Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

- Ezt megmondhatod neki is, mert Ő úgy van vele, hogy amíg nem a lakásban van addig nincs semmi baj. - Még akkor sem, ha szó szerint egy cérnaszál választja el attól, hogy a lakásban legyen, de oda még soha nem jutott be. Mondjuk lehet egyet szándékosan be kellene terelnem, hogy rávegyem a költözésre, de akkor meg bűntudatom lenne egy picit, mert olyan lenne, mintha én erőszakoltam volna ki az egész helyzetet, ami miatt elég rosszul érezném magam.
- Elképesztően! - Bólogatok hevesen, hiszen nem is értem, hogy mégis ki akarna rajta passzolni bármilyen téren. Mármint most mondhatjuk azt is, hogy sokan vannak olyanok, mint én, akik teljesen zavarba jönnek, de azért nem lehetünk mindannyian ennyire szerencsétlenek. Főleg, hogy én nem kifejezetten azért kerültem, hanem mert úgy éreztem, hogy beégettem magam előtte, mert zavarba jöttem teljesen. Szóval a kettő nem ugyanaz. Mondjuk lehet, hogy tényleg többen vannak, akik hasonlóan jártak, mint én, de azért mégsem lehet mindenki olyan szerencsétlen a világon, mint amilyen én ezen a téren. Legalábbis nagyon remélem. Meg az azt jelentené, hogy mindenki már többről álmodozna kapásból, mint szimpla barát. Mondjuk az a helyzet, hogy még ezt is meg tudom érteni azt hiszem, szóval talán nem is arról van szó, hogy bolondok, hanem egyszerűen csak hozzám hasonlóan szerencsétlenek.
Nagyon viccesnek találom a kis kifejezést, amit használ a telefonra és nem tudom megállni, hogy ne nevessek. - Azt kell mondanom, hogy igaza van. - Ha jobban belegondol az ember, akkor tényleg olyanok, mint egy kis tepsi, de egy nagyon okos kis tepsi. Meg aztán közvetve lehet tepsi is, mert bekapcsolod a sütőt a rajta lévő alkalmazással, szóval ha úgy vesszük süthet is vele az ember, de azért az már nem ajánlott, hogy ténylegesen azon kerüljön be valami a sütőbe. Mégis az egész gondolatmenet megy a kukába, amint meglátom, hogy picit elpirul, amire én is elpirulok egy picit nem is értem magam, de inkább elkapom a tekintetem, mielőtt még feltűnhetne neki a dolog. - Nem lenne ám olyan nehéz, hamar hozzászoknál szerintem. Meg szívesen megmutatnék minden kis dolgot rajta, ha elszánnád magad rá. De szerintem ezzel sincs semmi baj sem. - Ha ezzel érzi magát kényelmesen, akkor legyen ez, hiszen nem akarok semmit sem ráerőszakolni. Mégis, ha egy kis okos számítógép lenne a zsebében talán több féle módon is tudnám zaklatni, mert vannak dolgok, amiket talán néha egyszerűbb írásban elmondani, mint szavakkal és olyankor jól jönne egy üzenet, de ha más nincs, akkor marad a jó öreg sms és csak remélem, hogy az ő telefonján nem csak egy csomó kocka lesz, ha valamilyen hangulatjelet használok.
Tényleg szívesen ajánlom fel, hogy lógjon velem meg töltse nálam az estét, hiszen nem teher nekem a jelenléte egy picit sem főleg, hogy tudom nem igazán van hol tartózkodnia és nem ülhet be mindig valahova, hogy várja mikor mehet, szóval nem eszem meg, ha feljön hozzám. Mondjuk örömömben azt is elfelejtem, hogy egyszer megtanultam járni anélkül, hogy elestem volna, de most is megúszom ezt, mert megtart, amiért nagyon hálás vagyok, de a közelsége azért zavarba is hoz, amivel nem tudok mit kezdeni, hiszen ég az arcom, mintha alágyújtottak volna.
Próbálom átlökni magam a helyzeten, ahogy a küszöbön is, ahol hamar papucsot kínálok neki, majd kiengedem a rosszaságokat, mert nem szeretik a bezártságot, de hamar Ő az, akit végül megtalálnak, amire mosolygok még inkább, hogy milyen édesen megfagyott. - Vadászgörények. - Mondom mosolyogva és figyelem, hogy mennyire lenyűgözi őket a cipőfűző, de talán az, hogy új cipőfűző, amivel még nem volt szerencséjük találkozni. - Joonie és Jumie, az utóbbi a kisebbik. Van játékuk persze, de az új dolgok mindig érdekesebbek, de gyere csak.. - Azzal intek is neki, hogy kövessen nyugodtan. Habár a vendégszobában van a legtöbb dolguk majd átmozgatom őket innen, hiszen ha itt alszik nem akarom, hogy kellemetlenséget okozzanak neki vagy ilyesmi. - Ha szeretnéd itt amúgy majd álomra hajthatod a fejedet általában úgy is velem szoktak aludni, szóval nem zavarnának a rosszaságok. - Inkább csak ez a kis saját zuguk, amikor nem vagyok, de ha itt aludna, akkor azért picit összeraknék pár dolgot, mert tényleg szeretném, ha otthonosan érezné magát, de azért talán annyira nem kellene, hogy egy kósza játékra vagy valami másra rálépjen. Az egyik szekrényből elő is szedem az egyik játékos dobozukat, hogy aztán azt helyezzem fel az ágyra, hogy hozzáférhessen. - Nyugodtan vegyél ki belőle bármit, ami szimpatikus. - Elég egy kis idő is ahhoz, hogy hiányérzetük legyen és habár ketten vannak így mégis kényelmesebb nekik is, de jobban szeretik, ha ténylegesen van társaságuk.  

Nevetésére nagyon figyelem arcát, már csak azért is, mert tetszik, ahogy nevet, olyan szépen hangzik, hogy remélem sokszor fogom még ezt hallani, talán az órákon, akár máskor, nekem teljesen mindegy, csak hallani szeretném még, bár nem bánnám, ha megjelenne az órákon és megmutatná mennyire megy neki, mert elmondhatatlanul kíváncsi vagyok rá. Persze erőltetni nem szabad semmit sem, nem fogom azt mondani neki, hogy ezek után mindig jönnie kell, vagy ilyenek, akármi is legyen az oka az eddigi dolognak, biztosan jó indok, nem hiszem, hogy a semmiért maradna ki. Mármint nem lenne értelme fizetnie semmiért sem, ha utána fogja magát és meg se jelenik, annyi plusz pénze nem hiszem, hogy lehetne bárkinek is.
- Ijesztő lenne látni mégis egyet a folyosón is, nem tudnék maradni ott. - Ingatom meg kicsit a fejemet, biztosan rosszul lennék már csak a gondolattól is, hogy nem sokkal mellettem bogarak rohangásznak a lakásban, mert az mennyire jó nekik, meg ilyenek. Nem, én ezt biztosan nem tudnám elviselni, bár lenne az a helyzet, ahol muszáj, ebben biztos vagyok, ha most lenne muszáj lennék maradni, mert nincs pénzem arra, hogy elköltözzek, de ez nem jelenti azt, hogy lazán és boldogan élnék ott, mintha semmi sem történne.
- Bolondok, mert nem barátok velem? - Próbálom összerakni amit mondott, de nem hiszem, hogy ténylegesen értem, mert ez furcsán hangzik, nem hiszem, hogy bárki is bolond lenne azért, mert nem akar a barátom lenni, én ezeket mindig is teljesen megértettem. Én voltam a furcsa gyerek, aki nem tudta mi az az internet, amíg nem volt muszáj az iskolához, akinek nincs tepsi telefonja és aki mindent csak akkor tud, ha ők elmondják neki, mert nem ért a trendekhez, nem tudja mi az a vibe, vagy mit jelentenek egyes kifejezések, amiket ugyan ért, de nem érti miként kapcsolódik ide. Ezek miatt nem barátkoztak azt hiszem velem, de tényleg nem bántam, én magamban is mindig elvoltam, ezután is elleszek, de azt nem bánom, ha vannak akik beszélnek velem, ha nem is barátnak tartanak.
Lehet nem tudja mire gondolok tepsi telefon alatt, így elő is veszem, amire nevetni kezd, ami érdekes számomra, mármint nem az, hogy nevet, azt megszoktam, az nem lep meg, az az ami meglep, hogy nem érzem úgy, hogy kinevetne. Nem hagy fájó érzést maga után a kis nevetése, nem érzem, hogy bántani akarna vele, vagy azt találja ilyen viccesnek, hogy ilyen telefonom van. Bevallom attól még nem tudom mi lehet ilyen vicces, de kellemetlenül sem érzem magam aminek már örülök. - Igen? Anya hívta mindig a telefont így ami másoknak van. - Kicsit el is pirulok, hogy nem rajtam, hanem azon nevetett amit mondtam, mert tetszett neki, ez már jó érzés, főleg, mert nekem is tetszik. - Jobb lenne a tepsi? Gondolkoztam rajta, de nem érteném használni... - Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok időmet elvenné mire megtanulom azt miként kell használni, de legalább nem mondhatnák, hogy nagypapi vagyok, amiért nem értek a mai technikához, ha meg esetlegesen könnyebb lenne vele beszélgetni nem lenne ellenemre nekem sem. Hagyom neki, hogy beírja a számát, azt is, hogy megcsörgesse magát, türelmes vagyok teljesen, de mikor visszaadja hamar elrakom, mert annyira nem szokásom használni.
Aranyos tőle, hogy miután hazakísérem még tényleg fel is ajánlja, hogy legyek vele még, nem tudok visszamenni úgysem, szóval nekem nincs hova mennem, ha pedig őt nem zavarja a jelenlétem akkor elmondhatatlanul hálás leszek neki. Nem csak leszek, hanem vagyok is, borzasztóan, talán emiatt is nagyon figyelek rá és emiatt tűnik fel az is, hogy majdnem elesik, igyekszem elkapni is, de talán túllépek egy határt, mert a derekát fogom és zavarba hozom magamat, meg azt hiszem őt is, amit nem szerettem volna. Ha lehetne kicsit elsüllyednék most, hogy ne legyek a szeme előtt, de közben nem is kiabál rám, nem mondja, hogy engedjem el, bár tovább nem is tartom, mint kellene, de talán nem is kellett volna, így minden több, mint kellene.
Csendesen érünk fel, papucsot is kapok hamar, amiért mosolygok, és venném is le a cipőmet gyorsan, ha nem találnának meg a kisállatkák, nem tudom milyen állatok ezek, de nagyon aranyosak, nagyon kis picik, és olyan érdekesen néznek ki, ahogy húzza a fűzőmet az egyik. - Mik ők? - Felnézek ugyan egy pillanatra Leo-ra, mert kíváncsi vagyok a válaszára, de hamar visszapillantok arra, amelyik a fűzőmet húzza, gondolom van jobb játékuk, ha átvehetem a papucsot nagyon szívesen megyek is velük játszani, akármik is legyenek. - Hogy hívják őket? Van játék nekik? Csak jobb az, mint a cipőfűzőm. - Nem mintha zavarna engem, nem lesz annak baja, és bátorkodom meg is simogatni azt amelyik éppen nagyon el van foglalva, de ha a másik közelebb jön azt is nagyon szívesen megsimogatom, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen érzésű lehet a kis szőrük. Az biztos, hogy nagyon aranyosnak tűnnek.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

Annyira aranyos, ahogyan komolyan veszi, hogy tényleg leállnék vele veszekedni, hogy nem tudok nem nevetni egy picit ezen. - Nem fogunk ténylegesen veszekedni. Ilyesmin meg aztán főleg nem. Ez csak egy szófordulat. - Hiszen butaság lenne ezen ténylegesen összeveszni. Csúnya dolog lenne, ha valaki tényleg azért haragudna meg a másikra, mert nem tudnak dűlőre jutni egy olyan kérdésben, hogy ki az aranyosabb. De közben meg azt hiszem, ha tényleg ez lenne valakinek a legnagyobb problémája, akkor az nagyon szerencsésnek mondhatná magát az is teljesen biztos. Mondjuk azt hiszem ebből adódóan talán mi is azok vagyunk, hogy van időnk ilyesmin veszekedni.  
- Nála elvileg nincs, csak a folyosón szokott előfordulni, akkor meg ugye irtják őket rögtön, de hát mégis.. - Ő az, aki végső soron elviseli az egész helyzetet és mégsem rángathatom onnan ki akármennyire is szeretném megtenni, hiszen én is nyugodtabb lennék meg Ő is és kereshetnénk egy helyet, ahol kevésbé vannak kaotikus szomszédok, de közben meg tudom jól, hogy azt azért elég nehéz összehozni. Már annak is örülni kell, ha az embernek van valamennyire értelmes helye, nem még bónusz dolgokat elvárni az egésznek a nyakába.
- Mindig is tudtam, hogy sok bolond ember van a világon, de azt nem, hogy ennyi.. - Hiszen nem is tudom, hogy ki ne akarna vele barátkozni. Mondjuk én is a bolondok egyike vagyok, mert hát nem tudtam hogyan kezeljem a helyzetet és azóta is kerülöm, lehet nagyon sokan vannak így, hogy hirtelen zavarba jönnek, de közben meg kétlem, mert nem hiszem, hogy mindenki olyan bolond és szerencsétlen lenne, mint én. Biztosan van, aki már megpróbált lépéseket tenni felé, vagy nem is tudom. Nem akarom elhinni, hogy senki sem próbált meg vele barátkozni, mert az olyan hihetetlennek érződik, legalábbis a szememben nagyon is annak tűnik.
Nem igazán értem, hogy mire gondol szóval egy darabig csak pislogok nagyokat, de utána muszáj már tényleg nevetnem, mert nem tudom miért olyan vicces, hogy így hívja a telefont. Igazából tényleg olyanok, mint pici tepsik, szóval annyira távol nem áll az igazságtól, de mégis iszonyatosan édesnek és szórakoztatónak találom. - Tepsi telefon.. Ez nagyon tetszik. - Mondom még továbbra is nevetve, hiszen sosem hallottam ezt a kifejezést, de imádom. - Hát.. Ebbe azt hiszem a számomat vésem bele akkor. - Legszívesebben vennék neki egy másikat, de azzal azt hiszem ezer határt lépnék át, úgyhogy be kell érnem azzal, hogy csak üzenetben zaklathatom vagy, ha felhívom. Bár igazából tényleges üzenetekben egyszerűbb lenne, de közben meg kénytelenek leszünk azzal dolgozni, amink van. A számomat belevésem a telefonjába és hamar meg is csörgetem magam, hogy nekem is meglegyen az ő száma azért majd visszaadom neki a telefont.
Örülök annak, hogy hazakísér és hálás is vagyok mondjuk szerintem, ha nem is találkozunk sem engedtek volna haza egyedül, de közben meg talán nem is tömtem volna annyira meg magam, hiszen nem etetett volna senki sem, de ezt egy picit sem bánom. - Ennek örülök! - Nagyon is, de próbálom nem teljesen a tudtára adni, mert még a végén azt hiszi valami hátsó szándékom van abban, hogy fel akarom csalogatni magamhoz. De annyira örülök, hogy azt is elfelejtem melyik lábam hova tegyem, mert megbotlom, de nem kell félnem attól, hogy elesek, mert elkap nem is akárhogyan, amitől csak még inkább zavartan pislogok mindenfelé csak rá nem, mert érzem, hogy vérvörös az arcom. - Köszönöm azért.. - Nélküle lehet eltaknyoltam volna, de az is lehet, hogy megállok a lábamon ezt már sosem tudjuk meg.
Felfelé menet kis csönd uralkodik kettőnk között, hogy picit lenyugtassam a szívemet is meg az égő arcomat, de ezért is ragadom meg az alkalmat arra, hogy ránézzek a rosszaságokra, miután adok neki is papucsot meg én is felveszem a sajátomat és gyorsan elindulok, hogy kiengedjem őket. Meg sem lep, hogy megrohamozzák és a cipőfűzéjével kezd el játszani az egyikőjük. - Csak finoman fiúk. - Mondom mosolyogva majd picit közelebb sétálok a hármasukhoz. - Nem kell félni, nem harapnak.. Általában. Ha igen sem nagyot, plusz most nagyon úgy tűnik, hogy csak játszani szeretnének veled. - Amúgy is elég barátságosak, nem szoktak támadni senkire sem, inkább elmenekülnek, ha valaki nem szimpatikus, de most egyértelműen nem ez a helyzet.  

- Ó nem, nem lenne veszekedni jó, kérlek ne. - Ingatom meg a fejemet, nem szeretnék egy kicsit sem veszekedni vele, semmi miatt sem, de emiatt meg főleg nem, mert ha a végén rosszban lennénk akkor nagyon elszomorodnék. Aranyosnak találom őt, és nem szeretném ha elveszíteném a társaságát, főleg azok után, hogy azt mondta mehetek máskor is hozzá, hogyha a szobatársam valakit szeretne magánál tartani az éjszakára. Nincs nekem azzal bajom, meg ha már kapok pénzt is még a hotellel sem lesz baj és akkor nem leszek a nyakán, de nem érzékelem úgy, hogy ellenére lenne. Talán mert túl aranyos lehet csak nem mondja pedig amúgy zavarja a dolog, vagy nem tudom, de remélem nem erről van szó, hogy nem csak úgy mondja, mert túl kedves, hanem komolyan is gondolja, hogy nem zavarom és nincs ellenére, ha ott vagyok nála.
- Nála mennyi sok bogár van? Vagy csak a szomszéd? Ha nála nincs talán annyira nem rossz neki, de azért nem maradnék. - Én nem tudnék még a bogaras szomszéd közelében sem élni, de ha még át is mehetnek a bogarak... Na akkor főleg nem, ugyan nem félek minden bogártól, vannak olyanok amikkel nincs bajom, mint mondjuk a pillangók, vagy a giliszták, még a legyeket is tudom tolerálni, de vannak olyan bogarak amiktől sírva tudok fakadni. Talán szó szerint nem, de a pókok nagyon meg tudnak ijeszteni, azoktól egészen félek, főleg ha nagyon nagyok, meg hallottam, hogy bele tudnak mászni az emberek fülébe és ott maradni jó ideig. Hát nem mondom, hogy nyugodtan aludnék egy olyan helyen, ahol bármilyen bogár is lehet. - Lehet, igen. - Bólogatok egy picit, bár nem tudom nekem mennyire megy jól az időbeosztás vagy sem, nem szoktam figyelni rá, mert mindenhol ott vagyok amikor kell, és úgy alakítom a napomat is, ha valahol ott kell lennem akkor ott leszek, vagy éppen kész legyek vele, nem kifejezetten szoktam elhúzni semmit sem, ha nem muszáj.
- Az, hogy barátságos vagyok nem jelentené azt, hogy barátaim is vannak, nem? - Vonom fel szemöldökeimet őt figyelve, nem igazán voltak olyan nagyon fontos barátaim, nem voltam egyedül  ha nem voltam otthon, de olyan sosem volt, hogy valakikkel elmentem volna, hogy kicsit szórakozzak, azt sosem engedték volna meg a szüleim. Igazán csak a szüleim voltak nekem mindig is, sosem panaszkodtam miatta, nem gondoltam volna, hogy rajtuk kívül is kellene nekem valaki, vagy ilyenek, de most úgy érzem, hogy nem ártott volna, ha nem csak ők vannak nekem. Mondjuk itt sokkal nehezebb barátkoznom, mert mindenki elkerül amikor észleli, hogy nehezebben vagy hát hibásan beszélem a nyelvet. Megértem őket, nem lehet velem egyszerű, de tényleg igyekszem és már annak is örülök, ha a szobatársam vált velem olykor egy-két szó. - Megadom számom szívesen, de nekem nincs tepsi telefonom. - Anyám legalábbis úgy hívta a nagy telefonokat, amiken nincs gomb, nem is tudom, hogy azok hogy működnek, nem tanultam meg sohasem és fogalmam sincs, hogy az én telefonom jó-e ahhoz, hogy hozzá adjon a csoportbeszélgetéshez akármi is az. Elő is veszem a telefont amiről beszélünk, hogy lássa mire gondolok, nem túl nagy, és nyomógombos, azt sem tudom hány éves, nem kérdeztem sohasem, mert nem mozgatott igazán az, amire a szüleim azt mondták nem lehet, nem nekem való, nem jó.
Nem szaladunk hozzá, nem akarom, hogy rosszul legyen, hiszen evett rendesen, szomorú lenne ha a végén nem maradna bent neki, segítenék persze, mert nem hagynám, hogy valami nagy baja legyen közben, de azért nem bánnám, ha nem lenne ilyen. Egyébként is csak megfájdulna a hasa és nem lenne onnantól jó kedve, azt pedig nem engedhetem meg, emiatt is figyelek nagyon és amiatt is, hogy valamennyire tudjam merre vagyunk és hazataláljak majd innen. - Akkor elfogadom. - Ha nincs ellenére, hogy itt legyek elfogadhatom, sosem akarnék zavarogni egy picit sem. Elengedem, amikor elszakad, de amint látom, hogy megbotlik már ugrok is utána, hogy elkapjam a kezét és még derekára is ráfogok, hogy biztos ne essen el, de nélkülem se esett volna, így picit zavarba is hozom magamat, és érzem, hogy arcom valamennyire elvörösödik. - Örülök neki. - Hát nem hagytam volna, de mivel nem kellettem volna ehhez el is engedem, hogy aztán hagyjak neki teret tarkómat vakarászva, lehet nem kellett volna úgy ugranom utána, de megijedtem, hogy megütheti magát.
Felfelé nem merek megszólalni, csak reménykedem abban, hogy mire felérünk már nem leszek ennyire vörös, de ő sem szól semmit, ami miatt aggódom, hogy valami olyat tettem, amit nem lett volna szabad, átléptem egy határt vagy nem is tudom, mert az oké, hogy a kezét fogtam mikor belém karolt, de most nem csak a kezéhez értem, ami lehet nagyon illetlen volt. - Köszönöm. - Szólalok meg már bent és cask azután, hogy a papucsot letette nekem, és elindulta, mert elmondhatatlanul féltem attól, hogy látszódik olyan az arcomon aminek nem kellene. leguggolok kikötni a cipőmet, az egyikkel hamar meg is vagyok, félre is teszem, de a másik levételében megakadályoznak a nem is tudom mik, soha nem láttam még ilyen állatokat, nem is hasonlítanak semmire sem, de megállok minden kis mozdulattal, annyira figyelem őket, meg azt, hogy megszaglásznak. Nem merek egyikhez sem érni, még akkor sem, amikor a cipőfűzőmet megtalálja az egyik és húzni kezdi, mintha valami játék lenne neki, bár lehet az is, és nem bánom, csak nem tudom mit tegyek, szólni nem merek, így várok Leo-ra, hogy visszatérjen utánuk.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

Hálás vagyok azért, mert nem mondom ki ténylegesen azt, amire gondolok, hiszen nagyon is szeretném, ha többször úgy alakulna, hogy kedve lenne átjönni hozzám, de közben meg talán jobb lenne, ha ilyet nem kívánnék, tekintettel arra, hogy nagyon könnyen be tudom égetni magam, ehhez szinte segítség sem kell. Így is azt érzem, hogy a próbákon pontosan ezt sikerült elérnem, de nem úgy viselkedik velem, mint valakivel, aki nagyon beégette magát, szóval talán annyira nem volt feltűnő. Bár inkább azt mondanám, hogy egyszerűen csak nagyon kedves, ami egy külön bónusz az mellé, hogy ilyen csodálatosan néz ki, nem is értem, miért nem kapnak még utána legalább ezren. Vagy az is lehet, hogy kapnak csak ő nem veszi észre? Nem tudom, de talán ez inkább hihető, minthogy senki nem próbálkozott be nála. - Hát ezzel nem értek egyet igazából, de nem fogok emiatt veszekedni veled. - Rázom meg a fejemet egy mosollyal az arcomon, hiszen felesleges lenne ezen veszekedni, de mondjuk nem is hiszem, hogy ő az a típus lenne, aki tényleg képes lenne veszekedni emiatt egy pillanatra is. Én sem szeretnék ilyen butaság miatt rosszban lenni vele, vagy hajba kapni, úgyhogy inkább el is engedem, mielőtt még bármilyen probléma lehetne belőle.
- Ez egy nagyon jó kérdés, mert én meg veled értek egyet teljesen.. De ő ragaszkodik, hogy annyira nem rossz. - Gondolom már megszokta és tudja, hogy mire is számítson így valamivel kellemesebb. De mondjuk akárhányszor ott vagyok, nem tudom nem felhozni a lehetőségét annak, hogy költözzön, amiben még szívesen segítenék is, de amíg ő nem akar mozdulni addig én sem tudok segíteni rajta. - Erre mondják azt, hogy csak jó időbeosztás kell, nem? - Mert, ha az ember jól beosztja az idejét, akkor remélhetőleg mindenre is marad ideje, amit szeretne. Most is nem jön el a világvége, ha picit később érek haza főleg, hogy odáig még társaságom is lesz emiatt egy picit pedig tovább is szeretnék maradni. De közben meg azért nem hiszem, hogy sokáig kellene itt maradnunk, mert még a végén kinéznek minket, hogy végeztünk, de még mindig itt ücsörgünk és foglaljuk az asztalt. Bár szerencsére nincs akkor tömeg, de mégis rosszul érezném magam az egész helyzet miatt.
A bátorságomat összeszedve karolok bele, hiszen hát talán érthető, hogy szükségem van támaszra annyira tele ettem magam, de közben ez az egész egy picit kifogás is nekem arra, hogy valamivel közelebb legyek hozzá. - Hát csak olyan barátságosnak tűnsz, hogy fura, hogy senki nem hiányol, vagy ilyesmi.. - Ez azért szomorú, hogy nincs senki, aki keresné, akivel a kapcsolatot tarthatná, mert persze jó nekem, hogy nincs kapcsolatban, vagy ilyesmi, de közben meg szomorú, hogy egy olyan aranyos embernek, mint neki nincsenek nagyon barátai. Mondjuk én nagyon szívesen osztom meg vele a saját barátaimat, ha arról van szó. - Ennek örülök, ha gondolod a jövőben csatlakozhatsz hozzánk. Hozzá is adhatlak a csoportbeszélgetéshez.. Már, ha megadod az adataid.. - Oké, ez talán nem olyan feltűnő módja annak, hogy ezzel együtt el is kérjem a számát meg ilyenek, mert hát tényleg az vezérel, hogy többször tudnánk a jövőben együtt lógni, de közben meg így meglenne nekem a száma, meg ilyenek, amit akármikor használhatnék, de magamat ismerve közben meg szerintem sosem keresném ténylegesen, mert túlságosan is gyáva lennék.
Szerettem volna, ha valamivel tovább húzódik el az egész séta, de sajnos túlságosan is hamar megérkeztünk, de egyszerre reménykedem, hogy nem ér itt véget az egész, de közben rettegek attól, hogy mi lesz, ha nem. Mert nagyon félek, hogy el fogom rontani a dolgokat. - Nincs ellenemre, dehogy. - Kicsit szélesebb lesz a mosolyom a válaszától és hevesebben ver a szívem is, mert most minden ezen az egészen dől el igazából úgyhogy oda fogok figyelni minden egyes lépésemre. Vagy nem. Mert, amint picit elszakadok tőle, hogy elkezdjek befelé haladni megbotlom és kis híján elesem. - Jól vagyok. - Jelentem ki zavartan egy pillanatra, de rá sem merek nézni, mert érzem, hogy az egész fejem vöröslik az egész helyzettől.
Az út felfelé ténylegesen már némán telik és óvatosan belépek az otthonomba és felnyomva a villanyt már elő is kapom a saját papucsom meg neki és egyet pluszba és a kanapé mellé helyezem. - Érezd magad otthon, egy pillanat csak kiengedem a rosszaságokat. - Azzal gyorsan le is váltom a cipőmet, majd megyek is a szobába, hogy kiengedjem a rosszaságokat, akik persze már ki is élvezik a frissen kapott szabadságot és rohannak kifelé a bejárati ajtó irányába. Remélem, hogy nem most akarják magukra ölteni a házőrző szerepét és, ha már ismerkedni mennek, barátságosan teszik.    

- Édes nagyon tőled, köszönöm, lehet máskor is alakulhat így - nagyon aranyos tőle, hogy tényleg felajánlja ezt nekem, bár nem szeretném ténylegesen kihasználni a dolgot, nehogy az legyen a vége, hogy a terhére vagyok, vagy valmai ilyesmi. Mégis csak egy plusz emberről van szó, ugyan sokat nem zavarnék, én csendben elvagyok, ha azt mondja itt vagy ott kell maradnom, nem szokásom bajt okozni, de azért mégis. Meg nem tudom, hogy mennyire lenne neki kényelmetlen a helyzet, nem beszéltünk mi még olyan sokat előtte és az órákra se nagyon jár, szóval lehet, hogy valami itt van amiről nem tudok. - Ez nem igaz! Aranyosabb vagy - nekem legalábbis ő sokkal aranyosabb, mint amilyen én vagyok, de gondolom ez is nézőpont kérdése, mert számomra én nem vagyok aranyos, lehet önmaga számára ő sem, de nekem annál is inkább. Lehet mindenkivel ilyen kedves, sőt szinte biztos vagyok benne, hogy az, hiszen annyira mosolygós, nem tudom elhinni, hogy nem ilyen édes mindenkivel.
- Bogaras a szomszédja? Miért marad? Én költöznék el gyorsan - még az állam is majdnem leesik, hiszen ha nekem bogarak mellett kellene aludnom és laknom úgy elmenekülnék ahogy csak tudnék. Fogalmam sincs, hogy ténylegesen elmenekülnék, mert lehet nem lenne lehetőségem rá, de ez nem jelenti azt, hogy nem gondolkoznék el rajta, vagy keresnék másik opciót. Nem tudom milyen bogarak lehetnek egy lakásban, de biztosan nem kedvelném őket, egyikkel sem vagyok túl baráti viszonyban. Talán a pillangók mások, de azokat meg nem szabad piszkálni, mert aztán nem tudnak repülni, pillangó gyilkos meg véletlenül sem szeretnék lenni. - Ez igaz, nem jót tesz ha siet mindig az ember - én sem siettetem magam semmivel sem, igyekszem természetesen tanulni, a nyelvet jól megjegyezni, de nem ostorozom magam ha valamit lassabban sikerül megértenem, vagy ha ugyanazt a hibát párszor egymás után elkövetem. Mindenre igaz, hogy nem szabad sietni, azután meg, hogy evett még annyira sem, én teljesen ráérek holnapig, meg nekem már leülepedett az a mennyiség amit megettem, szóval most csak rá kell figyelni.
Aranyos, hogy belém karol, és mivel biztos szeretnék abban lenni, hogy egyben ér haza, nem veszik el, így természetesen meg is fogom a kezét és annyira édesen mosolyog, remélem sokat fogom még így látni, mert nagyon jól áll neki. - Miért? Nem senki nem volt, csak inkább iskola miatti barátok, akik amint eljöttem már nem is voltak - remélem érti, hogy értem, bár az iskolában sem kifejezetten barátkoztam, elvoltam mindig a magam kis világában azzal ami engem érdekelt, de közben nagyon igyekeztem figyelni s és megtanulni amit mondanak nekem. Nem volt olyan egyszerű a szüleimmel, nagyon szeretem őket, de nem tudtak túl sokat segíteni nekem sohasem akármennyire is szerettek volna. - Köszönöm, jó társaság vagytok ti is! Jól éreztem magamat - hiszen annyira aranyosak voltak hozzám, csak remélem, hogy ez nem fog változni, és később is ilyenek lesznek, ha találkozunk, de hát az se biztos, hogy nem csak kedvességből mondták, hanem tényleg ott lennének. Picit muszáj megszorítanom a kezét mint egy kis köszönet, és nem tudok nem mosolyogni, hogy ő is mosolyog, olyan kis ragadós a mosolya, tetszik nagyon.
Kérdésére úgy veszem, hogy megérkeztünk, egy picit körbe is pillantok jobban a terepen, hogy valamennyire megjegyezzem merre is lakik, nem volt olyan nagy séta, és jól is esett, főleg mert le is mozogtam picit azt is amit ettem. - Elfogadnám az ajánlatot, ha már nincs ellenedre - tényleg nem lenne jó dolog most egész éjszaka járkálnom amikor ő felajánlotta, hogy menjek hozzá, de csak akkor fogadom el ha ténylegesen nem zavarom. Egyébként is kíváncsi lettem milyen állatai vannak, főleg mert nem bogarak így nagyon is érdekelne, hogy mik azok, amit gondolom ténylegesen csak akkor tudok meg ha felmegyek hozzé.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

- Persze..! Akármikor csak szeretnél, én szívesen látlak. - Mondjuk azt nem tudom, hogy milyen hatással lenne a picit hevesebben zakatoló szívemre, de határozottan szívesen látnám inkább magamnál, minthogy egyedül kelljen bolyongania az éjszakában. Meg, ha más nincs, akkor áthívnám a többieket is, hogy ne legyen olyan vészes az egész szituáció. Mert nem tudom, hogy mégis mennyire tudnék működni mellette teljesen kettesben, bár ha így folytatódik, akkor nem csak megtudom, de valahogy értelmesen is kell viselkednem, hogy ne kergessem el magam mellől egy életre. Bár már az is nagy szó, hogy a kínos viselkedésem után még mindig szívesen beszélget velem, de az határozottan azért van, mert ennyire kis aranyos. - Áh, hozzád képest kicsit sem.. - Rázom meg a fejemet, hiszen tényleg komolyan gondolom, hogy hozzá képest mondhatni picit sem vagyok az és még csak szó sincs arról, hogy elfogult lennék, vagy bármi ilyesmi. Na, jó talán egy icipicit, de az azt hiszem még belefér.
Olyannyira ellentmondásos az egész szituáció, hiszen teljesen zavarban vagyok mellette az idő nagy részében most mégis olyan békésen fogadom el a tényt, hogy etet, hogy az szinte hihetetlen. Sőt valószínűleg, ha félúton leállt volna vele, akkor csalódott is lettem volna picit, mert olyan természetesnek tűnik az egész, hogy észre sem veszem igazán, hogy mégis mit is csinálunk. De nincs is időm ezen rágódni, hiszen tényleg velem jön és együtt leszünk nálam, kettesben, teljesen egyedül. Mármint nem teljesen, hiszen ott vannak a kis kedvenceim, de azért lényegében mégis csak kettesben.
- Hát, bogaraim nincsenek, de egyik barátomnak bogaras a szomszédja.. Mindig mondom neki, hogy költözzön el, de hát jó ott neki. - Amit sosem fogok igazán megérteni, de ha neki az úgy jó, akkor én nem rángathatom ki onnan igazából, meg hát tényleg eddig még csak a szomszédja bogaras és maximum a folyosón jön szembe egy-kettő, de az ritka és, akkor már eléggé oda van állva a szomszédnak, úgyhogy egyelőre még egyszer sem költözött át semmilyen bogárcsalád a lakásába, úgyhogy hivatalosan panaszra nincs oka. - Azt sosem kell igazán.. - De most meg nem is tudnék, mert tele van a pocakom és legszívesebben inkább összekuporodnék valahol, hogy éppen ne nyomjam a hasamat és nyomnék egy jó kis szundit, hogy kipihenjem az egyértelmű kajakómát. Bele is karolok támasztékként, kicsit talán pofátlan lehetek, de mivel megfogja a kezemet nem érzem magam annak, még egy pici mosolyt is megengedek magamnak reakcióként. Hamar viszont a kíváncsiságom előtör belőlem és próbálok talán nem túl feltűnően információkat kihalászni belőle. - Oh, nem voltak? Ez olyan hihetetlen.. - Hát olyan egy aranyos teremtés, meg aztán iszonyatosan jól néz ki így ezt a kettőt összerakva hihetetlen a számomra, hogy valahogy nem igazán volt, aki lecsapott volna a lehetőségre, hogyha nem is többnek, de mint egy barátnak becserkészhesse. - Ugyan, ez csak természetes.. Vagy legalábbis annak kellene lennie, hiszen nagyon jó társaság vagy. - Aztán az még egy külön bónusz, hogy olyan szép, hogy néha olyan érzés, mintha a napba bámulnék és túl sokáig nem lenne szabad néznem, de megint csak őt figyelem, ahogy megszorítja a kezemet és muszáj vagyok rámosolyogni, mert olyan hihetetlen, hogy senki nem akart vele barátkozni. Inkább azt hiszem senki sem mert, hiszen én is menekültem, mintha kergetnének pedig erről szó sem volt.
Hamarabb megérkezünk hozzám, mint azt gondoltam, ami egyben jó is meg rossz is, de közben meg magam sem tudom inkább kiszámíthatatlan, mint bármi más. - Akkor szeretnél feljönni? Van egy vendégszoba, ahol lepihenhetsz, ha úgy akarod.. - Tényleg nem zavarnám, ha inkább azt mondaná, hogy most inkább pihenni szeretne, minden csak rajta múlik.   

- Máskor mehetnék hozzád így? - Vonom fel szemöldökeimet, mert én most azt veszem le szavaiból, hogy erről van szó, de lehet tévedek, éppen emiatt szeretném ha megerősítené bennem, hogy erről van szó és nem én értettem félre a dolgokat. Nem szeretném őt zavarni egy kicsit sem, de ha ő ajánlja akkor nagyon szívesen lennék többször is a társaságában, főleg, hogy mindig szerettem volna beszélgetni vele még az órákon is, de vagy nem volt ott, vagy nem úgy alakult. Pedig igazam volt, jó társaság, és nem is tudok nem mosolyogni, sőt lehet soha nem is fogom levakarni a mosolyt az arcomról ha mellettem van. - Te vagy aranyos. - Nem az, hogy csak az ő véleménye érdekel, véletlenül sem, nem ám, csakis az ő véleménye érdekel amíg nincs más a képben. Persze a barátai véleménye sem elhanyagolható, de igazából akkor is Leo lesz az akivel ténylegesen is beszélgetni szeretnék, a barátai meg inkább plusz emberek, akiknek nagyon is örülök, mert aranyosak, elmondhatatlanul aranyosak.
Olyan természetesen adagolom neki a krumplit, mintha minden nap így ennénk, nem zavartatom magam és észre sem veszem ezt, főleg mert elveszi tőlem, szóval annyira rossz dolgokat véletlenül sem tehetek. Ha zavarná akkor biztosan nem venné el tőlem, hanem még rám is szólna, hogy miért vagyok ilyen, és, hogy ez illetlen, de nem mond semmi ilyesmit sem. Az meg, hogy elkísérem már amolyan muszájnak érzem, nem mennék természetesen ha nem szeretnék, de közben meg úgy érzem, hogy az a minimum, hogy elkísérem ha már ennyire etettem, és tele lett miattam. Meg szeretném ha egyben hazajutna, így boldogan elkísérem, utána elmehetek még ha úgy alakulna, hogy nem maradok, de szerintem nem lesz baj, aranyosnak tűnik sőt az is, így nem lehet baj.
- Meglepetés! Nincs allergiám, bogaraktól félek, mástól nem. - Azt mondjuk tudom, hogy vannak emberek akik tartanak bogarakat, mint háziállat, így csak remélem, hogy Leo-nek nem bogarai vannak, bár akkor is meglesném őket szívesen, hogy milyenek, csak nem mennék túl közel hozzájuk, mert nagyon félek tőlük. Otthon sem kifejezetten megyek egy bogár közelébe sem, sőt ha látok egyet és eltűnik, akkor úgy tudom bámulni azt a pontot ahol láttam elsőre, mintha bármikor megjelenhetne ott újra csak azzal, hogy nézegetem. - Akkor lassan megyünk, sietni nem kell. - Már csak azért sem, mert azért én is most ettem, és eszegettem rendesen, így nekem sem fog ártani, hogyha nem szaladok, meg hát van időm, nincs hova mennem. Ahogy kilépünk és belém karol nem húzódom el, sőt, szabad kezemet az ő kezére teszem, és picit így megfogom ujjait, egészen kényelmes ez így, sőt nagyon is az, és olyan kis melengető érzés, hogy nem szeretném ha mostanság elengedni. - A szüleim! Barátaim nem voltak nagyon ott sem, inkább magam vagyok sokat, így más nem hiányzik. - Ingatom meg a fejemet, nincs senki más otthon sem, voltak barátaim, egy-kettő volt, de ők is mentek a maguk útjára és telefonon sem tartjuk már annyira a kapcsolatot, mert megvan a maguk élete, és a a maguk problémái, ahogy nekem is megvannak. Szeretek itt lenni, de nem olyan egyszerű ténylegesen beilleszkedni, nem mindenki olyan befogadó, de most annak örülök, hogy Leo meg a barátai ilyen rendesek voltak velem, feldobták a napomat, és sokkal jobban érzem magam ettől. - Köszönöm, tényleg, sokat jelent, hogy segítesz és kedves voltatok. - Mosolygok rá boldogan, és picit meg is szorítom a kezét, nagyon jól esik, és szeretném ha még találkoznék vele, meg hát a barátaival is, mert nagyon jó társaságnak tűntek, még akkor is, ha én egészen csendes voltak, de megpróbáltak be-bevonni engem és azt hiszem egy életen át hálás leszek azért amiért végre valakiktől tényleg ilyen fogadtatást kaptam.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

- Ez igaz, de akkor már társaságban az igazi főleg, ha gyakoribb lesz az egész. - Mert hát gondolom nem csak egyetlen egy alkalomról van szó, hanem ez majd valamivel gyakoribb lesz az idő múlásával, vagy már most is, hogy egyszer azt mondta, hogy jó persze elhúzom a csíkot csináljatok, amit akartok, majd valamikor visszaérkezem. Az pedig, hogy hálás nekünk csak még inkább megerősíti bennem, hogy a lehető legaranyosabb élőlény ezen a világon és a megérzésem, a reakcióm, hogy a pici szívem is hevesebben vert, amikor megláttam beigazolódik, hiszen teljesen levesz a lábamról már azzal, hogy mennyire aranyos. Hogy a fenébe, nincs senkije? Egyszerűen hihetetlen. - Hát.. Egyszerűen csak az. - Nem akarom most megmagyarázni, hogy őt találom mérhetetlenül aranyosnak, meg aztán az is édes, hogy azt mondja, hát rólam van szó ne hozzak fel másokat, mert mások most nem fontosak.. Ahh már megint sikerül picit vörösödnöm, ami miatt egy picit igyekszem úgy fordulni és lesütni a fejemet, hogy ne láthassa mennyire zavarban vagyok, mert még a végén félreérti és azt hiszi, hogy baj van pedig szó sincs ilyesmiről.
Fel sem tűnik, hogy milyen könnyedén kiélvezem, hogy ő etet engem és, hogy milyen természetesnek hat az egész pedig most beszélgetünk először a táncórán kívül, amin mindössze egyszer jelentem meg, hogy ő volt a tanár és akkor is, szinte teljesen leégettem magam azzal, hogy mennyire kis béna vagyok, de hát az is miatta volt, mert hirtelen azt sem tudtam melyik lábam melyik és hova is kellene helyezni.
- Akkor ennek örülök. - Már azért is, mert így tudom, hogy nem marad egyedül kinn a nagyvilágban, meg aztán lesz lehetőségünk picit jobban beszélgetni is, ami azért remélem, hogy jól fog elsülni, de akaratlanul is aggódom egy picit, hogy valamivel elrontom majd, de ha mást nem akkor mindig leléphet, ha szeretne vagy egyszerűen bevonul a vendégszobába és ki se kell dugnia az orrát, amíg reggel nincs és nem menne haza.
- Hát, ha tényleg nincs semmilyen allergiád.. Vagy várj.. Van olyan állat, amitől félsz? Mert, ha nem akkor legyen inkább meglepetés. - Nem mindenki szeretheti a vadászmenyéteket, ami bizonyos szempontokból érthető biztosan, de számomra azért valamennyire azért nehezen, mert én imádom mindkét kis őrültemet. Kétség sem fér ahhoz, hogy elfogult vagyok, de közben meg talán nem olyan nagy baj ez. Legalábbis remélem, hogy jól ki fog jönni velük, mert amúgy elég barátságosak tudnak lenni, ha valaki megtiszteli őket a figyelemmel, akkor arra nem fognak nemet mondani. - Mehetünk persze, csak picit lassabban. - Nem vagyok rosszul inkább csak tele van a pocakom és a kis kaja-kóma szélén el tudnék helyben aludni, ami azért nem lenne jó szóval jobb is, ha elindulunk. Kilépve a helyről pofátlanul belekarolok, hogy véletlen se tűnjön el mellőlem, meg így aztán van egy kis támaszom is, ha nehéz lenne az út. Na, tessék. Máris kifogás hegyekkel állok elő, miközben elindulok vele hazafelé. - Hiányzik valaki amúgy otthonról? - Mert azt kizártuk, hogy itt nincs senkije, de az nem tudom, hogy mégis miért most ugrik be, hogy lehet otthon várja a nagy szerelem vagy valami ilyesmi, amit megértenék, de közben el is szomorítana. Nem leszek én az, aki ellopja őt bárki mellől is, hiszen egyértelmű, hogy akárki is legyen az a valaki, aki megkaparintja magának elmondhatatlanul szerencsés egy illető lenne.  

- Így mégis talán céltalan... De ártani nem fog talán, néha kimozdulni se rossz. - Kényszerkimozduló, de mégis csak kimozdulok ezzel és adok nekik lehetőséget arra, hogy jól érezzék magukat, én meg kiismerhetem egy kicsit jobban a várost, ami egyébként sem ártana. Mondjuk az első utam egy olyan helyre vezetett amit ismerek, így lehet nem is mentem volna semerre sem, meg talán nem a legokosabb teljesen elveszetten járni az utcákat éjszaka, nem tudom mennyire tudnám megvédeni magamat ténylegesen. - Attól hálás vagyok nektek még. - Lehet nem kell, vagy nincs mit, de én hálás vagyok amiért ennyire aranyosak, mert nem mondhatom, hogy annyira egyszerű lenne barátokat szerezni akik nem nevetnek ki, bár engem már az se zavar, de közben azért mégis, az ember kevesebbet szólal meg ha ilyenektől fél. Most viszont kicsit sem érzem azt, hogy félnem kellene attól, hogy csak a nevetség tárgyaként akarnának velem találkozni, már csak Leo miatt sem hiszem, hogy így lenne.  - Miért aranyos ez? - Nem teljesen értem, hogy ezen mi aranyos, szerintem teljesen normális, hogy nem foglalkozom másokkal hogyha róla van szó, akkor mindenben is ő számít, és eszembe se jut, hogy mi lehet másokkal. Én azt hittem, hogy ez egy ilyen alap dolog, de akkor lehet, hogy tévedtem, az sokszor megesik, így most sem lepne meg, hogyha ez történt volna.
Egyáltalán nem zavar, hogy eszeget, hagyom neki, ahogy utána később én nyújtom neki, hogy egyen, hiszen elém tolta a krumplit, nem csak én nekem kell belőle ennem, hanem neki is. Azért egy-egy falatot megeszek én is, de inkább nyújtom neki minden alkalommal, hiszen az elsőnél elvette, akkor talán nem lehet olyan nagy baj, hogy adogatom neki. Meg így legalább biztosan eszik rendesen, és nem én eszem meg a krumplit amit vett, hanem javarészt inkább ő.
Megint csak felhozzák, hogy kísérjem haza, és már nem igazán tudok nemet mondani, meg szeretném ha egyben érne haza és semmi baja nem esne az úton, így inkább belemegyek a dologba egy mosollyal az arcomon, nem hiszem, hogy ebből bármi baj is lehet. - Biztos egyedül menne is neked, de szívesen kísérlek. - Így legalább én is biztos lehetek benne, hiszen csak akkor tudnám megérdeklődni amikor óra van megint és azon se biztos, hogy ott lenne, akkor meg nagyon aggódnék, hogy vajon mi baja esett. Ezt azt hiszem jobb kikerülni, és akkor most vele megyek. Amíg elköszönnek én csak figyelem őket, olyan furán vigyorog Danny, nem tudom miért, de el is engedem, inkább csak elköszönök tőlük én is, utána visszafordulok Leo felé még mindig mosolyogva, jó kedvem van most nagyon, így annyira nem rossz, hogy le kellett lépnem.
- Nincs allergiám, az állatokat szeretem, de nem tudom neked milyen van. - Megvannak a magam kis félelmei, de szerintem ha kellene legyőzném, csak azt nem tudom, hogy mire lehetek allergiás. Azt tudom, hogy a kutyákra meg a macskákra lehet az ember, de hogy másra is, azt nem. - Mehetünk közben, ha nem vagy rosszul. - Oké, ő kérdezte, de nem szeretném ha a hirtelen menetelés miatt rosszul lenne, hiszen azért jól bevacsorázott, aminek még mindig örülök. Fel is állok a székből ha azt mondja mehetünk, és be is tolom, úgy várom őt is, meg azt, hogy mutassa az utat, bár kifelé menet, még ajtót nyitok neki, onnantól viszont, hogy kitesszük a lábunkat ő vezet.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

- Hát, de úgy mégis céltalan, hogy nincs ténylegesen hova menned, vagy nem tervezted. - Mert ez már önmagában elég szomorú úgy érzem és, ha nem hajlandó hazajönni velem ezen a ponton azt hiszem, hogy most már nem adok neki választást. Vagy hazajön, vagy ha mást nem, akkor együtt töltjük az estét, bár annak azért nem hiszem, hogy a kis szőrmókjaim annyira örülnének otthon, de  talán most már ők is pihennek inkább, mintsem ki akarják élni magukat. - Ezen nincs mit köszönni. - Hiszen tényleg nincs. Nagyon sokan élveznék a társaságát ebben teljesen biztos vagyok az más kérdés, hogy senki sem olyan pofátlan, mint én, hogy szinte belenyomjam magam a képébe, de hát ez már részletkérdés. Mondjuk így legalább nagyobb esélyem van akármire is, mert ezek szerint nincsenek túlzottan barátai, de az biztos, hogy nincs senkije, hiszen akkor ahhoz az illetőhöz menne ő most. Még akkor is, ha nem feltéten publikus akkor sem itt ücsörögne teljes magányában. - Oh.. Oh... Aranyos tőled. - Meg édes, meg úgy egyszerre minden is, amitől teljesen égni kezd az arcom és talán ez az, amiért még inkább tömöm magamba a krumplit, mintha nem lenne holnap.
Fel sem tűnik, hogy mennyire pofátlan vagyok az egésszel, amihez azt hiszem, hogy hozzásegít az is, hogy éhes is vagyok a várakozás közben meg tényleg szeretném halálomig tömni magamat, hátha itt feldobom a talpam és nem kell megint zavarba hoznom. Gah.. Biztos bolondnak hisz most már, de tényleg. Annyiszor ég az arcom mellette, hogy már meg sem tudom számolni. Mégis, amikor felém nyújtja a krumplit nem sokáig habozok, hogy elvegyem a kezéből és szinte végig élvezzem azt a luxust, ami ezzel jár. Hiszen végig etet én meg egyetlen egy falatra sem mondok nemet, mert nem is tudok, de meg is van a hatása, hiszen a végén már tényleg úgy érzem, hogy menten kidurranok.
Mire azt hinném, hogy az arcom vörössége a múlté hamar megint csak azt érzem, hogy ég az arcom, hiszen ismét terítéken van, hogy velem jöjjön haza, ami nem erőszak, hiszen ha nem szeretne, akkor nem muszáj együtt is lóghatunk, ha arról van szó abból még talán nem lehet probléma. De nem mond nemet, sőt mosolyog rám, miközben beleegyezik, amitől én is szélesen mosolygok vissza rá. - Dehogy.. Inkább én jövök neked eggyel, hogy egyben hazajutok. - Mondjuk nem kellene félteni kifejezetten, hiszen hazatalálnék én magamtól is csak itt maradnék egy fél órát, órácskát, mielőtt rávenném magam, hogy elinduljak. - Akkor rád bízzuk Leo-t és csak okosan meg óvatosan. - Danny a sokat sejtető vigyorát villantja, amit azt hiszem Saeyoung nem igazán érthet, de talán nem is baj. Nem tudom, hogy tud tele hassal még ténylegesen még ilyenekkel foglalkozni. - Azért majd írj, ha hazaértetek meg minden. - Jegyzi meg azért erőteljesen, miközben összeszedik magukat és búcsút intenek nekünk.
- Akkor mehetünk? Oh, bár lehet meg kellett volna kérdeznem, hogy miként állsz a háziállatokhoz? Van valami allergiád? - Mert, ha lenne valami, akkor jöhet a másodlagos terv, miszerint majd valahol együtt mászkálunk és ismerjük meg az éjszakát. Bár kényelmesebb lenne otthon együtt lenni, de bizonyos szempontból meg veszélyesebb is.  

- Nem úgy céltalan, inkább muszáj. - Így igazán nem mondhatom, hogy céltalan lenne, mert el kellett jönnöm, az egy másik kérdés, hogy nem tudom hova megyek, és tudom, hogy igazuk van, de nem akartam olyan lenni, aki azt mondja, hogy nem megy el, és oldja meg a szobatársam. Persze így benne van az, hogy legközelebb is megkér majd, hogy eljöjjek, mert ha egyszer megtette én meg belementem akkor úgy lesz vele, hogy volt hova mennem, és meg tudtam oldani, de közben meg nem igazán. Hiába nagyon aranyos tőlük a felajánlás kicsit úgy érzem, hogy nem lenne helyes, hiába nem tennék semmi rosszat. - Ez nagyon kedves tőletek, köszönöm! - Nem is tudok nem vigyorogni boldogan, annak ellenére, hogy zavarni sosem akarnám őket jól esik, hogy ennyire kedvesek velem, nem sokszor van így, és nem érzem azt, hogy kiakarnának nevetni, vagy viccet csinálni belőlem és azért akarják, hogy többször is találkozzak velük. Szívesen megismerném őket jobban, és talán annyira már nem is bánom, hogy végül idejöttem, hiszen nem érzem már azt sem, hogy Leo ellenére lenne, hogy itt vagyok. - Nem fontos más, mert rólad szó volt - hiszen pont arról beszéltünk, hogy hozzá mennék, nem máshoz, így nem kifejezetten érdekel, hogy erről másnak mi a véleménye. Mondjuk egyébként sem teljesen érdekelne más véleménye, mert nem akarok máshoz menni, hozzá sem, de nem azon okból amiért máshoz sem, őt csak nem szeretném újfent kényelmetlen helyzetbe hozni és a nyakára akaszkodni. Pedig akkor lenne esélyünk beszélgetni ami jó lenne, és nagyon örülnék neki, de közben meg félő, hogy neki teher lenne, hiába mondja, hogy nem.
Nem zavar egy kicsit sem, hogy javarészt ő fogyasztja el a krumplit, sőt örülök neki, mert tényleg éhesnek tűnt, így nem bánom egy kicsit sem, sőt, kifejezetten szeretném ha mindet megenné, így csak ritkán veszek el belőle, hogy ne érezze azt csak ő eszi és abbahagyja. Észre sem veszem, hogy szinte le sem vettem róla a szememet, még akkor sem, amikor már az ő krumplija van előttem és a szája elé tartom. Arra, hogy rám pislog kicsit sürgetőbben mozdítom felé a krumplit, hogy egye már, de nem tömném belé, mondhatná, hogy nem, vagy, hogy a kezemből nem kell, de végül csak elveszi amire büszkén mosolygok. Meg is feledkezem magamról, hiszen ezek után is úgy adogatom neki ő meg mindig elveszi, így hamar elfogy a krumpli is, én már amúgyis teljesen elteltem, szóval többet kapott így.
Fogalmam sincs miért kellene hazáig gurítanom, az nagyon rosszul hangzik, és fájdalmasnak is, inkább vinném el a hátamon, vagy nem is tudom miként lehetne még, de gurítani biztos nem tenném. - Biztos jó nem lenne ha baja esne. - Nem csak mert akkor nem látnám az órákon vagy az ilyenek, hanem azért is, mert sosem szeretném ha valakinek baja lenne, főleg nem a közelemben, nagyon haragudnék magamra, hogyha úgy lenne bármi is. Leo felé fordulok mikor megszólal, nem teljesen értem, miért piros az arca, mármint tudom mit jelent az, csak azt nem, hogy mitől alakult ki, de inkább nem kérdezek rá, elengedem a gondolatot és csak mosolygok rá.- Nem erről szól, de elkísérlek és eggyel neked jövök. - Ezzel úgymond elfogadom a meghívást, és tényleg nem lenne egy kicsit sem rossz, hogyha nem kellene barangolnom, és ha tényleg nem zavarom akkor nem mondok nemet, főleg, mert megbántani sem akarom.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

- Ez igaz, de attól még nem kell csak úgy mászkálnod céltalanul. - Tényleg nem szeretném, ha csak úgy bandukolna, mert éppenséggel fogta magát a lakótársa és úgy gondolta, hogy most éppen olyan kedvük van. Mert kétlem, hogy ez olyasmi lenne, amit előre lejelentene. Hozzám meg mindig jöhetne igazából, mert szívesen nézném még akkor is, ha igazából egy baltás gyilkosról lenne szó személyében. Vagy, ha nem vagyok éppen otthon, akkor simán el tudom képzelni, hogy akárhol is vagyok hozzám csatlakozik. Mondjuk ahhoz az is tartozna, hogy számot cserélnénk, amire nem mondanék nemet egyetlen egyszer sem. - Oh, ez azért szomorú. De hát, ha szeretnéd mi mindig szívesen látunk ám. - Most már kezdek picit kitörni picit a zavaromból leginkább azért, mert még jobban oda akarom küldeni magam azzal, hogy áthívom magamhoz, mert nem szeretném, ha az este folyamán tényleg itt kellene ücsörögnie, vagy valahol máshol mert egy idő után már kinéznék szerencsétlent. Az örökkévalóságig mégsem lehet itt majszolni bár felváltva lehetne iszogatni ezt-azt meg nassolni valamit, de aztán reggelre meg kidurranna a pocakja az is biztos. - Engem mondom, hogy nem zavarnál ám, meg szerintem nagyon mást sem.. - Mert azért nem én vagyok az egyetlen, aki szerintem őt olyan csodálva figyeli. Bár nem vagyok benne biztos, hogy van valaki más, mert legtöbbször teljesen csak ráfókuszálok és nem igazán tudom, hogy mi történik a környezetemben. De azt hiszem szerencsésnek mondhatnám magam, hogy hazavihetem még akkor is, ha semmi nem történik és nem is szabad, hogy elengedjem a gondolataimat egy nagyon rossz irányba.
Talán ezért is tömöm magamba a krumplit olyan lelkesen, amit tőle kaptam és ez egy külön bónusz, de közben tényleg annyira sikerül belelendülnöm, hogy a végén nem marad neki semmi ezért már csak azért is hozzádobom a rendelésemhez, hogy aztán odatolhassam neki, amikor megérkezik. Először picit pislogok rá, ahogy a szám elé tartja a krumplit, de aztán minden további nélkül veszem el akárhányszor nyújtja nekem, mintha a lehető legtermészetesebb lenne és fel sem tűnik, hogy mégis milyen pillantásokat váltanak egymás között a három muskétás, akik picit kiszorultak a kis buborékomból most.
Nem tehetek róla, de annyira kis aranyos, hogy tényleg azt gondolta, hogy hazáig fogok gurulni ezen csak szélesen mosolygok, mert nem szeretné, ha azt hinné, hogy kinevetem vagy valami, de engem nagyon elszórakoztat minden kis aranyos húzása. - Hát akkor mindenképpen haza kell kísérned, hogy egyben és biztonságosan hazaérjen. - Kicsit el is pirulok, ahogy Danny megint csak erősködik, de most kicsit sem bánom, mert talán beszélgethetnénk egy picit és tényleg megismerhetnénk egymást anélkül, hogy furcsa lenne, de közben meg lehet, hogy így is az lesz, mert végül is mégis csak egy majdnem idegent viszek fel a lakásomra késő este és az még félreérthető is lehet. Oh, lehet ezért ellenkezik annyira? Jaj, ettől a gondolattól csak még jobban elvörösödöm. - De nem muszáj ám, ha nem szeretnél.. - Mert tényleg nem akarom magamat ráerőszakolni főleg akkor nem, ha most félreérti az egész helyzetet, hiszen maximum a vendégszobámat ajánlanám fel neki nem akarnék semmilyen határt átlépni, mert hát nem ismerjük egymást meg abban is kételkedem, hogy ő hasonlóan gondolkodna az irányomba, ahogyan én gondolkodom az övébe.

- Lehet, de ha ritka akkor nincs baj, néha a levegő nem rossz. - Nem tudom, hogy hányszor fogja ezt eljátszani, azt sem tudom, hogy most maradandó a lány vagy sem, mert nem voltam kíváncsi a részletekre, annyit tudtam, hogy gyorsan mennem kell és megtettem. Bár nem tudom, hogy fog rendet rakni, igen nagy kupi volt nála, mondjuk azt is el tudom képzelni, hogy nem fog rendet rakni, hogy a kupit otthagyja és van akit az nem fog zavarni. Nem tudom, hogy ki milyen, de én biztosan nem tudnék akkora kupiban meglenni. Az már más kérdés, hogyha vendégségbe mennék akkor annyira nem zavarna, hogyha rendetlenség van, én akkor is ugyanúgy levenném a cipőcskémet, és nem is figyelném mi hol van, sosem néztem ilyeneket, a szobatársamnál se figyelem. Ami az én részemen van azt figyelem, ami nem az már engem aztán nem mozgat, kivéve ha már szagot is jönnek onnan, amiket nem tudok kiszellőztetni, akkor már megkérem, hogy valamit kezdjen vele, segítek is bármikor szívesen, csak a szag menjen el. - Nincs, én vagyok csak itt, anyáék maradtak otthon, egyedül vagyok a városban teljesen. - Az otthon szónál még mutogatok is egy kicsit, nem mintha tudnák mire gondolok, de mivel töröm a nyelvet gondolhatják, hogy nem itt vannak, nem ebben az országban, de lehet ki is mondhattam volna, csak hirtelen nem jött ki. Mondjuk nem is tudom kihez lehetne ilyenkor menni ha nem a szüleimhez, a barátaim nyakára nem mennék ha lennének, olyan partnerem meg nincs, mint ami a szobatársamnak lehet, bár nem tudom ki az a lány, vagy mi neki, de ja. Nekem nincsenek ilyen ismerőseim itt, de még otthon sem nagyon, mert mindenki elég furának tartott mindig, amiben lehet igazuk is volt. - Nem nagyon van választásom, nem zavarnék senkit, ott meg nem maradnék. - Talán majd kitalálok erre valamit, de ennyire előre nem gondolkoztam még, de őt sem szeretném zavarni, főleg ha egyedül lakik, én nem fogom őt bántani, sose tenném, de közben meg egy idegen vagyok és nem szabadna beengedni, főleg nem az éjszakára. Vajon mindenkivel ilyen? Mindenkit hazavinne, csak azért mert nem mehet haza, vagy ez hogy megy? Oké, hogy én hazavinném, de ő annyira aranyosnak tűnik, nem hiszem, hogy valaha is csinálhatna bármi rosszat, de én nem vagyok annyira aranyos, mint ő, hiába vagyok ártalmatlan.
Annak örülök, hogy elfogadja a krumplit minden ellenére, bár azt nem teljesen hiszem el, hogy akkor is megenné, hogyha megnyaltam volna őket, lehet mondjuk olyan éhes, de csak nem várt addig. Bár pocija korgása egészen arra utal, hogy erről van szó, ami annyira nem jó dolog, meg hát akkor mégsincs mindent rendben, mert nem evett, de talán nem lesz nagy baja ha eszik. Amíg ki nem ér az övék addig én hozzá sem nyúlok már a krumplihoz, tényleg szeretném ha nem fogná ebben vissza magát, és csak akkor falatozom én is, amikor elém tolja amit rendelt. Nem vagyok hajlandó csak én enni, szóval ha nem eszi magától a krumplit is tartom neki a szája elé ha kell, az nem zavar, meg annyira alap dolog, hogy szeretném ha rendesen enne, a minimum, hogy adogatom neki a krumplit. Vagy elveszi vagy nem, a szájába nem fogom persze nyomni, az nem lenne helyes, de ha kell motiválom arra, hogy egye.
Mosolyogva figyelem ahogy hátradől én még elrágcsálom az utolsó kis krumplin, de hát már nekem is kezdett sok lenni ez, mert én is ettem nem olyan régen, ez már inkább csak nassolásnak volt mondható. - Gurítani? Elkísérem, de gurulni veszélyesnek hangzik. - Nem szeretném ha baja esne se hazafele, se a gurulása alatt, bár nem tudom miért akarna bárki is olyat tenni hazáig, koszos a föld, meg kitudja mi lehet ott ami sebeket okozhat. Vagy ez csak egy hasonlat volt? És nem komolyan gondolták a gurulást? Hát azt hiszem ki fog derülni amikor elindulunk, de remélem nem komolyan gondolta, mert nem tudom, hogy utána tudnék szaladni anélkül, hogy a gyomrom tartalma nem köszönne vissza.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

Nem gondoltam volna, hogy összesodor minket a sors, vagy akármi is legyen ez az egész, de azért mégis csak megpróbálok többszörösen, szinte pánikolva kimozdulni a helyzetből. Na, nem azért, mert nem szeretnék mellette lenni, sokkal inkább azért, mert nem tudom, hogy mit csinálok majd mellette, miként fogok bolondot csinálni magamból. Azért sem mentem az órára, mert annyit bénáztam a végén már, hogy szerintem megkérdőjelezte mindenki, hogy mégis mit keresek ott és nem akartam ebből ismétlést véletlenül sem, de közben meg nagyon is szerettem volna látni és ez a kis kívánságom most teljesült is, de mégsem tudom, hogy mihez kellene kezdenem ezzel.
- Nem hiszem, hogy egy alkalomról lenne szó igazából. - Jegyzi meg Danny, amire igazából megint csak bólogatok hevesen és a többiek is, hiszen azért mégis csak fura lenne, hogy egyetlen egy alkalommal használna ki egy ilyen lehetőséget. Mármint, ha barátnője van, akkor többször is, de ha meg mondjuk alkalmi dolgok, akkor meg lehet majdnem még gyakoribb, mert csak kell szereznie valakit, aki vevő rá tekintve, hogy Saeyoung úgy tűnik picit sem akar senkinek sem keresztbe tenni azzal, hogy ott marad helyette inkább egész éjszaka vándorolna, ami valahol azért még mindig nagyon cuki, de közben egy picit szomorú is. - Nincs senki, akihez ilyenkor átmehetnél? - Kicsit kíváncsi vagyok a válaszára, hiszen ha lenne valakije akkor gondolom hozzá átmehetne, de közben meg olyan hihetetlennek tűnik, hogy valaki aki ennyire jól néz ki és ennyire aranyos ne legyen foglalt. Mármint még az is, ahogy néha töri a nyelvet rendkívül aranyos, de amíg szerintem meg tudja értetni magát addig nincs ezzel semmi probléma. Sokkal többet tud így is már, mint a többség az egyszer biztos. Az más kérdés, hogy nem értékelik, mert nem tudják megérteni. - De nem zavarnál és nem biztos tényleg, hogy ez egy éjszaka lesz csak.. Lehet többször is visszatér, akkor mindig csak kóborolsz? - Nem tudom miért, de nem akarok belegondolni, hogy mégis hányszor kellene az éjszakát valahol sétálgatva töltenie, vagy ilyen helyekre beülve. A végén már teljesen kialvatlan lenne, ami nem megoldás arról nem is beszélve, hogy a hűvösebb éjszakákon tényleg nem kellene mászkálnia.
Hálás vagyok azért, hogy megosztja velem a krumpliját és ezen a ponton valószínűleg tényleg nem érdekelne, hogyha mindent megnyalta volna, mert egyrészt éhes vagyok, másrészt pedig mert róla van szó és emiatt picit szeretném is elásni magam főleg, hogy még Danny-nek is muszáj kiemelnie az egészet. - Oh, jól van. - Azért a krumplit mindenképpen hozzácsapom a rendelésemhez, mint bónusz, mert mégis csak én vagyok az, aki betömi a maradékot amíg várakozunk a rendelésünkre.
Amint megérkezik a bónusz krumplit már tolom is oda Saeyoung elé, hogy legyen miből csemegéznie, miközben mi itt megesszük azt hiszem a jövő hetet is. De már tényleg lesétáltuk az összes energiánkat muszáj bepótolni az más kérdés, hogy a vége az lesz, hogy teljesen túlesszük magunkat és a végén már hazáig kell gurulni majd. Az utolsó falatokat már-már erőszakosan tolom le a torkomon, de semmit sem hagyok a tányéromon már azért sem. Ezután, mint aki jól végezte a dolgát hátra dőlök és a pocakomra helyezem a kezemet. - Azt hiszem engem hazáig most már gurítani kell majd.. - Bár lehet, hogy elég csak egyszer meglökni aztán onnantól kezdve már gurulok egyenest is hazáig. - Akkor Sae hazagurítod Leo-t? Mi pont a másik irányba tartunk - Pislogok nagyokat rá először, mert nem hiszem el, hogy ezt most tényleg ki kellett nyögnie még akkor is, ha igaz, hogy más irányba indulnánk meg innen valószínűleg. De így legalább talán tényleg nem érzi magát tehernek, hiszen mondhatjuk azt is, hogy segít nekem hazajutni miután tele ettem magam és akkor már a legkevesebb, hogy bejön hozzám, mert mégis csak nem töltheti egyedül az éjszakát.. De aztán nem tudom mennyire jó ötlet kettesben lenni vele, ahol senki nem láthat minket. Csak mi ketten. Teljesen egyedül. Vagyis majdnem. A kis szerelmeim társaságában. De ők aztán senkinek nem árulnak be minket.  

- Köszönöm, már az jó is. - Hacsak szól, hogy valamit rosszul mondtam, én már akkor boldog vagyok, mert nem hiszem, hogy tőle rossz néven tudnám venni a dolgokat, meg egyébként sem bánom sohasem, hogyha valaki segít, akármiről is legyen szó. Soha semmiben sem utasítom el a segítséget, mert ha valamit nem értek akkor tenni akarok ellene, szerintem ezzel nincs baj, meg nincs ok a szégyenkezésre, hiszen mindig van mit tanulni, de nem mondhatom azt sem, hogy erre olyan sok lehetőségem lenne. Mondjuk elég vicces, hogy én vagyok az akinek segítségre meg tanulásra van szüksége, de én akarok tánctanár lenni... Lehet nem is csinálom vagy mondom jól, bár akkor nem hiszem, hogy hagynának engem ott, hanem azt mondanák engedjem el, legalábbis én biztosan azt tenném a helyükben.
Lehet tényleg nem kellett volna idejönnöm hozzájuk, ráértem volna megkérdezni a dolgot a legközelebbi órán, már ha arra eljött volna, nem kellett volna megzavarnom a barátai között, és lehet azért is viselkedik így. Én nem tudom miként reagálnék az ő helyében, hiszen mi mégsem igazán ismerjük egymást inkább csak látásból, hiába nem lenne ellenemre, hogy jobban is megismerjem. Nem hiszem, hogy erre valaha is lenne lehetőségem, vagy hát talán ez most egy kicsit olyan, de közben meg nem hiszem, hogy túl sokáig maradnék velük, mert szerintem kényelmetlen helyzetbe hoztam őt. Már csak azért is, mert nem ül le azonnal mellém, és lehet itt lenne már most az ideje, hogy lelépjek, de csak elhelyezkedik én meg úgy érzem, hogy innentől kezdve nem lenne illendő felállni és itthagyni őket, főleg mert beszélgetni kezdenek velem.
- Nem akarok gond lenni, inkább jövök el, eddig nem kért ilyet, lehet többet is nem fog. - Aztán az is lehet, hogy megjárom és még többször fog ilyet kérni, de mindig nem mondhatok igent, néha mehetnek a lányhoz is, vagy valami ilyesmi, de tényleg nem tudom, hogy ezek miként működnek, én még sosem vittem oda senkit sem, és szerintem nem is nagyon fogok, mert eddig nem alakult úgy, hogy bárki irányába is így éreztem volna. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy ehhez milyen érzések kellenek, mert nem hiszem, hogy egy szeretném megismerni jobban az embert elég lenne, hogy olyan dolgokba belemenjek. Még az, hogy áthívok valakit egy dolog, de együtt éjszakázni vele egy ágyban meg ilyenek... Akkor az azt jelentené, hogy Leo-val kellene aludnom, mert őt megismerném.
- Ühüm, tudok holnap aludni, lesz időm akkor és pótolom ami elmaradt este most. - Azzal nem lesz baj, elég nekem pár óra is, legfeljebb később fekszem le az este és akkor nem lesz semmi baj, holnaputánra kialszom magamat. Hacsak nem szeretne megint egy ilyen estét, amit nagyon remélem, közben meg hát nem lehetek gonosz, mert ha neki az jó és boldog, és jól érzi magát akkor csak jó, senkinek se mondanám, hogy ne legyen boldog valakivel. Persze, aranyos, hogy felajánlja, hogy menjek vele haza, de nem szeretnék senkinek sem teher lenni még akkor sem, hogyha csak egy éjszakáról és tényleges ottalvásról van szó semmi másról. - Aranyos vagy nagyon, de nem zavarni szeretnék, megoldom egy éjszaka. - Mosolygok azért rá, mert tényleg cuki tőle, hogy ezt mondja, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, mégiscsak idegen vagyok ilyen szempontból a számára, és amíg belőle nem nézem ki, hogy bármi rosszat akarna szerintem belőlem kinézhető. Akkor is ha erről szó sincs, mert soha nem akarnék rosszat senkinek sem, de a barátai igen könnyen hagynák, hogy egy ismeretlennel legyen, fura.
Érzem, hogy igen béna a poénom amikor felajánlom neki a krumplimat, de nem néznek rám furán így azért kicsit megnyugszom, de a megjegyzés, hogy az se tartaná vissza Leo-t meglep, és nem segít azon, hogy már az előbb zavarba jöttem. Furcsa, hogy nem zavarná őt, bár nem tudom engem zavarna-e bármi ilyesmik, még sosem gondolkoztam ezen, de hát most meg viszonyítási alapom nincs, így nem tudhatom, hogy miként  reagálnék. Csak figyelem Leo reakcióját, és észre sem veszem, mennyire mosolygok, de olyan kis aranyos, és legalább eszik is valamit, aminek meg még inkább örülök, nem ijesztettem el a kajától. - Nem, már ettem de köszönöm. - Nem kell rám gondolni, csak azért falatoztam már most a végén, hogy lefoglaljam magam, meg szerintem illetlen lenne úgy ülni itt, hogy nem eszek semmit csak ténylegesen ücsörgök. Inkább figyelem Leo-t mennyire lelkesen falatozik, a pocija se nagyon morog most, szóval remélem fájni sem fog neki, bár ha most meg sokat eszik az sem a legjobb opció.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

- Rád nem szólok, de majd szólni, szólok. - Nem fogok rászólni, mert nem hiszem, hogy tudna olyat kérdezni, amire azt mondanám, hogy na menjél kérlek szépen valahova. Most sem tett semmi rosszat, sokkal inkább aranyos tőle, hogy megkérdezte jól vagyok-e, mert nem mentem az órára. Komolyan mondom, hogy ő lesz a végzetem. Vajon mindenkivel ilyen kedves? Vagy ez valami kiváltságos állapot? Nem tudom, nem ismerem, de nagyon szeretném közelebbről is megismerni meg aztán megtudni, hogy mégis milyen lehet, ha teljesen egy valakinek szenteli a figyelmét, de tudom jól, hogy ez nem más, mint egy vágyálom. De ilyenek miatt vörösödöm el mellette könnyedén és muszáj vagyok elfordulni tőle, hogy ez ne legyen olyan szembetűnő a számára. De ki tudja lehet szeret zavarba hozni embereket, nem tudhatom. Mondjuk, ha csak engem akarna zavarba hozni azt nem bánnám kifejezetten, de.. Inkább engedjük el a gondolatot, mielőtt helyben magával ránt valaki engem a pokolba.
Azért mégis csak illendő őket bemutatni egymásnak még akkor is, ha fél perccel utána már meg is bánom az egészet és azt kívánom, hogy bár ne tettem volna és engedtem volna el, de közben meg az nagyon udvariatlan lett volna főleg azok után, hogy fogta magát és idejött hozzánk. Bár így is elég hülyén veheti ki magát a helyzet, hogy nem akarok rögtön mellé ülni inkább bele vagyok kényszerítve a helyzetbe, de nem panaszkodom látványosan vagy mászok el a picivel távolabbi székhez, mert az már tényleg túlzás lenne.
- Azért csak nem reggelig kellene, ha meg mégis akkor elbeszélgethetnél vele, hogy ez így nem kóser. - Most kivételesen hevesen bólogatok Danny szavaira, mert teljesen egyetértek vele ezen a téren, hogy nem szép dolog valakit egész éjszakára kitenni úgy, hogy láthatóan nincs hova mennie csak azaz opció áll a rendelkezésére, hogy beül valahová és várja, hogy feljöjjön a nap.
Az mondjuk nem hiszem, hogy jó ötlet, hogy hozzám jöjjön, mert hát a zavaromban elásnám magam valahova tényleg, ha tudnám, de közben meg, ha tényleg nincs hova mennie és tényleg az a terve, hogy egész éjszakát ébren tölti valahol, ahol megtűrik, akkor már nem is tudnék igazán a saját kis zavaros érzéseimmel foglalkozni sokkal inkább az övéi érdekelnek. - Hát de most akkor mi a terved? Reggelig mászkálsz és próbálsz ébren maradni? - Kíváncsian fordulok Danny kérdésére Saeyoung irányába, hiszen azért nem lenne túl egészséges azért kimaradni éjszakára, mert valakinek bizonyos szükségletei vannak, amik azért biztos nem tartanak egész éjszakán át, mert az azért egy picit durva lenne már csak abból a szempontból is, hogy sokáig küldené el szerencsétlent.. Ez az egész nem egészséges főleg, ha többször történne meg, szóval a legkevesebb, hogy most kihúzom a csávából. Meg aztán így legalább talán picit megismerhetem és talán hazai terepen kölcsönösen leszünk zavarban. Mert nekem már elég, hogy ő ott van ahhoz, hogy zavarban legyek és egy picit reménykedem abban, hogy ő meg zavarban van az új, ismeretlen helyeken. - Akkor jól van megnyugodtam.. De tényleg szívesen látlak. - Mert amúgy is milyen kegyetlenség lenne valakit csak úgy itt hagyni, hogy semmi terve nincs az éjszakára csak az, hogy távol legyen a szobájától, hogy ne kelljen olyat látnia-hallania, amire valószínűleg picit sem kíváncsi.
Megosztom vele, hogy mégis miért is jöttünk ide, de ha picit tovább várunk nem is szükséges, hogy mondjak bármit is, hiszen a gyomrom megválaszolja helyettem a kérdést. Figyelem, ahogy elém tolja a krumplit és picit meg is nyalom a számat, mert tényleg jól esne most már akármi is. Felfigyelek arra, amit mond és nem tudom, hogy azon pislogok nagyokat vagy a tényen, hogy ez igazából egy picit sem zavarna még, ha igaz is lenne. - Szerintem Leo-t még az se tartaná vissza, ha igaz lenne. - Jegyzi meg Danny, akire megint csak szúrós tekintettel nézek. - Oh, fogd be. - Bököm oda neki és kiöltöm rá a nyelvemet, mielőtt csemegézni kezdenék a krumpliból. - Köszönöm. Te nem eszel mást? Mert akkor rendelhetünk neked is ám. - Mondom, miközben picit lelkesebben kezdem el majszolni a krumplit, mint szerettem volna és kezd bűntudatom lenni, amiért az egészet pofátlanul betömöm így a rendelésnél, ha nem is kér semmit sem egy újabb adag krumplit hozzá csapok, mert úgy érzem a nagy részét mégis cask én ettem meg.

Azt mondja ne kérjek bocsánatot, de azért mégis megkérdezhettem volna miként hívhatom, mert erre nem kifejezetten került az órán sor senkivel sem, bár aki mellett gyakorlatozom az szerintem a neveket sem próbálta megjegyezni, mindig csak valami jellegzetességüket emeli ki a nevük helyett. Meg füttyög! Azt nem is tudom mégis miként képes csinálni, én ilyeneket sosem tudtam, de lehet nem az az oka, hogy béna vagyok, csak az, hogy nem úgy alakultak ki részeim, hogy erre képes legyek, már ha van ilyen, fogalmam sincs. Remélem ha Leo-nak hívom az órákon sem lesz belőle baj, és nem fogom azzal kellemetlen helyzetbe hozni, bár abban szerintem igenis jó vagyok. - Jó, mert nem szeretnék olyat kérdezni, ha mégis szólj kérlek rám. - Mosolygok én is, ahogy az előbb ő tette, olyan aranyos mosolya van, és ragadós is, de elfordul én meg megint kicsit úgy érzem, hogy valami rosszat mondtam, vagy tettem, ami kicsit megijeszt. Miért rontok el mindig valamit? Vagy mit rontok el? Elmondhatná, akkor figyelnék rá, hogy ne tegyem meg újra és újra.
A bemutatásnak az a következménye, hogy végül csak becsatlakozom hozzájuk, nem ez volt a célom, nem emiatt jöttem ide, de annyira nem bánom a társaságot, sőt, jól is esik, mert nincs túl sok ember aki valaha is beszélgetne velem. Ha mégis akkor valami mindig történik ami miatt nem igazán maradnak meg, mint beszélgető pajtások. Ha jobban kiigazodnék a városban, meg talán úgy mindenben akkor könnyebb dolgom lenne, de annyira lemaradva érzem magam mindennel, hogy azt sem hiszem, hogy valaha behozom. Félek, hogy most is ez lesz a vége, mégsem menekülök el, csak leülök ahol van hely, és csak mellém kerül Leo is aminek én örülök, hiszen mégis ő az akit ismerek, a többieket nem. Sajnos mondjuk őt sem ismerem túlságosan pedig szeretném, mert nagyon aranyosnak találom, meg nem tudom megmagyarázni mennyire hatással van rám, nem tudom ez mi, még sosem volt ilyenben részem, de abban biztos vagyok, hogy kideríteni talán nem árthat.
A hang irányába fordulok amikor elmondom, hogy miért is vagyok itt és elsőre csak bólintok Danny kérdésére a reggellel kapcsolatban, majd meg is vonom a vállamat, mert nem kifejezetten tudom mennyi időt szeretnének pótolni. - Nem tettem fel kérdést meddig maradjak el, Ő meg nem mondta. Lehet nem reggelig kellene, de nem tudom mi szokás, hamar meg nem mennék, látni nem szeretnék semmit. - Nem hiszem, hogy elakarom rontani a dolgaikat, ahogy azt sem, hogy örülne a lány annak, ha reggel már két srác lenne vele egy szobában, de csak egy volt ott amikor elment aludni. Szeretném tiszteletben tartani, hogy kérte eszére a lakást, majd visszamegyek reggel, de nem túl korán, hogy biztos elmenjen a lány. - Nem szükség, tényleg! - Senki terhére sem szeretnék lenni, főleg nem Leo terhére nem, így s elég kényelmetlen helyzetbe hoztam már amúgyis, és látom most is, hogy most is a barátjára, nem szeretnék én bajt senkinek sem. Hiába mondja ő is, hogyha nincs máshova mennem akkor menjek vele, nem biztos, hogy jó ötlet lenne elfogadnom az ajánlatot. Nem azért, ahogy folytatja, mert nem vagyok teljesen elveszett, értem én a viccet és mosolyogva figyelem őt, mert tetszett a poén. - Nem volt durva és tetszett, de nem zavarnék, megoldom reggelig. - Valószínűleg nincs jó humorérzékem, de még ha nem is poén lenne is igazat adnék neki, a konyhakés könnyebb és praktikusabb, mint egy balta, szóval megérteném. Éppen mondanék valamit amikor megszólal a gyomra egy igen hangos kordulással, aminek nem tetszik a hangja, nem tudom mennyi ideje kínozza a pociját azzal, hogy nem evett, de odatolom elé a krumplimat, még bőven van. - Egyél ebből amíg nem lesz neked mit enni, nem mérgeztem, csak megnyaltam. - Úgy érzem ez egy igen rossz poén volt, és mielőtt bárki is kiakadhatna rám megszólalok. - Nehogy higgyetek nekem, nem nyaltam meg. - Remélem, hogy nem vette ki olyan rosszul ez magát és eszik a krumpliból, mert nem szeretném ha fájna a hasa amiért nem eszik, és mivel most jöttek még nem is rendeltek semmit. Legalább csipegethetne addig egy kicsit az nem árthat, biztos vagyok benne, hogy még utána is tud majd rendesen enni. Nem is értem miért nyögtem be egy ilyet, de az biztos, hogy az arcom is kissé vörössé válhatott miatta, zavarba hozom magamat a hülyeségeimmel.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

Azt hiszem, hogy ez már tényleg a sors keze, hogy tényleg itt kötöttünk ki és még így is találkozom vele annak ellenére, hogy megpróbáltam azért elkerülni. Most is próbálom, de hát igaza van Danny-nek nem szórakozhatok, mert mindannyian éhesek vagyunk meg aztán tényleg nincs választásom, mert ő is megjelenik mellettünk így pedig nem is lenne illendő menekülni meg addig is csodálhatom picit, ha nem is annyira, mint szeretném, mert az nem lenne illendő. - Ne kérj bocsánatot, nincs miért. - Rázom meg a fejemet mosolyogva, hiszen nem olyasmi ez, amiért bocsánatot kellene kérnie, vagy rosszul éreznie magát. Nem tartozom azok közé, akik a homlokukra tetováltatnak mindenfélét, vagy az arcuk más pontjára, hogy aztán könnyen tudja az ember mégis mik azok a dolgok, amiket szeret. - Nem kérdeztél semmi rosszat.. - Mégis picit elpirulok, de inkább el is fordítom a fejemet, hogy ne láthassa mennyire zavarba tud hozni a közelsége. Tudja, hogy mennyire jóképű, nem? Mármint biztos nézett már tükörbe..
Mégis, hogy zavaromat leplezzem igyekszem gyorsan bemutatni mindenkinek, hogy senki se érezze magát egy picit sem feszélyezve, de talán jobb lett volna, ha elengedem ezt az egészet, mert ezzel csak egy hatalmas gödörbe sikerült beásnom magam ahonnan nincs kiút, hiszen látom Danny reakcióját, aki azonban már nem is fogadna el nemleges választ, de Saeyoung még csak meg sem próbálkozik vele, ami azért aranyos, de közben meg nem tudom, hogy miként kell viselkednem vagy mit szabad, mit nem, mert ez teljesen új terülte senki sem vonzott magához ennyire, mint ő jelenleg és valószínűleg már így is kis ügyetlen nyominak néz, amiért annyit bénáztam a táncórán, ahol a vége felé már talán egy picit szándékos volt az egész, hogy közelebb érezhessem magamhoz.
Pont ezért is akarom elkerülni, hogy közel üljek hozzá, mert nem tudom mit csinálok, ha folyamatosan zavarban vagyok attól, hogy szinte egy karnyújtásnyira van tőlem, de nem adnak nekem más lehetőséget muszáj vagyok mellette helyet foglalni, de igyekszem csak lopott pillantásokat vetni rá és inkább a többiekre fókuszálni lélekben, hogy ne tegyek és mondjak olyasmit, amit nem kellene. De a kíváncsiságom kicsit elszabadul, mert muszáj vagyok megtudni, hogy mégis miért van itt, amikor elmondja pedig nagyokat pislogok, de mielőtt még bármit is mondhatnék Danny az, aki megszólal. - Reggelig? Hány évet akarnak bepótolni ezen éjszaka alatt? De amúgy a kis napsugárnak van itt vendégszobája, miért nem húzod meg ott magad? - Kis híján a saját nyálamt is félrenyelem a kijelentésére és úgy nézek rá, mintha azt mondta volna, hogy vigyem haza és dugjam az ágyba. Mármint valamilyen szinten ezt mondta, de közben meg mégsem teljesen erre gondolt. Mert hát nem csak arra, hogy ajánljam fel a vendégszobámat, hanem vele együtt magamat is. Mondjuk lehet volt ilyen megszólalásom, hogy ő az első, aki annyira elvarázsolt, hogy elgondolkoznék rajta, de ezek után már tényleg megjegyzem, hogy inkább üljek rá a számra. - Hát, amúgy ha tényleg nincs máshova menned, akkor hazajöhetsz velem. Ígérem nem vagyok baltás gyilkos.. - Tartok egy kisebb hatásszünetet. - A konyhakést jobban szeretem. - Mondom vigyorogva, de aztán rájövök, hogy lehet a poén nagyon elszáll a feje felett ezért mielőtt még bármit mondhatna folytatom. - Viccelek ám, lehet picit durva volt ne haragudj. - Nem tudom mi ütött belém, hiszen nem szoktam ilyeneket mondani, vagyis de Danny-ék mellett simán, de most nem csak mellettük vagyunk és azt hiszem egyszerre vagyok nekik köszönhetően elkényelmesedve, és zavarban Saeyoung miatt. - Nem zavarsz, dehogy.. Csak enni jöttünk igazából. - Amit meg is erősít a korgó gyomrom, amire picit megharapom az alsó ajkamat, mintha ezzel elnémíthatnám vagy visszavonhatnám a tényét, hogy megtörtént.

Nagyon gondolkozom azon, hogy odamenjek vagy sem, mert lehet nem szeretné ha megzavarnám amikor a barátaival van, de én nem is akarok zavarni, csak megkérdezni, hogy minden rendben van-e vele, vagy valami baj történt esetleg, mert nem tudhatom. Az nem jelent semmit, hogy itt van, bármi lehetett az oka, és nem számon akarom kérni, csak szeretném tudni, hogy jól van-e teljesen, mert nekem aztán semmi jogom ahhoz. Úgy tudom nem kötelezőek az órák és fizetnek értük, szóval azt hiszem mindenkinek mindegy ki van ott és ki nincs amíg a pénztől nem esnek el, bár nekem hiányzott az a melegség ami árad belőle. Mondjuk azzal, hogy idejöttem most egy kicsit kapok belőle amiért nem tudok nem mosolyogni. - Bocsánat, Leo akkor. - Nem is gondoltam rá, hogy hívhatnám máshogy, bár attól is féltem, hogy rosszul tudom a nevét, de szerencsére nem, erről szó sem volt, tényleg Leonard az, de akkor becézem. Csak nem lesz ebbből baj, vagy legalábbis nagyon remélem, mindenki szokta a másikat becézni, csak én nem merem egészen addig amíg azt nem mondja valaki, hogy lehet. Mi nem is nagyon beszélgettünk még, bár velem nem is sokan szoktak, gondolom zavarja őket ha rosszul fejezem ki magamat, de az is lehet, hogy nem értik, és nem akarnak rosszat mondani. - Oh értem! Örülök ha baj nincs és jól vagy, nem rosszat akartam kérdezni. - Vagy az egy másik szó lenne? Talán, nem vagyok benne biztos, ha baj van maximum kijavítanak, az sosem zavar, még akkor sem ha azután teszik, miután már jól kinevettek. Nem szoktam magamra venni, biztos mindenkin van valami amit mások kinevetnek, lehet pont, hogy örülnöm kellene, hogy nálam ezt találták, de közben nem tudom, talán ha nem lenne a beszédhibám akkor találnának mást. Ez ellen legalább sok gyakorlással tehetek, csak nehéz gyakorolni, hogyha senki sem akar kifejezetten beszélgetni velem.
Ahogy bemutat a barátainak kicsit zavarba jövök, mert nem gondoltam, hogy be fog mutatni, de kicsit integetek nekik, de próbálom a nevetek is megjegyezni amennyire csak tudom, talán nem olyan nehezek, és csak hárman vannak. Lehet meg sem kellene jegyeznem, mert nem fogok velük többet találkozni, meg gondolom nem zavarom őket sokáig, de azért nem lenne baj, ha valamennyire megmaradnának. Nem teljesen értem miért így mondja a nevem, lehet így jegyzi meg, van amit könnyebben jegyzek meg én is, hogyha kimondom, lehet ő is így van ezzel, bár akkor is hosszan elnyújtotta. Ah nem, nem kellene nekem ezen gondolkoznom, úgysem fogom megérteni, de azon már agyalhatok, hogy mégis miért invitálnak meg, nem is ismernek, mégis valahol jól esik, hogy ilyen kedvesek velem. - Nincs dolgom semmi, és igen, persze! - Bólogatok hevesen, kaptam egy becenevet aminek örülök, és remélem ténylegesen használni is fogják, mert a kicsi szívem nagyon kis boldog lenne tőle. Lehet nem számított a válaszom, mert eléggé úgy érzem, hogy terelve vagyok befelé, nem bánom megyek, és le is ülök valahova, de úgy érzem kellemetlen helyzetbe hozhattam Leo-t, mert elsőre nem ül mellém, de hát valahogy mégiscsak itt köt ki. Picit le is hajtom a fejemet a kis krumplis kosárkámat az asztalra téve, lehet tényleg nem kellett volna idejönnöm hozzájuk, de nem akartam már nemet se mondani, mert nincs jobb dolgom, vágyom egy kis társaságra, és illetlennek éreztem volna, főleg mert ennyire toltak bentebb.
- Nem, egyedül vagyok, megkértek a szobatársam, hogy ne legyek ott, mert más megy oda, és kell neki a szoba, ezért ide jöttem. Lányt vitt fel, reggelig lefoglalnom kell magam. - Vonom meg a vállam, engem nem zavar, csak nem tudom ilyenkor mikor szabad visszamenni és mikor nem, sosem volt még szobatársam, eddig nem is vitt fel oda senkit sem, szóval nem tapasztaltam még semmi ilyesmit. Lehet tényleg egy hotel kellett volna, de az még mindig drága lenne nekem meg furán néznének rám, így is eléggé furcsának szoktak engem tartani, szóval nem kell tovább rombolni a dolgokat. - És te? Vagy ti? Nem zavarok? Ha mégis akkor elmehetek. - Kicsit sem szeretném zavarni őket, főleg nem Leo-t, mert úgy érzem, hogy talán kényelmetlen helyzetbe hoztam, ami nagyon nincs rendben.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

Nem gondoltam volna, hogy ekkora szerencsém lesz, hogy majd pont ő fog itt ülni, amikor végre úgy tűnik, hogy sikerül megállapodnunk egy hely mellett. Mármint azt mindig is tudtam, hogy nem vagyok egy szerencsés alak, mert hát a játékok között is igen csak kiütközik, hogy igen nagy szerencsétlenség tudok lenni, de most valahogy nem is tudom, hogyan kellene viselkednem. Az agyamban teljes káosz van és menekülni akarok, mert hát nem voltam az órán, de most meg itt vagyok ragyogok, mint egy örökös napocska és talán egyszerűbb lenne, ha nem magyarázkodok csak hirtelen úgy kifordulok, mint annak a rendje egyenesen felkapva a lendületemmel a barátaimat is. De hát azért ennyire mégsem vagyok erős, hogy mindenkit is kivigyek meg aztán mindannyian éhesek vagyunk, szóval ebből adódóan egy picit nyűgösek is, ami miatt tényleg nem kellene variálnom, de úgy érzem picit pánikolok, mert most először érzem azt, hogy valaki ennyire bejön és ilyen hirtelen, hogy azt sem tudom, hogy mit kellene az egésszel most kezdenem.
Egy részem szeretné kihisztizni magának, hogy ne kelljen ide beülnünk, vagy egyszerűen csak meggyőzni magamat és ezzel a többieket is, hogy nem vagyunk annyira hű, de éhesek még mehetnénk egy picit tovább és biztos találnánk valamit, ami mellett mindenki le tudna horgonyozni, de erre lehetőségem sincs, mert meghallom a hangját közelről, amitől egy picit ki is hagy a szívem egy ütemet, de aztán olyan hevesen kezd el verdesni, hogy szinte le is nézek a mellkasomra, hogy nem-e látszik mennyire ki-kívánkozik a mellkasomból. - Ssz-szia.. Igen, Leonard.. De szólíts nyugodtan csak Leo-nak ám. - Amikor a teljes nevemen szólítanak picit úgy érzem, hogy valami rosszat csináltam ezért nem nagyon szeretem, ha úgy hívnak, de lehet jobb lett volna, ha őt nem korrigálom és hagyom, hogy úgy hívjon, ahogyan szeretne, mert akkor legalább pici távolságot érezhetnénk kettőnk között, amiből most nem sok van. - Oh, öhm.. nem egészen. Csak úgy alakultak a dolgok, hogy nem tudtam menni. - Vagyis tényleg nem tudtam, mert akartam, de aztán fél perccel később nem és teljesen az agyamat meg a testemet leblokkolta ez a vegyes jelzésrendszer, ami miatt most itt zavartan vakargatom a tarkómat, mert szégyellem magam azért, hogy nem mentem most meg itt vagyok, mint akinek semmi baja és annyi ideje van, hogy nem tudja mit is kezdjen vele. Gahh, miért tartom annyira aranyosnak, ahogyan beszél? Mondjuk már a kezdetektől fogva mindent is aranyosnak találtam vele kapcsolatosan. Talán tényleg beteg vagyok csak ez nem olyasmi, amit meg lehetne pont neki magyarázni. - Öhm amúgy.. Saeyoung ők itt Danny, Joey és Mina. Skacok ő itt Saeyoung. - Mutatom be őket egymásnak gyorsan, ha már így alakult ez az egész helyzet, de látom rajtuk, hogy mégis miként reagálnak pusztán a nevére. - Saeeyoung.. - Nyújtja el a nevét szándékosan Danny, szinte ízlelgeti az egészet, amire én igyekszem szúrós pillantásokat küldeni felé, hogy még azelőtt felejtse el, ami a fejében kialakult, hogy kerek egésszé válhatna, amit meg is akar valósítani. - Miért nem csatlakozol hozzánk Saeyoung? Mondjuk, ha csak nincs jobb dolgod.. Szólíthatlak Sae-nek? - Az egésszel kapcsolatosan nem is vár igazán választ, hiszen igen határozottan kezd el bevezérelni mindannyiónkat egy asztalhoz, ahol azt hiszem szándékosan ültetnek le minket egymás mellé, mert amint egy távolabbi székhez vándorolnék már valamelyik rá is ül és így kénytelen leszek mellette ülni, amitől nem is érezhetném magam nagyobb zavarban.
- Öhm, amúgy hogy-hogy itt vagy, vagy valakivel voltál? - A kíváncsi kis oldalam nagyon is szeretné tudni, hogy mégis miért van ilyenkor itt. Vajon randija volt, de ő még valami miatt hátra maradt? Vagy nem enni voltak, hanem egy moziban és éhes volt, de valamiért nem maradtak együtt? Vagy az is lehet, hogy itt van valahol, akivel volt, amire szinte rögtön körbe kezdek leskelődni várva arra, hogy egy gyönyörű lány megjelenjen és kijelentse szavakkal, vagy azok nélkül, hogy Sae foglalt. Nem lenne meglepő. Inkább a fordítottja lepne meg teljesen.

Nincs azzal semmi bajom, hogy el kellett jönnöm onnan, csak azt nem tudom, hogy ilyenkor merre szoktak menni az emberek, bár biztosan mindenkinek van legalább egy olyan barátja akihez mehetne, hát nekem viszont nincs. Meg ha lenne is olyan fura lenne bekérezkedni hozzá, és mondani neki, hogy hát ez azért van, mert a szobatársam éppen valakit haza szeretne hozni, hogy... Ah nem erre nem lennék képes, annyira égne az arcomról a bőr, hogy azt el sem tudom mondani, nem is értem másoknak ez hogy megy, nekem nem, de az még rosszabb lett volna, hogyha ott maradok. Szerintem nem tudnám sehogy sem kizárni a hangokat, ha nem is látom hallani is bőven sok lenne ahhoz, hogy menekülni akarjak, így jobb ezt megelőzni, és még nem olyan vörös fejjel, de kissé kényelmetlenül elmenni. Azt se tudom mikor lehetne visszamennem, de inkább biztosra megyek, holnapra nincs semmi berakva úgysem, lesz időm aludni majd napközben, csak remélem, hogy ebből nem lesz sok alkalom, mert akkor bajban leszek.
Azt meg talán mégsem mondhatom, hogy menjenek máshova, mert akkor én is elmehetek, és hát azt is próbálom, elmenni, de közben meg nincs olyan sok opcióm. Hotelba igen érdekes lenne elmennem, nem mondhatom, hogy arra kapok plusz pénzt otthonról, meg hát a kis táncoktatásból nem jön azért olyan sok sajnos. Meg amúgyis fura lenne, nem hiszem, hogy nekem való lenne, teljesen zavarban lennék, hogy miért veszek ki egymagam egy szobát és csak egy éjszakára, olyan koszosnak érezném magam tőle. Aztán az is lehet, hogy ez teljesen normális, csak én fújom fel a dolgot. Lehet mondjuk mégis csak jobb lenne, mint valami étkezőben ücsörögni ami nyitva van még egy jó ideig, hiába eszegetek el én addig szépen lassan, mégis olyan furán érzem magam tőle, pedig nem figyelnek, nem szólnak, egyszerűen csak úgy érzem, hogy lehet nem kellene végig itt ücsörögnöm. Kint viszont hideg van, szóval nem igazán lenne az sem jó, meg nem szeretek túl későn az utcán lenni egyedül. Nem hiszem, hogy lehetne bármi bajom is, de azért mégis, jobb valahol fedett helyen megmaradni reggelig. Vajon visszamehetek már reggel? Vagy még várnom kellene? Nem jó ez így...
Nem igazán figyelem a környezetemet, mégis valami miatt felkapom a fejemet a nagy eszegetésben, nem mintha olyan sok mindent ennék, csak sült krumpli van előttem, azt majszolgatom egy kis ideje, bár nem tudom meddig fogja a gyomrom bevenni. Az ismerős hang azt hiszem az amire mégiscsak figyelni akarok a környezetemben, és hamar megtalálom az arcot is hozzá, bár nem tudom, hogy ott náluk mi történik, olyan mintha Ő kifelé menne, a többiek meg befele akarnának jönne, de gondolom együtt vannak, hiszen csak nem ment el mellettük. Nem tudom, hogy odamenjek vagy sem, mert zavarni nem kifejezetten szeretnék mégis csak a barátaival van, de azért közben kicsit kíváncsi vagyok, hogy mi történt vele, mert ma nem láttam, most meg itt van. Akkor nagy baja nem lehet, nem? Szomorú lennék ha bármi baja történt volna és nem tudja jönni többet, mindig olyan kis aranyos, és valamiért szeretek neki segíteni amikor ügyetlen meg mellette lenni. Olyan kis kellemes érzésekkel tölt el, amiket nem igazán tudok hova tenni.
Arra gondoltam, hogy csak odaintegetek neki, mert talán észrevett, vagy ha éppen idefordul akkor az is valami, de ez valahogy nem jön össze, így a kíváncsiságom felülemelkedik rajtam és muszáj felállnom a helyemről a kis kosárkát is megfogva, hogy aztán odamehessek hozzájuk. Azt mondjuk nem mondhatom, hogy nem aggódom egy picit, mert nincs egyedül, és nem tudom milyen emberekkel van körülvéve, de szeretném tudni, hogy jól van-e, meg minden rendben vele, mert addig nem nyugszik a kicsi lelkem. - Sz... Sziasztok! Leonard vagy, ugye? Az órákról. - Nem rossz a memóriám szerencsére, de azért megeshet, hogy rosszul emlékszem, vagy rosszul mondom ki, ha rólam van szó bármi megeshet. - Ma nem lettél ott az órán. Beteg vagy, vagy valami rossz? - Remélem nem vagyok túlságosan is illetlen a nagy kíváncsiságommal, meg nem érthetetlen amit mondok, mert nem szeretnék kellemetlen helyzetet kialakítani itt és most.

Oh, I think of you I only fall for you Feels like a never ending waterfall Oh, I'm still a fool I look up at the stars all day and night 'Cause I know you're waiting I'll be right there

Egy újabb óra maradt ki. Na, nem azért, mert inkább úgy döntöttem, hogy visszagurulok a géphez és ott puffogok tovább, miközben újra és újra veszítek. Hol hajszál híján, hol pedig túlságosan is sokkal maradok le. De most még ehhez sem volt energiám, inkább az ágyban dobáltam magam. Összekészültem meg minden és tényleg elindultam, de aztán újra és újra az ágyban találtam meg a helyemet, ahol most is lelkesen forgolódom. El akartam menni. Mert hát látni akartam még akkor is, ha csak a végén bámulnám szótlanul, mint aki azt is elfelejtette, hogy miként is kell beszélni. Eközben persze bénáznák rendesen megint csak, aminek köszönhetően az enyém lenne a figyelme, mert olyan édesen tud segíteni és a közelségétől csak még inkább hevesen ver a szívem. Azt hiszem erre mondhatnám azt is, hogy beteg vagyok és azért nem voltam, mert hát tényleg az ágyamon kuporogtam és törtem a fejemet. Arra se vettem a fáradtságot, hogy felüljek és eltereljem a figyelmem azzal, hogy egy picit felhúzzam magam a játékon, vagy akármi. Talán ezért is érkezett hamar egy üzenet a telefonra, hogy beülnek valahová enni és nem-e tartanék velük, ha már egész nap nem hallottak rólam. Csak ekkor nézek az órára és tudatosul bennem a gyomrom korgásával szinkronban, hogy tényleg ma még jóformán nem is sikerült ennem és nem is kérdéses, hogy ezt most be kell pótolni. Meg aztán lehet amíg a barátimmal vagyok nem gondolok annyit rá. Bár már így is szétrágtam a fülét mindnek ezzel kapcsolatosan, aki csak engedte, mert egyszerűen nem tudom, hogy mi történik velem még sosem éreztem ilyet, de közben az egész olyan reménytelen.
Egy sóhajjal kelek ki az ágyból és kapom össze gyorsan magam zárom el a kis kedvenceimet a ketrecükbe, hogy ne bontsák le az egész lakást amíg nem vagyok itthon. A kedvem hamar pozitívabb irányba terelődik át, ahogy a többiekkel beszélgetni kezdünk meg nevetgélni, de leginkább a céltalan vándorlás tetszik, ami hosszabbra sikerül szerintem, mint azt tervezték, de közben meg valahogy fel sem tűnik mennyi ideje sétálunk csak a gyomrom mérges korgása emlékeztet arra, hogy mi is volt ennek az egésznek a célja meg aztán, hogy kifogytam energiából, amit a vándorlásra pazarolhatnék. - Nem akarunk beülni végre valahová? - Mondom picit nyűgösebben, mint azt szerettem volna, de most már kezd kijönni rajtam, hogy éhes vagyok. Olyankor pedig szerintem amúgy sincs ember, aki ne lenne nyűgös, de kezdem azt érezni, hogy megtévesztettek és valami várostúra céllal mozdultunk ki otthonról. Viszont mikor végre kiszúrunk egy potenciálisan mindenki ízlésének megfelelő helyet nem várok tovább el is indulok előre, mondhatni törtetek befelé az ajtón, hogy aztán a küszöbön meg is torpanjak egy pillanatra.
Beérve már megcsapja az orrom egy kellemes illat, vagy egyszerűen csak kiéleződtek az érzékszerveim annak köszönhetően, hogy mennyire éhes vagyok. Mosolyogva nézek körbe és megpillantok egy ismerős arcot, akit a mai napon nagyon is kerültem és zavartan pislogok az irányába azt hiszem egy picit el is pirulok, de azt talán még foghatom arra, hogy kint hűvösebb volt vagy tudjam is én. Ha most kifordulok, akkor az nagyon gáz? Vagy talán ha elég messze ülök nem lesz feltűnő, hogy én vagyok? Vagy, hogy nagy eséllyel bámulni fogom? Nem tudom, de a hátam mögé pillantok, hogy esetlegesen menekülőre fogjam, de már ott állnak a seggemben kicsit idegesen. - Azt hittem éhes vagy most meg nem akarsz bemenni vagy most mi van? - Azt hiszem nem csak én vagyok egy picit hangry, de mégis muszáj felvetnem az alternatívát. - Nem mehetnénk inkább máshova? - Kérdezem picit zavartan már picit feléjük fordulva inkább, mintsem Sae irányába. - Ne szórakozz már told befelé a hátsódat, mert ha itt nem, akkor soha nem eszünk már. - Ez meg valahogy igaz, mert ma úgy tűnik, hogy semmiben sem egyezik a véleményünk és ez is csoda, hogy itt már viszonylag mindenki bólogatott.