A magánéletemben olyan ember vagyok, aki nem igazán törekszik kapcsolatra. A szerelem szó nem igazán szerepel a szótáramban, bár azért volt már az évek során, aki kicsit jobban is megmozgatta a fantáziámat, mint a többi. A családomért a tűzbe megyek,főleg a húgom az, akit életem árán is megvédek, lévén, hogy ő az egyetlen testvérem.
Rettentő kitartó és határozott vagyok. Amint tudom, mit akarok elérni, ismerem a célt, nem ismerek határt, addig megyek, amíg el nem érem azt. Ez a munkámban is nagy előnyömre válik, nem hiába csaptam fel ügyvédnek, amit mellesleg nagyon is imádok. Hála az égnek a humor sem kerül el, sok mindenből poént gyártok, bár ez sokak számára néha már fárasztó lehet.
Ha még rosszat kellene említenem a személyiségemből, mindenképp megemlíteném, hogy könnyen fel tudnak idegesíteni... Ne akard kihúzni nálam a gyufát, mert rosszul jársz. Nem nehéz velem jóban lenni, hát miért bolygassuk a dolgot? És hogy ne csak rosszat mondjak, férfi létemre szorgalmas vagyok, és nem vagyok rendetlen, tehát nem kell kidobni utánam az alsógatyám. Ez jó nem?

Huh, ba*d meg. Uram atyám, de forog a világ. Azt hiszem, ennyire nem forgott már hónapok óta. Nagyon régen voltam ennyire berúgva, azt se tudom, hány pohár whisky van mögöttem, de még jó, hogy senki sem ismerős itt. Legalábbis így kettőig, ameddig ellátok. Azon túl nem sokáig.
Na jó, kellett már ez, oké? Ki kellett eresztenem a fáradt gőzt és úgy döntöttem, jobb lesz, ha egyedül megyek, úgy igazán le lehet aljasodni. Mindenféle másnapi pletyka nélkül. Hacsak az isten sem akarja úgy, hogy összefussak bárkivel, de eddig jól dirigál az öreg, sehol senki. Mondjuk most már mindegy, lassan el kellene indulnom hazafelé, mielőtt még meggondolja magát és rám küld valakit. Bár én kétlem, hogy egy ilyen helyen megfordulna bárki is az ismerőseim közül.
- Helló Cica – húzom a szám széles, pimasz vigyorra, ahogy elkapom a derekát az előttem elhaladó csinos barnának, aki vissza is néz egy szép mosollyal, de úgy látszik a táncparkett jobban vonzza most, mint én. Hát ezt nem értem. Lehet, hogy már keresztbe állnak a szemeim is. Igen, ez lehet a hiba. Határozottan.
Azt se tudom, milyen helyen vagyok. Harmincöt évem alatt, ha elkavarodtam összesen tízszer a bronxi városrészre, akkor sokat mondok. Idejöttem egy taxival és elég szarnak nézett ki ahhoz, hogy bemenjek.
Tyű basssssza meg. Megkapaszkodom a pultban és úgy érzem, most jött el a világvége és kidől mögülem. Haza kellene mennem. Ehelyett inkább rágyújtok egy cigire, jobban már úgysem szédülhetek végtére is, nem? Hunyorogva beleszívok és mintha kitisztulna előttem a kép és megpillantom... Steve? Lawrence?
- Fúúúú ba*ki, kurva sokat ihattam, ha már Lawrencet képzelgem ide – fújom ki a levegőt a füsttel együtt. Megpróbálok jobban fókuszálni, de eléggé nem megy, így inkább közelebb imbolygok a cél felé.
- Te mi a tökömet keresel itt ezen a lepra helyen? – döntöm oldalra a fejem, ahogy visszapattanok róla, mivel kicsit erősebben megyek neki, mint ahogy szándékoztam. Igazából nem is szándékoztam, csak elszámoltam magam egy kicsit. Kicsit nagyon.
- Szerintem te követsz engem. Mint egész életünkben. Mindig ott kell lenned, ahol én vagyok – húzom a szám szemtelen vigyorra, ahogy belebokszolok a karjába. Remélem ő sem túl józan, mert akkor eme estén biztos, hogy alulmaradok...

Másnap
A fejem olyan szinten hasogat, hogy képtelen vagyok egy mondatra normálisan koncentrálni. A férfi éppen arról mesél, hogy a peren majd nyilvánvaló lesz, hogy a felesége öt kiskanálon is össze fog veszni vele, és a gyerekről még nem is beszéltünk.
- Rendben lesz minden Mr. Peterson, a per előtt megbeszélünk mindent szépen, hogy mi, hogy fog menni és a feleségéé lehet az öt kiskanál, de a magáé lesz a három sportkocsi meg a ház is, ne aggódjon - próbálom megnyugtatni, de a szám olyan száraz, hogy vattát tudnék köpni. A térdem fel-alá rázkódik, kezdek kicsit türelmetlen lenni, pedig egyébként nem annyira jellemző ez rám a munkában, de most nem megy.
- Oké, remélem is, elég pénzt fizetek ahhoz, hogy rendben menjen - nyújta a kezét, én pedig készségesen elfogadom, csak menjen már, majd tiszta fejjel átgondolom szépen a sztorit. Ahogy viszont kimegy az irodából, már csend is a telefon, amit nagy sóhajjal fel is veszek.
- Mr. Harper, megjött az ügyvédbojtár, felküldöm Önhöz, jó? - kérdez negédes hangon a recepciós hölgy, amire csakhogynem sírógörcsben törnék ki, ha nem lenne a tartásom ennyire jó.
- Persze - teszem le. Hát ezt k*rvára elfelejtettem.