ღT – türelmes
ღA - adakozó
ღT - tehetséges
ღI – intuitív
ღA - alázatos
ღN - nyugodt
ღA - agilis

ღD - deviáns
ღR - racionális
ღA - akaratos
ღG – gondolkodó természet
ღO – orosz (vérbeli)
ღM - mélyérzésű
ღI - igazmondó
ღR – rosszkedvű elég gyakran

ღ A tánc egy művészet, a balett maga a szenvedély. ღ

Kilenc évesen aligha gondolná komolyan az ember a világot, és az őt körülölelő környezetet. A Dragomir családban ez másképpen zajlott. Igor és Irina Dragomir második gyermekeként kénytelen voltam az ősi hagyományokat követni. Négy nemzedék óta hódoltunk valamilyen művészeti ágnak, az édesapám festőember volt, az édesanyám zenetanár, a bátyám pedig zongoraművész. A tehetség a születés pillanatában dől el, és mivel a belső hallásom hiányzott, szóba sem jöhetett a hangszer, így maradt a saját testem, és a belé fektetett energia. Az idősebb Irina, vagyis a néhai nagyanyám, akinek lába nyomát több száz férfi csókolta..az egyik legnagyobb tálentum hírében állt a cári Oroszország idején. Tőle örököltem az adottságomat a baletthoz, és általa tanultam meg, hogy mit jelent az alázatosság, és a kemény munka egyvelege. Nem mondanám, hogy könnyed gyermekkorom lett volna a rengeteg különórával, a magántanulóknak járó elszigeteltséggel. Nem jártak a délutáni semmittevések, a napom minden egyes perce be volt táblázva. A velem egykorúak odakint játszottak a szabadban, gilisztát fogtak, hóembert építettek…én a teremben gyakoroltam látástól-vakulásig. Néha elcseréltem volna egy-egy pillanatot, de a szigor nagyúr, és később beláttam, hogy ez a sors vezet a sikerhez.

ღ A kemény munka gyümölcse nem a siker, hanem a teljes önazonosság megszerzése. ღ

Lehetséges, hogy a balett útján a nagymamám indított el, de végül ez vált az én végakaratommá is. Nem használnék más szót, mert amíg az utolsó lélegzet el nem hagyja az ajkaimat, biztosan a tánc lesz az első, és a Marinszkij Társulat. A családom, a vérem lett. Idemegyek immár haza. Még a mai napig emlékszem az első órámra, és a kabalámmá avanzsált cipőre, melyet örökségként ajándékozott nekem az anyukám. A nagyi már nem láthatta, csak az elején egyengetett a pályán, amint betöltöttem a hetet, sajnos elvitte egy tüdőbaj. Ismeretlenként léptem át a balett iskola kapuit, de a teremben már úgy mozogtam, mint aki évek óta erre a helyre jár. A tanárnő meg is lepődött a tehetségemen, és azonnal ajánlatot tett a szüleimnek, hogy felvesznek ide. Nem maradt más hátra, mint a bentlakásos intézmény, és a tény, hogy ideje korán nőjek fel. Nem berzenkedtem, mert erre vágytam. Forrt a vérem, ha megláttam egy előadást, a szabadidőmben is az alaplépéseket ismételgettem. Tizennégy éves koromra kaptam meg az első főszerepet a Diótörőben. Sokan áhítoztak a bukásomra, még az igazgatónő is azt mondta, hogy túl merev vagyok, sokat kellene még fejlődnöm, de meglepetéssel szolgáltam mindenki számára. Éjszakánként miközben a többiek aludtak, én táncoltam, és elértem, hogy a legjobbak között legyek. A jövőmet illetően több kérdés nem maradt, balett táncos leszek.

ღ A csúcson kellene abbahagyni, de aki igazán a maximumra törekszik az vállalja a kockázatot, és vele az önpusztítás lehetőségét is. ღ

A Diótörő már a múlté olvadt kis emlékbuborék lett, mikor a Hattyúk tava lett az új évad kiemelt színdarabja. Tizenhét évesen koravén lettem, orosz irodalmat olvasgattam esténként, a saját kis világomban léteztem, és nem nyíltam meg senkinek, kivéve a bátyámat, aki rendszeresen látogatott az intézményben. Az édesapám megvakult, egy csúnya betegség szövődményeként, és leszázalékolt művész lett belőle. Édesanyám nem tudta eltartani, és a testvéremnek kellett besegítenie, hogy ne haljanak éhen, és én erről mit sem tudtam. Alexej is csak véletlenül szólta el magát, de meg kellett ígérnem, hogy nem avatkozom közbe. Nem feltétlenül váltam érzéketlenné a családommal szemben, de kizártak, és úgy látták jónak, ha elizolálnak, és csakis a táncra koncentrálok. Még jobban akartam azt a nyamvadt szerepet, most már tétje volt. A pénzjutalom nekem is jól jött volna, hogy hazaküldjek valamennyit belőle, mégis a szívem mélyén tudtam, hogy lelkileg még nem állok készen egy ekkora szerepre, mégis ostorozni kezdtem a testemet. Rövid hetek lefutása alatt az étkezéseim száma lecsökkent napi egyre, és ha a megengedett kalória fölött vittem be többletet, akkor egyszerűen kihánytam. Minek neveznék ezt a szakemberek, bulimiának? Csupán egy szükséges eszköz volt, hogy karban tartsam a testemet, és az önkontroll ide már kevés volt. Az enyém lett a szerep, de ekkor csak negyvenöt kiló voltam. Tündököltem, és csakis ez számított.

ღ A szerelem fájdalmas beteljesülés, de mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy felejteni tudjon, majd őszintén élvezni az életet. ღ

Húsz évesen már felnőttnek soroltak volna, de a lelkem mélyén még az a kislány sarjadt, aki először lépte át az iskola kapuit. Már oktattam, és a legnagyobb szerepek álltak a hátam mögött. A nevemet felismerték, az utcán előreköszöntek, és odahaza is rajongótábor lett a rokonságból. Apa két évvel ezelőtt ment el, anya a legvégsőkig ápolta, de vele együtt öregedett. A bátyám hátat fordított nekik, és lelépett az országból, hogy szerencsét próbáljon Nyugaton. Elhagyott, és egyedül maradtam. Már csak néha látogatott meg az anyukám, ha telt rá, de a legtöbb alkalommal én utaztam. Havonta egyetlen napra levetkőztem a renomémet, és azzá a kislánnyá vedlettem, aki a zárt ajtók mögött a régi mesék nagy hallgatója, és kedvelője volt. Anya még mindig fogadott diákokat, de egyre kevesebben szerettek volna tanulni, a világ elkorcsosult, és nem értékelte az igazi művészetet. A születésnapjára elvittem egy Balakirev előadásra, ahol megismerkedtünk egy régi iskolatársával. Szergej a helyi egyetemen tanított zenetörténetet, mondanom sem kell, hogy odavolt az édesanyámért…szerelem szövődött közöttük. Boldogan adtam át a stafétabotot, de úgy rendezte a sors, hogy én se maradjak partner nélkül. Milij adjunktusként tevékenykedett a Zeneakadémián, és hegedűn játszott. Hónapokon keresztül heti egy alkalommal találkoztunk, sétáltunk, de semmi több nem történt, aztán egy esős napon megcsókolt, és kijelentette, hogy a kedvese vagyok. Nem ellenkeztem, melegséggel fogadtam a közeledését, nem égtem teljes lángon, de tudtam, hogy biztonságban vagyok mellette. Egymásba szerettünk, és a házasságot terveztük. Nem siettünk, így azt is megértette, hogy a jegyesség idején se fogom odaadni magamat, csakis a nászéjszakán. A türelme a látszatkeltés nagy része volt, míg le nem bukott az unokanővéremmel, akivel titokban járt össze. A szívem összetört, de a büszkeségem nem adtam oda. Hamar elváltak útjaink, és visszatértem a nagy szerelemhez…a baletthoz.

ღ A megújulás lehetősége néha környezetváltással jár. ღ

Édesanyám másodjára is megházasodott. Örültem a boldogságának, de én üresnek, és céltalannak láttam a jövőmet Moszkvában. A lehetőség az ablakon keresztül érkezett egy váratlan megbetegedéssel. Lina az egyik oktatótársam súlyos tüdőbajban szenvedett, és valakinek át kellett vennie a helyét a New York-i évadban. Elvállaltam, mert menekülni szerettem volna. Helló Nyugat, mit tartogatsz nekem?