Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Elmeséli, hogy mi lett volna ha nem én kapom el a lopás alatt, hanem az őr és a családtagja mit művelne vele. Bezárná a pincébe. Mérgesen figyelem tovább. Mégis hogy lehet egy közeli rokon ilyen aljadék?! Hogy lehet egy embert bezárni a pincébe? Vagy ezt csak most találta ki és semmi sem igaz belőle? Ki derítsem van-e igazságalapja? Vagy...nem! Semmi közöm a családi életéhez...akármilyen durván hangzik, de nem keveredhetek ennél nagyobb galibába. Szóval akármennyire is megmozgatja a fantáziám, mégsem teszek vagy szólok rá semmit sem.  Érdektelennek is tűnhetek, de tényleg nem akarok ennél jobban bele keveredni.
- Minek az embernek ellenség... - bukik ki belőlem a dolog cinikusan, nem akartam bunkó lenni, de sosem tudok elmenni az ilyenek mellett szó nélkül. Pedig kussolhattam volna, de nem ment. Az meg hogy az én stílusom nem az igazi, az az én dolgom, hogy kinek mit mutatok. Szóval való igaz, lehet igaza van és lehet hogy nem. Lehet ez az igazi énem és a korábbi csak a megjátszott arcom volt. Nem tudhatni. De ha őszinte akarok lenni, akkor adhatnék ennek az egésznek igazat is. Nem tudok mindenkivel kedves lenni, szeretem elmarni magam mellől az embereket, hogy ne sérüljenek...miattam, általam, a szavaim miatt...vagy a tetteim által. Ha valaki miattam sérül, mint a legutóbb...mindketten megisszuk a levét a dolgoknak. Szóval rettenetes fájdalomban lesz részem, ha közel engedek bárkit is. Hiszen nézzük meg mi lett Pippával is... aggódok érte, mert miattam sérült meg. Ha kötődni kezdek valakihez, annál nehezebb lesz, ha elveszítem. Persze van aki kiröhögne ezért, mert az ilyenekben élből nem hisz, mert nem így van. Ha kötődsz valakihez, akkor azt meg is véded. De visszakanyarodva a téma felé...egy mosolyt villantok felé, valami igazságalap van itt... de csendben maradva haladok tovább, hiszen mindjárt oda érünk.
Odabent azonnal megváltozik a légkör, Katniss is visszafogottabb, mint eddig. A szófosása megszűnik és mint aki itt sincs, olyan csendesen távozik a fürdőbe... nem lep meg, mert nem tudom milyen lehet alapjáraton a csaj. Így pár szót váltunk Henryvel, míg vissza nem ér a csajszi. Persze hamar vissza is érkezik az említett, újabb kalandot említ, felvont szemöldökkel figyelem, közben a táska is visszakerült hozzám, így a deszkámat a táskára erősítem a csatokkal, majd a hátamra pakolom. Jobb is így, mint hogy magával vigye és kitudja mikor kapom vissza a tartalmát. A hibáját meg majd megnézem, mégis mekkora kárt tehetett benne, míg magán viselte. Több ilyen szart nem találok ki az biztos.
- Haza kísérlek. Elég izgalmasnak hangzik, nem? - mosolyodok el, majd rámutatok. Ha attól tart, hogy bárkitől is félni fogok, akkor téved...nem olyan fából faragtak. Akadnak ódzkodásaim néhány embertől, de ennyi lényegében.  
- Hozzád haza, nem magamhoz. - javítom ki magam, mielőtt félre értené, majd pacsira emelem a kezem Henry felé, a köszönés után pedig nyitom a lánynak az ajtót, hogy előre engedjem. Ha kilépett, akkor utána lépek, Henry pedig egy “Csá”-val köszön el mára mindkettőnktől. A lépcső alján Katnisshez lépek.
- Szóval merre van az a bizonyos haza út? - kérdezek rá kíváncsian és kicsit talán követelőzően, hátha elfelejtette az előbbi megjegyzésemet a haza kíséréssel kapcsolatban. Megteszem, mi bajom lehet belőle? Már nem sok minden zavar az ilyesmikkel kapcsolatban, hozzá szoktam, hogy a baj és a zűr csak úgy érkezni fog, nem kell érte tennem semmit sem. És még csak lelkiismeret furdalásom sincs.  


Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Egyre jobban úgy érzem, mintha Manuel és én már ezer éve ismernénk egymást és nem csak ez lenne a második találkozásunk. Az előző amolyan kötelező volt a részemről, most viszont a véletlen műve volt, és mit ne mondjak, azt hiszem, hogy nagy mázlim volt. Ha valaki más csípett volna nyakon... nos akkor lehet, hogy most nem itt sétálgatnék egy férfi ruhába bújva. A szittuáció önmagában is elég vicces lehet kívülálló szemmel, hát akkor mit mondjak én. Komolyan élvezem ezt az érdekes helyzetet, még ha kényelmetlen is egy kétszer akkora ruhában lenni, mint én vagyok. Általában szeretek öltözködni, meg mindenféle stílust kipróbálni, de ez egy kicsit még nekem is sok jelenleg. Nem is ez számít. Inkább az, hogy hiába tesz úgy az újdonsült barátom, mintha nem lenne benne semmiféle izgalom, én pontosan érzem azt, hogy valahol mélyen legbelül neki is tetszik az, hogy ilyen érdekessé alakult a napja. Hála nekem persze. Ha Mira látna így felöltözve, egészen biztos, hogy megállna a szíve. Az azonban még engem is meglep, hogy tudok bölcs tanácsokat adni,  egy kicsit az imént feltett kérdése ráébrezstett arra, hogy minden bizonnyal én vagyok az idősebb, még akkor is ha a méreteink nem ezt mutatják. Így pedig példát kéne mutatnom nem? Ceh... biztosan nem.
- Néha tudok szépeket is mondani. De attól még érezheted magad idősebbnek. - vigyorgok rá, és épp csak egy kicsit kell ahhoz is, hogy ne hajoljak meg előtte, tapsra várva, amiért elismerte, hogy nem is tart annyira hülyének. Nem igazán szeretem, ha látják rajtam, hogy mindazt, amit a külvilág felé mutatok csak álca. Azt sem, hogy bárki is sajnáljon amiatt, hogy nehéz gyerekkorom volt és, hogy minden bizonnyal a múltamból fakadó rossz érzések azok, amik mára azzá faragtak, aki vagyok. Legtöbbször én magam sem tudom, hogy milyennek kéne lennem, de az biztos, hogy semmilyen körülmények között sem szeretnék megfelelni a társadalmi normáknak. Nem érdekel, hogy ki milyennek gondol vagy lát, csak szabadon akarok szállni végre. Erre sajnos egyenlőre nincs túl sok lehetőségem, de én minden ellenére is, még mindig nem adtam fel a reményt, hogy egyszer sikerülni fog talpra állnom egymagam és megszabadulok a szigorú nagybátyám karmai közül, aki ha tehetné, egészen biztos, hogy száműzne valami zárkába.
- Nem tudom, hogy akkor mit csináltam volna. Tudod én mindig csak a pillanatnak élek, és nem gondolkodok azon, hogy mi lesz ha... Szerencsémre te kaptál el és nem az őr. Ez biztosan az égiek akarata volt. Mert az a rokon, akiről beszélsz, szinte biztos, hogy életem végéig bezárna a szobámba. Jobbik esetben. Ha meg épp rossz napja lett volna az nékül is... akkor a pincébe. Szóval jövök neked egyel. - a szavakat gyorsan hadarom el egymás után, bár igazából fogalmam sincs, hogy mi lett volna akkor, ha a a nagybátyám kellett volna utánam jöjjön a rendőrségre. Szerintem amilyen makrancos simán engedné, hogy le csukjanak. A fene sem tudja, de mindenestre örülök, hogy így alakult minden. Legalább lett egy barátom, aki mind közül eddig a legnormálisabbnak tűnik. Mondhatni.
- Szerintem nálad ez a "mogorvának mutatom magam" stílus, csak egy álarc. Tutira nem is ilyen vagy. Mármint az első találkozásunkhoz képest most sokkal másmilyenebb vagy. - állapítom meg, holott sok külömbség most sincs, de legalább látom mosolyogni. Mintha lazább lenne. Persze... hisz most nem akarok át adni semmiféle beteges ajándékot. Sóhajtva vonok egyet a vállamon, és tényleg szívből remélem, hogy a barátja otthon lesz majd és nem feleslegesen tettünk meg ekkora utat, közben pedig úgy döntök, hogy csendben maradok az út hátralévő részén, hiszen a beszélgetés csak még jobban fáraszt. Hú mennyire jól esne most egy meleg fürdő után elnyújtózni az ágyamon és közben semmit sem csinálni. A nadrágot azonban a sok rángatással sikerül egy kicsit elszakítanom, amiről először nem is akarok szólni neki, hogy nehogy a végén fej nélkül maradjak, de aztán úgy vagyok vele, hogy már úgyis mindegy. Meglepettségemre azonban nem is dühöng rajta vagy valami, így még meg is könnyebbülök. Hallom a hangján, hogy egy kicsit ingerültebb, de legalább nem vág a fejemhez semmi sértőt közben, hogy fel kelljen kapnom a vizet.
- Jó messze lakik az a híres barát. - forgatom meg a szemeimet, de azért igyekszem tartani vele a tempót, ami annyira nem is egyszerű, figyelembe véve azt, hogy nem épp vagyunk egy magasságban, néha aprókat kell szaladnom, de még az sem számít, csak valahogyan már érjünk oda. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amint megállunk egy ház előtt, türelmetlenül toporgok egy helyben, amíg ki nem nyitják az ajtót, majd ez amint megtörténik, szégyenlősen sütöm le szemeimet, amint észre veszem a srác fürkésző tekintetét. Csak a jó ég tudja, hogy mire gondolhat. Manuelnek hála, kénytelen vagyok be lépni a házba, és már nem is tűnik az egész olyan jó ötletnek. Mindegy. Csak szabaduljak a ruháimtól, aztán itt sem vagyok.
- Kösz. - csak ennyit tudok kipréselni a fogaim alól, miközben el veszem a felém nyújtott táskát, és óvatosan közelítem meg a lépcsőt, hogy minél hamarabb elérjem a fürdőszobát. Vissza nézek óvatosan, aztán be lépve a fürdőbe, csukom gyorsan magamara az ajtót és még a benne lévő kulccsal be is zárom azt. Biztos, ami biztos. A bezárt ajtónak dőlve veszek egy mély levegőt, kifújom azt, majd előbb a baseball sapkát veszem le magamról, aztán a kényelmetlen ruhákat is, hogy vissza öltözhessek a sajátomba. Végre. Gondosan össze fogom a Manuel ruháit és vissza rakom azt a táskába a sapkával együtt, majd a tükör előtt igazítok egyet a hajamon is. Máris sokkal jobban érzem magam. Mintha csak ujjá születtem volna. Óvatosan nyitom ki az ajtót, és a fürdőből kilépve pillantok a hosszú folyóson végig, elgondolkodva azon, hogy vajon milyen is lehet a ház többi része. Végül csak vonok egyet a vállamon, és a táskát magamhoz ölelve szaladok le a lépcsőn és nyomom vissza azt a Manuel kezébe,bízva abban, hogy nem árult el semmit a barátjának.
- Oké, megvagyok. Most mit csinálunk? Találunk ki valami újabb izgi programot? Amúgy Katy vagyok. - nyújtom a kezem a házban lakó srác felé, de hamar vissza is húzom azt, és türelmetlenül nézek Manuelre, aki remélem nem akar itt maradni. Persze egyedül is haza találok, de akkor is. Nem szeretem, ha csak úgy le ráznak.- Egészen össze szoktunk már a kalandos túránk alatt. Gondolom nem azt akarod, hogy csak úgy lépjek le. - vonom fel a szemöldököm, de persze ha neki elég volt ennyi belőlem, akkor semmiképp sem fogok itt könyörögni.     

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Idősebb. Tapasztaltabb. Vannak, amik nem számítanak. Bár akadnak helyzetek, mikor pont az lenne a lényege, ám nem fogok szavakba burkolózni és nem is fogok hablatyolni, visszakozni semmiért sem. A magyarázkodást nem nekem találták fel, így aztán olyan mindegy mit is mondok neki, vannak saját gondolatai a lánynak. Már eldöntötte, hogy helyes az, amit csinált. Az meg hogy nem mondja meg hány éves, hát lelke rajta... nem mondja el, hát nem erőszak, ez van. Az hogy ki mennyi szaron ment át az évei alatt, az megint más tészta. Nem fogok fellebezni ez miatt, nem fogok összerogyni és bőgni, hogy már pedig ő biztos nem ütött el egy embert sem...de nem fogok ehhez folyamodni. Az nem én lennék, emelt fővel léptem tovább, szóval kussolok ez miatt. Pedig rárongyolnék pár mocskosságot, sorolnék ezt azt, mivel vannak dolgok amire pont hogy büszke vagyok – pedig nem kellene – de vagyok olyan erős, hogy ne büszkeségből soroljak. Anyámék most büszkék lennének rám. Hát hogyne.
- Élj úgy, ahogy az neked jó? - kérdezek vissza apró meglepettséggel, majd elmosolyodom. - Ez egy szép gondolat és valahol igaz is. - somolygok az orrom alatt, hiszen valahol mélyen én is ezt akartam, de ezt annó elkúrtam, mikor más akartam lenni, mint aki vagyok. Mást mutattam a haverjaimnak, elrontottam mindent, nagy szám lett, az öklömet részesítettem előnyben és kibontakoztam... de ez nem volt elég, ez nem én voltam. Hiányzott valami, ami a mai napig nem tudok hova tenni.  De ő is más, ha nem szavakban mocskolja össze a másikat, akkor meglopja a másikat...mert tetszik neki, mert van a másiknak több is belőle. De ez eléggé negatív dolog és ő ezt egész pozitív dolognak éli meg. Ez valami fanatikus betegség lehet. De ezt most vágjam a fejéhez? Hallgassak végig ez miatt egy női hisztit? Elég nekem a nőmet “olyan” napokon hallgatni, nem kell a másik hisztije.
- Mert ha elkap az őr és átad a rendőrségnek, mi a faszt csinálsz? A rokonod nem lesz nagyon mérges miatta, mi? Szóval ez a lopás...nem épp kis dolog nah. - nem akartam magyarázkodni, de bent tartani sem tudom sokáig a véleményemet, szóval bukta, megsértődik, hát így járt. Az őszinteségem nagy kincs, értékelje. És még csak mérges sem vagyok, gratula nekem. Megáll, sóhajtva állok meg magam is, ahogy visszanézek rá pár lépés után, összecsapja a tenyerét, én meg karba font kézzel figyelem a továbbiakban. Közli, hogy mostantól barátok vagyunk, majd a mosolyomat is megemlíti.
- Igen. És nem, én sem vagyok kőből. - mondom a szavaira bőszen. Mikor aztán mozdul végre, hogy belém karoljon újra, csak szemet forgatva indulok meg újra leeresztve karjaimat. Persze arra, hogy mikor érünk oda mással válaszolok, a Shrekkes verzióval, mivel nem rajtam múlik, hanem rajta, meg a tempón. Szerencsére nem teszi fel újra a kérdést, helyette mást hoz fel.
- Otthon lesz. Ne parázz. - szólok erről csak ennyit, hiszen ismerem a haveromat, tudom mikor nem lesz csak otthon. De jelenleg otthon van, talán most eszik épp, vagy sulyzózik...de rám vár online, hogy játszunk egy kört. Ez biztos. Szóval nem a semmiért megyünk éppen, de mikor újra húzkodni kezdi a nadrágot, már csak a szemem forgatom rajta. Nem tehetek róla, hogy nem rá szabták ezt a szart...de a szavai után már csak sóhajtani tudok. Elszakította...vagyis hát kicsit megszabta.
- Remek. Addig bírja ki, míg átérünk... - felelek erre ennyit, bár kicsit már mérgesebben, de nem rá vagyok mérges...azt hiszem. - A túloldalon 4 métert még teszünk és ott lesz... - fordulok is, hogy körül nézzek, hogy átsiessek a lánnyal a másik oldalra, aztán már csak a gyorsabb tempónak lesz hála, ha 5 perc alatt oda érünk az ajtóhoz. Szóval tényleg percek kérdése és ha ő nem áll meg semmiért, hát magam sem, így aztán léphetünk is fel a lépcsőkön, hogy az ikerházak egyikén bekopogjak. Csak ő van itthon ezt tudom, így aztán tényleg egy csöngetés után ér ide az ajtóhoz, hogy felnyissa azt mosolyogva. Persze megakad a szeme Katnisson, így megindulok befelé a lányt előre tolva.
- Ne szólj  semmit, csak átöltözik. Történt pár dolog, de majd máskor. Csá amúgy. - mutatom az öklömet is neki a köszöntéshez és tényleg nem kérdez, csak meglepetten bólogat. Nem kérdez Keegan felől, tudja jól, hogy nem csinálnék semmi olyat, amivel megbántanám a lányt...
- A fürdő az emeleten van. - nyomom a lánynak a táskát, hiszen abban van a cucca. Ezzel útnak indítom, de nem akarok itt időzni órákat vele... van egyéb dolgom, szóval míg lelép, figyelem őt, majd dumálni kezdek Henryvel, persze fél szemem a fürdőszoba ajtón van...ha a boltból képes volt lopni, kinézek már belőle bármit. Szóval résen vagyok... 

Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Már többször is a fejemhez lett vágva az, hogy gyerekes a viselkedésem, ez pedig csak azért nem zavar, mert egyébként én tökéletesem értem azt, hogy ez miért is van így, és nincs kedvem mindenkinek mindig megmagyarázni. Mert amúgy tudok én tökre normális is lenni, és felnőttesebben viselkedni, csak épp nem nagyon akarok. Mert valahogy könnyebb így. A felnőtté válás elég nagy szívás szerintem, és talán butaság az tőlem, hogy megmaradjak egy nagyra nőtt gyereknek csak azért, hogy valahogy megtapasztalhassam azt a gyerekkort, amilyenem sosem volt, de akkor is jobban érzem így magam. Akkor is, ha sok mindenki szerint dilis vagyok. Na jó... egy kicsit talán tényleg az vagyok, mert olyan dolgokat csinálok, amit egy komoly felnőtt normál esetben nem tenne, de hát ez van. Manuelt is magammal sikerült rántanom ebbe a fura és vicces helyzetbe, pedig érettebbnek gondolja nálam magát. Na persze.
- Idősebbnek nem zavar, hogy érzed magad nálam, de tapasztaltabb tuti nem vagy. Szerintem fele annyi szaron sem mentél keresztül, mint én. De... azt tudnod kell, hogy egyáltalán nem szép megkérdezni egy lánytól a korát. - forgatom meg szemeiemte vigyorogva, ki térve a válasz adás alól. Nem mintha tudnám, hogy Ő hány éves lehet, ha a magasságát nézem mondjuk, meg azt, hogy én alacsony növésű vagyok, akkor ja... simán hiheti azt, hogy Ő a nagyobb. Igazából szerintem az embereket amúgy sem befolyásolja semmiben az, hogy éppen hány évesek. Az csak egy szám, ami minden évben eggyel megnő, de nem muszáj az szerint is viselkednünk. Mármint nincs arra semmiféle törvény tudtommal, hogy mindenki a korához megfelelően kéne viselkedjen.
- Hmm... én azt hiszem, hogy mi tökre hasonlítunk egymáshoz. Valahogy engem sem értett meg soha senki, ha valamit másképpen csináltam, mint kellett volna. De szerintem csak élj úgy, ahogyan az neked jó. Komolyan. Miért kéne mindig megfelelnünk az elvárásoknak? Az ember a saját kárán tanulhat csak. - kezdek bele az eddigi leghosszabb és talán legértelmesebb monológomba, amivel egy kicsit ki is lépek a gyerekesnek mutatott szerepemből és egy röpke pillanatig megmutatom, hogy nem mindig csak hülyeség hagyja el a számat. De ugyanakkor Isten a tanum arra is, hogy sosem szeretnék én lenni az, aki rá beszéli arra, hogy ellenszegüljön a szüleivel. Azért azt én is tudom, hogy ha évekkel ezelőtt sok mindenben szót fogattam volna anyunak vagy Miranak, akkor most lehet, hogy máshol lennék. De már ez van. Ha újra kezdhetném, akkor sem csinálnék semmit máshogyan. Alapjáraton azért elég mozgalmas egy életem van, amit a sok hülyeségem ellenére is szeretek élni. Azt igazából, hogy nincsenek barátaim nem azért mondom el neki, hogy sajnáltassam magam, de tényleg olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Nem véletlenül jöttem rá arra sem, hogy az ember csak magára számíthat.
- Ha nem vagy szent, akkor miért ítélsz el azért, mert el vettem az a nyakláncot? Az eredeti tulajdonosának még van belőle bőven, nem olyan nagy ügy. - vonom meg a vállam, majd egy kis időre meg is állok, elengedem Őt és lelkesen csapom össze a tenyerem, mint valami kicsi lányka, aki megkapott valamit, amiért sokat küzdött. - De akkor ha jól értem ez azt jelenti, hogy mától barátok vagyunk. Láttam ám azt is, hogy mosolyogtál az előbb. Már azt hittem, hogy képtelen vagy arra. - mosolygok rá én is, majd ismét bele karolok, de azért a nadrágot tovább rángatom fel magamra, mert basszus.... egyre kényelmetlenebb. Ha sikerül megszabadulnom ezektől a  göncöktől, soha többé ilyet magamra nem veszek. Az egyszer biztos. Szerintem a haverja ha meglát minket így, röhögő görcsöt fog kapni. Már ha valaha is elérünk odáig. Kezdek el fáradni, és ha én fáradt vagyok, akkor hisztis is. Úgyhogy bízok abban, hogy már közel a cél.
- Remélem, hogy ezzel nem arra célzol, hogy én vagyok a szamár. - ugrik a magasba az egyik szemöldököm, és egy kicsit el is játszok a gondolattal, hogy vajon mennyire morgolódna, ha ismét fel teszem neki ezt a kérdést, ahogyan azt szamár is tette. - Van más választásom? Muszáj ki bírnom. Remélem a haverod otthon lesz. Mennyire szívás lenne már, ha megtettünk egy ekkora utat a semmiért. - sóhajtok egyet, miközben rántok egy újabbat a nadrágon, ami talán most a morcosságom miatt egy kicsit erőteljesebbre is sikeredett, mert érzem, ahogyan ujjaim között egy picit megszakad az anyag. Nekem végem. Tuti kinyír. Óvatosan hajtom le a fejem és gondolkodok el azon is, hogy el mondjam-e ezt neki, vagy tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna. Hát nem is én lennék, ha valamit nem teszek tönkre magam körül.
- Hupsz... van egy kis baj. - kezdek bele végül, nyelek egy nagyot, majd olyan lesz ami lesz alapon bököm ki végül, ha már úgyis barátok lettünk. - Egy ici-picit el szakadt a nadrág. De nem olyan vészes, majd meg varrom vagy valami. - hadarom el mindenre felkészülve, bár nem mintha életemben bármit is megvartam volna már. De Őt legalább hátha ez megnyugtatja.    

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Nem tűnik túl boldogtalannak, hogy egymaga lézeng a családja nélkül, így nincs okom sajnálni a másikat. Amúgy sem nagyon tenném idegenek esetében, de most más kör folyik közöttünk. Barátot akar magának, ezt elszajkózta nem is egyszer. Szóval lassan beadhatom a derekamat, nem de? Fingom sincs mi lenne velem a szüleim nélkül, de az biztos, hogy nem lenne ilyen remek életem, amit ők biztosítottak számomra. Szerencsés vagyok több szempontból is. Szinte ez az eset, ami nem rég történt jó móka volt, mint valami játszótéri esemény, még ismétlést is követelne. Még mit nem!
- Kettőnk közül néha én érzem magam idősebbnek és tapasztaltabbnak. Hány éves is vagy? - bölcselkedhetnék meg minden, de az életem alatt belecsúsztam már pár olyan dologba, amibe nem kellett volna és szívtam is miatta. Ő is most ezen az úton jár és nem fél a következményektől. Pedig nem ártana. Szó mi szó, azért vannak izgalmas pillanatai is az ilyeneknek, de vannak buktatók is benne bőven. Kérdésére csak vállat vontam.
- Apróságok. Nem túl bonyolultak. Lógás a suliból, a szüleim háta mögött ténykedni, cigizni, grafitizni... a megbánás jelét sem mutattam sosem. De ezek olyan könnyű kis semmiségek. Mások mégis óriási ügyet kerítettek miatta. - sorolom fel az apróbb hibáimat, melyekhez persze tartoznak nagyobbak is, azokkal pedig máig szívok rendesen. Van sok ilyesmi, elszöktem bulizni a tiltások ellenére, hazudtam a hollétemről és még felfüggesztettek a suliból is egy incidens miatt. Rengeteg ilyenem van és nem nagyon mondanám el, bár biztos őt sem kell félteni ilyen téren...biztosan a sulis időszakában voltak efféle botlásai. Mikor aztán elmondja, hogy nincsenek barátai, kicsit keserű ürességet kezdek érezni...nekem vannak barátaim. De azok csak azért vannak velem, mert túl nagy a képem, amit nem tudok sokszor visszavenni és élvezik...meg én is. De van egy két igazi barátom...neki ezek hiányoznak.
- Rengeteg dolog van, amit megbánok és bánok a mai napig. Nem vagyok szent Katniss... - vallom be mindezt számára és nem is nézek rá a szavaimat követően sem. - De barát mindenkinek kell. - apró mosoly kerül a képemre, majd lassan pillantok rá. Ezt veheti akárminek, felőlem kezdésnek is, amihez van egy plusz pontja. Nem vagyok jégből, van szívem, amit használok is, de ha nyavajogni kezdenek... azt nem bírom elviselni. Nem sok mindenkitől nah...
- Ez olyan Shrek és szamár esete...ott vagyunk már? Könyörgöm, még 5 perc jó... ? - morgok kicsit mérgesebben és unottabban, hiszen nem vagyok ehhez szokva, hogy ilyen nyávogós cicababákkal vegyem körbe magam. Körül nézek óvatosan, nem azért, hogy nem tudnám merre járunk, hanem hogy akad-e fül vagy szemtanú, kik minket figyelnének. De tiszta a terep, nyugi van. Még.
- Pár méter és ott leszünk. Kibírod? - kérdezek azért rá, hiszen nem lehet kényelmes így sétálni, bár pont leszarhatnám, de...nem teszem. Nem mintha aggódnék miatta, hiszen ő szarta magának a bajt, szóval... kimászni csak ki fog majd belőle, ha mélyebbre süllyedne, nem?


Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Egyáltalán nem esik nehezemre a családomról beszélni, már csak azért sem, mert én régen bele törődtem abba, hogy szívás az, ahová bele születtem. Ez van...nem mindenki tartozhat azok a szerencsések közé, akik elmondhatják magukról, hogy olyan szülei vannak, akik makulátlanok és büszkeséggel sem igazán tölt el azt kimondani, hogy a lányuk vagyok. Anyával mondjuk nincs baj, csak egyszerűen nem tudtunk jól kijönni. Ez lehet, hogy részben az én hibám is, de a legnagyobb felelős mégis csak Ő érte. Egy hajszálnyival kellett volna jobban a sarkára állnia, majd kézenfognia engem és a nővéremet. Akkor talán sok minden máshogyan is alakulhatott volna. Apa meg... hát szívességet tett mindenkinek azzal, hogy meghalt. A legkevésbé sem hiányzik az életemből, még akkor sem, ha érzéketlennek tűnök ez miatt. Szerencsére nem látok a Manuel szemében sajnálatot az miatt, amit elmeséltem, így nem kell tarkón vágnom sem. Mert gyűlölöm, ha sajnál bárki is. Főleg olyan miatt, amit leszarok. Szerencsémre van lehetőségem arra, hogy kialakítsam a saját életem, bár egyenlőre nem tűnhet úgy, mintha tudnám, hogy merre az előre. Szeretek sodródni az árral és a pillanatoknak élni, bár azt túlzás lenne kijelenteni, hogy mindig minden remekül is alakul az életemben. Még csak a hibáimból sem szoktam tanulni. De mégis ha nagyon akarok, akkor tudok gondolkodni, így jött az a remek ötletem is, hogy látogassuk meg a Manuel egyik haverját, mert egyértelműen sokkal könnyebb lenne megoldanunk a helyzetet valakinél, akit én nem ismerek, de Manuel viszont igen, mint a szülei vagy a nagybátyám elé járulni. Kicsit vicces szituációban vagyunk, kétlem, hogy normálisan ki tudnánk azt magyarázni. Azt viszont még így sem szeretném, hogy a teljes őszinteséggel járuljunk majd a színe elé. Mert az elég furán hangzana. Én loptam unalmamban, az újdönsült barátom pedig beöltöztetett a saját ruhájába, hogy meg tudjon szöktetni. Így most már mindketten bűnösök vagyunk, szóval bízok benne, hogy ez miatt az a haver sem akar majd rendőrt hívni rám, ha Manuel mégis elkottyintaná az igazat. Gondolkodás nélkül húznám magammal Őt is a bajba. Még ennél is nagyobba.  
- Azért ne mondd, hogy nem élvezted. Szerintem igazán jó móka volt. Talán megismételhetnénk. - kuncogom el magam és lélekben közben felkészítem magam arra, hogy le harapja a fejem a kijelentésem miatt. Hiszen már eleve olyan ítélkező volt az miatt, hogy el vettem azt a nyakláncot. Tutira nem merne még egyszer ilyesmit csinálni velem. Pedig olyan könnyen rá lehet erre szokni. Éppen, mint a drogokra. Bár nem vagyok nagyképű, tisztában vagyok a hibáimmal, de...mégsem hiszem, hogy annyira elesett lennék, mint amilyennek Manuel lát. Hisz Ő is kukkolt... a haverja miért is ne tenné meg? Benne van a pakliban az is, hogy valamiféle csapdába akar épp bele vinni, és a barátjával együtt rossz dolgokat tesznek majd velem, sajnos nem iagzán bízok senkiben, mert egyre jobban rá jövök arra, hogy a világ tele van őrültekkel, viszont megpróbálok nem gondolni arra, hogy balul is elsülhet végülis ez az egész. Aki fél ellopni valamit, az kétlem amúgy, hogy nőket zaklatna. El is engedem inkább ezt a témát, mert amig nem érünk oda, amúgy sincs elképzelésem semmiről. Néha igazán menő lenne, ha tudnék a jövőbe látni.
- Nem tudom. Még sosem gondolkodtam azon, hogy mi az egyszerűbb. De az biztos, hogy unatkoznék, ha mindent úgy kéne tennem, ahogyan a nagy könyvben az meg van írva. Te talán sosem csináltál még semmi rosszat, amit még élveztél is? - ugrik a magasba a szemöldököm miközben fel nézek rá, mert valahogy nem tudom ki nézni belőle azt, hogy olyan túl jó fiú lenne. Nem mintha jó emberismerő lennék mondjuk. De akkor is.
- Vagyis... te is szoktál dolgokat tenni, amiket aztán megbánsz? Tudod nekem nincsennek még barátaim. Olyan igaziak. Szóval... én szívesen segítek neked rosszba sántikálni, ha egyedül nem mernél. De jóban is. Én sem mindig csinálok hülyeségeket. Csak közben. - vonok egyet a vállamon ismét felajánlva számára a barátságomat, amit remélem, hogy ezúttal tényleg nem utasít el. Azt kezdem megszokni már, hogy olyan szigorú stílusa van, de biztosan tud néha nevetni is azért. Fárasztó lehet mindig komolyan venni az életet. - Ott vagyunk már? Nagyon elfáradtam. Életembe nem mentem még ennyit körbe-kereken. Mire jó az a deszka egyáltalán, ha sétálgatnunk kell? - nem mintha tudnám, hogy hogyan mennek egy olyannal, de komolyan alig várom már, hogy megszabaduljak ezektől a göncöktől. Kell is közbe rántanom a nadrágon, mert folyamatosan azt érzem, hogy csúszik le rólam. Elég ciki lenne, ha az nélkül maradnék. Remélem bírja a strappát, mert még csak az hiányozna, hogy ki szakítsam valahol.    

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Kiderülnek a dolgok a családjáról, így aztán csendben hallgatom, hogy melyik őse hol és merre tartózkodik. Talán nem kellett volna őket felhozni, mi van ha sebeket téptem fel ezzel most?
- Remek. - adok hangot azért mégis, nincs csalódás bennem, inkább csak megértettem és fel is fogtam, hogy miért nincsenek a szülők az életében. Talán én szerencsésebb vagyok. Talán? Biztosan! Nekem itt van mindkét szülőm és ez ad némi biztonságot. Jó, nem a dolog kiderülése végett, meg a rendőrkarmoktól, hanem úgy általánoságban. Szóval jó lenne kikeveredni ezekből a helyzetekből egyszer s mindenkorra. Engem nem kell kioktatnia, főleg nem egy lánynak, hívhatja magát akárkinek...kéretlen tanácsok, kösz de nem kellenek. Így is tudom, hogy ez a sztori gáz és teljesen lapossá válik, ha köré körítünk valami hihetőt. Csak megnehezítette a dolgomat ezzel az egésszel és még csak nem is szőke. De sebaj, felajánlom a haveromat, így aztán ő is örül ennek a lehetőségnek, mint opció. A kérdés az, hogy Henry is díjazni fogja-e mindezt. Jó, mindent neki sem kell tudnia, szóval addig is agyalhatok, hogy mit tudjon meg erről a helyzetről.
- Jó kérdés... - gondolkodok el egy pillanatra. - De nem, nem fogom elmondani neki...anélkül is tudni fogja, hogy megint szarba tenyereltem... - mosolyodom is el, hiszen a haverom már ránézésből is tudja ha baj van, vagy ha rosszban sántikálok épp. Ez most mind a kettő egyben, így...gáz lesz kicsit nah. De úgysem fog rákérdezni, majd pár nappal később, hogy mi volt a helyzet ezzel a csajjal...Az meg hogy nem fogja megkukkolni...egyből rosszra gondol...de...
- Inkább hagyjuk...ezt már nem magyarázom ki. - hagyom ennyiben a dolgot apró mosollyal, ciki vagy sem, de ebből már tényleg nem jövök ki túl jól és magyarázkodni sem áll módomban. Még mit nem! Így aztán jobbnak látom megindulni, s ő is beér, sőt még belém is karol. Csak most ne járjon erre senki ismerősöm. De egyszerűbbnek látom szóval tartani magunkat, mint hogy erre gondoljak. Választ is kapok, ami meglep, mármint amit a srácról mond.
- Igen, izgalmas valóban... nem lenne egyszerűbb, ha nem engednél a csábításnak? Mondjuk a kisördög a válladon verziónak? - kérdezem, bár való igaz, az én életemet sem kell félteni, engem is megtalál a baj, ahogy ő is mondta. Csak itt pont én keresem a bajt, mert az unalom nem a kenyerem, szeretem, ha pörög körülöttem az élet. Nem szó szerint...de olykor valóban a visszafogottság lenne a legjobb dolog az életemben.  
- Semmi bajod nem lenne egész addig, míg be nem indulnak a vezérhangyáid... higyj nekem, pont ebben a cipőben járok... - adok neki kis jótanácsot, hiszen nem akarok neki rosszat, még így ismeretlenül sem.



Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Azt hiszem, hogy igazán furán festhetek a Manuel ruháiban, elképzelésem sincs arról, hogy mit gondolhatnak rólunk a mellettünk elhaladó emberek, de az a lényeg, hogy én közben azért jól szórakozok. Valljuk be, hogy igazán vicces egy helyzetbe kerültünk, bár kutya legyek, ha lenne bármilyen normális magyarázatom arra, hogy miért vagyok úgy felöltözve, mint valami árvízkárosult. Tényleg elég nehéz lenne kimagyaráznunk magunkat, de talán szorult helyzetben tudnánk lenni elég leleményesek ahhoz, hogy jól hozzuk ki magunkat a helyzetből. Elvágre is lehetne ez csak egy poén is, nem kell rögtön a legrosszabbat bele képzelni. Tudom én, hogy az emberek rosszak, meg, hogy szeretnek a bolhából elefántot csinálni, pedig szerintem semmi rossz nincs abban, ha viccből felpróbálok egy olyan ruhát, amit pasiknak találtak ki, meg ami egyébként még csak nem is a méretem. Az már egy másik kérdés, hogy az utcán miért mutatkozok ezekben a göncökben. Arra rá jöttem, hogy ha én magam elhiszem a hazugságaimat, akkor más is sokkal könnyebben dől be azoknak. Én pedig jelenleg sokkal jobban fogom fel úgy, hogy egy tréfa mindez, minthogy szembe nézzek azzal, hogy lényegében tényleg az történt, amit Manuel mond... loptam. Na és aztán? Nem ez az első alkalom.
- Nem tudom mit szólnának az én szüleim. Apa meghalt. Anya meg messze van tőlem, na meg amúgy sem értette soha, hogy mit miért teszek. Talán azt hinné, hogy ez valami új Katys divat. Oké, tényleg furcsa egy helyzet ez, de... mondhatnánk azt is, hogy fogadtunk valamiben, és én veszítettem. Nem kell mindent túl gondolni... meg néha jobb nem igazat mondani. - Isten bizony nem akarom rosszra tanítani, vagy bele vinni bármibe is, de az van, hogy már nyakig benne van a pácban velem együtt. Szóval azért sem lenne jó, ha a szüleinek vagy bárkinek is elmondaná az igazat, mert ha én bukok, akkor Ő is. Hiába én loptam, de Ő meg segítetett benne, szóval olyan, mintha ketten csináltuk volna. Szerintem van olyan okos fiú, hogy ezzel tisztában legyen.
- Akkor ne hazudj. Mondd el az igazat, csak kicsit átfestve. Nekem kell megtanítsalak arra, hogy hogyan kell átverni valakit? Nem minden hazugság rossz... van ami hasznos. - vonom meg lazán a vállam, mintha én olyan profi lennék a hazudozásban. Mert egyébként nagyon könnyen le szoktam magam buktatni én is, meg nem is szívesen csinálom, de van amikor a helyzet rá kényszerít dolgokra. Ha az ember sokáig van egyedül és csakis saját magára számíthat, akkor megtanulja, hogy hogyan fordítson minden helyzetet a maga javára. Manuel persze ezt nem értheti... hiszen neki ott vannak a szülei, akik valószínűleg mindig erős pajzsként állnak előtte. De mellettem soha nem volt ott igazán senki...vagyis a nővérem, de Ő is csak addig amíg szerelmes nem lett. Aztán minden felborult. Kicsit meglep, hogy végre én is tudok mondani valami olyan ötletet, amiért nem förmed rám egyből, hanem még meg is dícsér, így még meg is hajolok egy kicsit amiért elismeri, hogy nem is vagyok én olyan hülye.
- Na ugye... valamit azért én is tudok. - válaszolok büszkén, és széles vigyorra is húzódik a szám közben. Remélem, hogy ez a barát tényleg igazi barát és nem olyasvalaki, mint a főnököm is. Igazából már meg sem lepődnék azt hiszem semmin úgy igazán.
- Szuper. Mutasd azt a barátot. Remélem tényleg jófej. Neki milyen magyarázatot fogsz adni? Ugye nem mondod el az igazat azért? - szökik fel az egyik szemöldököm, mert kicsit kínos lenne számomra azért az igazságról beszélni. Egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy elloptam megint valamit, de az vígasztal, hogy legalább gazdagabb lettem egy újabb csodálatos ékszerrel. Imádok minden csili-vilis dolgot, így hát ez van. Ha már megszereztem, akkor olyan, mintha az enyém lenne. - Talán a legjobb haverodnak ferde hajlamai vannak, vagy mi? Nem mintha arra vágynék, hogy bármelyikőtök is kukkoljon, de... rosszul esik, hogy így leírsz. - még egy kicsit el is játszom, mintha vérig lennék sértve, pedig valójában nem is nagyon izgat az egész. Nem szeretem amúgy sem ha valaki túl sokáig figyel. Főleg ruha nélkül nem szívesen mutogatom magam. Senkinek. Végül mégis csak elindulok után, megint bele karolva, nem azért mert ne tudnék egyedül menni, de kicsit fárasztó úgy, hogy a nadrágot is kell rángassam magamon közben, hogy el ne hagyjam. Remélem nem kell messze mennünk, mert utálok sétálgatni. A kérdése egy kicsit meglep, és el is kell gondolkodnom azon, hogy erre most milyen választ adjak úgy, hogy remélhetőleg még ennél is ne legyen rosszabb véleménye rólam.
- Hát mert...szerinte mindig csak bajt csinálok. De ez nem így van. A baj szeret engem és valahogy mindig bele botlok. De esküszöm én nagyon próbálkozok jó útra térni, de... valljuk be egy kicsit izgalmasabb minden azért, ha néha engedünk a csábításoknak, nem? - pillantok fel rá mosolyogva és boci szemekkel, és most kivételesen tényleg őszinte is vagyok. Mert én egyáltalán nem vagyok ám olyan szőrnyű, mint amilyennek mindenki lát. Csak valahogy így jönnek ki a lépések. - Most legyél őszinte velem... mit látsz, ha rám nézel? Tényleg olyan rossznak tűnök? - most tényleg csak kíváncsi vagyok, meg amúgy arra is, hogy kik is vagyunk egymás számára? A cinkos társak már barátoknak is számítanak, nem?    

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Kedvelni valakit 2 alkalommal nem lehet... jó persze mindenki más- más személyiség, így nehéz is révbe érni a másikkal barátként. Nem is vitatkozom ezen, a jövő még igen távoli, nem látom tisztán...meg amúgy se...hagyom is a levegőben lógva. Kisegítettem, most majd ő jön, szóval ha okom és hasonló bajságom lesz, majd jöhet ő is a segítségemre. De nem lesz rá alkalom, bár kitudja...most sem terveztem találkozni vele. Bár most ennél égetőbb a probléma forrása...a ruháim alatt ő mezítelen, persze az alsónemű mit sem számít...hogy oldjuk meg, hogy visszakapjam a ruhámat és mindenki mehetne amerre dolga vitte volna tovább? Ez itt az igazi gondolkodást illető feladat. Kiderül, hogy hozzá nem mehetünk a nagybátya vagy kije miatt, mert háború fog dúlni ez miatt. Remek...most robbantsak ki egy háborút egy ruhaátadás miatt? Nem... de még itt az utcán sem akarja megoldani ezt, még a parkban sem...ami meg a szavait illeti és az álszentséget, inkább szemet forgatok és agyalok tovább, nem akarok most hadilábon állni ez miatt vele. Hozzám nem mehetünk megint csak... több oka van. Van egy csajom, aki bízik bennem és én is benne, szeretem...ott van anyám, aki otthon van valószínűleg és kérdőjelekkel lenne tele, hogy miért jött velem egy lány haza a ruháimban...az idő alapján ébren van és engem vár, hogy végre lássa, hogy mit vettem... azzal, hogy megint milyen véleménnyel van...
- Mintha ez ilyen egyszerű lenne... - forgatom meg a szemeimet... - A te szüleid mit szólnának, ha egész nap az ajtóban ülve várnának haza, ha a gyerekük végre megembereli magát az új suliban és csinosan akar kinézni egy ünnepélyes eseményen? Nyilván gázul festene, ha anyám a ruháimban látna téged...hogy magyarázzam meg neki a dolgokat? Elmondjam neki, hogy téged mentettelek meg a zsaruktól, mert loptál? - tárom szét a kezem, szinte már felháborodok az egész szitun és egyszerűen felé lendítem mindkettőt, hogy rá mutassak, az egész lényére szinte.
- Ha hazugsággal jövök, nem fogja elhinni. Ismer már... túl jól tolom a hazudozást.... Leeresztem a kezem és agyalok tovább inkább. Szóval odahaza is felejtős a dolog. Oldjuk már meg, de az sem segít, hogy milyen véleménnyel van rólam. Kinyögök egy chh-t, majd odamorranok neki.
- Inkább ne agyalj ilyeneken... - persze elmosolyodok, hiszen jogos a kérdés. De nem vagyok mérges rá, szóval agyalhatok is tovább. Nézem az utcát, az elhajtó autókat, hallgatom őt és a város zajait. Az már tudjuk, hogy se hozzá, se hozzánk nem mehetünk be így...de ad egy ötletet...bárki más. Felcsillan a szemem és felé mutatok mutatóujjal.
- Állati jó ötleteid vannak! - felelem komolyan, majd leeresztem a kezem.
- Van egy haverom, akinél talán ilyenkor nincs otthon a család többi tagja, ugyan lehet, hogy későbbre vár, hogy átugrom hozzá, de most meglephetjük...ő nem fog rosszra gondolni... - magyarázok le mindent egy szuszra.
- A legjobb haveromat nem fogja érdekelni, hogy milyen tested van a ruháim alatt... - mosolyodok el, majd intek, hogy ideje megindulni, hogyha még ma leakarja szedni magáról a gönceit. Ami amúgy is jó ötlet lenne, mert vissza akarom kapni. Az akaratosságom pedig nem ismer határokat. Pár lépés után pedig motoszkálni kezd bennem a kérdés és meg is fogalmazom percek néma csendje után.
- Mitől ilyen szigorú a nagybácsid? - teszem fel a kérdést, ám azt tudom, hogy a csajokkal mindig is szigorúak a szülők és a család többi tagja, mert mégis csak ők a gyengébbik nem és nem akarják, hogy bajuk essen... jó nyilván az én apám is fegyverrel köszöntené az udvarlóimat fordított esetben, ha csajként léteznék, szerencsére nem vagyok csaj...csak a szüleim idegeire megyek párszor. Szóval eléggé foglalkoztat a kérdés, de nem annyira, hogy az egész családja pereputtya érdekeljen.

Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Be vallom tényleg furcsa helyzetben ismerkedtünk meg, de én akkor tényleg el hittem, hogy barátok a dilis főnökömmel. Nyílván ha tudtam volna, hogy meg volt kínozva, akkor nem futárkodok, sőt valószínűleg még a telefont sem veszem fel egy olyan embernek soha, nem, hogy ilyen munkát vállaljak. Bár az igaz, hogy már abból gondolnom kellett volna, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen amikor akkora pénz összeget ígért, lényegében pofon egyszerű dologért. Mert valljuk be mások egy hónapot güriznek azért, hogy pénz üsse a markukat. Én meg pár óra alatt le tudtam mindent, bár az igaz, hogy az életem azóta feneketől fel is fordult. De tudom, hogy hazudik, és valójában kedvel, csak nem akarja ezt be ismerni magának. Ha nem így lenne, akkor beköpött volna vagy az üzlet vezetőjének, vagy pedig a rendőröknek. De Ő segített rajtam, ráadásul menekülés közben még jól is szórakoztam. Tuti, hogy ő is. Talán csinálnom kéne magamról egy szelfit, mert ki tudja még valaha fogok-e ki nézni ilyen idétlenül.
- Jó...hát elsőre te sem voltál túl szimpatikus nekem, mikor úgy szorítottad a karomat idegesen. Pedig én akkor is nagyon kedves voltam hozzád. - forgatom meg a szemeimet, mert én egyébként mindenkihez barátságos vagyok, csak nem szeretem, ha bosszantanak.  Meg amúgy szeretek ismerkedni emberekkel, csak valahogy legtöbbször olyanokba botlok, akik nem teljesen normálisak. Nincs mit tennem.- Kár... pedig én kedvellek, szerintem simán lehetnénk barátok. - erőltetni persze nem fogom ezt a dolgot, de azért örülnék annak, ha néha napján még össze futnánk normális körülmények között is. Talán Ő is rá jönne, hogy nem is vagyok én annyira szőrnyű társaság, csak nem mindig jön össze, hogy használjam az eszemet is. Szerintem ezzel még vannak így páran...na meg ő sem tűnik úgy, mintha valami minta polgár lenne amúgy. - De jövök neked egy szívességgel, amiért segítettél. - mosolyogok rá, bár ezzel remélem azért nem él vissza nagyon. Mert csak bizonyos határokon belül használhatja ki, hogy az adósa vagyok. Nem mintha bármiben is hasznomat vehetné, de sosem lehet tudni, mikor jön jól majd neki a személyem. Bár ha barátok leszünk, akkor onnantól majd mindig segítenünk kell egymást, mert azok azt teszik, nem? Most azonban a legfontosabb az, hogy találjunk valami megoldsát arra, hogy minél hamarabb át öltözhessek. Nem is értem, hogy miért kellett le vetnem a saját ruháimat. Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy majd vissza is kell öltöznöm valahol. Nagyon ciki lenne, ha mindenki engem nézne a parkban amint öltözködök. Bár így végig vonulni az utcákon sem lenne túl kellemes. Azt mégis kizártnak tartom, hogy vele együtt menjek haza. A nagybátyámnak sosem tudnám kimagyarázni. Mondjuk a férfi öltözéket magamon sem. Mégis el kell nevetnem magam újból. Mégis miért mutogatnám magam neki? Na nem mintha nem kukkolt volna mikor öltöztem.
- Ne legyél már ilyen álszent! Hiszen láttam, hogy leskelődsz amikor öltöztem...akkor bezzeg nem tudtad mondani, hogy öltözzek vissza a saját ruhámba és arra vegyem rá a tiédet... - egy kicsit még fel is háborodok, mert nem értem miért viselkedik velem úgy, mintha leprás lennék. Te jó ég! Hát sosem mutatnám meg magam meztelenül neki. De hozzám menni is pont olyan, mintha hozzá mennénk, annyi lenne a külömbség, hogy neki kéne magyarázkodni és nem nekem. Ő pasi... azoknak sokkal könnyebb ki magyarázni az ilyemit, nem?
- Na és aztán ha van nőd? Kit érdekel? Mi tudjuk, hogy milyen céllal mennénk hozzád. A szobádba meg persze nem jöhetnél be addig úgyse, amíg át nem öltözök. Nem tudom... hívd fel és figyelmeztesd, hogy lehet, hogy haza kell vinned egy másik...nőt. Ha szeret, akkor bízik benned. - basszus milyen butaságokon kell fenn akadnunk. Oké, neki ez fontos, én meg is értem, de mégis mi dolgom lehetne vele más? Csak nem szeretnék az utcán öltözködni, mert hát na... nem valami biztonságos azérrt abban egyezzünk meg. Nem értem mi baja lenne, ha egy nappal később kerül vissza hozzá ez a ruha. Mi olyan fontos, ami miatt neki azonnal kell? Hát az eszem megáll...komolyan. Nem eszem meg. Bár... eladni simán eladnám, azt nem tagadom.
- Ha megöregedsz egy nagyon makrancos öreg bácsi leszel azt hiszem. - jegyzem meg, majd érdeklődve hallgatom, hogy még milyen ötlet pattan ki a fejéből, mert jelenleg egyik sem valami pompás. Bár nekem még mindig az tetszene a legjobban, ha hozzá mennénk.
- Tudod van egy nagyon szigorú nagybátyám, aki jelenleg is otthon van. Szóval... elég nehezen jutnék be a házba úgy, hogy ne lásson meg ezekben a ruhákban, és ha melléje még téged is észre vesz akkor... a végén feleségül kell, hogy vegyél, mert félre érti. - újból megforgatom a szemeimet, és alig bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Mert ez persze nem igaz, csak azért találom ki, hogy ne kelljen hozzánk mennünk. Bár az esélye annak tényleg meg van, hogy David otthon legyen.
- Na és... esetleg valami barátod van, akihez fel mehetnénk? És persze olyan, aki nem lakik túl messze innen, és nem is kukkolna. - jut eszembe egy újabb ötlet, ami nem biztos, hogy a többihez képest sokkal jobb lenne, de legalább a családjainkat ki hagynánk belőle. Jó nagy butaságba keveredtünk. De legalább van egy gyönyörű nyakláncom, szóval én mindenképp jól jártam. Meg Manuel sem tud magamra hagyni, hiszen szüksége van a ruháira.   

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Az hogy mókás mellettem az élet, nem biztos, hogy jó döntéseket is hozok. Ezt már megtanultam és fel is figyeltem az ilyenekre, de még mindig sodródok az energiáimmal, az adrenalint pedig szívélyesen ölelem keblemre minden egyes alkalommal. Most is ehhez nyúltam és lám hol vagyok most. A megbánás és az átgondolás mindig későbbre csúszik, de akkor már oly késő...
Az meg hogy miképpen járt Katniss az életemhez, az megint csak mellékes, hiszen egy postásként, vagy futárként kopogtatott az ajtómon, hogy neki milyen meglátásai vannak, nos...dolgozni ellehet menni úgy is, hogy tisztességesen nyúlsz hozzá. Azt’ lehet még mindig azzal a mániákussal van. De szarok bele, csak engem kerüljön el a malacképű nagy ívben.  
- Szeretem az új ismeretségeket. - vállalom be a dolgot, hiszen hazudnék, ha az ellenkezőjét mondanám. - Csak elsőre nem loptad be magad a szívembe... - vontam vállat, majd cinikus mosollyal folytattam. - Bár most sem, de nem a hobbi fogja kiszínezni teljesen az embert. - vagy pontosan az, hogy mit is művelt hetekkel ezelőtt mással, vagy épp hogy ellógja az óráit. Bár hogy pontosan ezek-e azok, meg nem tudnám mondani. Az biztos, hogy nem fogom elítélni...nem szoktam ilyenhez folyamodni, hiszen nem engem lopott meg az imént. Ha ezt tette volna? Jajj lenne most neki az biztos és tojnék rá a nőiességére. Simán megmutatnám neki kivel ne húzzon újat. Egy Valderramával inkább ne. De most a ruháimat kéne visszaszolgáltatnia, ami úgy tűnik ismét csak egy hatalmas akadály, amibe bele ütköztünk. A parkba nem megy, ott sokan látnák őt. Otthon meg...kérdésére vállat vonok.
- Egy érdeklődési körünk van és mutogatsz valamit, ami engem érdekel...magadon kívűl... vagy tanulunk, hoztam videojátékot...találj ki valamit. - széttártam karjaimat, hiszen igazán könnyen megy ez már nekem, hiszen nem egyszer űztem ezt a szerepkört. Hazugságba taszítani az ismerőseidet igazán remek dolog. Nem lesz itt probléma, de nem akar haza menni, ami nekem probléma, mert akkor már mehetnénk hozzám is...
- Azért, mert van egy nőm...érdekes lenne, hogy egy másik csajjal mászkálok haza...ráadásul csak fiú haverokkal szoktam haza lógni... bár azokkal sem túl sűrűn. - morcoskodom, hiszen sehogysem jönne össze hogy haza állítok vele. Még kutyát se engednek tartani, nem hogy még csajt vigyek haza xy dolgokért. Jó, ez amúgy is csak poén, de anya mostanában sűrűn van otthon, nem akarok magyarázkodni semmiért sem. Szóval valamit rohadt gyorsan ki kell találnunk. Az meg hogy ezek nélkül menjek haza, az megint...
- Ezek nélkül meg nem megyek sehová...ki leszek nyírva, ha nem lesznek meg. Szóval válassz valami testhez álló programot és láss neki a vetkőzésnek, hogy vissza add. Vaaagy.... - agyalok még pár másodpercig, végül kibököm keresztbe font kezeket vetve fel.
- Haza mész, megvárlak a lakás előtt és kiadod a gúnyáim. A családod nem lát meg, max kiröhög a gúnya miatt...ha ügyes vagy, akkor még az sem. - vonok vállat somolyogva, hiszen több ötletem nincs...hacsak nem megyünk el máshová most rögtön...de nem hiszem hogy végig lavírozna a fél városon, hogy visszaadja ezeket. Most kellene lelépni a bánatba.  

Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Nagy mázlim van azzal, hogy éppen Manuel az, aki rajta kapott ezen a lopáson, mert ha nem így történt volna, nagy valószínűleg egyedül fogalmam sem lenne, hogy hogyan keveredhetnék ki belőle. Eddig mondjuk valahogy mindig sikerült megúsznom, fogalmam sincs, hogy most hogyan nem számoltam azzal a sok kamerával. Vajon az arcom alapján rá fognak jönni, hogy ki vagyok és utánam küldik a rendőröket? Mert ha ki is jutunk onnan, mi a biztosíték arra, hogy megúszom azután is? Lehet, hogy mégis inkább itt kéne hagynom ezt a nyakláncot és nem bonyolítani tovább az életünket. Mert most már nem csak én vagyok ebben a bűnős. De az a baj, hogy a szívem szakadna meg a zsebemben lévő szépségért. Képtelen vagyok csak úgy itt hagyni azok után, hogy már akkora utat megtettünk érte. Még fiúnak is képes voltam beöltözni. Oké, beismerem, hogy nem a legjobb ötlet volt tőlem az, hogy szaladjunk, még jó, hogy Manuel nálam egy kicsit megfontoltabb, mert ha rajtam múlna már biztosan mindketten a rendőrségen lennénk egy egy külön cellába zárva. Vagyis aszem így működik ez, de nem vagyok benne biztos. Ahogy arról sincs fogalmam, hogy mi lesz akkor, ha sikerül innen kiérnünk? Elég ciki lenne így haza állítanom, a nagybátáym szerint már így is eléggé bolond vagyok, hát ha meglátna egy akkora férfi ruhába, amekkorába kétszer is bele férnék? Az utcán viszont... annyi ember láthat meg. Mi a francért nem vettem rá ezt a saját ruhámra? Hiszen bőven el fértem volna alatta még úgyis. A válasza nem nagyon nyugtat meg a feltett kérdésemre, de abban legalább biztos vagyok, hogy amíg menekülünk addig is lesz amin gondolkodnia. Mert biza ha szüksége van a ruháira, akkor sürgösen ki kell majd találja, hogy hogyan tovább. Addig kellett volna igazából rám szóljon, amíg biztonságos helyen voltunk, hogy jobban járnék ha a saját ruháimat is magamon tartanám. Most meg jó nagy bajban vagyok.
- Nagyon mókás melletted az élet. Frankón! Ki nem találtam volna magamtól, hogy pasinak öltözzek! - suttogok még mindig miközben egyre közelebb érünk a kijárathoz, és a fejemet lesütve még mindig azon töprengek, hogy mi lesz ha innen ki érünk, és, hogy vajon mit gondolhatnak az emberek, akik ránk néznek. Szerintem elég viccesen festhetünk. Kicsit félve teszem fel neki a következő kérdésem, de azért örülök is annak, hogy elérjük a kijáratot végre, megkönnyebbülten sóhajtok egyet, amint kinyílik előttünk az ajtó, szinte futó léptekkel haladok mellette, még mindig belé kapaszkodva, csak neki azokkal a nagy lábakkal valahogy könnyebb sietni, mint nekem a kicsikkel.
- Csak egy postás? Hékás! Nem postás voltam. Csak... pénzre volt szükségem és el juttattam hozzád azt a dobozt cserébe. Talán, ha tudom az igazságot akkor nem is vállalok el soha semmit. Vagy ki tudja. - vonom meg a vállam, megengedve egy mosolyt is magamra. - De legalább megismerkedtünk. Ne mond, hogy nem örülsz annak. - kuncogok fel, kicsit elfeledkezve arról, hogy még mindig elég nagy problémával küzdök, hiszen át kéne öltöznöm valahol. Nagy valószínűséggel amúgy ha tudná, hogy az az ember még mindig a főnököm, fejvesztve menekülne. Nem mintha szabadna erről beszélnem.
- A park tuti nem... bárki megláthat. Nálam meg... a nagybátyám mindkettőnket kinyír. Szerinted mit mondanék neki, hogy kim vagy? - vonom fel a szemöldököm értetlenül, mert nem értem tényleg, hogy ezt hogy is gondolta. Nem szokásom haza vinni fiúkat. Oké, nem olyan célból mennénk haza, mint ahogy legtöbbször egy fiú és egy lány tenné, de akkor is. - Akkor meg miért nem nálad? - kérdezem végül, mert ő mégis csak egy fiú. Másképp néz ki ha ő visz haza engem nem? Vagyis mindenképp fura, de akkor is elfogadhatóbb. - Vaaagy... haza megyek ezekben, és majd valamikor vissza juttatom hozzád. Már tudom a címed egyébként is, ha szeretnéd, hogy olyan dejavu érzésed legyen, még be is csomagolom szépen és úgy jelenek meg az ajtódban. - vigyorgok rá ismét, bár az egy újabb problémát jelent, hogy hogyan jutok hazáig ilyen ruhákban. De majd csak megoldom.  Ha csak nincs egy újabb szuper ötlete. Az a lényeg, hogy senki sem kapott el minket, és lett egy újabb szépséges ékszerem.   

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Nem érdekel senki érzékenységi szintje, így aztán magyarázhatja, mert lényegében tojok rá nagy ívből. Saját magam vagyok, aki érdekel és ez lehet önzően hangzik, de már hozzászoktunk ehhez. Elég sokan. Majd neki is leesik előbb vagy utóbb a magyarázataim nélkül is. Szóval ezt mellőzve a dolgok tettek mezejére lépünk és uzsgyi neki is vágunk a folyosónak, hogy hamar túl legyünk ezen az egészen. Nem veszem komolyan a szavait, így aztán nem izgat az sem, ha később leitatna vagy rávenne mást erre az akciójára...kétlem hogy találkozni fogunk még. Nem mondom százra, hiszen ő is New Yorki, itt mindenki összefut mindenkivel, így aztán bukta, ha olyant szólnék hogy sose többet veled... amúgy sem érintenek meg a beszólásai, egyszer nyílik ki a csipám, de sírni fog. De annyira baromállat nem leszek. Senkivel sem. Vagyis hát csajokkal biztos nem. Amúgy szerintem ha túl gyorsak vagyunk, az mindenki számára feltűnő lesz. Még azok felé is, akik tojnak ránk nagy ívben, így lassítom a tempóját, még ha nem is tetszik számára. Sajnos vagy sem, az van, amit én diktálok. Sokkal jobb, mint az ő terve. Azt kapálhatja bele a betonba, mert semmire sem menne vele. Amúgy a kérdése, vagyis hát ami foglalkoztatja, az most az én kíváncsiságomat is felkeltette. Hogyan öltözik vissza? Ugye megmondtam, hogy a sajátjára vegye fel? Jó ezen kár vitatkozni, így agyalnom kellene ezen valamit, hogy hamar túl essünk rajta. És bár én már látom a fényt az alagút végén, úgy döntöttem, kint sem hagyom magára...végtére is nála vannak a ruháim. Amíg nem szolgáltatja vissza őket, addig nem tágítok. Anyám ki is nyírna, ha elveszítenék ilyen minőségű ruhákat. Szóval figyelem a környezetünket és olykor vissza is nézek hátra, keresek még kamerákat a közelünkben a falakon, de nem sokat látok, így aztán a kijárat felé fordulok.  
- Nem tudom, majd megoldjuk azt is, ne parázz. - szólalok meg végül a visszatérő gondolatra, hogyan is öltözik át az utcán. Hol fogunk megbújni arra a pár percre, míg visszavedlik? És ahol nem lesznek sokan sem. Haza nem viszem, de kitalálok valamit. Különben is, innen kicsit messzebb lakok, szóval talán a parkban találunk olyan helyet, ami üres...csak egy kicsi rész kell, mondjuk egy fa mögött. Vagy haza megyünk hozzá...több ötletem nincs, de bír, vagy mer így mutatkozni az utcán? Kérdése hallatán hallgatok, összeszorítom az állkapcsomat is, végül a kijárat közelébe érünk, ami automatikusan nyilik is, szóval spuri kifelé, majd húzom is magammal az épület mellé, ahol takarásban lehetünk a bentiektől.
- Nem haragszom rád. Te csak egy postás voltál, aki mit sem tudott arról, hogy az ipse meg köztem milyen undorító dolgok történtek hónapokkal ezelőtt. - szólaltam meg magam felé fordítva őt, majd engedem is el és szusszanva eresztem le a kezeimet. - Nincs veled bajom, de ez vagyok alap hangon... - tárom szét a karjaimat, értve magamra az egészet, meg nagyjából arra is, hogy részben miért is csapott le az az önelégült szarkupac bohócutánzat. Végig nézek rajta újfent.  
- Két választásunk van...a park vagy nálad. - szólalok fel a szemeibe nézve és nem, nem akarok tőle lényegében semmi erotikus marhaságot, csak a ruháim kellenek, semmi más. Más félre érthetné, akár ő is, de én tudom mit akarok és azt is hogy mikor. Jelenleg nem vágyom másra, csak arra, hogy haza érjek, megmutassam anyának, hogy nem hülyeségre pazaroltam a pénzt és hogy nagyjából megfelel-e mindez az elképzeléseinek... de ez a rész még várat magára, még le kell tudnunk egy kört ezzel a ruhás dologgal kapcsolatban...

Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Látom rajta, hogy nem érti, hogy mire volt jó az, hogy elloptam azt a nyakláncot és feleslegesnek is érzem tovább magyarázni. Viszont ha már megtörtént, az a legfontosabb, hogy valahogy ki is másszunk belőle. Együtt. Hiszen mivel nem köpött be a zsarúknak és senkinek sem, nagyon is a cinkostársam lett. Nem tudom, hogy ennek hogy mondják rendőri nyelven, de valami olyasmi, hogy bűnrészesség. Hiszen oké, hogy a lopást egyedül vittem véghez, de Ő meg azt látta. Nem mintha nem örülnék annak, hogy a bunkósága ellenére is azért mégis úgy tűnik, hogy nem teljesen érzéketlen. Meg szerintem kedvel is, csak nem akarja beismerni. Az oviban mikor egy fiú meghúzta a hajam, anyu mindig azt mondta, hogy azért, mert tetszem neki. Ugyan ilyesmi állhat a bunkósága mögött is. Nem azt mondom, hogy tetszem neki, azt nem is szeretném, mert szerintem amúgy fiatalabb, mint én vagyok, viszont a képemet tutira bírja, még akkor is, ha mást próbál mutatni. Hisz még mindig itt van. Talán amiatt ilyen, mert benne van még mindig az, ahogyan megismerkedtünk. Pedig nekem semmi közöm ahhoz, ami közte és a dilis főnököm között történt. Azt hittem, hogy erre azon a napon ő is rá jött. És még az alkalmazottja sem azért vagyok még mindig, mert kedvem van hozzá. A pénze igaz, hogy jól jön, de ez most mellékes.
- Érzékenyek bizony. De úgy tűnik, hogy sok lánnyal nem lehetett még dolgod, ha ezt nem tudod. Én meg kétszer olyan érzékeny vagyok, mint az átlagos lányok, mert... - el is hallgatok inkább és csak legyintek egyet. Még nem vagyunk épp akkora barátok, hogy a gyerekkoromról kezdjek neki fecsegni. Talán majd egyszer. De valószínűleg Ő ezt úgysem értheti meg. Mégis, annak ellenére, hogy Ő ilyen, azért megkedveltem. Komolyan. Igaz, hogy én mindenkit könnyen elfogadok. Kivéve ha valaki bántani próbál. Bár azért jelenleg elég tehetetlen vagyok. Főleg, hogy még beszélni sem beszélhetek senkinek arról, hogy milyen helyzetben vagyok. Manuel tuti elítélne miatta. Meg hát bajt sem szeretnék a fejére. Még ennél is nagyobbat, hogy a bűntársammá tettem. De ezt sem szándékosan. Mint általában lenni szokott, most is ártatlan vagyok. Nem tetszik neki, ha becézem, nem is túl kedves... de azért még mindig együtt vagyunk, és közös titkot őrzünk. Egy ilyen értékes nyaklánc ellopása miatt azért elég nagy cécó keveredhetne belőle. De az ötlete azért tetszik, bár utólag rá jövök, hogy egyszerűbb lett volna talán a saját ruhámra felvennem az övét. Hiszen olyan nagy rám, hogy simán fel jöttek volna úgyis. Már mindegy. És még meg is lesett. Ez igazán nem szép.
- Persze. De azért én megnéznélek majd a ruháimba. Lehet, hogy egyszer jól leitatlak és rá veszlek, hogy cseréljünk ruhát. - kuncogok a saját viccemen, mert tényleg iszonyú poén, ahogyan elképzelem őt női ruhába. Csak épp a helyzet, amiben jelenleg vagyunk nem annyira vicces. Úgy érzem magam, mintha valami szökevények lennénk. Bár azok is lettünk azt hiszem, hiszen épp engem keresnek a biztonsági őrök. A nagybátyám kinyír, ha a dutyiban végzem. Őt sem hiszem, hogy megdícsérnék. Nem mintha tudnám, hogy kivel lakik. Nem volt valami vendégszerető mikor meglátogattam őt az ajándékával. De, hogy ő adhat nekem idétlen beceneveket... végülis, engem nem zavar. Főleg így, hogy nem vágta a fejemhez, hogy kövérnek tart. Akkor tutira kapott volna egy nyaklevest is.
- Na... ez mégis jobb, minthogy azt mondd, hogy kövér vagyok. Szerencsédre. - vigyorgok rá miközben még mindigbele karolva, semerre sem nézve lépkedünk és érzem, hogy még a víz is folyik le rólam, annyira izgulok. Meg persze félek is, hogy elkapnak. Szerintem elég feltűnően nézhetek ki, és csak bízok abban, hogy mások ezt nem így veszik. Próbálnám siettetni is, de úgy rám förmed, hogy végül csak vonok egyet a vállamon. Most meg minek hülyézett le? Csak ki akarok innen jutni minél hamarabb. Oké, nem jó ötlet lehet az, hogy fussunk, de azért szépen is elmondhatná. Bár lehet, hogy neki az nem megy. Végülis, sétálhatunk. De ha nyakon csípnek minket, akkor ne mondja majd, hogy az én hibám. Hiszen felajánlottam, hogy szaladjunk.
- Amúgy meg... azon gondolkodom, hogy ha sikerül innen ki jutnunk, akkor hogy fogok kint az utcán vissza öltözni a saját ruhámba. - és még a fejemet is megvakarom közben tanácstalanul, mert az utcán mégsem vetkőzhetek le egy bokor mögé rejtőzve. Vagy haza megyek a nadrágjában, vagy... vagy nem tudom. - Azért haragszol amúgy rám még mindig, mert én adtam át neked azt a... csomagot? - teszem még hozzá, mert tényleg érdekelne, hogy miért ilyen velem.   

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Magyarázkodására szinte oda sem figyelek és nem is érdekel, hogy mikor merre lopkod, mi okból. Én nem vagyok sem tolvaj, sem ilyen mániákus izé. A szüleim tuti elbeszélgetnének velem ezekről. Az övéi miért nem tesznek ilyesmit? Elég idegen az ilyesmi, hiszen a legtöbb szülő óvja a gyerekét, főleg ha lány az illető. Úgy tűnik ez nála kimaradt... szóval nem csak egyszerűen fura...főleg hogy okoskodni is kezd. Az ilyet nem csípem, de egyszerűen csak eleresztem a fülem mellett és nem válaszolok rá. A végén még eldurranna rá az agyam. Oké, biztosan elég sűrűn csinált már ilyet...de akkor is. Ez most elég meredek volt. Nem köpöm be, de ez volt az utolsó esélye nálam. Legközelebb tuti elkapatom... ami meg a kedvességet illeti.
- Érzékenyek, mi... - mosolyodok el fejet ingatva, nagy levegőt véve agyalok a kijuttatásán, majd a becenevekkel kezd traktálni. Ami számomra olyan felesleges, hiszen csak közelebbi személyek aggathatnak rám bizonyos becézést. Nem ám akárki! Ő jelenleg semmilyen mód nem érdekel, kimegyünk innen és mehet isten hírével, mert nem izgatja a fantáziám. Nem csak a furcsasága miatt és nem vagyok rasszista sem, (pffff bebaszna ha a spanyol véremmel itt játszanám az agyam) meg már a doboz sem izgat...de kisegítem, olyan esetlennek tűnik. Más a gondolkodásunk, ennyi. Terítem is ki az ötletemet, ami úgy néz ki elnyeri mindkettőnk tetszését, szóval megkapja a ruhákat a táskából, ő meg vetkőzni kezd. Elsőre meglep ezzel, hiszen azt hittem, hogy a sajátjaira veszi fel...csak a könnyebb és gyorsabb haladás érdekében...de nem. És akkor még megsértődik, hogy lestem. Hát istenem, szarni bele. Ő kineveti magát, én kimosolygom, mert hát rohadt idétlenül néz ki ebben a göncben. Kicsit nagy is rá, jobb lett volna ha hízott volna pár perc alatt olyan nyolc kilót és megoldódna a helyzete. De ez van, azzal kell beérnünk amink van. A cipőt nem kapja meg, az elesés esélye magas lenne, erre ő is rájön és egyet is ért. Jó kislány. A kérdésére meg nem válaszolok. Az apám elég magas, hogy kitűnjön a tömegből, így az öröklődés az ennyiből is ki is merült. Mindegyik szülőmtől örököltem valamit, így büszke is vagyok a gyümölcsükre. Persze hogy magamra.  
- Nem érné meg a fáradtságot sem... - aprót fejet ingatok, hiszen ez az amit semmiért sem csinálnák. Nem vennék fel semmi pénzért sem női ruhát. Még brahiból sem, vagy hogy mentsem magam. Emlékszem, egyszer anya mesélte, hogy kis totyogóként az ő magassarkú cipőjében parádéztam, mellé felvettem valami rózsaszínes női pólóját...ott virit a fotóalbumban, szóval...remélem Keegan sem fogja soha meglátni. Még pelenkás kis segg voltam... de visszatérve az ő becézésére...a parát érti, a másikat viszont nem.  
- Elférne még pár plusz kiló a hátsódra, ennek hiányában lettél gombóc... - magyarázom csendesen, bár nem kötekedni akarok és segg bunkónak lenni, hiszen nem lehet mindenki egyforma. Egyszerűen csak nem az esetem pont ezért. Nincs mit megfogni rajta, fokhagyma forma segge van. És ez pont elegendő, hogy ne akarjam magamnak Keegan mellé. Meg amúgy sem. Nem hiszek a hármasban. Tetszik vagy sem, megnéztem magamnak, bár mégis megszólalt, de nem akartam ebből ennél nagyobb vitát. Elégegyjen meg azzal, hogy fiúból vagyok. Szóval kusshadva léptünk meg, belém karolt, majd suttogni kezdett.
- Hülye vagy? - szidtam le azonnal, ahogy a futásos ötletével felhozakodott. -Kicsit sem lenne feltűnő nem? Maradj nyugton, vissza van 15-20 méter...legyél türelmes és nem leszel túlságosan feltűnő! - osztom ki ész érvekkel a magam módján, szóval még nekem is van mit az asztalra pakolni ötletek terén. Hiszen valljuk be...elég gyér felhozatal volt, de eddig működik. Csak kerülgetnünk kell az ittlévőket és nem szabad lebukni és utána visszakapom a motyóm.  


Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Úgy tűnik, hogy engem ítél el, miközben neki is vaj van a füle mögött. Mert biza, ha valaki népszerű a rendőrök között, az biztosan nem azért lehet, mert olyan makulátlan életet élne. Nincs is mondjuk ezzel semmi baj, csípem az olyan embereket, akik nem feltétlenül követik mindenben a szabályokat, viszont azt azért nem tartom fairnek, hogy mégis bíráskodik felettem. Talán több közös is van bennünk, mint hinnénk.
- Az tök mindegy. Ha egyszer ismernek, az biztos nem azért lehet, mert valami jót csináltál. Egyébként, ha tudni szeretnéd én sem lopok mindent össze vissza. És nem is mindennap. Csak akkor, ha valami nagyon de nagyon megtetszik, és meg akarom szerezni. Simán ki tudnám fizetni azt a nyakláncot. Csak nem akarom. Attól akitől el vettem, van belőle még biztos egy csomó. - még a vállamat is megvonom, mintha ez olyan normális lenne. Bár nem is vagyok abban biztos, hogy tényleg lenne rá elég pénzem. Már elég sokat elköltöttem, és mivel azzal a céllal vettem ki az ékszert a helyéről, hogy tudtam, hogy zsebre fogom vágni, így eszembe sem jutott megnézni az árát. Sóhajtok egy nagyot, hiszen még mindig oktatni akar. Én is tudom, hogy nem szép dolog lopni. De olyantól el venni valamit, akinek van, az nem olyan nagy tragédia szerintem. Az már egy másik dolog, hogy ha rajta kapnának, akkor azzal elég nagy szarba kerülnék. Mintha nem lennék amúgy is mindig abban. De a nagybátyám az biztos, hogy kinyírna, ha valami cellából kéne kiváltson. Nem is bírnám ki, ha be zárnának valahová az tuti.
- Nem fogom. Mert nem olyan gondolatokkal csinálom, hogy biztosan elkapnak. Ehhez magabiztosnak kell lenni. - próbálom hát én is tanítani, mert ne már, hogy okosabbnak gondolja magát nálam. Belátom, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de viszont amiért azt mutatom legtöbbször, hogy hülye vagyok, azért annyira mégsem. Tudok ám gondolkodni, csak általában hamarabb cselekszek. De ami történt megtörtént. Nem tudom vissza csinálni. Az viszont, hogy nem túl barátságos, egy kicsit rosszul esik. Mert én igyekszem az lenni vele. A magyarázata rá azonban egy kicsit meg is nyugtat, bár nem tudom, hogy igaz-e vagy csak úgy mondja, de ha mindenkivel ilyen, akkor megszokom majd.
- Köszi, hogy nem köptél be senkinek, de azért néha megpróbálhatnál kedvesebb is lenni. Főleg a lányokkal. Tudod mi sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint ti. - emlékeztetem ezzel arra is, hogy más nemet képviselek, mint ő, és ezt azért néha figyelembe is vehetné. Tutira ilyen stílussal sosem lesz barátnője. Nem mintha ez rám tartozna. Egyenlőre örülök annak, hogy a cinkostársammá vált. Nem tudom, hogy miért nem jutott eszembe a kamera, hiszen eléggé logikus, hogy itt az is van, de valahol máshol járt biztosan az eszem. Mert elég sok minden van ám a fejemen, amin gondolkodhatok. De most meg az van, hogy ha bukunk, akkor ketten fogunk, a cellában is szórakoztathatjuk egymást. Talán ezért is lenne jó, ha mondjuk legalább valami becenevet elárulna, hogy ne kelljen olyan túl hivatalosan szólítanom őt. Mert úgy tűnik, hogy amit én adok, az neki nem jön be.
- De igen. Csak az legalább cukin hangzik. Manuka. Tényleg jól áll hozzád. - vigyorgok rá szélesen, és esküszüm, hogy nem az a célom, hogy felbosszantsam. De ha egyszer nekem tetszik ez a név. Az meg még inkább, hogy neki nem. Védekezően emelem magam elé a kezem, mikor ismét rám szól, de azért a vigyor nem hervad le az arcomról. Miért nem tetszik neki semmi? Hát az embernek már jó kedve sem lehet? Hát még ha megtudná, hogy örök hűséget kellett esküdjek annak az embernek, aki vele olyan csúnyán elbánt! Na akkor aztán tutira, hogy többet nem barátkozna velem. Nem mintha most olyan barátságos lenne mondjuk, de tényleg kezdem megszokni. Az ötlete viszont egyszerűen csúcs! Nekem eszembe nem jutott volna fiúnak beöltözni soha, mekkora egy mázli már, hogy éppen most jött öltönyt venni. Jó nagy pácban lennék nélküle. Szóval mindegy, hogy ő miként tekint rám, én úgy veszem, hogy mától barátok vagyunk. Meg hát lógok neki egy szívességgel is. Remélem nem valami olyasmit fog kérni majd, amit nem fogok tudni teljesíteni. Gondolom ő is nem őrült annyira, mint mostanában mindenki más körülöttem. Igyekszem a lehető leghamarabb átöltözni, hogy jó pasivá változzak át, azonban láttam, hogy közben kukkolt, ami egyáltalán nem volt szép tőle, de mivel szökésben vagyunk talán most az egyszer elnézem. Másképp biztosan felképeltem volna. Ilyen idétlenül viszont még soha egyetlen ruhában sem éreztem magam, így kínomban még nevetnem is kell. Azt hittem, hogy nekem mindenféle stílus jól áll, de az a szomorú igazság, hogy pasinak egyáltalán nem lennék jó. A baseball sapka pedig csak még nevetségesebbé tesz, de legalább jó móka ez az egész. Hát még ha a poén kedvéért ő is felvenné az én ruháimat. A lábára nézek, majd az enyémre és hát igen... valószínűlegúgy csak még hülyébben néznék ki.
- 36-os a cipőm. Majdnem fele a tiédnek. Két lábam férne bele az egyikbe egyszerre. Honnan a csudából lett ekkora lábad? - vonom fel a szemöldököm, bár az igaz, hogy ő maga sem valami kicsike, de akkor is. - Igaz. Kár lenne a ruhámért. De már elképzelni téged benne is megér valamit. - kuncogok, bár egyáltalán nincs minek örüljek. Mert ha fülön csípnek minket, akkor mindkettőnknek annyi. Többet nem lenne kedvünk sem öltözködni, sem becézgetni egymást azt hiszem. Bár azt nem értem, hogy ő miért adhat nekem neveket, én meg neki nem?
- Jó, mondjuk nekem mindegy, hogy hogyan hívsz, de... a parát értem, mert tényleg mindentől szoktam félni, de a gombóc? Ugye nem arra célzol, hogy kövér vagyok vagy valami? - nézek rá felvont szemöldökkel, miközben belé karolok, mert ha már lúd akkor legyen kövér! Nehogy az utolsó percben meggondolja magát és a deszkájával le akarjon lépni, engem itt hagyva a bajban. Az előbb lestírőlt... vajon akkor tűnt neki úgy, hogy gombóc lennék? Ez most nagyon zavar.
- Még az a szerencse! De attól még nagyon nem szép lányokat kukucsálni. - ezt már suttogva mondom, mert megpillantok egy őrt, hamar le is sütöma  szemem és még egy kicsit meg is szorítom a karját, amelyikbe bele vagyok csimpaszkodva. Csak a pánik miatt. Kicsit kezdek izgulni, és még akkor is parázok amikor már bőven elhagytuk azt az őrt. Van még belőle egy csomó ebben a nagy üzletben?
- Figyu... mi lenne, ha inkább szaladnánk? Vagy a deszkádat használnánk? Vagy bármi... de sosem érünk így ki. - már egyáltalán nem tűnök olyan magabiztosnak, végig a földet bámulom, hogy nehogy véletlenül így is felismerjen valaki. Ez nem is olyan vicces. Vagyis még az. De ha el találnak kapni, akkor már nem lesz az. Remélem Manuel szerencsésebb, mint én szoktam lenni általában.  

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Népszerűség. Csak az nem mindegy, hogy... miként és miért néz éles szemekkel a rend éber őre.  
- Hé, hé hé ácsi! Én nem lopkodok, hogy rendőri ügy legyen belőle. - tisztázom ezt vele, engem egyéb miatt szoktak a rendőrök felkeresni, vagy ép összefutni velük. Neki meg milyen szar családja lehet, hogy nem tanították meg a lopás fogalmával...lopni bűn. Én ezt miért tudom? És ő miért nem? Inteligensnek tűnik, meg kicsit szétszórtnak, hát aztán.  
- Lopni bűn, tisztességtelen... egyszer tuti megütöd miatta a bokád. - az meg már az ő dolga, hogy mikor, de legközelebb nem leszek ott, hogy segítsek neki a magam módján. Most sem kellene. Tudom...de. Most már mindegy is, hogy miért álltam le vele, essünk túl rajta. Nincs túl sok bajom vele...csak különc. Bár ki nem? A bunkósággal kapcsolatos kérdését mellőzöm, de még mielőtt elbőgi magát, illene erre is mondani valamit.  
- Ez a sexepilem... - kezdem el dúdolni, szinte már halálosan komolyan, aztán fejet ingatok. - Mindenkivel is. Ne parázz ezen. Bunkó, nem bunkó, nem dobtalak fel, ne ízélj már ezen. - utálom mikor a stílusommal jönnek, de majd megszokja. Elememben vagyok! Bár nem akarok vele túl sűrűn összefutni, főleg, ha ennyire tolja ezt a lopkodásos mizériát...tényleg nem akarom többet kisegíteni, ez az első és utolsó alkalom. Bár ez általában mindig fordítva sül el, szóval passzolom. Ami pedig a stilusomat illeti, nem mindenki kedvel pont ez miatt, de van, aki tudja milyen vagyok és eltekint efelől és tök jól elvagyunk. Ő pedig nem is tudom hova gondolt egy ilyen óriási helyen? Hogy nem lesznek biztonsági kamerák és őrök? Még kutyás szolgálat is van. De lehet csak volt és megszűnt. Tavaly tuti volt. Nem mondom, hogy sűrűn járok ide, de a ruháimat itt vásárlom, vagy pedig rendelem. Csakis márkást, kínait el sem tudnék magamon viselni. Bár általában egy helyről vesszük, van mikor kipróbálok más helyeket is. Szóval jah, az elmúlt időkben nem tudom mi változott erre. Ami pedig a becenevet illeti, nem mindenkire tartozik és nem mindenki szájába való. Ahogy a pöcs sem, de ez mellékes. Nem adom meg neki mindezt, de máris elkezd találgatni, hogy mi illik rám. Felvonom a szemöldökeim, úgy lesek rá...mikor kiböki, hogy Manuka...csak egy pfff csúszik ki ajkaim közül.  
- Manuka az öreganyád térdekalácsa! Mert ez nem ugyan olyan hosszú, mint a rendes nevem, ugye?! - forgatom meg a szemeimet, még arcot is vágog mellé, hiszen ez milyen már? Manuka. Ennél trébb becézést még senki sem adagolt be nekem. De a Manu se valami fényes, szóval inkább hanyagolja, ami ezeket illeti.
- Ne találj ki inkább semmit sem...jó ez így, ne parázz rá, jó? - szólok inkább rá, hiszen nem szeretem, ha a nevemmel játszanak. A valódi becenevem sem tartozik mindenkire, így tényleg nem fogom megosztani vele. Bőven elég azokkal megosztanom, akikkel majdnem hogy napi szinten találkozgatok, vagy épp kényes témákkal beszélgetünk...és olyan is a kapcsolatunk. Így aztán nem is osztanék meg minden jöttmenttel apróságokat rólam. Ráadásul ő kitudja kivel cimborál... nem is érdekel ami azt illeti. Illetve de, de nincs jogom senki orrára kötni mi az, ami bűn és mi az, ami bűnhődéssel jár. Csak ne járjon pórul. Átadom neki az újonnan vásárolt ruháimat, öltözzön át, nagyjából nem lesz feltűnő. Ha meg mégis, hát ez van. A felvételeket látták a biztonságiak, így aztán a ruha alapján fogják keresgélni. Az én szettem most nem feltétlen feltűnő, senki sem tudja miért is szaladtam el, mindent kifizettem, így gyanús sem lehettem. Bármiért elrohanhattam, a többi meg lényegtelen. Az öltözködését figyelemmel kísértem, persze melyet észrevett. Úristen! Pofátlan disznó vagyok...ne már! Igyekszik magára ölteni mindezt, ezért viszont jár a pont. Nem akarom, hogy idő előtt lebukjunk, mert vele együtt én is bukok. A sapka felvétele közben neveti el magát, megmosolyogtat a dolog, hiszen ugyanaz lehet a gondolatunk. Rohadt idétlenül néz ki benne. Nem illik hozzá sem színre, sem stílusra. Pár percet kibír benne...A cipőimre pillantok, mármint a lábaimon lévőre, pedig tudom, hogy a ruhához illőre gondol...de van egy kis gond ezzel.  
- Tudod... 44-es a cipőm...biztos vagy benne, hogy fogsz tudni járni benne? A te cipőd talán van 38-as. - pillantok le a cipőjére, majd vissza rá. A cipői sokkal kisebbek, mint az enyém. Még így is látni, hogy fel sem húzta őket magára.  
- A ruháid meg addig lennének ruhák, míg magamra nem venném őket...szétszakadnának, szóval ne... ne akarj ilyet. - hessegettem el a szavait, hogy ezeknek semmi értelme nincs és ne is akarjon ilyesmit. Az meg hogy pénzért vette, hát istenem...ki nem? Kell vagy sem a cipőm? Mondtam már, hogy nem ajánlom.  
- Én akár az anyádnak is. - kacsintottam rá a beceneveket illetően, persze nem gondoltam komolyan, de inkább én adtam neki, mint ő Manukázzon. Nem! Kizárt! Megindulok, ő meg belém karol, rápillantok, majd magam elé és figyelek, hogy kinek tűnünk fel. Remélem senkinek, mert nem fogok magyarázkodni, csak futni. Felháborodására szemet forgatok.
- Ez van, van szemem és használom is. - somolygom az orrom alatt, közben elhaladunk az egyik biztonsági őr mellett, de semmi gyanúst nem észlel, ám még nem könnyebbülhetek meg. Még messze van a kijárat. Ugyan visszapillantok az előző fickóra, de bőszen keresgél, így egy sunyi mosollyal nézek előre.  

Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Látom rajta, hogy nem igazán tetszik neki amint előadom, hogy hogyan szoktam véletlenül lopni, de  hát ő kérdezte, én meg legtöbbször őszinte szoktam lenni. Vannak persze kivételes esetek, amikor nem mondhatok igazat, de úgy általában nem szeretek hazudni. Meg most már úgyis mindegy, hogy neki ez mennyire tetszett, hiszen a nyaklánc nálam van és eszem ágában sincs azt vissza vinni. Nem csak azért, mert a szívem szakadna meg érte, hanem azért is, mert nem lenne bátorságom. Már csak reménykedni tudok abban, hogy ő sem fog beköpni senkinek és ha már egészen idáig cibált legalább hasznát veszem valamiben. Könnyedén vonom meg a vállam a csúfondárosságán, mert hiába ítélkezik, biztosan neki is vannak hibái. Ezt a következő megjegyzésével pedig meg is erősíti bennem. Mert hát a rendőrök gondolom nem csak amiatt ismerik, ami közte és a főnököm között történt. Valahogy mást hallok a hagsúlyából. Lehet, hogy nem is olyan szentfazék, mint amilyennek látszani próbál.
-Szóval népszerű vagy a rendőrök között. És még te ítélsz el, mert elloptam ezt az ékszert? - mutatok a zsebem felé, de nem veszem azt ki onnan, csak inkáb felhúzom a cipzárt, hogy nehogy véletlenül elhagyjam valahol, ha már ennyit szaladtam miatta. Bár nekem még eddig nem volt bajom velük. Mármint azért nem mert bűnős lennék és remélem, hogy most sem lesz. Az legalább biztos, hogy Ő nem fog beköpni. Simán el tudnám képzelni, hogy barátok legyünk, mert én egyébként hiszek abban, hogy egy fiú és lány között létezhet más kapcsolat is, mint a szerelem. Arra a legkevésbé sem vágynék és mivel amúgy is életem végéig az ördöggel cimborálok, valószínűleg soha sem is lesz párom. Csak a dilis főnököm, aki néha azért tud jó fej is lenni. Vajon Manuel ha megtudná, hogy még mindig tartom a kapcsolatot azzal az emberrel, aki őt megkínozta, elítélne? Vagy megértené, hogy nem volt választásom. Vajon félne tőlem emiatt és bízna bennem? Mert eskü nem szeretnék neki ártani, meg hát eszem ágában sincs elmondani azt, hogy ma találkoztam vele. Bár néha figyeltet, de talán már nem tezsi, mert elnyertem a bizalmát. Utálom, hogy mindig mindenhol ott van és mindneről tud. Idegesítő.
- Te mindig ilyen bunkó vagy mindenkivel amúgy? Ha nem tűnt volna fel én próbálok kedves lenni... - kicsit szeretném érzetetni azt vele, hogy lányból vagyok és érzékeny is. Ő meg néha pont úgy beszél hozzám, mintha a háta közepére sem kívánna. Jó, mondjuk lehet, hogy ez így is van, de nem én kértem, hogy fusson utánam. Ha meg már így alakult igazán ki hozhatnánk belőle valami jót is. Mert én ugyan nem vagyok az ellensége. De komolyan. De attól az igaz, hogy a balszerencse mindig a nyomomban van, szerintem valamiféle átok ülhet rajtam. Lehet el kéne mennem egy paphoz? Vagy mit csinálnak ilyenkor? Bár kétlem, hogy egy pap bármit is tudna tenni egy sorozatgyilkos ellen. Mindegy is. A kamerákat viszont ezúttal jól benéztem. Eszembe sem jutott, hogy lehetne bármi ami felvenne. Komolyan elhittem, hogy csak lazán kisétálok a szerzeményemmel és olyan lesz majd mindenkinek, mintha mi sem történt volna. De legalább sikerült szereznem egy cinkostársat magamnak, mert hiába nem vett részt a lopásban, ami most történik annak azt hiszem, hogy úgy mondják, hogy bűnrészesség. Hiszen látott valakit lopni, akit nem is jelent fel. Na nem mintha bánnám. Pontosan ilyenek a barátok amúgy is. Ezért is volt itt az ideje, hogy végre én is bemutatkozzak, mert legutóbb mikor találkoztunk eszembe sem jutott az. Akkor még túl nagy lázban voltam amiatt, hogy ennyi pénz van a zsebembe. Felfogom, hogy nem akar becenevet, viszont én mégis úgy érzem, hogy muszáj egyet neki adnom. A neve olyan túl hosszú, rendesen el lehet fáradni, amig kimondja az ember. Most meg miért ilyen maradi? Mindenkinek van beceneve. Én személy szerint utálom ha valaki a rendes nevemen szólít.
- Most meg miért vagy ilyen unalmas? Mindenkinek van beceneve. Ha nem árulod el, akkor nekem mondjuk Manu leszel. Vaaagy... Manuka. - vigyorgok rá elégedetten, és tényleg nem bosszantani akarom. De jobban esik a lelkemnek így. Persze ha nagyon tiltakozik, akkor nem hívom majd így. A nővérem szerint olyan vagyok, mint egy nagyra nőtt gyerek és szerinte nem is fogok felnőni soha. De miért is akarnék? Sokkal szebb az élet, ha nem vesszük olyan véresen komolyan. Bár kicsit nevetségesnek tartom a menekülési tervét, de azért simán rábólintok, mert egyszer élünk ugyebár és hát fiúnak még amúgy sem voltam öltözve soha, bár azon gondolkodtam már, hogy milyen lehet a másik nemhez tartozni. Aztán mindig arra a következtetésre jutottam, hogy nem lehet túl vagány. A fiúk mindig durvábbak és később is érnek. Én utálom az erőszakos embereket. El veszem tőle a táskát, és amint elfordul már öltözködök is, de nem vonja el a figyelmem a leselkedése sem, ami még zavarba is hoz, de még nem akarom ezt szóvá hozni, mert az a lényeg, hogy minél hamarabb felöltözzek, bár akkorák rám ezek a ruha darabok, hogy így utólag vissza gondolva simán felvehettem volna a saját ruháimra is és akkor megúsztam volna, hogy stírőljön. Pasik. Meglepődtem volna, ha kibírja. A baseball sapkát is magamra erőltetem, de egyre viccesebbnek is gondolom a helyzetet így, nem is bírom ki, hogy ne nevessek. Nagyon idétlenül nézhetek ki, és ezt lényegében meg is erősíti bennem. Mégsem haragszom meg emiatt, mert nyílván nem állhat rajtam úgy, mint rajta. De legalább van olyan udvarias és ő viszi a levetett ruháimat, a saját táskájában.
- Hát ha te vennéd fel az én ruhámat, amit képzeld csak pénzért vettem meg, akkor valószínűleg én is elmondhatnám azt, hogy rajtam jobban áll. Bár talán a cipődet is ide adhatnád, mert a sajátom aligha passzol ezzel a ruhával. - kuncogok, de amúgy nekem sokat számít a divat és az is, hogy mi mivel passzol. Bár nyílván az én cipőm meg az ő ruhájával nem találna, sőt valószínűleg a lábára sem menne rá. De azért kíváncsi vagyok a reakciójára.
- Hogy érted, hogy para gombóc? Te bezzeg találhatsz ki nekem becenevet. - vonom fel kicsit a szemöldököm, de azért elindulok utána, sőt még bele is karolok, közben pedig lehajtom a fejem, nehogy valaki az arcom meglássa, de ismét felkacagok, mert esküszöm nagyon vicces ez a helyzet. El is képzelem magunkat kívülről, és szórakoztatóak lehetünk. -  Láttam amúgy, hogy leskelődtél mikor öltöztem. Igazán csúnya dolog volt. Szerencséd, hogy épp menekülünk, csak, hogy tudd. - mert biza ha én bukok, akkor ő is. Szóval legalább anyira résen kell lennie, mint nekem. Bár szerintem elég feltűnőek vagyunk. Mindegy. A lényeg, hogy jó móka.  

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Nem sejtettem, hogy magyarázatot fog adni a költői kérdésemre, ám megteszi, nekem meg viszketni kezd rá a tenyerem. Ez valami betegség lehet, nem pedig hobbi, vagy mánia, vagy akármi ilyesmi. Hülyeség.
- Aha...hupsz. - morgom az orrom alatt hitetlenül, bár biztos nem így van, nem hiszek neki, miért is tenném? Az ilyennel hamar felcseszik az agyam, de nem is kommentálom, ráharapok a nyelvemre, még csak véletlen se ejtsek a hülyeségeiről több szót. Nem voltam sose enyves kezű, szóval az ilyen felfogást nem tudom hova tenni. Főleg, hogy ez olyan lehet nála, mint egy tök természetes dolog. Egy kézmosáshoz hasonló. Még jó hogy nekem nincsenek ilyen mániákus szokásaim. Elég gázos lehet a dolog sok esetben.  
- Ha nem ismerne senki se a zsaruk közül, akkor igen. De amilyen mázlista vagyok, biztosan azok érkeznének ki, akikkel olyan nagyon jóban vagyok... - forgatom meg a szemeimet, hiszen nem vagyok jóban egyikkel sem, akadtak dolgaim az éveim alatt, melyekhez kellettek ők is és anyámék nem büszkék azokra a napokra. Meg arra sem, mikor elütöttem Pippát, így aztán jobb lenne ha nem hívnám őket. Amúgy is apám fülébe jutna, nem akarok magyarázkodni. Na nem mintha ez miatt majd nem kellene hogyha lebuknánk, vagy megneszelnének valamit valahonnan, de, ne így legyen. Nem akarok arra a napra emlékezni és arra sem, hogy ajándékkal akart meglepni egy vadidegen lány a csomag feladójától. Hagyjuk a faszba, intézve van a dolog. Barátkozás...ő meg én. Végül is igaza van. Ő is csak egy áldozat, miért kellene megbélyegeznem? Ő sem tette.  
- Remek. Imádom a szerencsétleneket. - mondom ezt úgy, mintha boldogítana a tudat, hogy egy balszerencsés leánnyal fogok a továbbiakban együtt működni. Csak éljük túl ezt és jók vagyunk, leszarom, hogy a többi miként alakul. Nem fogom vissza magam és a pofámat, mert egy lánnyal trécselek. De hogy egy lányt, mint barátot? Srácokkal még ezt eltudnám képzelni, de ő olyan kis ártatlan...lefogadom sosem drogozott még, vagy nem okozott a zsaruknak fejfájást. Az valahol meg igaz, hogy három az isten igaza. Van egy ráadása is, de az mellékes. Legyen így, a következő talink szebb és jobb lesz, ami nem lehet randi. Ez sem az. És nem is meghívás. Keegan kirohanna a világból... bár akkor is ha ezt az ügyemet megtudja. Nem fogja megtudni, tőlem biztosan nem. A kamerák engem is aggasztanak, de már nincs mit tenni, szóval megyünk előre. Engem is felvett, ahogy figyelem, ahogy utána lógok -bár én nem csórtam el semmit-, szóval egész nagy slamasztikába kerültem MIATTA. Mondjuk egyszerűbb lenne a dolgom, ha nem rohantam volna utána, de most már olyan mindegy, nem? Kár ezen rágódni, majd megoldom. Vagy sem, de ez mindegy. Kérdéseire nem akarok azonnal válaszolni, neki az a fontos hogy a nyakába kerüljön a szerzeménye. Inkább nem válaszolok erre mégsem, mert tudnék két dolgot mondani...de az nem ilyen “rossz szokás”. Ez én vagyok, az hogy a balhézás kéz a kézben velem jár és kiutat akarok belőle találni...nos inkább hagyjuk. A nagy pofám is ehhez tartozna, hogyha elszáll az agyam, akkor durvábban betudok szólogatni. De inkább kiböki végül a nevét is, persze az enyémet már tudja, de becenevet akar rám aggatni.  
- Nem kell becenév! Eszedbe se jusson! Van egy, amire hallgatok, szóval bőven elég, nem kell az idétlenség. - szólok be neki, hiszen ezzel a becézgetésektől kitudnék szaladni a világból, főleg, hogy egy idegen akar másképp szólítani. Nem a haverjaim közé tartozik és nem is rokon...hiába most mutatkozott be, nem ugyanaz. De igaza van, a Manuel az túl hivatalos. Amúgysem szeretem, ha így hívnak, bassza a fülemet sokszor. Elég a suliban a dolog a tanároktól. De most kibírom rimánkodás nélkül. Szóval kell egy ötlet, hogyan léphetünk le feltünés nélkül. Még jó hogy ebbe a kis beugróba nem vagyunk olyan sokan, így gondolkodhatok, míg ő csendben van. Akad egy két ötletem, az ami még meg is valósítható, nos az bonyolultabb. És az pont nekem nem tetszik. Átkellene öltöznie a most vásárolt ruhámba. Igen, az enyémbe és ő meg egyből bele is egyezik. Rohadtul nem kellett volna felhoznom, mindegy is most már. Szeret öltözködni. Milyen meglepő, hiszen minden nő szeret öltözködni, szarnak általában arra, hogy sietni kellene esetleg valahová. És késés is fent állhat. Átnyújtom a táskát, azonban még közlöm vele, hogy ne szagosítsa össze. Nem akarok otthon magyarázkodni miatta. Szemet forgatok, hogy el kell fordulnom leselkedés mentesen. Könyörgöm...láttam már melltartót és bugyit is...ráadásul egyszerűbb lenne ha a sajátjaira húzná fel és akkor nem esnének le. De ő tudja. Nem okoskodok bele. Sóhajtok, nekidőlök a falnak, figyelek a kinti járókelőkre, de olykor rápillantok Kat-re is, leszarom, hogy épp miben parádézik. Férfiból vagyok és nem vakságot fogattam. Szóval időnként figyeltem, megnéztem a combját, somolyogtam az orrom alatt, ám tapló sem voltam, teljesen nem gusztáltam azért végig. A ruhás táskát visszakapom a saját ruháival együtt, szemet forgatok, hiszen már a feltételezés is nevetséges, hogy az ő kicseszett ruháit fogom cipelni. De, igen, fogom. Hiszen velem volt, mikor kijutottam a kamerák kereszttüzéből... Végig nézem tetőtől talpig és rájövök egyetlen dologra.
- Tudod...ez rajtam sokkal jobban áll. - jelentettem ki és nem akartam visszavonni ezen szavaim. Férfi ruha volt, ő meg egy csaj volt, vékony és nőies, olyan igazi csajos csaj... szusszantam, majd megindultam kifelé a rejtekünkből.
- Bűntárs a fenéket. Gyere para gombóc. - szólaltam meg, mulatságosnak tartottam a helyzetet, a somolygásom ott bujkált ajkam szegletében. Bírtam az olyan embereket, akik a félelmük ellenére is képesek voltak meglépni a dolgokat. Több volt mindez mint bátorság. Őrültség volt a javából.

Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Nem is igazán emlékszem arra, hogy mikor alakult ki nálam ez az igencsak különös hobbi, azt sem értem, hogy miért csinálom, de annyira élvezem, hogy abba sem szeretném hagyni. Mármint tudom, hogy csúnya dolog elvenni olyant, ami nem a miénk, de egy üzletből lopni mégis más érzést vált ki belőlem. Az akinek van pénze megvenni ilyen sok csillogó, méreg drág ékszert, hogy eladja, az valószínűleg nem szenved hiányt semmiben. Szóval úgy gondolom, hogy meg se kottyan neki egyetlen egy csodálatos darab hiánya. De én meg legalább boldog vagyok miatta, mert nem csak a ruhákat imádom, de az ékszereket is. Így elsősorban én járok jobban, bár most épp Manuel nyakon csípett. Remélem nem valami spicli, aki beköp majd. Úgy érzem, hogy szükséges megmagyaráznom a dolgok miértjét, viszont rosszul esik, hogy kinevet. Mi olyan vicces ebben egyáltalán? Azzal, hogy elvettem ezt a nyakláncot nem ártottam senkinek. Talán a tulajdonosnak még csak fel sem tűnne a hiánya, van ott még bőven belőle. Nekem pedig egy sem volt, hát szereztem.
- Elég egyszerű ami azt illeti. Úgy teszel, mintha vállogatnál egy kicsit, hogy melyiket vedd meg, mintha tele lennél pénzzel és megteheted, hogy vállogass, aztán felméred a terepet és hupsz... már a zsebedbe is kerül. - nem azt mondom, hogy büszke vagyok magamra - vagyis jelenleg nem, mert lebuktam -, viszont mindig ha sikerül észrevétlenül kiosonnom, akkor igazán boldog vagyok. Felsorolni sem tudnám, hogy mennyi olyan dologom van, amit véletlenül szereztem meg, fizetés nélkül. Ruha is volt olyan, amit magamon felejtettem próba közben. A kutya se vette észre, hogy a kabátom alatt ott van az a póló, amin még az árcimke is lóg. Pofon egyszerű amúgy. Bár nem túl barátságos velem, de én próbálkozok az lenni. Sokat függ jelenleg a sorsom tőle. Meg hát egyáltalán nem viccelődök vagy szórakozok. Megesik, hogy az embereknek akad valami furcsa hobbijuk, amit más nem ért. Például van, aki hobbiból gyilkolászik. Az én bűnöm azért sok más mellett eltörpül. Megkönnyebbülten sóhajtok el, és még kézfejemmel törlök is egyet a homlokamon. Legalább nem hívta rám a rendőröket. Ez igazán jó.
- Még szerencse. De ha nem lenne bajod, akkor szóltál volna nekik? - azon azért eltöprengek, hogy milyen baja lehet ilyen fiatalon. Bár, ami azt illeti én sem vagyok olyan túl öreg - bár nála lehet idősebb -, és nekem is épp elég sok problémám van. Kíváncsi lettem, hogy az övé mi lehet. A rendőrökkel lehetett már dolga? Vagy mégis mi? Azon kívül, hogy egy sorozatgyilkos, akinek én még mindig dolgozok, megkínozta. Az mondjuk elég nagy gond. Meg trauma is. Gondolom. Bár megtapasztalni nem szeretném. Én személy szerint örülök annak, hogy ismét találkoztunk, bár ez véletlen, meg sokkal nyugisabb lenne mondjuk ha egy kávét szürcsölgetve dumálgatnánk, mint így, de azért nem kéne már így beszéljen. Mintha azon a napon tudtam volna, hogy mi ez az egész. Eleve nem is rá számítottam és álmaimban sem gondoltam volna, hogy mi a valódi lényege annak a csomagnak. Ő pedig mintha rám haragudna miatta.
- Én sajnálom azt a napot, de én is csak egy áldozat vagyok, jó? Az is véletlen volt. - tényleg mindig minden véletlen körülöttem, de azt hiszem, hogy ha tudtam volna az igazságot is ki vittem volna neki azt a csomagot. Mert széppénzt kaptam érte. - Akkor ha mégsem haragszol, akár barátok is lehetnénk. Bár azt nem ígérem, hogy a balszerencse kikerül amig velem vagy. Kicsit peches vagyok amúgy. Szó szerint vonzom a bajt. - vigyorgok rá, mintha ennek annyira örülnék. De mit tehetnék? Ami történt megtörtént. Én igazán igyekszem jó útra lépni, de valami mindig történik. Most meg már mindegy. Az egész életem el van cseszve, mert egy bűnőző csicskája lettem. Vajon ha ezt tudná Manuel elítélne? Vagy tudna segíteni kimászni ebből valahogy? Nem valószínű.
- Talán majd harmadjára össze jön, hogy normális körülmények között fussunk össze. Azt mondják, hogy három az isten igaza. - vonom meg a vállam, bár igazából még a nap is elég hosszú. Ha ki mászunk ebből valahogy - mert már a bűntársam lett -, akkor csinálhatunk utána bármit. Ha nem a rendőrségen kötünk ki a végén persze. Hogyan feledkezhettem meg a kamerákról? Persze, hogy egy ekkora bevásárlóközpontban elég sok van belőlük. Vagyis ha azok az őrök elkapnak, akkor nekünk végünk. Talán meg kéne szabadulnom az ékszertől. Bár ha láttak engem akkor már tök mindegy. Lehet, hogy csak még nagyobb baj lenne belőle. Remélem ennyiért nem csuknak le. Megbolondulnék egy cellába zárva az egészen biztos. Egy kis ideig azonban elgondolkodok azon, amit mond. Jogos végülis, viszont az a rossz szokások lényege, hogy csináljuk őket, nem?
- Neked talán nincs semmi rossz szokásod? Makulátlan az életed? Nem tök mindegy már? A lényeg, hogy nálam a nyaklánc és alig várom, hogy ki érjek inenn, és fel is rakjam. - mert bizony azért loptam el, hogy ezentúl viseljem. Mert gyönyörű. Mégis annak ellenére, hogy nem értünk ebben sem egyet, azért bemutatkozok, mert tényleg elég nagy bunkóság, hogy eddig még a nevemet sem árultam el. De nem is jutott eszembe, hogy ez fontos lenne. Különben is azon a napon amikor megismerkedtünk, nem gondoltam, hogy még valaha találkozni fogunk.
- Most meg már te is. Úgyhogy kvittek vagyunk. Bár van valami beceneved? Vagy szeretnéd ha kitalálnék neked én egyet? A Manuel túl hívatalos. - forgatom meg a szemeimet, mert ha már ennyire egymásra találtunk ne szólítsuk egymást úgy, mintha valami fontos tárgyalásról beszélnénk, egymást megtisztelve, véletlenül sem tekeződve. A 21. századba élünk, ahol mindenkit másképp szólítanak, mint ahogy hívnak. Én személy szerint legalábbis utálom ha valaki Katniss-nek hív. Mindig eszembe jut mikor gyerekként valami rosszat csináltam, és tudtam, ha anya elkiáltsa magát a teljes nevemen szólítva, akkor bajban vagyok. De legalább nem utasítja el a segítséget, bár azt nem mondja, hogy mit kér cserébe. Lehet, hogy majd egyszer én húzom ki őt a bajból. Vagy még jobban bele keverem. Ez még kérdéses. Megvakarom a fejem egy kicsit arra várva, hogy találjon ki gyorsan valamit, miközben végig őt figyelem és reménykedek abban, hogy nem fog majd lelépni mégis engem meg a szarban hagyni. Mikor azonban fel teszi a kérdését, szinte értetlenül pislogok rá, majd a kezében lévő táskára, mert először nem értem, hogy mit akar most ezzel.
- Nekem mindig van kedvem öltözködni... imádom. - válaszolok aztán végül, majd el veszem a táskát tőle, hogy bele nézhessek. Aztán még el is nevetem magam az öltöny láttán. Most ez komoly? Sose öltöztem még férfinek. Egyáltalán találhat a méretünk? Ő magasab... hogy fogok abba kinézni? Persze én is vettem egy ruhát, de azt nem vehetem magamra, mert odakint mégis csak hideg van. Meg egyébként a kamera azt is láthatta, hogy a lopás előtt azt meg megvettem.
- Nyugi. Nem kapnak el. Jó móka lesz! - nyugtatom meg, bár nem vagyok ebben annyira biztos, de tetszik, hogy ilyen hülyeség az eszébe jutott. Azt hiszem, hogy igazán jól ki fogunk mi ketten jönni. - El kell fordunod! És ha leskelődni mersz, akkor kinyírlak! - még a mutató ujjam is felé emelem, bár nem gondolom komolyan. Viszont remélem, hogy ő meg igen. - Hogy érted? Szerinted büdös vagyok? Vagy mire akarsz kilyukadni?! - háborodok fel a kijelentésén, majd ha elfordult, akkor hamar ki bújok a kabátomból, hogy magamra vegyem először a zakót, közben azért figyelem, hogy véletlenül se nézzen hátra, aztán le húzom a nadrágomat, hogy a másikat húzzam magamra, bár akkora rajtam, hogy simán megbírnék kettőt is magamon. Elég hülyén érzem magam, de a lényeg, hogy megússzuk. Végül felkontyolom a hajam, hogy a baseball sapkát is felt tudjam tenni a fejemre, közben végig nevetve, mert ez a helyzet elég abszurd... meg vicces is. Még jó, hogy nincs itt egy tükör sem, hogy lássam magam. A levetett ruháimat, azzal együtt amit vettem bele gyúrom a táskájába, majd felé nyújtom. Cipelje csak ő.
- Oké kész vagyok. Egy kicsit sem vagyok így feltűnő. - mutatok végig magamon és kezdek bepánikolni is. - Ugye tudod, hogy bűntársak lettünk most már hivatalosan is? - vigyorgok rá, mert az van, hogy ha engem elkapnak, akkor őt is. Úgyhogy nagyon össze kell fognunk.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Sértettsége zavaró a fülemnek, ám nem teszem szóvá, megjegyzem, elraktározom magamban jó mélyen. Majd visszakapja, nem kell ez miatt aggodalmaskodni. Eleve nem értem, hogy miért nem a csomagküldő szolgálattal vagy futárral küldették ki akkor azt a tetves csomagot. Veszett ügy az már, de zavar. Piszkálja a fantáziámat, így még mindig az elmémben honol. És kattogok rajta. Nem sűrűn szerencsére, így van időm felmérni őt is és a terepet, hogy mekkora a katyvasz, amit maga köré kavart. Mikor kiböki, hogy mi okból tette zsebre amit, elsőre pislogok egy nagyot, szinte értetlenül, végül felröhögök nem épp visszafogott stílusban. Nem hosszadalmas a stílus, de baromi bunkó. Szóval nem tart sokáig mindez, szinte megkönnyezve nézek rá ezután.  
- Véletlen? Azt hogy sikerült? Hogy lehet valamit, ami nem a tiéd zsebre pakolni? - kérdezem, végül a tekintetem és a modorom is hirtelen átvált keményebbre. - Most csak viccelsz velem ugye? Szórakozol? - teszek fel komolyabb kérdést, hiszen nem szoktam mindezt eltűrni senkitől sem. De most akadna fontosabb dolog, amivel foglalkozni kellene, nem érhetek rá leragadni a hülyesége végett. Meg úgy alapból sem kellett volna, de már mindegy. Miért is rohantam utána? Hátha lebeszélhetem valami őrültségről? Azt már megtette.  
- Nem szóltam. Van egyéb bajom is, mint hogy velük foglalkozzam... - higgadt stílust ütöttem meg most már, változó voltam, mint az időjárás, ám ugyanolyan óvatos is. Nem akartam szem elől téveszteni, ám lebuktatni sem akartam. Nem tudom mit is akartam valójában és ez kicsit bosszantott, zavart. Tudni akartam a miérteket, ám a kérdések jelenleg még egész távol elmaradtak. Nem értem rá foglalkozni velük. Az hogy ez egy jel, ebben én is biztos vagyok, a többi meg...
- Te vagy a rossz hírek hozója, szóval annyira nem...remélem nem üldöz majd utánad a balszerencse is. - szólaltam meg, hangomban némi sértettség is fellelhető volt, ám mielőtt bármit is reagálhatott volna, csak elmosolyodtam.  
- Viccelek. Nem hiszek az ilyenekben. - nyugtattam meg kicsit komolyabban. - Amúgy meg... így másodjára sem a jó értelemben találkoztunk... - vontam vállat egykedvűen, mert a legkevésbé sem érdekelt az egész, hogy milyen típusú találkozásokról beszélünk. Foglalkozok inkább a biztonságiakkal, hiszen utána küldhette az eladó őket, erre még ráér reflektálni is, mire csak szemet forgatok. Miért kell ez a műsor? Miért!?  
- Aha, hát hogyne... - feleltem unalmas hangszínben, hiszen ezek alapján akár milliárdos is lehetne 5 másodperc alatt, mert csak úgy brahiból kirabol egy bankot. Mégis hol a francba él ez? Anyám! Komolyan? És akkor én lennék nehéz eset? Én?! Nem, nem figyelek arra, hogy miképp érez, csak a szavaira figyelek, amik elhagyják a száját. Ha már ellopott valamit akkor vállaja érte a következményeket -pff én pofázok- és ne kezdjen neki a pánikgomb nyomogatásának. Nem ér el vele sok mindent. Persze a kérdésemre egyből kérdéssel válaszol. Aprót sóhajtok a kérdés hallatán, de szerencsére folytatja. Nem csóró, rossz szokások egyike...
- Ha tudod, hogy vannak ilyen szokásaid...mi a búbánatnak jársz ilyen helyekre? - teszek fel egy felesleges kérdést, ám folytatom. - Ha nekem lennének ilyen panaszaim, hátra arcot vennék az ajtóból, ha rám jönne a kényszeres zsebelhetnék. - tárom szét a kezem, adom a megoldást számára, iszonyatos a stílusom, tudom, ez vagyok én, nem sok mindenkinek tetszik mindez, de nem is fogok változtatni. A csaj állapota, vagy abnormális viselkedése nem kóser, ez stimmt első látásra is. Szóval passzolom hogyan vergődik ki belőle...kellett nekem észre vennem? Végül a hosszas gondolatmenete után sikerül a nevét is megtudnom a kis szarkának.  
- Te már ismersz... Kat... - biccentek felé, mintegy üdvözlési módja a dolgoknak nálam. Felfogtam a nevét. Nem fogom a becenevemet megejteni felé, nálam ez nem módi, hogy idegenekkel osztozok rajta. Vannak kivételek, ez most más. Meglep a kérlelése, ahogy megragadja a karomat, hogy segítsek kijutni innen... zavartan nézek körbe, nem pirulok el, semmi ilyesmi, csak elsőre nem is tudom mit kezdjek a hirtelen jött változással.  
- Meglátom mit tehetek... - mozdulok el a faltól, hogy újra rálássak a gond másik forrására, járnak a fogaskerekeim, majd visszahátrálok a lányhoz is. Végig nézek rajta, hiszen a kamera a ruháját vette fel elsősorban, így aztán azzal kellene kezdeni valamit. Ránézek az általam vásárolt holmira...hiába bingo...utána moshatnám ki...női szaga lenne az új ruhámnak... nem fogok miatta újat venni. Kizárt! Most komolyan egy tolvajnak fogok segédkezni? És ha nem segítenék, egyszerűen csak lelécelnék? Megérdemelné. Ugye?  
- Van kedved öltözködni? - emelem fel a kezemben lévő táskát, melyben az öltöny lapul és hát akad nálam egy baseballsapka is valahol a rengetegben...ha meg nincs, hát megoldható másképp is.
- Nagyjából két percünk sem nagyon van erre, a másik oldalról is érkeznek ketten, nem lesz buli ha elkapnak és magaddal rántasz, bár akkor átkozni foglak... - nyújtom át neki a táskát, merem remélni, hogy át is veszi, át is öltözik, addig elfordulok, vagy tudom is én.  
- Csak ne szagosítsd össze... - morgom az orrom alatt végül kínosan elhúzva a szám.  

Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Mondhatnám, hogy nem szokásom lopkodni, de hazugság lenne. Mert nagyon is szeretem azt csinálni, bár én magam sem értem, hogy miért. Jó móka. Meg feltölt adrenalinnal. Na meg persze úgy lehet a legjobban spórolni is. Nem mintha annyira sikerülne félre tennem a pénzem, de legalább elkölthetem valami másra. Olyanra, amit nem tudok ellopni. Nem gyakori mondjuk, hogy ezt teszem, de most ehhez volt kedvem. Ilyenkor néha úgy érzem, mintha nem is én parancsolnék a kezeimnek. Csak megtörténik és annyi. Bár az eredeti tervem az volt, hogy észrevétlenül kisurranok és úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, de aztán ez az ötletem azon nyomban megváltozik, hogy észreveszem, hogy valaki üldöz és ettől én is igyekszem egyre gyorsabban futni, de a gördeszkával már nem voltam képes felvenni a versenyt. Bár igyekszem kapálózni, hogy szabadulhassak a karomon lévő szorítástól, mikor valami eldugott folyósóhoz érünk még dühös is leszek, amiatt, hogy még erősebben tart, felszisszenek és szeretném elküldeni melegebb éghajlatra is, amig le nem esik, hogy ki az, aki elől egészen eddig menekültem. Először megfordul a fejemben, hogy a dilis főnököm valami újabb játszmája lehet ez is, de aztán el is hesegtetem ezeket a gondolatoka a fejemből, mert ez tutira lehetetlen. Nem azt mondom, hogy nem hinnék a véletlenekben, de azért mekkora az esélye annak, hogy épp Manuel legyen az, aki egy Plázában kezd üldözni? Miért is tenné amúgy? Bár számon kérem, de a válasza meglep. Mintha meg lenne sértődve. Hiszen még a házába se hívott be egy kávéra... mit kellett volna csinálnom?
- Először is én nem szoktam csúnyán beszélni. Vagyis csak nagyon ritkán. Másodszor pedig... nem azért kaptam fizetést, hogy magamról meséljek neked... - forgatom meg a szemeimet és érzem, hogy lazít a szorításán, de már mindegy. Egészen biztos, hogy egy ideig rajtam marad a nyoma. Bár illendő lett volna legalább bemutatkoznom neki az igaz, de abban a  helyzetben valahogy eszembe se jutott. Mellesleg pedig azzal a nappal kezdődött meg minden, néha még a napot is átkozom, hogy elvittem neki azt a csomagot. Nem azt mondom, hogy bármi bajom lenne vele, biztosan egy rendes srác lehet... de ha nem viszek neki csomagot, akkor nem tudok meg semmit, és ha semmit nem tudok akkor nem leszek kíváncsi. És most nem lennék ebben a helyzetben amiben. Kicsit mégis bepánikolok, amikor tudatja velem, hogy tudja, hogy mi van nálam. Ez elég nagy baj, mert nem tudom, hogy bízhatok-e benne, és azt sem, hogy minek jött utánam.
- Hát... csak véletlen volt. De természetesen ha már nálam van megtartanám. - vonom meg a vállam, mert nem tudom mit hisz. Bár abban a percben mikor zsebre vágtam nem is volt időm átgondolni, hogy mit teszek vele. Megtetszet, így hát elvettem. Nem olyan nagy bűn ez. - De hé figyelj... ugye nem szóltál a rendőröknek és nem is fogsz? - pillantok rá, majd a karomon lévő kezére és abban is bízok, hogy elrángatni sem akar, hogy vissza adjam azt a tulajdonosának vagy valami. Mert ha ilyen gondolatai lennének, akkor megharapom és kénytelen lesz úgyis elereszteni.
- Talán ez valamiféle jel lehet. De... olyan rossz velem találkozni? - nézek rá értetlenül, mert én nem ártottam neki egyáltalán. Ha elfelejtette volna, nem én voltam az aki megkínozta, így nem is értem, hogy mi baja velem igazából. Megkönnyebbülök mikor végre elengedi a karom, a kezemben lévő szatyrot le rakom a földre és a felszabadult kezemmel megdörzsölöm a szorítása helyét, miközben leskelődik. Ez tényleg fájt. Idegesen túrok a hajamba mikor vissza fordul felém és meghallom szavait. Basszus a kamerák... azokra nem is gondoltam. Most vajon mi fog történni?
- A francba! Nem gondoltam ennyi mindenre. Azt hittem, hogy csak fogom a nyakláncot, lelépek vele és minden megy tovább. Ha nem kergettél volna meg és rángattál volna ide, már valószínűleg rég egy taixiban ülnék. - persze tudom, hogy ez nem biztos, hogy pontosan így meg is valósult volna, sőt amilyen peches vagyok valószínűleg hamarabb elütött volna mondjuk egy autó. Minden amit kiejetek a számon a pánik mondatja velem, mert még csak az hiányzik, hogy a rendőrségen kössek ma ki. Vagy ami még rosszabb, hogy mutassanak a tévében. Nem is vagyok én olyan rossz azért. Csak szeretem azt ami szép és még csillog is. Kérdésére nem válaszolok azonnal, mert nekem is meg kell gondolnom mindezt. Neki nem adhatom be, hogy egy cirkusz tulajdonos titkárnője vagy micsodája lettem, mert tutira úgysem hinné el. Az igazat pedig meg ugyan nem köthetem az orrára, mert az szigorúan tilos.
- Milyen munkámmal? - pislogok rá úgy, mintha nem érteném, hogy miről beszél, majd a zsebembe rakom a kezem, de csak azért, hogy meggyőződjek arról, hogy a nyaklánc biztosan nem esett-e ki miközben szaladtam. Szerencsémre megvan. - Tudod most is van nálam pénz... nem vagyok csóró ha arra gondolsz... ez csak... egy rossz szokás. - és úgy vonom meg közben a vállam, mintha ez annyira normális lenne. Tudom, hogy nem az, de ha már megtörtént, mit tehetnék? Már csak azt kéne kitalálnom, hogy hogyan keveredjek ki belőle.
- Öhm... azt hiszem még nem is mondtam a nevem. Katniss. De szólíthatsz Katynek. - mosolygok rá kicsit zavartan, bár az igaz, hogy így igazságos. Ha már én tudom az Ő nevét, akkor neki is kijár ennyi. Talán még lesz olyan, hogy véletlenül össze futunk. Sosem lehet ezt tudni. - Figyelj... Ha segítesz innen ki jutni valahogy, bármit kérhetsz tőlem cserében jó? Csak pénzt ne. Bár mindegy. Azt is tudok szerezni akár. Csak légyszi segíts. - miközben beszélek megfogom ezúttal én az ő karját és szinte könyörgő tekintettel nézek rá. Nehogy nekem itt hagyjon ekkora szarban. Tudom, hogy én kevertem magam abba, de ha már itt van, akkor segíthetne tényleg. Valahogyan.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Nem számítottam rá, hogy ekképpen fogunk összefutni. Kellemesebb körülményekre gondoltam, vagy semmilyenre és semmikorra sem, hiszen ő volt a rossz hírek hozója. Persze hogy felismertem, az ő arcát nem is lehetne azok után elfelejteni. Dühös vagyok-e rá? Nem, rá nem. Bár annyira viszont igen, hogy rajtakaptam egy ilyenért. Lopott. Mert ez az volt. Elemelte és elszaladt vele...nyilván én nem tettem ehhez hasonló botorságot, nem akarom, hogy még ennél is jobban megbélyegezzenek. Elkapom és elvonulunk kettesben egy csendesebb folyosóra, ahol nincs rálátása senkinek se ránk. Hiába erősködik, a szorításom nem gyengül le, olyan szinten fonódnak rá ujjaim, hogy szinte belefehérednek azok. Ahogy rákérdez a felismerés után csak akkor szusszanok. Felismert. Végre. Bár nem értem miért szaladt el előlem? Bár sejtem, nem érdekel mégsem a válasza. Amikor az elvonulásra kérdez rá, csak összeszűkülnek a szemeim és mégis felvonom az egyiket a magasra.  
- Persze, mert nekem ezekre van időm. Futkosni egy idegen lány után, aki a múltkor annyit nem mondott magáról, hogy bazdmeg. Illetve azt pont hogy hallottam... - szinte sértetten vágom vissza a szavaimat, enyhítek a szorításon, hiszen lüktetnek az ujjaim, itt a vége ennek. Mérges vagyok, de mégsem, hiszen nem az én dolgom lenne, hogy mit is művel itt errefelé. De legalább életben van. Vajon visszament ahhoz az őrülethez?  
- Mi volt a gondolatod azzal? - kérdezek rá végül amúgy, hiszen piszkálja a fantáziámat, hogy mi volt a terve ha nem kapják el? Mi van ha kihívom rá a zsarukat, vagy más teszi meg, aki nem ennyire könyörületes, esetleg az kapja el? Durvábban kezelné a helyzetet, jó az enyém sem ép finomkodó. Vagy nem kapott elég pénzt esetleg az előző munkája során?  
- A sors hülye fintora, hogy megint találkozunk... - engedem el végül és kikukucskálok a folyosó másik részére, de egész véletlen kereső és figyelő fickók, valószínűleg biztonsági őr nézelődik sorban mindenki arcára rápillantva, a beszélőkéjébe pedig kommunikál is. Szívás. Szóval visszatérek a lányhoz és a szemeibe pillantok.
- Mákod van. Keres máris 2 biztonsági őr. Mit hittél amúgy? Volt három kamera is ami téged vett... - szusszantam az arcát figyelve. A józan eszemre kellene hallgatnom, de mégis van bennem valamennyi együttműködés, hogy kisegítsem. Egy tolvajt segíteni? Hogy én ezért mekkora szart kapok majd. Főleg ha bárki is rájön majd. Remélem senki. Bár a kamerák engem is felvettek, hogy kivágódok az üzletből. De az én kezemben csak a táska volt, amelyben az öltönyöm díszelgett. Ott volt a számla róla, azt nem loptam. Szóval...de majd észben tartom, hogy Keegannak is vegyek valamit, csak előbb rendezzem el eezt. Valahogy.  
- Mi van a munkáddal? - teszek fel egy kérdést és kipillantok ellentétesen, mint amerről az őrök is érkeznek. Kiutat keresek, bár ezen a tömegen keresztül kétlem hogy hamar keresztüljutunk majd. Kell egy terv... gyorsan.
- Mit is mondtál? Mi a neved? - nézek rá a lányra és a kezembe veszem végül a deszkámat, el ne hagyjam félúton valahol. Nem mutatkozott be a múltkor, mikor rájött ki küldte számomra a dobozt. Bár azt sem hitte el, hogy a dobozt jó helyre hozta-e...mert idősebbre számított. Hát hogyne! Hogy lehet valaki ennyire süsügér? Bár hogy ezt magamra, vagy rá... talán mindkettőnkre igaz midez.  

Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Fogalmam sincs, hogy milyen gondolatok jártak akkor a fejemben, amikor a zsebembe raktam a nyakláncot, azt sem tudom, hogy miért tettem, de ha már megszereztem, akkor igyekeztem azon lenni, hogy minél hamarabb elhagyjam a helyszint és lehetőleg úgy, hogy ne tűnjön fel senkinek sem az ékszer eltűnése, sem pedig a furcsa viselkedésem. Már gyerekkoromban kialakult bennem ez a furcsa szokás, hogy üzletekből lopjak el valamit, még pszichogushoz is vittek ezzel a problémával, aki azt mondta, hogy majd kinövöm, de még mindig megmaradt. Pedig esküszöm igyekszem nem el venni semmit, ami nem az enyém. Most is igazán azon voltam, hogy vissza fogjam magam, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt ezt megtennem. Ilyenkor általában mindig meg is bánom azt, csak már késő, hogy vissza tegyem. Mert el venni észrevétlenül sikerült, de most hogy forduljak vissza és rakjam azt a helyére úgy, hogy azt se vegye észre senki? Megfutamodok, hátra pillantok és ekkor tűnik fel, hogy valaki még szintén szalad, és esküdni mernék, hogy épp utánam. Ettől pedig csak még gyorsabban kezdek menekülni, még szinte egy idős nénit is sikerül fellöknöm, aki hangosan kiabál utánam valamit, de nem törődve vele rohanok tovább, hogy le rázzam magamról azt, aki a nyomomban van. Nem sikerült ki vennem, hogy ki is az, az egyedüli ami biztos, hogy egy srác. Bár az még mindig nem igazán tiszta, hogy valóban engem követ-e, vagy csak valami más ok miatt rohan ő is. Talán neki is sikerült zsebre vágnia valamit. Újból vissza nézek abban reménykedve, hogy leráztam, vagy ő inkább más irányba menekül, de még mindig utánam siet, ez pedig nagy pánikot kelt bennem. Azon töprengek ezúttal, hogy vajon látta-e, hogy elloptam a nyakláncot és azért akar elkapni, vagy valami őrült ő is, aki rám feni a fogát épp. De mégis miért? Be veszem a kanyart, hogy valahol elrejtőzhessek, de kkor minden egyszerre gyorsul fel. Az üldözőm megragadja a karomat, mire felszisszenek, és a következő pillanatban már egy csendesebb folyósón kötünk ki. Idegesen kezdek kapálózni a szorításától és azzak a kezemmel, amelyikben a csomagom van még dühösen taszítok is egyet a mellkasán mérgemben, mert nem ereszt el és félelmemben is, mert fogalmam sincs, hogy mit akar. A felismerés azonban, hogy ki is volt az üldözőm szinte ledöbbent, így már nem si kapálózok tovább csak értetlenül nézem Manuelt, akinek a csomagot kellett szállítanom, és ahonnan minden elkezdődött.
- Te? - nézek rá értetlenül, majd a a karomra pillantok, amit épp úgy fog, mint azon a napon. - Mégis miért követsz? Ez valami mánia nálad, hogy a lányokat hurcolod magad után? - pislogok rá, és próbálok rájönni, hogy mit akarhat. Remélem csak véletlen, vagy valamit ő is csak félre értett, vagy csak beszélni akar épp, vagy bánom is én... csak ne legyen az, hogy látta, hogy mit raktam a zsebembe. Vajon a rendőrséget is értesítette, ha mégis észre vette? Vagy ő maga fog átadni nekik vagy az üzlet tulajdonosának? Vagy mit szeretne? Tényleg nem értem.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Nem, valahogy nem fűlött a fogam ahhoz, hogy új öltönyt és ahhoz igazodó nadrágot vegyek. A suli kérte az olyan napokhoz, az előzőt felpróbáltam és hát...kissé elhanyagolt állapotban maradt a legutóbbi használat óta. Szakadt, cigiszagú és hát a mosást sem látta, szóval a mosása egyenlő volt a katasztrófával. És hát össze is ment ez biztos, vagy én híztam... pasz. Szóval vennem kell újat. Egyedül. Szóval fingom sincs, hogy merre fogok jó kinézetűt találni és hogy olcsót...egy ilyenért nem fogok kiadni sokat. A szüleim szeretik, ha az ilyenekben (is) jól nézek ki, szóval a szín és forma sem mindegy, de a lelkükre adtam, hogy egyedül is menni fog és hogy nem veszek mást a pénzből, amit szánék rá. És hogy nem elsőre választok, átnézek mindent, amit a képembe tolnak a “szakértők”. Rohadtul utálok kiöltözni, az öltönyökkel kitudnának kergetni a világból. Inkább a szakadtass farmereket preferálom. A feliratos pólókat. A bőr karkötőket. Sportcipők. Talán acélbetétes bakancsom nem volt még annak ellenére, hogy olykor befigyel egy kis rock felém. Lényegében csak azért nincs olyanom, mert rohadt drága egy olyan bakancs és mert kényelmetlen. És amikor először és utoljára hordtam, olyan szinten feldörzsölte a sarkam, hogy inkább átpasszoltam a haverjaim egyikének. Szóval jah, finnyás vagyok bizonyos termékekre, bizonyos színekre és az sem mindegy hogy mennyire hosszú a póló... de most még ezzel sem kell foglalkoznom, hiszen nem pólózhatok. Majd csak ha megvásároltam ezt a hiper-szuper öltönyt és a hozzá való szarságokat. Egy vagy két iskolai ünnepségre. Pont a mai napot választottam tömegközlekedésre, dehát az őseim most nem értek rá, hogy elfurikázzanak, taxit meg most nem értem rá bevárni. Vagyis hát csak járt az agyam és a deszkámat is magamhoz vettem, haza felé menet majd azzal bravúrozok. De mivel most dolog van, így a bevásárlóközpont épületéhez érve csak egy keserű sóhajt eresztettem meg. Nem akartam ezt az egészet, de mégis megléptem és betettem a lábam a nyüzsgő helyre. Már csak azt a boltot kellene megtalálnom, ami még öltönyt és szettet is árul. Szóval küldtem egy sms-t az egyik haveromnak, hogy hol találkozhatnánk...nem, nem akartam össze cseszni az új ruhát, de kellett a kárpótlás. Egy kis piálás, ökörködés, dumálás, bármi jöhet ilyenkor. Valamit valamiért típus voltam és az lényegtelen, hogy kivel és miért. Talán egy óra is eltelt mire a megfelelő boltot és ruhát is kiválasztottam. Minden passzolt és igazodott hozzám, a színe és az anyaga is kitűnő volt. A nadrággal majd anyát zaklatom, hogy tegyen rá plusz egy gombot, hiszen hosszra és minden téren megfelel, egyszerűen csak lecsúszik rólam. Talán egy öv segítene rajta. Valami menő. Szóval fizetés után távoztam, rengeteg pénzt hagytam ott ezért a gúnyáért... de legalább majd kinézek valahogy. Ahogy kell mondjuk. Már csak egy övet, egy kiegészítőt kellett szereznem mellé. De mi lenne, ha egy hozzá passzoló bőrkarkötőt is vennék? És akkor lenne egy másik is az mellett, melyet Keegantól kaptam? A karórát nem komálom, arra ott szolgál a mobil kijelzője is, bőven elég a családban egy karórás bolond. Elég sok futkos ilyen a világban, nem kellek én is ide ehhez. Persze azért átnéztem, hogy mennyi minden van és hogy egyáltalán van-e szükségem bármire is. Amire szükségem lenne, arra nincs elég pénzem, ilyenre elkölteni pedig az ősök sem engednének...szóval marad a majd saját keresetből költekezés. Ám arról nem mondtam le még, hogy Keegannak is szerzek valamit. Elakarom jegyezni a közeljövőben, ám még nem volt hozzá merszem és még gyűrűt sem szereztem. Drágák...a legolcsóbb pedig nem tetszik és hát ihletem sincsen ahhoz, hogy hogyan állhatnék ehhez hozzá. Igaz, hogy a lépéseim máris a következő helyre érnek, ahol aztán a gyűrűk felé kanyarodok. Csak nézek és agyalok, hogy vajon mi lenne a helyes? Az üvegtárolókat figyelve a periférián túl észreveszek egy árnyat, egy lányt, aki ugyanúgy figyeli az ékszerek sokaságát, ám az a mozdulat...még a figyelmemet is felkeltette. A kamerák nem olyan szögben vannak, hogy kiszúrják, a biztonsági őr pedig fingom sincs hol csatangol, az eladónő pedig mással diskurál. De láttam, amit láttam, az pedig szúrja is a szemem...főleg hogy láttam az arcot, ami ismerős volt...mintha már láttam volna valahol! Amint a kijárat felé kezdett indulni, hát nekem sem kellett több. Abbahagytam minden féle bámulást, amit még ki sem fizettem, de kinéztem magamnak, azt visszaszórtam a helyére, vagy nem a helyére és a lány után indultam a deszkámat szorongatva. Az üzlet riasztórendszere, ahogy amaz átlépte a kaput, már riasztott is, magam is átléptem azt, majd meglódultam a lány után. Nem akartam szem elől veszíteni, szóval semmi pénzért sem lassítottam. Még akkor sem, mikor a folyosókon több ember császkált a bevásárlásokat követően. A hangzavar is elviselhetetlen volt, jobb szerettem ilyenkor zenét hallgatni, de nem számítottam ilyesmi pálfordulásra. Volt némi előnye a csajnak, ám nekem is. Nem tudtam eltéveszteni őt senki másra sem, folyamatosan láttam őt, ha még sem akkor is úgy alakítottam, hogy szem előtt legyen. Mikor meguntam a tömeget hát átvágtattam a padok tetején, majd egy mozdulattal magam alá tettem a deszkám és azzal utat is nyitott nekem a tömeg előtt. Hamarabb utolértem őt, megragadtam a karját egy gyors mozdulattal majd a mosdókhoz vezető folyosóra kanyarodtam be és fékeztem is le azzal a lendülettel. A szapora légvételt visszaszorítottam, ismételten nem engedtem el őt, pont, mint korábban.


Öltözet-Megjelenés