Tegnap jócskán rám lett hozva a frász. Gyorsan lerendeztem azt az idiótát, és utána is küldtem még pár emberemet, hogy térítsék jobb belátásra. Elintéztem néhány telefont a mentős ismerőseimnek, hogy Robint stabilizálni tudják, ne legyen semmi baja ebből az egészből. A buli akkor ért véget (számunkra mindenképpen), mikor ők megjelentek, és elkezdték a gyomormosást. Felajánlották, hogy beviszik a kórházba, mire én hevesen elkezdtem rázni a fejemet. Megkértem, hogy mondják el, mire figyeljek és mit csináljak, aztán ha valami gond lesz, újra hívom őket.
Szívem szakadt meg, ahogy a tudatának teljes hiányában ki volt szolgáltatva mindennek és mindenkinek. Rossz volt ránézni. Ennyi kell csak… egyetlen pillanatra nem figyel oda az italára, és máris megtörténik a baj. Mióta ismerem, egyszer sem volt még ilyen. Nem tudom, mi történhetett most... De szerintem ennek híre is fog menni, és akkor mindenki ötször meggondolja, hogy bármelyikünket is megpróbáljon bedrogozni.
A mentőautóval hazavittek minket, infúziót is szúrtak neki, és még vagy két órán keresztül figyelték őt, hogy ha valami rendellenes történne, akkor egyből reagálni tudjanak rá. Émelygés fogott el – de nem az alkohol miatt. Hanem, ahogy Robint kellett látnom, testén mindenhol azokat a tappancsokkal, amik az EKG-készülékhez csatlakoztak. Rossz volt látni, hogy mikor felnyitják a szemét, alig reagál bármit.
Volt már három órája is az eszméletvesztésének, és hála égnek azóta sem lépett fel különösebb baj. Épp ellenkezőleg. A légzése normalizálódni kezdett, ahogy a pulzusa, vérnyomása, mindene. Mintha már egy évtizede nem vettem volna levegőt, úgy lélegeztem fel, mikor kimondták, hogy minden rendben lesz, csak figyeljek rá, és ha van bármi baj, csak szóljak nekik, a közelben lesznek. Akkor is hívjam őket, ha csak megnyugtatásra lenne szükségem, és ne gondoljam túl a dolgokat. Nem tudtam elég hálás lenni nekik. Kérdeztem tőlük, hogy mivel tartozok, de hajthatatlanok voltak és semmit sem fogadtak el. Még azt sem, hogy a szívességet felejtsük el, amit nekik tettem. Szeretik Robint, szeretnek engem, és a saját lelkükkel kellene ádáz harcba szállniuk, ha bármi bajunk történne – hogy őket idézzem.
Az infúzió lecsepegett, így aztán kihúztam a tűt és leragasztottam a szúrás helyét. Van a kis kaméleonomnak nálam pár ruhája, így miután minden piszkostól megszabadítottam, ráadtam az egyik tiszta pólóját és hosszú mackónadrágját. Az ágyban lefeküdtem mellé, és szinte síri csendben hallgattam a szuszogását, miközben magamhoz öleltem őt. Nem bírtam elaludni. Nem mertem. Féltem, hogy ha elszundítok, akkor csak a kihűlt testét fogom reggel szorongatni. Azt nem tudni, hogy mit adtak be neki pontosan, viszont egyik-másik látta, mikor az a faszkalap beleszórja az italába a port. Néhányan ismerték már a gyereket és elmondták, hogy a múltbeli tevékenységeit figyelembe véve mire is készült volna… Robin biztos örülni fog neki, ha ezt megtudja.
A szemeim néha leestek egy pillanatra, ekkor csak a fülemre hagyatkoztam. Dúdolgattam csendben, de inkább magamban, ezzel próbálva ébren tartani magamat, ha már a szemhéjaim annyira nehezek voltak. Órák teltek el, már vagy 7-8 órája is volt, hogy eszméletét vesztette Robin, én pedig egyre fáradtabban, de ugyanolyan kitartással feküdtem ott mellette és figyeltem mindenre, amire felhívták a figyelmemet a mentősök.
Aztán felfigyelek a kisebb mocorgására, a halk nyöszörgésére, mire egy hatalmas sóhajt eresztek ki. Nyomok egy csókot a feje búbjára és elkezdem a karját simogatni gyengéden. – Jó reggelt. Délelőttöt… – mosolygok le a kis kaméleonomra. Még én magam is meglepődök, mennyire fáradt hangom van. Tükörbe szerintem inkább nem is akarok nézni…

Ray & Robin

Fárasztó egy nap volt a tegnapi, fizikailag és mentálisan egyaránt. Örülök, hogy már vége van és kicsit fellélegezhetek. Ráadásul egy Camaróval gazdagabb lettem. Milyen jó is lett volna, ha erre az estére csak így emlékeznék, nem úgy mint az estére, mikor Robint bedrogozták és meg akarták erőszakolni. Alig várom, hogy felkeljen és meghallja, mi is történt pontosan. Le merem fogadni, hogy őrjöngeni fog és már indulna is, hogy letépje a tökét a csávónak és megetesse vele. És ez még egy visszafogott verziója annak amire képes.
Ahogy meghallom a hangját, magamba nevetni kezdek, kívül pedig csak szemem forgatom. Felállok az ágyból, kicsit talán túl hirtelen, hiszen egy pillanatra meg kell állnom összeszedni magamat. Ez inkább a fáradtság, semmint a részegség jele nálam. Jó ideje már, hogy az utolsó korty alkoholomat lenyeltem. Miután a „kérését” teljesítettem, már hallom is a következő kérdését. A maga bájos módján. Karba teszem a kezemet, és nekidőlök az ablak melletti falnak. Már kezdeném mondani, mikor újabb kérést intéz felém. Jogos, de erre fel is hívták a figyelmemet a mentősök, hogy amint felébred valószínűleg ki lesz száradva és úgy fogja érezni, hogy üres a gyomra. Csinálok szívesen neki reggeli-ebédet, de most egyelőre szeretném tisztázni a történteket.
Két pohár vízzel térek vissza, egyiket a kezébe adom, a másikat az éjjeliszekrényre teszem. – Teljes egészében én sem tudom. Annyi volt csak meg először, hogy hallok egy puffanást, te pedig úgy ki voltál dőlve, mint ahogy még sosem láttalak. Pierre figyelt rád, míg én kiderítettem, mi a helyzet. Akkor még nem teljesen tudtam, viszont azóta kiderült, hogy egy félig-meddig ismeretlen srác valahogy becsusszant a buliba. Ismeretlen minthogy senkinek sem barátja, és ismerős, mert tudták hogy ki ő. Ő drogozott be, és miután kidőltél, ismerve a múltbeli procedúráit, felvitt volna az egyik szobába, míg te szépen önkívületi állapotban fekszel alatta – tudom, hogy nem szereti a túlzott mellébeszélést, se a szépítgetést. A „meg akart volna erőszakolni” szavakat azért mégsem alkalmaztam, így is el tudja képzelni, hogy mi lett volna rosszabb esetben. – Aztán a mentős ismerőseink megjöttek, kimosták a gyomrodat, kötöttek neked infúziót is, aztán vagy jó három óráig még felügyeltek. Végül az én gondomra bíztak. Ezért vagy ennyire kiszáradva és esélyesen kiéhezve. Gyorsan raktam rád valami tisztább ruhát, és ennyi – mind a hangomon, mind a mondatok közti ásításokból, mind a szemem alatti táskákból következtethet rá, hogy az éjszakát éberen húztam ki. – De egyébként igen, hogy vagy? Mármint fizikailag kérdezem – azt, hogy miként érezhet mentálisan… Arról szerintem inkább ne beszéljünk, mert szép szavakkal nem igazán lehet körülírni.

Ray & Robin

Láttam már párszor durván szétcsapva Robint, de ez mindkettőnk számára egy új élmény. Már amennyire ezt élménynek lehet nevezni. Mindenképpen maradandó emlék lesz, de nem csak számunkra, hanem annak a fasznak az életében is, aki ezt tette vele. Nem fog sok kelleni, hogy előkerüljön, pár ismerősöm még hajnalban írt nekem, hogy ráálltak az ügyre. Az se kizárt, hogy már megtalálták, csak fáradtságomban még a telefonomig sem látok el. – Egyelőre fogalmam sincs. De biztosra veheted, hogy a nap végére ki fog derülni. És akkor elmegyünk meglátogatni! Vagy intéznéd inkább egyedül? – bár nem éppen van a legjobb állapotában és ez szerintem estére sem fog sokat változni. A másnaposság is képes kihatni egy egész napig, nemhogy még egy partidrog akaratlan elfogyasztása, meg utána egy gyomormosás. Ugyanakkor ismerem már az én Kaméleonomat. Nem kell őt félteni és különösen nem szabad alábecsülni a haragját.
- Ugyan, ne viccelj már! Valószínűleg magadtól is felépültél volna belőle, csak akkor még szarabbul lennél - közvetlen életveszély a szó szoros értelmében nem volt, legalábbis akkor még nem, mikor kijöttek a mentősök. Azonban ajánlották, hogy mivel a drog ismeretlen volt számunkra, ezért egy gyomormosást mindenképpen ejtsünk meg. Plusz én sem figyeltem Robinra végig, arra pláne nem hogy mennyit ivott. Az alkohol és kábítószer kombója viszont állítom, hogy nem a legjobb párosítás az egyén egészségét tekintve.
- Tudom, Kaméleonkám, tudom. Meg fogjuk találni! Viszont hozzak neked valamit gyorsan, valami reggelit, ebédet? Van még a hűtőben lasagne, meg müzliből is van még pár fajta - mostanában az egészségesnél jóval több müzlit eszek. Nem tudom, mi van velem, lehet klimaxolok.
Elmosolyodom szavait hallva és csak bólintok párat. - Na igen… Ismersz. Ha beindulnak a fogaskerekek, a szófosásom határtalan. De ja, rám férne egy alvás - addig nem is realizálom, mennyire fáradt vagyok, míg ki nem mondom ezt az utolsó szót. Már több, mint másfél napja virrasztok, az alkohol pedig eleve jól ki tudja fárasztani az embert.
- Viszont, ha nem bánod, én lehet inkább a kádat választom kis relaxálás céljából. Ha gondolod, csatlakozz, úgy is van az elég nagy kettőnk számára - bár ezt nem hiszem, hogy túlzottan be kéne neki mutatnom, emlékszik ő jól azokra az alkalmakra. - Még lehet neked is jót tenne egy kis forró víz. Nincs messze a fürdő, de ha gondolod el is cipellek addig. A haragodat tartogasd későbbre, hamar meg fogják találni azt a faszt, erről biztosíthatlak! - válaszát megvárva cselekszem. Én mindenképpen elindulok a szobából nyíló fürdő felé, hogy megnyissam a kádnak a csapját és figyeljem pár pillanatig a vízszint emelkedését. Ha esetleg csatlakozni akarna hozzám, csak nem a saját lábán, akkor karba véve átcipelem őt is oda, mikor már kellő mennyiség kifolyt. Ha viszont inkább pihenne, vagy eszelgetné a kis bosszúját és a különböző kínzási technikákat, azt is megértem. Ebben az esetben egyedül ülök bele a kádba és reménykedek, hogy nem fogok teljesen bealudni, mert képes lennék belefulladni, amekkora szerencsétlen volt ez az elmúlt 12 óra.