Nehéz hónapok állnak mögöttem, számtalan próbával töltött óra, hiányzik az ágyam, az egyetlen örök szerelmem az alvás, az mindig haza vár. Nehezen válok meg tőle reggel, lenyomom a kávéfőzőt és a könyökömön támaszkodva figyelem ahogy csorog a sűrű, fekete lé. Nagyot mordul a gyomrom, jelzi, hogy a kávé nem lesz elég reggeli. Kinyitom a hűtőt és szomorúan konstatálom, hogy minden ami ehető volt megromlott, mostanság nem sokat voltam itthon, majd az edzőterem után eszek valahol egy salátát és azzal ma meg is leszek, mert az ideges kavargásból odalenn mindig pontosan tudom, hogy aznap van a premier. Hivatásom az életem, mégsem tudom lecsendesíteni magamban az aggodalmat. Mimi már a teremben vár, nem értem, hogy lehet ennyire nyugodt, ő is fellép ma, mégis olyan természetesen nyugodt a kisugárzása, hogy már már bosszantó. - Olyan éhes vagyok. Borulok rá kimerülten a biciklire, Mimi érdeklődve figyeli a szenvedésem. - Te? Akkor ott már tényleg gond van. Nyílt egy új hely, saláta bár vagy mi a fene, a lényeg, hogy tök jó dolgok vannak benne. - Tudod, hogy nem ehetek akármit. - Ahogy én sem, de itt te állítod össze mi legyen benne és mennyi. - Hm, ez érdekesen hangzik. Nekem mára elég volt, ha sietsz, meghívlak. Jót nevettem ahogy gyorsabb tempóra állította a futópadot. De mire össze szedtem a dolgaim ő is végzett. Jó délután volt már, mire ma bementem gyakorolni, tudom, hogy ilyenkor mindenki reggel már ott tobzódik, és nem lehet elférni a másiktól, ilyenkor viszont már mindenki a tükör előtt illegeti magát és szabad a színpad, hogy még egyszer utoljára végig mehessek az összes lépésen. - Nadia, gyere öltözni! Áh, végre felszabadult Ida is, nélküle nem tudom fel és levenni a nagy piros ruhát. - Ettél ma? Ráncolta a homlokát a varrónő. - Ühüm. - Nadia... - De tényleg. Mimi mutatott egy új salátázós helyet, degeszre ettem magam. Nyomom ki a hasam. Egyre idegesebben mászkálok fel és alá a színfalak mögött, várom, hogy elcsendesüljön a nézőtér és felcsendüljönek az első akkordok. Végtelenül hálás vagyok Min - Joon-nak a segítségért, a rögtönzött táncbemutatója után sikerült tökélyre vinnem Carment. Amikor a színpadon vagyok nem figyelek másra, követem a zenét, a betanult koreográfiát, ütem váltások, hisz erről szól az egész. Szinte el sem hiszem, hogy vége amíg meg nem hajolunk a tapsviharban. Jobb volt, mint amire számítottam. Az öltözőben már várt rám Ida, hogy kihámozzon a fodros csodából. - Nadi, megyünk Joehoz, jössz te is? - Még nem tudom Mimi, elég fáradt vagyok. - Csörögj ha jönnél. Alig vártam, hogy puffanjon a sok réteg ruha a padlón, belebújok a köntösömbe, Ida felakassza a ruhám, és már tovább is állt a következő nehéz ügyhöz. Élvezem a csendet, most csak le akarok ülni, feltenni a lábam és kioldani a cipőm.
Kivételesen kicsit sajnálom, hogy én a zenekarban ülök, mert így nem sokat látok Nadia táncából, pedig nagyon érdekelt volna, hogy végül hogy néz ki a reflektorfényben mindaz, amit végül összehozott a múltkori próbán. Persze amikor nekem van némi szusszanásnyi időm, akkor azért fel-fel pislantok a színpadra, amennyire tudok, így azért tudom, hogy bizony jó dolgot sikerült összeraknunk neki. Majd lehet, hogy megszerzem a felvételt az előadásról és visszanézem, általában szokott készülni a premierekről. A fene se tudja. Egyvalami viszont azóta sem hagyott nyugodni, így megvannak a magam kis alantas tervei miután a függöny legördül. Persze, aztán az is lehet, hogy végül jól nyakonvág, de azt hiszem, hogy ennyi kockázatot még el tudok viselni. Szerencsémre nekem azért jóval egyszerűbb szedelőzködni, mint egy balerinának. Én ugyanis nem kell öltözködjek. Éppen elég, hogy visszacsomagolom a csellót a tokjába, majd kisétálok a teremből. A mi részlegünk amúgy is máshol van, így könnyedén elő tudtam készíteni a meglepetésemet anélkül, hogy ő ezt megláthatná. Felnyalábolom, amire szükségem van, aztán cseppet sem osonkodva - ekkora hangszerrel a hátamon nehéz lenne - átsétálok a táncosok szárnyába, hogy előkerítsem Nadiát. Némi útbaigazítás, meg rengeteg vihorászás után sikerül megtalálnom az öltözőjét, amin bekopogok, majd be is nyitok. Lássuk be, ezen a ponton úgysem fogok olyasmit látni, amit ne láttam volna korábban. -Művésznő? - dugom be a fejemet az öltözőbe, majd amikor meggyőződtem róla, hogy egyedül van, akkor be is lépek, hogy átnyújtsak neki egy csokor virágot. -Azt mondtad, korábban nem volt rád büszke senki, szóval… szeretnék gratulálni az előadáshoz. - mosolygok rá. Persze nem buta, valószínűleg ő is tudja, hogy nem sokat láttam belőle, de annyi baj legyen. Én amúgy is láttam őt egyedül próbálni, meg a főpróbán is. Csak a reflektorfényben nem, azt még ugyebár pótolni kell. -Atyavilág, ti hótaposót is hordtok? - emelek fel egy nagy melegítő cipőt a földről. Azt sem tudom, hogy az övé-e, de olyan bizarrul fest, főleg a csillogó ruhák között, hogy akaratlanul is tányérnyira nyílnak a szemeim.
Tudom, hogy nem egyszerű az élet ha valaki a táncot válassza szerelme zálogául, rengeteg lemondás, gyötrelem, szenvedés és fájdalom, de mindezt egy perc alatt elfelejtem ahogy felcsendül a zene és rám irányul a reflektor, nem, nem a csillogásért és a függönyök mögötti varázslatért csinálom, hanem magamért, pár év és túl öreg leszek ahhoz, hogy élvezni tudjam a táncot, így amíg lehet és tudom addig teszem bele magam maximálisan, kihozom belőle azt amiről a legtöbben csak álmodnak, hogy miért? Ha nem érzed, ezt nem lehet ennél pontosabban elmagyarázni, de számomra megéri a hajnali keléseket, a több órás edzőtermet és az egész napos próbákat, még ha hazaérve jegelnem is kell a lábam, ha másnap szeretnék talpra állni. Minden premier egy saját kis darabka, egy darabka belőlem, a tervezőből és a zenekarból, minden együtt teszi lehetővé, hogy ez a sok ember, aki ma itt van örömét lelhesse mindabban amit a színpadon lát. Szinte el sem hittem, hogy vége, úgy elrepült az idő. Ida már várt rám, szépen kicsatolta a ruhám, és segített kibújni belőle, tudja mennyire fáj már ilyenkor a lábunk, így igyekezett gyors lenni, felakasztotta a nagy ruhát, egy párszor még szükségem lesz rá, majd oda hozta a köntösöm, fáradt vagyok, hosszú nap volt, és most nem osztom Mimi lelkesedését a szokásos zugkocsmánk iránt. Tudom ez új tőlem, még nekem is... Csak szeretnék csendben leülni és a telefonom nyomkodni pár percig, így csak a harisnya fölé veszem a köntöst, majd mielőtt indulok össze szedem hova dobtam le amiben jöttem. Feltettem a lábam a kis székemre, leoldottam az eléggé foszlásnak induló cipőm, nem hiszem el, pár hete vettem. Épp a lábfejem masszíroztam át amikor valaki kopogott az ajtón. - Igen? Érdeklődve pislogtam amikor Min - Joon jelent meg az ajtó túloldalán. - Ó, szia. Gyere csak be. Magam mellé húzom a lábam, és elkezdem a csat halmokat kibogozni amúgy eléggé hullámos hajamból, majd megáll a kezem, és értetlenül nézek rá. - Hogy mi? Tényleg? Köszönöm. Ez igazán kedves tőled. Még sosem kaptam virágot. Így azt sem tudom ilyenkor mit kell tennem, mondanom, így csak zavarban vagyok, elveszem és beleszagolok. - Isteni illata van. És bár én nem készültem virággal, szeretném megköszönni, nélkületek ez ma nem működött volna. Szóval csak köszi. Ülök vissza, és bontom tovább az eszméletlen sok mindent ami egyben tartja ezt a rengeteg hajat. - Azt gondolod az én lábam nem szokott fájni? Attól, hogy hosszú évek óta nyüstölöm még igenis vannak nehéz napok, mint a mai is. Mozgatom meg a lábujjaim, a harisnya és a bandázs alatt fájdalmas sebek és zúzódások borítják.
Sose jártam még ezen részen korábban, mert általában még ha a balettben zenélünk is, nem igazán szoktunk a balerinákkal maradni az előadás után. Na jó, a dobosok igen, de… a dobosok olyanok. Mi azért inkább csak elmegyünk valami sörözőbe a többi vonóssal. Ha a rezesek is jönnek, akkor meg aztán lehet tudni, hogy az lesz a legnagyobb buli, mert senki nem tud náluk jobban inni. Tulajdonképpen számomra rejtély, hogy képesek annyi alkoholt meginni, pedig nekem is egész jó a toleranciám rá, de hát lepipálnak seperc alatt. -Nna, akkor pont itt volt az ideje, hogy kapjál. - vigyorodom el. Azért örülök, hogy nem csapkodott meg vele. Nem voltam benne biztos, hogy nem fogja sérteni a dolog az önérzetét. -Az nem is baj, mert nincs vázám. - röhögök fel. Mivel senki se vesz nekem virágot, ezért nem nagyon tartok vázát otthon. -Ugyan már. Szeretjük húzni a talp alá valót. Nem megyek bele, hogy valójában nem igazán szeretem a Carment. Egyébként is ízlések és pofonok. A zenében különösen, néha úgy érzem, hogy csak arra jó ez a sok darab meg zenemű, hogy legyen min vitatkoznia a zenészeknek. Mondjuk, ha ez a cél, akkor remekül beválik, mert egészen heves vitákba tud torkollni egy-egy vélemény kinyilvánítása. Pont ezért is mondja mindig a karmesterünk, hogy otthon legyen véleményünk. Ezzel elejét tudja venni az ilyen parázs szájalásoknak. -Azt még értem. De itt nincs is hó. - vakarom meg tanácstalanul a fejemet. Láthatóan nem érem fel ésszel, hogy miért pont hótaposó kell ehhez, szerintem egy kötött zokni is megtenné ugyanezt a szolgálatot. -Akarod, hogy segítsek? Anyám szerint isteni kezem van. - kérdezem, miközben letelepedek én is. Persze, anyámnak nem azért van erre szüksége, mert táncol, hanem azért, mert szörnyű lúdtalpa van, meg millió gyulladása. Néha úgy begörcsöl, hogy külön művészet kiegyenesíteni a lábát. Néha eltűnődőm, hogy vajon apám hogy bír el a feladattal, mióta nem vagyok ott. Ez valahogy mindig az én feladatom volt, mert én vagyok a gyerek. -Már nem azért, mert fura lábfetisiszta vagyok. De ha a cipőd így néz ki, akkor azért lenne pár tippem, hogy érzi magát a lábad. - bökök a szétesőfélben lévő cipőkre. Azért jártam már én is az interneten, szóval van némi fogalmam róla, hogy mennyire meggyötört lábai vannak a balerináknak.
M imi ajánlata jár a fejemben, és, hogy tényleg vagyok annyira fáradt, hogy kihagynék egy estét amikor elmehetek leinni magam és kikötni egy vadidegen ágyában, ahonnan reggel úgy dobbanthatok, hogy a soha viszont nem látásra? Hisz ez a kedvenc hobbim, iszonyúan fájnak a lábaim, rengeteget próbáltam mostanában a teljesen tökéletes Carmenért, és most, hogy lement a premier olyan kimerültnek érzem magam, hogy még ehhez sincs kedvem, Mimi idősebb tőlem két évvel, és mégis néha úgy érzem több benne az élet, mint bennem, pedig hozzá már közelebb a harmadik x, maximum tíz évem lehet még hátra, ha odafigyelek és karban tartom a lábam, szegényt nagyon szétnyüstöltem már. Rövid kopogás után megjelenik Min - Joon egy csokor virág kíséretében, ami megdöbbent és kissé zavarba is hoz, nem értem, ez a srác nekem maga a rejtély, pedig a férfiak többségét olyan könnyen tekerem az ujjaim köré, könnyebb őket megkapni, mint a nőket, valahogy a szebbik nem sokkal gátlásosabb. Mégis Ő, nem tudom, nem tudom hova tenni, udvarias, illemtudó és virágot hoz nekem, megdicsér és azt mondja büszke rám, olyan önuralma van, amivel nem tudok mit kezdeni, és ez bosszant, végtelenül bosszant, bár a legutóbbi sikertelen próbálkozás sorozatom után elkönyveltem a porosodó feladtam kategóriába, nemigen foglal ott helyet bárki is, nincsenek barátaim, így ezt a státuszt sem kimondottan tudom elajánlani, szóval... Á, inkább nem agyalom túl, mert a fejem is belefájdul. - Akkor vázát vegyek neked? Vonom fel a szemöldököm nevetve, mondjuk nálam se sok, nem kimondottan szokott nekem bárki is virágot hozni, mielőtt hozna búcsút intek, nem vagyok az az udvarló tartó típus, vagy csak nem ismertem olyat akiért az lennék... - Milyen hó? Bukkanok elő leomló hajkoronám alól, hó? Milyen hó? - Hidd el annak aki Oroszországban nőtt fel, hogy egy hótaposó nem így néz ki. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, de az anyja szerint isteni keze van jelzőnél azért kikerekedett a szemem és magasra szaladt a szemöldököm, hogy mi? - Okééé, hát ártani nem árthat, ha csak nem töröd el a lábujjaim. Kicsit azért riadtan néztem rá, de tényleg rám férne, így felálltam, hogy legörgessem a harisnyám, mert túl vastag lenne, a bandászok így is takarják a lábujjam csúnya részeit. Majd visszaültem és nyújtottam felé. - Ó! Ez isteni! Nyögtem fel hangosan ahogy ujjait fonta lábfejem körül. - Abba ne hagyd! Hajtottam hátra a fejem, ahogy egészen ellazult a testem, hát ezt meg tudnám szokni.
Annyiban nem tévedtem, hogy egyébként tényleg sikerült őt meglepnem. Ennek azért örülök, mert én már csak ilyen meglepő csávó vagyok. Mondjuk az effektív ritka, hogy valakit virágokkal lepek meg, rendszerint a lehengerlő humorommal szoktam inkább meglepetéseket okozni, de néha még nekem is kell valami újdonság. -Kettőt. - kacsintok rá. -Ne legyen magányos a dohányzóasztalon. - Mert hát virágot aligha fogok beletenni, szóval legalább valami társasága legyen annak a szegény vázának, mert ráadásul én alig vagyok otthon, szóval nem tudod elszórakoztatni unalmas óráiban. -Hát hóban szokás ilyet felvenni. - vágok egyre furcsább arcot. Egész biztos vagyok benne, hogy magában marha jól szórakozik rajtam, tulajdonképpen csodálkozom, hogy még nem hahotázik az értetlenkedésemen. -Jó, jó. Ezt elismerem. - Én mondjuk annyira nem bánom, hogy itt moderált mennyiségben havazik csak. Nem rajongok annyira se a hóért, se a hidegért. A jég meg egyenesen a rémálmom, de talán ez érthető. Az esetek többségében hangszerrel a hátamon közlekedek, nyilván nem nagyon szeretnék elvágódni, mert akkor azt már a hangszerész se hozná rendbe. Én meg mehetnék az ortopédiára, hogy legalább engem ragasszanak össze valamelyest. -Dehogy töröm, jó kezekben leszel. - rázom meg a fejem, majd intek, hogy ide azokkal a fáradt tappancsokkal, miközben közelebb húzom a székemet, majd módszeresen kezelésbe is veszem. -Hát, általában ezt más helyzetben kiabálják a lányok. - nevetek fel, amikor felnyög. -De egye-fene, ezt is elfogadom. - Rutinos vagyok, így aztán én számítottam rá, hogy jól fog neki esni. De nem kerüli el a szememet a bandázs. Namármost a balettről nem sokat tudok, viszont az erősen igénybe vett végtagokról igencsak sokat. -Nem gondoltál még rá, hogy kipróbálj másik cipőt? Egy idő után a bőrkeményedéseidnek elégnek kéne lennie, hogy megvédjenek… vagyis hát többnyire, nyilván 100%-os recept nincs. - teszem hozzá, hiszen ettől még előfordul, hogy a bőr itt-ott felszakad. Velem is megesik, de azért elég ritkán kell az ujjaimat bebugyolálnom. A vicces az egészben, hogy általában nem is akkor sértem meg az ujjbecseimet, amikor csellózom, hanem amikor újraszőrözöm a vonót. Azok a szemtelen, vékonyka szőrszálak azért fel tudják sérteni a bőrt rendesen, legyen az akármennyire is strapabíró. Valahol azonban elképesztőnek tartom, hogy az emberi test milyen mértékben képes gondoskodni magáról. Egyesek persze taszítónak találják a bőrkeményedéseket, engem viszont mindig arra emlékeztetnek, hogy a testem vigyáz rám. Miután átmasszírozom a lábait és át is mozgatom őket kissé, feljebb is vándorolnak még a kezeim, hogy a vádlijait is kilazítsam apró körkörös mozdulatokkal, miközben cinkosan felpillantok rá. -Máshol nem fáj? - kérdezem egy kaján vigyor kíséretében.
A z én kapcsolataimat egy dolog jellemzi, boom boom csáo, és szeretem ezt is megtartani, az is bőven sok, hogy a nevem tudják, azt, hogy hol lakom, mivel foglalkozom, és főleg a családomhoz semmi köze senkinek, a partnereim nem azért keresem, hogy beszélgetni akarjak, sokkal inkább azért, hogy remeghessen a lábam és kivételesen nem a kimerültségtől, tudom, felszínes életet élek, de ezt olyan aki nem rácsos ablak mögött nőtt fel, soha nem értheti, az eljegyzésemig senki nem fogta meg a kezem, tizenhét voltam amikor eldöntötték a fejem felett, hogy amint nagykorú leszek hogy fogom élni az életem. És én ezt nem akartam, fojtogatott az egész, úgy éreztem ha nem lépek ki ebből a mérgező közegből egyik reggel úgy ébredek, mint az elődöm, golyóval a mellkasában. Féltem, rettegtem, és számoltam vissza a napokat, szó szerint az esküvőm előtt léptem meg. Sokáig néztem magam után az utcán, hogy megtaláltak e, innen maradt meg a reggeli kapucni és a nagy szemüveg amikor edzeni megyek, így érzem magam biztonságban, nem kötök ismerettségeket, nem tartok barátok, többek között azért sem mert még mindig félek. Az elmúlt pár évben felfedeztem a testi örömök széles skáláját, így pillanatnyi örömöket szerzek az életembe, amik betömik az űrt ami bennem tátog. És ekkor megjelenik Min - Joon, a maga összeszedettségével, humorával, a tökéletes családjával, az úriemberes viselkedésével és az önuralmával és felborítja az egész rendszerem, több dolgot árultam el magamról eddig, mint az elmúlt közel tíz évben bárkinek is, és ez kezd megrémíteni, az én szabályaim világosak, vagyis azok voltak. - Rendben, kettőt. Vihogtam ahogy letettem a kezemből a virágokat. Kényelmesen nyúlok el ahogy gondos kezeire bízom a sajgó végtagom. - Hm? Ja, ez a legjobb ami kapható, és hidd el végig próbáltam az összeset. Csak túl gyötörtem az elmúlt hetekben, és gondolom nem próbáltál még egész nap a lábujjaidon állni. Kuncogtam ahogy hátra hajtottam a fejem és hangosan felnyögtem. - Tényleg? De jó nekik. Ezt most ki is mondtam? Ki... Végül is igaz... Szóval nem foglalkozom ennél tovább a gondolattal. Elégedetten morranok fel ahogy feljebb csúszik keze, majd mikor megüti a kérdése a fülem, lassan emelem fel a fejem, tekintetét fürkészve, ez most egy felhívás volt? - De még mennyire, ha tudnád hogy lángol. Vigyorodtam el. - Akarsz rajta segíteni? Csúsztattam lábfejem végig a karján miközben alsó ajkamba haraptam, túl sok fantáziát adsz nekem...
Hát, mit ne mondjak. Ha már egyből két vázát is kapok, már megérte virágot venni. Elvégre nyilvánvalóan mindig is KÉT vázára vágytam. Merthogy a helyzet az, nem vagyok meggyőződve, hogy Nadia nem olyan elvetemült, hogy a végén tényleg vegyen nekem vázát. Igazából ezen a ponton már csak azért imádkozom, hogy legalább ne rózsaszín legyen vagy valami neonzöld. Mert ha netán mégis, akkor biztos lehet benne, hogy besuvasztom a szekrény mélyére, hogy tuti ne lássa meg senki, még véletlenül se. Még csak az kéne, hogy itt valami Vázás csávónak nézzenek. Jobb is talán, hogy elkezdtem kezelésbe venni a lábait, mert így legalább nem töri a fejét vázákon meg cserepeken. Legalábbis addig biztos nem, később még a fene tudja. -Hm… akkor tényleg nem sokat lehet tenni. - húzom el a számat. -Még nem, de kipróbálnám. - vigyorgok rá. Persze tudom, hogy a srácok nem nagyon szoktak, de… végül is nekem úgysem ez a munkám. Azt próbálhatok ki, amit csak akarok. Bár abban már nem vagyok olyan biztos, hogy árulnak ezekből 43-ast. Akaratlanul is elvigyorodom Nadia megjegyzésén. Miket nem mond ez a nőszemély állandóan. -Miért, irigykedsz? - kérdezem nevetve, de persze nem áll szándékomban abbahagyni, amit csinálok. Egyelőre legalábbis. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy a belőle feltörő hangok nem mozgatják meg a fantáziámat. Igaz azokban nem a lába van főszerepben, azok csak részt vesznek a rendezvényen. Persze nem kell neki se kétszer mondani, így tovább futtatom a kezeimet a combjaira, miközben felkelek a székből, hogy a füléhez hajolhassak. -És mesélj, hol fáj még? - súgom, a fülét súrolva az ajkaimmal. Mert hát mi tagadás, már a múltkor is igencsak próbára tett. Ugyanakkor nem akartam, hogy úgy érezze, tartozik nekem a tánc miatt. Azért táncoltam vele, mert szívesen tettem és nekem is jól esett, nem pedig másért. Most viszont egészen más a helyzet, ráadásul itt ücsörög egy szál köntösben és nyögdécsel. Hát ember legyen a talpán, aki bírna magával. Én ennyire nem vagyok nagy ember. -Hát nem hagyhatom, hogy szenvedj. - nézek rá komolyan, miközben visszülök a székemre, húzva őt is magammal, hogy az ölemben kössön ki, én pedig látható élvezettel kalandozom el a köntös alá is. Az egy dolog, hogy tudom, mit rejteget ott, de egészen más nézni, meg érezni. -Nagyon szereted te az őrületbe kergetni a férfiakat. - pillantok fel rá csillogó szemekkel. Láthatóan nem kimondottan bánom azt az örületbe kergetést, ez inkább csak amolyan ténymegállapítás (mert tudom, hogy a user nagyon szereti a ténymegállapításokat).
H alkan nevetek fel arra, hogy kipróbálná a lábujjhegyen járást, ezt mindenki ki akarja próbálni egyszer, azután ha megtudják, hogy nos nem azon állsz ahol te gondolod, hanem sokkal inkább szó szerint a lábad ujján, akkor gyorsan befejezik a pályájukat, de azért viccesen nézne ki tütüben, ahogy próbálkozik, mert sokan hiszik azt, hogy a cipő tartást ad, annyit nem, ez inkább csak megvéd a sok sérülés ellen, de ha látnád a lábam tudnád, hogy ez sem teljesen igaz. Agyam elönti az eufória ahogy masszírozza a lábam, fejem hátra vetve nyögök fel és élvezem ujjainak kemény munkáját. Kuncogok, de nem emelem vissza a fejem, inkább csak lehunyom a szemem, ez tényleg mennyei, túl sok az első, az agyamban megkondul a vészharang, de most nem akarok hallgatni rá, teljesen próbálom elnyomni és kikapcsolni minden fránya kis gondolatom, de olyanok, mint a kéretlen reklám ablakok, nem lehet teljesen eltüntetni. - Mondhatjuk így is. Hisz miért ne irigyelném azt amit más megkaphat és én nem, pedig erősen próbálkoztam vele, akkor is láttam rajta, hogy nincs ellenére a játékom, mégsem ment bele a csapdáimba. Lassan emelem vissza rá a tekintetem, megint azt látom a szemében, de most valami más, vegyül egy kis őrület is bele, valami ami miatt úgy érzem legszívesebben felfalna, és ez mocskosul beindít. Alsó ajkamba harapok ahogy végig csúsztatom karján a lábam, és ujjai utat törnek combom finom bőrén. Visszafojtom a levegőt, amikor a fülemhez hajolva suttogni kezd, ahogy ajkai súrolják a bőröm kiráz a hideg is, a fenébe, most már tényleg nagyon lángol. Követem ahogy visszaül és az ölébe húz, ujjainak nyoma égeti meztelen bőröm a köntösöm alatt, elégedetten nyögök fel és harapok újra ajkaimba, a fenébe de jól csinálod. Előre hajtom a fejem, ujjaim csúsztatom a hajába és húzom hátra a fejét, füléhez hajolok. - Úgy vélem neked valami jobban fáj. Mozdítom meg lassan fölötte a csípőm, érzem mennyire kíván engem, fogaim húzom végig a majd harapok finoman a cimpába, nyelvem húzom végig ajkain, majd ujjaim teszem rá. - Cs-sss. Inkább élvezd ki. Kioldva a köntösöm csúszik le rólam, semmit sem hagyva a fantáziának.
Egész biztos vagyok benne, hogy Nadia betegre röhögné magát, ahogy pipiskedek… de hát na. Mindent ki kell egyszer próbálni, nem? Na jó, mindent azért nem, de sok mindent legalábbis, ráadásul ez a dolog viszonylag ártalmatlan, nem fenyeget veszély, hogy a végére hasonlóan fognak festeni a lábaim, mint az övé, mivel én nem nagyon fogok napi szinten órákat tölteni ezzel. De hamar eltereli a figyelmemet ezekről a kisasszony - különleges tehetsége van hozzá, ezt el kell ismernem - azzal a fenenagy élvezkedésével…. mert hát szívesen adnék rá más okot is, na. -Nem muszáj ám irigykedni. - felelem sejtelmesen mosolyogva a nem létező bajszom alatt, nem mintha látná. De majd elképzeli, annyi baj legyen. Egyébként sem csinálok kimondottan nagy titkot belőle, hogy kívánom őt. Ezért nem is várok sokat azzal, hogy az ölembe vonjam őt, elvégre már a múltkor is éppen kellőképpen felcsigázott, nemhogy most. -Ó ha te azt tudnád… - nyögök fel, amint hozzám dörgöli magát. Mondom én hogy ez a nőszemély imádja megőrjíteni a férfiakat. Én viszont kész vagyok megőrülni érte. Éhesen veszem birtokba az ajkait, hagyva, hogy a kezeim felfedezőútra induljanak az ezúttal már tényleg meztelen bőrén. És bár a múltkor még éppen nagyokat álmékodtam rajta, most kimondottan hálás vagyok azért a bonyolult kontyért, ami a feje búbján tartja az összes haját, így nekem szabad az út a fedetlen nyakához, amit csókokkal halmozok el, miközben kissé türelmetlenül leráziom magamról a zakómat és ledobom valahova magam mögé. Majd kitisztítja, aki ért hozzá. Én nem értek hozzá, meg nem is nagyon érdekel. Immáron legalább egy fél fokkal szabadabb kezekkel cirógathatom végig Nadia selymes bőrét a tenyerembe zárva apró melleit míg újfent birtokba veszem az ajkait, mert képtelen vagyok betelni velük. Hátranyúlok a háta mögött, hogy kioldjam azokat a fránya gombokat a csuklómnál. Nem mondom, szeretem az ingeket, de most azért nagyon örülnék, ha csak valami pólót vettem volna fel farmerrel. Abból egy fokkal könnyebb lenne kiszabadulni, mert nehezemre esik türtőztetni magamat - és nem is nagyon próbálkozom azzal a türtőztetéssel. Kíváncsian pillantok fel szép szemeibe, hogy ő vajon mit tervez és hagyom lecsúszni a kezeimet a fenekére, hogy finoman belemarhassak azokba az édes félgömbökbe. Borzasztó, hogy mit művel velem…
A vadászat éltet, elejteni és birtokba venni, szeretem az izgalmakat, az adrenalint, ahogy végig száguld az ereimben, ennek az az eredménye, hogy sűrűn nem gondolkodom azon, hogy mi lesz ha... Most például ha valaki lazán besétál az ajtómon miközben én épp áttörök egy védvonalat, mert bár több időbe telt, mint amiben bíztam, vagy amit reméltem, de végül csak elkaptam Bambit, igen, a nőknek vannak piszkos kis trükkjeik, hogy elérjék amit akarnak, a sejtelmes tekintet, a dús ajkak amiken végig húzzák a nyelvüket, a szavak amiket akarva ejtenek ki a szájukon, a hangtónus ami övezi és jelzi készek a játékra, apró pici gesztusok, tettek aminek a végén már könyörögsz, hogy hadd kapd meg amit adni akarnak, ilyen vagyok én is, nem támadok szemből, csak lesből, tudom mik az erősségeim és azokat hogyan használjam ki azért, hogy megőrjítsem, és ahogy finoman nyögve fészkelődik alattam, ez teljes mértékben sikerült is, a pici csipke anyag nem sokat tompít vágyából. - Ühüm, tudni akarom. Suttogom a fülébe, miközben apró csókokat nyomok a nyakára, ujjaim fürgén szaladnak végig ingje gombjain, legszívesebben nem is foglalkoznék vele, csak letépném, de most jó kislány leszek, ígérem, csak picit harapok. Finoman engedem bele a fogaim nyakának finom bőrébe, miközben ujjaim csúsznak be inge alá, mohón kapok ajka után, ahogy kérve Őt magamnak húzom közelebb, ilyenkor sajnálom, hogy nincsenek körmeim, olya tigris csíkokat tudnék hagyni a hátába, de e helyett csak ujjbegyeim feszítem be, ajkai közé engedem jóleső sóhajom, ahogy felfedezi a meztelen testem, olyan mocskosul vad vágyat lobbant bennem, amit már egy ideje senki, mi a fenét művelsz velem, nem, nem is érdekel, csak csináld. Övére csúsztatom a kezem és kibontva a nadrág gombjával együtt engedek teret apró kezemnek, hogy merev férfiasságát vehessem birtokba. - Hm, mit nem rejtegetsz te előlem? Akasztom ujjam a boxerba és húzom félre vágyam tárgyáról, hogy érezhessem azt a lüktetést amit kiváltok belőle. Ujjait mélyesti a fenekembe. - Csak tépd el. A legkevésbé sem érdekel, hogy bugyi nélkül kell hazamennem... Nem tudok betelni ajkaival, forró lélegzetével...
Nem mondanám, hogy azért annyira nagyon le kellett engem vadászni, mert hát sose tiltakoztam. De nem tagadom, kimondottan élveztem a kis játékait, ahogy most az eredményét is azoknak a játékainak. Persze, tudom, hogy rengeteg férfi ezt teljesen máshogy gondolja, hogy neki kell levadászni a nőt. Én a magam részéről inkább úgy gondolok erre, mint a táncra. Táncolunk. Egymással. És pontosan ettől lesz olyan szép, mert mindenki beleteszi a magáét. Ahogy én is tervezem beletenni a magamét, főleg ha sokáig fészkelődik a kisasszony ilyen rakonctálanul. -Csak nem meg akarsz gyógyítani? - kérdezem kíváncsian vigyorogva. -Csak mert akkor mindenem szörnyen fáj. Élesen szívom be a levegőt, amint a fogai a bőrömbe vájnak. Olyannyira elveszek a pillanatban, hogy akár vámpír is lehetne, akkor se nagyon kezdenék el ellenkezni. Kellően megrészegítenek a csókjai és a forró bőre az ujjaim alatt. Amint a gombok nem tartanak már ragságban, lerángatom az ingemet, ami valahol a zakó környékén landol szintén, nem mintha figyelnék, hogy hova esik bármelyik jelen pillanatban. Olyan messzire úgysem tudnak menni. -Nem rejtegetem. - vigyorgok rá, ahogy immáron lejjebb kalandozik, miközben megadóan eltépem azt fránya fehérneműt, ami az utamat állja és fél kézzel még mindig megtartva őt, csúsztatom az ujjaimat a combjai közé, de még nem hatolok, be csak játszom vele, élvezettel figyelve az arcát a pillanatban, mielőtt újra lecsapnék azokra a kívánnivaló, édes ajkaira. Nehéz betelni egy ilyen gyönyörű nővel, teljesen elvesztem az időérzékemet, ahogy a sóhajai a fülemben csengenek. Így is csoda, hogy nem robbanok fel a kezei között, de hát akkor túl hamar vége volna a mókának, azt pedig nem hagyhatom. Elszakadva a csókból kezdem felfedezni a testét immár az ajkaimmal. Muszáj megízlelnem minden egyes porcikáját. Élvezettel időzöm a mellbimbójával, gyengéden szívogatva és csókokkal elhalmozva, miközben végre az ujjaim is utat törnek, tovább kényeztetve őt.
O ly mértékben feltüzel minden egyes érintése, csókja, hogy már semmi másra nem vágyom, csak, hogy eléghessek karjai között, rég volt már számomra ennyire érdekes játszótársam, általában mindenkit könnyen leterítek a lábáról, hisz láttad már, azt a kaján mosolyt az arcomon, amikor akarok valakit? Akkor érted... És mind olyan felejthető, hogy már közben sem járok ott, nem, hogy utána... Most még is minden pillanatot meg akarok őrizni, magányos éjszakáimon elővenni agyam rejtett zugaiból, azt ahogy felfalnak ajkai, ahogy bőrömbe marnak ujjai, fülemben visszhangzó sóhajai, és ebből nem elég, akarom Őt, teljesen és végtelenül, van az amikor azt kívánod bárcsak sosem érne véget, én most ezt érzem. - Inkább a betegemmé tenni. Suttogom bőrébe, ahogy ajkaim húzom végig a nyakán, majd finoman engedem bele a fogaim, gondosan ügyelve, hogy ne hagyjak nyomot, ujjaim vájom meztelen felsőtestébe, ajkait veszem birtokba, alsó ajkába harapva nyögök fel ahogy eltépi a bugyim és az apró szövet a húsomba vág. Tudom, hogy nem lehetek hangos, de mégis olyan nehéz visszatartani, hogy ne engedjem szabadjára élveztem egyre hangosabban és hangosabban ahogy felfedezi minden érzékeny és rá éhes pontját a testemnek. - Akkor nekem adod? Vihogok halkan ahogy kikapcsolva az övét csúsztatom kezem merev tagjára, finoman húzom félre a boxert, elvezem a kezem, és végig nyalom, ujjaim fonom férfiassága köré, és csak lassan játszom vele, kínzóan lassan, ujjai találják meg legérzékenyebb pontom, nedves ajkai puha mellem és kemény mellbimbóim. Hangos nyögést engedek a levegőbe ahogy hátra vetem a fejem, kérlek, ne kínozz már... Szinte felsikítok ahogy ujjai végre megtalálják azt az izzó pontot ahol a legjobban vágyom rá. - Ó, szóval erre képesek azok az erős ujjak. Suttogom magam elé, ahogy ritmusával mozdítom a csípőm, ujjaim markolnak kajába, édes Istenem, lehet valamit ennyire kívánni? Hátra húzva fejét kapok csókjai után. - Kefélj meg! Suttogom közéjük, a bennem örvénylő őrület elérte a határát, és már nincs vissza út.
Nem is tudom, láttam-e már valaha ilyen kiéhezett nőt, de be kell valljam, hogy kimondottan tetszik a dolog, még ha sokan pont ellenkezőleg gondolják is. Szeretem azokat a nőket, akik tudják, hogy mit akarnak, ő pedig nem csak tudja, hanem nagyon tudja. Úgy tűnik, ő ilyen, vagy nagyon csinál valamit, vagy sehogy. -Már rég azzá tettél. - nyögöm a selymes tincsei közé, nem is gondolkozva, hogy mit mondok. Nem érek rá most gondolkodni, más, sokkal fontosabb dolgom van, bekebelezni ezt a szépséget itt az ölemben, aki már a kezdetektől nem bír magával. Ez egyszerre mosolyogtat és vadít meg, csak éppen én jobban képes voltam türtőztetni magamat. Legalábbis eddig. -Nézzenek oda, milyen kapzsi a kisasszony! - nevetek vele, de nem sokáig, mert amint megérzem a kutakodó, apró kezet, úgy szakad fel belőlem is az újabb jóleső sóhaj. Valahol még egy kicsit hálás is vagyok, hogy nem veszi gyorsabbra a tempót, mert akkor már előfordulhat, hogy bajok lennének. Nyilván, ha túl sokáig húzza az agyamat, akkor mindenhogy lesznek mindenféle bajok. Ő lesz a legnagyobb bajban, mert akkor kénytelen leszek komoly revansot venni a dologért. Kap is belőle egy kis ízelítőt, én pedig elégedetten pillantok fel abba a csinos arcába, amint élvezkedik. -Ó, rengeteg mindenre képesek azok. - közlöm vele, két apró csók között, amit a bőrére hintek, hogy tovább ostromoljam az érzékeit. Mert tetszik, ahogy elveszíti a fejét, ahogy átadja magát az élvezetnek. Nem csoda, hogy elégedetten vigyorodom el, amikor hátrahúzza a fejemet. Kezeimmel a feneke alá nyúlva egyszerűen felállok a székről, hogy az öltözőasztalához sétálja vele, majd ha felültettem rá, úgy lépek a lábai közé. -De csak mert ilyen szépen kérted. - vigyorgok rá, mielőtt rámarkolnék a férfiasságomra, hogy végre a helyére csúszhasson. Ezen a ponton már én sem tudom teljesen visszafogni a hangomat, ahogy körülvesz a szűk forróság, egy pillanatig nem is látok, csak szikrákat. Némi pislogás után azért visszatalál a tekintetem az övéhez, amint lassan, de ütemesen elkezdek mozogni benne.
A z életem több, mint a felét elzárva töltöttem, nem voltak barátaim, nem volt udvarlóm, én voltam és a könyvek, ez a jó szokásom máig megmaradt, de pont ebből az okból kifolyólag senki nem vethet rám csúnya pillantást, amiért a szabadságom éveiben pótolom mindazt az élvezetet amit elvettek az életemből amióta csak az eszem tudom, én már rég tudom, hogy nem lennék jó apáca, mert nagyon gyorsan megreformálnám azt az egyházat. Az élvezet nem bűn, magadban tartani nagyobb, mint kiengedni azt amire égő szükséged van, és nekem most nagyobb van rá, mint valaha. Az elmúlt közel tíz évben mindig van egy nap, amikor sosem akarok egyedül lenni, na nem azért mert annyira arra vágyom, hogy tortával és gyertyákkal ünnepeljék azt a napom, amikor megöltem a saját anyámat, sokkal inkább azért, hogy ne akarjak emlékezni arra ami mélyebb nyomot hagyott bennem bárminél. Ez a nap ma van, és most mindennél jobban örülök, hogy elvesztette azt a bizonyos kontrollt és megadva magát vágyainak fedezi fel testem minden apró porcikáját, ami érintésére és csókjaira vágyik. - Hm, akkor valamit nagyon jól csínálok. Mosolygom bőrébe ahogy felérve ajkaihoz esek neki édes és vad csókjainak, olyan mohón követeli ajkaim, mintha az adná a levegőt, az életet, és ez annyira lázba hoz, hogy már nehezen fogom vissza magam, szükségem van rá, nem is tudja mennyire vágyom merev férfiasságát érezni magamban ahogy egyre hevesebben követeli magának jussát, még a gondolatra is fel kell nyögnöm, alsó ajkamba harapok. - Ó, ha te azt tudnád. Finoman játszom lüktető énjével, nem sietem el egyetlen mozdulatom sem, azt akarom, hogy teljesen megőrüljön. Ujjai törnek utat izzó vágyam felé, és a fenébe én eresztem el a gyeplőt ahogy belém csúsztatja őket. - A francba is, tudni akarom. Vetem hátra fejem, utat engedve ajkainak puha bőrömön, teljesen kikészíti minden érzékszervem, most már komolyan tudni akarom mire vagy még képes. Karom fonom nyaka köré ahogy feláll velem, ami kissé meglep, lábaim fonom dereka köré amint letesz az asztalomra. - Bármikor. Nyögöm fel, hátra csuklik a fejem, elhomályosodik a látásom és többé már nincs hatalmam élvezetem felett, mellkasom domborítom, csípőm siet elé minden egyes mozdulatát éhesen siettetve, már egyáltalán nem érdekel ki hallja meg, többé nem tudom és nem is akarom visszafogni éles sóhajaim.
Nekem ugyan fogalmam sincs, milyen nap van ma, talán szerda. De annyi szent, hogy emlékezni fogok rá, mert hát Nadia nem olyasvalaki, akit az ember könnyen elfelejt. Nem mintha szándékomban állna ilyesmit tenni, amikor éppen hogy csak a kezeim közé kaparintottam, elvégre alig tudok betelni vele így is. -Te igen sokmindent jól csinálsz. - bólogatok nagy egyetértésben dünnyögve. Határozottan sok mindent, szerintem még nem is láttam mindent, amit jól csinál, de igazán megmutathatná alkalomadtán az összes ilyen kis rejtett tehetségét, mert igazán kíváncsi vagyok rájuk. Mert hát meg kell valljam, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy megelégszem ezzel az egyetlen éjszakával, de talán ez most nem a legjobb pillanat, hogy ezt megvitassuk. De erős gyanúim vannak, hogy itt bizony éjszakákra lesz szükség, hogy az összes tehetségét, meg az összes nagyon érdekes hangját is felfedezhessem. -Kezdem gyanítani. - vigyorodom el. Láthatóan marhára tetszik a helyzet. De mi tagadás, a tény, hogy ő éppen annyira ki van éhezve rám, mint én őrá, csak még inkább felkorbácsolja a vágyaimat. Nem is teketóriázom sokat azzal, hogy felkapjam és az asztalhoz vigyem, így nekem is egy kicsit szabadabb mozgásterem van. Mert nem csak a magam örömét keresem, hanem az övét is, így nem is telik sok időbe, hogy az ütemes lökéseim mellé lassan lekúsznak az ujjaim is az ölére, játszadozva vele, hogy tovább fokozhassam a gyönyörét. Akarom még hallgatni azokat az édes hangjait, akkor is, ha ezt valószínűleg más is meghallja. Hadd hallja, majd legfeljebb irigyek lesznek, hát érdekel is az engem. Fontosabb dolgom is van jelen pillanatban, mint mások erényeinek őrzése, főleg mert a sajátjaimat se őrzöm valami jól. Rendületlenül kényeztetem tovább, s ajkaim újra megtalálják a nyaka finom puha bőrét, melyen lassan felfelé haladva ismét felfedezem az ajkait, hogy elveszhessek közöttük. Igen. Határozottan el akarok veszni, azt se bánom, ha többet senki sem talál meg.
A z elsőnél mindenki picit béna, esetlen, én is ilyen voltam, nem tudtam még mit akarok, hova nézzek vagy hogyan érintsek meg egy férfit, a nő mindig könnyebb volt számomra, hisz olyan sokat nem tévedek ha jól ismerem a testem akkor másé sem lehet sokkal nehezebb, egy gömbölyded női testre mindig könnyebben tudtam reagálni, hisz a tapasztalat hiánya a másik nemnél mindig élesebben kirí, időbe telt még tudtam bánni, könnyedén csábítani és táncba hívni egy férfit. Ehhez kellett a megfelelő mennyiségű önbizalom, ami nem mindig természetes, főleg ha tudod honnan indultam, és én még mindig mindenre tisztán emlékszem. Ahogy teltek az évek lett mindig egyre nagyobb az étvágyam, és szerencsére New York elég nagy ahhoz, hogy ellásson, és ha szerencsém van szökő évente egyszer találkozhatok viszont egy kalandommal, ritkán választok törzshelyet ahol gyakran fordulok meg, talán egy ilyen van csak, de ott nem vadászom, ahogy itt sem, akkor most még is miért akartam ennyire megtörni Őt? Talán pont azért mert szikla szilárdan állt ellen minden kis játékomnak, ezzel csigázva egyre jobban érdeklődésem az iránt, hogy mit is takargat. Olyan olthatatlan tüzet generálva ezzel bennem ami mindkettőnket felperzsel és elemészt. - Kétlem, még a felszínt sem kapargatod. Kapok ajkai után, és ez így igaz, az amennyire én akarok és vágyakozni tudok az ennél sokkal erősebb, forróbb és magával ragadóbb. Kimeríthetetlen de ebben a pillanatban nagyon szeretném ha megpróbálná. Az asztal hűvös lapja érinti bőröm, mégsem érdekel, az sokkal inkább, hogy végre érezzem Őt, azt a vágyat amit eddig benne fokoztam. Csípőm siet elé és kérleli, kérleli egy hevesebb játékra, amit a testem oly mohón kíván, ujjai játéka megrészegítenek és egyre mélyebbre sodornak saját élvezetem örvényében. Hajába túrok és kérlelhetetlenül kapok ajkaiért, közéjük engedve egyre forróbb sóhajaim, szorosan vonom magamhoz felső testét, ujjaim feszülnek meg bőrén, hangom jelzi, hogy már nem tudom tovább tartani magam, vállába harapva próbálom tompítani sikolyom amikor végre elönt édes gyönyöröm és alig kapok levegőt.
Nem kezdek el vitatkozni Nadiával, mert most sokkal kellemesebb és fontosabb dolgom is van annál, mintsem holmi viták megnyerése. Persze más helyzetben az ilyen megjegyzések megmosolyogtatnának, mert sosem értettem igazán, hogy mi értelme a szükségtelen keménykedésnek, pláne egy ilyen helyzetben. De most éppen sürgősen el kell vesznem a csodás lábai között, így talán érthető, hogy a megjegyzése egy pillanat alatt tovaszáll, és helyette csak a vágyakkal teli köd marad, ahogy újra és újra elmerülök a gyönyör egyre fokozódó forróságában. Úgy csókolom, mintha nem lenne holnap, egy pillanatra sem állva le, hogy közelebb és közelebb juttathassam őt a csúcshoz, s ahogy a szorítása szorosabbá válik és a sóhajai a fülemben csengenek, úgy nekem sem kell már sok, hogy hogy az élvezet hulláma végigvágtasson a gerincemen, megfeszítve az egész testemet, hogy aztán kissé lihegve támaszkodjak meg mellette az asztalon, homlokomat a vállára ejtve. Egy kis ideig nem is mozdulok onnan, majd hátralépve pillantok szép szemeibe. -Mondtam, hogy segíthetek. - vigyorgok rá, mielőtt a tekintetem elkezdené a nadrágomat keresni. Nem mintha fáznék, de még mindig nem kimondottan szeretek meztelenül sétafikálni. Főleg nem valaki másnak az öltözőjében. -És te még azt hitted, nem vagy elég latinos. - nevetek fel, egy apró csókot nyomva az arcára, mielőtt kipecáznám az említett ruhadarabot a csinos halomból, amit a ruháim alkotnak a fal mellett. Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben egyáltalán nem volt igaza, én éppen most kaptam az ő latinos virtusából egy igen kellemes kóstolót. Az ingemet csak hanyagul magamra dobva telepedek vissza a székre, hogy némi levegőhöz is jussak most már, mert a kisasszony mohón elvette tőlem az összeset. Kissé elgondolkodva pillantok rajta végig. Kétségtelen, hogy még sose láttam senkit, aki ennyire a gatyámba akart volna jutni, és bár sokaknak valószínűleg nem tetszik az ilyen viselkedés, engem sokkal inkább kíváncsivá tesz a dolog. Ennek ellenére nem kérdezek rá a dologra. Van egy sanda gyanúm, hogy amúgy sem kapnék rá választ, meg aztán nem is vagyok kimondottan az a felfújt hólyag típus, aki arra vágyna, hogy ajnározzák.
Magam sem gondoltam, hogy ez a nap ennyi meglepetéssel fog járni, sok mindenre számítottam, de pont arra nem, hogy Min - Joon-al a lábam közt fejezek be egy premiert, félre értés ne essék egy cseppet sem bánom, hogy így alakult, vágytam erre a fordulatra, csak nem hittem, hogy valaha is be fog következni, hisz olyan szilárd vas akarata van, ami még nekem is ellen áll, vagyis eddig úgy tűnt, hogy ellen tud... Azután most még is itt ülök az asztalomon és egyre hevesebb ütemben bizonyítja nekem vágyait, elégedettségem hangom is tükrözi, hisz egy pillanatra sem tudom vissza fogni magam, egyszerűen csak vágyom rá, vágyom arra, hogy véget ne érjen mégis arra is, hogy láthassam saját kis csillagaim. Tudom, azt hiszed bonyolult egy nő vagyok, és talán igazad is van, mert ezt talán még sosem éreztem egy férfi kapcsán, mindig van egy bizonyos izgalom, vágy, őrültség, de érte képes lennék megszegni a saját szabályom és újra kérni, adja magát nekem. Vállába harapva tompítom a sikolyom, ahogy vad tempója végül eléri azt amit eddig űzött, és kimerülten dőlök hátra, levegőért kapkodok, ujjaim játszanak tincseivel, amíg végül ott nem hagy, hogy öltözhessen. Úgy érzem még kell egy perc, egyenként is kimerült lábaim most még inkább remegnek, majd végül lassan lecsúszom a lapjáról. - Igen, mondtad. És nagyon jól is tetted. Hát képzeld el ha itt hagytál volna elégni. Vihogok ahogy szétnézve keresem a leggingszem és a pólóm amiben jöttem. Próbálok megállni egy lábon ahogy belerázom magam a nadrágomba, de sok év után most először kissé bizonytalanul megy. - Orosz vagyok, a latin elszaladt mellettem. Ez valami más. Az az izzó vágy amit lobbantani tudok nemigen köszönhető a származásomhoz, de tény, hogy a lazább erkölcseim igen, ott mindig hideg van, és hát vagy a vodka vagy a szex. És most még alaposan ki is röhögném magam, mert nekem egyikről sem volt semmi fogalmam, azon kívül amit néha leselkedve láttam. Megigazítottam a hajam, felkaptam a virágokat, majd mikor már egyedül voltam leoltottam a lámpát és kulcsra zártam mögöttem az ajtót. Azt hiszem mégis csak megnézem Mimit mit csinál.
Kezdőlap
