Hailee & Henci

Rohadt nagy bulinak tűnt elszökni otthonról és abban reménykedni, hogy minden nap tiszta Hawaii-dizsi-napszemüveg lesz onnantól kezdve Linussal. Ő meg apa mindketten pont olyan emberek, akiknél lehet arra számítani, hogy szeretnek engem annyira, hogy ha elsőre nemet is mondanak bizonyos dolgokra, de később meg tudom őket dolgozni annyira, hogy a saját szabályaik szerint - vagy épp totál szabályok nélkül - végül megadják nekem amit akarok. Először ez az egész New York-i "kirándulás" is úgy nézett ki, hogy haza leszek küldve a következő járattal és hét lakat alatt tart majd apa, amiért engedetlen, szófogadatlan ámokfutó vagyok, aki csak az ideget veri a családba, ahelyett, hogy az az okos fiú lennék, akit ők ismernek... Vagy valahogy így hangzott a kioktatás, amit mindkettejüktől megkaptam. De még mindig itt vagyok, és lényegében még valami teljesen idegen csávóhoz is el lettem rángatva, ahelyett, hogy a nővérem hazaküldött volna, amiért kizabálom az illetőt a vagyonából. Mondjuk amennyit itthon volt ez a Chwe csávó, én nem is nagyon tudtam elkezdeni izgulni amiatt, hogy az ő házát és berendezési tárgyait használtam. A mi részünkért amúgy is nagyrészt Linus fizetett - meg én, mióta sikerült munkát szereznem.
Az is részben azért kellett, hogy kevesebb időm legyen olyan dolgokat elkövetni, amiért később vagy a nővérem, vagy apa kiselőadást tarthatnak nekem arról, hogy mennyire felelőtlen vagyok és hogy elővigyázatosabbnak kellene lennem, meg nem elhinni minden szimpatikusan kinéző alaknak mindent. Pedig nem játszottam el online a családi vagyont és a szerveim közül sem adtam még el egyet sem. Az, hogy okozok néha az embereknek kellemetlenséget... Nos, mondhatjuk, hogy nem direkt csinálom.
- Te mit gondolsz a kriptoról? - Lay felé fordítottam a fejemet, közben azonban arra sem vettem a fáradtságot, hogy megemeljem azt a párnáról. Tengericsillag módjára terültem el az ágyamon, miután a kezeim is lepuffantak a matracra, amelyekben eddig a telefonomat tartottam. - Szerinted a cégeteknél feltűnne, ha úgy hagynád a gépedet és ott bányásznánk bitcoint? - Nem volt teljesen komoly az elhatározásom erre a befektetési lehetőségre, mert bár a technikában én magam is láttam a jövőt, attól még a nem kézzel fogható pénzben még én sem hittem. Lehet, hogy szoktam hülyeségeket csinálni, de ekkora hülyeségeket azért tényleg nem.
- A héten hallottam egy sztorit egy srácról, aki a koliban csinálta ezt. Feltűnt a takarítóknak a gépek zúgása, és... - Amikor kinyílt az ajtó, megemeltem a fejemet, és széles mosollyal köszöntöttem a nővérem.
- Szia Linus! Szóval... - Ezen a ponton már épp visszafordultam Lay felé, hogy folytassuk a beszélgetést...Vagyis hogy tovább nyomjam a szöveget neki, mert jobban belegondolva ehhez a sztorihoz még annyit sem szólt hozzá, hogy 'aha', amikor Hailee odaért hozzám és megragadta a karomat.
- Hé-hé, de épp sztoriban vagyok! - Szerintem a kicsi a bors, de erős mondást valójában a nővérem miatt találták ki, mert akármilyen pici és vékony, attól a karomra szoruló keze ijesztően erős volt, amitől rögtön úgy gondoltam, hogy hallgatnom kell rá és fel is ültem az ágyon. - Hova megyünk? Mit csináltam? - Várakozóan pillantottam rá, de nagyon egyértelmű volt, hogy nem fog nekem mondani semmit társaság előtt. Aki ha már itt tartunk, még meg is menheti az életemet. Mielőtt kiértünk volna a szobából, Lay felé fordultam és a számmal többször is oda-artikuláltam neki, hogy mentsen meg.
Hiába törtem a fejemet, nem jöttem rá, hogy pontosan mit követhettem el - habár ez nem volt újdonság, legtöbbször nem tűnt fel, ha valami olyat követtem el, ami másoknak nem tetszett. Ezek általában túlságosan szórakoztattak engem, hogy elgondolkozzam azon, hogy mások hogy érzik magukat tőle.
- Hát a normális emberek... - Elharaptam a mondat végét és behúztam a nyakamat, amikor a keze a fejem felé indult. - ...fel szoktak - fejeztem be végül, tudván, hogy biztonságban vagyok és nem kapok tőle taslit. Vagy csak beetetett és mindjárt olyan lakast lenyom nekem, hogy leesik a fejem a helyéről. De neem, az nem lehet, Linus sosem bántana.
- Jó. - A fejemet törve sétáltam a fogashoz és rángattam fel két útba eső cipőt, amelyek történetesen az enyémnek bizonyultak. Már kabáttal a testemen fordultam oda a nőhöz, egészen hirtelen. - Ugye nem halt meg senki? - Más esetben miért beszélt volna olyan összeszedetten az előbb? Valami olyan dologról lehet szó, amihez annyira komolynak kell lenni, mint ő most. A kapott puszi azonban teljesen összezavarta a radaromat és máris sokkal kevésbé lett értelme a feltett kérdésemnek.
- Mi ez az egész? - Zsebre vágtam a kezeimet és kifejezetten gyanakvóan néztem rá. - Csirkét - jelentettem ki rögtön, amikor megkérdezte mit kérnék. Húst gyakorlatilag a nap bármelyik órájában képes lettem volna fogyasztani, épp ezért nem lehetett vegetáriuánus vagy vegán barátnőm. A megértés első lépcsője, hogy a párom támogassa, hogy húsevő vagyok. - Aha, mehetünk olyan helyre. Arra van egy jó. - Mindenféle szégyenérzet nélkül kezdtem mutogatni az utca közepén, mikor már kint voltunk a házból. Mivel én választottam a helyet, nem vártam arra, hogy hivatalosan is elinduljunk, vagy Hailee megengedje, én mutattam az utat.
- Ugye nem azért viszel el enni, mert még egy emberrel kéne a szobán osztoznunk? - Igazi rémálom lett volna hárman zsúfolódni abba a szobába, amiben két kamasz fiúként is pont elegen voltunk. Szerintem nem csak a magam nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy Layvel ez már így is épp elég kellemetlen volt számunkra. Minden hozzánk hasonló érett férfinak szüksége van néha némi magánéletre és egyedül töltött időre ugyebár.

⋈ | mit hozod rám a szívbajt??    | 872 | gúnya

Hencus & Hailee

Érzékeltem, hogy nem olyan voltam, mint máskor. Emiatt nehézkesen nyitottam ki a szekrényeket, a levegőt kissé kapkodva vettem. Éhes voltam, de egy ideje már nem nagyon maradt meg bennem az étel. Nem ettem jól, aminek hatására kicsit lefogytam. Nem volt vészes, de az utóbbi időben talán az eddigiekkel járó stressz, talán valami más jött ki rajtam, ami miatt elég nehéz volt minden elvásárnak megfelelnem. Ezeket nagyrészt ne mások, hanem én állítottam fel saját magamnak. Csak annyit eredményeztem vele, hogy nehezebbé tettem az életem és a dolgom, miközben amúgy sem volt teljesen stressz mentes a munkám, vagy éppen az öcsém elhelyezése, az iskolájában.
Aggódtam érte. Nem attól féltem, hogy nem fogják szeretni az osztálytársai, mert hasonló meg sem fordult a fejemben. Tudtam, hogy egy bizonyos szintig tud magára vigyázni, mivel Houston meg maga Texas sem egy veszélytelen terület. Ugyanakkor ott legalább több embert ismertünk, mivel apa majdnem az egész várost húzta ki a szarból, amikor a vezetékekkel gond volt. Ha valami történt, hamarabb megtaláltuk. Persze mondhatnám azt, hogy Dale egy baromi jó összekötő ember és valószínűleg az ő segítségével bármi történne, öt perc alatt elő tudnánk keríteni ezt a rossz gyereket, én mégsem voltam az a fajta ember, aki csak úgy kihasznált egy-egy jó lehetőséget. Örültem neki, hogy jó a kapcsolatunk, de ez nem jelentette azt, hogy innentől kezdve bármi történik, rá fogok támaszkodni. Így is már segített annyit, ami a büszkeségemet egy kicsit megdolgozza, mivel nem szeretek másoktól túl sok mindent elfogadni. Henry viszont még így is a kisebbik baj volt, ráadásul nem szívesen tituláltam problémának, mert ettől függetlenül ő a testvérem. Nem kezelhetem úgy, mint valamit, amit meg kell oldanom. Nem felette állok, hanem mellette, pont emiatt nem mutathattam ki a gyengeségeimet.
Nem szívesen mondtam volna el a pontos okát annak, hogy miért vagyunk egy idegen férfi házában. Éreztem, hogy emiatt feszült, de ő is próbált rám a lehető legjobb tudásával tekintettel lenni, így én is valami hasonlót igyekeztem gyakorolni felé és nem terheltem az orrvérzésemmel, amiről már bizonygattam Dale-nek is, hogy rendben van. Megkértem, hogy ne beszéljen az orvos ismerősével és néha ez természetes nálam, ami nem volt teljesen igaz. Csak nem szerettem, ha az embereknek aggódnia kell körülöttem.
Nem beszéltem az öcsémnek a tárgyalásról sem, emiatt pedig még inkább bűntudatom volt. Gyakorlatilag az életét is kockára tettem, ő pedig nem is tudott róla. Féltem, hogy nem állnék eléggé mellette, ha egyszerűen hazaküldeném. Vagy talán csak arról van szó, hogy önző vagyok, és nem akartam, hogy megharagudjon rám.
egy mély levegőt vettem, aztán elhatároztam magam. Ma nem főzök. Észben tartottam, amit Alice mondott nekem korábban és inkább nem vettem el a bejárónő munkáját. Helyette az otthoni ruháimat utcaira cseréltem, de egy fokkal kevésbé formális darabokat vettem ki a szekrényből, mint amit alapvetően hordani szoktam a hétköznapokon. Mivel nem terveztem messzebb menni az első tésztázónál, farmert vettem fel, csak ezek után kopogtam be a fiúk szobájába és indultam el a testvérem felé.
- Sziasztok – gondolkodás nélkül sétáltam be, aztán ragadtam meg a karját – Te velem jössz.
Teljesen átlagosan szólaltam meg, mivel nem terveztem a frászt hozni az öcsémre. Ehelyett inkább megvártam, hogy felálljon. Alapból sem lett volna bennem annyi erő, hogy elkezdjem a hatalmas testét rángatni.
- Látom már felöltöztél – lábujjhegyre kellett emelkednem, hogy egy kicsit meg tudjam rendezgetni a haját, miután kiértünk a szobából – Vedd a kabátod, ma együtt eszünk, mert nem főzök.
Kicsit tárgyilagosan beszéltem vele. Valójában abban reménykedtem, hogy ha látom őt enni, akkor majd az én étvágyam is könnyedén megjön. Nem szóltam, amíg felvettem a cipőim, csak utána hajoltam oda hozzá, hogy meg tudjam puszilni. Nem akartam, hogy felesleges dolgok miatt kezdjen el aggódni. Ezúttal nem csinált rosszat és nem is haragudtam rá.
- Mit szeretnél enni? – a keze után nyúltam, mert kissé elfogott a szédülés. A friss levegő ezen valamennyit segített, de nem volt sokkal jobb a helyzet – Még szép idő van, szóval mehetnénk olyan helyre, ahol a teraszt nyitva tartják.