A színlelt kis sértődésen csak nevetek, nem reagálom le, teljesen felesleges, évek óta nme keveredtem olyan ügybe, ahol bárkinek is engem kellett volna védeni engem, és köztudottan ő az, aki ezzel foglalkozik a köreinkben. Lényegében egyszer kellett a segítsége ilyen téren, de akkor sem magam miatt, hanem sokkal inkább ahz egyik emberem miatt, aki szépen belevitt volna a szaros ügyleteibe, ha Fabiola nincs. Pontosan ezért nem is kacsintgatok más fele, de azért ezt a kis hamis kételyt meghagyom magunk között. Nem is kell mindenről tudnia, nem az ő érdeke, hogy ne tudja azt ami vár rá, inkább az én időhúzásom és ha megtudja, akkor minden borul és nem igazán szeretnék változtatni a jelenlegi felálláson.
- Még az a mázlim van, hogy minden más jól áll nekem Fabiola. - mondom neki magabiztosan, mit sem megrökönyödve enyhe beszólásától. Már ilyeneket tőle nem veszek magamra, pedig az ő szájából azzal a hanglejtéssel igenis úgy hangzik minden ilyen célzás mintegy sértés, de aki ismeri és nem egy sértődékeny fajta, az már nevetve csak elengedi a füle mellett. Ez a mázlim vele szembe, hogy ismerem őt, nagyon régről, mert, bár lenyűgöző stílusa van számomra, nő létére eléggé kemény de ebbe a világba ez szinte elvárt, ha meg akar állni a saját lábán, ahogyan ő is teszi.
- Könnyebbnek ugyan könnyebb lenne neked, de abba mi a szórakozás számomra. - kacsintok rá nevetve, ezzel is kicsit húzva az időmet na meg persze az idegrendszerét, amit tudom, hogy annyira amúgy sem türelmes.
Azzal próbál megpuhítani, hogy ellenségnek állít be minket? Elég gyenge próbálkozás még tőle is, de nem adok hangot neki. Csak mosolygok,végig mosolygok,olyan magabiztosan, hogy jelét se érezze anak, hogy milyen kibaszott szar tervek vannak ezen mosoly mögött.
A beszélgetésünk közben beindul a biznisz, aminek okán rendeztem az egész felhajtást, persze a művészet is elsődleges lenne, de ez a mai este számomra háttérbe szorul, hogy máshol tudjam kamatoztatni a tudásom. Nyilván feltűnik a nőnek, amiért hamar próbál lerázni. Nem kapta meg a várt választ, amiért jött, minek is maradna, hiszen ő sosem állt közel művészethez és az üzlet ezen része sem annyira izgalmas számára, mint nekem így tényeg unalmas estét folytatna nélkülem, engem pedig elszólít a kötekesség.
- Még mindig elég jól figyeld meg a dolgokat. - majd komoly ábrázattal mérem végig, amikor felteszi a kérdést. Most komoly kísérti a sorsot, hogy minél hamarabb el kelljen jutnia neki is arra a pontra, amit az apja talált ki neki. Igaz, hogy az ő közelében kellene sündörögnöm, de azért nem vagyok és sosem leszek annyira papucs, hogy ez megtegyem ő mégis szinte belekényszerít engem és én rábólintok. Szeretek játszani, bár nem nyíltan és ezt a holnapi vacsorán sem fogom megtenni, elvégre a leendő feleségemmel lesz a buli aki ezekről mit sem sejt.
- Küldök érted kocsit 12-re írd meg a címet hova mehet érted. Nem érdekel mennyire független nő vagy, ha ebédelni megyünk, akkor én intézem az egészet, nehogy megint megszóljon a hölgy. - mondom neki egy kicsit gúnyosan az előző beszólása miatt, majd elköszönök tőle és belevetem magam a munkába.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

– Nem is tudtam, hogy más intézné a bírósági ügyeidet – húzza fel az orrát egy kissé sértődötten, mert ha ez tényleg így van, azért nagyon kiveri a balhét. Nem, nem Adrianonál, hanem Alvizenél, aki elfelejtette erről tájékoztatni. Nyilván szívesség a számára, hogy nem kell még egy nagyobb emberre figyelni, de azért jobban szereti, ha szemtől szemben van tájékoztatva.
– Mivel általában nekem kell a piszkos ügyeitek után takarítani, ha valami félremegy.. Valóban nem szeretem, ha nem tudok arról, hogy mi várhat rám – Adriano egyébként most árulta el, hogy tényleg van valami. Eddig csak sejtette, de a másiknak a szavai biztosították arról, hogy jó úton járt. Ez pedig kifejezetten idegőrlő, mert ha ennyire titokban csinálják, akkor még ő is megihatja a levét.
– Ugyan Adriano, nem áll jól neked ez a műpicsogó szerep – neveti el magát, ahogy meglátja a másik lebiggyesztett ajkait. Ha definiálnia kellene a másikat, akkor puhánynak és kivert kutyának biztosan nem nevezné. Vannak nála macsóbb és magasabb rangú maffiatagok, de az vitathatatlan, hogy Adrianonak van egy olyan stílusa, amivel képes maga köré csavarni bárkit, ha éppen azt akarja. Fabiolának az egyetlen szerencséje az, hogy már elég régóta ismeri a másikat ahhoz, hogy bedőljön a játékainak. Egyébként is, kettejük között pont ez a szép, adok-kapok, ami nem lép át egy bizonyos határt és ennek így is kell maradnia.
– Nektek férfiaknak miért kell mindig a nehezebb utat választani? – cicceg egy sort, majd közelebb lép Adrianohoz. Jobb kezével lesimít a mellkasáról egy aprócska szöszt, majd fejét felemeli, hogy tekintetük összeérjen. – Annyira nehéz lenne kibökni és ezzel mindkettőnk dolgát megkönnyíteni? Kár.. Pedig már azt hittem, hogy egy oldalon állunk – sóhajtja halkan szavait a másiknak, még mindig ügyelve arra, hogy legyen azért kellő távolság kettejük között, de a kis játékuk ne hagyjon alább.
– Nem akarlak feltartani, ahogy láttam dolgod van – utal ezzel azokra az alakokra, akikhez az embereit küldte a férfit. Fabiola megfigyelő típus, a bíróságon is sok mindent épít arra, hogy az embereket és a környezetüket tanulmányozza. Ez nem ment másként itt sem, így nem kerülte el a figyelmét a mozdulat és az sem, hogy nem egy ember tűnt el utána a teremből. – Akkor holnap ebédelünk? – mert ő aztán nem fog napokat és heteket várni arra, hogy a dolog előrébb mozduljon. Ha pedig tényleg, többször is találkoznia kell a másikkal, ám legyen, nincs ellenére. Hiszen egy aprócska titok nem lehet annyira veszedelmes a több évtizedes barátságukra, nem?

Annyira átlátszó, amit művelek, de mégis mit várok el saját magamtól, vagy mit vár el apám, hogy magamból kivetkőzve, egy tök idegen érzést adjak át egy olyan nőnek, aki sosem akarta igazán azt, ami vár rá? Kérdések merülnek fel bennem, amikre most én sem tudom a  választ, én azt szeretem ha minden esemény a kezem alatt tökéletesen zajlik le, de ezzel a dologgal nem nagyon tudok mit kezdeni. Nyilván feltűnik neki, olyan régóta ismer, hogy az lett volna a fura, ha nem teszi szóvá a nagyon ne magamhoz illő viselkedést.
Egy félmosollyal az arcomon hallgatom a szavait és agyalok, hogy mit mondjak neki, mindenre megvan a megfelelő válaszom, a jó tervem, de életidegen számomra  ez az egész, és nagyjából annyira van szükségem rá, mint neki.
- Nem nem, egy szóval sem kértem, hogy te legyél az, aki étterembe visz. - mondom neki kicsit meglepve, ez nem igazán módi nálunk, nem várhatom el tőle, hogy ezt tegye, csupán valami okot kerestem, és pillanatot, amikor rá tudom zúdítani a jövő terveit, az apáink tervét, és tökéletes lett volna ehhez egy vacsora. A lánykérés, hát az lehet még nem mostanában lenne, vagy lehet felesleges is, hiszen ez a dolog el van döntve. - Lehet nekem lenne kedvem beülni valahova. - vonom fel a szemöldököm, már inkább a magamhoz hű hangnemben és határozottsággal.
A kérdésére nem felelek csak az orrom alatt nevetek egy rövidet, hogyan isbecsülhetném alá ezt a nőt, sosem adott rá okot.
- Van aki megvédje a seggem, de jobban szeretem a magamét óvni. - kezd visszatérni az az Adriano, aki nem egy olyan nő kegyeiért hajd, aki ugyan nem ellenszenves számára, de tudja, hogy nem akarja elvenni.
Érdekel miért van itt, de a válaszára nem számítok, nagyon okos nő, túl okos és nagyon jól tudja, milyen, amikor a háta mögött agyalnak a többiek,és hamar kiszagolja. Most sincs másként, de még nem leplezhetem le a terveinket, mert nem itt van a helye és ideje.
Eltávolodók tőle a hatázorott kijelentését követően és felkacagok, lépek egy két lépést, hogy ne legyek olyan közel hozzá, mint eddig, felesleges, kezdi kapizsgálni, hogy valami itt bűzlik, de jobb ha még nem tud semmit.
- Inkább az nem tetszik Fabiola, hogy valami olyanban sántikálunk, amiről te nem tudsz. - mondom sejtelmesen, pontosan tudom, hogy nem ezt akarja hallani, de az igazság nem olyan, amit tudnia kell, még.
- Pedig már azt hittem, hogy azért vagy itt mert hiányoztam. - biggyesztem le az ajkam, majd felnevetek, most határozottan nem azt érem el nála, hogy magától igent mondjon.
Szeretem, hogy mindig ennyire határozott, de néha azért sok tud lenni, hogy nő létére olyan módon próbál mozgatni, hogy el is hiszi, hogy mozgok neki. A kérdése után olyan mértékben futott végig az agyamon a felismerés, hogy nem is én voltam eddig, nem így kell nekem viselkedni, nem kell nekem senkit becserkészni, jönni fog ő magától, akármit akar ő vagy én. Tudom, hogy az apja szeretné ha nem kényszer lenne, és erről csak én tudok gondoskodni, de nem várhatják el, hogy más férfi legyek ezért.
- Azt hiszem többször meg kell látogass akkor, és még a végén az is megeshet, hogy ellátogatunk abba az étterembe, még ha nekem kell is kerestetnem egy ehhez megfelelő helyet. - kacsintok rá vigyorogva, tudván, hogy ezzel lehet kicsit ki fogom húzni nála a gyufát, de voltak rosszabb ellenségeim is.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

- Úgy ismerlek, aki van olyan őszinte, hogy az sem érdekei, ha beletipor a másik lelkébe - ezért sem érti, hogy mi az, amiről ő nem tudhat. Nem hülye. Látja ahogy Alvize, Adriano és az apja susmorognak. Fabiola, mint a maffia ügyvédje szinte mindenről tud, nagyon kevés dolog van, amiről nem. Ezért is zavarja annyira, hogy ebből kihagyják, ráadásul nem napok óta tartó dolog ez, hanem minimum hónapok.
- Adriano.. én, mint nő vigyelek étterembe? Ezt te sem gondolhatod komolyan - muszáj elnevetnie magát, mert ezért minimum fejét vennék, ha más hallaná. Nyilván a nő nem fogja, hiszen számára ezek a rajzok és a hozzájuk tartozó elvárások teljes egészében ostobaságnak tűnnek, de tudja, hogy a másik számára nem, ezért is lepődik meg azon, hogy ilyesmit kér.
- Úgy ismersz, mint aki lebecsülné magát?- szalad fel a szemöldöke kérdőn. Fabiola tökéletesen tisztában van az erősségeivel és a hibáival, de az, hogy bármiben lebecsülné magát, nevetséges feltételezés. Csak az igazat mondta, mint a legtöbbször.
- Addig jó, amíg a te segged nem kell megvédenem - mert, ha egy olyan szinten álló személy kerül a bíróság elé, mint Adriano, akkor nagy baj van. Szerencsére elég jól működnek a rendszer és nem kellett még hasonló ügyet vinnie. Nagyon reménykedik abban, hogy ez így is marad.
- Nem tetszik, hogy apámmal sántikáltok valamiben - pillant a másikra. Nem fog kertelni, mert szereti a nyers őszinteséget, na meg azt is, hogy az emberekből mit tud vele kiváltani. - Szóval úgy döntöttem, hogy megkörnyékezlek és kiszedem belőled, hogy kiről van szó - igen, még ezt is elárulja, mert Adriano nem ostoba ember és hamar át is látna rajta. Egyébként ezzel csak előre kívánja vetíteni azt, hogy a közeljövőben többször is találkozni kíván, ami úgy tűnik pont passzol azzal, hogy a férfi fel szeretné fedezni a várost.
- Ha elmondod most, akkor megkímélsz minket attól, hogy még néhány találkát belesűrítsünk az életünkbe - mosolyodik el szelíden, minden fajta női praktikát félretéve. Az első kör az őszinteség, aztán jöhet majd a többi, ha szükség van rájuk. Márpedig, biztos abban, hogy szükség lesz, elvégre a férfi se ma jött le a falvédőről.

- Úgy ismersz, mint aki burkoltan szokott bókolni Fabiola? - kérdezem tőle nevetve, majd lassan távolodva tőle. Az én kérdsésemre nem felel, amitől elmosolyodok lehatjva a fejem és eltávolodok tőle egy kicsit. Szóval így játszunk, mint mindig, de ezek vagyunk mi, nem lep meg, sőt igazából eléggé tetszik, hogy ennyire könnyen tudjuk kezelni egymás közelségét. Nem tudom mi lesz azután, hogy kiderül az évek óta tervezett merénylet ellene, tudom milyen heves tud lenni és én pontosan az a férfi vagyok, akinek nem sok nő tud nemet mondani, de ő azon nők egyike, aki meg fogja tenni és még be is olas, amiért ennyi ideig titkoltam.
Hogyan bolondítsam magamba azt a nőt, aki mindig is függeten volt, ráadásul úgy, hogy igazából én sem akarom? Legyenek olyan programok, amik valójában a hátam közepére sem kívánkoznak de próbálkozni lehet.
- Most komolyan ennyire lebecsülöd magad? Csak van valami jó kis étterem, ami hasonlít a hazai ízek világához. - amióta ebben a városban vagyok ilyenre még nem bukkantam, bár sosem kerestem igazán. - Jobb ha én nem megyek a bíróság közelében könnyebb békességben élni, mint az oroszlán barlangjában szaglászni. - nevetek vele, hallom a hangján, hogy ez az egész ötlet a lehető legtávolabb áll tőle, ami talán könnyedség számomra. Ameddig ő ellenkezik, nekem sem kell lépéseket tennem, hiszen simán foghatom arra az egészet, hogy egyszerűen csak rossz volt az időzítés.
- Önkéntesek vannak, de te ismersz már engem eléggé, hogy a könnyen kapható dolgokért nem vagyok oda. - sétálok odébb egy üresen álldogáló szobor elé, aminek az értelmét még én se igazán fejtettem meg.
Időközben megérkeznek a vendégeim, akik miatt az este meg lett szervezve, itt már nem a művészeté a főszerep és tudom, hogy dolgom lenne, de most jön a hezitálás, hogy melyik célomat helyezzem előtérbe. Vagyis apám célja legyen az elsődleges vagy az enyém? Az öltönyös fickókra pillantok és biccentek egyet az emberiemnek, hogy intézkedjenek, ameddig én mással vagyok elfoglalva, megy mind a kettő együtt, van már annyira jól menő hálózatom itt házon belül, hogy ne legyen ebből nagyobb probléma, és mind mindenki boldogan távozzon.
- Azt még nem tudom mi szél fújt erre. - hátsó szándék is lehet mögötte, ami talán izgalmasabb is lenne, mint egy sima kíváncsi voltam a galériára válasz. Bár belőle nem nézem ki az egyszerű válaszokat, az nem ő lenne.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Egyáltalán nem zavarja a közelség és az érintés, mert nem lát bele többet, mint ami. Ez egy kedves gesztus, egy segítség, még akkor is, ha esetleg külső szemlélőként nem így jön le valakinek. Ők pontosan ilyenek. Nem arra játszanak a másik közelében, hogy zavarba hozzák egymást, hanem játszanak, évődnek és jól érzik magukat. De ennyi és nem több, az ő részéről legalábbis biztosan.
- Na hát Adriano, még a végén azt hiszem, hogy burkoltan bókolni akarsz - mosolyodik el szélesen, miután megfelelő személyként titulálja a másik. Mondjuk ez azért elég burkolt dolog, de elnézi a régi barátságra való tekintettel.
A kérdésre, hogy nála bejön -e nem ad választ ezzel meghagyva a másiknak a lehetőséget, hogy döntse el, nála célt ért -e vele. Ő az a fajta nő, aki a megfelelő ember mellett, könnyedén, szertelen mód adja ki magát. Ám, ha valaki olyan próbálgatja a határait, akiben a hosszú ismeretség ellenére sem bízik meg százszázalékosan, azzal óvatos. Adriano valahol a határon van, ha pár évvel ezelőtt kérdezték volna, biztos, hogy első közé sorolja, akire az életét is rábízná. Viszont mostanában úgy érzi, hogy valami nem teljesen kerek körülötte és amíg rá nem jön, hogy micsoda, addig nem tudja azt a bizalmat adni neki, mint annak idején.
- Hát, nem éppen a legmegfelelőbb embert kérted meg erre - neveti el magát, miközben tovább indul egy újabb remekmű felé, melyet legalább elsőre sikerül a tökéletes szögből szemlélni. - A bíróságon körbe tudlak vezetni, egyébként a tudásom New York fantasztikus helyeit illetően eléggé gyér - abban sem igazán biztos, hogy áldozna időt arra, hogy felfedezze a város tündöklő szegleteit. Nem turista ő, hogy egy fényképezőgéppel a nyakában körbejárja a turisztikai könyv térképét.
- Ám biztos vagyok benne, hogy találsz kedvedre való önkéntest - mert az, ahogy látja van bőven. Nem csodálkozik, hiszen kinek ne jönne be egy olasz, aki ráadásul nem egy csóró kis proli, hanem az elit köreiben mozog. Ha húszas éveiben járó kislány lenne, ő is idejárna, művészet kedvelés címen.

Fabiola nagyon jól tudja, hogy nekem nem egy felé terelődik az érdeklődésem, sosem kötött le egyszerre csak dolog igazán, de nem gondoltam volna, hogy az egyik ilyen érdeklődésem felkelti majd valamennyire az övét is. Bár lehet nincs is így, és a látogatásával valamit majd szeretne elérni, netán, valamit ő is tud az apáink közelgő tervéről. Nem filózok ezen, hiszen most esélyem van élvezni a társaságát és ahogy apám kérte egy kicsit közelebb kerülhet így hozzám, bár még a saját vérem is tudja, hogy nekem nem igazán olyan a szívem, ami szerelembe tud esni. Azt sem tudom, hogy nekem lenne e affinitásom ehhez az egészhez, egy nyitott kapcsolat az ősök kedvéért még beleférne, de akkor is túl nagy lenne a feljhajtás és erre nekem és valószínűleg a lánynak sincsen szüksége.
Próbálom óvatosan rávezetni a műremek lényegére, így a testét fedő ruhára simulnak a kezeim, ebben a mozdulatban talán még hátsó szándék sincs részemről, mert pontosan ezt teszem minden nővel, aki csak egy kicsit is ínyemre van, és én nagyon válogatós vagyok ilyen téren, miért is érném be kevéssel, ha minden az enyém lehet.
Kérdésén felnevetek, de nem lépek el mellőle, engem elég nehéz zavarba hozni és valószínűleg nem is ez volt a célja.
- Meglepődnél mennyi fiatal nőt vonz a művészet. - fél mosollyal az arcomon nézek rá. - De nem, nem gyakran, ahhoz a megfelelő személynek kell tanácstalanul állnia egy alkotás előtt. - húzom fel a szemöldököm magabiztosan, mert hiába nem akarom ezt az egész házasság dolgot, azért nőként igencsak vonzó a lány. - Mondd meg te Fabiola, bejön? - kérdezem tőle miközben arcunk igen közel kerül egymáshoz amikor ő felém fordul.
Az ide költözésem tárgya nem teljesen volt publikus, sokan nem tudják mit keresek itt, és az elején valóban nem volt annyira komfortos a dolog, de mára már befészkeltem magam New Yorkban is, de minden kapcsolatomat tartom közben Nápolyban, mert a terveim között van a későbbi visszatelepedés, de persze ebbe eleggé aktívan fog beleszólni majd az apám is.
- De még mindig van felfedezetlen része New Yorknak, amit te biztosan jobban ismersz, szóval majd ha időd engedi akkor mutathatnál érdekes helyeket. - majd elmondhatom, hogy én mindent megtettem annak érdekében, hogy magamba csábítsam, a barna szépséget.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Ezzel nem igazán ért egyet, hiszen nem csak a művésznek illik gratulálni, hanem annak is, aki képes megszervezni egy megnyitót. De nem teszi ezt szóvá, mert nem gondolja, hogy Adrianonak szüksége lenne további fényezésre. Feltűnik neki is, hogy a társaság elég vegyes, de ebbe aztán tényleg nem fogja beleütni a kis fitos orrát. Tisztában van azzal, hogy mennek ezek a helyek és mi az igazi szerepük, hiszen az apja megtanította neki ezt is. Egy kívülállónak szép és lehengerlő művészet, egy belsősnek pedig tökéletes alkalom arra, hogy jó üzletet kössön, szereti az életük ezen részének gördülékenységét.
– Ez mondjuk egy jó elképzelés – kicsit oldalra dönti a fejét, hátha azzal előrébb lesz azt illetően, amit éppen néznek, de ezzel sem jut közelebb a megértéshez. Aztán jön a segítség, melyet mástól talán nem fogadna el, de tekintettel arra, hogy egy régi jó ismerősről van szó, nem teremti le egyből a másikat. Sőt, halkan elneveti magát attól, ahogy Adriano odébb mozdítja és hozzá közelebb hajolva folytatja a beszédet. – Tudtam én, hogy csak azért kell neked ez a szerep, hogy nőket szedj fel – nevet még mindig és bár nézi, amit kell, az már nem is olyan lényeges a helyzetüket tekintve. – Gyakran somfordálsz oda nők mögé, hogy a művészetre hivatkozva, közelebb kerülj hozzájuk? Be szokott jönni ez? - fordítja fejét egy kissé oldalra, amivel ugyan közelebb kerül arcuk egymáshoz, de arra kifejezetten figyel, hogy elég távolság legyen közöttük.
– Így sikerült megbarátkozni az itteni élettel vagy még mindig küzdesz vele? – neki könnyen ment, hiszen egyetemista kora óta járt már ide, meg még ki tudja hová. Ragaszkodott ahhoz, hogy évente legalább négy alkalommal, de ha lehet annál többel is kimozduljon valahova máshová, ahol éppen él. Így megismert sok kultúrát és helyet, melyek a szépség iránti vágyait tökéletesen kielégítették. Azonban úgy emlékszik, hogy Adrianonak hiányzott valami ahhoz, hogy félig meddig otthonnak érezze New Yorkot. Mondjuk azt még a mai napig nem érti, hogy miért is kellett neki is áttelepednie ide, hiszen Nápolyban tökéletesen el volt.

Meglátva Fabiolát eszembe jutnak azok a parancsok, amket szinte apám minden egyes találkozásunkkor elmond. Feleségül kell vennem azt a lányt, cseng a fülemben, az okok is egyértelműek, eddig nagyon jól húztam a tét, a költözésem csak még adott időt erre és ez megnyugvást jelentett. Hiába tartottam a kapcsolatot Fabiolával, a személye stalálkozásink kevésbé hivatalos módon nagyon ritkák voltak, ami megkönnyítette a dolgom. Apám nem gyakran járt a városban, így csak a közelében kellett úgy tennem, mint akit komolyan lázba hozhat a házasság gondolata.
Nehéz volt ellenállni a nőnek, aki már egyszer az ágyamba csábult, és az sem segített, hogy minden egyes találkozásunkkor olyan volt akárcsak egy vadító démon, akit szinte azonnal vittem volna egy újabb táncra. Tudtam, hogy nem helyes, főleg, hogy olyan régóta ismerem, hogy azt még kimondani és fájdalmas, a kapcsolatunk szoros bizonyos értelemben mégis olyan titkokat őrzök előtte, ami az ő életét is befolyásolhatja.
Amint mellé érek kiszélesedik az amúgy is elbűvölő mosolya, köszöntöm őt, őszinte meglepettséggel az arcomon, ami csak a lelkemben tombólo igen tanácstalan vihart próbálja csillapítani.
- A gratuláció talán nem is nekem kellene, hogy szóljon, de azért köszönöm. - bólintok mosolyogva, végig kémlelve a valóban nagy tömeget, igaz sokan nem a művészet miatt vannak itt, vagyis nem az ilyenfajta művészet miatt. A helyen megfordulnak kevésbé elit arcok is, akik inkább az alvilági részből vannak itt, de beolvadnak, már ismerik, hogyan kell az ilyen üzletet nyélbe ütni, amatőrökkel amúgy sem üzletelek, már régen nem kockáztatok annyit, hogy bárkivel beérjem, mint üzlettárs.
Dícséreteire elmosolyodok, majd elindulok utána, egy igazán egyedi mű felé, ahol meg is állunk. Kérdéséből és a tekintetéből könnyen kiveszem, hogy nem igazán találta meg az előttünk feltáruló alkotás lényegét. Itt minden a fény és az árnyék játékán múlik, hogy merre áll az ember, hogy mit lát bele, hogy pontosan milyen szögből is kell nézni az adott műtárgyat.
- Nincs ilyen megkötésem, ami megtetszik jöhet, amit nem értek, az főleg, hogy még jobban szélesítsem a látásmódom. - egészen közel lépek hozzá és a derekát átkarolva viszem egy pár lépést arrébb, majd amikor a jó helyre kerültünk mögé állok, egészen közel hozzá, hogy így tapintsak rá a lényegre. - Innen világos lesz miért is nevezik ezt művészetnek. - utalok halkan a műre, de közben elő előtör belőlem az az énem, aki apám szerint kellene, hogy legyen a lány közelében.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Távolról jobban meg lehet figyelni az embereket. Lát itt őszinte érdeklődőt és csodálót, szemét nem kerüli el sunyiság és érdek sem. Bátran ki merné jelenteni, hogy ez alatt a megnyitó alatt, gyakorlatilag még egy gyilkosság kitervelése is simán megtörténik, amilyen arcokat vél felfedezni a tömegben. Persze mindez csak az ő agy szüleménye és előítéletessége, mert simán lehet, hogy mindenki csak a nyilvánvaló miatt van itt. A művészetért.
Fabiola nem azért jött, hogy a művészt és annak műveit csodálja, hanem azért, hogy végre tiszteletét tegye az olasznak. Tartják a kapcsolatot, olykor össze is futnak, de ha fel kellene idéznie azt, hogy mikor találkoztak legutoljára önként és nem egy hivatalosan megrendezett esemény miatt, nem tudná megmondani. Úgy érezte, most itt az ideje.
Tapsol ő is amikor kell, hiszen a tiszteletet nem venné el még egy olyan művésztől sem, akinek munkáit még mindig nem igazán érti, aztán továbbra is figyel és vár, egészen addig, míg Adrianonak nincs elég ideje rá. Mikor az olasz odalép hozzá, mosolyogva tekint fel rá, mely szavait meghallva csak szélesebbé válik.
- Az a kislány most már a kezével is képes lenne akkorát levágni a tarkódra, ha szar zenét választanál - nevetve viszonozza a két kapott puszit, majd vissza egyenesedik. - Buona sera Adriano - köszönti ő is olaszul a másikat, ha már a férfi is az anyanyelvüket választja.
- Szép kis tömeg, gratulálok - és ez nem csak egy elvárt klisé, amit ilyenkor szokás mondani, hanem valóban elismerésnek szánja. - Jól összehoztad, büszke lehetsz magadra - fényezi még egy kicsit a másik egóját, majd elindul az egyik kiállított tárgy felé.
- Mi az elképzelésed? Már befutottak vagy a még ismeretlenek bemutatása? - teszi fel kérdését őszinte érdeklődéssel, miközben próbálja megfejti, hogy tulajdonképpen, ami a szeme előtt van, az egyáltalán micsoda, mert ugyan nem gondolná, hogy ízlés ficammal rendelkezik, de ezt speciel tényleg nem tudja értelmezni és befogadni az agya.

Jogosan állítják rólam sokan, hogy olykor túl komoly vagyok, mert azt érzem, hogy enélkül a komolyság nélkül nem tudnék érvényesülni. A galéria, nem azért jött létre, hogy az eddigi életemből egy kicsit kizökkentsem magam és valami másba is belekezdjek, csupán kedvtelésből, mert megtehetem és itt talán annyira mégsem vagyok komoly, mint azt sokan mondják.
A meghívók által érkeznek meg az emberek, nem zártkörű, de nem mindenki tudott jegyet váltani erre az eseményre, mert bár nem nagyon hirdeti magát a hely, mégis igen nagy sikernek örvend, ami egyrészt jó, másrészt viszont túl sok figyelem veszi körül, ami néha frusztráló tud lenni az üzletet nézve.
Amikor már nagyjából mindenki megérkezett az egyik teremben kezdetét veszi nyitó beszéd, amit kivételesen nem én fogok tartani, hanem maga a művész, ő kérésére volt, pedig a legtöbben inkább magába húzódó és nem nagyon kedveli a szereplést, ő viszont egy kicsit más ebben.
Ahogy besétálok a színpadnak kialakított rész mellé, hogy közelről figyeljen az eseményeket gyorsan végigfut a tekintetem az embereken, sokan vannak, minden látszik a fényűzés minden apró és nem apró jele. Egy valakin megakad a tekintetem, ha a ruha nem lenne elég kihívó, akkor maga a lány is igencsak feltűnő jelenség, így rögtön kiszúrom. Nem sok közöm volt a jegy áruláshoz, a vendéglistát sem néztem meg, így nem tudtam, hogy ő is itt lesz, így melgep. Megvárom, míg lemegy a beszéd és mindenki kitapsolja magát, maj megrohamozzák szépen lassan, csak úgy udvariasan a művészt. Páran velem is szóba akarnak elegyedni, de időt kérve tőlük indulok el Fabiola felé.
- Ilyenkor csodálkozok el azon, hogy mi lett abból a kislányból, aki képes volt fejbe verni egy rohadt nagy bottal, mert nem tetszett neki a zene, amit elindítottam a lejátszón. - lépek közel hozzá, feltűnően megcsodálva őt. Adok két puszit az arcára. - Buona sera Fabiola! - majd nyelek egyet, mert őt meglátva egészen más dolgok is végigfutnak az agyamon, és csak remélem, hogy nem veszi észre az éles váltást, hiszen mindent megteszek, hogy így legyen.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Nem minden napját tölti azzal, hogy Alfonso, Marcello és a köröttük kialakult sleppet dönti nyomorba a megjelenésével. Sőt, oda tényleg csak akkor meg, mikor már nagyon unatkozik és egy kis izgalomra vágyik. Bár azt meg kell jegyezni, hogy azért Marcello piszkálására minden alkalmat megragad, így napi szinten bassza az agyát, csak mert miért ne.
Ma azonban ezen felül, más elfoglaltsága is van. Habár kötelező, mégsem ellenérzésekkel indul el a galériába, mint mondjuk egy maffia tagok által szervezett összejövetelre. Most lelkes és ez minden mozdulatából, mondatából és egész lényéből sugárzik. Adrianot már azóta ismeri, mióta az eszét tudja és nem túlzás azt állítani, hogy minden rossz és jó pillanatot megosztottak már egymással. Így mikor végre lehetősége van arra, hogy a galériában is tiszteletét tegye, akkor kissé izgatottan készül és úgy érkezik meg, mint minden más, fontos ember. Nagy autóval, nyomában az egyik két ajtóssal és bizony, figyelmet felkeltő, a szürke tömegből kitűnő, ruhában. Sosem volt az a fajta, aki szeretett elvegyülni, mindig is élvezettel fogadja, ha jobban megnézik és a kelletténél tovább legeltetik rajta a szemüket az emberek. Nem, mintha az önbizalma és egója rászorulna arra, hogy így pumpálják őket, mégis kell a női hiúságának a ’de megbasználak’ érzés.
Nem vágyik különleges bánásmódra, s meghagyja azt a tiszteletet is a másiknak, hogy nem az első pillanatok egyikében rohamozza meg. Egyfelől azért, mert tényleg érdekli a kiállítás, másfelől pedig azért, mert nem az első, hanem az utolsó kíván lenni a férfi listáján. Mert, ha már megszerzi a másik figyelmét, akkor nem fogja őt könnyedén átengedni másnak, ezt már Adriano is pontosan jól tudhatja.
Kezében egy pohár pezsgővel nézi a meglehetősen modern alkotásokat, mikor a tömeg egyre duzzadni kezd és arra lesz figyelmes, hogy valaki igen magára vonja a figyelmet. Nem vág keresztül a tömegen, de úgy helyezkedik, hogy jól lássa, mi történik. Így tökéletesen élményt kap ő is abból, hogy a mai kiállítás művésze, hogyan bánik a szavakkal és mivel igyekszik elkápráztatni a közönséget. Ha igazán őszinte akar lenni, neki ez a sok blama egy kicsit sok, de ha ez kell a népnek, hát kenyeret és cirkuszt nekik azonnal. Ő inkább fordul egyet, hogy szerezzen egy második pohárkával, míg a tömeg egy emberként ünnepli a művészt.

New York az a hely, amiről sosem gondoltam volna, hogy félig meddig otthonomnak hívhatom. Nem az igazi, sosem lesz, de nincsen honvágyam, mert megtaláltam azt a dolgot itt is, amiben önmagam lehetek az igazi üzleti életem mellett. Minden férfinak szüksége van valamire, ami leköti az agyát, a művészet nem azoknak való, akik olyanok, mint én vagyok, mondta egyszer apám, amikor megtudta, hogy itt is kamatoztatni akarom azt a kevés tudást, amit Nápolyban magamba szívtam. A szavaitól függetlenül sosem utasított el, hogy ezt folytassam, bár ilyen téren támogatást sosem kaptam, nem is éreztem úgy, hogy rászorulnék, mindig is magam boldogultam az életben, majdnem minden területen, így egyszerűbb volt. Hiába a korai taníttatás ahhoz az élethez, amibe beleszülettem, én mindig megtaláltam azt, ami foglalkoztathat, úgy igazán, amiért oda lehetek minden családi hagyomány mellett.
Nem olyan régóta élek itt, de már megszoktam a közeget olyannyira, hogy saját galéria nyitásának időpontja is elég hamar eljött. A megnyitó lement, jól sikerült, nem vártam volna, hogy ennyien eljönnek, hiszen nem is a nagy siker miatt van ez az egész, hanem mert ennek a nagyszabású helynek kell tökéletes álcájának lennie annak, amiért valójában itt vagyok. Néha túlságosan is maximalista vagyok, ez jó, mert nem elégszem meg mindennel ami nem teljesen tökéletes. A mai napnak is annak kellene lennie, mert olyan embereket várok a galériába, akikkel egy elég komoly üzletet szeretnék megejteni. Talán itt annyira nem nagy biznisz még a fegyverkereskedelem, de majd igyekszem, hogy az legyen.
Este 7 órára minden készen áll, én már 5 óta itt vagyok, a szállítmány is megérkezett a raktárba, amit majd két whisky között fogunk megtekinteni, ameddig a nagyközönség nézi az egyik legújabb művészem kiállítását.
7 órakor már szállingózik az elit tömeg, akik másra sem vágynak, mint pezsgőre, kaviárra és arra, hogy a szemüket valami egészen extra kápráztassa el, ebben nem lesz hiány azt garantálhatom.
- Mr. Vizzini! - lép oda hozzám egy köpcös férfi, akinek az arca ismerős, bár minden gazdag amerikai valami hasonló ábrázattal rendelkezik. Igyekezve elővenni legérdeklődőbb arcom fordulok felé. Kezében a pezsgővel fordul a tekintete a mellettünk elhelyezkedő szobor felé, inkább egy kocka, ami a fény segítségével csodás játékot játszik a falon. - Igazán tehetséges ez a művész. Maga szerint vállal külön megrendelésre is hasonló alkotásokat? Van egy nagy ablak… - folytatta a mondandóját, de már nem igazán figyeltem, mert egyre többen sereglettek a nagy terembe, ahol nemsokára maga a művész fogja bemutatni az egyik legnagyobb alkotását, maga szerint.
- Egészen biztosan! - mondom a férfinak biztatóan, mire elégedett mosollyal fordul vissza a szobor felé, míg én elindulok a tömeg irányába, hogy elcsípjek egy két érdekesebb beszélgetést, amivel még én is jól járhatok, mert ezek a felszínes dolgok untatnak.