Olyan vagyok, akár egy arculcsapás. Egyenes jellem, mindenkinek köntörfalazás nélkül megmondom a véleményemet; viszont tudok hazudni, nagyon is jól. Számomra az 'élet' szó azt jelenti: kihívás. A kudarc nem tör le, még be sem gyógyultak a sebeim (akár testi, akár lelki), már újra a küzdőtéren vagyok, új célért, új eszményekért, új dicsőségért harcolva.  
Azt gondolom, hogy törhetetlen vagyok és soha, senki nem lesz képes megsérteni, megtörni. De ez nem így van. Félek, van bennem félsz, hiszen túl akarok élni legtöbbször. Hiszen penge élen táncolok a legtöbb esetben. Sosem látni kétségbeesni, nemhogy sírni. Senki sem látta még a könnyeimet, pedig hullajtottam már társakért, hullajtottam már egy nőért őket. Soha nem adom meg magamat, inkább küzdök a végsőkig.
Legjellemzőbb tulajdonságaim: pesszimizmus, kitartás, éles elme.
Gyors felfogóképességem, éles eszem, intelligenciám pótolhatatlan munkatárssá tesz.
Sokirányú érdeklődésem, közlékenységem szinte kizárja, hogy egy baráti összejöveteleken, szakmai ebédeknél, vagy vacsoráknál kínos csend telepedjék a társaságra.
Óriási az önuralmam és a munkabírásom, ez már fiatal koromban is felszínre került. Már sok kemény leckét kaptam az élettől, olyat, amitől más már összeroppanna, én viszont tanulok belőle. Az élet már korán próbára tett. És korán is osztotta a pofonjait.
Gondolataim képesek egyszerre több sínen is futni: egy időben hallgatok zenét, olvasok, írok e-mailt - s közben beszélgetek.
Mindig valahonnan jövök, valahová sietek, és mindig késésben vagyok.
Határozott és rámenős vagyok. Megbízható vagyok, de nem épp hűséges, ami a magánéletemet illeti. A legtöbb kapcsolatom csúfos véget ért. Nem szeretem megmutatni érzelmes oldalamat, a legtöbb ember szemében én mindig is a kemény, kőszívű harcos maradok, aki csak önmagáért él.
Minden szavamnak súlya, minden kijelentésemnek éle és sarka van. Vitába szállni velem nem érdemes. Mindig komoly vagyok, mindig elszánt és a végletekig terhelhető. Meglehetősen nagyra törő is. Akadnak poénjaim is, de azok inkább döfnek és szúrnak. A mosolyom nem mindig jelent jót.
Negatív tulajdonságaim közül először a keménységembe, szigorúságomba, rugalmatlanságomba ütközünk. Tudom, hogy beképzeltnek tartanak. Lelkem mélyén gyakran bizonytalanság és gyanakvás honol: elérem-e azt, amire a legjobban vágyok?
Elsősorban szakmai elfoglaltságommal és társadalmi helyzetemmel törődök, érzelmi életem csak másodlagos. Néha szükségem van a tökéletes elvonultságra, hogy gondolkodhassak azokról a dolgokról, amikről amúgy nincs sem időm, sem kedvem a hétköznapokon.
Lelkemet, igazi belsőmet, jellememet nem elsőre fedem fel, és nem is mindenkinek; csak kivételes emberek előtt tárulkozok ki, nekik sem teljesen. Lelkemnek mindig lesz egy kis zuga, amit megtartok saját magamnak. Segítségem mindig jól jön, mivel a legtöbbször igen szakavatott vagyok. A szívemhez vezető egyetlen út a szereteté és nagyon nehéz boldogulni velem, ha a vérmérsékletemmel teljesen ellenkező dolgot várnak tőlem. Önmagamhoz is szigorú vagyok, gyakran magasra teszem a mércét, hiszen ez így természetes.

Mogyoróbarna hajam soha nem növesztem meg, ezen barna tincsekhez zöldeskék szem társul és szinte mindig borostás amúgy férfias, markáns arcom van. Testemnek bizonyos részein találhatóak szúrt, lőtt vagy vágott sebre utaló nyomok, amit ha teljesen nem is, de részlegesen eltüntetett az idő. Ruhatáram egyaránt bővelkedek kényelmesebb ruhadarabokban - ami farmerban, egyszerű pólókban és ingekben, valamint edzőruhákban nyilvánul meg-, mint ahogy kevésbé kényelmes de elegáns darabokban. Magasságom 180 cm körüli volt utoljára a harmincas éveim közepén...
Autó: kitt-katt

Csípőmet a kocsi oldalának döntöm, a mozdulat egészen egyszerű, mégis van benne valami rendkívül irritáló – legalábbis a társam számára.
Hallom, ahogy a sok dohányzástól kissé már sárgásra kopott fogak összecsikordulnak a másik férfi szájában, ahogy hallom azt is, ahogy az eddig is rémségesen gyötört fogvájó most egy végső nyekkenéssel kettétörik..
Tisztában vagyok vele, hogy azért produkálja magát felém, hogy végre kifakassza azt a régóta növő, egyre gennyesebb kelést a gyomorban, és végre kiprovokálja az első ütés jogát. Mert hogy kölcsönösen rühelljük egymást!
És a kölcsönös rühellés előbb vagy utóbb testi sértésig fajul, ha nem rögtön hirtelen felindulásból elkövetett emberölésig.
Kortyolok a műanyag pohárba kitöltött kávéból - ez is csak fényképen látott őrölt kávébabot, a cukorról pedig még hírekből sem hallott -, idegesítő, recsegős szürcsöléssel, aztán a megrogyasztott, kiürült poharat átdobom a kocsi teteje fölött, majd ártatlan kifejezést felerőltetve, szándékosan másfelé pillantok.
Mire vár a duónk? Jelenleg egy gyógyszerszállítmányt várunk, a kocsi hátsó zugában pedig egy összekötözött ipse durmol...rajta tesztelt újfajta altató hatása alatt áll. És hogy mit keresek itt illegális kereskedelemben? Beépült embere vagyok az NYPD-nek évek óta, próbáljuk lefülelni és elkapni a szervezet nagyágyúit...leginkább az összeset és nem csak a kis halakat. Ebbe az emberrablók is beletartoznak, a drogbandák, a kartelek és a gyógyszerkereskedelem is. Egy hatalmas nagy családot. Szerencsére hosszasan belenyúlik már a kezem ezekbe, de csak a jó ügy érdekében...minden infót kiszivárogtatok a zsaruknak... még a rosszfiúk nem neszelnek semmit, hiszen évek óta benne vagyok és elég szépen bele dobtak a mély vízbe. Mondhatni egy nagyon régen beépült embernek segítek...ami pedig a harcteret illeti... régen volt már. Azon a bizonyos robbanásban feszítettem el a fél világomat. A bal szememmel haloványan látok már csak. A PTSD pedig haloványan, de bennem is jelen van.  

Azt hittem, meg fogok halni azon az éjszaka. A Sors iróniája, fintora, vagy éppen fricskája lett volna, ha az utolsó, ott töltött estémen halok meg, miközben minőségi whiskeyt iszogatok a nagy betűs nővel. Nem a haláltól féltem... attól féltem, hogy egyedül halok meg. Ott ültünk, az aranyozott kalitkánkban, ittunk és táncoltunk és nevettünk. Úgy tettünk, mintha az egész csak egy szenvedélyes játék lett volna. Több volt közöttünk. Az ember nem kíván semmi mást, csak, hogy szerethessen valakit.
Nem isten volt az, aki megmentett. Nem... isten nem ilyen kegyes a magamfajtákkal szemben. Parancsot kaptam. És a nő árulásával szemben álhattam. Hátba szúrt, infókat csepegtetett el az ellenségem felé rólam és a tervekről. Hogy zsaru vagyok, hogy le fogom buktatni a mocskukat. Csalódtam benne, de nem én tettem el láb alól. Igazából már régóta tudtam, hogy átvert, de az ujjaim közé akartam csavarni csak még egyszer utoljára. Hagytam őt szenvedni!
Újabban kétes alakoknak dolgozom - esetleg megteszem azt is, amit mások nem mernek. Félnek a vértől, a mocsoktól. Félnek a gyilkolástól. Félnek, hogy, ha egyszer megtörténik, eluralkodik rajtuk a beteges vágy - adj kést egy ember kezébe, előbújik belőle az állat.

A mai-, és az elmúlt napok, évek emlékeit félredobom, kikerülöm, elmegyek mellettük, míg nem egy ismerős érzésbe nem botlok. A naplemente ismerős árnyai emlékeztetnek arra a bizonyos utolsó napomra.  
Csak vessétek pillantásaitokat a vörös-, és aranyszínben táncoló lángnyelvekre.Igaz itt most nincs az a szürke, hóként kavargó hamu. Nincs  ólomszürke és szénfekete felhőként tornyosuló füst a lángok fölött, már-már megkoronázva a látványt. Már nem látjátok a feketére égett bőrt. Már nem érzitek az égő húst, csontot, hajakat. Ezek szaga terjengett a levegőben, megmérgezve a hétköznapi ember nyugodt lelkét. Az a nap újra, és újra lejátszódik lelki szemem előtt. Az a nap, mely óta a türelmem sokkalta nagyobbá vált, és a szervezőképességem erősödött.
Ezen jelenetek játszódnak le szemeim előtt, miután az eligazítást tartottam a nyomozati osztályon. Azt hiszem az a kettő év rehabilitáció egész jól telt és nagyjából rendbeszedett a terapeutám. De még biztos szükségem lesz rá, főleg most, hogy egy ismerős arc is felbukkant. Persze olykor követtem a nyomait és a munkáját...nem sokáig, hiszen biztos kezekben volt. Biztonságban.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hűha! A cuki pofi mögött egy nagyon kemény jellem rejtőzik. Kifejezetten olyan karaktert hoztál el hozzánk, akivel nem szívesen lennék összezárva egy szobában. Bocsi. Nem tűnik egy kedves és megértő teremtésnek, de annál inkább lett izgalmasabb. Egy igazi keménykötéső nyomozó, aki minden bizonnyal már sokmindent átélt és még bőven benne is van a történések javában. Tényleg nem lennék a helyedben.
Őszintén szólva, egy nagyon érdekes karaktert alkottál meg, egy fantasztikus jellemmel és nagyon izgalmas és egyben veszélyes történettel. Sajnos, tudok egy s mást az itteni drogbandákról és el kell mondanom, hogy bizony kemény fába vágtad a fejszéd, ám mindenesetre én -Sam nem- sok sikert kívánok neked a banda mihamarabbi felgöngyölítésében és elkapásában. Elvégre ha te sikerrel jársz, a város máris egy biztonságosabb hely lesz.  
Így hát nem is szaporítom tovább a szót, nem húzom tovább a drága idődet, amiből te magad is megmondtad, hogy soha nincs elég. Arról nem is beszélve, hogy valaki már nagyon vár rád, szóval menj hódítsd meg a várost, vagy éppen a hölgyet (?), aztán jólegyél!

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!