Akár egy hurrikán tarolt le a pár nappal ezelőtt történt felismerés és a terhesség tudata. Dawn terhes és Alden meg pontosan olyan, mint én, amikor fiatal voltam, és az anyja, az anyja meg az a nő, akivel az életem igazán megkezdődött, sokszor, és szenvedélyesen, amit nem tudnék elfelejteni, de nem is akarok. Csak azt akartam, hogy a mai nap jól sikerüljön, de a jól nem tudom mit takart egészen pontosan, azt akartam, hoy valami kiderüljön, már reggel ezen kattogott az agyam, és a galériában bármit kérdeztek, csak bólogattam és ráhagytam szinte mindent a személyzetre. Csak elkészülni mentem haza, de ott is végig azon járt az agyam, hogy vajon eljön e.
Az az Adriano, aki eddig voltam azt érzem pillantok alatt illant el belőlem, és felváltotta valaki egészen más, olyan, aki törődni akar valakivel, mert a megérzése ha nem csak egyszerre lett két gyerekem is. De a feltételezés még nagyon kevés és én ezzel tisztában vagyok, sok mindent kell még kiderítenem mielőtt biztos lehetek ebben, de talán legbelül már tudom a választ.
- Főnök, mi legyen a raktárral, ma is jönnek oda vendégek? - kérdezi Juan az egyik emberem. A raktárban tartjuk az illegális kereskedelemben részt vevő fegyver arzenált, amit ilyenkor meg szoktunk nyitni ha tudjuk, hogy jönnek a galéria bemutató alatt rá vevő. De most lemondtam mindenkit, mert nem akartam azzal foglalkozni, az agyam nem ott járt és nem tudtam volna hatásosan üzletet kötni és mindezek ellenére, most sincsen kedvem pénzt veszíteni azért, mert nem tudok odakoncentrálni.  
- Zárjátok be, de rendesen, nem akarom, hogy ma bárki odakóvályogjon és olyat lássan amit nem szabad neki. - intek a férfi felé, tudja mi a dolga, innentől az este csak a galérián lesz a figyelmem és azon a vendégem, aki felé nem nagyon kellene kimutatnom az érdeklődésem, mert nem hiányzik, hogy feleslegesen felkeltsem a figyelmét. Benne van a pakliban, hogy a terhesség miatti nagy felhajtás volt az, ami akkor ott a kórházban megzavarta az agyam, de most, majd egy nyugodtabb környezetben talán könnyebb lesz beszélnünk. Nem szabad elterelnem a figyelmem arról, hogy miért hívtam meg hivatalosan, hogy megköszönje, hogy segített Dawn-on, bár én sosem hálálkodok, a látszott fenn kell tartanom, ameddig nem tudok meg róla egy két dolgot.
Nem biztos, hogy már az elején tiszta játszma ez kettőnk között, mert nem áll szándékomban elmondani neki, hogy miért hívtam meg, már hazugsággal indok, de lehet ő is éppen abban él, ha kiderül, hogy igazam van. Nagyon fiatalon lehettem volna apa, azt akkor nem tudtam volna végigcsinálni, egy pillanatig sem tudtam volna hibáztatni az anyját, hogy nem mondta el, hazudtam neki is a korommal kapcsolatban, bár sosem kérdezett rá, nem tudta, hogy ennyi a korkülönbség köztünk. Nem igazán éltem olyan életet, akkoriban, ami egy gyereknek jó lett volna, de talán most sem a legmegfelelőbb még akkor sem ha idén lesz 23, ami belegondolva is rengeteg kihagyott év.
- Főnök! - zökkent ki egy hang a gondolkodásból, de már egy ideje csak állok a galéria közepén egy pohárral a kezemben, ami a ma napon első de nem utolsó italát tartalmazza, de egy csepp sem fogyott belőle. POnt azért is szóltak rám, mert kívülről egészen abszurd kinézetem lehet, főleg, hogy tudják mennyire egyszerűen gyűröm le az italt, és ez szinte már felmelegedett.

Összeszedettnek kellene lennem, bár az egész este nem fog másról szólni csakis arról, amiért ténlyegesen itt vgayunk és ez elég kivételes, de ma Aldennel akartam egy kis időt tölteni. Fontos volt számomra, talán egy nemleges válasz a megérzéseimtől, amik olyan erősen és nyomatékosan nyomták belém, hogy Alden az akit sosem akartam. Mégis nem érzek rtossz érzést, amikor arra gondolok lehet, hogy volt egy fiam, vagyis van, akiről 23 évig semmit nem tudtam, nem fog el harag, bár a tanácstalanságom egy kicsit azért kezdi elvenni az uralmat. Nem tudom az anyja miért nem mondta el, fiatal voltam, hazudtam neki, de közben meg csak én voltam és vagyok az apja erről tudnom kellett volna. Meg kell ráznom a fejem, hogy ezek a gondolatok kimenjenek belőle, még jó, hogy az egyik emberek rám szól, amiért amúgy hálás vagyok neki, de ezt én elég ritkán mutatom ki.
Az embereim már érzik rajtam, hogy valami más, mert ritkán kérem, hogy zárják el a raktári részt, hiszen az az ami miatt a galéria üzemel és nem fordítva, bár az alkotások nekem is nagyon szemet gyönyörködtetőek és örömömet lelem a nézegetésükben, a művészi énemet már régen elnyomta más. Nem marad időm a festésre pedig szerettem régen, amikor még nem nekem kellett megküzdenem azért, hogy a családom hírneve ne csak az olasz részen legyen aktív.Terjeszkedni kell, csinálni, amihez értünk és amit nem tudom mennyire tudnék vagy akarnék én a gyerekeimnek átadni, mert eddig még ez eszembe sem jutott, most mégis azon agyalok vajon ha kiderül a sejtésem, hogy mondom meg neki, vagy a Dawn-nal közös gyermekünknek. Ez az életem, de nem tudom mennyire lenne jó, ha ebbe bevonnám őket is, bár ennek már most a részei és mindenki óvja őket, elsősorban én is.
Itallal a kezemben nézegetem a bejáratot, de valószínűleg pont elvonja valami a figyelmem, mert amikor legközelebb odanézek, már az egyik emberem állja útját a srácnak, és hirtelen még én sem reagálom le. Nem fagyok le de érzem, hogy zavatrabb leszek a jelenlététől, mert a fejemben, nem éltek ennyire ezek az ismerős vonások egy másik férfi arcán, ami rémisztő.
Ahogy az emberem szemébe néz még a hideg is kiráz, ahogyan a bátyám teszi, amikor olyannal tárgyal, akivel tudja, hogy nem nagyon lesz nyerési esélye, de mégis odateszi magát. Megrázom a fejem, már nem tudom hanyadjára kalandozok el, ez nem lesz jó, összeszedem magam.
- Minden rendben hozzám jött a srác. - bólintok Matteonak, aki odébbáll és utat enged Aldennek, akinek automatikusan nyomok egy jóféle whiskyvel töltött poharat a kezébe.
- Iszol? - kérdezem utána, de már a kezébe nyomtam és nem tágítok ameddig el nem veszi. - Örülök, hogy időt szakítottál a kiállításra. Tervezel is vásárolni valamit, vagy csak körbenézel? - az a szöveg, ami megy, amit betanultam, mert majdnem mindig ez a séma nem esik nehezemre. Ő mit sem sejt, neki nem eshetett le hiszen nem tudja, hogy ismerem az anyját, lehet rá kellene vezetnem, de akkor meg én lennék az, aki kétségekbe hajtja és nem tudom, hogy áll ő például az apa témával. Önző vagyok, de most az egyszer nem erre törekszem, mert ki akarom deríteni és nem ugorhatok fejest bele, ezt tudom.
- Színész vagy, mint az anyukád, a festészettel hogy állsz? - érdeklődök, és persze belecsempésztem az anyját, pedig tudom, hogy ennyire még nem kellene belemennem, még akkor is ha nem mentem igazából bele semennyire sem.

A védelem, ami körbevesz, már szinte megszokott nekem, néha már észre sem veszem, hogy  mennyire mellettem vannak azok az emberek, akik azt szolgálják, hogy ne jöjjön senki váratlan a közelembe. Persze ez akkor is így van ha a várva várt vendégem közeledik, hiszen nem adok mindenkiről fotót, hogy őt mindenképpen engedjék majd ide. Az óvatosság ezen a helyen nem annyira véletlen, hiszen tudjuk mi lakozik a raktárban, és nem értékes fotók, minden félelemnek van alapja, de én már inkább csak óvatos vagyok és a félelmekkel már nem foglalkozok.
Vagyis de, egy félelem azért szöget ütött a fejemben és Ő éppen most sétál felém, üdvözöljük egymást és úgy viselkedek, mintha nem lenne ezerféle kérdés a fejemben vele kapcsolatban. De elnyomom magamban, mert ha kinyitnám a szám teljesen kifordulnék magamból, hiszen mindent meg lehet tudni máshogy is, nem csak az érintettől, bár ebben az esetben ez a legetőség talán nem is annyira kecsegtető. Kíváncsi vagyok rá, hogy ki ő, és hogy tényleg olyan viszonyban állunk e, mint a fejemben cikázó kirakósok, a fiam, vagy csak egy fura képzelgés a gyerek miatt, aki nemsokára a családom tagja lesz.
Mindig is az ital volt az, ami egy kis pluszként segítette a kommunikációt, és látom, hogy már ellenállna, de ez nem az a hely és nem velem. Amikor elfogadja, jön a szokásos sablon szöveg tőlem, hiszen hogyan máshogy kezdhetném, nem lehetek sem olyan, mint szoktam, mert az elrettené és most határozottan nem az a célom. Pontosan tudom, hogyan kell csevegni, bár most a hangom és a szavaim egyáltalán nem engem tükröznek.
Amikor az édesanyját említi egy kicsit jobban figyelek, de talán nem vele kellene kezdenem, eljátszani az őrült rajongót, hiszen ismerem az anyját, de még milyen jól ismertem és akkor valóban rajongtam érte, is az igazat megvallva most is követem, bár nem úgy és nem annyira, mint régebben. De ezt nyilván nem fogom az orrára kötni, vagyis még nem.
Kérdéseim záporában jól helytáll, de talán le kellene állnom a faggatással, mégis megüti a fülem az egyik mondata. A nagyszülei vigyáztak rá, szóval egyedül nevelte Catharina, akkor mit sem sejt az apjáról, ami mintha kicsit jobban szíven ütne, mint eddig bármi. Egyre közelebb érzem magam ahhoz, hogy biztos legyek az elméletemben és ez most kivételesen nem megnyugtat, hanem sokkal inkább idegessé tesz. A számhoz emelem a saját poharam és egy nagyobb kortyot nyomok le a torkomon, éget, de jól esik, és annak ellenére, hogy alkohol még talán józanabbul enged gondolkodni hirtelen a tömény íz.
- Sokan vannak vele így, de mivel művész vagy csak más formában azt hiszem a festészet is okozhat némi örömet neked, csak máshogy. - nem minden képnek an jelentése, vagyis elméletileg de, de valljuk be, nem látni bele sokszor azt, amit a művész szeretne. Mindenkinek mást mutat egy olyan festmény, ami nem konkrét dolgot ábrázol.
Amikor a tanácsomat kéri, intek a mellettem álló személynek, hogy ideje kicsit messzebbről vizslatni a területet, ő bólintva odébbáll és elindulok a szomszéd terembe, ahol biztos vagyok benne, hogy talál az anyjának megfelelő képet. Talán pont erre a pillanatra vártam, hogy többet kérdezhessek az anyjáról, hiszen csak képet választunk neki és nem arra vagyunk kíváncsiak vajon miért nem mondta el, hogy Alden az én fiam, ha így van ez, de akármennyire is tiltakozok ellene, egyre több jel mutat arra, hogy így van.
- Ez a terem lesz akkor a neked való terem, ez a kiállítás már két hónapja nyitva van a vásárlók részére, de van egy kép, amit egyszerűen nem tudtam eladni, és nem azért mert nem vették, hanem mert úgy éreztem nem a megfelelő falon végezné. De lehet az édesanyád kedvelné. - nézek rá bizakodóan, miközben pontosan tudom, hogy ez tetszeni fog neki, hiszen ő mutatta meg nekem még egyszer régen, egy falon, ami akkor még egy díszletként virított hamisítva az egyik forgatási helyen, ahol éppen nem tudtunk várni arra, hogy a négy fal között élvezzük egymás társaságát. - Lehet először egy kicsit sötétnek hat amikor ránézel, de ha egy ideig megfigyeled, látod, hogy mennyire kitűnik a nő a képből és ezt azonnal észre sem veszed. Kicsit lehangoló, ugyanakkor szerintem remek választás lehet Catharinának. - biccentem felé a fejem, mert tudom, hogy ezzel talán nem lövök félre. Persze mindig van egy kis kétség, hiszen nagyon régen láttam és beszéltem vele, sok minden változhatott azóta az életében, és változott is.