Ben & Dora “Happiness is different from pleasure. Happiness has something to do with struggling and enduring and accomplishing.”

Sajnos akármennyire is szeretne Ben szigorúnak tűnni, egyszerűen átlátok rajta, és pontosan tudom, hogy a szíve mélyén örül nekem. Most ne már, hogy az a játék szórakoztatóbb legyen, mint az én társaságom. Különben sem túl jó színész. Már gyerekkoromban megtanított arra, hogy hogyan ülhetek fel a feje tetejére, így nem is igazán van túl sok joga ez miatt elítélni. Tudom, hogy Ő is élvezi. Egyébként pedig ha már megmutatta, hogy hol találom a kulcsát, amellyel bármikor betörhetek, akkor még szép, hogy élek a lehetőségeimmel. A vészhelyzetet szó azt hiszem, hogy mindkettőnk számára mást jelent, nekem például már önmagában az is elég nagy tragédia, ha épp nincs amit csinálnom és unatkozok. Így hát itt vagyok, és emiatt kár is úgy csinálnia, mintha nem örülne nekem.
- Ha hívtalak volna, akkor oda a meglepetésnek. - jegyzem meg halkan, mintha nem lenne elég egyértelmű, hogy szándékosan volt ez a célom. - Örülj, hogy nem egy fiúval jöttem épp, annak reményében, hogy itt kettesben lehetünk. Vaaagy... ami még jobb: nem hoztam ide a társaságomat, hogy közösen ürítsük ki a piás készleted. - forgatom meg a szemeimet ártatlan arckifejezést vágva, bár nehéz nem elnevetnem magam. Természetesen ennyire pofátlan azért még én sem vagyok. Soha nem csinálnék más házában házibulit, főleg engedély nélkül, de mindenképp megéri a szót, látva a nagybátyjám tekintetét. Az pedig még viccesebb, ahogyan a nem létező barátnőjére terelődik a szó. Nem értem, hogy mit van most úgy oda.
- Talán azért, mert ott vagy már abban a korban, hogy ciki nem nősnek lenni. Az pedig még cikibb, hogy még barátnőd sincs. Vagy van, csak épp titkolod valami miatt. - oké, tudom, hogy ez valóban nem tartozik rám, de engem akkor is kíváncsisággal tölt el, hogy ez miért van így. Ha nincs, miért nincs és ha van, miért is nem tudok róla? Félre értés ne essék, nem vagyok én az a fajta, aki szereti a pletykákat és a szaftos történetekhez valami még szaftosabbat csatol hozzá, hogy azt tovább adva menőnek tűnhessen, hogy ilyen jól informált. De vannak olyan dolgok, amikre még így is kíváncsi vagyok.
- Hát azt pontosan úgy, ahogy mondom. Mostanában bármit is csinálok, mindennel olyan furcsán türelmes. A minap például azt mondtam neki, hogy el megyek egy illegális motorversenyre. Tudod mit csinált? Bíztatott, hogy nehogy ki hagyjam. - vonom fel a szemöldököm, hisz nem gondoltam, hogy anyu képes ennyi meglepetést okozni, de néha olyan, mintha nem ismernék már lassan senkit magam körül. Apáról azt hittem, hogy sosem ahgyna el, megtette, anyáról pedig azt, hogy életem végéig az aggodalmaskodásait kell hallgatnom, és...meglepett. Kérésére bólintok, hisz abban igaza van, hogy anyu megérdemli, hogy tudja hogy jól vagyok, bár azt nem feltétlenül tervezem elmondani, hogy Benhez jöttem.
- Ne aggódj... sosem leszek olyan virágszál. Imádom, ha főleg azok a szétpingált cicababák olyan csúnya szemmel néznek, mert szerintük nem nőies sört inni. Hát nőiesebb, mint két pohár vodka után végig hányni a női mosdót... - fejtem is ki a véleményem, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy én is ne szeretném a divatos ruhákat, vagy ne lettem volna még soha részeg, viszont a pasis dolgokat attól előszeretettel űzöm. Szerintem előző életemben valami macsó férfi lehettem. Csak akkor sikerül elkomolyodnom, amikor nagy nehezen sikerül felhoznom a jelenlegi legnagyobb problémámat, ami nem csak arról szól, hogy le beszéljem Bent arról, hogy anya segítségére legyen ebben az őrültségben, hanem arról is, hogy egy kicsit ki mondhassam magamból azt, ami baromira rosszul esik.
- Anya folyton azt hajtogatja, mert... nem jönnek ki túl jól apával. - azt meg nem is mondom, hogy hónapok óta nem is él velünk. Csak azért is szeretném ezt titokban tartani, hogy ne mondhassa azt a nagybátyjám, hogy igaza van anyának, ha el akar válni. Mert nincs igaza. Ennyi év házasság utá ez lehetetlen. - A helyzet borzalmas. Úgyhogy ha akarsz ki dobhatsz, de... nekem jól esik egy kicsit elmenekülni. Minden elől. - vonom meg a vállam, miközben magam alá gyűrüm a lábaimat is és végül megengedek magamnak egy újabb mosolyt. Én nem vagyok az a sírós fajta...
- Mindegy. Csak legyen minél csípősebb és ne legyen rajta gomba. Mert azt még mindig utálom. - a pizza szerintem mindenki kedvence, bár úgy hiszem, hogy a felesleges zöldségekkel csak el rontják a varázsát. Azokat legtöbbször le is szoktam piszkálni, de ha a gomba hozzá ér, akkor képtelen vagyok megenni.  - Ugye nem fogsz segíteni anyának elválni, ha arra kér? Légyszíves... - a tekintetem már könyörgő, de ugyanakkor bizakodó is, hisz az nem lehet, hogy a családom minden egyes tagja ennyire ellenem legyen.

outfit

music

Ben & Dora “Happiness is different from pleasure. Happiness has something to do with struggling and enduring and accomplishing.”

Igazán szórakoztat a nagybátyám meglepett arca, bár nem is értem, hogy mi olyan furcsa az itt létemben, hiszen már egy ideje nem voltam nála, meg hát elvileg azért árulta el, hogy hol van a pótkulcs, hogy bármikor ide jöhessek. Oké, talán nem épp így fogalmazta ezt meg, a bármikor talán erős túlzás, de örülnie kéne, hogy legalább nincs baj. Vagyis van, hiszen ha a szüleimre gondolok, akik egyre jobban eltávolodnak egymástól, akkor biza szívem szerint minden napomat távol tölteném az egyáltalán nem otthonos otthonunktól. Apa nélkül semmi sem olyan, mint régen volt. A házunk olyan rideggé és üressé vált, már nem is igazán emlékszem arra, hogy mikor nevettünk a falai között, őszintén és szívből utoljára. Olyan régóta tart ez a semmilyen állapot, hogy néha megkérdőjelezem, hogy egyáltalán voltunk-e valaha boldogok.  
- Csak akkor vagy hajlandó engem megtűrni, ha vészhelyzet van? - fordítom vissza a kérdést és miközben el veszem a kontrollert, még az egyik lábamat is magam alá húzom, hogy sokkal nagyobb beleéléssel tudjam befejezni a játékot, amit Bennek miattam kellett abba hagynia. Széles mosolyra húzódik a szám a megjegyzése miatt, közben pedig igyekszem  koncentrálni is, de fogalmam sincs még arról sem, hogy az egésznek mi a lényege. A szemöldököm egy pillanatra a magasba emelkedik, hiszen én pontosan ismerem a csengőt, de ha használom is azt, akkor oda lett volna a meglepetésem. Sokkal viccesebb volt így a látványa, hogy betörőként érkeztem. Mellesleg kulccsal.
- Miért árultad el, hogy hol találom a kulcsot, ha azt várod el, hogy a csengőt használjam? - értetlenkedek, hiszen úgy tényleg semmi értelme nem volt annak. A szám pedig egy buta grimaszra húzódik közben, de csak akkor fordulok felé, amikor sikeresen kinyírtam a játékot és a kontrollert is kicsit arrébb dobom a kanapén, hogy véletlenül se jusson eszébe az esténket azzal elrontani, hogy játszani kezd. - Nem tudom... azt hiszem, hogy akkor mindkettőnk pofája égne...keményen. Szerencsére, hogy egyedül vagy. De várj... Le maradtam valamiről? Miért nem tudok arról, hogy van barátnőd? - nem mintha kötelessége lenne beszámolnia a magánéletéről, de gondolom csak be mutatná azt a szerencsést, aki mellett megállapodik. Azt nem nézem ki belőle, hogy csak ilyen kalandokban vegyen részt. Bár nem tudom. Ennyi idősen mivel még mindig nem nős, talán nem is igazán szereti a kötöttségeket. Hát jobban is jár. Ha el nézem a szüleim házasságát, akkor arra jutok én is, hogy egész életemben egyedülálló maradok, mert szívás le élni valakivel egy fél életet, hogy aztán az pillanatok alatt dőljön romba.
- Nem éppen. Anya mostanában nagyon megváltozott. Inkább én szoktam Őt idegelni, Ő pedig türelmesen elviseli azt. Komolyan... még csak feldühíteni sem lehet. Érted te ezt? Mintha szeretne kicsit lazább lenni, csak nem tudja, hogy hogyan csinálja. - nem vagyok arra büszke, hogy néha akaratom ellenére is sértegetem, meg rá akarok hárítani minden felelősséget, legtöbbször Őt okolom azért is, mert apa magunkra hagyott minket, és még azt sem tudni, hogy haza jön-e valaha. De könnyebb benne keresni a hibát, mint arra gondolni, hogy esetleg új családot kapott magának az a férfi, akire mindig hősként tekintettem. Rettegek attól, hogy ki fogok ábrándulni belőle.
- Mivel utálok másnapos lenni, mert olyankor még a hajam is fáj, így inkább csak iszogatni. - válaszolom meg a kérdését, de attól persze benne lehet a pakliba, hogy az iszogatásból egy kicsit több lesz, bár az asztal alá azért nem szeretnék beesni. Mivel nem szeretek előre tervezni, csak hozok egy döntést és cselekszem azonnal, így egyenlőre nem is tudhatom, hogy mennyit fogok inni. Van egy olyan érzésem, hogy azt úgysem hagyná, hogy egy pár pohárnál tovább menjek, pedig nem is lenne rossz, ha egy kicsit valami elterelné a gondolataimat az otthoni poklomról. - Anyu nem tudja, hogy hozzád jöttem, azt sem, hogy itt tervezek maradni. De majd írok neki kicsit később egy üzenetet, hogy ne aggódjon. Mostanában úgyis hozzá van szerintem szokva ahhoz, hogy egyet gondolok és le lépek. Nem lesz gond. - vonom meg a vállamat olyan leszarom alapon, pedig igazából nagyon sajnálom Őt. Nem elég, hogy apa nincs, de én is sokszor hagyom magára. De mit tehetnék? Én nem tudom pótolni az apám hiányát, és nem is bírok nagyon otthon maradni. Igyekszem persze oda figyelni rá, de amint mond valami olyasmit, máris veszem fel a védekező állást, és abból csak az lesz, hogy ismét a lelkébe gázolok. Még én is. Szóval néha nem árt a távolság. - Kezdjük valami gyengébb itallal. Abból többet lehet inni, és az íze is elviselhetőbb.  - nem szoktam vállogatni az italok között amúgy a koktélt is épp olyan jó szívvel iszom, mint a sört, de nem akarom, hogy két pohár után ki rakjon, mert az a fejembe szállt. Úgy tűnik, hogy nem nagyon tetszik neki az, hogy itt maradjak éjszakára is. Pedig sokkal könnyebb lenne. Talán később még vissza térek rá.
- Ez nem is lehet kérdés! Még szép, hogy pizza! - azért szeretek még ide járni, mert nem öldököl Ben a levesekkel, meg azok fontosságával, mivel Ő sem tud főzni, ahogyan én sem mozgok túl otthonosan a konyhában. Imádom a gyors kajákat, amiket készen ki hoznak és csak annyi a dolgom, hogy megeszem, majd el dobom a csomagolását, még csak mosogatnom sem kell utána. Ha egyszer mégis el költözhetek anyu mellől, akkor egészen biztos, hogy csakis ilyen ételeken fogok élni. Mert a házimunka sem tartozik amúgy a hobbijaim közé. Csak csinálom...már muszáj.
- Amúgy szeretnék egy szívességet kérni tőled... - bukik ki végül belőlem, mintha csak ezért jöttem volna ide, pedig ez csak úgy most jut eszembe. - Ha anyu felkeres egy nap valami őrültséggel, akkor légyszi csinálj bármit, csak ne segíts neki abban. Valahogy győzd meg, jó? - az arcom közben kétségbeesetté is válik, bár valószínűleg Ben nem ért túl sokat abból, amiket mondok. Még én sem igazán tudom, hogy mire is akarok kilyukadni. - Ha azt akarja, hogy segíts neki elválni apától, akkor... légyszíves ne tedd. Nem akarom, hogy elváljanak. - magyarázom egy kicsit érthetőbben, bár nem is igazán tudom,hogy mennyit tud az otthon uralkodó káoszunkról, ahogyan azt sem, hogy anya már beszélhetett-e neki bármiről is. Remélem, hogy még nem, és akkor talán lesz esélyem meggyőzni a nagybátyámat anya előtt. Nem látok túl nagy esélyt arra, hogy sikerrel is járok, csak abban bízhatok, hogy valami csoda folytán Ben is úgy ítéli majd meg, hogy nekem van igazam, és a szüleim valóban össze tartoznak.  

outfit

music

Ben & Dora “Happiness is different from pleasure. Happiness has something to do with struggling and enduring and accomplishing.”

Azért jó, ha az embernek van egy szuper menő nagybátyja, mert van kihez menekülni, amikor kilátástalannak tűnik az élete. Az enyém pedig jelenleg nagyon is olyan, mintha az égiek eldöntötték volna, hogy megleckéztetnek azért, mert gyerekkoromban nem ettem meg a spenótot és olyan sokszor szófogadatlan voltam. Vagy nem is igazán értem, hogy mi történik körülöttem jelenleg, de azt tudom, hogy szükségem van egy kicsi nyugira, és arra, hogy valahol le vezethessem a bennem felgyűlemlő rengeteg stresszt, amit nem csak az váltott ki belőlem, hogy képtelen vagyok egy normális pasit találni, de a szüleim körüli kalamajka sem segít túl sokat az állapotomon. Sőt, végig nézve rajtuk, kicsit már el is engedtem azt a dolgot, hogy valaha is találhatok magam mellé egy normális akárkit, akire mindenki azt mondhatja majd, hogy: na ez igen! Nem mintha szükségem lenne erre, de azért néha jól esne. Mindegy is. Gondolataimból az térít észhez, hogy a motor már nem dörmög, megáll, én pedig rájövök, hogy megérkeztünk a bácsikám háza elé. Mivel ma szombat van, így pontosan tudom, hogy itthon találom, abban meg csak reménykedek, hogy egyedül lesz és nem rondítok bele semmibe. Bár elvileg nincs barátnője. Nem mintha ezt egyébként is az én orromra kötné, de elég gyakran lógok a nyakán, biztosan észre vettem volna, ha szerelmes vagy valami. Egyébként sem néz ki olyannak, aki valaha is tervezne megnősülni, pedig szívesen lennék már koszorúslány.
- Köszi a fuvart. - veszem le a fejemről a kaszkát, amit vissza is adok a tulajdonosának, majd fülig érő mosollyal intek egyet Jasonnek, aki válaszul csak biccent, aztán el is viharzik. Huh de imádom ezt a hangot, amit eme csodálatos jármű tud kiadni magából. Alig várom, hogy szert tehessek egy sajátra és végre ne csak hátul ülve élvezzem azt, amit okozni tud bennem az a két kerekű csoda. Végyakozva nézek még mindig az elszáguldó haverom után, majd szinte ugrándozva közelítem meg a már jól ismert házat. Nem kopogok, csak egyszerűen lábujjhegyre magasodok, hogy elérjem azt a virágtartót, amely alatt mindig ott rejtőzik a pótkulcs, és mintha csak haza jönnék, már el is fordítom azt a zárban. Egyszer azt mondta Ben, hogy bármikor jöhetek ide, szóval én élek is rendszerint ezzel a lehetőséggel azóta is. Be lépve a házba már bújok is ki a kabátomból és cipőmből is, és indulok el a kereső hadjáratra, mert még mindig biztos vagyok abban, hogy itthon találom a bácsikámat is. Ebben a percben pedig rá is bukkanok a nappaliban, elterülve a kanapén és megint azt a videójátékot nyomja, aminek szerintem lassan a függőjévé vált. De legalább egyedül van.
- Meglepetéééés! - kiáltom el magam és meg is futamodok, hogy mellé vágódhassak a kanapéra, bár abban azért bízok, hogy nem akarja egész este azt a hülyeséget nyomni, mert köztudott tény, hogy az ilyen elfoglaltságok számomra unalmasak. Csak azért, mert sokáig képtelen vagyok egy helyben maradni és hát azzal a játékkal ugye nem nagyon lehet mást csinálni csak ülni.
- Ez meg milyen elfoglaltság? Had próbáljam ki. - és már kapom is ki a kezéből a kontrollert, hogy helyette én fejezzem be a játékot, de nyílván nem azért, mert annyira arra vágyok, csak tudom, hogy mikor így valaki nagyon bele van merülve ezekbe a játszmákba, akkor idegesítő számukra, ha valaki bele pofázik. Nem mintha célom lenne Őt felbosszantani, de ha rajtam múlik az egész, akkor tuti, hogy hamar meghal, mert nem értek hozzá. - Azt terveztem, hogy ma nálad csövezek, szóval remélem még mindig egyben van az a nekem szánt szoba. - azt pedig meg sem kérdezem, hogy esetleg van-e valami más terve mára, mint a társaságomat élvezni, mert kizárt, hogy bármi mást válasszon helyettem. A játék pedig ebben a pillanatban véget is ér, hála annak, hogy nem figyeltem oda rendesen. Fújtatva dobom le a kezemből azt a fehér valamit, ami képes órákig ide láncolni ehhez a kanapéhoz a nagybátyámat, majd fel is pattanok, hiszen lesz időnk még ülni eleget miközben kiüresítjük a piával teli szekrényét. Jó... talán mindegyik végére nem érünk el, de éppen elég az is, ha ad abból a finom ízűből, amiből legutóbb is.
- Remélem azóta, hogy utoljára találkoztunk még mindig nem váltál árulkodós nagybácsivá és unalmassá sem. Ihatunk, igaz? - vigyorgok rá és szinte türelmetlenül várom, hogy Ő maga is megmozduljon. Ki szolgálhatnám persze magamat én is, de jobban örülnék annak, ha ketten vennénk birtokba azt a varázsszekrényt, ami valahogy mindig teli van finomabbnál finomabb italokkal.  

outfit

music