Felhúzott és nem kicsit, na, nem úgy, mint az első percben, amikor a beszólásokon kívül nem tudtam mást tenni csak egyre jobban és jobban megutálni ezt a lányt, hanem testileg. Ami nem jó, mert tudom, hogy ő nem lesz kapható rá, hogyan is lenne, sosem állt még fel rá, és nem is gondoltam, hogy ez a lány ki tudja hozni belőlem. Nem az a kapcsolat volt köztünk sosem, ahol ez szinte megengedett volt vagy csak megszokott, még csak elő sem fordult szerintem bár topa agyam most lehet, nem ekörül tud legjobban forogni. Se vér nincs benne és a fű meg a kis bor már kellően leszedált, hogy tudjam ebből baj lesz, ha nem adom ki magamból. A szám mindig ott pihent a telefonomban, de még mennyi, akit fel tudtam hívni, hogy oltson tüzet. De most nem tudtam volna megmondani melyik lett volna ehhez elég tűzoltás, márpedig ezt orvosolnom kell majd.  
- Én biztos nem maradok itt, de értem jön egy sofőrszolgálat, hazaviszünk. - vágom rá én is gondolkodás nélkül, amikor erre pasiként azt kellett volna mondanom, amit azonnal javítok is. - Vagy nálam folytatjuk. - baszki ez még rosszabb volt, ez nem megy nekem, de azért egy mosolyt engedek felé. Szerencsére anyámék figyelmét nem veszi el megjegyzésem arról, hogy mennyire mosolyogjon azon, hogy szép pár vagyunk, és ezt el is mondja szerintem elég sokszor a mai nap folyamán, tuti hallottam vagy ezerszer.
Nem tudom szó nélkül hagyni azt az érzést, amit okozott bennem és csak csillapítani akarom, ezért közelebb hajolva hozzá, akárcsak ő tette velem és megszólalok, azzal az érces hanggal, amit tudom, hogy mennyire szeretnek a nők. Látom, ahogy beleremeg a teste, alig látszik, de nekem mosolyt csal az arcomra és nem tudom nem elégedetten konstatálni, hogy most nem akarok nyerni ellene, mégis megtettem, de nem jól esik, hanem egyszerűen kurvára élvezem, hogy ennyire megveszik a gondolatért, amit csak kimondtam. Nem fog persze semmit tenni, de ha tovább folytatja az ivászatot a végén nem fogom tudni hazavitetni, és velem jön haza abból meg azt hiszem semmi jó nem sül ki. Attól, hogy kivált belőlem ezt azt, de főleg durva testi érzéseket, nem azt jelenti, hogy meg akarom fektetni, vagyis ezt próbálom magamba tuszkolni.
A kaja részére térek, nem akarok sem vele, sem anyámmal foglalkozni, egyetlen egyszer azon gondolkodok, hogy hűtsem le magam anélkül, hogy segíthetnék magamon, mert most csakis a
fejem van és semmi más, ami segíthetne.
- Amúgy mégis kinek pattant ki a fejéből, hogy az egyetem közben egy ekkora projekt részesei legyünk? - kérdezem tele szájjal, mire anyám szúrós tekintete fogad, amikor rájuk nézek, és választ nem kapok, mert tudom, hogy nem akarnak választ adni, ők csak elvesznek belőlünk ugyanakkor kapunk is tőlük, de sokat vesznek és ez neki természetes. El kell fogadnom a sorsom, hát legyen.  A csacsogás folyamatos evés közben, de sem én sem Kaia nem szólal meg, ő csak egyszerűen fogja magát és elindul kifelé. Utána sem nézek, még csak abba sem hagyom a kajálást, anyám lába a sípcsontomon jelzi, hogy figyeljem már rá.
- Au, mivan? - csattanok fel, de tudom, hogy mi a dolgom, megint utána kellene mennem, de minek? Hogy megint oda jussunk ahova az előbb, vagy jobb lesz vagy rosszabb? De ennek igazából már nem érzem semmi értelmét, de a pasija vagyok ugye, szóval úgy is kellene viselkednem. - Megyek. - jelzem neki és eldobom az evőeszközöket a kezemből. - De ha nem jövünk vissza, akkor hazamentünk. - nem fogok visszajönni ez biztos már elegem van, hogy azt is megmondják, hogy mit csináljak a tulajdon barátnőmmel. Mondjuk, ha nem tennék ilyen fejjel már lehet el is felejteném, hogy ő a kamu csajom.  Azt mondta a mosdóba megy, így automatikusan az udvarra indulok ki, mert nem akarok találkozni vele, felhúzza az agyam így vagy úgy és egyik sem jobb. Inkább előkapom a telefonomat kifele menet és tárcsázom azt az egy számot, ami tudom, hogy jót ígérhet az este.
- Hello Édes! Este feljöhetnél egy kicsit szórakozni. - a hangomon érződik a sok fű, ami éppen a számban lóg most is pedig még ki sem értem a házból. - 1 órán belül otthon vagyok, nem haragszom meg, ha a kabát alatt nem lesz semmi… - be sem fejezem a mondatot, mert meglátom, hogy rohadtul nem a mosdóba ment hanem a kinti fának támaszkodva próbálja átvészelni a napot. Megértem, de nem hiszem, hogy én leszek az, aki majd pátyolgatja őt.
- Visszahívlak. - nyomom rá a telefont a csajra, akinek a nevét sem tudom, csak úgy van beírva a telefonba, hogy a “Jó seggű”, nem szépítem, egy paraszt vagyok, de legalább élvezem az életet, még akkor is ha szar.
- Nem fog ez menni,  állandóan utánad kell rohangálnom, az is mázli, hogy az előző műsorod után a kaja közben leállt a szerszám, és nem akarom, hogy miattad legyen szegény állandóan készenlétben. Tudom, hogy gáz ez az egész helyzet, de orvosolni kellene, valahogy szaladgálás nélkül. Elszívom és hívom a sofőrt hazaviszlek jó? - ülök le a székre, mert szinte megszédít a hirtelen felszívott füst, ami lekúszik a tüdőmbe és ott lassan majd visszamegy a fejembe, amit szépen lassan bolondít meg.

Mit szépítsem előtte vagy magam előtt, ez nem boldog ami köztünk van, még boldog barátságnak sem mondanám, de ennek ellenére meg kell játszani és ha fűvel fog menni akkor azzal, már nem figyelek arra amit jelez felém. Minden mozdulata, a mimikája, minden megszólalástól visít a kettős érzelem, amit régebben kibogoztam volna egy olyanná tettem volna, hogy neki jó legyen, de most, nem teszek semmit. Élvezem a fű adta örömöt és ő sem veti meg, ami nagy bajt jelent, de tudtam, hogy nem jó a lelke, különben nem is kínáltam volna meg vele, még annak ellenére sem, hogy tudom nem olyan erős.
Kell, hogy legyen tervünk, hülyeség lenne egy ennyire abszurd szituációt csak úgy hagyni menni a maga útján, főleg nekünk. Nem vagyunk együtt jók, már nem és akármennyire is sértődik meg, és tesz úgy, mintha ez őt nem zavarná látom rajta, hogy nagyon is zavarja. Nem tudom mégsem a lelkét pátyolgatni, főleg, hogy a szakítás jön szóban, tényleg ezen kell agyalni amikor most lehetne minden szép, legalábbis látszatilag de ezzel a fejemben még megjátszani is nehéz fűvel az agyamba, ami most édes kevésnek bizonyul.
Az nem jön be, hogy megzavarnak, főleg, hogy a szívás örömét is szüneteltetnem kell és tudom, hogy a szavak sürgetésként jöttek az anyja kíséretében és nem érdeklődés miatt vagy nem csak azért. Szóval ideje menni, viszont az egész amit csinált egy kicsit bebódította az agyam. És ahogy nevet még nekem is össze kellene szednem magam és azonnal belegondolni, hogy miben vagyunk benne, hogy na ez járjon a fejemben. Igen ő, ahogy rám néz és az az egy pillanat és a dereka, a feneke a lábamon. Na jó Maxim fókuszálj!
Mázli, hogy elindulunk befelé, mert el kell, ha nem jön az anyja is ez lett volna, ez csapott volna belém? Nem, akkor nem ült volna az ölembe,de lehet a bor-fű kombó nem a legmegfelelőbb együtt.
Amint beérünk, már megint nem arra gondolunk, hogyan szakítsunk, hanem, hogy a tökéletesnek hitt pár legyünk, akik éppen kísérleti fázisban vannak a kapcsolatukban. Igen, végülis abban vagyunk, csak egy valamit kell kitapasztalnunk, hogyan bírjuk ki egymás mellett a szülői szemek előtt, akik le sem fogják venni rólunk a szemeiket. Apámék mert a munka közben muszájnak fogják érezni, hogy felügyeljenek még akkor is ha elvileg ez ost ami dolgunk lenne, anyáink meg, igen ők tudjuk miért akarnak minket figyelni. Akár szerintem még az ágyba is belöknének, hogy az legyen amit akarnak, gyerek és házasság de gyorsan.
Az asztalhoz ülve látom, hogy milyen piros mindenki arca, szerintem az izgatottság a tetőfokára hágott, amikor nyíltan mondhatták ki a jelenlétünkön kívül, hogy mennyire várták már ezt. Mi óvatosan kértük a visszafogottságot, hogy megkaptuk e ezt nem tudom, mert nem érzem, de határozottan jobb kedvük van, mint amikor megjöttünk.
Amikor Kaia közelebb hajol és azt a két szót odasúgja a fülembe érzem, hogy végigfut a hátamon valami, végig a gerincemen és a kezembe végzi, amit ökölbe szorítva tartok az asztalon. Mindkettőt, hogy még véletlen se induljak el kifelé, hogy ezt a frusztráltságom elintézzem magamnak. Azt hiszem ennek ha vége nem haza megyek, azt amit művel velem nagyon gyorsan le kell majd dolgoznom, mert ő nem fogja beadni a derekát, de nem is akarnám, mert nem vagyunk abban a viszonyban. Bár egy békülős szex… nem egyszerűen lehetetlen, akkor még rosszabb lenne ez az egész.
- Baj van? - anyám a másik oldalról hajol oda, és baszki észre fogja venni, nem nem a szexuális problémám az asztal alá húztam a széket, nem veszi észre, hogy elég nagy a gond és az elvileg barátnőm okozta, aki kifejezetten utál mondjuk. - Maxim ugye nem? - csendesen kérdezi szinte mosolyogva, nem akarja, hogy más is észrevegye.
- Máshogy nem bírom ki túl sok ez az egész, az üzlet, a hülye terveitek, csak álljatok le egy kicsit jó. Nincs baj.- felháborodok, hogy csak ő hallja, ami elég ok arra neki, hogy most ne baszogasson.
Ráemelem a tekintetem Kaia felé és most én hajolok oda hozzá. - Nem szeretem az üres szavakat királylány. - kacsintok rá, és egy ideig nem veszem el róla a tekintetem, csak mélyen a tekintetébe fúrom az enyémet. - Együnk. - fordulok az asztal felé, amikor minden kaja elöl van és üveges tekintettel bámulom az öregek tárgyalását a beinduló projektről, miközben nem tudok máson kattogni csak azon akét szón, amit mondott.

Mindig amikor egy kicsit jobban szorul a hurok, mint amit kibírok olyan dologhoz nyúlok, ami sok mindenkinek szúrja a szemét és ezzel tisztában vagyok, Pont ezért fejlesztettem ki, ehhez már egy elég erős ellenálló képességet, de szerintem ez a ma megugrik mindent. A végén mire visszamegyünk már legalább meglesz az esküvő helyszíne, hizen kértük, hogy adjanak időt, és egy helyszín még nem annyira előrehaladás, szerintük. Na ezt én már nem tudom és nem is akarom kezelni, inkább fogom és előveszem azt ami majd most boldoggá tesz, mert nem az előttem álló lány lesz az az is biztos.
- Mert nem is boldog ez a kapcsolat bassza meg. - mondom neki egyszerűen, a szevek ellenére egészen higgadtan, de hát ha egyszer ez így van, nem vagyok boldog, hogy tudom mennyire utál és most ahogyan viselkedik velem én sem érzek mást csak a rohadt nagy ellenszenvet, amit nem tudok elzavarni, ellenben ez a cigi, na az elég nagy segítséget nyújt a felejtésben, vagyis nyújtana. - Tudja milyen vagyok, majd egy kicsit hápog majd miatta aztán lenyugszik, nem tud vele mit kezdeni, már mindent megtettem, amit kértek, a cégnél vagyok, nem programozok és itt vagy te is, akiről azt hiszik, hogy a csajom, szóval ha ez nem fér bele a tökéletes életembe akkor nem tudok már mit csinálni velük. - még mindig csak a nyugalmas hangom van elől azt hiszem már pár slukk is segített rajtam, na meg az ital. Imádom a kettőt egyben, Kaia azonban láthatóan nagyon nem.
- Mindig baszogatni fog anyám, ezt jobb ha megszokod ha a családhoz tartozol, mert nem lesz sosem olyan, hogy én ne csináljak valamit rosszul, még akkor sem ha látszólag mindent tökéleetse követek, amit elvárnak. - vonom meg a vállam, mert ez már csak ilyen, ezért felesleges olyannak lennie, akitől égnek áll a szőr a hátamon.
Amit a régi énjéről mond meglep, rákapom a tekintetem, de nem teszek hozzá megjegyzést, hiszen sosem lesz semmi olyan, mint régen. Mi már nem leszünk barátok, ebből nehezen fogunk tudni kijönni, főleg hogy olyan hazugság cunamit öntöttünk magunkra, amiből már nem tudunk úgy kimászni, hogy minden jó legyen. Elbasztuk, de nem most, már régen, azon az estén én vagy ő, ezt nem tudom én nem voltam más mint máskor, de ő nem látta milyen vagyok, amikor beindulok. Ez olyan kettőn áll a vásár dolog volt és azt hiszem, mind a ketten nagyon rosszul kezeltük, de a múlt az a múlt ez meg a jelen és ezen már nem tudunk változtatni és nem tudunk olyanok lenni, mint régen, pedig azt akarom, mindennél jobban, mert hiányzik nekem az a lány, de ezt nem fogom neki bevallani sosem.
A tervre rá kell kérdezek én mindig spontán vagyok, de ezt elég egyértelmű, hogy nem fogjuk tudni, úgy kivitelezni, a név javításon felnevetek, de rábólintok, és hallgatom, hogyan fogunk szakítani egy olyan kapcsolatból, ami sosem létezett. Ez zene füleimnek, ja nem.
- Nekem mindig a szex jár a fejemben, ez nem lesz annyira újdonság anyáméknak. - vonom meg a vállam, már talán egy félig beállt állapotban felnevetve. Jó lehet ez nem a legjobb húzás tőlem, de már nem tiszta az agyam és ez olyan jól hangzott odabent. - De mondjuk veled még nem gondolkoztam rajta. - húzom össze a szemem, mintha alaposan végigmérném őt, hogy belegondoljak milyen lenne vele gyűrögetni a lepedőt, de a gondolat nem egészen olyan dolgot vált ki belőlem, mint ami illő lenne egy ennyire megromlott kapcsolathoz.
De nem hagyják, hogy kibontakozzon a vágyam, vagyis nem is tudom, Kaia anyja jelenik meg és hirtelen megérzem a fenekét a lábamon, ami nem segít a korábbi gondolatmenetem csitításán. Mire leesik miert teszi már el is tűnik az anyja és én csak bólogatva nézek utána.
- Most is a szexen jár az eszem. - nézek rá, miközben észreveszem, hogy a derekára tettem a kezem, a hitelesség kedvéért nyilván, hogy az anyja is elhigyje, de nem .így van, de ez tökéletes álca neki. - De valóban be kéne menni a fűtől mindig megéhezek. - Állok fel, tartva őt, hogy velem együtt tudjon lábra emelkedni és a zsebembe rakva a kezem próbálom eloszlatni a lenti kis problémám nyomait.
- Akkor most mindenki tök nyugodt. - mondom leginkább magamnak és gyorsan elszívom a maradék adagot, amit talán túl gyorsan teszek, mert beleszédülök, de mér szokva vagyok ehhez az érzéshez és elnyomva az egyik nagy kaspóba dobom a szálas és a földbe ásom.
- Na gyere Wood - Raven, akkor adjuk elő mennyire utáljuk egymást. - kacsintok rá, és már teljesen vigyorogva talán leállva odalent indulok el befele, ismét kézenfogva őt, már annyira nem zavartarva magam emiatt.

Nem ki akarok menni az ősökhöz, hanem beülni a kocsiba és elhajtani valamilyen helyre, ahol nem talál meg senki és nem ülnek a nyakamon és nincsen ott Kaia, aki olyan érzéseket vált  ki belőlem, amit nem szabadna neki. Nem akarom utálni, de nem ad más lehetőséget és azzal, hogy a kinti színjátékot is olyan mértékben nehezíti el nekem, pedig azt hittem könnyű lesz. De amikor odahajol és ad egy puszit, nem akarom érezni, amit érzek, utálom az egészet ,hogy ilyenhez kell folyamodnunk, hogy egyáltalán ne kelljen egymással találkozni, hogy ne erőszakkal legyünk egymás mellé terleve, hanem egy kamu által. De itt vagyunk és a dobálóznak nekünk a családalapítással és a gyűrűvel, meg minden olyan dologgal, amit már régen elképzeltek a fejüknben és most jobban tolják ránk, mint eddig bármikor. Ez rémes és mégis mosolyognom kell, megjátszani, hogy egy percig is akarok ettől a lánytól valamit, mi több, mintnt tőle akarok az életemet leélni és társai. Ja hányinger az egész de innom kell és tovább bólogatni, egyetérteni mindenkivel és nem kiverni magamnál a biztostékot. Annyira szerettem őt, és a barátságunk mindennél fontosabb volt és kénytelen vagyok utálni, hogy ne érezzem magam annyira szarul.
Menekülni akar látom rajta, szorítja a kezem, tőlem várna megoldást, hiszen annyira független, annyira erős nő? De kimentem magunkat és egészen addig ameddig látnak minket vele vagyok, de amint kiérünk igyekszem nem a közelében lenni, mert felrobbanok ettől az egésztől. kell egy kis friss levegő és mellé valami sokkal erősebb.
- Nincs mit. - bököm neki oda, miközben beleszívok egy mélyet a bor utáni felejtőmbe, amitől majd komolyan jobb kedvem lesz. Ez egy rémálom és valahogy nekem ezt túl kell élnem.
Amikor felpattan és mint valami elmebeteg kapja ki a kezemből a szálat nézek rá értetlenül, és végig azt nézem, ahogy eloltja azt. - Ezt most muszáj volt? - kérdezem egy kicsit savanyú képet vágva, de már nem hörrenve fel rajta, szerencsérfe a két cucc egyben hatott, a bor és a fű egyben hamar beüt, hiába egyik sem olyan erős már nekem, a kettő egyben egészen elviselhetővé teszi számomra ezt az egészet. Most lesz az, hogy olyan dolgot is képes lennék megtenni, amit amúgy nem, csodaszerek ezek azt mondom.
- Kaia ne legyél picsa, előbb mentettelek ki onnan, eljátszom, hogy a pasid vagyok és élheted életedet, ameddig nem dolgotzunk együtt, addig majd valamit összehozunk, hogy hihető legyen, de nem kell azt a felesleges anyáskodást csinálnod. Látom, hogy ez az azt csinálsz, amit akarsz dolog nem megy neked, nem tudod hagyni, hogy azt tegyem amit. Kurvára azt akarom, hogy olyan legyél, mint régen. - szakad ki belőlem, miközben visszaül, és milyen jól teszik, hogy eltávolodik tőlem, lehet most magamhoz húznám, hogy megmondjam neki őszinte véleményem az egész hozzáállásáról, de így, hogy nincs a közelemben csak egy messze elhelyezkedő székre ülök le és előveszek két szálat, ezúttal felényújtok egyet. - Nem erős nyugi, csak lelazít nem fogsz rászokni. - leteszem az asztalra, miközben meggyújtom a második szálam, ami remélem már épségben megmarad a szervezetemben és nem a fűben kerül eltiprása.
- Szóval akkor Mrs. Wood, mégis hogy gondoltad végigcsinálni ezt az egészet, van tervünk, vagy majd lesz ami lesz és majd szívjuk ezt, hogy kibírjuk az anyáink hülye tervezését és az apáink hajtását. - mutatok a szálra a kezemben nevetve, mintha nem lenne elég kimerítő ez az egy nap is, és akkor még hátra van ki tudja mennyi év. Azt a rohadt!

Olyan érzésem volt, hogy visszakaphatom ha nem is a régi Kaia-t az életembe legalább egy olyan verziót, aki nem gyűlöl, de nem. Ő már teljesen a múlt és behálózta az a bizonyos este, ami lassan tisztává válik, mármint nem az este, mert abból sok homályos rész van még jelenleg is, sokkal inkább az ok, amiért most ő ennyire utál engem. Olyan mértékben, hogy képes volt velem is egészen megutáltania saját magát, a viselkedése azért nem fogható a borra, még ne, nem ivott annyit, tudom, hogy ő sokkal többet képes inni anélkül, hogy egy ilyen picsa válna belőle, de hát ha ezt érzi ő jónak, akkor nem fogok ezzel hadakozni belemegyek. Akárcsak a tervbe, hogy majd éljük életünket egy rettenetesen működő kamu kapcsolatban, remek.
Kint már sokkal pozitívabb arcomat mutatom, mint bent vele őszinte tudtam lenni, a szüleinkkel nem megy, egyszerűen nem hagynak más választás. Mielőtt bárki bármilyen faggatásba belemenn esek neki a mesélnivalónak, amiért ezer féle mosolyt, már majdnem könnycseppet is látok a szüleim szemében fényleni. Nem tudom, hogy fog e fájni ha majd elmondom nekik, hogy szakítottunk, mert együtt nem maradhatunk, az is biztos. Egy ideig fogjuk tudni játszani, nem sokáig, mert máris a gyűrűn van a sor. Hol van az még, nekem főleg, amúgy sem nagyon gondolkodok házasságon, de anyám máris lecsapna a lehetőségre, hogy Kaia anyjával együtt már szervezzék is a vendéglistát.
Olyan hirtelen szakítja meg a szüleink felé mutatott magabiztosságom, csupán egyetlen egy közelségével, hogy kell egy kis idő, hogy összeszedjem magam és újra az tudjak lenni, akinek itt kell, egy pasinak, aki Kaia Ravennel jár, a cégünk leendő fejénke, egy olyan embernek, aki nem mehet az álmai után és még azzal is szembe kell néznie, hogy az a lány, aki talán képes lenne kicsikarni belőle egyetlen egy igaz érzelmet is utálja és végső soron én is elkezdtem őt, hogy egyszerűbb legyen. Ezen okok miatt mondom azt, hogy az italozás és a drogok nem olyan károsak, ellenben az életem az már szerintem sokal károsabb, nem csoda, hogy az esti italozáson jár az agyam. Apám szavait és Kaia arcát meglátva azt hiszem az italnál egy kicsit keményebb cuccokra kell majd terelnem az estét, mert ez kezd egyre idegőrlőbb lenni, és nem tudom majd kezelni.
Apám szavai igencsak összezavarnak és a torkomban és a gyomromban egyszerre képződik egy óriási gombóc. Nem akartam ennyit találkozni vele, nem akarom ennyiszer látni és mégis szinte muszáj lesz azzal együtt, hogy megjátszom, hogy mennyire oda vagyok érte. Akár lehetnék is, de nem tudok, a mai után egyszerűen nem menne. Kiveszi a kezemből a bort, hasonló érzelmekkel fűtve húz le belőle. Anyám szavai hozzá is szólnak, de szerintem egyikünk sem hallja meg.  pezsgő érkezéséig kapunk még egy két olyan megjegyzést, amivel egy gyereket sürgetnének és szinte azt érzem, hogy kiesik a talaja a lábam alól és ezt sosem fogom tudni visszahúzni.
Érzem a szorítését, ahogyan menedékért kiált felém a tekintetével, de nem tudom akarok e neki segíteni, hogy tudok e, mert ezt együtt tudjuk csak átvészelni, de nem fogunk tudni együttműködni és ez a helyzet egyszerűen kezelhetetlen lesz egy idő után.
- Nem lesz gyerek, most még nem és apa erről miért nem szóltál hamarabb? - szegezem neki a kérsést, már cseppet sem higgadtan, amire anyám szólal meg a férje helyett.
- Meglepetésnek szántuk, hiszen tudjuk, hogy mennyit dolgoztok és ez egy elég nagy siker lehet a karrieretekben. - anyám szavai nem tűrnek viszakozást, tudom, hogy ha megszólal egyszerűen fog megszólalni ő is, de a szavai mögött olyan értelmi tartalmak lesznek, amiért tudom kár volt megszólalni.
- Kimenjünk? - kérdezem ijedten Kaiara nézve, mert elég szarul fest és valamiért felkel bennem egy ösztön, hogy legalább a szüleim előtt tegyek úgy, mintha érdekelne a csajom, közben meg kicsit azért érdekel is, hogy látom rajta mennyire nem érinti jól. - Nem gond ha ezt kicsit ketten megemésztjük? Addig igyatok a nem is tudom mire. - intek feléjük és anyám bólogat Kaia anyja is, mert most, hogy “együtt” vagyunk nem gond ha kettesben távozunk az asztaltól.
Kaia ujjai közé kulcsolom az enyémet és segítek neki felállni, a bor vagy a sokk hatása, de nem annyira érzem őt stabilnak most.
Amint a szüleink nem látnak engedem el a kezét, mintha bent nem aggódtam volna érte egy kicsit csak, és tépem ki a terasz ajtót, hogy kimenjek levegőzni, mert ez sok, nagyon sok. A farmerem zsebéből kapok elő egy cigit, azonnal rágyújtok, bár tudom, hogy anyám utálja ha a ház közelében szívok és mint megérzi a fű szagát, fog rikácsolni, de most leszarom.

Ellentétesek vagyunk ő komolyabb, és egyáltalán nem olyan laza, mint én, sosem volt az, én mégis így szerettem ahogy van, néha kicsit merev, de csodás kapcsolat volt ez, amikor ketten voltunk nem volt annyira szar minden. Aztán most akkor a legrosszabb amikor ketten vagyunk. Nagyon megváltozott a világ, a kettőnké, külön külön és egyben is, de nem is tudom van de már mi. Mert a barátságunk egy mesének tűnik, amiko amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is és mégis évekről beszélünk, ahova őszintén szólva visszavágynék. Nem tetszik a mostani Kaia, az aki azt sem tudja, hogyan mondjon egy szép szót is nekem, aki képes hasba verni, mert egy kis huncutság van bennem. Ő megsértődik azért az énemért, aki igazából vagyok, mert akkor egyszer hibáztam és elítél.
Inkább anyámékat választom, mert jelenleg még az is üdítőbb, mint vele egyetlen egy perc is. Nem mondom, hogy nem félve jöttem ide, tudtam, hogy jön, és azt is, hogy mosolyszünet van köztünk, az okát azonban nem értettem, ahogy most sem, de ez már nem is olyan fontos számomra. A tervünk jó volt, vagyis az övé, a kérdés a kivitelezésen van mert nem vagyunk képesek elviselni egymást, nekem a mai nap verte be az éget és neki már szerintem régebb óta ott van ez az egész és nem akarom megjavítani.
Észreveszem az anyja azonnali reakcióját, minden mozdulatára, erre legsz.vesebben lépnék azonnal, de hezitálok, nem sokat. Olyan szépen és olyan lazán adom elő a szülőknek a nagy hírt, mintha egy lánykérésről lenne szó, aztán éppen azt igyekszünk elkerülni, hogy lássuk egymást, de a szülők szemében lassan szerelemesekké válunk. Ilyenkor tudom miért nem vágyok szerelemre, mert csalódással jár, akárcsak most, ez az egész is fáj,d e mosolygok és előadom, hogy ez valami más, ez valami olyan, amit mindketten akarunk és ezzel biztosítjuk magunknak a tökéletes életet, egy darabig, baszogatás nélkül.
A hír hallatán jönnek a cviruló arcok, a meglepett tekintetek és az a felismerés, hogy mennyire nem kellene ezt csinálnunk, de már mindegy. Nincsen gusztusod hozzá, de már elbasztam és nem tudom visszacsinálni, nem kiabálhatom, hogy ja nem is április bolondja, addig még sok idő van és nem vennék be. Megfogom a vállát, hogy tudatosítsam látszatra is, hogy ez igaz és nem most találtuk ki a mosdóban.
- Megvan még a nagymamám gyűrűje valahol. - akarja anyám halkan mondani apámnak, de mindenki hallja, mire veszek egy mély levegőt és visszaülök, hogy ezen most csámcsogjanak egy kicsit, sokat vagy amennyit akarnak és utána jöjjön, aminek jönnie kell, hogy miért vagyunk itt.
- Nem kell gyűrű, nem kell felhajtás, nem kell semmi csak egy kis nyugi, hogy tudjuk mit akarunk jó? - nem akarom tovább folytatni a beszélgetést, remélem ennek ennyi is, de tudom, hogy nem és Kaia is folytatja. El kell hitetni velük és ez tény, de ez már szinte szar. Szavaira csak mosolyogva bólogatok de amikor közelebb hajol, hogy adjon egy puszit, azért lefagy az arcomról az a műmosoly is, pedig igyekszem, de ez nekem is nehéz. Megborzongok, nem akarom, hogy ez tetszene, de bejön és most azt kívánom bár ketten lennénk, hogy most azonnal beszéljük meg mi volt ez az egész, de csak veszekedés lenne belőle. Ahogy eltávolodik veszem vissza az álarcom.
- Most ti jöttök. - jelentem ki és amint lejött rólunk a figyelem hámozom ki a kezeinket egymásból, mert nem akarok hozzáérni, mert nem olyan érzéseket kelt, amit előbb és nem akarom, hogy ebből bármi más legyen, mint megegyezés alapú kamu kapcsolat.
- A Wood Industries új fejezetet nyit a Raven családdal és szeretnénk ha ezt a projektet ketten vezetnétek. - mosolyog rám apám a kezét az asztal fölött összefonva, éreztetve, hogy ez nem egészen alkupozíció itt komoly kijelentések vannak, amit vagy benyelünk, vagy benyelünk. Én szó szerint nyelek egy nagyot és ránézek Kaiara. - A projektet a jövő hónapban fogjuk megalapozni, rengeteg tárgyalást fog igényelni, egy egész év lesz, mire bele tudunk fogni az építkezésbe, és úgy döntöttünk, hogy ezt együtt csináljuk végig, mert ebben van potenciál, de egy cégnek most egyszerre sok lenne a meglévőek mellett, még akkor is ha a gyerekek intézik az egészet. Új bevásárlóközpont fog épülni New York egyik luxus negyedében. - fejezi be egyelőre, mert még tudom, hogy van benne, de anyám lelkesedése kicsit elveszi a figyelmet mindentől.
- Ezaz. - nyögöm ki és lehúzok egy újabb pohárral a borból.
- Maxim elég már a borból, igyunk inkább pezsgőt sok a jó hír egyszerre. - tapsikol és int a személyzetnek, hogy hozzanak pezsgőt.

Mint az oviban nagyjából ott érzem magam, de vele még talán ez sem lenne annyira rossz ha nem ő akarna a főellenségem lenni, aki mindenáron keres valamit, amiért utálhatja. De komolyan, azon ügyködik, hogy felbosszantson, és ezzel szerintem csak magát húzza fel egyre jobban és ez nem tetszik, az sem ahogy vagyunk egymással, de lehet ez lesz az új, ezt kell megszokni, mert ebből nem tudunk szabadulni, hála a szüleinknek.
- Lehet, ez igaz, de barátok voltunk Kaia, neked is volt helyed és lehetőséged arra, hogy lépj, csak szórakoztunk ezen nem kellett volna ennyire felkapni a vizet. - lehet abban valami, amit mond, de nem tudom miért kellett ezt ennyire felfújni, egy hülye buli volt egy hülye program amire elmentünk ketten én belegabalyodtam valakibe és ezen ő felcsattant. Nem lehet féltékeny, hiszen sosem gondoltunk egymásra úgy vagyis nem beszéltünk róla, ha mégis, akkor azt tudnám. Remélem, hogy tudnám. Ő már mint én, ezt mindig is tudtam, ő érzelmek terén nem annyira laza, és nem tudja úgy venni ezt az egészet, mint szimpla szórakozás és ez jól van így, nem kell mindenkinek ugyanolyannak lenni, és ő különleges, nekem legalábbis az volt, most meg leginkább menekülnék a szavai elől, a nézése elől, minden elől, amit most felém mutat, mert fájdalmat okoz, de ezt tuti magamban tartom majd örökre, ez a Maxim a titkos énem, ami ott marad ahol én elrejtem, még számára is.
Olyan csendben tűri a szavaimat, amiket legszívesebben nem fognék vissza, mert bosszant, az ami lett belőlünk, hogy nem vagyunk a régiek, és nem is leszünk, ert már én sem akarom. Távol akarok maradni tőle, attól, amit okoz nekem, és bennem, de belemegyek ebbe az egész játékba mert ez megoldás lehet. Valamire biztos a barátságunkat ez csak még jobban meg fogja rontani,bár lehet már nincsen lejjebb akkor meg már igazából teljesen mindegy ugorjunk fejest ebbe, és baszunk el mindent mégjobban és tegyük boldoggá a szülőket.
Annyira felbosszant, ahogyan bánik velem, de nekem is átkattan valami egy mozdulata kihoz vagy inkább belém tesz valamit, ami talán eddig is ott volt, talán nem is ismertem, nem kedvelem őt, tényleg hazugság volt az életünk és régebben is az a kémia, ami köztünk volt sokkal inkább egy belénk nevelt valaminek a hozadéka, amit a szüleink raktak belénk. Ez most szépen eltörölte azzal az ütéssel, amivel a mosolyom és az amit akartam, hogy talán rendbe hozhatjuk elszállt. De ő akarta ezt, ő bánt úgy velem és volt egy hisztis picsa, akivé vált talán miattam, de lehet a tetteim nélkül is ugyanilyen lenne.
Kinyitom az ajtót, minél hamarabb el akarok menni a közeléből, mert legszívesebben hazamennék, innák vagy inkább bevennék valamit, hogy ezt elfelejtsem, mert ő nem az a Kaia, akit én szerettem régen, aki a legjobb barátpm volt, akire támaszkodhattam ha baj volt, ő egy sötét oldala, amivel most meg kell birkóznom, remélhetőleg nem sokszor.
Anyámék tekintete hiányzik a legkevésbé, de ki kell menni, itt van a kötelesség és én teljesítek bármit, szóval leülök, csak lazán kezelem az arcom a mimikám mármár szinte megszokta a kényszeres viselkedést, és nem az ösztöneim alapján cselekszik szerencsére.  Amikor megjelenik, újra meg rándul a  gyomrom, pedig alig pár perce hagytam ott, reméltem nem jön utánam, egy kis remény meg volt, de az ősök diktálnak és itt kell lennünk, mindketten tudjuk. Ezzel  az átokkal vagy olykor áldozattal kell élnünk az életünk és most elég nag áldozatnak érzem magam, hogy vele kell majd hazudnom egy olyan dolgot, amihez egyáltalán nincsen kedvem.
Azt hiszem már a sokadik utáni sokadik pohár van a kezében, odabent sem volt nagyon finomkodó, miért pont most lenne, amikor az alkohol hatni kezd képes olyan dolgokat tettettni velünk, amik nem is mi vagyunk, és ezt most ő tökéletesen prezentálja, pedig szerintem itt nekünk kellene a nézőknek lenni és hallgatni, amit mondanak ehelyett mindenki rá figyel, amikor kilöttyen a bor. Hurrá, végre  nem Maxim a rossz gyerek, aki nem tud viselkedni és sokat iszik. Elmosolyodok, de csak nagyon szolidan még anyám sem veszi észre. Mindenki rá figyel, valami nagyon felhúzta és tudom mi volt vagyis inkább ki és szerintem jó lenne ezt józanul tárgyalni, ha lenne hozzá kedvem még, de már nincs, Kaia-hoz sem. Úgy érzem le kell szednem a terhet a válláról, még most is amikor már ennél jobban nem tudott volna bántani, mégis megszólalok én is a borral a kezemben, hogy legyen más a középpontban, vagyis egy kicsit más is.
- Azt hiszem ha már kellően sokat ivott mindenki, közölhetem a jó hírt szülők. Olyan régen akartátok már, hogy ez a két szép csemete egybe forrjon. Már nem úgy, bár máshogy hogyan is lennének unokák. - nevetem el magam és közben kilököm magam alól a széket, hogy mint egy tósztot elmondjam nekik,  hogy a kamu csajom az aki ki nem  állhat de majd csodás nem unokáik lesznek, na a faszt. - Nem akartuk elmondani, mert tudjuk mennyire nagy dolgot csinálnátok belőle, de most azt hiszem ideje, hogy tudjátok, hogy lassan de biztosan sétálunk az oltár felé, bár még az elején vagyunk, és nem akarunk sietni. Ugye drágám? - fogom meg elég kelletlenül Kaiai vállát, és leülök mellé, mint a profik fogom meg a kezé és kulcsolom össze az ujjainkat majd az asztalon pihentetem. Az anyáink szeme szinte felcsillan, a rózsaszín köd sokkal inkább náluk száll fel, mintsem nálunk, ami nekünk jó, mert nyugnink lesz egy darabig, aztán jön a kamu szakítás, remélhetőleg.

Nevetnem kell ahogy felbosszantja magát azon az estén, amikor utoljára tudtunk önfeledten nevetni egymás mellett és voltak igazi érzéseink egymás iránt, a barátságunk felbecsülhetetlen volt, és elillant egy pillanata alatt. Talán mégsem volt annyira felhőtlen a dolog, mint én hittem és ő sosem érezte azt a szeretete, amit én felé, de ez már a múlt és csak nevetni tudok azon, amiket mond, és belátni, hogy egy este ennyire elrontott kettőnk között mindent.
- Casanova? Na ilyet sem mondtak rám gyakran, de buliztunk Kaia, mit vártál, hogy majd ülök a pultnál és táncikálok? Sosem voltam olyan, és sajnálom ha ezzel megbántottalak, de amilyen jóban voltunk kétélem, hoyg a te megoldásos volt a legjobb erre Szóval talán nem csak bennem kellene keresni a hibát, mert van, tudom, hogy van, de ez nem jó indok arra amit művelsz és műveltél akkor. - nem vagyok haragos típus nem akadok ki semmin, mert nem úgy van ahogy én akarom, az élet ilyen, minden embernek van saját gondolata, amit tiszteletben kell tartanunk és ez ilyen, de akkor sem volt joga ahhoz, hogy így ellökjük, pont engem és most úgy bánjon velem, mint egy darab szar.
- Mindenkinek mások az igényei, és képzeld nekem néha elég egy szia és egy gyors menet, nem a feleséget keresem magamnak a szüleinkkel ellentétben és megtehetem, mert nem használok ki senkit, azt te is tudod, hogy nem tenném. - legalábbis remélem, hogy tudja, hogy a lányok akikhez közöm van, mind benne vannak abban, amit velem csinálnak, nem ígérek semmit és ezt tiszta már akkor is amikor odamegyek hozzájuk, mégis kinézi belőlem, hogy kihasználom őket látom a tekintetén, ami talán jobban bánt, mindennél.
Azt hiszem jogosan csattanok fel és hagynám itt, de a szavai ellenére marasztal és egy olyan ötlettel áll össze, amitől eleinte talán undorodok, mert vele ezt nem csinálom főleg, ahogy viszonyul hozzám, de azt hiszem ez mégsem annyira rossz ötlet, de aztán ki tudja.
- Ha így viselkedsz lehet, hogy pontosan jó helyre talált be a szöveg. - már nem akarok jófej lenni vele, egy pillanatig sem, húzogatja a macska bajszát, de nem vagyok ennyire türelmes és nyugodt ember, csak vele szemben, de nem érzem, hogy ezt most bármivel kiérdemelné és nem is teszek úgy, mintha egy szinten lennénk. Ő azt hiszi feljebb van nálam, minden szava azt sugallja, hogy a tetteim és az életem miatt senki vagyok a szemében, hát akkor én sem fogok tudni máshogy viszonyulni hozzá.
- Sok nő van akit nem érdeklek, már csak az a kérdés, hogy nekem van e olyan, aki érdekel engem. - már kezd nagyon bosszantani a pimaszsága, de higgadtan nézek rá és elmosolyodok, ahogy érzem, hogy lassabban kezd verni a szívem, mert ez a beszélgetés csak arra volt jó, hogy rájöjjek ez a lány sosem volt a barátom, amikor kicsik voltunk sem, egyszerűen egy érdek ismertség volt, hogy kibírjuk az akkori életünket  a szüleink mellett és semmi több, felnőttünk és már nem passzolunk egymáshoz és ez tény. Mindenki látja a szüleinknek kívül és nekik most pont azt kell majd megmutatni, hogy mennyire passzolunk  ez nevetséges, mert ránézek és a korábbi érzésekhez képest nem érze mást csak tanácstalanságot, de semmi érdeket, hogy bármit is akarjak tőle azon kívül, amit mindketten akarunk.
Közelebb lépek, hogy érezze, amit akarom, hogy érezzen és tudom, hogy benne van, ahogy megfeszül a testtartása csak egy pillanatra de azonnal elernyed és visszatér az a Kaia akit nem kedvelek, ő nem a régi Kaia, ő nem az a lány, akivel együtt moziztunk a nappaliban vagy a kocsimban, ez nem az a lány, akivel gumicukrot zabáltunk amikor a többiek bújócskáztak.
Már csak érzéketlenül mérem végig, amikor vissza akar vágni és közeledik, a kezét hozzámsiítja de nem ér el semmit, a szavai ellenére, nem ő lesz az a lány, akire fel fog állni, mert a lelkem mélyén már nem is akarom vele tartani a kapcsolatot, itt azonnal elmenekülnék, de erre nincs lehetőségem.
- Hazudni, te? Talán az menni fog, hiszen végighazudtad nekem az életünk első felét, aztán most itt vagyunk, nyugi egy percig sem hiszem, hogy te nem tudsz majd hazudni. - gúnyos mosoly húzódik a számra, de nem éri el azt amit el akar, egyszerűen csak feláll a szőr a hátam tőle, de ezek ellenére nem merek a szemébe nézni, mert akkor minden megváltozna, mert a hiány ott bujkál de az egy téveszme volt, hozzá képest, ő már nincs.
Amikor a hasamba vág, csak elhúzódok tőle és amikor felnevet már semmi kedvem nincs ehhez az alkuhoz, de lehet más lehetőség amúgy nincsen.
- Akkor hazudni fogunk és közben boldog életet fogok élni, majd azért igyekezzünk, hogy minél kevesebbet találkozzunk, nehogy a végén rosszul legyél attól, hogy sokat kell velem lógnod. - a kéz a kézben itt valóban elúszott, de most még annyi kedvvel sem fogunk visszamenni, ami akkor volt, amikor kijöttünk, a sértettsége belém tett valamit, amitől nem tudok szabadulni, ami kiváltja belőlem, hogy mennyire nem vagyunk jó páros többé biztosan nem.
- Azért ez a mondat remélem érzed, hogy nem sokkal rosszabb, mit amit én csinálok, csak magadat nem veszed észre királylány. - kinyitom az ajtót és elindulok vissza, mert sokáig vagyunk távol túl feltűnő lesz. - Ha visszaérünk előadhatod a csodás hírt nekik, majd színesítsd ki valahogy ahhoz legalább értesz. - mosolygok rá és visszaveszem a mosolyom, amit anyáméknak szánok és elindulok vissza.
Anyám értetlenül néz rám, én meg nyugodtan mosolygok rá, közben érzem, hogy ezer felé kés vágja a szívem azért amiért Kaia olyan lett amilyen velem, de ez van és túl fogok rajta lendülni már csak várnom kell mi is ez az egész amiért itt vagyunk és Kaia bejelentése is jöhet, valamit majd biztosan tud prezenálni, a szája nagyon nagy hát akkor most szeressen járni.

Karma, hogy a szedett vedett életért cserébe ilyen elveszett barátságok jutnak, amik egyszer tényleg jók voltak. Kaia sokat jelentett nekem aztán tessék egyszer csak egy hárpia lett, akárcsak most vele az anyja, csak ő velem szemben volt olyan majd teljesen eltűnt, de persze én vagyok a szarz szemét, mégis utána megyek, pedig már akkor megbánom, amikor megszólal. Mégis miért akarnék hősnek tűnni, tudom, hogy miért jöttem utána és az nem azért volt, mert annyira meg akartam menteni, menekültem én is és ez jó ötletnek tűnt. De már nem érzem annak nagyon nem.
- Ha így kérdezed rá kell jöjjek, hogy én sem tudom mit csinálok itt. - tárom szét a kezem kínos nevetéssel kísérve és csapom vissza az oldalamra. Nem értem miért ennyire ellenséges, de majd egyszer meg fogom vagy nem de akkor is valamiért azt érzem, ez nem egy sima családi ebéd, mert van oka, hogy itt vagyunk, ami azt jelzi, hogy gyakrabban fogjuk látni egymást, most vagy kitalálunk erre valamit, vagy nem fogjuk túlélni egymást, vagyis ő engem .
- Komolyan Kaia az zavar, az az este, amikor utoljára hajlandó voltál velem szóba állni? Mindig is ilyen voltam, csak veled szemben tudtam normálisan viselkedni, mert te felfogtad mennyire nehéz nekem a szüleimmel. Le kell, hogy peregjenek ezek, különben olyan leszek, mint te, hisztis és ezzel nem érek el semmit, ahogy te sem, akármennyire is elhiszed. Ők ilyenek, meg kell szokni, ebben nőttünk fel, már nem kellene ennyire meghatnia annak, amit tesznek. - komolyan nem, ez már szinte rutinszerű, és nekem apám a támaszom néha, ő nem nyomja egyedül ennyire a házasság és a legyél komolyabb témát, persze csak ha ketten vagyunk anyám jelenléte ezt egészen meg tudja rontani benne is.
- A többes számot engedd el, én elvagyok az életemmel, mert a munka mellett ezerféle boldogság van, amibe temetkezni tudok. - és itt jön a hidegzuhany, amit ezzel a mondatommal idézhettem elő, vagy már ott volt Kaia fejében, hogy rám dobja a nem éppen kis bombát, ami rendesen megborzolja eddig nyugodtnak hitt kedélyem. Kurvára nincsen kedvem egy olyan nő mellett maradni, aki még a puszta jelenlétemtől is irtózik, mert olyan vagyok, amilyen ezt eddig is tudta, csupán nem látta, és a képi érzékelést követően sokkal inkább lett ellenszeves felém és mond olyanokat, amiket remélem nem gondol komolyan. Én éltem haltam ezért a barátságért, és eléggé kibuktam, amikor egyik pillanatról a másikra elúszott és most ahogy viselkedik fejbe ver rendesen és a pár pohár bor is hirtelen száll ki belőlem, egészen addig, ameddig el nem kapja  kezem és vissza nem húz a kis zugba, ami menedék a szüleink elől.
Felnevetek az ötletére, de nem lenne hülyeség, de még mindig teljesen értetlenül állok azelőtt, hogy miért utál engem ennyire, talán a puszta jelenlétemtől is irtózik ahogy kiveszem a szavaiból és ez mélyen legbelül nagyon bánt, de rábólintok, mert így talán még esélyem is lesz rendbe rakni azt ami köztünk van és megint lehet olyan minden majdnem, mint régen.
- És mi van ha azt mondom, hogy nekem nem kell más nő csak ne? - blöffölök, nem bírnám ő is tudja, hogy mekkora az étvágyam, hiszen percenként utal arra, mekkora szemét vagyok. De kíváncsi vagyok a tekintetére, de elfordul és elengedi a kezem, ami eddig jólesően pihent az enyémben.
Keresztbeteszem a kezeimet és az ajtónak dőlök, és megint csak azt hallgatom, hogy verjük át a szüleinket. - Akkor most kimegyünk kéz a kézben, és bazdmeg, amiért ekkora picsa vagy azért, de ihatsz amennyit akarsz. - felbasz az arroganciája, és a modora, amit velem szemben letol az én egykori majdnem legjobb barátom, de nem tudok vele mit csinálni csak megyek az ötletével, mert sok mindentől megkímélne minket ez az egész sztori a szüleink felé.
- Már csak azt mondd meg nekem, hogy mégis hogyan fogod kibírni ha hozzádérek, mondjuk így. - lépek egyet felé és a derekára teszem a kezem és közel hajolok a füléhez. - Nem ihatsz mindig szépségem. - súgom a fülébe és visszalépek önelégült mosollyal az arcomon az ajtóhoz, mert eszem ágában sincs magamat felhúzni.

A kerítőnői szerep akár jól is állhatna az anyaáknak, ha nem mi lennénk azok, akiket össze akarnak hozni, már ki tudja hány éve. Az én anyám egy kicsit már letett róla, amikor rájött, hogy én jobban élvezem, hogy szabadon élek, főleg, amikor egy váratlan hazatérés alkalmával az ő ágyukban talált rám két másik csaj társaságban. Meredek szituáció volt, és utána el is költöztem, mert rájöttünk, hogy a libidóm nem hagy nyugodni és kelleni fog egy magánszféra, meg már elég idős is vagyok hozzá, és milyen jó ötet volt az. Most csak otthon élem ki huncut vágyaimat, és senki nem zavar, a konyhapulton, a kanapén bárhol, már van aki ennek nem örül, de ez az én életem és már nem akarom hagyni, hogy anyámék beleszóljanak így is eleget engedtem a sulival kapcsolatban és beálltam a tornasorba a Wood részleghez és már azon az úton vagyok, amin apám után fogok menni egyszer, de még a nősülés nem az én asztalom, ahogy ezt ki is mondom Kaia azonnal megszólal és látom, hogy az anyja rögtön cselekszik, mert már semmit nem tehetünk anélkül, hogy leuralnák azt.  
Már megszoktam, hogy amikor ők beszélnek én vagy iszok, vagy bámulom a szemben lévő falat és amikor hallom a nevem logatok, ezt már nagyon megtanultam, ahogy ő is régebben most mégis beleszólunk  a beszélgetésbe, de nem nagyon látom értelmét, mert csak süket fülekre találunk és még mindig az ivás a  legjobb megoldás arra, hogy ezt kibírjuk bár a bor lehet nem lesz elegendő nekünk ehhez biztosan nem.
Egy nagyobbat kortyolok abból a borból, amikor a programozás kerül megint előtérbem csak emltésileg is, de amikor anyám a szájára veszi ezt a dolgot, akkor tudom, hogy az lesz a vége, hogy azzal majd úgy sem viszem semmire, pedig ha tudnák mennyire jó vagyok benne, nem így gondolnák, de nem szoktam nekik emlegetni már nem, mert felesleges.
Nem is telik el sok idő, étel még előttünk sincs, de az ősök szavai hamar kicsinálják Kaiat, aki elviharzik, bár elég jó indokot mond rá a testtartásból látom, hogy ez nem egy gyors pisiszünet lesz. Azért nem hagyom megjegyzés nélkül amit tesznek velünk, de tudom, hogy mindegy mit mondok, az lesz amit ők akarnak és úgy ahogy ők, és mindegy kit bántanak meg.
Elindulok utána, de hallom még, hogy anyám utánam szól, de nem fordulok vissza, csak bemegyek utána és bezárom az ajtót. Nem is tudom miért teszem ezt, mi egyszerűen nem is bírjuk jelenleg egymást, azt sem tudom mi van köztünk, elvagyunk egymás mellett ha kell, vagy már a megtűrés is nehézkes.
- Ugorhatsz ugyan, de nem megmenteni jöttem téged, arra régen sem voltam alkalmas és ez ma sem változott. - mondom neki minden gondolkodás nélkül, hiszen nem azért jöttem, hogy bevédjem, egyszerűen csak nem tudtam ott maradni, meg ahogy kiment nem tűnt túl bizakodónak.
Igazság szerint nem is értem a kirohanását, amivel egyből engem támad, pedig most nem tettem semmi rosszat vagy nem tűnt fel, ami nem zárja ki, hogy nem is tettem. - Felemészt? Mégis mi? Te hagytál faképnél anno és azóta sem írtál hiába kerestelek, mi a fasz emészt fel Kaia mond már el? - szakad ki belőlem egy hangos nevetés, mert most komolyan nem tudom, hogy lyukadtunk ki ott, hogy én vagyok a rossz. - Ott van a fejükben egy kép ami a tökéletes gyerekeikről szól, de én közel sem vagyok az, rólad nem nyilatkozok, nem akarok, de sosem leszünk mi ezt lassan be fogják látni. - sóhajtok egy nagyot és az ajtónak dőlök. Igazából még én sem hiszem el teljesen a szavaimat, hiszen talán sosem fogják belátni, hogy Kaia nem az a lány, aki képes lenne megmaradni mellettem és sosem voltak olyan érzelmeink egymás iránt, vagyis sosem beszéltünk róla, ezt már most jobb is ha elengedjük legalább mi. Minek rugózzunk rajta, elég ha ők megteszik és ezért sem tudom ő miért nem engedi már el.
- Elegem van, de nem tudok mit csinálni, egyszerűen elfogadtam, hogy amikor velük vagyok ez van szerencsére igen ritka ez, és apám jó arc, ő nem ilyen, csak anyám és a nagyapám ennyire fafejű minden téren. Ezt el tudom viselni, mert az életem emellett olyan, amit tudok élvezni. - vonom mega vállam lazán, nem agyalom tűl egy két szemforgatás, pimaszkodás és máris minden sokkal egyszerűbb anyámat felhúzza engem lenyugtat, és a világ megy tovább, nem éri meg ennyire felhúzni magunkat rajta, ahogy ő teszi, pedig engem is kurvára bosszant.
Amikor közelebb lép, és megszólal szinte fenyegetően hatnak a szavai, anyám sok mindenről tud, ami nem tetszik neki, de arról fogalma sincs, hogy nem csak az alkohol az ami elszórakoztat a nőkön kívül és ezt Kaia pontosan tudja, hogy képes vagyok bármit beszedni, amit nem kellene. Ellököm magam az ajtótól és összehúzom a szemem.
- Mi a franc bajod van elmondod végre? Mert az, hogy itt méregetsz nem hiszem, hogy normális? Menjek el? Megteszem, hagyom, hogy egyedül dühöngj, pedig ma ugyanabban a hajóban evezünk, de te olyan kurva okos vagy és mindent megoldasz egyedül. - már az is hiba volt, hogy utána jöttem bent kellett volna maradnom, hogy had eméssze magát itt egyedül, haragudjon a szüleinkre és ne rám, mint most, mert a világ parasztja vagyok a szemében, ahogy belenézek és talán túl sokat időzök bennük, mire hátra nyúlok a kilincshez.

Tudom, hogy jön, mert felkészítettek, hogy viselkedjek, mit mondjak, mit ne mondjak, de amikor megjelenik még si valamiért megüt a jelenléte, aminek nem tudom az okát, de egyszerűen nem úgy tudok hozzáállni, mint régen. Az régen volt, nagyon és azóta minden más köztünk, vagyis nincsen semmi, mert nem beszél velem én meg vele, ami a szüleinknek nem tetszik és alig átlátszó modon szeretnének minket összeboronálni, bár nem vezet sehova de erőlködnek, mert hisznek abban, hogy a két család egyedül. Ja maximum ha összeülnek borozni anyáink és apámék meg whiskyzni, egyszer mentünk mi a lánykájukkal bulizni, abból mi lett, nem én nem kérem belőle.
A köszönésen kívül nem tervezek nagy bájcsevejt egy mondatot benyögök neki nem kedvesen, és igyekszem nem túl sok figyelmet fordítani rá, hogy ne akadjunk fenn semmiben sem egymással szemben a nap folyamán. Persze kimondanak egy nevet, amire én is felkapom a fejem, akaratlanul is, az anyjának nem túlságosan szimpatikus a hangja alapján, ami megmosolyogtat, de nem mosolygok, inkább a tagadást figyelem, amiben van, bár nem érdekel mi van köztük. Vagy, hogy van e valakije, nem vagyunk és sosem voltunk olyan viszonyban és most még az eddiginél is romlottabb a viszonyunk, pedig itt igyekeznünk kell majd megfelelni mindenkinek, és én fogok is, ő is. Ebbe születtünk, bele tanultunk már abban, hogy legyél az aki nem akarsz.
nem akarom sokáig hallgatni a mit tegyünk novellákat, inkább az étkez felé indulok, szótlanul, hogy nehogy megint rosszat mondjak, mert anyámnak egy megnyilvánulásom sem tetszik, amit vállat vonva nem értek, és leülök.
Azonnal jön a mosolygós nézés, az idegesítő kerítő szerep és egy lány mellettem, aki máris hárít a telefonnal, amiért hálás vagyok neki, hogy nem várják el, hogy azonnal beszélgessünk, vagyis de, mert sebesen el is tűnik a fal közülünk ami eddig a telefonban nyilvánult meg, és ott van a kínos csend vagyis inkább a huncut méregetés, a hülye esküvői tervek, amik még a közelben sincsenek, vagyis sehol leginkább. De a szülők ilyenek, és ezt tudom, hogy sem ő sem én nem írjuk ki pia nélkül. Hiába a hosszú némaság egymás között így is tudom mire van szüksége és felé nyújtom az üveget majd kitöltök neki. Legszívesebben az üvegből innék, de abból mi lenne, nem is akarom megtudni.
- Nem tervezek megnősülni anyám is tudja, nyugi. - vetem oda neki az első nem megvető mondatom, hiszen félő megint pofon lesz a vége, annak, amiről nem is tudom mi az oka. Nők.
Ahogy arról beszélnek, hogy otthon aludhatna és hogy ehezebba lányokkal felnevetek, lehet kicsit hangosan is, mire anyám rosszalló pillantása mered rám, Kaia anyjával együtt.
- Maxim, azt hiszed a diókkal annyival könnyebb? A programozó mániáddal nem volt könnyű belőled üzletember csinálni. - savaz le anyám, amire szinte megfagy a vér az ereimben. Életem főművét, nem apám cégével fogom véghezvinni, hanem az IT terén és lehet azt hiszik, most annak annyi, de csupán csak pihen, és amikor időm engedi ügyködök rajta, de nem hagyom, hogy azt amit szeretek a saját szüleim vegyk e, azért mert akarnak valamit. Vagyis csak anyám ilyen meg a nagyapám, apám hagyná had tegyek, amit akarok, de anyám mindig szeret dominálni, ő meg ráhagyja.
Aztán megint ő lép porondra vagyis az ő vérszívása, mintha előre megbeszélték volna, hogy ez lesz és a gyerekeket veszik majd górcső alá és szívják ki az életkedvünket is.
- Maradt még egy pár a szekrényben. - nézek rá egy kicsit azért támogatóbban, mert lehet már nem vagyunk barátok, most mégis egymás támaszainak kellene lennünk ebben. Talán pont azért pattanok fel majdnem amikor elindul kifele. Én sem akarok hallgatni, amit mondanak az ősök, de rólam már lepereg, róla még úgy látszik nem. De ő mindig sokkal érzelmesebb volt, ami jó nekem ez a részem elhalt mellettük, meg úgy amúgy is.
- Most ez mire jó? - kérdezem szemrehányóan a szülőkre nézve, és elindulok Kaia után, pontosan tudom mit érez, mert én is ezt érzem, de nem tudom kellene e utána erednem, de megteszem.
- Tudom, hogy nem vagyok a favorit, de kivételesen tudom mi van benned csak engedd el, amit mondanak, elvannak ők magukban. - szólok hozzá, amikor háttal van még nekem, mert távolodik tőlem, de már a szüleink nem hallhatnak, mert elválasztanak minket a falak és egy ajtó. Ilyenkor áldom a nagy házat, amúgy ki nem állhatom.

Csak egy nyugodt kajálást akarok, amikor nem szól be a nagyapám és nem szól le az anyám, na meg kaia, amikor megtudom, hogy ott lesz azt hiszem félni kezdek. nem tőle, hanem az érzéstől, amit okozott bennem űrt hagyott amit én nem szeretek érezni. Ami a igazság, hogy érezni sem nagyon szeretek. elvagyok én a magam kis világában, mindentől elzárva nem kellenek ide érzelmek. De ő az életem elég erős része volt, nagyon közel álltunk egymáshoz és egyszer csak olyat tett, ami ezt talán örökre felbontott, vagy én tettem valamit. Az a baj, hogy magyarázatot sosem kaptam rá, és nem is ma fogok, amikor az ősök körbevesznek és valamit nagyon terveznek ha ennyire kötelező vlt megjelennünk itt mindketten. Annyira szeretnék az ő helyükben lenni, mert nem tudnak semmit a mi fogalmam sincs milyen kapcsolatunkról. A naivitás néha olyan szép és kényelmes tud lenni.
Szerencsére hamar túlesünk azon, hogy mennyire nem ideillő a ruhám, na majd valahogy azért megbirkózok vele és igyekszem majd nem szerencsétlenül enni, mert a ruhám anyám szerinte nem passzol ide, szerintem meg igen és elég makacs vagyok, hogy ezt úgy fejezzük be ahogy nekem jó.
- Szerintem megjöttek Raven-ék. - újong anyám egy sort, és elindul az ajtóhoz. beszarok komolyan, hogy néha Kaia-t sokkal jobban bírja, mint a tulajdon fiát, elég csak hallgatni a beszélgetést, amit ketten művelnek. Bár a lány hangja annyira idegennek hat már számomra, mégis olyan ismerős, és valahogy nem vágyom arra, hogy arcot is kapjak mellé. De amikor a nagyapám is elindul kifelé, csak kedvesen, vagy inkább paraszt módon lök oldalba, hogy illene köszönteni a vendégeket. Hát akkor essünk túl rajta. Kimegyek az örömködő közé, kapok egy puszit Raven mamitól meg az apjától is egy kézfogást, majd ameddig anyám éppen kinézi a ruhából a csajt, én hanyagul a az ajtófélfának dőlök és onnan  nézem az igazán bizarr, de már megszokott jelenetet, ami szinte mindennapos volt régebben, aztán ahogy anyám is mondja már sem ő sem én nem nagyon járunk el ezekre a fura kajálásra, mert szinte már kötelezőnek érezzük, és kötelességből nem fogok olyannal lenni, aki már csak látszólag sem kedvel.
- Nagyon jó költöztető céget ismerek ha kellene. - kacsintok rá, már kicsit szinte támadva, mert zavar, hogy a mai napig nem tudom mi volt ott a bibi, de nem fogok rákérdezni, ő makacs én meg rohadt önfejű  vagyok és nem fogom a kíváncsiságomat kiteregetni senkinek, főleg nem neki, hogy visszaéljen vele.
– Szia Kaia! - köszönök neki vissza és ellököm magam az atótól és ahelyett, hogy elindulnék befelé meg érzem magamon anyám kezét.
- Maxim legyél kedves, eddig annyira szerettétek egymást, mindig azt hittem ő lesz feleséged, próbálj meg nem olyan lenni, amilyen szoktál. - halkan mondja, hogy csak én halljam de szinte sértenek a szavai.
- Szerintem semmi kifogásolni valóm nincsen a viselkedésemben, ajánlottam neki költöztetőt, még jófej is vagyok nyugi. - paskolom meg a kezét, ami az enyémbe kapaszkodik, majd kibújok a szorításból és elindulok befelé.
Leülnék a helyemre, csak messze Kaiatól, hogy tudjuk tartani a már elég régen kialakult távolságot és csak átvészeljük ezt  napot, de most az ő anyja jön és mutat a helyre mellette. Kelletlenül mosolygok rá és ülök le, majd magamhoz veszem a bort, ami az asztalon pihen meg a poharat és kinyitás után töltöm tele magamnak.
- Kérsz? - billentem felé, mert kétség sem fér hozzá, hogy ezt nem fogjuk bírni sokáig, sem a helyzetet, sem azt hogy ennyire irányítanak mindent az ősök.

Mély levegő és benyitok a ház ajtaján, az ismerős illet, amit elkerültem már hetek óta, tuda, hogy a nagyapám is tiszteletét teszi itt elég gyakran. Én igyekeztem kimaradni a megszokott vasárnapi ebédekről, pedig apám nagyon szerette volna, de a munkára fogtam és arra, hogy fáradt vagyok, de általában beállva voltam otthon, vagy ittam, mert akkor volt rá időm és szükségem volt arra, hogy elfelejtsek mindent.
A házvezetőnő mosolyogva köszönt én is előveszem azt a vigyort, amit a Wood házban elvárnak. Raven-én ma jönnek látogatóba, csak remélni tudom, hogy Kaia nem tart velük, bár apám szavai még mindig a fülemben csengenek, hogy nagy tervei vannak és ma akarja elmondani őket, ja és van egy meglepetése. A naiv szülők mit sem tudnak abból, ami köztünk történt, mert jobb ha nem derül ki, hiszen még én sem értettem pontosan, csak elengedtem mert menni akart az életemből, viharosan de eltűnt.
- Maxim, ezt ugye csak viccnek szántad? - anyám már nem is köszön, de az arcán látom, hogy jön a lebaszás, valamiért amire még nem tudtam rájönni mi lehet. Bár elég furcsán nézegeti az öltözékem de nem dolgozok, ne várja el, hogy egy szaros ebédre felvegyem a kényelmetlen inget és a szar öves nadrágot, amit annyira imád. - A szobádba van normális ruha, vedd át! - megforgatom a szemem, és nyomok egy puszit az arcára, de nem reagálok és hiába mutogat olyan hevesen a régi szobám felé, nem indulok el oda. Amit itthagytam azok nem véletlenül vannak itt, sosem fogom őket hordani, mint öreges és számomra igénytelen hacuka, ami lehet, hogy drága hacuka, de nekem nem igazán érdekes ez a része ha utálom.
- Hello család! - lépek be a nappaliba, ahol apám és a nagyapám valamit nagyon tárgyalnak, de a jelenlétemre csönd lesz. Apám a mindig nagy mosolyával fogad, pedig ő lát a legtöbbet közülük, mégis ő örül a legőszintébben mindig amikor egyszem fia a színre lép. A nagyapám, na róla inkább nem is beszélek, a megkeseredett vénember, aki már biztosan azon agyal mibe köthet bele. A ruhámba nem fog, azt tudja, hogy anyám reszortja, inkább majd talál valamit, amivel kapcsolatban nem fogom tudni megvédeni magam és majd úgy érezheti nyert, mindig ezt csinálja, simán ássa alá a legkisebb tekintélyem is bármilyen társaságban.
- Ravenék perceken belül itt lesznek, fiam kérlek egy kicsit majd legyél támogató, nagy híreink lesznek számotokra. Jön Kaia is, az apja szerint olyan régen nem beszéltetek, most adunk alkalmat arra, hogy megtegyétek. - apám úgy mondja, mintha azt hinné, hogy ezzel nekem tesz jót. Ő az egyetlen őszinte támogatóm, de még ő sem tudja mi zajlik az életemben, igazából, mert nem annyira avatom be őket, bár ez jobb is.
- Ez remek hír. - mondom neki, kamu mosollyal az arcomon, de nem vagyok kíváncsi Kaia elítélő arcára, akkor este felbosszantott és még azóta sem kaptam magyarázatot mit tettem, amit előtte nem, és miért akadt ki annyira, hogy azóta még csak egy rohadt üzenetre sem válaszolt. De nem fogom kérdőre vonni, majd mosolygunk egymásra, ahogy illik és a kaja végén elköszönünk egymástól és ugyanolyan lesz minden mint eddig. Vagy mégsem.