Desire shouldn’t be contained, it’s unnatural.

Gondoltam kényelmesen betáblázom a napunk mókásé s kevésbé mókás programokkal, amikben még maga is ki veheti a részét, de úgy tűnt még ezzel sem sikerült elcsábítanom. Nem vágyott rá, hogy velem töltse idejét, ami persze részben érthető is. Még is csak az ördög vagyok. Sármos és pimasz ugyan, de akkor is a Pokol ura. Ő meg olyan, mint egy szűzies királylány. Amanadielhez képest tuti... De magyarázatát hallva azért összevontam szemöldököm, mert először nem értettem, hogy jön ide az alvilág és a többi. De, miután agresszív módon elvette annak lehetőségét, hogy etetőkéjét birizgáljam, teljesen mondadójára figyelve rájöttem, hogy totál más valakiről beszélünk. Egy részt. Más részt pedig... úgy beszél, mintha nem csak nézőként akarna részt venni az eseményben, ami tekintve, hogy lelke tiszta és hófehér, igen nagy kockázattal járna, bármilyen indokkal is szállna harcba. Arról nem is beszélve, hogy szerintem a móka szócska alatt sem ugyanazt értettük. Vagy talán odafent nem divat a csiki csata? Ah, mindegy, így már nem volna poén, max, ha kiegészítenénk egy párna csatával, de abban meg úgy is verhetetlen vagyok, szóval...
- Tessék? Te el vagy tévedve, galambocskám... Engem nem érdekel, hogy mi lesz Julian Carterrel. Így is adtam neki lehetőséget. Ha meghal, lekerül hozzám, és örökkévalóságig okozhatnám neki a fejfájást. Hol zavarna az? Neeem, én nem az ő haláláról beszéltem... - mosolyodtam el, majd szemeimet forgatva hozzátettem egy-két dolgot. - Lehet, hogy elfelejtetted, tollas kis barátom, de te angyal vagy a Mennyekből, én pedig az Ördög a Pokolból. Most vagy olyan kegyetlen lettél a jelenlétemtől, hogy képes volnál végignézni, ahogy véres harcot vívva kinyírják egymást, ami szerintem nálatok már önmagában is büntetendő, és minimum beszürkülnének a szárnyaid egy ilyen fétised után, vaaagy, úgy gondoltad, hogy majd beleavatkozol és valakit esetleg még meg is mentesz, ami viszont már egyenes út volna a számodra a bukásod felé. Először is, mert tök mindegy kit mentesz meg, mindnek tapadt vér a kezéhez, a vámpírokat pedig szerintem fent sem csípitek. Másodszor pedig, ne felejtsd el, hogy bele kontárkodnál a természet
rendjébe, ami nálatok főben járó bűnnek számít, ezt még én is tudom. Szerinted Apánk beleszólt talán Néró elvetemült tetteibe vagy meggátolta? Vagy tett ellene, hogy ne haljon meg annyira ártatlan gyermek a pestisben? Tőlem nézhetjük őket, még nasit is vihetünk rá, de, kétlem, hogy egy hozzád hasonló angyal élvezné a műsort. - vonok vállat, előre figyelmeztetve, hogy az ő keze bizony meg van kötve. Ellenben az enyémmel ugye, hiszen én a Pokolnál mélyebbre már úgy sem kerülhetek. Na de én meg minek avatkoznék bele, ugye? Julian úgy is szeretne megmenekülni a Haláltól és már így is kapott tőlem egy lehetőséget, egy esélyt. A vámpírok élete pedig rohadtul nem rám tartozik. Odalent sem játszhatok velük, lévén, hogy le sem kerülnének hozzám, csak egyszerűen megszűnnének létezni.
- Bár mindennek meg volna a jó oldala... Végülis... ha lebuknál hozzám, örökké élvezhetnéd a társaságom, ráadásul... - pöccintem meg az etetőjét. - Enni is megtanítanálak. - csíptem arcába elvigyorodva. - Na induljunk? - nyújtottam oda karom, mint, aki azt várja, hogy belekaroljon és el repüljünk oda.

↜ thx. ↝

Desire shouldn’t be contained, it’s unnatural.

Az gondok úgy tűntek nélkülünk is remekül megoldódnak, bár láttam Horation, hogy lesokkolták a látottak. Én megmondtam. Dehát ki hinné el az Ördögnek, ugye? Pedig sosem hazudok. Türelmesen néztem végig a harcot, várva miként végződik majd a dolog, illetve, hogy Horatio beszáll e vagy sem. Nem tette. Miért is tette volna? Egy életeket kioltó vadászért? Egy csak küllemre gyerekért? Egy sármos vámpírért, akinek a múltja sötétebb egy holló rajnál az égen? Akárhogy is döntött volna, ha beszáll, megsínyli. Ennyit neki sem értek ezek az életek. Én pedig nem óhajtottam beavatkozni, maximum, ha szemtelenül minket is megtámadnának, ám erre végül nem került sor. A vadászunk ismét felül kerekedett a szörnyen és úgy tűnt legyőzte. Legalább is az egyiket. A kislány sem szívta már más erejét, és nem óhajtott további harcot folytatni a többiekkel, míg a vámpír leporolva magát, mit sem törődve jelenlétünkkel előbb megbizonyosodott róla, hogy a lovas kocsi még ott van-e, majd óvatoskodva odament a kislányhoz, hogy győzködje, vele kell mennie.
- Tudod, kis galambom, így vagy úgy, de a sorsok eldőlnek, az élet pedig megy tovább. Ez az élet körforgása, és nem, nem győzhet mindig a jó. Lesz, amikor a rossz fog felül kerekedni, és pontosan azért, hogy a jó ismét megmutathassa tündöklését. Mint egy gyertya fénye a vaksötétben. - bölcselkedek a magam módján még mindig zsebre tett kézzel, figyelve az eseményeket, mint kívül álló, mert nem kívánok szóban sem méltatni őket, egyiket sem. Ráadásul a kis tollas is hamarosan újfent erőre kap, és kétlem, hogy akkor egy perccel is tovább időzne velem, vagy a Földön. Szóval lassan rápillantok, ha csak az Ördög vadásza nem óhajt leszólítani minket vagy nem történik valami, ami miatt ne tudnánk folytatni utunk.
- Elég régóta lopjuk már a napot... Azt hiszem ideje mennünk. - húztam ki egyik kezem zsebemből és kezem az angyal vállára simítottam. - Legközelebb pedig maradjunk az én ötleteimnél és inkább párnacsatázzunk vagy igyuk le magunkat... - mosolygom önelégülten, lévén, hogy a mai sokkot saját magának okozta, de remélem azért mert idehoztam nem engem fog hibáztatni.
- Na gyere, vár még ránk egy barát utolsó útjára való kísérése. - felelem a keze után nyúlva, amit, ha elhúz, nyilván nem fogok meg, ha nem, akkor kinyitom szárnyaim és ha nincs maradásra okunk elviszem oda, ahová eredetileg is terveztem. Egy kocsma elé, ahol ilyen idő tájt már szokás szerint kint is több részeg hentergett, illetve rókázta tele a közeli bokrokat és kukákat. Körbe is néztem, mert hirtelen nem láttam sehol a kis rejtőzködött, pedig azon túl, hogy nagy nő csábász, mondhatni ez a terület az ő törzshelye. Bevallom picit aggódtam, hogy talán nem ér ide, és akkor bottal üthetjük nyomát, hiszen reggelre már csupán kihűlt testét találnánk meg maximum, de, ahogy ténylegesen besötétedett, és kevesebben járkáltak ki be a kocsmában csak felbukkant. El is mosolyodtam.
- Ott! - böktem el felé Horationak, miközben aztán el is indulta irányába. - Ő az.
Ott üld a járda szegélyen, kissé csapzottan, koszosan. Fél füle hiányzott, bajszai cikk-cakkban álltak, egyik szemére hunyorított, bár mosakodás közben ezt alig lehetett kivenni. - Jack. Mondhatni a földi lelkitársam. - álltam meg az amúgy nagy darab, kóbor maine coon előtt, ki csak azután volt hajlandó ügyet vetni ránk, miután kellően megregulázta bundáját. Öreg volt már. Nagyon. Így is túl sok idő jutott neki. Felkelt a nyirkos betonról, aztán körbejárt minket és nem, nem félt hozzánk dörgölőzni, főleg a testünk melege végett, de soha nem is tekintette az embereket felsőbbrendűnek. Igaz, a nagy dörgölőzését Horatio fehér nadrágja bánta, de annyi baj legyen... Kölyök kora óta figyeltem, tetszett a fizimiskája, a kiállása, az, ahogyan kezelte kirekesztettségét, mert, hogy egy macska falka sem tűrte meg maga mellett, ő ugyanis senkinek sem hódolt be. Még a halállal is büszkén néz szembe. Nem beteg, így bizton állíthatom, hogy nem fog szenvedni. Úgy gondolom, csak szimplán elalszik majd.
- Örökséget hagy eleget sok mihaszna kis macska képében, bár fenséges kinézetét egyik sem örökölte. Nem voltam benne biztos, hogy jó helyre kerül, és a Mennyekben is jó dolga lenne, ha csak nem ügyel rá személyesen egy angyal... - pillantok itt sokatmondóan Horatiora.
- Nincs itt házam, szóval úgy terveztem, utolsó óráiban elviszem magammal Julian lakásába, ki tudja mikor ér haza, de Jack addig is melegben lesz. Aztán mikor eljön az ideje... te majd... elviszed. - motyogtam összeszorított ajkakkal, mert azért sajnáltam, hogy földi élete itt véget ér, a fenti sorsáról pedig mit sem fogok tudni. Szipogtam is egy kettőt, aztán összeszedve magam felemeltem és elindultam vele a lakás felé.

↜ thx. ↝

Desire shouldn’t be contained, it’s unnatural.

Jack jóléte és utolsó óráinak kényelme jobban lefoglalt, mint, hogy beleszóljak olyasmibe, amihez igazából semmi közöm. Julian még lehetőséget is kapott. Szóval szépen elmentünk hozzá, begyújtottam, és a lehetőségekhez mérten még étellel is elláttam a cicát, aki eleinte inkább csak méregette a helyet, szaglászott és föl-alá mászkált, de gyorsan alkalmazkodott a kényeztetéshez, amit mély, öreg nyávogásával jelzett is, majd szépen elfeküdt a kandalló előtti szőnyegen és dorombolva élvezte melegét. Én a kanapén ültem és onnan figyeltem Jacket.
- Tudod miért nincsenek állatok a Pokolban, ellenben az emberekkel? - pillantottam kérdőn, de mosolyogva Horatiora.
Mindeközben jóval odébb azok a bolondok még mindig harcoltak. Roman a hallottakra visszafordult és hol Julianre, hol a szörnyetegre nézett.
- Látod, te ostoba? Amíg te meg sem jelentél, ő is nyugton maradt. Most meg rajtad keresztül próbál megölni. Ti emberek, annyira hihetetlenül nagyképűek és ostobák vagytok! Ahelyett, hogy a saját kis dolgaitokkal foglalkoznátok... - lökött a fickó vállán mérgesen, mert teljes mértékben őt hibáztatta, azért, amivé most vált Cale. Végül a félvér lány döntött úgy, hogy véget vet a lény ámokfutásának. Mikor rávetette volna magát Romanra a szörny, a kislány elé lépett és kirakta elé egyik tenyerét, amin pontosan ugyanaz a tetoválás volt, csak bőrbe égetett heggel, mint, ami Julian alkarjain is. Ahogy a félvér az energiáktól kissé nehézkesen össze szorította széttárt ujjait, de még mindig nyitott tenyérrel, a heg tetoválás izzani kezdett, hallhatóan perzselte is a kis tenyerének bőrét, majd ugyanaz történt, mint nem olyan régen Julian házában. Az amúgy is borús idő megszűnt körülöttük létezni. Körbeölelte őket a fekete köd és mire egyáltalán nekik ütközhetett volna a lény, a Pokolba találva maguk szó szerint átrepült rajtuk. A kislány leengedte vérző tenyerét, Roman értetlenkedve tapogatta testét, majd ahogy tudatosult benne, hogy már megint egy szellem, szemeit forgatva rosszalló pillantásokat vetett a többiek felé, akik szintén hasonló helyzetben voltak. Julian ugyan nem, de mivel rajta és Valerian kívül a két szörnyeteg lélek nélkül került le, se egymásban, se a Pokolban nem tehettek kárt. Lényegében Cale is elvesztette a hatalmát, ami, ha volt is neki, az alvilágon képtelen volt használni. Még az őt kiszemelő lényekkel sem tudott küzdeni, noha eleinte fenték rá fogukat, de néhány keresztül repülés után, fel hagytak vele. Juliant és a kislányt csak azért nem bántották, mert a lány ereje még kontrollálatlan volt bizonyos helyzetekben, de a két Carter energiája egymással lényegében kölcsönhatásba léptek, s míg Juliané kordában tartotta a kislányét, Valeriaé felerősítette a férfiét. Amikor pedig megakarták közelíteni őket a pokoli "ebek", egyfajta földön igazán látható, pulzáló kör alak intette őket távolabb, mintha csupán egy kis szél lökés volna hanggal, ugyanakkor az erő közvetlen közelében az energia lényegében felemésztette volna őket.
- Rossz kutya.

↜ thx. ↝