben a legkevésbé kellene. Egy bűnözőben, akit megvetek, egy olyan valakiben, kinek a fajtáját jobb esetben is börtönbe csukom.
Ha csak egy nappal ezelőttiig valaki azt mondja nekem, hogy én majd egy bűnözővel üzletelek, szembe köpöm őt vagy saját magamat, ha ez megtörténik, most azonban mégis a kényszer visz tovább utamon.
A kényszer, ami nem abból születik meg, hogy magamat féltem – azt soha nem tettem -, hanem ha a realitás keretei közt akarok maradni és haladni az adott üggyel, akkor most a velem szemben állót is meg kel hallgatnom.
Miután ezen gondolatok szélsebesen végigcikáznak az agyamban, már nyitott füllel hallgatom is, hogy ez a Viktor mivel  érvel, amiért azt kellene tennem, amit ő tanácsol.
Csak megforgatom a szemeimet, amikor arról kezd el hablatyolni, hogy Hoffelmann milyen és mennyire kemény dió. Mintha erre magamtól nem jöttem volna rá! Ha nem lenne nehéz eset, már ő is rég egy cellában csücsülne valami extra biztos börtönben.
- Ez az egy szerencséje. – mormolom csak el az orrom alatt, amikor azt is kihangsúlyozza, hogy Gustav ért ahhoz, hogy megvédje magát. Persze, ezzel se mondott újat a nagyokos.
- Szerintem mindig bűnöző egy ösztönlény, szóval igazán nem lesz nehéz úgy tekintenem rá. – jegyzem meg gúnyosan egy kacsintás közepette, célozva arra is, hogy Viktor maga sem egyéb.
- Szóval te vagy aaaz? – kérdezek vissza elgondolkodva, és komolyan megfordul a fejemben, hogy most azonnal leütöm, és én magam adom át a németnek. Azonban azt is tudom, hogy ez még nem lenne biztos megoldás. Nem, ilyen lábbal biztosan nem.
Nem vallanám be magamnak, de talán nem csak ezért nem teszem, hanem valami abszurd módon talán egy kis hálát is érzek, amiért segíteni próbál nekem. No, ezt nem mondjuk ki hangosan.
Közben végigmérem a pasast, ahogy nagyképűen kihúzza magát. Hihetetlen, hogy hogy lehet ilyen laza, amikor valószínűleg még mindig üldöz bennünket egy egész orosz sereg.

Az ezt követő események azonban még ennél is sokkolóbbak a számomra, és elmondhatom, hogy én Adriana Lane, a tökéletes katona, most először életemben nem tudom rögtön lereagálni a helyzetet.
Annyira arra koncentrálok, hogy végre kibökje a fantasztikusnak ígért ötletét, hogy szinte tenni se tudok ellene, amikor hirtelen felkap, majd a vállára dob, mint egy homokzsákot.
Más esetben nyilván mindent megteszek harci tudásomnak köszönhetően, hogy ez a pozíció változzon, de a sérült bokám igen nagy akadálynak tűnik jelen pillanatban.
Ráadásul, mikor megindul velem, olyat mond, amitől egy pillanatban meghűl bennem a vér is.
- Hogy micsoda? Te nem vagy eszednél, az biztos! – szólalok meg először tiltakozva fennhangon, de amikor jobban belegondolok az ötletébe és el tudok vonatkoztatni attól, hogy netalán ez a majom hozzám ér – jobban, mint jelenlegi esetben -, akkor nem is tartom ezt az ötletet annyira rossznak. Pontosabban inkább a kellemetlenségnél sokkal kecsegtetőbb a tény, hogy Hoffelmann és egész bűnbandája közelébe férkőzhetek, úgymond beépülhetek közéjük.
Az is igaz hogy egyre jobban idegesít, hogy így ki vagyok szolgáltatva neki, ráadásul piszkolódó szavai ezen egyáltalán nem javítanak.
- Letennél végre?? – kiabálom mérgesen a fülébe, és csak akkor szólalok meg újra, amikor, erre nagy nehezen rászánja magát.
Persze, biztos vagyok abban is, hogy ha ezt magától nem teszi meg, akkor önerőből szabadulok ki kezei közül, de erre most nem volt szükség.
- Szóval épüljek be veled, közétek? – kérdezek vissza még mindig mérgesen, amikor már szemtől szemben állok Mr. Nyakiglábbal.
- És mi az esély arra, hogy nem ölnek meg azonnal veled együtt, ha meglátnak téged? – folytatom tovább a kérdésáradatot, hiszen ha a német az ő bőrére pályázik, ennek is igen nagy az esélye.
- Először is, nem vagyok korrupt zsaru, ezt jobb, ha tudod! Ha megígérem, hogy el is simítok neked pár baklövést, arra előbb rá kell szolgálnod. – mondom még mindig fújtatva, kissé ráncolt orral.
- De az ötlet egyébként nem annyira szörnyű, mint azt az elején hittem, és ha el tudjuk kerülni, hogy egymáshoz érjünk, talán még bele is megyek. – mondom neki már kicsit komolyabbra véve a témát egy nagy sóhaj mellett.
- Nem függök senkitől és semmitől, szóval ilyen szempontból nincs akadályoztató tényező. – válaszolok utolsó kérdésére egy hosszabb hallgatás után.
Az már más tészta, hogy az apám meg fog ölni, ha megtudja, hogy újabb magánakcióba kezdek egy törvényen kívülivel vállvetve és ismét az életemet kockáztatom, de most sokkal jobban érdekel a cél, amit ezzel elérhetek, mint az eszköz, ahogyan elérem.
Ha ez a pasi is ismerne, tudná, hogy pontosan ezért nem engedek közel magamhoz embereket. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan dolgok zavarjanak be a teljesítményembe, mint az érzelmek és a kötődés.
- Viszont, ha ezt valóban megcsináljuk, akkor mesélned kell magadról és elmondani, hogy ki is vagy. Másképp ugyanis nem éppen lesz hiteles a szituáció és a színjáték, amibe keveredünk. – mondom neki komoly arccal mélyen szemébe nézve. Azt hiszem, ez amolyan igen, egy beleegyezés is a részemről.
Még mindig nem tudom, hogy bízhatok e benne, de azt hiszem, kap tőlem most egy esélyt. Egyetlen egyet, és ha csak egy percre is azt fogom hinni, hogy át akar verni, akkor azonnal elfogom őt is, mint a többieket.

Ria&&Viktor

 "ONE WEEK OF DANGER"

Igazából pontosan tudtam, hogy miért is segítek neki. Morálisan gondolkodtam, és apám tettét soha nem tudnám jóvá tenni. Igazság szerint a sajátjaimat se. De talán még, azzal segíthetek neki, ha nyomra vezetem. És bár ez a terv teljesen apám ellen irányult, mégsem zavart annyira, mint például az, hogy mennyi életet vett el jogtalanul. Mennyi ember felett döntött Ő, akinek aztán rohadtul semmi joga nem volt ehhez. Néha azt kívántam bárcsak a börtön legmélyén rohadna meg, mert ugyan tiszteletet kellett volna éreznem. De egy ilyen ember irányt, csak undort voltam képest mutatni. Bárcsak kevesebb közöm lett volna, azokhoz a dolgokhoz, amikben Ő benne volt. De nem, mert én akkoriban pont ugyanolyan voltam, mint az apám. Talán akkor is egy két fokkal gyengébb kiadásban, de határozottan nem éreztem az emberéletek súlyát. Ugyan ölni egyszer sem öltem, de ettől függetlenül tönkretettem őket. Megbélyegeztem, beleégtem az emlékükbe, és a jövőjüket ezzel teljesen hazavágtam.
Szóval voltaképp semmivel nem voltam jobb, csak próbáltam helyre tenni, vagy jóvá tenni a dolgokat. De nem éppen sikeresen ment, hisz minden egyes alakommal ott volt valami, ami visszarántott. Gyakorlatilag a bűnözői világból kilépni soha nem tudsz, hisz már abba születtél. Kis korod óta veled volt, és erre még rá is játszik az, hogy apád úgy dédelgette a benned élő rosszat, mint valami kicseszett gyereket. Na, onnantól vége a dolognak.
- Igen, én vagyok. - sóhajtok gondterhelten, mintha Hofelmann lenne a legnagyobb gondom, pedig könnyűszerrel el tudnám intézni, de mégsem teszem.
- Beleköptem a levesébe, mondjuk én egész sok mindenkinek beleköptem. De valamiért Ő úgy érzi, hogy megtorlás a megoldás erre az egész problémára. - vonnom meg a vállaimat, míg így is könnyedén, hogy Ő rajta van. Mondanám, hogy nem vált ki belőlem semmit a csajszi. De őszintén, semmi nem tetszik jóban annál, minthogy ilyen elutasító. Persze ezt inkább nem közlöm vele, most túl jó pozícióban van ahhoz, hogy kitekerje egy szépen gondolt ívvel a nyakamat. Így inkább igyekszem a lehető leggyorsabb tempóban haladni vele.

- Hm, igazából ezt már sokan kérdezték. Tudod néha én is elgondolkodom, hogy a kérdés jogos. De nem., nem most az egyszer nem ment l az eszem. - válaszolok neki vigyorogva, mert ez az egész helyzet számomra kezd egészen murissá válni. Bár van egy olyan érzésem, hogy Ő ezt az egészet leginkább kiszolgáltatottságnak érzi. Kérésére leteszem, és igyekszem nem vigyorogni. Félreértés ne essék, nem Őt röhögőm ki. Egyszerűen csak a helyzet, ami elő állt, és talán az ebből született feszültség az, ami arra késztet, hogy egyfolytában vigyorogjak rá, mint valami idióta.
- Hát igazból, ha van más ötleted, meghallgatom. Igaz, azt inkább gondolom a társaddal osztanád meg. De ja, igen ez a nagy ötletem. Többre mennél velem, mint akármelyik hekus túlbonyolított tervévvel. - kacsintok rá magabiztosan, és próbálok a lehető legkomolyabban nézni rá. Bár a dühét nem igazán tudom komolyan venni, és nem azért, mert felsőbbrendűnek érzem magam. Hanem egyszerűen, látok valamit a szemeibe amitől ...mi a fasz ? Mi lett hirtelen belőlem. Megzavarodva nézek magam elé pár másodpercig, és próbálom leküzdeni, hogy ne legyek hirtelen egy nyálas könyv főszereplője. Aki belelát valamit a hősnőnk szemébe. Ó, baszki..ezt most abba kell hagynom. Azt meg végképp figyelmen kívül kell hagynom, morcos mókus az esetem.
- Nem ölnek meg, pontosan azért, mert velem vagy. - jelentem ki most már komolyabban, és ebben a mondatban, egy cseppnyi hazugság sincs.
- Elég sok helyre elér a kezem, mondjuk úgy, hogy akármelyiket romba tudnám dönteni. Most biztos felmerül a kérdés, hogy: Na és mi van Hofelmann-al?- teszem fel a kérdést magamnak, ami biztos vagyok, hogy megfordult a fejében.
- Ő csak túl bátor. Még nagyobb hírnevet akar magának szerezni, így megmutatja, hogy neki mekkora ereje is van. De mindketten tudjuk, hogy az ilyen Hofelman-félék, éles helyzetben szarják össze magukat a legjobban. Szóval ez miatt nem kell aggódnod, mert egyenes út vezet a bűnözök paradicsomába, bármiféle közre lépes nélkül. Úgy hogy, senki nem fog hozzád nyúlni egy újjal sem.- mosolyodok el, kicsit huncutabban a kelleténél.
- Jól van, megértettem őrmester asszony. Minden szava itt fog csengeni a fülemben. Nincs nyulka piszka, és maga egy tisztességes rendőr. Vettem az adást. - emelem fel a kezeimet és védekezően magam elé tartom.
- Szóval mesedélutánt akarsz tartani. - sóhajtok unottan, de a szám szegletében megjelenő mosoly másról árulkodik.
- Tehát kezdjük a legelején, még mielőtt előítéletekbe bocsátkoznál. Az apám mondjuk úgy üzletemberként kezdte, de mégis gazemberként végezte. Tudod a szokásos család kötelezz. Nos, ugyanez igaz rám is. Másként akartam indulni. Végül én lettem a világ legszemetebb embere, igaz, amit rebesgetnek annak a fele sem igaz, mondjuk úgy, hogy csak a pletykák miatt tartok ott, ahol. A maffia egyik tagjának dolgozom, összekötőként, és nem is akármelyiknek, így nem nagyon próbálnak velem kekeckedni velem az emberek ilyen téren. Mert tudják, hogy mi lesz a vége, ha bármi olyan ügybe belefolynak amibe az én kezem is benne van.- vonom meg a vállaimat lazán, kicsit elferdítettem a dolgot. Hisz az apám nem így indult...Ő volt maga az az ember, aki az egész alvilágot rettegésben tartotta.
- Most te jössz harci mókus, kíváncsian várom mi a Te történeted ..- nézek rá érdeklődve, és már magamba nagyjából tudom is a történetet, amivel előfog állni. Vagy még egy kicsit kéreti magát. De ha már játszunk, akkor játszunk rendesen. Nem igaz ?

Viktor & Adriana

"ONE WEEK OF DANGER"

A bennem lévő kettősség még mindig nem biztos magában száz százalékosan, ami mondjuk azért zavaró a számomra, mert rám még sose volt jellemző a bizonytalanság és a 99 százalék sem.
Tisztában vagyok vele, hogy ha egy bűnözővel szövetkezem, a saját elveim ellen cselekszem és azzal is, hogy apám ezért meg fog rám orrolni, de azt is tudom, hogy ennél talán sosem lesz nagyszerűbb lehetőségem, hogy Hoffelmann és az orosz maffia közelébe kerüljek. S mivel számomra a munka az első, pontosabban annak megszállottja vagyok, így nincs is más választásom, ami a belső késztetést és hangot illeti.
Nem áll távol tőlem a beépülés fogalma, habár volt olyan alkalom – egyetlen egy -, ami balul sült el még kispályás koromból – ha volt egyáltalán olyan korszakom, amikor nem voltam profi-, de az óta nem is foglalkoztam ilyesmivel. Most azonban úgy néz ki, hogy újra vissza kell rázódnom, sőt, ennek gondolatától, csak egyre izgatottabb leszek, habár ez egy külső szemlélő számára láthatatlan marad.
Keresztbe vágott kezekkel hallgatom a velem szemben álló mondandóját, akiben tulajdonképpen egyáltalán nem kellene megbíznom, de most mégis adok neki egy esélyt.
Csak elhúzom a számat, amikor arról beszél, hogy Hoffelmann jelenleg őt akarja legjobban és részletekben azt is elmeséli, hogy mit ártott neki. Habár az az igazság, hogy ez érdekel most a legkevésbé. Infóra persze azért még szükségem van, hiszen a beépülésemnek is tökéletesnek és zökkenőmentesnek kell lennie.
- Ezek a nehézfiúk mindig úgy érzik, hogy joguk van a megtorlásra. – húzom el ismét megvetően a számat – mindig így van ez, ha olyan személyekről beszélek, akik vétettek a törvény ellen. Hoffelmann-ra pedig ez enyhe kifejezés.
- Aztán nagyot koppannak. – teszem még hozzá halkabban arra célozva, hogy legtöbb esetben levadászom és lecsukatom az ilyeneket.
Lassan már kezdem megszokni, hogy ez a pasas igazából semmit nem vesz komolyan és számára szemmel láthatóan játék az élet, az emberek élete, a sajátja, s ezáltal pontosan az ellentétem.
Míg ő képes minden szituációban laza helyzetet felvenni, addig én még akkor is merev vagyok, ha nem kéne annak lenni, de azt hiszem, pontosan attól vagyok ennyire jó, hogy sohasem lazítok, sohasem lankad a figyelmem, sohasem állok meg. Habár pillanatnyilag ez éppen nem igaz, hiszen a sérül bokám igen nagy hatással van a cselekedeteimre.
- Nagyszerű, szóval akkor te leszel az, akinek az életemet köszönhetem. – állapítom meg kényszeredetten felnevetve, amikor a további tervét ecsetelgeti arról, hogy miért jó nekem, ha vele épülök be.
Van valami a mondandójában, de azért nem adom meg neki az örömöt, hogy helyeseljek neki, csak bólintok egyet, hogy mindent tudomásul vettem.
- Na, igen, de ha valaki nem értené, a hátába állított törött kezétől meg fogja, igaz? – kérdezem kicsit cinikusan, de mégis halálosan komolyan arra célozva, hogy senki meg se próbáljon ÚGY hozzám érni. Nem igazán tartok attól, hogy ezt nem tudnám megakadályozni, szóval valójában ilyen félelmeim nem voltak.
Aztán ahogy magáról és legfőképp az apjáról kezd el beszélni, teljesen komoly arccal mélyedek arcába és hallgatom szavait. Minden apró részlet fontos lehet.
Szóval tulajdonképpen a maffia az, ahova beépülök? Nagyszerű. Méghozzá nem más, mint az orosz maffia. Nem kell rákérdeznem, tudom, hiszen tisztában avgyok vele, hogy Hoffelmann csakis az orosz maffiával űz beteges üzleteket. Már lassan ledoktorálhatnék a pasasból.
Mikor meghallom a maffia kifejezést, egy pillanatra erős késztetést érzek arra, hogy megüssem a velem szemben álló Viktort, de azt is tudom, hogy ilyen közel sosem voltam még ahhoz, amit akarok.
Ráadásul én midig is arról voltam híres, hogy bármilyen helyzetben képes vagyok megőrizni a hidegvéremet….apámmal ellentétben. Ha vicces uraság most apával állna szemben, szinte biztos, hogy nem élnél túl a beszélgetést. Ezért is jobb, ha ezt az ügyet egyedül intézném, nem szeretném John Lane-t bajba keverni. Ő kissé elfogult, mióta elveszítette anyát. Nem mintha nekem nem hiányozna vagy nem hajtana a bosszúvágy, de azt hiszem, könnyebben elnyomom az érzéseimet, mint ő.
- Ó, szóval te is egy amolyan nehézfiú vagy. – állapítom meg szintén egy kicsit gunyorosan, habár ez nekem jelen esetben nagyon is jól jön.
Azonban, ha valami nagyfaktor ő is az orosz maffiában, akkor azt nem tudom megígérni, hogy teljesítem az alku rám eső részét. Persze erről neki nem kell tudnia a közös ügyünk lezártig.
- Az én történetem? – szakítja meg logikus gondolatmenetemet a létra kérdése, amivel kizökkent egy pillanatra a nyugodt állapotomból.
Még csak azt kéne, hogy beszéljek magamról és titkos infókat adjak ki az életemről egy bűnözőnek. Ha-ha.
- Nekem nincs történetem. – rázom meg a fejemet határozottan, hiszen ne várja, hogy most én tarom az esti mesét.
- Én csak egy rendőr-nyomozó, elég jó rendőr vagyok, aki a munkáját végzi, azaz próbálja elkapni a bűnözőket, amint azt látod. – kezdek bele nem túl lelkesen a mondandómba miközben körbenézek a kiest területen.
- De az az egyezségünk kapcsán nem lényeges, hogy én ki vagyok, hiszen én itt csak egy bige leszek, akinek az egyik maffiózó a pasija. – juj, ezt még kimondani is fájdalmas és undort keltő érzés, de azért sikerül visszafognom magam és a célomra koncentrálni.
- Nálatok a nők csak használati tárgyak, nem? Senki nem foglakozik a kilétükkel vagy a véleményükkel, jól tudom?– jegyzem és kérdezem még meg továbbra sem levéve arcomról a cinizmus rajzolta arckifejezést.
- Habár, mint az előbb mondtam, elég sok bűnözőt lecsuktam már, így lehet, hogy valaki felismer majd a bandádból. Ráadásul az apám is igen ismert ember a rendőrségen, szóval akár ő általa is ismerhetik az arcomat. – bökök ki végül azért én is némi szükségesnek talált infót neki, hiszen ezzel a problémával valóban szemben találhatjuk magunkat.
- Szóval, ha erre a problémámra is ki tudunk találni valami megoldást, akkor ezt meg is beszéltük és akár bele is vághatunk a dologba. – hadarom egy sóhajjal egybevonva a szavakat, hiszen még véletlenül sem áll szándékomban többet közölni magamról.
- De előtte szükségem lenne egy helyre, ahol pár órát pihenek és rendbe hozom a lábamat. Orvos kizárva. – tetszem még hozzá határozottan, majd újra megpróbálok pár lépést tenni az erdő belseje felé.
Ismerek egy-két praktikát, amivel segíteni tudok magamon, de ahhoz nem ártana egy motelszoba vagy valami. Profin akarom véghezvinni ezt a tervet, nem némi fájdalommal együtt. Orvost pedig csupán azért nem akarok látni, mert félő, hogy az rögtön értesítené az apámat.

Ria&&Viktor

 "ONE WEEK OF DANGER"

Nem mondanám, hogy könnyű volt bármi is ebben a helyzetben. A feladat rám eső részével nem volt probléma, viszont Mókuska hozzáállása, még mindig nem volt az igazi. Persze nem vártam, hogy kitörő örömmel, majd a nyakamba ugrik, és hálálkodik a lehetőségért. Nem, nem erről volt szó. Leginkább arról, ha továbbra is ilyen undorral telt tekintettel nézz rám, aligha hiszi el, hogy valami közünk van egymáshoz. Azt is jól tudtam, hogy végül is, egy zsaru álláspontját nem fogom tudni megváltoztatni. Mert számára mindenben bűnben élő egyed, célpontként szolgált. Más életcélok voltak mindannyiunk számára előtérben, így nyilvánvaló volt, hogy más-más élettapasztalattal rendelkeztünk. Bár Ő feltűnően ragaszkodott egy általa elképzelt magatartáshoz, és próbált a lehető leghűvösebben viselkedni. Gondolom mindenkivel ilyen, csak a magamfajták, jobban kiérdemelték ez a fajta ...utálatot. Talán az volt, de volt egy olyan érzésem, hogy nyomós oka volt minderre. Amire rákérdeztem volna, de tudtam, hogy átlépnék vele egy határt, aminek a következménye, valószínűleg az lett volna, hogy szépen betöri az orromat. És egyelőre ezt a lehetőséget, minél jobban elakartam kerülni.
- Ne aggódj, nem várom el, hogy hálálkodj érte. Vedd úgy...- gondolkodok el hosszan.
- Akár egy baráti szívességet.- ejtek felé egy csintalan mosolyt, mert valahogy éreztem, hogy erre is lesz valami kellően csípős válasza. Ami engem majd hidegen hagy, és továbbra is így állok majd a dolgokhoz, ahogy most. Soha nem voltam az a fajta ember, aki bármit is komolyan vesz. Talán ez volt az egyik ok, amiért ennyien tartottak tőlem, biztos azt hiszik, én vagyok a csendes őrült. Aki egy kedélyes vigyorral az arcán elmetszi a torkodat, pedig ha tudnák mennyire messzire álltam ettől. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem voltam rosszfiú. És ha úgy hozta a helyzet, nem kínoztam meg valakit. De ölni soha nem öltem, ez egy olyan szabály volt nálam amit sosem léptem át, és nem is vagyok hajlandó, akármilyen nyomás alatt is tart apám.
- Elég harapósnak tetszik lenni.- jegyzem meg, és próbálom halálosan komolyan venni, de elég nehezen megy, hogy elnyomjam a kikívánkozó nevetést.
- Tudod, ha ebbe most belemész, az lenne a lényeg, hogy ne kelts feltűnést. Már pedig ha valakin teljesíted, az igen veszélyesnek ígérkező, attrakciódat, elég hamar felfognak rád figyelni. Persze én nem szólok bele, mert egy kis pitiáner bűnöző vagyok.- emelem fel védekezőn a kezeimet magam elé. Jóval nehezebb feladatnak bizonyult számára, hogy lenyelje az előítéleti, és megpróbáljon beilleszkedni. De végül is zsaru. És ezt már az előbb megbeszéltem magammal.
De kijelentésénél már nem bírom tovább.
- Ha ezt apám hallotta volna, most biztos könnybe lábadt volna a szeme a büszkeségtől. De sajnos, én csak az a személy vagyok, akit mindenki ismer, és pár pletyka alapján félelmet gerjeszt a társaságban.- vonom meg a vállaimat, mert tényleg messze álltam a nehézfiútól. Viszont akik közé tartoztam, azok valóban azok voltak, mondhatni az alvilág krémje. Onnan már csemegézhet magának egy-két jelöltet, aki bevihet a fogdába.
-Nincs történeted . - nézek rá az államat dörzsölve, mint aki meg tudná fejteni az előtte álló nőt. Mindig is szar voltam ebben, inkább a logikus gondolkodás híve voltam, mintsem kiismerni a másikat, és vájkálni a lelki dolgaiban. Apám viszont ezt használta mindenki ellen, egy jó kis lelki terror? Kérd csak az öreg Serenovot!
- Rendben Mókuska, akkor mond nekem legalább egy nevet, amin majd megszólíthatlak. Nem muszáj az igazit, még a végén bemocskolom azt is, ahogy a számra veszem.- vigyorodok én is el, most már gunyorosabban. Ha így akar játszani, hát játszunk. Elgondolkodom a szavain, amiben volt egy kis igazság, mert végül is, nem nagyon volt szerepe a nőknek ebben a világban, de nem azt jelentette, hogy jelentéktelen tárggyá váltak volna.
- Ezt a keresztapából szedted? Vagy melyik filmből? Igazán érdekel, hogy melyik értelmezi félre ennyire a maffia nőkkel való kapcsolatát . -teszem fel kedélyesen a kérdést, mert tényleg szórakoztató, egy pár elgondolása.
-De, akármilyen furcsa, normálisan bánnak azokkal a nőkkel, akik mellettük vannak. Nem veszik őket semmibe. Persze vannak kivételek, de azt hiszem az köztetek is van, nem igaz? - vonom fel a szemöldökömet, majd kicsit közelebb megyek hozzá, hogy közelebbről megvizsgáljam az arcát.
- Hm, mondjuk van benne valami, ilyen csinos pofit, nehéz lehet kiverni az ember fejéből.- kacsintok rá, majd kisimítok egy tincset az arcából.
- De nyugi, egy kis hajfestés, és stílus váltás, és nem is leszel nekik ismerős. Ezek az emberek nem a külsőt jegyzik meg bogárka, igen részben azt is, de inkább a gesztusokat. Mozzanatokat. Ez nem a rendőrség. Szóval, jobb lesz, ha egy kicsit kivetkőzöl magadból.- adok neki egy jó tanácsot.
- Van innen nem messze egy mesebéli házikó, ott meg tudsz pihenni, és rendbe tudod magadat hozni. Viszont nem ajánlatos ezzel a sérüléssel olyan hosszú távot megtenni, mert magaddal cseszel ki. Szóval, vagy hagyod, hogy vigyelek..mint látod, egy zsiráf vagyok hamar odaérnénk. Vagy rám támaszkodsz, ügyelve, hogy még kevesebbet erőltesd azt a lábadat.- teszem hozzá újra, mert így csak még rosszabbá teheti az így sem túl fényes helyzetét. Míg a válaszára várok, körül nézek a terepen, jól ismertem, és próbáltam azt az utat választani, ami a lehető legrövidebb.

Viktor & Adriana

"ONE WEEK OF DANGER"

Igazán abszurdnak mondható ez az egész kialakult helyzet, még akkor is, ha rólam van szó, és egyébként is teszek olyan dolgokat, ami egy átlagember számára nem szokványos.
Azonban egy bűnözővel szövetkezni, akit ráadásul megvetek…., hát apám, tuti kinyír, ha tudomást szerez róla. Viszont, mire megtudja, addigra már rég elkapom Hoffelmann, így akkorra már csak a büszkeség lesz az, amit érezni fog, mint mindig.
Ez az egész „szövetség” pedig egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ügy végére nem fog Mr. Nagydumás is a börtönben csücsülni Gustav-val.
Igaz, nem szokásom megszegni a szavam és az ígéreteim, de ennek a fickónak előbb bizonyítania kell nekem, és biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb úgyis valami megbocsájthatatlant tesz.
Egy szemel látható fintor jelenik meg az arcomon, amikor kijelenti, hogy ez az egész egy baráti szívesség.
Na, jó, mi ketten tutira nem leszünk barátok soha az életben, de ezt most kivételesen nem kommentelem, szerintem elég kifejező és sokatmondó volt a grimaszom is.
Érzem, hogy egy kicsit szórakozik rajtam és velem, pedig én egyáltalán nem vagyok vicces kedvemben – jó, mondjuk, mikor vagyok az?  - , és ez beszédéből is kihallatszik.
Ez ritka pillanatok egyike, hogy egy törvényen kívüli nem düh-vel vagy félelemmel telve áll velem szemben, és az tőlem is elég ritka, hogy egy elveimnek ellent mondó személlyel ilyesfajta beszélgetést folytatok.
- Nahát, ha nem mondod, ezt teljesen elfelejtem. – ingatom meg a fejem most én gúnyos arckifejezéssel, mintha nem épültem volna már be ezeregy alkalommal ezelőtt. – Még jó, hogy te itt vagy és figyelmeztettél. – teszem az i-re a pontot egy szintén piszkálódó kacsintás közepette.
Igaz, az utolsó beépülésem nem most voltam, azonban abban biztos vagyok, hogy ha elbukunk, nem miattam fog megtörténni.
Hát, elég tahó ember lehet az ő apja is, ha az tölti el büszkeséggel, ha a fia egy nyavalyás kemény bűnöző, de az évek során már sok hozzá hasonló pszichopatával találtam magam szemben, szóval ezen most sem lepődök meg egyáltalán.
- Talán azért így is hasznodat vesszük. - jegyzem meg halkan,l habár őszintén lassan kezdem unni ezt a sok pofázást, és immáron már az akciónak szentelném energiámat, hiszen az az én asztalom.
- Biztosan nem vagyok Mókuska. – mondom morcosan, miközben magamban elgondolkodom azon, hogy valóban mondani kellene neki egy nevet.
Nem nagy szívvel vallanám be neki az igazi nevem, habár volt egy becenevem, amin csak a legközelebbi barátaim szólítanak, illetve szólítottak régen. Ebből nem hiszem, hogy bárki is rájönne, hogy Adriana Lane rendőrnyomozóról van szó.
- Hívhatsz Ria-nak, de csak mikor beépültünk! Akkor talán nem mocskolod be nagyon. – mondom végül ki azt, amire gondolok, miközben arca elé tartom jobb kezem mutató ujját, hogy csínján a szólítgatásommal. – Te pedig Viktor, ha jól emlékszem….. – hát igen, ha valakinek a bűnbandájába beépülők, nem árt tudnom a nevét nekem sem.
Nyitott füllel és szemmel hallgatom szavait, amikor a maffiatagokhoz tartozó nőkről beszél, és amiket mond, valóban elgondolkodtatóak, még akkor is, ha ezt a világért se vallanám be.
- Nem árulok el nagy titkot, és nem is lesz meglepetés, de nem igazán szoktam filmet nézni. – felelem aztán ridegen, majd amikor ez a férfi kissé közelebb jön hozzám és egy kósza hajtincset rak félre a fülem mögé, akaratlanul is nyelek egy nagyot.
Na, nem a közelsége miatt, inkább a miatt, amit mond, a nem bűnöző pasasokról, hiszen sokban igaza van.
Bár érdekes mód, amikor hozzám ért sem volt annyira undorító, mint azt eddig képzeltem volna.
- Világos, tehát öltözzek be kurvának. – mondom aztán lenézően, amikor befejezte mondandóját az olyan nőkre célozva.
Tisztában voltam azzal is, hogy ha belemegyek ebben a játszmába, akkor valóban változtatnom kell a stílusomon, illetve másképp kell majd öltözködnöm, mint egyébként. Persze nem nagyon fűlik ehhez a fogam, de úgy néz ki, ezt muszáj lesz bevállalnom, hiszen ezzel jár. Azzal meg még inkább, hogy nem láthatják rajtam, mennyire rühellem a csőcseléküket, de azt hiszem, képes leszek ezt is megjátszani egy ideig.
Némi kétséggel figyelem őt, mikor valamiféle „mesebeli házikótól” kezd el hantázni, de most nincs sok lehetőségem, ezért hinnem kell neki.
- Rendben, tegyük fel, hogy megpróbálok bízni benned. – adom végül meg magam, majd egy rövid időre gondolkodóba esek, amikor a helyzetem miatt választási lehetőségeket vázol fel nekem az odafelé vezető úttal kapcsolatban.
Habár érzem, hogy a lábam már sokkal jobban van, azt is tudom, hogy ha megerőltetem magam, azzal csak ártok. Így tehát marad ő, illetve a segítsége.
- Legyen. – szűröm ki kelletlenül fogaim között a szavakat arra célozva, hogy talán elviselem, ha újra felkap és elvisz a célként kitűzött helyre.
Belegondolva talán ez a helyzet elviselhetőbbnek tűnik, mint hogy én karoljak bele, ráadásul, így nekem nem is kell hozzáérnem annyira… Csak remélni tudom, felfogta, mire értem a válaszom.

Ria&&Viktor

 "ONE WEEK OF DANGER"

Arcából ítélve nincs oda meg vissza az ötletért. Amit valahol sejtettem is, hisz eddigi rövid ismeretségünk alapján, nem igazán szimpatizált velem. Mondjuk lehet Én sem lennék jóban magammal, ha elrángatnak valahonnan. De csak a csinos kis seggét akartam menteni, azért meg igazán hozzám passzolhatna, egy plusz pontot, hogy segítek neki beépülni. De talán jobb, ha nem húzom tovább nála ez a cérna. Mert eléggé úgy tűnik, ha tovább csinálom, elszakad az a bizonyos cérna. Szóval próbáltam magamhoz képest, úgy viselkedni, ahogy neki talál megfelel. Már nem azért, mert annyira meg akartam neki felelni, de így nem tudunk együtt dolgozni, márpedig minden jel arra mutatott, hogy igenis muszáj lesz velem együttműködnie, ha valamire akar jutni.
És bár a magam részéről több sebből vérzett, ez az egész, hisz, ha erre rájön akárki nekem minden bizonnyal lőttek. De soha nem voltam az a fajta ember, akit ez nagyon zavart volna. Szerettem a határokat átlépni. Apám határait pedig, olyan kecses mozdulattal kerülgettem ki, mint egy elkúrt balett táncos. Ez van öreg, megérdemled!
- Pedig szerintem pont passzol hozzád a mókuska.- kacsintok rá, oké az előbb fogadtam meg, hogy nem fogok egy egész sztepp előadást leejteni az idegein, de nem tudtam megállni.
-Ria.- ízlelgetem a nevét, nagyon is tetszett, és illett is hozzá. Persze, hogy rögtön azon kezdtem agyalni, hogy minek a becézése lehet. De ahogy elnézem, nem leszünk sosem abban a viszonyban, hogy elárulja nekem. Szóval, marad a jó öreg barátom, a Google.
- Nem valóban nem árulsz el nagy titkot vele, gondolom minden idődet a munkáddal töltöd. Kifejezetten, olyan munkamániásnak tűnsz, ami nem rossz..-helyesbítek gyorsan, mielőtt akkor pofont lekever, hogy attól koldulok.- Csak látszik, hogy élvezed amit csinálsz, és pont ez miatt jól is végzed azt.- megyek hozzá még közelebb, persze nem mondom, hogy nem vettem észre a reakcióit, és azt sem mondom, hogy Ő számomra közömbös, mint nő. De jobb ha elkerülöm, az olyan témákat, mint pl az udvarlás, mint mondtam...még a végén kedve találna pofán vágni.
- Én soha nem voltam oda semmiért, ilyen áhítattal...- mondom a szemeibe nézve, és egy féloldalas vigyort villantok rá. Majd a derekánál fogva, magamhoz húzom. Így már sokkal közelebb kerülünk egymáshoz, mint az előbb. Egy ideig a szemeibe mélyedek el, majd a tekintetem szépen lassan az ajkaira vándorolnak. Kihívóan felvonom a szemöldökömet, és úgy mosolygok rá, hogy teljesen félreértse, hogy mik a szándékaim. De nem várok tovább, mielőtt újabb grimaszba torzulna az arca, gyorsan fogást találok rajta, és fel is kapom. Próbálom mindezt, úgy csinálni, hogy ne okozzak neki fájdalmat, és egyik kezem se érintsen olyan területet, ami számára sok lehet. Van egyáltalán rajta olyan terület?
- Szóval Ria...-ejtem ki szórakozottan a nevét, míg irányt veszek a kis ház felé, ahol valamelyest nyugodtabb a környezett, és jobban áttudjuk beszélni a dolgokat.
- Nem feltétlen elvárás, hogy kurvás legyél, persze ha ehhez van kedved, Én a világért sem állítalak meg benne.- mondom nevetve, míg az egyik sziklás területre érek, ahol bizony muszáj lesz morcos mókucit két kézzel fogni, így a másik kezemmel a combjára fogok.
- Soha nem voltak az eseteim a kurvásak, ellenben a szép dekoratív nők igen. Szóval nem feltétlen elvárás, hogy kurvás légy, és nem is sokat kell rajtad alakítgatni, mert szerintem így is gyönyörű vagy. És ezt bármiféle hátsószándék nélkül mondom, szóval kérlek, ne szakítsd be a hátamat, Ria.- ejtem ki újra a nevét, kicsit halkabban.
- Meg is érkeztünk.- jelentem be, de ettől függetlenül, már csak akkor teszem le, mikor beérünk a modern berendezésű faházba. Amit azért tartottam fent, ha esetleg, el akarnék vonulni. Nagyjából senki nem tudott róla, így esélytelen volt, hogy bárki is erre tévedjen.
- Rendben.- teszem le végül Ria-t a kanapéra óvatosan, ügyelve megint csak arra, hogy ne adjak okot egy maflásra.
- Itt is volnánk, igazából mindennel fel van szerelve a ház, amire csak szükséged lehet. Szóval bátran nézz körbe, és ha valamit nem találsz, sikíts , és már a segítségedre is sietek. Ha rendbe tetted magadat, akkor ha nem bánod, segítek a bokádat bekötözni..- felteszem a kezemet mielőtt megszólalna.
- Tudom, nagy kislány vagy, neked aztán nem kell segítség. De egyszerűbb neked is, ha segítek. Szóval, arra van a fürdő, arra pedig egy szoba tiszta ruhákkal, és törölközővel. - mutatok a fürdő irányába, majd a szoba felé, ami igazából vendégszobának volt fenntartva, bár a franc se tudja, miért építettem ide vendégszobát.
- Én addig előkotrom az elsősegély dobozt, meg almaecet után nézek, amivel borogatás csinálhatok a lábadra.- mondom, és egy ideig ott állok a tarkómat vakargatva, mint egy hülye gyerek. Aztán el is indulok...

Viktor & Adriana

"ONE WEEK OF DANGER"

Adriana Lane, száz százalékkel leszögezhető, hogy te nem vagy normális! De most már mindegy, belementél és te nem vagy az a személy, aki egy döntést követően visszakozik, avagy megváltoztatja a véleményét.
Így néz ki, a következő helyzet: szövetkezel, egy ki tudja miféle maffiózóval, beépülsz a nyomorultak közé, eljátszod, hogy ennek a nagydumásnak a barátnője vagy, átvágod a saját apádat és a kollégáidat.
Igazán nagyszerű, de mégis tudom, hogy ez a legjobb út annak irányában, hogy elkapjam Hoffelmann-t illetve a közelébe kerüljek. Azt is tudom, hogy ezt egyedül kell megtennem, akkor érhető el a legnagyobb siker, ráadásul így nem keverem bajba az apámat vagy a rendőrséget. Csakis saját magamat.
Újonnan szerzett társam a nevem – becenevem – hallatán nem bírja ki, hogy ne tegyen felé megjegyzéseket, de jelen pillanatban ezeket a megjegyzéseket elengedem a fülem mellett. Helyette csak unottan nézek rá, és az elkövetkező beépülési akciómon agyalok máris.
Ugyanúgy nézek rá akkor is, amikor azt kezdi el elemezgetni, hogy én vajon milyen típus lehetek.
Hát azt hiszem, elég jól beletrafált, de ezt neki nem kell tudnia egyáltalán.
- Hm. Nagyon okos. És az a fajta is, aki nem bírja a tétlenséget, és a túl sok szájjártatás miatt, talán bemos egyet. - jegyzem meg szemrebbenés nélkül, majd dobok felé egy angyalinak tűnő, megjátszott, színpadias mosolyt.
Mindig is utáltam, ha valaki azzal foglakozik, hogy milyen vagyok, hogy mit miért teszek. Ha meg akarnak fejteni, azt még jobban, hiszen engem nem lehet megfejteni, hát neki biztosan nem.
Aztán végre cselekszik is leendő útitársam, habár nem éppen afféle módon, amilyennek annyira örülök, de a cél szentesíti az eszközt ugyebár.
Nem álmaim közlekedési módja az, hogy cipel engem árkon-bokron át a brooklyni rengeteg közepe felé, de tisztában vagyok vele, hogy jelenleg ez az egyetlen lehetőségem.
S minél előbb kerülök egy kényelmesebb környezetbe, annál hamarabb gyógyul meg a lábam és foghatunk bele a közös „munkába”, ha ezt annak lehet nevezni.
Csak felvonom a szemöldököm, amikor útközben már azt a témát pedzegeti, hogy nem éppen elvárás a kurvás kinézet egy maffiózó macának, de ő azt sem bánná, ha úgy néznék ki. Na, szép!
- Nocsak. Komolyan nem bánnád? – kérdezek vissza gúnyosan, hiszen valahogy biztos vagyok benne, hogy a pasik 90%-a bukik a ribancos kinézetre még akkor is, ha azt nem vallja be.
Már majdnem leállítom őt, amikor arról kezd el tovább beszélni, hogy mi az ő esete – tényleg, ez kit is érdekel?  -, de akkor szavai hirtelen olyan stílusban hangzanak el, melyek még számomra is zavarba ejtőek, így nem szólalok meg. De ez csak pár pillanat erejéig tart, hiszen nem én lennék, ha pár üres bóknak bedőlnék vagy hatna rám.
- Nagyszerű, akkor most már ezt is tudom. – bököm felé azért elhúzott ajakkal, de tovább nem kívánok ennek a témának szentelni egy percet sem az időmből.
Szerencsére azonban már nem is volt sok alkalom az ilyen fecsegésekhez, mert megérkeztünk valamiféle faházba az erdő közepén. Mint valami tündérmese…vagy mégsem?
Kívül sima, egyszerű erdei laknak néz ki, de amikor belépek, modernkori technikával és kényelemmel találom magam szemben.
Hát igen, bűnözőéknek ilyesmire is telik, csak úgy hobbiból, a rendes emberek meg nyomorognak. Pontosan ezen a világon akarok én változtatni.
Mondjuk azzal, hogy megmutatta nekem ezt a helyet, csak egy újabb fogást enged saját magán, de ez az ő baja.
- Hm. Te aztán tudod, mi a kényelem és a pénzherdálás. – jegyzem meg belépve a „lak” fa falai közé, ezt egyébként most valami elismerésnek szánom vagy mi a fene.
Azt már meg sem kérdezem, hogy honnan a fenéből van minderre pénze vagy miért is tart itt női öltözéket, helyette inkább először csendben felmérem a terepet.
Mikor elmondja a magáét, hamarosan úgy is teszek, ahogy mondja, persze, nem azért, mert megmondhatja, mit tegyek, de talán most az egyszer neki van igaza.
El sem tudom mondani, hogy mennyire jól esik most ez a frissítő zuhany a testemnek és a lelkemnek is, s amikor végzek a zuhanyozással és találok egy tréning alsót, egy, a stílusomnak megfelelő pólóval, olyan érzésem van, mint aki újjászületett.
Ekkor kelletlenül, de megkeresem jelenlegi vendéglátómat, hiszen van egy pár dolog, amit meg kell beszélnünk a beépülés előtt.
- Nos, azt hiszem, megvolnék. – lépek be az ebédlővel és konyhával egybekötött nappaliba meglátva őt, ahogy éppen valamiféle dobozt vesz elő.
- Most szükségem lenne egy telefonra. – jelentem ki határozottan, mire a pasi elég furán, talán kétkedve néz rám.
- Tudod, a munkahelyemen és az apám is keresni fognak, ha hetekig nem jelentkezem. – grimaszolok egyet, jelezve, hogy nem kell attól tartania, hogy a társaimat akarom riasztani és elfogni őt. Legalább is egyelőre nem.
- Szóval ki kellene vennem egy kis szabadságot, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy nem vagyok. – tulajdonképpen egy jó nagyot kell hazudnom apámnak, hogy elutazok munkaügyben. Nem repesek az örömtől, hogy hazudnom kell a rendőrfőnöknek, de ez az egyetlen lehetőségem, máskülönben utánam ered, hogy „megmentsen”, amivel az akciónak lőnének.
Mondjuk Adam megjelenése csak egy újabb alibi számomra, mondhatom azt is, hogy szükségem van egy kis távolságra.
- Ezen kívül, ahogy beszéltük is, meg kelletlene látogatnom egy szépség szalont, új ruhatárat kialakítani, egyebek. – teszem még hozzá miközben pár lépéssel közelebb lépek a pasihoz, hogy felvehessem vele a szemkontaktust. Arról, hogy lábamat még el akarta látni, már rég megfeledkeztem.
- Mikor kezdhetünk? – teszem fel sürgetőleg, csillogó szemekkel a kérdésemet, hiszen most már nagyon beleélem magam az egész ügybe.