It's been a long time...

Nem történik semmi. Nem tudom, volt-e már valaha unalmasabb munkahelyem életemben, de tény, hogy már én érzem cikinek, hogy a semmittevés miatt fizetnek nekem. Egy nap, ha húsz ember besétál ide, akkor sokat mondok és azok közül sok olyan, aki nem is akar könyvet venni, csak, kíváncsi. Na jó, akadnak azért könyvmolyok is elég sokan, sőt. Van, aki hetente jön új könyvért, mert már kiolvasta az előzőt, olyankor pedig nem árt, ha felkészült vagyok az új irományok terén, hogy ajánlani tudjak valamit. Szóval, jobb időtöltés híján általában olvasok. Egyébként is olyan tevékenység ez, amit imádok, hiszen az ember bármi lehet, ha könyv van a kezében.
Most éppen egy szexi boszorkány vagyok, akit meg akarnak ölni, mert tisztavérű, de kap maga mellé egy igen szexi mentort. Talán az ilyen hülye könyvek miatt várom én annyira a szőke herceget, hiszen egy-egy ilyen történetben mindig olyan édes pasik vannak. Az életüket áldoznák a nőért, akit szeretnek, ráadásul olyanokat tudnak mondani, hogy az ember már attól, hogy olvassa lefordul a székről és cseppfolyós halmazállapotúvá válik. Nem tudom mit lépnék, ha valaha élő, létező férfitól hallanék hasonló mondatot, mint, hogy "Amióta először megpillantottalak tudtam, hogy téged akarlak. Csakis téged. Senki mást a világon."
Mit nem adnék azért, hogy egyszer valaki így gondoljon rám. Bár, ha komolyabban végig gondolom, cseppet sem lenne most időm szerelmesnek lenni és ez hülyén hangzik, de valóban így van. A hét három-négy napján reggeltől estig melózok, ha pedig nem így van, akkor örülök, ha szimplán van időm létezni. Nincs nekem időm holmi szerelmekre, de azért néha rám tör az érzés, hogy olyan jó lenne valaki, akivel együtt tölthetném a szabad perceimet. Valaki, akire számíthatok, de úgy látom, nekem el kell fogadnom huszonöt évesen, hogy ilyesmire jó darabig nincs esélyem.
-Máris jövök.- kiáltom el magam, ahogy meghallom a picinyke csengő csilingelését az ajtó fölött, majd az utolsó két mondatot még elolvasom gyorsan, végül a lapok közé illesztem a könyvjelzőt és leteszem az asztalra az életem szerelmét tartalmazó könyvet.
Feltápászkodok az üzlet hátsó részében leledző bőrkanapéról, mely ma még csak az én hátsóm által süppedt be picit, majd előre sétálok a kasszapulthoz és kíváncsian pislogok a vásárlóra, akit már a tarkójáról is megismerek, ahogy az egyik könyvet lapozgatja.
-Mit keresel itt, Leo?- még azelőtt hagyják el ajkaimat a szavak, hogy alaposabban végig gondolhatnám, mit is kellene mondanom, közben karjaimat összefonom melleim előtt és cseppet sem kedvesen pislogok az érkezőre. Hiszen fél éve eltűnt szó nélkül s bár nem voltunk kapcsolatban vagy ilyesmi, azért egy "Bocs, le kell lépnem" elég lett volna csak, hogy tudjam, el fog tűnni a francba. Erre most besétál ide. Megőrülök, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak. Valószínűleg kanos a szentem, hiszen afféle "barátság extrákkal" kapcsolat volt a miénk. Ha kellett valaki az ágyába szólt és én is így tettem, ha épp én voltam magányos, mindemellett pedig egész jól elvoltunk, mint haverok.
Tehát, azt hiszem nem meglepő, hogy így fogadom, miután több, mint fél évvel ezelőtt egyszerűen csak eltűnt egy büdös szó nélkül. És még örülhet, hogy nem vágom hozzá a Harry Potter és a félvér herceg cseppet sem végkony kötetét.
-Jajj, elnézést. De bunkó vagyok. Miben segíthetek a kedves vásárlónak?- váltok mézes-mázos stílusra egy mímelt mosollyal az arcomon, miközben bájosan pislogok Leonelre. Meg tudnám fojtani egy kis kanál vízben, de szerintem ezt Ő is érzékeli.

It's been a long time...

Mégis mi a francot képzeltem? Hogy a mai napom esetleg jól alakul? Hogy ma nem fogok agyvérzés közeli állapotba kerülni valami idióta miatt? Nagy lóf*szt. Amikor úgy kelek fel, hogy "Igen, ma minden remek lesz, nem hagyom  senkinek, hogy elcsessze a napomat!" jön az élet, és bemutat nekem. Nem is akárhogy. Leonel? Ez most komoly? Más se hiányzott nekem mára, mint Ő.
Pillanatok alatt felmegy bennem a pumpa, már attól is, hogy felismerem és tudatosul bennem, hogy ez bizony Leo. Mindezek után pedig, még van képe barátnak nevezni magát és pofátlanul mosolyogni rám. Komolyan mondom, legszívesebben odasétálnék hozzá és gondoskodnék róla, hogy az arca úgy nézzen ki, mint aki egy veszett macskát akart megfürdetni a minap.
-Rég nem látott barát? A barátok legalább böffentenek egyet, hogy "Hé! Egy darabig nem látsz majd de ne aggódj értem, minden rendben van!" de te még erre se voltál képes. Értem én, hogy nem volt köztünk semmi és nem tartozol nekem elszámolással, de nehezedre esett volna legalább ennyit mondani?- förmedek rá kissé megemelve a hangom és bár nem akartam, hogy elpattanjon nálam a cérna, a mosolya és a lazasága mégis előcsalogatta belőlem a sárkányt. Azt viszont nem fogom az orrára kötni, hogy halálra aggódtam magam miatta és próbáltam megkeresni. Az kellene még, hogy elbízza magát aztán azzal szívja a vérem, hogy a kicsi Annie aggódott érte.
-Ja, hát azt mindjárt gondoltam. Miért is magyarázkodnál? Nem tartozol nekem semmivel.- puffogok, miközben visszafordulok a pult felé és ott kezdek el olyan papírokat egymásra dobálni meg ide-oda pakolászni, melyekről fogalmam sincs, hogy igazából micsodák. Az is lehet, hogy épp össze-vissza kutyulok mindent, de le kell kötnöm magam valamivel. Végül aztán csodás ötletem támad. Felmarkolom azt a könyvkupacot, mely lekerült a kirakati állványról és helyet keresek nekik. Addig is lefoglalom magam valamivel és nem azon töprengek, hogy most képeljem fel Leot, vagy később. Mindemellett persze, próbálom ezzel is palástolni, hogy valójában borzasztóan örülök neki. Nem zúgtam bele, mikor összejártunk, de szerintem természetes dolog, hogy az ember megkedveli azt, akivel nem egy és nem két kellemes éjszakát tölt el. Amolyan nagyon nagyon jó barát titulust tudnék neki adni, vagy fogalmam sincs, hogy szokták az ilyen kapcsolatokat nevezni.
-Annak örülök, hogy életben vagy, mert bevallom, már azon gondolkoztam, hogy kimegyek a temetőbe és körbe nézek, hátha ott fekszel valahol... persze két méterre a föld alatt.- ecsetelem fennhangon, miközben az egyik sorban sétálgatok és épp lábujjhegyen próbálok visszatenni egy könyvet. Nincs az az Isten, hogy visszabattyogjak a létráért, szóval inkább szenvedek. Addig is levezetem a feszkót és legalább Leot is csak hallgatnom kell, látni nem.
-A vásárlókkal bájos vagyok. Te nem vagy vásárló, ráadásul még csak eszedbe sem jut, hogy talán bocsánatot kérhetnél.- sóhajtok bosszúsan, miközben sikeresen a helyére kerül a könyv, majd az égre emelem a tekintetem és eltöprengek azon, miért vagyok ennyire lágyszívű? Szóba se kellene állnom vele, de annyira én sose tudnék bunkó lenni senkivel. Még olyannal sem, aki amúgy megérdemelné.
-Egyébként miért vagy itt? Gondolom, nem olvasnivalót akarsz keresni, vagy igen?- fonom össze karjaimat újfent, hogy még a testbeszédem is konkrétan közölje vele: én most épp egy sértett nő vagyok.

It's been a long time...

Nem tudom, talán csak az én kicsi egom sérelmezi, hogy engem is a "haverok" közé sorol, akiket nem volt ideje külön-külön felhívni, mert oké, hogy nem volt köztünk semmi komoly, de azért szerintem több volt a mi kapcsolatunk, mint egy szimpla haverság. Ha másért nem, legalább azért szólhatott volna, hogy ne várjam, hogy majd kufircolunk, mert nem lesz a városban. Vagy nem? Csak szerintem lett volna egyértelmű, hogy szóljon?
-Elég lett volna egy sms is....- jegyzem meg továbbra is elég morcosan, annak ellenére, hogy úgy néz rám, mint egy kölyökkutya, akit kidobott a gazdi a szakadó esőbe és neked nincs szíved haragudni rá, amiért épp a te küszöbödet találta meg. Nem barátocskám. Ennyi nem lesz most elég. Ez akkor elég, ha késel egy találkozóról vagy épp, ha valakinek rálépsz véletlenül a lábára. Most nem.
Mikor visszakérdez, nem szólok rá semmit. Csak megállok egy pillanatra, abbahagyom, amit éppen csinálok és úgy nézek rá, amire ők, férfiak, azt szokták mondani, hogy a nők ölni tudnának vele. Nem volt tele a címlap, persze.
-Rendben. Legközelebb feladok egy hirdetést, hogy elhagytam a szabadidős partneremet, aki zsaru.- forgatom a szemeimet, de most már azért megeresztek egy mosolyt, hiszen ezt ő sem gondolhatja komolyan. Mégis mit kellett volna tennem? Felkutatni miatta a fél világot? Hohó! Azért annyira tényleg nem voltunk mi jóban, csupán hiányzott azokon az éjszakákon, mikor épp huncut hangulatomban voltam, mert be kell valljam, az ágyban igen jól tudott teljesíteni. Nem véletlenül vagyok most ennyire durcás ugye.
-Kösz, megoldom.- vágom oda szinte azonnal, ahogy felajánlja a segítségét és már, csak azért is alapon addig küszködök, míg sikerül azt a rohadt könyvet a helyére tenni. Aranyos, hogy aggódtam? Ja, hát tudom én, hogy kibaszott aranyos vagyok. Annyira, hogy még azt is megérdemlem, hogy valaki szó nélkül lelépjen az életemből, még akkor is, ha nem épp egy nélkülözhetetlen szereplője.
-Még ezek után puszit is szeretnél?- vonom fel a szemöldököm, ahogy megállok előtte a könyv visszapakolós mutatványom után, közben kezeimet a csípőmre vágom.
-Igazából ebben az esetben hajlandó vagyok szimpla vásárlóként tekinteni rád.- kezdem el gondosan nézegetni a mellettem lévő polcot, mintha bármi tervem lenne az ott leledző könyvekkel és, csak akkor pillantok rá újra, mikor végre kinyögi azt, amit az első pillanattól kezdve vártam. Jól esik, igen. Szerintem mindenkinek jól esik, mikor a másik ember tartja annyira, hogy hajlandó legyen bocsánatot kérni tőle. Még akkor is, ha nehezen megy vagy épp ő úgy érzi, hogy nincs miért. Én is megtenném ezt fordított helyzetben és megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy ő mit lépett volna, ha én tűnök el szőrén-szálán...
-Köszönöm szépen, kedves Leonel. Látod? Nem is volt ez olyan nehéz. Máris szívesebben tárgyalok veled.- eresztek meg egy diadalittas mosolyt, miközben karjaimat összefonom magam előtt, arra pedig inkább nem is reagálok, hogy kiengesztel majd, mert tudom, hogy menni fog neki. Amilyen jól működött köztünk a kémia, nem hiszem, hogy sokáig kellene engesztelgetnie. Igazság szerint meglehetősen furcsa számomra ez az egész, mert hiába, hogy elég sok kellemes éjszakát töltöttünk el együtt, sosem éreztem azt, hogy kialakult volna köztünk bármi is. Pedig nem egy film szól arról, miért is veszélyes ez a barátság extrákkal dolog, nálunk mégsem volt vele probléma.
-Elég részletesen kidolgozott listád van arról, mit is akarsz tőlem.- kúszik szemtelen vigyor az arcomra és természetesen, az utolsó két pont az, ami a leginkább tetszik az egészben. De haladjunk csak sorjában.
-Most őszintén, Leo. Úgy nézek ki, mint aki megtalálta a szőke herceget?- fúrom kékjeimet pillantásába amolyan "ezt te sem gondolhatod komolyan" ábrázattal és, ha hasonlítani akarnék az ezt ábrázoló emotikonra, csak a kis vízcsepp hiányozna a fejem fölül, annyira jól csinálom. Azaz értheti belőle, hogy rohadtul nincs még olyan se, akinek esélye lenne kivívni magának ezt a posztot. Magyarán szabad vagyok, mint a madár.
-Nos, tekintve, hogy ez egy sorozat harmadik része, talán kezdhetnéd inkább ezzel...- pillantok a mellettünk lévő polcra, melynek harmadik sorában található a Mr. Mercedes című könyv, mely a cselekmény szempontjából az első kötetnek számít.
-De persze, mint különálló krimi is megállja a helyét.- vonok vállat elgondolkodva, mert bár nem vagyok oda Stephen Kingért, azért elolvasni ezt is elolvastam, mert maga a krimi műfaj tetszik. Amúgy meg, mi a frászt csinálhatnék itt egész nap?
-És, hogy a békülős-italos kérdésedre is válaszoljak...- sóhajtok egyet, miközben a falon csüngő órára pillantok - ha tudsz még bő fél órát várni rám, akkor jöhet az a pia.- kúszik perverz vigyor a képemre, hiszen nem is én lennék, ha erre most nemet mondtam volna. Mázli, hogy ma még esti műszakom sincs, mivel épp senki sem haldoklik vagy játszik dadust a csapatból, ami miatt be kellene mennem. Ez az egész mondjuk duplán mázli, hiszen Leonak fogalma sincs róla, hogy van másik munkahelyem is. Soha nem dicsekedtem el vele, mert bár tudom, hogy nem prosti vagyok vagy ilyesmi, mégis szégyellem azért egy picit. Tehát, nem reklámozom, ha nem muszáj.

It's been a long time...

Leonelnek hála, hamarosan úgy érezhetem végre magam, mint aki épp megnyert egy csatát, hiszen épp most nyugtatott meg afelől, hogy legközelebb írni fog, ami szerintem a minimum. Nem kell nekem leírni, hogy hova megy meg miért, csak közölje, hogy eltűnik egy időre én pedig cserébe ugyanígy fogok tenni, ha lelépnék esetleg,
-Miért? Te mi mást mondanál erre?- vigyorodok el én is, ahogy halkan felnevet, de valójában tök komolyan mondtam. Használhattam volna sokkal közönségesebb kifejezést is, de nem akartam, mert nem tekintek magunkra, mint akik pl "kefélni" járnak össze. Annak ellenére, hogy tényleg csak szex volt eddig köztünk, szerintem akár barátoknak is nevezhetnénk egymást. Hiszen, elég sokat szoktunk beszélgetni is a fő tevékenységünk előtt vagy után. Legalábbis, fél éve ez még így volt.
-Maradjunk annyiban, hogy kaphatsz majd puszit, ha kiérdemled.- veszem kissé flörtölősre a stílust, de mit tegyek? Ha csak eszembe jutnak azok a kellemes együtt töltött éjszakáink, legszívesebben bezárnám az ajtót és feleleveníteném a dolgokat itt a könyvespolcok között. Nem vagyok szent, volt már dolgom pár pasival, de tény, hogy Leo igen jól érti a dolgát és naná, hogy ez tetszik. Más kérdés, hogy párnak sose kellene, mert szerintem úgy nem működnénk jól együtt és ezzel azt hiszem, tisztában van ő is.
-Egyébként is... ha veszekedek az nem ilyen és, ha szerencséd van, sose fogod megtapasztalni, milyen is az.- kuncogok halkan, mert tény, elég vehemens tudok lenni, főleg, ha tudom, hogy nekem van igazam. Már pedig bárki bármit mondjon is, most igazam volt. Ennyit szerintem megérdemeltem és azt hiszem, végül ezt ő is belátta. Értékelem is, hogy végül bocsánatot kért.
-Szerintem ez minden nőnél varázsmondat lehet, úgyhogy egy életre jegyezd meg, ahogy azt is, hogy erre Nekem köszönhetően jöttél rá.- vigyorgok, miközben előadom a nagyképű nőszemélyt, de valójában, csak játszom az agyam és bohóckodok, mert a kezdeti neheztelés már tova is szállt. Nem akartam én amúgy se haragudni rá sokáig, csak azt akartam, hogy érezze, aggódtam és rosszul esett, hogy nem szólt. Ennyi. Innentől kezdve pedig újra előjöhet a régi Annie.
-Azt hiszem, meglehetősen tetszetősek a céljaid. Legalábbis, az ivós része biztos. Az, hogy Stephen Kinget olvasol, már kevésbé.- húzom el kissé ajkaimat, mert bevallom, nem gondoltam volna, hogy Leo ilyesmiket olvas. Úgy általában azt se gondoltam volna róla, hogy szokott olvasni, hiszen egy zsarunak mikor lehet ideje ilyesmire? És tessék. Úgy tűnik, hogy ő az a típus, aki, ha teheti, akkor szakít rá időt. Legalábbis gondolom, nem tíz év alatt fogja kiolvasni azt a könyvet.
-Választék, ugyan már... aki normális, azt már gimiben lefoglalták, aki meg nem az, azzal úgyis szívás az élet.- vonok vállat, mintha baromira hidegen hagyna ilyen tök emberi dolog, mint a szerelem, pedig valójában jó lenne már, ha ott tartanék, hogy más gondom sem lenne, mint szerelmesnek lenni. De az a nagy büdös helyzet, hogy nem érek rá ilyesmire. Ahhoz, hogy valaki itt éljen, az Isten pénze se elég, így hát a két meló muszáj, ami mellett se időm se energiám nincs. Ráadásul, melyik pasi nézné jó szemmel, hogy a barátnője egy rúdon táncol?
Magam sem értem miért, de miközben becsipogtatom a gépbe a könyv vonalkódját és odaadom a visszajárót Leonak, ilyen baromságokon jár az eszem. Szavai hatásra persze végül másfelé evickélnek gondolataim.
-Remek. Akkor neked is lesz, amit ki kell érdemelned, meg nekem is.- vigyorgok rá szemtelenül, ahogy szóvá teszi, hogy nem volt megfelelő a kiszolgálás de persze tudom én, hogy csak csipkelődik, mint mindig. Nem is tudnék megharagudni most emiatt, mert őszintén szólva örülök, hogy látom. Ezért is mélázok el komolyabban az iménti kérdésén, mielőtt végül döntenék.
-Hát jó. Ha nagyon szeretnéd, elkezdhetek zárni. Ilyenkor már úgyse szokott jönni senki.- ingatom a fejem, mikor végül sikerül döntenem, de leginkább azzal győz meg, hogy ő milyen türelmetlen. Nem igazán értem, mire is gondolhat pontosan, de mivel én magam is unom már ezt a napot elég rendesen, úgy döntök, hogy zárjunk. Teszek az egészre.
-Persze. Nem mondom, hogy minden tökéletes, de most egész jól megvagyok. Van lakótársam, munkám és a pénzemből is ki tudok jönni... szóval, aránylag jó minden.- ecsetelem, miközben sietve lezárom a pénztárgépet, majd az ajtóhoz sétálok és átfordítom a nyitva táblát. A biztonság kedvéért persze kiaggatom mellé a "technikai okok miatt zárva" feliratot is, majd gyorsan rendet rakok a pulton. Mindez, azt hiszem kevesebb, mint tíz percet vesz végül igénybe.
-Na és veled?- kérdezek vissza, mert őszintén érdekel, hogy jól van-e és, mivel ismerem már tudom, hogy nem fog nekem ódákat zengeni arról, milyen most az élete, meg nem is várom el. Zsaru, és ezt mindig tiszteletben tartottam. A munkájáról nem sokat mesélhet, más meg azt hiszem, vele se nagyon történik, mert a munka teszi ki az ideje nagy részét.
-Egyébként, hogy őszinte legyek, mióta eltűntél, még az is megfordult a fejemben, hogy talán rád talált a szerelem, de sajnálattal hallom, hogy tévedtem.- nevetem el magam, de leginkább amiatt van ez a jó kedv, hogy mindketten pancserok vagyunk ilyen téren. Nem rajta nevettem, hiszen én is úgy állok a szerelmi élettel, mint ő: sehogy. De épp ezért jó, hogy újra megtalált, mert így legalább valamicskét orvosolhatjuk mindkettőnk problémáját.
-Nos, felőlem indulhatunk.- veszem magamra a kabátom, majd kihúzom alóla a hajam, amit meg is igazítok, végül a kulcsaimmal és a táskámmal a kezemben várakozón rálesek.

It's been a long time...

Elmosolyodik, mikor végül -ha úgy vesszük- egyetért velem a szabadidős partner megnevezést illetően. Nem azért, mert mindig igazam van, hanem, mert tudom, hogy végül ő is átgondolhatta alaposabban, miként is nevezhetné a mi "kapcsolatunkat" és rájött talán, hogy talán ez a legszolidabb megnevezés.
-Nem, kedves partnerem. Még nagyon messze vagy attól, hogy bármit is kiérdemelj de, ha jól viselkedsz, akárhogy is elsülhet az este.- harapok alsó ajkamba vigyorogva, miközben már gondolatban jócskán előre haladtam a történések kapcsán. Elég jól ismer már, így tisztában van vele, hogy nem igazán kell körbe udvarolnia, hogy elérjen bármit is. Az még talán a legelején volt érvényes, mikor kipattant a fejünkből az első hempergésünk után, hogy talán meg kellene ismételni többször is a dolgot, de egyikőnk sem akar többet. Onnantól pedig mindig, csak annyit igényeltem, hogy ettől függetlenül kezeljen nőként, ne riherongyként, amihez nagyon jól ért. Soha nem volt az, hogy "na gyere ribikém, mert kanos vagyok". Mindig volt valami körítés, mint például, hogy "Gyere át pizzázni meg sörözni!" vagy, hogy "Igyunk meg valahol valamit!". Ahogy most is, szóval talán emiatt is van, hogy már az utalása is kissé beindítja a fantáziám, mert tudom, hogy jól fogom magam érezni, bármi is a terve. Ez az egyezségünk lényege, nem? Szórakoztatni egymást így is meg úgy is.
-Jól van, majd kapsz valami finom sütit.- flörtölök újfent, de a fű említésére elnevetem magam. Emlékszem, mennyire ki volt akadva a zsarukám, mikor elkapott először a kis tasakokkal.
-Miért? A végén még megbilincselsz vagy mi?- duruzsolok kissé közelebb hajolva, de rögtön ezután már haladok is tovább kacér vigyorral a képemen. -A veszekedést pedig... nehéz nálam elérni, hogy robbanjon a bomba, úgyhogy nem kell félned.- sandítok vissza rá mosolyogva és tekintve, hogy mennyi ideig szívtam anyámmal, szerintem ez teljesen korrekt állítás részemről. Nem vagyok egy hirtelen haragú idegbeteg ember. Sokkal inkább vagyok híve a diplomáciai megoldásnak de, ha elpattan az a cérna, akkor ki tudom engedni a hangom és komolyan szitokáradatot tudok levágni, mint egy kocsis. Ehhez viszont nagyon durva dolgot kell elkövetnie a másik személynek, mert inkább próbálok finom és nőies maradni a végletekig.
-Az olvasással semmi baj. Szimplán nekem nem a kedvencem. Nekem ő már túl... pszicho. Nem szeretek rettegve olvasni na meg... jobban kedvelem a romantikus könyveket, ha már az életem tele van tuskókkal és sehol egy herceg, de te férfi vagy. Ti valahogy jobban csípitek az ilyesmit. Háborús könyvek, krimik meg fene tudja.- vonok vállat mosolyogva és inkább nem is próbálom tovább fejtegetni, mi mindenben különbözik a két nem. De így szép ez az egész szerintem. Ha egyformák lennénk, akkor túl egyszerű lenne minden -ami unalmas-, így meg kész izgalom az élet, mert sose tudjuk igazán, mit akar a másik.
-Vigyázz, főnyereménykém! El ne szállj magadtól!- csóválom a fejem nevetve, mikor elkezdi fényezni magát és azt ecsetelni, hogy a nőkkel van inkább a gond, de nem is akarok ebbe se jobban belekötni. Ez ugye még mindig az a nő kontra férfi téma, amire sose lesz tökéletes válasz.
-Ez így szép és jó. Te a nőket okolod én meg a pasikat. Előbb-utóbb majdcsak jutunk egyről a kettőre, nem? Biztos eljön a te és az én időm is.- lesek fel rá bizakodó arccal, teljesen komolyan, hiszen így, hogy kicsit jobban ismerem Leonelt, mint akárki, aki besétál az utcáról tudom, hogy nem rossz pasi ő és biztos, hogy lesz egyszer valaki, akit boldoggá tesz majd. Ahogy nekem is lesz majd valaki, akivel jobban telnek majd a mindennapjaim. Csak türelmesnek kell lennünk és kész.
-Ahogy mindig is.- kacsintok egyet, miközben már elkezdek zárni és eszembe jut, hogy is szoktuk mi kiérdemelni egymást. Tényleg hiányzott már ez a fajta tevékenység, amit Leo személye ígérhet és be kell valljam magamnak, hogy egészen bearanyozta a napomat a megjelenése. Ezt persze nem kötöm az ő orrára. Épp elég, ha én tudom.
-Tiltakozom, uram! Én mindig is olyan ártatlan voltam, mint egy kis angyalka, aki most ugrott le ide egy felhőpamacsról!- nézek rá a legártatlanabb pillantásommal, de szerintem nagyon jól tudja, hogy hazudok, hiszen direkt úgy adom ezt elő, hogy érzékelhesse belőle. Most mit mondjak neki? Hazudjak komoly arccal és adjam elő tényleg a szentet vagy vágjam hozzá őszintén, hogy igenis, árulom még a cuccokat, ha úgy van?
-Nyugi! Nem olyan sűrűn csinálom, de te tudod a legjobban, hogy muszáj valami mellékes, vagy viszlát jó világ! Sajnos, ez van.- vonok vállat, hiszen tudom én, hogy ez nem szép dolog és, hogy a tűzzel játszom, de jelenleg nincs jobb ötletem. Élnem kell valamiből, ráadásul még mindig a terveim közt szerepel, hogy egyszer tovább tanulok, de egyre inkább elérhetetlen ez a terv. Feladni viszont még nem akarom.
-Manhattan? Nagyon fölvitte az Isten a dolgod.- pillantok rá elismerően, hiszen lássuk be, Manhattan nem Brooklyn vagy Bronx. Nem azt mondom, hogy ott vattacukorból van minden, de szerintem kevés olyan zűr van, mint ezeken a környékeken. A gettó nagy része még mindig inkább ide szorult ki, Manhattan pedig a gazdagok környéke. Na mondjuk van az úgy, hogy a gazdagok közt még patkányabb ember van, mint a gettóban ugye...
-Nos, tekintve, hogy arról sem szóltál, hogy eltűnsz, ki tudja?- kuncogok, hiszen ez nem szemrehányás akar lenni már, hanem inkább vérszívás vagy épp piszkálódás, de igyekszem a későbbiekben ezt nem felemlegetni. Most viszont nem tudtam nem kihagyni. Túl magas labda volt.
-De örülök, hogy végül felkerestél, szóval mehetünk is.- jegyzem meg végül, mikor végzek a pakolással és mindent rendbe teszek, hogy végre bezárhassak, majd ahogy kisétál előttem, be is riasztok és már veszem is az irányt az említett kocsi felé.
-Köszönöm.- biccentek illedelmesen, ahogy kinyitja előttem a kocsiajtót és bedobom magam a jobb egybe, hogy aztán kíváncsian, izgatottan neki indulhassunk az estének. Ez az, amin nem rég eltöprengtem, hogy Leo még így is igazi nőként kezel, holott nem a leendő nője vagyok vagy ilyesmi. Nem kell udvariasnak lennie, hogy megfektessen -mert az már meg volt ugye-, meg úgy általában nincs velem komolyabb terve, mégis megadjuk egymásnak a kellő tiszteletet. Nem is értem, hogy nem talált még magának egy komoly nőt, akivel igazi kapcsolata lehetne...
-Mivel soha nem okoztál még csalódást, szerintem rád bízom magam, de egy kikötésem lenne!- pillantok rá komolyan, mintha most valami elképesztően érdekfeszítő dolgot akarnék közölni, de a végére elvigyorodok.-Mindenképp együnk majd valamit, ha lehet, mert lassan éhen halok!- kuncogok, ahogy becsatolom az övemet, végül kényelmesen elhelyezkedek és Leora sandítva várom, hogy felbőgjön a kocsi motorja.

It's been a long time...

A "mindig jól viselkedem" mondata hallatán hangosan röhögni kezdek, hiszen ez még viccnek is rossz. Valahogy mindig mindenki ezt mondja, de kétlem, hogy van olyan ember a Földön, akire ez tényleg igaz is lenne. Hiszen zsaru. Alapból nem viselkedhet jól, még, ha a jó oldalt is képviseli. Na nem, mintha én a megtestesült erkölcsösség lennék, csak épp ő arról nem tud. Vagyis, arról igen, hogy árulok ezt-azt, de arról nem, hogy táncolok. Nem is tudom mit szólna, ha rájönne vagy ne adja az ég, meglátna. Lehetne magyarázkodni, legfőképp amiatt, hogy eddig nem mondtam el neki és nem is szándékozok elmondani.
A bilincsek. Na igen. Nem vagyok egy nagy szado-mazo, mert az ostort és egyéb társait, melyekért a Szürke ötven árnyalata rajongói ölni is képesek lennének, én inkább kihagynám, de azt hiszem egy bilincs... nos, elég izgató tud lenni, teljesen mindegy, ki viseli.
-Naná, hogy tetszene. Csodálom is, hogy még nem próbáltuk ki soha.- harapok finoman alsó ajkamba, jelezvén, hogy ez már igen csak beindította a fantáziámat és cseppet sem lenne ellenemre, ha ma este egyrészt bepótolnánk azt az időt, amíg Leon távol volt, másrészt pedig kipróbálnánk azt az apró fém kütyüt is, ami minden bizonnyal vagy van nála, vagy tud seperc alatt szerezni egyet.
-Te lennél a tökéletes pasi?- vonom fel kérdőn a szemöldökeimet, de közben mosolygok. Aranyos, mikor így játsza az egoistát és igazából meg is értem. Jóképű pasi, jó a teste is és még beszélgetni is lehet vele. Sőt. Még én is csodálkoztam rajta eleinte, hogy milyen jól kijövünk, de ennek ellenére eszembe se jutna komolyabb kapcsolatot kezdeményezni. Azok után, amik köztünk történtek kétlem, hogy komolyan tudnám venni, vagy épp ő engem. Jó ez így, ahogy van.
-Nem tudom. Valahogy elkerül a szerelem vagy talán meg sem érdemlem az ilyesmit. Na nem, mintha időm lenne rá egyébként, mert örülök, hogy élek.- vonok vállat, mintha teljesen hidegen hagyna ez az egész szerelmesdi, de igazából elég sokat rágom magam rajta. Az idő halad, de én nem. Még mindig stagnál az életem és sokszor úgy érzem, mintha egy viharos tengeren ülnék egy evezős csónakban és nem haladnék semerre, még akkor sem, ha ezerrel rángatom az evezőket. Csak az nyugtat meg sokszor, ha arra gondolok, hogy örökké nem lehet vihar azon a tengeren. Előbb-utóbb eltűnnek a sötét felhők és kisüt a nap, de annak ellenére, hogy ilyesmi gondolatok lapulnak mélyen bennem, szeretek úgy tenni, mintha cseppet sem érdekelne az egész.
-Nem is akarlak átverni, de amiről nem tudsz, amiatt nem is kell aggódnod, ráadásul hazudnod sem kell miattam, ha úgy alakulna. Szóval, maradjunk annyiban, hogy felhagytam a dologgal.- villantok mellé ezer wattos vigyort és azt hiszem, ezzel le is zárhatjuk a témát. Tud róla, de mégse és emiatt örökké hálás leszek, hogy nem használja ki az alkalmat és csuk le a francba. Mondjuk az neki se lenne jó, hiszen rács mögött elég nehezen tudna velem hancúrozni, mikor úgy tartja a kedve.
-Minden esetre a rendőrségnek jól mehet, ha Manhattanben osztogat szolgálati lakásokat.- nevetem el magam, de közben eltöprengek azon, milyen jó is lenne, ha ott élnék. Egyedül egy hatalmas, gyönyörű lakásban, melynek az erkélyéről csodás kilátás nyílik a városra... Álmodozz csak Annie! Azt még lehet!.
-Nem menekülök én bár, ha azzal felmerülne annak a lehetősége, hogy letepersz és magad alá gyűrsz...- hagyom függőben a mondatot, melyet már, csak azért sem folytatok, mert félő, hogy nem jutunk ki az ajtón, hanem inkább bezárok és elvonulok vele a polcok közé. Gondolom, neki sem lenne ellenére és itt még amúgy sem hancúroztam soha. Fel is írom majd a bakancslistámra.
-Ha nem szeretnék olvasni, biztosan megdöglenék de így elég jól le tudom kötni magam. Keresek valami érdekes olvasmányt és úgy már egész jól elrepül az idő.- pillantok körbe szelíd mosollyal az arcomon, mert annak ellenére, hogy tényleg olyan az egész hely, mint egy siralomház, szeretek itt lenni. Örülök, hogy megcsíptem ezt a melót, mert, ha valamit szeretek, az az olvasás és hol máshol lehetnék jobb helyen ehhez?
-Szerintem a ti megfigyeléseitek még mindig unalmasabbak lehetnek.- vigyorodok el, majd sikeresen bezárok és már huppanok is be Leon kocsijába, ami egészen izgatottá tesz. Mindig jól telnek az ilyen találkák és nem csak annyiról szoktak szólni, hogy gyorsan szexelünk valahol, mint a nyulak. Kicsit olyan, mintha randevúznánk minden alkalommal. Szépen felépítjük az estét, hogy aztán a legvége igazán remek legyen. Tényleg nem értem, miért nincs még neki minimum egy barátnője, ha felesége nem is, hiszen, ha más nőkkel is olyan jó fej lenne, mint velem, már nyert ügye lenne. Talán, azért ilyen velem, mert tudja, hogy nem kell idegeskednie amiatt, hogy sikerül a találkozó, nem lesz semmi komoly és emiatt laza maradhat. Nem tudom.
-Akkor olyan megoldást keress, amivel te is és én is jól lakunk.- sandítok rá kacér pillantással, értve a célzást, hogy alig várja, hogy felelevenítsük az emlékeinket egy-egy ilyen estéről, melyet együtt töltöttünk anno.
-Én nem foglak megbüntetni, nyugi és nem is láttam amúgy se semmit.- nevetek, miközben annak érdekében, hogy ne dőljek el teljesen, tenyeremmel megtámaszkodok Leon combján, másik kezemmel pedig a kapaszkodót fogom.
-Azt hiszem, ezt nevezik rendőrkanyarnak, ugye?- kuncogok még mindig jókedvűen, kezem pedig ott is felejtem pár pillanatig a combján. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok már teljesen bezsongva a gondolattó, hogy fog telni a ma éjszakám. Sosem okozott még csalódást Leon és szerintem most se fog.
-Remek lesz az a péksüti.- bólintok egyet elégedetten és szinte, már érzem is a számban a finom, puha, frissen sült croissant ízét. Imádom az ilyen kis finomságokat és rend szerint én is hasonlókkal tömöm magam. Nincs időm még főzőcskézni se, úgyhogy marad a kajarendelés.
-Bár úgy lenne, de sajnos még mindig ugyanott lakok. A lakótársam... összeköltözött a pasijával, úgyhogy én lettem a főbérlő és azóta van egy új lakó, akivel jól kijövünk és jó fej.- mesélek kicsit részletesebben, ha már érdeklődik, majd elmélázok azon, Raina milyen műszakban is dolgozhat, de azt hiszem, pechemre most otthon van.
-Mehetnénk hozzád is, ha nem túl titkos a lakóhelyed, mert a lakótársam otthon van.- húzom el kissé szomorkásan a számat, hiszen ez eddig eszembe se jutott. Utálok azon gondolkozni, hogy üres-e a lakásom. Szeretnék végre egyedül élni, de ahhoz vagy örökbe kellene fogadnia Bill Gatesnek, vagy bankot kellene rabolnom.

It's been a long time...

Nem gondoltam volna a mai unalmas nap után, hogy ilyen kellemes estének nézek majd elébe. Eszembe se jutott volna annak a lehetősége, hogy Leon megjelenik de most, hogy itt van, egyre jobb a hangulatom. Mit egyre jobb? Kezdek úgy bezsongni, hogy alig bírom visszafogni magam. Főleg a bilincses téma után, ami azt hiszem, az ő fantáziáját is jócskán megmozgatja. Az arcáról legalábbis ezt bírom leolvasni, meg hát, milyen pasi is lenne az, amelyiket egy ilyen elgondolás nem húzza fel?
-Alig várom.- incselkedek továbbra is és bár eljátszok a gondolattal, hogy ne is menjünk sehova, azért mégse a munkahelyemen akarom letámadni. Egyébként sincs azzal baj, ha tovább húzom az idegeit, ahogy az enyémeket is. Annál édesebb lesz, amikor aztán valóra válik mindaz, amiről most fantáziálgatunk mindketten.
Vicces. Sosem gondoltam volna, hogy lesz valakivel ilyen vagy ehhez hasonló "kapcsolatom", mert nem hittem, hogy működhet az ilyesmi. Erre tessék. Igazából tök jól elvagyunk együtt mindenféle érzelem, hiszti vagy bármi nélkül. Már majdnem, hogy jobb, mint egy igazi, komoly kapcsolat.
-Semmi, semmi. Maga vagy a tökély.- nevetem el magam, de igazából nem tudnék erre mit mondani, ha az én véleményemet kérné ki, hogy ő vajon jó pasi-e? Mármint, külsőre persze, hogy az, másképp szóba se álltam volna vele de, hogy milyen lehet egy igazi kapcsolatban, azt nem tudom, és nem is fogom soha megtudni. Abból viszont, amit tudok róla, simán le tudom szűrni, hogy a maga módján remek pasas. Ha minden csajjal úgy bánik minimum, mint velem, akkor pláne nem értem, miért nincs komoly kapcsolata. Oké, hogy zsaru, de még azoknak is szokott barátnője, menyasszonya vagy felesége lenni.
-Van másodállásom is, így nem sok szabadidőm marad.- vonok vállat, mintha ez így annyira csodálatosan szuper lenne, de őszintén szólva elég sokszor szalad tele a hócipőm az egésszel, és gondolok arra, hogy inkább elmegyek csövezni. Minek erőlködik az, akinél egyértelmű, hogy a karma ellene dolgozik? Ott hagynám a lakást, a melót és elmennék valamelyik aluljáróba.
-Jobb, bizony.- nevetem el magam és legszívesebben agyon ölelgetném, amiért ilyen jó fej, hogy inkább nem is kérdezősködik, nehogy a zsaru énje eluralkodjon rajta és esetleg bevigyen egy csinos kis cellába. Elejétől fogva hálás vagyok neki azért, hogy szemet huny afelett, amit csinálok, és még, csak nem is kérdezősködik. Elvonatkoztat ezen dolgoktól és inkább, csak a kellemes időtöltésünkre koncentrál.
-Szemét ez a rendszer. Pedig megérdemelnétek, hogy luxus lakásokban töltsétek azt a kevés szabadidőt, ami jut a munka mellett.- csóválom a fejem mosolyogva, hiszen csak poénkodok. Igazából nem kellene szerintem egyik zsarunak sem luxus lakás, de olyan azért, ahol szívesen tölti az ember az idejét igen. Nem tudom, milyen lehet a mostani, de biztos vagyok benne, hogy nem egy tágas, világos lakás, ahova szívesen megy haza az ember a munka után. Olyan, csak a milliomosoknak jut.
A megjegyzésem után viszont, kit érdekelnek a lakások? Látom rajta, hogy hatott rá, amit mondtam és persze, én sem panaszkodhatok, mert már úgy felforrósodott a levegő, hogy öngyulladásban fogok elhalálozni. Hiába, nem mostanában volt a legutóbbi alkalom, mikor meglátogatott, más partnerem meg, akivel ilyen jól kijöhetnék egy barátság extrákkal kapcsolatban, na olyan nincs. Szóval, igen. Leon az egyetlen, akinek akkora mázlija van, hogy kiérdemelheti, hogy velem töltsön egy vagy több forró éjszakát. Nem is értem, ez az egész hogy esett meg, mert amúgy sem szokásom akárkivel lefeküdni de azt hiszem, meg volt ennek is az előzménye. Ki emlékszik már arra, honnan jött ez az őrült ötlet?
-Remek. Dolgoztunk már eleget.- bólintok mosolyogva, majd az igen élesre sikeredett kanyar után tök véletlenül olyan helyen felejtem a kezem, amiről tudom jól, hogy ingereli. Volt már pár alkalmam kiismerni, hogy teste mely részei azokat, melyeket érdemes piszkálgatni, ha el akarom érni a célomat és hát... a combja naná, hogy az. Azt hiszem, a legtöbb pasinak az lehet, mert akaratlanul is arra gondolnak, hogy milyen közel került a hölgyemény keze a lényeghez. Centiken múlik az az érintés, amire annyira áhítozik és ez igen idegőrlő dolog lehet.
-Ó, szivi. Ha azt kéred, akár oda is ülök.- nevetem el magam, de tény, hogy szavai hallatán elmélázok azon, hogy talán el se kell mennünk semmilyen lakásra sem. Csodás autója van, dorombol a motor, akár egy kiscica, amitől nekem is dorombolni támad kedvem. Na meg persze mást is csinálni és mi izgatóbb, ha nem egy kocsiban szexelés? A gondolatra bele is harapok alsó ajkamba, de isten őrizz, hogy vezetés közben ilyen marhaságot csináljak. Az kellene még, hogy balesetezzünk egyet. Igazán remek befejezése lenne az esténknek...
-Már korábban is ismertem és igazából, amennyit találkozunk, nem is nagyon tudnánk nem jóban lenni. Általában váltjuk egymást...- vonok vállat, de eszem ágában sincs arról beszélni, hogy éppenséggel Raina is rendőr. Az kellene még nekem, hogy ilyen felajzott állapotban zsarukról meg a szobatársamról beszélgessünk, meg arról, hogy talán ismerik is egymást. Most, mikor már egészen ráhangolódtam a közös esténkre.
-Persze, hogy én is csak beszélgetni akarok. Ez egyértelmű, nem?- kuncogok, miközben a legártatlanabb arckifejezésemet öltöm magamra, mintha tényleg ez lenne a tervem és persze, nem is lenne ennek akadálya, mert volt már rá példa, hogy órákig dumáltunk mindenféle dolgokról. Csak akkor nem voltam ennyire rákattanva, mert nem tűnt el fél évre úgy, mintha a föld nyelte volna el.
-Tökéletesen megfelel a lakásod.- vigyorodok el, majd inkább előre figyelek az útra, hogy megpróbáljam lehűteni magam egy kicsit. Nem akarom én a kabátját leszaggatva belökni a lakása ajtaján, de még ebből sem telt el egy perc sem. Ha így folytatja tovább, biztos, hogy valami hasonló dolog lesz abból a kávézásból.
Végül aztán, mire odaérünk, sikerül valamennyire összeszedni magam, így a kocsiból már úgy szállok ki, mint a nyugalom megtestesült szobra. Kíváncsian követem Leont a bejáratig, majd megvárom, míg sikerül az ajtót is kinyitnia -mert hát zárt ajtón elég nehéz lenne bemennem-, és belépek a lakásba, amint beinvitál. Igazából, csak futva pillantok végig rajta, mivel a kíváncsiság nálam is nagy úr, de nem veszem alaposabban szemügyre. Nem azért jöttem, hogy lakberendezzek, hanem, hogy jól érezzük magunkat mind a ketten.
-Mázlid van, hogy ez mind egyedül a tiéd. Én csak álmodozhatok egy saját lakásról.- sóhajtok mosolyogva, ahogy kibújok a kabátomból és a rendeltetési helyére akasztom, aztán csak várom, hogy mi is lesz abból a kávéból. Meglehetősen durván vissza kell fognom magam, hogy tényleg a kávé, és ne más körül forogjon az agyam, úgyhogy inkább csak szolidan leülök az egyik székre, ami elém kerül. Az a biztos, ha a hátsóm szépen nyugton van.

It's been a long time...

Nem szívesen mondanám el Leonnak, hogy mi is a másik állásom. Nem azért, mert attól félek, hogy féltékeny lenne, amiért sztriptízelek -még, ha a fehérnemű rajtunk is marad-, hiszen arra igazán nem lenne oka, meg nem is úgy ismerem, mint aki féltékeny típus lenne. Amúgy sincs köztük semmi komoly, csak szórakozunk egymással.
Nem. Attól félek, hogy elkezdené osztani nekem az észt az erkölcsi normákról meg arról, hogy milyen veszélyes ez az egész, hiszen rendőrként ő is nagyon jól tudja, hogy mik zajlanak egy ilyen helyen. Nem csak a drogról van szó, hanem a különböző piszkos ügyletekről és a veszélyes vendégekről. Emiatt pedig már inkább gondolom, hogy kiakadna. Szóval, jöhet a kegyes hazugság. Megkímélem némi idegeskedéstől. Tudom, szemét vagyok, de nem akarom, hogy esetleg aggódjon miattam. Épp elég, hogy tudja jól a válaszomból, hogy még mindig árulok ezt-azt.
-Pultos vagyok egy bárban, de csak heti három-négy alkalommal.- mondom szemrebbenés nélkül, pedig rohadtul nem akarok Leonnak hazudni. Tisztelem őt annyira, hogy máskor ne tegyem, de most muszáj. Így is tudom jól, hogy aggodalmaskodik és nem tetszik neki a drog ügylet, és borzasztóan jól esik és hálás vagyok azért, hogy törődik velem, de nem akarom, hogy ezen kattogjon. Csak elrontaná az amúgy igen kellemesen induló esténket.
-Ami azt illeti nem sok mindent tudok mellette csinálni, de rád biztos tudok majd szánni időt.- duruzsolom mosolyogva, közben ahogy elsétálok mellette, hogy körbe nézzem a lakást, finoman végig simítok mellkasán. Ismerem már annyira, hogy tudjam, szeret játszadozni. Azaz, most addig fogjuk húzni egymás agyát, míg végül meg nem őrülünk.
-Mondták már, hogy jó a meggyőzőkészségem, de kétlem, hogy annyira jó lenne, hogy meggyőzzem a főnöködet.- nevetem el magam, de természetesen, ha tudnám, hogy sikerrel járhatok, biztosan segítenék, hogy Leon és a többi zsaru a lehető legjobb körülmények között élhessenek. Megérdemelnék, hiszen az életüket kockáztatják értünk, civilekért nap, mint nap. Én nem sajnálnám tőlük.
-Szeretem a felvezetéseket. Fokozzák az izgalmat.- kacsintok rá kacér vigyorral a képemen, miközben immár leróttam a lakásban a tisztelet körömet és alaposan felmértem a terepet. Igazi legénylakás, hiszen mi mást is várhatna az ember egy szingli zsarutól? Látszik, hogy nem sok időt tölt itt és, hogy nem is egy végleges hely, attól föggetlenül, hogy elvileg jó ideig marad.
-Nekem igazából teljesen mindegy. Így is jó, meg úgy is jó.- vonok vállat, miközben a konyhapultnál álló bárszékre ülök és ujjaimmal dobolni kezdek a pulton. Nem, nem unatkozok. Inkább izgatott vagyok, végtére is nem most volt már, hogy találkoztam Leonnal ésés kilátásban volt egy jó szex lehetősége. Igazság szerint azóta nem is volt senkivel se dolgom. Nem szokásom mindenféle pasikat fölszedni, arra meg nem volt időm, hogy hasonló kapcsolatot kiépítsek valakivel. Szóval, ja. Elég izgatott vagyok, de alig várom, hogy még inkább az legyek.
-Pedig, lenne jó és rossz oldala is a közös munkának! Például bármikor elvonulhatnánk egy helyes kis takarító szertárba, viszont fenn állna a veszélye, hogy azon lennék, hogy eltereljem a figyelmed.- harapom be finoman alsó ajkam, miközben Leont figyelem és elképzelem azt a bizonyos közös munkát. Kifejezetten élvezném, az biztos. -Ami pedig az alkatomat illeti, lehetnék én aktakukac is, nem feltétlenül kellene a bűnözőket üldöznöm.- nevetem el magam, de igazából nem is értem, miért nem próbálkoztam még ilyesmivel. Mégis csak rendesebb meló lenne, mint bugyiban táncolni, nem? Oké. Nem feltétlenül a rendőrségnél, de akárhol máshol dolgozhatnék irodában, csak ahhoz ugye kellene a végzettség.
-Legyen tejeskávé, a presszó erős lenne és kétlem, hogy kávé kellene, hogy ébren tartson. - sóhajtok egy kellemeset, ahogy masszírozgatni kezdi a vállamat, közben lehunyom a szemem és elmosolyodok. Mindig is tetszett Leonban, hogy nem az a "na szexeljünk és kész" típus, vagy legalábbis velem sosem volt olyan, hanem inkább megadja a módját.
-Miért nem szerzel be legalább egy kutyát? Akár a rendőrségtől is lehetne kihoznod egyet, nem?- fordulok szembe vele a székkel, ahogy eszembe jut ez a kényelmes megoldás, ami segítene abban, hogy ne legyen egyedül, de nem is kellene senkit elviselnie. Egy kutya tökéletes erre. Odabújik az emberhez, ha kell, ha meg nem, akkor lefekszik a helyére és kész.Mondjuk elég furcsa, hogy ezen gondolkozok, miközben Leon itt áll előttem meglehetősen közel. Próbálom tök lazán kezelni a dolgot, de nem tudom, meddig bírom majd. Izgató, hogy úgyis tudom mi lesz az este végkimenetele, mégis úgy teszünk, mintha csak kávézni akarnánk, közben várjuk a pillanatot, mikor szakad el a cérna a másiknál.

It's been a long time...

Túlhajtanám magam? Meglehet. Sőt. Életem nincs a két meló mellett de, ha nem akarok kint csövezni az utcán, akkor muszáj ezt tennem. Sajnos, én nem számíthatok se szülői támogatásra, se semmi másra. Az egyetlen reményem, hogy a nagyszüleim talán nem zárnak majd ki az örökségből azért, amit anyám elkövetett anno. Hiszen én szoktam velük beszélni és azt hiszem, talán még szeretnek is. Na mondjuk nem lennének rám büszkék, ha tudnák, hogy mit csinálok, ebben biztos vagyok.
-Ne aggódj. Bírom én a hajtást.- kacsintok egyet vigyorogva, majd megadva magam a késztetésnek, hogy megérintsem végre Leont, végig simítok mellkasán. Ebben az egészben az a legizgatóbb, hogy kész türelemjátékot játszunk, holott szívem szerint már a kocsiban neki estem volna.
-Értek én a meggyőzéshez. Vagy nem?- duruzsolok szemtelen vigyorral, miközben elég közel hajolok hozzá, mintha meg akarnám csókolni, de az utolsó pillanatban elfordítom a fejem és beharapom alsó ajkam. Annyira jó érzés, hogy tudom, milyen hatással vagyok rá. Hiszen látom a pillantásából, ahogy ő is láthatja szerintem az enyémből. Mégis csak zsaru a drága.
-Szerintem meg sikerülne becsalni téged valami sötét kis zugba, hogy aztán szórakozzunk egy jót, végül úgy tegyünk, mint akik nem is ismerik egymást.- vonok vállat, ahogy ellenkezek az állításával, de valóban, a nyakamat tenném rá, hogy munkatárs ide vagy oda, nem tudna ellenállni. Főleg így, hogy van közös múltunk. Az már mondjuk más lenne, ha csak ott ismerkednénk meg, de erre meg már ugye nincs esély.
-Gondolod, hogy ilyen múlttal felvennének akár takarítónőnek is a rendőrséghez? Hiszen priuszom van...- sandítok rá amolyan "ébresztő drágám" pillantással, sunyi vigyorral a képemen. Felesleges úgy tennie, mintha nem tudna róla, mert biztos vagyok benne, hogy már akkor, mikor először találkoztunk, utánam nézett és talán már többet tud rólam, mint én magam.
-Ezért lenne jó, ha kutyás rendőr lennél. Vihetnéd magaddal melózni.- vigyorodok el és el is képzelem Leont egy gyönyörű német juhásszal, vagy épp egy malinois-val, amit ugye előszeretettel használnak a rendőrök, mert brutál okos egy dög. Imádnivalóak.
A kutyákról viszont hamar elterelődnek a gondolataim, ahogy a kávémról is. Mégis ki a f*szt érdekelne a kávé, ha egy ilyen pasas közelíti meg úgy, mint egy ragadozó az áldozatát? Egy pillanatra még a lélegzetem is visszafojtom, ahogy lábaim közé férkőzik csípőjével, s amíg végig simít combomon, az arcát figyelem. Tuti, hogy legalább annyira meg van már veszve, mint én. Ha nem jobban. Épp ezért nem is ellenkezek egy pillanatig se, nem húzom tovább az idegeinket, mikor állam alá nyúl és megcsókol. Inkább csak forrón viszonzom, míg kezemmel ismét mellkasát veszem célba és lesimítok a hasán át egészen az övcsatjáig. Ha akarnék se tudnék már tovább játszadozni és incselkedni. nincs az az Isten.
Mikor egészen közel húz magához és felkap, átkarolom nyakát, lábaimat pedig csípője köré zárom, és be nem fejezve a nyaka, ajkai vagy épp álla csókolgatását, hagyom, hogy a hálószoba felé vigyen. Legalábbis, úgy sejtem, hogy arrafelé haladunk, biztos pedig, csak akkor leszek ebben, mikor egy puha matracon landolok.
A vér máris dübörög a fülemben, ahogy rám telepszik, kezem pedig finoman fenekébe markol, ezzel is közelebb húzva az ölemhez. Halkan felsóhajtok, mikor egymáshoz simulunk, kezem pedig tovább tapogatózik egész a pólója alá, amit a simítással egyetemben le is húzok róla finoman. Mit finoman? Szinte leszaggatom róla, mert már nem igazán van rá szükség...

It's been a long time...

+18

Csak egy sejtelmes mosollyal reagálok kérdésére, hiszen biztos vagyok benne, hogy amennyiben nem aggódna, nem is mondaná, hogy túlhajtom magam, viszont sosem vallaná ezt be. Ő? Aggódni? Ugyan már.
-Biztos, hogy van érzékem hozzá...- válaszolok szemtelen vigyorral és gondolatban már ott is járok abban a sötét takarítószertárban vagy épp egy üres irodában, ahol Leon és én két meló közt elszórakoznánk. De kellemes időtöltések is lennének, csak épp nem sok esély van rá.
-Látod, milyen rossz kislány vagyok? Nehogy téged is bele vigyelek a rosszba. - kacsintok is egyet, ha már ő is színészkedik, hiszen, ha valaki tisztában van a múltammal, hogy miféle előéletem van a rendőrségnél, akkor az épp ő.
- Viszont, amikor szabadidőd van és visz a véred, vihetnéd őt is. Amúgy is könnyebb kutyával csajozni. Hát nekem kell megtanítanom az ilyen csalafintaságokat?- biccentem kissé oldalra a fejem a kérdésem mellé, hiszen kétlem, hogy ő ne ismerne mindenféle praktikákat. Biztos vagyok benne, hogy minden ujjára juthatna egy nő, ha akarná. Vagy épp jut is, hiszen ezt én nem tudhatom.
Azt viszont tudom, hogyan kell viselkednem ahhoz, hogy végül elvesztse a fejét és rám vesse magát. Ha valamihez értek, akkor az ez. Az a dolgom, hogy kacér legyek, de persze a rúdon táncolva a folytatás elmarad. Most viszont érkezik a heves reakció, a finom csók, mely végül egyre forróbbá válik, majd a huppanás az ágyon.
A csókok és a nyelvével szántott ösvények a bőrömön, csak még inkább felajzanak. Nem beszélve arról, ahogy egyre több helyen simul végre egymáshoz csupasz, forró bőrünk. Tenyerem végig is simít izmos hátán le egészen a fenekéig, amibe finoman bele is markolok és így húzom közelebb magamhoz. Azon a páár ruhadarabon keresztül is, ami elválaszt még minket egymástól, érzem keménységét ez pedig csak még jobban feltüzel. Hüvelykujjaim a farmer peremébe akasztom és finoman elkezdem letolni róla a nadrágot, jelezvén, hogy arra már nincsen szükség végül, ha sikerül, felülre küzdöm magam.
Ajkamba harapva pillantok le rá, miközben kicsatolom melltartómat, ami végül az ágy mellett landol, én pedig hozzásimulok egy újabb forró csók erejéig. Tenyerem felfedező útra indul testünk között s egészen a boxerig meg sem áll, ott is csak egy pillanatra, amíg sikerül az anyag alá nyúlnom. Onnantól az út ismét szabad, férfiasságát érintve pedig halkan sóhajtok egyet és gyengéden alsó ajkába harapok. Annyira kívánom már, hiszen nem először kóstolok bele, milyen is egy forró éjszaka Leonnal. Nagyon jól ismerem már és talán épp emiatt vagyok így bezsongva, hiszen tudom jól, milyen remek köztünk az összhang az ágyban.