Keegan & Manuel

**Keegan Whinett**

-Hát ez egy jó kérdés.. igazából nagyon szeretnék rá igent mondani, de attól tartok, hogy ha ott vagy akkor anya megpróbálná az egészet átforgatni abba, hogy a te hibád és miattad változtatok, annak pedig minden lehetőségét kizárná, hogy tényleg ezt akarom. Szóval azt hiszem ezt megpróbálom végigcsinálni egyedül, maximum menedéket fogok kérni, mert igen nagy esélyt látok arra, hogy azután a beszélgetés után néhány napig szerencsésebb, ha nem találkozom vele.-Manolo mindig mindenben támogatott, így abban sem kételkedem, hogy ha most annyira elfajul a helyzet otthon, akkor valamit ki fogunk találni. Innen már nem fogom meggondolni magamat. Túlságosan tetszik, amit megálmodtunk.. pontosabban én.. ő csak felnyitotta a szememet, hogy akármennyire is nem úgy tűnik akkor is van választásom.
-Tudom, és nagyon szeretlek ezért... is.-azt hiszem nekem ez az egyik legfontosabb dolog egy párkapcsolatban, hogy érezzem a másik feltétlen támogatását, hiszen ezt otthonról nem kapom meg, pedig rettenetesen vágyom rá. Nem baj, amíg ő itt van nekem és legalább tudom, hogy valaki mindig az oldalamon áll, addig biztosan minden rendben lesz.
A menetrendre csak pillázik néhány másodpercig. Lehet, hogy egy kicsit túlpörögtem vagy hadartam vagy úgy számoltam, mintha 48 órából állna a nap, nem tudom.
-Ez legyen inkább egy iránymutatás, aztán majd meglátjuk ahogy halad a nap. Nyilván nincs semmi kőbe vésve, hiszen lehet, hogy az állatkert meg az ebéd után azt mondjuk, hogy elég is volt a kirándulásból.-vonom meg a vállaimat. Én semmihez sem ragaszkodom, hiszen ritkán alakul minden úgy, ahogyan azt az ember előre eltervezte.
-Szuper!-mosolygok egy nagyot. Így hétvégén jobb, ha felkészül az ember, hogy valóságos tömeg lesz az állatkertben, bár én abban még reménykedek, hogy a legtöbben majd csak néhány órával később, esetleg ebéd után veszik majd célba New York egyik fő látványosságát. Ez egy naiv álom, de semmi gond.
Kérdésére horkantva felnevetek és megforgatom a szemeimet.
-Igen.. pont így gondoltam, hogy meredten bámulok egy pingvin szemébe, miközben csirkeszárnyat eszek.. túl jól ismersz már.-vigyorgok miközben kicsit jobban hozzá bújok, amikor megkapom a puszit a göndör tincsek közé.
-Huhh jót kérdezel.. öhm... ASPCA? Ott már úgyis ismernek minket szóval nem lenne egy fél nap a papírmunka és tudnánk egyet sétálni az East River partján a Carl Schurz Parkban, mint a múltkor.. tavaly.-hát igen az már nem tegnap volt, hogy a múltkor jelzőt használjam. A parton egyébként is nagyon szeretek lézengeni, bár nekem szinte mindegy, amíg Manolo mellettem van.
-Ajj már..-nyögök fel egy nagy sóhajjal.
-Hogy lehetsz máris ekkora buli gyilkos?-lebiggyesztem az alsó ajkam, mintha most tényleg szíven ütött volna a dolog, pedig tisztában vagyok azzal, hogy nem vihetek semmilyen állatot haza... ahogyan azzal is, hogy ha ezt most így nem mondja ki, akkor valószínűleg ezzel később lenne baj, amikor el kell engedni a mai kis állatkánkat, akinek adunk egy kellemes délutánt.
-Oké, megígérem. Nem lesz sírás... de csak azért mert félek, hogy ha megint bőgök, akkor többet nem viszel ilyen helyre.-nevetek lábujjhegyre emelkedve, hogy adhassak egy csókot az arcára, ezzel csak néhány lépésre meglassítva a tempónkat.
-Haza kell menned este vagy alszol nálunk?-kérdezem megvonogatva a szemöldökeimet.

To Manolo.

“Fight for your fairytale.”

BEE
@outfit

**Manuel Valderrama**

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Valami mindig közbe szól. Igen, az élet ilyen, ehhez hozzászoktam már az évek leforgása alatt. Ilyen a baleset is, ilyen volt anyám terhessége is, a jegyeim is és a haveri köröm szétválása. És még sorolhatnám ezeket, de nem lenne elég hozzá egy teljes nap sem. Az élet benyalhat! És be is fog, akár akarod, akár nem. Az meg hogy bennem több-e van, mint eddig volt, az most mindenki láthatja. A szorgalmam javult az biztos, de a magatartásom ugyanolyan hanyag, mint eddig. Egy hangyafasznyit javult csak mondhatni. Se gáz, ez vagyok én. Nem bánom és nem is szégyenlem magam ez miatt. Miért is kéne saját magam szégyelleni? Sosem szoktam és nem most kezdem el ez miatt. Keegan sosem fújjol rám, így a spontán nap miatt sem, amit elterveztem, hogy vele akarok ma lógni, vagy élni... tök mindegy. Csak távol az egész zűrtől körülöttünk. A kívánságot még ki kell találnia, így várakozok, hogy vajon mi lesz a nagy óhaja, sóhaja. Remélem olyan, amit teljesíthetek, de érte a csillagokat is lehoznám. Szóval nem is értem, hogy mit is agonizálok ezen még. De mivel ismerem őt, mint a tenyeremet, nem fog 5 percen belül elém állni ezzel. Az viszont meglep, hogy még nem hozta fel a családja előtt a nagy tervet és ez még a képemen is látszódik. Komolyan meglepődtem. Nem szólt még, aztán mindjárt itt van a ... a minden is. Szorít az idő, szóval hamar itt lesz. Mégis mire vár még? Az anyja se így se úgy nem fog örülni neki. Előbb túl kéne esni rajta, aztán tojni a másik véleményére.
- Én ezt értem, tényleg...segítsek színt vallani esetleg? - kérdezem komolyan, mert van benne némi tartózkodás ezt illetően és szeretném ha nagyobb teher esne le róla. Persze megértem, ha nemmel válaszol, hiszen ő tudja a legjobban, hogy mikor érdemes megemlítenie és azt is tudja, hogy milyen stílussal szólítanám le az anyját. Persze az idősebb résszel tisztában vagyok és meg is adom a tiszteletet ilyen téren, de ennyiben ki is merülök lényegében.
- Szívesen segítek bármiben, tudod jól! - szólok még ezen téren is fel, hiszen, ha veszekedés lesz, akkor jöhet hozzánk is...bár jobb előbb túl esni a veszekedéseken is. Ezt én is tapasztaltam párszor saját kútfőből. Előbb szabadulsz mód...végig hallgatod, azt csá. Max rájuk pörögsz és oltod őket, de aztán majd vége lesz. Végül elő áll a tervével, hogy mihez kezdjünk magunkkal. Csak pislogok kicsit, hiszen próbálom a szavait utolérni, nehezen megy csak szólok.
- Mit szólok? Várjál már! Ezt mindet ebben a sorrendben szeretnéd? - kérdezek rá azért, hogy biztos-e ebben? Bár tutira kimondta, így ez 100%-os programnak tűnik.
- Tízre oda érünk nyitásra az állatkerthez. - nézek rá a mobilomra, hogy az időt meglessem, hiszen néztem már az oldalukat, megnéztem a jegyet, hogy mikor nyitnak, hogy mit érdemes megnézni. Azon kívül, hogy az állatokat... nem lesz unalmas napunk, rendben.
- A csirkeszárny zabálást az állatkertben gondoltad? Biztos jó ötlet a pingvinek előtt enni olyat? - heccelem kicsit, tudom jól hogyan értette a dolgokat. Persze magamhoz vonom, hogy csókot nyomjak a feje búbjára kicsit megsomolyogva a dolgot, majd a többin is elgondolkozom.
- A kutya sétáltatás is jól hangzik. Melyik menhelyre gondoltál? Nem mindegy szerintem... - vonok vállat, hiszen ő választja most ki, hogy melyik területen grasszáljunk, bár spontán napnak indult...de azért még kioktatom, hogy tudja, hogy Manoramával van, nem a barátnőivel.
- Nem fogadunk örökbe sem állatkerti majmot, van belőle rengeteg az utcán! És kutya macska is marad a séta után a rács mögött. Vili? - próbálok egyezkedni vele a viccesebb stílusban, hiszen, ha rá jön a cukiskodhatnék, akkor szelfit is nyomat minden édes állattal. Ilyenek a nők... elfogadom.

♡

**Keegan Whinett**

-Bahh... remélem igazad van, mert jelenleg egy végtelen ördögi körnek tűnik és mindig van valami, amit finomítani kell a rajzokon.-sóhajtok fel. Kis hátrányban vagyok, hogy a többi jelentkezővel ellentétben én nem arra tettem fel az eddigi éveimet, hogy a könnyebbséghez szükséges képességeimet csiszolgassam, hanem a tánc irányában ténykedtem, de ott szorgosan. Most viszont azokat az energiákat csoportosítom át ebbe, de akkor is le vagyok maradva. Csak reménykedni tudok, hogy nem ez fog majd az utamba állni leküzdhetetlen akadályként. Talán éppen erre a kikapcsolódásra és feltöltődésre van szükségem, hogy meg tudjam mászni a következő lépcsőfokokat, hiszen amikor az ember agya zsibbad a túlterheltségtől aligha képes valami lélegzetelállítót alkotni. Manolo más módon is el tudta volna érni, hogy totál kiadjam magamból a stresszt, de borzasztóan jól esik, hogy a minőségi időtöltés mellett döntött.
-Helyes. Büszke vagyok rád. Hamarosan mindenki látni fogja ezt, akinek valaha bármilyen kétsége volt ezzel kapcsolatban.-mindkettőnknek az volt most a fő prioritás, hogy a lehető legjobb lezárást tudjuk adni a gimnáziumi éveknek, a maximumot nyújtsuk ezzel pedig minél jobb pozícióba legyünk, amikor mérlegelik, hogy kik kerülnek be a limitált számú helyekre az egyetemen. Örülök, hogy a baleset nem fosztotta meg őt a jövőjétől, a terveitől, amiket szerintem egytől egyik mindent megérdemel. Tudom, hogy mennyire nyomasztja még mindig a dolog, így a mai nap fő célja, hogy mindkettőnk gondolatait teljesen más irányba tereljük és éljünk egy kicsit.
Szinte ismételten elkalandozunk, hogy most akkor megyünk valahova vagy visszafordulunk, bár ez kicsit sem meglepő a mi esetünkben. Mosolyogva, sőt nevetgélve figyelem, hogy mekkora hatással van rá, hogy milyen állapotban találhatott volna, ha kültéri program helyett csak azt kérdezi, hogy átjöhet-e.
-Persze, hogy nem baj.. sose baj, amikor ilyen lelkes vagy.-vigyorgok rá, hiszen az esetek túlnyomó többségében nagyon is élni szoktam azzal, hogy ennyire könnyen meg tudom őt mozgatni... ahogyan ő is engem.
-Szóval semmi konkrétum. Szuper. Szeretem a spontán napokat.-főleg úgy, hogy nem sok jut belőlük, de Manoloval úgyis könnyű sodródni lesz ami lesz alapon.
-Egy kívánságot. Hajajj. Most nagyon megleptél ezt még ki kell találnom.-gondolkozok el azonnal, hiszen a lehetőségek száma végtelen és most úgy érzem magam, mint egy gyerek az édességes sorban. Nem is tudom merre kapjam hirtelen a fejemet.
-Szupi mindjárt kitalálom.-addig meg sétálgatunk, hiszen miénk a nap.
-ÖööÖÖööÖööÖ. Nem.-sütöm le a szemeimet. Illett volna már átesnem ezen a nagy beszélgetésen de se erőm, se kedvem nem volt hozzá, így halogattam, hogy békésen csinálhassam a portfóliómat anélkül, hogy bárki .... khm anya khmm... megpróbálna bezavarni...
Apának említettem félszóval, hogy más is érdekelne, de azt hiszem pont rossz pillanatban kaptam el, mert rohadtul nem ért rá, így csak hümmögött, bólogatott és jött a szokásos 'az lesz amit szeretnél, kincsem' válasz és már csatlakozott is be a következő meetingbe.-apa elég sokat dolgozott mindig, de az utóbbi 3 évben ez gyakorlatilag megduplázódott, hiszen kinevezték csapatvezetőnek a programozó csapat élére, ezzel pedig elég nagy felelősség ült a nyakába. Már nem "csak" ül a gép mögött és írja a kódsorokat, hanem rengeteg tárgyalásra, megrendelői találkozóra is jár.. így pedig elég kevés ideje marad minden egyébre.
-Anyának egy szót sem mertem még szólni. Majd akkor ha már le van adva a portfólió... addig nem akartam kiborítani a bilit. mert még a végén valahogy keresztbe tenne. Ha minden kész akkor már sokat nem tehet azon kívül, hogy mérhetetlenül csalódottan méreget. Azt pedig már úgyis megszoktam.-vonom meg a vállaimat. Semmi újdonság nem lesz csak túl kell élnem egy-két nap tömény veszekedést.
-Jó... akkor terv... Central Park állatkert, fagyizunk egyet közben, utána eszünk csirkeszárnyat ebédre és aztán elmegyünk menhelyre kutyát sétáltatni délután. Mit szólsz?-kérdezem, hogy legalább legyen valami kiindulópont, hogy merre esz majd minket a fene. Ha közben jön valami új ötlet, akkor változtatunk.

To Manolo.

“Fight for your fairytale.”

BEE
@outfit

**Manuel Valderrama**

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Mikor a művéről beszél elmosolyodok, hiszen tudom, hogy anyai apait beletesz, hogy szemet gyönyörködtető látványban legyen az embernek része. Így nem is kételkedek egy pillanatra sem a képességeiben.
- Hamarabb kész leszel, mint azt gondolnád. - bíztatom, hiszen ellenkezőleg nem is tennék effélét, sosem szoktam lehúzni, inkább felemelem őt, hogy ragyogjon. Más kérdés, hogy mikor szoktam másfelé terelni, hogy az én szerény személyem mit gondol a táncról, az édesanyja épelméjűségéről. Az most nem való ide, nem is hozom fel, jobban érdekel, hogy a rajzai helyénvalóak-e. Amúgy is felhozza a családját, hogy nincsenek is otthon, elmentek valami partira, egyből a gondolataim az üres házon kavarognak, hogy leléptünk szinte azonnal, ahelyett, hogy... Tökéletesen jól döntöttünk. Az életünk nem állhat csak a szexről...tudom, fiatalság, bolondság...de akkor is. Az hogy velem mi van teljesen mindegy. Mindennap más történések lépnek életbe, holnap is más helyzet lesz, de mondhatni nyugodtabb vagyok...nem épp balhéktól mentes, de finomabb volumenű mind.
- Megmutatom az ősöknek és a tanároknak, hogy több van bennem, mint amit az eddigi években lehoztam... semmi extra. - tömören ennyi a dolog, de ebből lerí minden is a napjaimról, nem mesélek semmiről sem, hiszen nincs olyan dolog ami érdekes lehetne. Tanulás tanulás hátán, néha egy kis balhé és az unatkozás... néha besegítek otthon ha olyanom van és ennyi. Meg ugye tervezgetek a jövőt illetően...meg a baleset résztvevőjét látogatom, de ez mindennapos, így feleslegesen emlegetném. Nem is számít, nem jelent annyit számomra, mint Keegan, csak a bűntudat és hogy jobban legyen. De csak magamat bizonygatom ezzel... nem is számít, így nem is hozom fel a lányt. Csak megszorongatnám vele magamat érzelmileg és ma nem ezért akarok bőgni a nőmnek. Sőt...bőgni sem akarok...főleg ha tehetek a dolgokért. A habfürdő és a mezítelenség hallatán egyből megugrik a vérnyomásom, igazgatnom kell kicsit a gatyámon, túl sokat gondolok bele és még a napot is átváltoztatnám. De hamar elillan ez a nyomás, hiszen megemberelem magam végre. Persze kinevet, de nem bánom, emberből vagyok, tévedhetek. Fejet ingatok...
- Ez nem nevezhető bajnak... - somolygok kicsit, majd fordulok úgy végre, hogy mehessünk tovább az utunkon. A kérdése elgondolkodtat pár másodperc erejéig, de aztán rápillantok.
- Ide is, oda is, kicsit amoda is. Eszünk iszunk, mulatozunk, csak épp kocsmába nem ülünk be. Amúgy csak veled akarok lenni. Teljesen mindegy, hogy azt az időt merre töltjük. Nézhetünk egy filmet, beülhetünk hamburgerezni, vagy csak szárnyasokat etetünk a parkban...esetleg egy állatkert...vagy bemegyünk egy menhelyre segédkezni... bármi megteszi, csak had legyek veled. - magyarázok bő lére engedve a szavaimat, hiszen most minden mindegy majdnem hogy csak. És még menősködnöm sem kell, sőt a bunkó stílust elő sem veszem...felesleges.
- Ééééés teljesítem egy kívánságodat bébi. Szóval had halljam. - huncutkodom vele, közel hajolok, hogy ajkaira kapjak, majd a csók után a mosolyom is megmarad. Jó végre kijönni otthonról. A szavaimat is komolyan gondoltam, szóval semmi poénos nem volt benne.
- Átruccanhatunk másik városba is, vagy hajókázzunk... bármit választhatsz. Amúgy szóltál már a szüleidnek a terveidről? - kérdeztem rá a dologra, hogy megejtette-e, hogy elmegy NYU-ra tanulni. Hogy velem jön a suliba, ugyan külön szakon, de egyhelyen leszünk és ez jelképezi, hogy valóban összetartozunk! Meddig? Remélem még sokáig...

♡

**Keegan Whinett**

Az izgatottságom a jövővel kapcsolatban keserédes. Az új tervek egyértelműek boldoggá tesznek, hiszen valahol út közben a sok kínlódás, fájdalom és az örökös szorongás miatt a tánc valahogyan elveszítette a varázsát. Folyamatos gyomorgörcsöt jelent minden egyes edzés, ami a társulaton kívül lezajlik, a különórák, az anyám féle menetrend. Már nincs sok hátra, csak ez nyugtat. Szükségesnek érzem, hogy megvárjam a felvételi eredményét mielőtt otthon mindent felborítanék, addig pedig mást nem tehetek csupán azt, hogy kivárok és remélem a legjobbakat. A legnagyobb forrása a lelki erőmnek természetesem Manolo. Már az is sokat jelentett, hogy a közelembe tudhattam és megállhattam a közelségében néhány lopott órára.
A mai nap egy konkrét ajándék. Bár anyának megígértem, hogy hasznosan tanulással, gyakorlással fogom tölteni alapvetően eszemben sem volt erre áldozni a hirtelen kapott szabadidőmet. Mintha ez lenne a hatodik érzéke úgy csörgetett meg a fiúm közös programot javasolva.
Miután kiröppentem a házból már semmi sem tarthatott vissza attól, hogy az 'uram' karjai közé vessem magam és miénk lehessen a nap. Részemről legalábbis, hiszen semmi dolgom az ég világon, de ezt lesz időnk megvitatni majd a köszönés után.
Érzem a lélegzetét a nyakamon, amikor az arca eltűnik a göndör loknijaim között. Halkan nevetek egyet a csiklandós érzéstől, mielőtt viszonoznám a csókját a karjai közé simulva. Kissé meg is bánom, hogy nem mondtam azt neki, hogy még nem készültem el és jöjjön be, bár annak az lett volna a veszélye, hogy ma már tényleg nem mozdultunk volna ki sehova már pedig kár lenne ezt a kellemes napot csak az ágyban tölteni. Bár akkor sem panaszkodnék.
-Hát.. még mindig a rajz portfóliót tökéletesítgetem, bár azt hiszem már tényleg közel vagyok ahhoz, hogy késznek lehessen nyilvánítani, vagy... legalábbis ezt vettem ki a konzulensem szavaiból, de a dicséret neki sem szerepel kifejezetten a szótárába, úgyhogy amikor azt mondta, hogy ez már egész jó, akkor szinte elélveztem a gyönyörűségtől.-nevetek egy kicsit a szabad kezemmel megdörzsölve a homlokomat, míg a másikkal az övét fogom.-Egyébként az ősök elutaztak a hétvégére apu valami céges hülyesége miatt, úgyhogy minden szupi. Nálad? Fejlemények?-mosolygok rá sétálás közben anélkül, hogy tudnám, hogy hova is megyünk. Amíg itt van az oldalamon nem is kifejezetten zavar ez a fajta tudatlanság. Bár lehet ő is csak ösztönösen meglódult aztán majd kikötünk valahol.
-Csak egy laza habfürdőből ugrasztottál ki, semmi létfontosságú.-megvonom a vállaimat. Arra lesz alkalmam később is. Talán éppen az ő társaságában, majd meglátjuk. Ahogy rám néz már látom a színtiszta rosszaságot megcsillanni a szemeiben, így én az ajkamba harapva pillantok fel az arcára kissé oldalra billentve a fejemet.
Halkan belenevetek a csókba épp csak egy pillanatra az arcára simítva a szabad kezemet mielőtt tovább sétálnánk.
-Én voltam a hülye... szólhattam volna, hogy milyen állapotok uralkodnak.-vigyorgok rá miközben félszemmel azért látom a laza igazítást és kifejezetten simogatja a kis önérzetem, hogy már ennyitől beindult. Mondjuk... nálam hasonló a helyzet hiszen már ettől a gondolattól szeretnék sarkon fordulni, hogy inkább rendeljünk valamit addig pedig egymással foglaljuk el magunkat.
-Mi van, édes? Ekkora a baj?-kuncogok és máris tudom, hogy a halálba fogom húzni az agyát, ha már ilyen érzékeny a puszta közelségemre.
-Hova megyünk egyébként? Vagy majd beesünk valahova, ha találunk valami szimpit?-kérdezem miközben a vállam köré vezetem a karját és kézfogás helyett inkább a dereka köré fonom a felé eső karomat.

To Manolo.

“Fight for your fairytale.”

BEE
@outfit

**Manuel Valderrama**

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Ezerfelé kéne szakadni, hogy mindenre is jusson idő. Persze ilyenre nincs lehetőség, így marad a többi lehetőség. Megfelelni és addig nyúzni magad, míg saját magadnak nem leszel tökéletes. Van ilyen lehetőségem, igen és akad más féle is, hogy másnak feleljek meg. Szoktam ilyen lehetőséggel dobálózni? Legtöbb esetben, hogy jól kijöjjek a dolgokkal; igen. S ez is mindent leírhat rólam, de nem hagyom, hogy át lássanak rajtam. Sok mindent elvesztettem a pár hónap leforgása alatt, de annál több élménnyel gazdagodtam, hol negatív, hol pozitív értelemben. S melyikkel jöttem ki jobb helyzetben? El nem tudnám dönteni, de áldom az eget, hogy állnak mellettem és mögöttem is, segítséget kaptam új emberek személyében és régiek is remekül kisegítenek a problémák sortüze alatt. Én is kiteszek magamért legtöbb esetben, de ha megunnom a sok szart, akkor visszazuhanok a bunkóság színterére. Szóval igen, eltudok én is fáradni, érzelmileg és agyilag is, de ma úgy gondoltam, hogy Keegan simán feltudna tölteni már csak a jelenlétével is, meg én is őt, hiszen tudok ezt azt a napjairól a távollétem alatt is. Nem vagyunk együtt napi szinten, ezt bánom, de amikor alkalom adófik, ott vagyunk a másiknak. Így fel is hívom, hogy készüljön velem, kapcsoljon ki kicsit ő is. Szavait megmosolygom, mezítelen lehet, hiszen öltözésről beszél, hogy fel kellene...egyből a mocskos fantáziám kerül előtérbe, de nem is bánom, hiszen rég történt velem, hogy mocskos gondolatok uralják el az agyamat. Szóval marad a várakozás a hívás letétele után, illetve a szokásos tempóban való eljutás a lakásig, konkrétan az épület elé. Nem sietek, hiszen van időm míg elkészül, addig is kiagyalom, hogy merre mehetnénk kajálni, ami jó hely és mindketten szeretünk, esetleg egy új helyre, amit csak mi ketten felfedeznénk. Nah, majd kiderül, nem egyedül akarok dönteni ezen a téren. Bővelkedünk időben az én részemről, szóval kitárulkozhatunk. Persze részéről nem dönthetek idő téren, de azt bizonyíthatom, hogy nem fogom elhanyagolni semmi miatt sem. Sem egy egyetem, sem egy régi gyerekkori haverság, sem egy incidens nem állhat az utamba. Megvárom a járdán, a ház előtt, még van pár perc az elkészültéig, szóval addig is figyelem az elhaladó járókelőket, járműveket. Félre állok egy gördeszkás elől, nem úgy nézett ki, mint aki simán csak kikerülne, vagy lefékezne...pont szóltam volna valami rondát, mikor aztán hallottam nyílni az ajtót, így ez félbe szakadt. Az “asszony” jelenleg fontosabb prioritást élvez, így a figyelmemet is megkapta, átöleltem az érkező testét. Szavait megmosolygom, ahogy a hajába temetem az arcomat.
- Szerintem is. - mormogom a hajára, majd ajkaihoz hajolok, hogy érzéki csókkal is üdvözölhessem végre. Érezni végre a puha ajkait felemelő érzés, szorosan rátapadok, el sem engedném, de ha nem tenném, akkor pár perc alatt meggondolnám magam és a következő utunk az ágya lenne. De ugye nem ezért kerestem meg, más okból, de ez is egy remek program lenne...
- Szóval mi a helyzet? - eresztem is el, hogy álljam a pillantását, hogy megfogjam a kezét, hogy megindulhassunk a kijelölt utunk felé. Ami még jelenleg nem áll biztos lábakon, de igyekszek kideríteni a célunkat. Nem agyalom úgysem túl, ez nem szokásom, de próbálok a kedvére tenni mindig.
- Remélem nem zavartalak meg semmi izgalmasban? - kérdezem, bár nem aggódom túl, hiszen engem választott, tehát bepótolható a megkezdett, elkezdett valami odahaza, amiben benne lehetett rendesen. Kaján vigyor csúszott az arcomra és közelebb hajoltam hozzá.
- Ha tudok róla, hogy meztelen vagy, nem hívlak fel, hanem bekopogok... - öltök rá nyelvet finoman, majd ajkaira kapok, hogy újabb csókkal jutalmazzam meg magunkat. Eleresztem végül és mosolyogva fordulok előre, kicsit igazgatok a gatyámon középen, hiszen izgató a lány még akkor is, ha nem olyan pózban, vagy nem épp aktuális a dolog. Nem tehetek róla, beindulok...biztos elakartam én vinni csavarogni? Biztos hát, majd elterelem a figyelmet más felé.

♡

**Keegan Whinett**

Úgy érzem, hogy sokszor ezer felé próbálok szakadni. Mindenkinek megfelelni, másokat boldoggá tenni, elkerülni a konfliktusokat. Anya folyamatosan a nyakamban liheg a Juilliard miatt, így jobb híján az éjszakai, alvásra szánt óráimból veszek el, hogy elkészüljek az NYU-s rajz portfóliómmal, amit a nemrégiben talált mentorom már háromszor dobott nekem vissza, hogy még csiszolgassam egy kicsit.
Az iskolán kívül igyekeztem a lehető legsokszínűbb kurzusokat elvégezni, hogy minél több mindent villanthassak majd a felvételinél, amiből persze az lett, hogy totál kimerültem. Sokszor az jelentette a kikapcsolódást, hogy Manolo-val együtt tanultunk. Én segítettem neki a történelemmel, ő segített nekem a matekkal. Összességében elég jól működött a kis rendszer, amit kiépítettem a hétköznapokra, csak az volt a bökkenő, hogy szépen fokozatosan totál kimerültem, ami a lehető legrosszabb helyen mutatkozott meg.. a próbákon. Anya totál rám szállt, amiért folyamatosan romlott a teljesítményem, megoldásként természetesen a pihenő vagy néhány kimaradó táncóra szóba sem jöhetett nála, így újabbnál újabb táplálékkiegészítők, vitaminok kerültek a polcra, amiket őszintén meg mondom nem is tudom, hogy hogyan volt képes tolerálni a gyomrom, hiszen emellett a folyamatos diéta természetesen nem szünetelt.
Manolo-t nem akartam nyaggatni, hogy nyafogok ezzel kapcsolatban, hiszen pontosan ismertem a véleményét ezzel kapcsolatban és szerettem volna elkerülni, hogy egyszer tényleg beteljen nála a pohár és minden létező jó modorát félretéve egyszer megossza a gondolatait ezzel kapcsolatban az anyámmal.
A nagy beszélgetést, ahol közlöm a szüleimmel, hogy bővítettem a listát az egyetemi jelentkezésemet egyelőre bőszen halogattam. Apának fél szóval említettem, hogy talán más is érdekelni.. annyival reagálta le, hogy az lesz, amit én szeretnék.. mondta ezt úgy, hogy a munkája miatt borzasztóan kevés rálátása van arra, hogy mi is folyik köztem és anyám között.
A hétvégére elutaztak, így végre nyugodtan koncentrálhattam arra, ami eddig a háttérbe szorult, így egy lusta reggellel készítettem elő a napot. Már nem is tudom mióta lazíthattam a fürdőkádban amikor meghallottam a telefonom csörgését. Az egyetlen ok, amiért hajlandó voltam azonnal kiugrani a habok közül az az volt, hogy nem a szokásos csengőhangom szólalt meg, hanem az, amit külön Manolo-nak állítottam be.
-Szia édes!-veszem fel kapkodva miután szinte elseggeltem a vizes lábammal a szobám padlóján és még a törölközőt is csak félig rángattam magam köré. Mintha minden problémám azonnal visszavonulót fújna amint meghallom könnyed, vidám hangszínét és ez azonnal mosolyt csal az arcomra.
-Adj fél órát. Felöltözök és mehetünk!-szinte kicsattanok, hogy végre van időnk egymásra, úgy ahogy már rég nem volt.
A hívás után kapkodva fejezem be a fürdést és öltözök fel, hogy tartsam magamat az általam jelzett időigényhez az elkészülésre. Néhány dolgot behajítok a kis táskámba és már repülök is, hogy a házat elhagyhassam és végre kicsit élhessünk. Együtt.
Az ajtó kulcsra zárása után gyors léptekkel célzom meg őt a járdán és jóformán a karjai közé vetem magam szorosan átölelve.
-Máris jobb ez a nap.-vigyorgok.

To Manolo.

“Fight for your fairytale.”

BEE
@outfit

**Manuel Valderrama**

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Kimozdulni a zűrös hétköznapokból, hogy valami átlagosat vigyünk véghez...a testet elterelheted vele, de a lelked és a gondolataid figyelmét soha. Így aztán a mindennapi rohanások mellett időt kellett szakítanom a fontosabb dolgokra is. Magamra elsősorban (csak hogy anyáméknak is meglegyen az öröme), aztán Keegan is jöhetett. Rég voltunk már hosszútávon együtt, futólag találkoztunk csak, ahogy az idő is úgy engedte. Szűkölködtünk az idővel, főleg a suli év végének hajrája miatt egyre parább helyzetek alakultak ki. Folyamatosan feleltettek, hogy meg legyen egy átlag, hogy átrugdossanak a határ fölött, hogy érjem el azt a bizonyost, amivel átengedhetnek minden olyan tárgyból, melyből bukásra álltam. Én akartam jobban, meg is lettem dicsérve a tanároktól, kellemesen csalódtak bennem, nem hitték el, hogy nekem is sikerülhet. Pedig de, sikerült! Ám még messze van a vége a dolgoknak... A történelem döcögősebb volt, azt mindig is utáltam... de mindent vagy semmit...segítséget kértem. Anyától, vagy épp Keegantól és tőlük könnyedebben megtanultam, mint átolvasva az egész könyvet. Megfordítottam a fontossági sorrendet kicsit, a szilveszteri bulit sem a haverokkal töltöttem, hanem a szüleim társaságában, szóval tényleg hajlottam afelé amit anya mondott a legutóbb és amit beszéltünk ez idő alatt. Nem akartam, hogy ennél gázabb legyen a helyzet, ám voltak időszakok, mikor ki kellett tombolnom magam, hogy lehiggadjak, legalább egy kicsit. Ám volt egy kieső időszak, mikor a kórházat sem jártam meg. Se Pippa miatt, sem magam miatt, az én vizsgálataim két hetet csúsztak, de semmit nem változtak az értékeim, minden maradt ugyanaz. Újabb fajta gyógyszert kaptam a vasamra, melynek több az értéke, ám csak haza mentem vele és kitettem a pultra, jó lesz az majd máskor is. Voltam a napokban autó injektorért is, van 2 db belőle, szóval azokat elpakolom és előkapom a telefonomat is, hogy felhívjam Keegant. Kicsöng...csöng és csöng...talán elfoglalt, vagy az anyja szarjait...és felvette! Madarat lehetne velem most fogatni ebben a pillanatban és talán a hangomon is hallatszanak az érzelmeim.
- Szia Béby... lenne kedved egy sétához? Kajálunk valamit, mit szólsz? Találkozzunk nálad! - szólalok meg széles mosollyal és hallgatom túloldalon lévőt, hogy mennyire hatja meg a hívásom és hogy végre akad időm is. Meg hát sok mindent kell átbeszélnünk, de mivel nem telefontéma, jobb személyesen az ilyet. Legalább láthatom végre. Ezer meg egy dolgot tudnék mesélni neki, de leginkább az érzelmeim áradatát osztanám meg irányába. A fenébe is már hiányzott! És nem a szex miatt, hanem úgy alapból!

♡

Ajánlott tartalom

» Tag you're it. Manuel&Keegan
» Keegan Whinett
» Keegan & Manolo
» Soul dance. Shane & Keegan
» Hope & Manuel