Lehet el kellene beszélgetnem Katy-vel, elmondani neki mindent, ami itt történt és dönts róla, hogy ezek fényében akar ez folytatni vagy sem. Vagy egyszerűen nem mondom el enki, titkolom és elfelejtem, ami jó lenne nekem, de közben meg marna a bűntudat és ott van Kie, aki olyan paprikás, hogy azt hiszem mentem felhívja. Meglepő módon nem rémiszt meg, hogy Katy megtudja mi történt és mi történhetett volna. Ami nem jó, mert félnem kellene, hogy elvesztem, van bennem rossz érzés, de a jövővel kapcsolatos érzéseim nem biztos, hogy felé húznak és erre Kie csókja, érintése, nézése mindene ébresztette rá, ki tudja már hány év után. Össze vagyok zavarodva, ő is és csak egymásnak dobáljuk azokat a landákat, amiket sosem akartunk igazán használni egymás ellen. Nem is tudtam, hogy én valaha így fogok vele beszélni, vagy ő velem, mi mindigolyan tükéeletesnek hatottunk, a jó barátok, a legjobb barátok és azok, akik eddig rohadtul vonzódtak egymáshoz, csak nem is tudtak róla. De lehet mégis, kezdem azt érezni, hogy megfájdul a fejem és nem csillapodik sem az érzelem, ami tombol bennem. Nem csoda, hogy kifakadok, nevetséges, amit csinálunk, mégis olyan flegmán közlöm vele a dolgokat, mintha azt hinném, neki nincsenek érzései, pedig vannak, nagyon is én tudom a legjobban. Nem akarom megcsalni Katyt, és nem akarom megbántani Kiet sem, de a kettő együtt nem fog menni és döntök, vagyis azt hiszem. A szavaim elhangzanak és nem tudom visszavonni őket, a kezeim keresztbe vannak, teljesen kizárom őt, de igazából tudom, hogy van a szavaimban valami, amit igaznak érzek. ha most elfut azzal nem érünk el semmit, és mégis elindul öltözni. Már a végén rám sem néz, mint két idegen a hanglejtése is olyan, mindene és amikor egyszerűen kilép az ajtón azt érzem szétesek. Kezeim leesnek a testem mellé és az ajtót bámulom, tudom, hogy nem ment el, hogy az ajtó túloldalán van, látom az árnyékát még az ajtó alatt, bár alig, de tudom, hogy itt van. Megfordul a fejemben, hogy utána megyek és bocsánatot kérek, de annak nem lenne értelme, magam alatt vágnám a fát továbbra is és azt nem tehetem. Én állítottam le azzal az okkal, hogy ott van Katy, akivel nyilvánvaló, hogy szakítanom kell, mert az én becsületem nem bírná el, hogy ezt tegyem valakivel. És ha ez nem is lenne elég, tudom, hogy több van bennem Kie felé, aminek nem kellene ott lennie. Mi olyan jók vagyunk együtt, a megszokott felállásban és nem többen. Már szinte bosszantó, a hiánya, hogy nincs ott, és amint távozik, a nagy csendben meghallom a cipőjét távolodni. Egyre halkabb lesz és egyre jobban azt érzem ,hogy elvesztettem őt, amikor már nem hallom, akkor egyre biztosabb leszek benne. a kanapéra roskadok és azt hiszem a sok italtól elég hamar elnyom az álom, de tudom hogy reggel nagyon fog fájni, az, ahogy elment és nem az amit tettünk és emiatt én nem vagyok jó ember.
em számítottam arra, amikor jöttem ma, hogy Lannel konfliktusba keveredek… Ha visszaemlékszem, talán még sosem volt vele semmi ilyesmi, mindig mindent meg tudtunk beszélni, ha bármi nézeteltérés volt közöttünk. A mostani egy olyan téma, ami túlságosan érzékeny, mégis irtóra fontos lenne, hogy normálisan elmondjam, hogy mit gondolok ezzel az egésszel kapcsolatban, de ehelyett csak a csaja miatt bosszankodom, ami voltaképp teljességgel jogos a részemről. Nem érdekel az a lány. Egyértelmű számomra, hogy mindketten akartuk, amit az imént tettünk, de azért az is biztos, hogy józanul nem biztos, hogy megléptük volna, főleg Mr Erkölcs, aki most arról papol nekem, hogy a barátbője blabla… Ahhoz képest, hogy részeg, teljesen megdöbbentő, hogy mennyire racionálisan előadja magát, olyan tipik Lan módon. Ezt annyira imádom benne, de most az a helyzet, hogy meg bírnám fojtani egy kanál vízben. Rá sem akarok nézni, mert úgy érzem, hogy menten felrobbanok, mintha egy időzített bomba ketyegne bennem valahol, ami bármelyik pillanatban felrobbanna. A kérdésemre sem válaszol, de nem vagyok hülye, értem a jeleket, de mindegy, nem is lényeg… csak megforgatom a szemeimet, miközben amellett érvel, hogy így Katy meg úgy, meg szereti, de ez megcsalás meg ilyenek… Legszívesebben bedobnám a kérdést, hogy ha nem akarja megcsalni, de valaki mást szeretne, akkor soha az életben nem fog kilépni a Katyvel való kapcsolatából, hogy ne legyen megcsalás? Vagy azt akarja, hogy ő lépjen ki belőle? Áh, nincs is ennek értelme, az én agyam sem százas már, meg végül is nem vagyok már annyira szomjas. Tudom jól, hogy Lan nem kezel mindent olyan lazán, mint én. Én sem veszek mindent félvállról, például amihez neki köze van, azokat végképp nem, így meg kellene értenem, hogy miként érez most, de mivel az én káromra történik most minden, képtelen vagyok még csak magamra sem tudom erőltetni. Amikor az utamba kerül, inkább más irányba fordulok, mert nem akarok közel lenni hozzá, rá sem akarok pillantani, inkább a szőnyeget nézem meg a falakat, az ízlésesen berendezett lakást, amit lehet, hogy most látok utoljára. - Ez faszság – jelentem ki némi keserűséggel a hangomban, mert értem én, hogy nem akarja megcsalni, de már késő, és nagyon is jól éreztem, hogy mi akart. Úgy döntök, hogy nem hallgatom ezt tovább, mert nem vagyok biztos benne, hogy sokáig tudom türtőztetni magamat és félek, hogy még több olyan dolgot öntenék rá a hirtelen dühöm és az összetört szívem miatt, amit nem akarnék. Felveszem a ruháimat amilyen gyorsan csak tudom, megkeresem a telefonomat meg a táskámat és a mellettem álló Lanre pillantok. Csalódottság és fájdalom látszik a szemeimben, de szerintem semmit nem lát ezekből… Újfent nem akarok megszólalni. A fejemen látszik, hogy legszívesebben kitörnének belőlem a szavak, de inkább csak állok csendben vele szemben, mint egy űzött őzike, aki menedéket keres és inkább elfut olyan messzire, amilyenre csak tud. Már nyitnám a számat, hogy valami köszönésfélét mondjak, de meggondolom magam. Megszakítom a szemkontaktukst és az ajtóhoz megyek, hogy minél előbb felöltözzek és amint megvagyok mindezzel, nyitom az ajtót és kilépek az udvarra. Kijózanító az éjszakai hűvös. Amint kattan a zár mögöttem, az ajtónak dőlök néhány pillanatig, hogy vegyek néhány mély levegőt, ezáltal kicsit észhez is térek. Soha nem tettem még ilyet, főleg azzal, akit a világon legjobban szeretek és most teljesen megsemmisülve, összetört szívvel elindulok az utca irányába. A cipőm kopogása visszhangzik az éjszakában, nem is igazán hallok mást, csak ezt a monoton hangot. Könnyes szemmel egyszer csak tudatosul bennem, hogy most mennyire elcsesztem mindent és, hogy olyasvalakit vesztettem el, akit valószínűleg már sosem kaphatok vissza.
A szavak sok mindent meghatároznak nem csak egy kapcsolatban, hanem egy üzleti megbeszélésen is. Tudom, hogy Kie és a szavak, szinte egymás mellett állnak párban, vele minden olyan könnyen jön ki, nem kell megforgatnom őket és nem kell gondolkodnom mit mondjak ki. Soha. Most mégis azt érzem ennek pont úgy kellett volna történnie. Csak össze kellett volna szednem magam és átgondolni mindent, ami kijön a számon. De ittam, ami tudom, hogy nem mentség, ahogy az sem, hogy nem történt semmi és nem számít, ami mégiscsak megtörtént. Ez hazugság lenne, a csók az érintések és az érzések, nem semmit mutatják előjönni, hanem valami sokkal többet. Azt jelzik, hogy ebben igenis több van, de az én lelkiismeretem nem tudja megemészteni és nem tud tovább lendülni rajta. Csak meg kéne kérnem, hogy mellém üljön, csak nem kellene megcsókolnom, a kezemet nem a derekára kellene tennem, hanem, hanem hova? Már azt sem tudom mi volt eddig a határ, akkor vajon később tudni fogom. Kevés a ruha rajtunk, és ő az ölembe ül, nem tudok és az az igazság, hogy nem is akarok ellenállni neki, olyan sok mindent teszünk bele abba a csókba, minden mozdulatba, hogy szinte égeti a belsőmet, égeti a számat és a gatyámat is, ami kezdhetne aggasztani, helyette nem aggaszt, hanem sokkal inkább feltüzel. Ez az, ami okot add arra, hogy megálljak, hogy elengedjem azt, amit akarok, amiért megveszek ebben a pillanatban és még ilyen fejjel is elbasszak mindent, mindkét lánnyal. Leállítom, pedig nem akarok, de az észérvek ezt súgják és én megyek a parancsszó után. kérdésére elmosolyodnék más helyzetben, de tudom, hogy igaza van, nem érezte rosszul, nagyon is jól érezte, de ezt nem most kellene, ott van Katy és mi barátok vagyunk, ilyen barátság nagyon ritkán van az ember életében, ennyire hosszú és ennyire őszinte. Már ha ez őszinte volt eddig, mert mint kiderült sokkal több mindent raktunk bele eddig is titokban, mint amennyit láttattunk a másikkal. Amikor leszáll, nem esik jól, de el akarom neki magyarázni mi az oka annak, hogy ennyire tiltakozok, miért nem mehetünk tovább, ami részemről érthető, hiszen van valakim. De ő felcsattan, amire hirtelen ráemelem a tekintetem. Mindig ennyire heves volt, de nem velem és nem így. Újdonság erejével hat a felém irányuló kérdése, részben igazat kellene adnom neki, de nem tudok, amivel meg fogom bántani. De most már ideje nem elrejteni azokat, amik bennünk tombolnak, és totálisan tele van a fejem a piával és nem tudok uralkodni magamon, mert nem vagyok önmagam egyáltalán. - Ő a barátnőm Kie, akárhogy viselkedett, ő az, akit szeretek, máshogy szeretek. Sajnálom, ha ezt nem érted meg, sajnálom, hogy ennyire felkavart, de én nem vagyok olyan, aki képes lenne megbirkózni azzal, amit éreznék azután. - felállok, mert nem bírom nézni ahogy fel-alá mászkál, szinte beleszédülök. Inkább a konyhába megyek, töltök egy pohár vizet, mert most arra van szükségem és felé fordulok. Nem lenyugtatni akarom, egyszerűen nem tudok ugyanúgy beszélni vele, nekem nem megy, nem tudok ennyire heves lenni, nem tudom ennyire hirtelen védeni a nőt, akit elvileg szeretek, ami már erősen jel lehet, de nem tudom értelmezni. - Arra nem gondolsz ugye, hogy nekem lenne ez rossz, hogy én őrülnék bele abba az érzésbe, hogy megcsaltam valakit. Neked csak az a lényeg, hogy ami hirtelen fellángolt az égve is maradjon. Kiara ez nem jó, nem ebből áll egy kapcsolt. Nekem nem megy, és nem kérek tőled bocsánatot, mert nem csalom meg őt. - megsértett nem kicsit, a szavai a lelkemig hatoltak, és mint egy hisztis srác fakadok ki neki, tőlem teljesen meglepő módon. Az asztalra teszem a poharam, és amikor indulni akar, keresztbefűzöm a kezem magam előtt és ráemelem a tekintetem. - Akkor ez lesz a megoldás Kiara? Hazamész? - komolyan kérdezem tőle, mert így nem lehet megoldani semmit és ezt ő is tudja. Menekül, pont előlem, akivel eddig mindent meg tudott beszélni, mi ez ha nem a vége valaminek? - Jobb lenne, ha felnőnél, és nem azzal oldanál meg mindent, hogy elmenekülsz. - nem rá haragszom igazából, hanem saját magamra mégis rá vetítem ki és amint kimondom, máris megbánom, de nem mutatom ki. Most a piától olyan lettem, aki simán megmond bármit bárkinek, és főleg neki, és úgy érzem eddig féligazságokat mondtunk egymásnak, szóval ideje mindent kimondani. Holnapi elég lesz megbánnom, hogy megbántottam a legjobb barátomat, de ma nem érzem rossznak, csak egy kicsit. Ellökőm magam a konyhapulttól és magam mellé engedem a kezeimet. Nem akarok veszekedni, nincsen erőm hozzá, talán holnap ezt meg tudjuk beszélni, de ma nem. Elindulok felé, de megállok, mielőtt odaérnék és nézem, hogy mit fog tenni, felpofoz vagy elviharzik?
z utóbbi néhány percben túlságosan felforrósodott a hangulat, de most úgy érzem, hogy egyáltalán nem bánom, aztán ez holnap lehet, hogy teljesen másképp lesz majd. Azzal, hogy belemászom Lan ölébe, a barátságunk érdekében nem sok jót teszek – sőt, épp ellenkezőleg. Talán a Katyvel való szóváltás hozta elő belőlem ezt az ént, hiszen eddig még nem tettem ilyet soha, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem jutott eszembe. Nyilván fantáziáltam már bizonyos dolgokról, de mindig igyekeztem elhessegetni azokat, mert tudtam, hogy bármi ilyesmi viszonzatlanul maradna, akkor meg semmi értelme az egésznek. Aztán most ahogy elborult az agyam, meg persze az, hogy megittam majdnem egy üveg tequilát egyedül, tökéletesen előhozták belőlem ezeket az érzéseket, amelyeket mindig is igyekeztem elnyomni. Az utosló kérdésnél jött el nálam az a pont, amikor visszavonhatatlanul vége lett ennek az elnyomásnak és úgy döntöttem, hogy teret engedek az érzéseimnek, hiszen azt mondják: aki mer, az nyer. Nem vagyok ám olyan szerencsés, hogy mindig nyerjek, de úgy vagyok vele, hogy egy próbát megér. Lan érintése a derekamon, és az, hogy nem tol el magától, már jó jelnek számít. Aztán végül ő teszi meg az első igazi lépést, és habozva, mintha maga sem tudná, mit szeretne, megcsókol. Először óvatosan, de végül olyannyira felforrósodik, hogy képtelenség abbahagyni. Minden arról árulkodik, hogy nem kell megbánnom semmit abból, amit most teszek. Bárcsak ne vártam volna ezzel ilyen sokáig, bárcsak megléptem volna már korábban… bármikor képes lettem volna rá, azt hiszem. Az ölében ülve könnyedén észreveszem a jelét annak, hogy ő is igazán azt akarja, amit én, így hát talán emiatt, vagy nem is tudom igazán miért egy hirtelen gondolattól vezérelve úgy döntök, hogy tovább akarok lépni a következő szintre. Lan pólója után nyúlnak a türelmetlen kezeim, azonban legnagyobb meglepetésemre az övéi óvatos megálljt parancsolnak. A csóknak vége szakad és ekkor úgy érzem, hogy ez lesz a vége. A homlokunkat egymásénak támasztva próbálunk levegőhöz jutni néhány pillanatig, amikor Lan felteszi az i-re a pontot: le kell állnunk. - Miért? Vagy talán rosszul éreztem, hogy ez neked is tetszett? – kérdezem csendesen, és az arcán simítok végig a kezeimmel. Értetlenül állok a dolog előtt. Hamarosan eltávolodik tőlem, én pedig úgy döntök, hogy inkább kimászom az öléből, mert valami azt súgja, hogy ez mára ennyi volt. Kisvártatva aztán kiderül, hogy Katy az oka mindennek… - Az a picsa? – csattanok fel hirtelen. – Az, aki kábé lekurvázott, amikor itt volt egy félórával ezelőtt? – pattanok fel a kanapéról és arrébb megyek. Nem tudok most egyhelyben ülni, túlságosan is felbosszant, hogy egy ilyen csaj miatt most véget kell vetnünk mindannak, amit egyértelműen mindketten akarunk és amivel kapcsolatban teljesen biztos vagyok, hogy jó. - Tudom, hogy utál engem, ez nem kérdés, és mit ne mondjak, elviseltem mindig is, de csak a te kedvedért, viszont ma totál kiidegelt a kis műsorával… ezek után még ezen agyalsz, hogy jaj megcsalod őt? Pofám leszakad… - darálom a szöveget és közben fel-alá járkálok Lantől tisztes távolságban. Az iménti csodás pillanatoknak az emléke is egyre halványabbá válik, ahogyan előjött ez a Katy-téma. A szívem a torkomban dobog, de már nem azért, mert a csókot akarom, hanem azért, mert mindjárt felrobbanok dühömben, de igyekszem kontrollálni magamat. Huh, de jól esne most egy cigi. - Talán jobb lenne, ha most hazamennék… - mondom egy hosszabb csendet követően, és el is kezdem levenni a pólómat, hogy visszavegyem a sajátomat helyette.
Nem ittam annyit, hogy ne emlékezzek remélem, de annyit már igen, hogy meggondolatlanul cselekedjek. Nem tudom mi akasztott ki annyira, hogy most ezek a gondolatok fészket rakjanak a fejemben és ne akarjanak kimenni onnan. A név, hogy tudom, valaki jobban hatással lehetett rá, mint én, az talán elég okot adott, hogy ne akarjam elengedni őt, semmilyen téren. Igazán önző húzás ez a fejemtől, de ez van, és ezzel nem nagyon tudok most mit tenni, főleg, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán és ma már nem is nagyon leszek, főleg, hogy az ital olyan egyszerűen megy le bennem, mintha ez lenne a legtermészetesebb. Csakhogy én nem ilyen vagyok, nem akarok ennyire elázni, mégis megteszem, mert talán józanul is hasonló gondolatok lennének a fejemben, mint részegen. Ez baj, nagy baj, mert ott van Katy, aki szeret engem és én is őt azt hiszem, kedvelem a lányt, nagyon is, de ez vajon elég ahhoz, hogy együtt maradjunk azok után, ami történt. Az a csók és most is, hogy közeledik, és amit érzek, egyszerűen csak nem fait és ezzel tisztában vagyok. Nem kellene hagynom, hogy megint megtörténjen, de az érzelmeim elöntenek és nem ellenkezek semmire, amit tesz. Az ölembe ül és hagyom, mi több megcsókolom és nem egyszerűen csak úgy egy sima csók ez, mint ami akkor volt, amikor kamaszként egy kis ital után megtettük, mert kíváncsiak voltunk, ez más. Ebben sok minden van benne, aminek nem kellene, ez nem egy barátok általi kísérlet, hogy is lehetne az, hiszen nekem ott van Katy és mi sosem úgy gondolunk egymásra. Mégis én kezdeményezek, bár elég sután, mert olyan, mintha először csókolnék meg bárkit is, pedig már az imént megkóstoltam milyen vele. Olyan kis bénán cselekszek, hogy szinte fáj belegondolni, hogy ezzel mennyit ártok nem csak neki, de másoknak is és ugyanakkor magamnak. Önző vagyok, de most kivételesen nem arra gondolok, hogy én fogok hoppon maradni két szék között a földön, mert tudom, hogy Kie nem lesz az a lány, aki majd azt mondja, hogy igen ennek többnek kellene lenni, ő sokkal szabadabban él, mint én, az én életem kötöttebb és nem mindent tehetek meg, amit akarok. Neki az élete az, hogy szabadon él és azt teszi, amihez kedve van és ezt is szeretem benne, de nekem ezek nincsenek meg én szeretem, ha kontroll alatt van az életem és minden pontosan olyan, amilyennek elképzeltem, és Katy olyan, mint én. De lehet ez a legnagyobb probléma. A hajamba simít és érzem, hogy elmosolyodik, mégis hogyan nem vettem észre eddig mennyi minden lakozik mé benne és miért nem voltam sokkal, de sokkal kíváncsibb, annyi mindent veszítettem és főleg időt, ami alatt tudatlanul éltem vele az oldalon, hogy mennyire is vonz ez a nőszemély. Talán ez majd visszafordíthatatlan, de nem tudom jó ötlet lenne e az ebbe jobban belemenni. Valóban eléggé túlspilázzom a dolgokat, de én ilyen vagyok és egyszerűen még részegen is azon kattog, az agyam mit teszek és miért, de nem válaszolok magamnak nem tudok mert a válasz egyszerűen csak nagyon fájna. Amikor elszakadunk egymástól és halkan zilál a mellkasa gyorsabban emelkedik, mint megszokott és az arca, teljesen más, tudom mit kellene felelnem, de nem teszem, nem tudom kimondani azokat, ami a fejemben vannak, mert ott a kis csengő, hogy nem helyes. Amikor érzem a kezét a pólómon egyszerűen bekattan valami és a kezéhez nyúlok, óvatosan nem akarom bántani. Ugyanakkor szakadok el tőle és a homlokom az övének támasztom és behunyom a szemem, mielőtt megszólalnék veszek egy mély levegőt és lassan fújom ki. Le kell nyugodnom, már érezheti ő is, hogy odalent sem vagyok teljesen ura a helyzetnek, és pont ez okozta bennem ezt az egész bizonytalanságot, vagy talán a helyes utat mutatta meg nekem. - Kie le kell állnunk! - nyögöm ki alig hallhatóan, szinte fájdalmasan, mert tudom, hogy ennél nagyobb hülyeséget nem mondhattam volna. A szavaim ugyanakkor bizonytalanok és ő ezt azonnal ki fogja szúrni de nem tudom megemberelni maga és elég határozott lenni a visszautasításhoz, amihez nekem egyszerűen semmi kedvem. Kinyitom a szemem és hátravetem a fejem, félek a szemébe nézni nem tudom, hogy düh lesz e benne, talán tanácstalanság vagy megértés, mert ezek mind azok az érzelmek, amik kijöhetnek belőle és ismerve őt és a habitusát nem tudom mire számítsak. - Ez nem okés, Katy… - kezdem el mondani, de nem tudom befejezni túlságosan fájna nekem beismerni, hogy amit tenni készültem és végülis amit tettem is túlmegy mindenen, ami belefér egy kapcsolatba sőt. Megcsaltam egész egyszerűen, mert nem csak a fizikai érintések voltak azok, amik erre a következtetésre hagytak jutni, hanem az érzelmeim, amik ugyan kuszák, de tisztán érzem, hogy minden Kie felé húz, de nem tudom megtenni, hogy szakítok Katyval. A bűntudat szinte szétfeszít, de nem mozdulok és rá sem merek nézni a barátomra.
arátunknak, a tequilának köszönhetően egyre inkább abba az irányba sodródunk, amerre nem kellene. Imádom, hogy Lan már attól tök részeg, ha csak ránéz az üvegre, ha pedig iszik is belőle, akkor kezdődnek a bajok. Ettől jobban nem is tudnánk különbözni… én meg túlságosan is jól bírom és szerintem eddig még soha nem volt velem olyan, hogy ne emlékeznék valamire, amit egy piálós éjszakán tettem. Ez nem feltétlenül jó, sőt. Eléggé olyan érzésem van, hogy most bizony eléggé jó lenne, ha nem emlékeznék holnap, de szerintem az a tequila, amit Lan hozott, igazán semmi, főleg, hogy ő úgy vedeli, mintha vizet inna. Már most tudom, hogy nem lesz ennek jó vége és azért aggódom is érte, de nem kérdés, megfogom a haját, ha arra lenne szükség. Azért azt megértem, hogy az iménti harcom Katyvel kissé feldühítette és az, hogy én meg itt vagyok még mindig, nem kifejezetten segít a helyzeten. Raadásul még szembe is szálltam a csajjal, mintha Lan az enyém lenne – azért egy kicsit talán az enyém is, nemcsak az övé, de ez most nem számít. Hogy mekkora picsa ez a lány… remélem, hogy Lan értette a dolgot, hogy én csak meg akarom védeni, hogy ne ilyen picsával legyen, nem is érdemli meg őt. Megértem, hogy nem tudja eldönteni, hogy mi a jó és mi nem, de azért remélem, hogy ha ezt a kérdést holnap józanul megkérdezem majd tőle, azt fogja mondani, hogy neki is jó, ha vele vagyok. Hiszen akkor nem lennénk barátok… vagy akármi is van most közöttünk, rossznak semmiképp sem mondanám. Ahogyan ott ülünk egymás mellett, annyira arra enged következtetni, hogy nem is biztos, hogy Katyvel akar lenni, hiszen akkor engem küldött volna haza, nem pedig őt. Bár ő volt a hívatlan vendég, én pedig csak jöttem a második otthonomba végül is. Nem kellene túlgondolnom ezt az egészet, épp elég, hogy kettőnk közül Lan az, aki mindent túlgondol. De én mindig is így szerettem őt. Hallom, ahogyan a fejében kattognak a fogaskerekek. Kissé részegen ugyan, de ott kattognak. Hallom, miközben az arcát fürkészem, és figyelem, hogy miket mond. Teljesen ledöbbenek, nem is tudom, mi lenne a jó, mit mondhatnék. Annyira őszintének hatnak a szavai. Félek, hogy nemsokára kipukkad felettünk a felhő és elmos mindent, ami most történik és elmossa az emlékeket is majd, legalábbis az övéit biztosan. Nem bírom egy idő után és muszáj a tettek mezejére lépnem, így felállok mellőle, és az ölébe ülök, miközben a szívem pedig mindjárt kiugrik a helyéről. Azonnal megérzem, hogy a kezei a derekamra simulnak, erre egy mosoly jelenik meg az arcomon és végigfut rajtam egy jóleső borzongás, amint megérint. A kérdéseim megválaszolatlanok maradnak, de az óvatos csókja egyértelműen felel a korábbi kérdéseimre. Érzem, hogy ő nem olyan bátor ezzel az egésszel kapcsolatban, mint én, amit teljesen megértek, hiszen barátnője van – engem viszont végképp hidegen hagy. Csak az számít, hogy cirógassam az arcát az óvatos csókokkal, hogy csiklandozzam a hajammal, és hogy az ujjaim játékba kezdjenek az ő göndör fürtjeiben, miközben átölelem őt. - Ne gondolkozz, oké? – suttogom a fülébe, és legszívesebben meg is harapnám, de azzal lehet, hogy túllőnék a célon. Az ilyesmit inkább későbbre tartogatom. Aztán végül abbahagyom, és a szemébe nézve felteszem a kérdést, ami majdnem olyan, mint az övé volt csak én jól nem válaszoltam rá semmit, ő viszont igen. Talán ezzel a kérdéssel vártam valamire, hogy történjen vagy ne történjen. De még mielőtt bármit is tudnék mondani rá, szorosan magához húz, és szenvedélyesen megcsókol. Először belemosolygok a csókba, mert olyan jó érzés tudni, hogy ő is akarja ezt, nemcsak én. A kezeimet továbbra is a tarkójára simítom és finoman húzom magam felé, ezzel bíztatva őt, hogy igen is jó dolog, ami most történik. Olyan ez a csók, mintha benne lenne minden: az elmúlt években összegyűlt rengeteg érzelem, a sok fájdalom, amit akkor éreztem, ha egy újabb lányt pillantottam meg az oldalán és a sok boldog pillanat, amikor csak mi ketten voltunk; ő meg én a világ ellen. Egyszerűen képtelen vagyok elszakadni tőle, csókolni akarom még, nem elég, de kisvártatva elhúzódunk. - Ha nem így, akkor hogyan, hm? – kérdezem végül az előbbire célozva, miközben még levegő után kapkodok. - Hogyan kívántad? - Csillogó szemekkel pillantok rá, és szívem szerint megismételném az előzőt. Sőt végül úgy döntök, nem is tétovázom, hanem ismét adok neki egy csókot, ám ezúttal egy kicsit feltérdelek az öléből a kanapéra nehezedve, a kezeimet lecsúsztatom a mellkasán egészen a derekáig és a pólójáért nyúlok, hogy megpróbáljam levenni róla. Magam sem tudom, miért teszem ezt, lehet, hogy nem a legjobb ötlet, de telhetetlen vagyok, ez van.
Mindig is tudtam, éreztem, hogy vele más vagyok, vele könnyedebb lenni, még akkor is, ha megvolt az a bizonyos határ, amit a barátságunk megszabott. Egyetlen egyszer, tini fejjel szegtük meg ezt az egészet és léptünk túl ezen, de az is csak egy pillanat volt, ami elúszott a múltban és nem akartuk visszahozni, mert minden olyan jól működött. Neki és nekem is megvolt a magam élete, megvolt a magunk szerelmi vagy éppen nem szerelmi viszonya egy másikkal, amit mi egymás felé csak bólogatva vettünk tudomásul. Aztán a mai mégis olyan, mintha sosem vettük volna elég komolyan azokat a kapcsolatokat, mármint sosem tudtuk mikor ér véget a másiké, vagy sosem ér e véget, nem tudom volt e támogatás valamelyikünk részéről, de jobban belegondolva most ebben, őszinte pozitív reakciót egyikünk sem adott a másik felé, amikor az közölte vele, hogy van valakije. - Jelenleg nem tudom mi a jó és mi nem. - vele lenni persze jó, eszem ágában sincs megbántani ezzel de, ismer, tudja, hogy nem ilyen vagyok és most teljesen meg vagyok zavarodva ezt még az is látná, aki nem ismer, hát még ő. Megrázom a fejem és megvonom a vállam, igen Landon mégis mit számít az a srác, ő nincs vele most és nem volt vele akkor, amikor még nem is ismertük egymást. Nem vele nőtt fel szinte, de pont ezért félek, hogy egy olyan srác fogja majd elvenni a szívét, aki nem ismeri. Önző gondolatok ezek, de ő csókolt meg vagy én őt, én miattam tettük meg vagy ő miatta, ki akarta ezt, mióta lappang bennünk? Miért ennyire kusza a fejem. Szinte lehúz a mélybe és inkább nem válaszolok neki, a vállrándításon kívül nem fejtem ki neki, hogy valamiért mégis számít nekem, bár szeretnék rájönni a pontos miértjére. Nem kellene többet innom, olyan szavak, gondlatok poroznak ki belőlem, hogy látom rajta, hogy őt is meglepi, hát még engem, de nem fejezem, be egyszerűen csak darálom, mire egy őszinte és meglepő reakció csúszik ki a száján. Miért nem nézek egyszerűen csak oldalra, miért őt bámulom, mint valami idióta, elnevethetném magam, hogy mindez csak vicc és tényleg csak a pia beszél belőlem. De mindenki tudja, hogy az ital csak őszintébbé tesz és nem fordítva. A kérdésem annyira relevánsnak hat, muszáj feltenni, mintha ez lenne a tökéletes forgatókönyve egy elbaszott barátságnak, ami most végérvényesen más irányba fog borulni. Mert a régi nem marad, a kérdésem olyan szinten hatol majd bele az egész lényébe, belém és Kie-be is, hogy felesleges lenne azon agyalni milyen volt régen. Mert azok mind csak emlékek maradnak és nem a jövő, mert én ittam és megszólaltam, csókolóztunk, mintha nem lenne rajtunk kívül senki és megtenném újra, mintha szingli lennék, de nem vagyok az. Kibaszás ez mindenkivel, Kie és én nem lennénk jó páros, nem abban az értelemben, ami felé most erősen megyünk, mi barátokként üzemelünk, de úgy tökéletesen, szinte irigylésre méltóan mások szemével. De ez a kedv és a hozzáállás félő megváltozik, ha még többet teszünk bele, és tudunk, tudom, hogy van benne több, lehetne, de miért erőltetjük vajon, vagy csak én teszem meg. A kérdésre nem felel, azonnal hanem feláll, a szívem nagyot dobban, hogy akkor ezzel vége, olyanba tapostam, amibe nem kellett volna. Amikor közelebb jön, mégis még jobban érzem, hogy a pia káros hatása lehet a szívleállás, amiről még nem hallottam, de tudom, hogy ez kivételesen ma nem az italtól van. Az ölembe helyezkedik, és én automatikusan csúsztatom a kezem a derekára, a kérdésére nyelek egyet és őt figyelem, vissza kellene tartanom, nem kellene engednem ezt, hiszen Katy ott van, aki kedves, kicsit hisztis, de melyik nő nem az. Kedvelem őt, de Kie pontosan az a lány, akivel együtt nőttem fel, mindent tud rólam és pontosan ez lesz a vesztünk. Amikor megcsókol nem ellökőm, hülye lennék megtenni azt, ami jogos, lenne, a hátára csúsztatom a kezem és magamhoz szorítom és visszacsókolom. Az ajkai kalandoznak rajtam és én megélem minden pillanatát. Megint, eljátszok a gondolattal, hogy ez mennyire helyes, de ez mind csak mese az agyamnak, hogy ne érezzem magam szarul annyira egy olyan szituáció miatt, ami eredendően jó. Nagyon jó. - Nem így. - suttogom az ajkaira és megcsókolom, ő is megtette, bár óvatosabb volt, talán rám várt, hogy mit lépek, hiszen az ő szándékai majdnem tisztán kivehetőek voltak a tetteiből, de az enyémek szinte még mindig nagyon suták és szinte félek hozzáérni, mégis határozottan ölelem magamhoz és csókolom, mintha ez lenne az utolsó találkozásunk, közben ilyen értelemben ez az első.
nnek a komoly-, ám végtelenül komolytalanná vált beszélgetésnek már se füle-se farka. Végül is úgy vagyok vele, hogy a lényeget elmondtam, habár nem vagyok teljesen meggyőződve még mindenről, de megtanultam a leckét, Lannek kell elmondanom mindent először. Ahogyan ezt tenni is akarom minden egyes alkalommal, de mindig ott van a fejemben a vészjelző, hogy mi van, ha épp a csajával van és zavarom vagy tárgyal vagy akármi, és nem érne rá az én kis… hülye dolgaimra. - Persze, hogy jó, hogy mellettem vagy – felelem, és majdnem megfogom a kezét, de inkább meggondolom magam, mégiscsak barátnője van. De végül is ez a barátnő-dolog eddig sem tartott vissza a csóktól sem meg őt sem… akkor most végül is lehet úgy venni, hogy nincsen neki? Hülye vagyok, hogy ilyeneken gondolkodom, de mégis érzem azt a felhőt, hogy itt van felettünk és mindjárt elkezd zuhogni belőle. - Neked nem? - Nincs – felelem röviden. Levit nem is tudnám elviselni, már a gondolat is rémes, csak barátok vagyunk… vagy kollégák, nem is tudom, hogyan nevezik ezt így a zenészek egymás között. Irtó jó fej, nagyon bírom, de hogy beleszeressek?! – De mit számít ez most? Értetlenül pillantok Lanre a fura kérdései hallatán. Nem jellemző, hogy ilyeneket kérdezzen tőlem, sosem szoktunk ilyen dolgokról beszélni, mert… magam sem tudom, miért. Megtartjuk a néhány lépés távolságot, ami úgy tűnik, hogy most hirtelen elillant valahova a tequilával együtt. A Katy kérdés meg aztán teljesen összezavar. Bizonyára az arcomra van írva, hogy mennyire nem kedvelem, de mindig is igyekeztem, hogy legalább egy kicsit is jó viszonyt ápoljak a barátnőivel. Amikor elkezdi sorolni azokat a dolgokat, amik számára fontosak velem kapcsolatban, hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak, egyszerűen csak rabul ejtett a pillantásával és úgy érzem, hogy nem szabadulok, de lehet, hogy nem is akarok. Egyre inkább eluralkodik rajtam az az érzés, ami az imént rávett arra, hogy magamhoz húzzam és megcsókoljam. Megnyalom a kiszáradt ajkaimat, kattogok, mert nem tudok erre mit mondani neki, csak nagy szemekkel pislogok rá. Pedig az nem jellemző, hogy én ne tudnék bármit is mondani. – Wow. Az italtól úgy megeredt a nyelve, hogy talán egész este nem beszélt annyit, mint az elmúlt fél percben összesen. Muszáj lenne még innom, túlságosan józannak érzem magam ehhez az egészhez. Nyelek egy nagyot, majd összeszedem a gondolataimat meg magamat meg úgy mindent és próbálok mondani valami értelmes dolgot. - Persze, másak… én nem akarom keverni a munkát a magánélettel, szerintem az nem jó. Bár előfordult már, hogy zenészekkel jöttem össze, de… hát azok csak ilyen semmik voltak… futó kaland. – Magam is meglepődöm, hogy milyen sokat mondtam azokról a dolgokról, amikkel eddig nem nagyon dicsekedtem. Nyilván Lan nem tudhat ezekről, hiszen nem fogok senkit bemutatni neki, akit alig ismerek és csak szexeltünk párszor. Aztán végül, amit utoljára kérdez, attól egy kicsit lefagyok. Őszintén nem tudom, hogy mit felelhetnék erre a kérdésre; nem is tudom a megfelelő választ. Nem vagyok a szavak embere most… ha dalt kell írni, az más, meg ha énekelni, de ha kérdés van, akkor nem mindig tudom mi a helyes válasz. Lehet, hogy erre a kérdésre nincs is válasz, legalábbis olyan, amit szóban elmondhatnék. Inkább egy hirtelen gondolattól vezérelve felállok és megállok vele szemben. - Hogy kívántam-e? – kérdezem és belehelyezkedem az ölébe óvatosan, hogy tökéletesen szemben lehessek vele. Nagyon bízom benne, hogy nem fog ellökni magától, ha mégis így tenne, akkor nyilván veszem a jelet és visszaülök a helyemre. – Szóval, komolyan kérdezed, hogy kívántam-e…? – ismétlem a kérdést, de most már egy kicsit halkabban, már-már suttogva, közvetlenül az ajkai előtt megállva egy rövid ideig. - Mit is kívánjak? Vagy inkább… kit? – folytatom és a karjaimmal átölelem, óvatosan felcsúsztatva azokat a mellkasától a tarkójáig. Egyszerűen már nem bírok magammal, azonnal meg akarom csókolni. Nem is tudom teljesen visszafogni magamat, így nagyon óvatosan megcsókolom az alsó ajkát, de éppen csak, hogy hozzáérek. Aztán hasonlóképp az arcán és a fülénél, ahol érzem a jól ismert illatot, amit mindig is imádtam rajta. A hajammal az arcát csiklandozom. - És mondd Lan, te kívántad valaha? – kérdezem, miközben rápillantok és egyre inkább azt érzem, hogy elvesztem a kontrollt a testem felett, mert most azonnal tenni akarok valamit, de nem tudom, hogy azzal milyen irányba lendíteném kettőnk kapcsolatát, illetve hogy holnap mindebből mennyire fogunk emlékezni.
Nem kellene számon kérnem, nem is teszem, nem vagyok olyan állapotban aki tud ésszerűen gondolkodni, ugyanakkor megpróbálom és lehet elbukok. A szavaim csak úgy ömlenek és az összevisszaság még számomra is érthetetlen, de Kie jól kezeli, mert ő már megszokta, hogy ilyen vagyok mindegy, hogy iszom e vagy sem. És egy biztos, most nagyon sokat ittam, annyit, amennyit nem kellett volna, de nem tudtam kezelni a helyzetet. A csókot, Katy kiborulását én egy viszonylag nyugodt és megfontolt ember vagyok ellennek ezzel a két lánnyal, akiknek olyan forró a vére, hogy perceken belül robban egy kisebb külső hatásra és most ezek ők voltak egymásnak és én próbáltam meg közéjük állni. Sikeresen? Néha kiakadok a női érzelmi hullámvasúton, amit ők le tudnak művelni, aztán most mégis itt ülök és pontosan azt élem át, ami bennük is lejátszódik ilyenkor. Rettenetes, amikor örülnék neki, de közben meg ott van az a pimasz kis féltékeny hang, aki a Levi vonatot akarja kisiklatni, pedig közben tudja, hogy ez valamilyen mértékben meg jót tesz Kie-nak. Egy önző dög vagyok legbelül, és látom, hogy az arcomra van írva minden, mert úgy néz rám mint aki pontosan tudja mi van a fejemben, pedig még csak nem is sejti, mit okoz Ő most a fejemben. Én sem akarom tudni mi ez az egész, és nem is akarok erre fókuszálni, egyáltalán nem. Megemberelve megam csúszok mellé, hiszen felnőtt vagyok, tudok uralkodni magamon és tudom mi az amikor már nem tudom tartani magam. - Hogy itt vagyok melletted? - kérdezem a kérdésére visszakérdezve, mint két tiszta suta kamasz, akik most vannak az első randin, ami igazából egy baráti beszélgetésnek indult és olyan lejtőn vagy emelkedőn indultunk el, aminek mindketten tudjuk, hogy nem fogunk a végére érni. Én ugyan értelmes választ nem kapok, de a beszélgetés, mégis kielégítőbb, mint bárki mással, elég csak hallgatnom a hangját és az arcát nézni és ideje lekaparni azt a fura arckifejezést, amikor nézem őt, enyhén, nagyon nem, ittasan. - Szóval nincs? - kérdezem bólogatva, igen kicsit meg is könnyebbülve, amiért gyomorszájon vágnám most magam, hiszen annak kellene örülnöm, ha a legjobb barátom talál magának valakit, aki mellette lehet, mint én Katynek. És ebből fakad a kérdésem, amit nem kellene feltennem, olyan gyengévé teszem magam előtte és elárulok mindent, de amennyire ittasak vagyunk fel sem tűnik majd neki remélem, mennyire átlátszó volt a kérdésem. - Nem tudom, szar, pedig nem kellene annak lennie, persze mindig is volt bennem egyfajta féltés, amikor egy pasiról beszéltél nekem. Sokszor agyaltam rajta, hogy vajon fog e rád vigyázni, jól bánik e veled, tudja e melyik gumicukor a kedvenced, mennyire szereted a tequilát, és milyen pólóban szeretsz aludni, hogy én vagyok neked és emiatt ne neked legyen végül szar. - darálom le neki miközben a szemébe pillantok, ahova eddig inkább nem mertem merészkedni az én tekintetemmel, mert ezeket hallva, kimondva, nem egy baráti kapcsolatot írok le, pedig ez az, tényleg. - De ők mások ugye? Ők csak munkakapcsolatok? - ezz kérdésként teszem fel, de inkább válasznak mondanám magamnak egyfajta magyarázatnak, hogy nem azok a pasik fogják majd elvenni, hiszen ők csak vannak mellette. Idióta gondolatok, hiszen nekem van valakim és ez így a jó. - Kívántad valaha, hogy ne csak a kamu csajom legyél Kie? De komolyan? - mégis kinyitom azt a részeg számat és kijönnek rajta olyan dolgok, amikre komolyan kíváncsi vagyok, mindig is voltam, de nem akartam megkérdezni, kínos helyzetbe hozni őt.
iszta hülye, nem is értem, mire jó ez az egész piálás. Meglepődve tapasztalom, hogy miután már lehúzott egy jó fél üveg piát, még mindig talpon van és értelmesnek tűnő mondatok jönnek ki a szájából. Persze mindig is hajlamos volt arra, hogy mire befejez egy mondatot az elejét már elfelejtem, szoktam is piszkálni ezzel, de mindig is így szerettem őt. Mosolygok rá, miközben a karjaiban tart, de hamar véget ér a pillanat és máris teljesen másról beszélünk. Oké, partner vagyok benne, ilyen ittasan már nekem sem nagyon van kedvem érzelmekről meg ilyesmi komoly dolgokról beszélni, majd… józanul, gondolom… vagy úgy sem. Valamikor, ha épp olyan kedvünk lesz. Hallom, hogy már nem sok választja el attól, hogy teljesen kidőljön, de még kitart. Én itt leszek vele, ameddig csak szeretné. Megdöbbentő látni, hogy mennyire máshol jár fejben, amikor józan, nincsen ennyire az arcára írva, de amikor elkezdem a sulis dolgokat magyarázni, akkor teljesen ez lesz a benyomásom. Lehet, hogy megharagudott, amiért csak most mondtam el? De hiszen Lan nem az a fajta, meg amúgy is, tök friss még a dolog, néhány napja jutottam csak erre a dologra és mire megérett bennem az elhatározás, az azért időbe telt. Nem értem, hogy mi lehet a baja. Értetlenül nézek rá, de nem firtatom. Majd ha holnap vagy bármikor hasonlót tapasztalok nála a témával kapcsolatban – és ő is józan lesz -, akkor lehet, hogy felhánytorgatom a dolgot, addig meg csak megjegyzem magamnak. Szerintem eléggé nagy döntés egy ilyen suli-dolog vagy egyáltalán az, hogy más irányba akarom vinni az életemet, mint amilyenben most van és nem is tudom igazán, hogy ez így jó-e. Talán… majd ezt is megbeszéljük, ha… Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy nem Lan lesz az, akivel valaha a Senoritát fogom énekelni duettben, viszont támogatni fog. - Áh, nem, ha a tesód lennék, akkor nem tudnám a kamu csajodat játszani – vigyorgok és rá is kacsintok cinkosan. A mi kapcsolatunk egyébként is olyan testvéri-jellegű, csak van valami, amit ott lebeg a fejünk felett, valami megmagyarázhatatlan dolog, amit nem értek teljesen és szerintem ő sem. - Micsoda lesz belőle? – kérdezek vissza, miközben nézek rá nagy szemekkel. – Most olyan furcsákat mondasz, hogy a felét sem értem… - teszem hozzá, mert nagyjából azt érzem, hogy bele kellene látnom a fejébe, hogy tudjam, mi a mondandójának a másik fele. – Mi jó? – ahhh vajon mi lehet a gondolat másik fele? Lehet, hogy nálam is kezd beütni a pia, vagy csak a sorok között kellene olvasnom, amit már tompább aggyal nem tudok? - Nem tudom, csak eszembe jutott… gondolom, valami olyasmi, hogy ne gondolkozzunk, csak legyünk – vonom meg a vállamat közben. – Amúgy is, te már túlságosan ittas vagy ahhoz, hogy bármi komolyabb témáról beszéljünk, meg lehet, hogy én is be vagyok csípve egy kicsit… - teszem hozzá bizonytalanul, miközben kényelembe helyezem magam a kanapén. Menten el tudnék itt aludni, annyira kényelmes. Majd egy kicsit visszazökkent a valóságba, amit kérdez: Levit. - Mi? Ő csak egy srác, akivel haverok vagyunk. Volt egy verseny és lenyomtunk három duettet, eléggé király volt – mesélem vigyorogva, mert eszembe jut közben, hogy az tényleg mennyire jó éjszaka volt. – Ő nincs a láthatáron – nevetem ki őszintén. Jó ég!! Levi?! Na neee… Aztán a kérdése mondhatni kijózanít. Nem tudom hirtelen, hogy mit válaszoljak, sosem problémázott még azon, ha srácokról beszéltem, de lehet, hogy csak nem tűnt fel. - Katyről? - Kurva szar érzés, ha Katyről beszél, igen. Akkor ő most vajon úgy érzi magát, vagy csak a pia mondatja ezeket a szavakat? – Nem értem, mire gondolsz… Milyen érzés? – füllentem félig és pislogok rá nagy szemekkel. Most is azt érzem, hogy ott lebeg felettünk az az izé, amit nem értek, olyan, mint egy felhő, amiből pillanatokon belül hullani akar az eső. - Csomó sráccal lógok együtt, Keith-ről is meséltem már, ő szokott beszervezni énekelni, kvázi az ügynököm… jobban ki is jövök velük, mint a lányokkal – mondom a Levi témára visszatérve -, de egyik sincs a láthatáron – teszem hozzá végül.
Olyan lazán kezeli, mintha neki nem lenne ugyanolyan fura ez az egész, mintha benne nem tombolna ezerféle érzelem, de lehet így van és csak egy egyszerű csók volt és lehet én gondolom túl. Talán így is van akkor mégis csak én vagyok ebben az aki több érzelmet tesz bele, de minek, ha nem is talál sosem viszonzásra. Kie-nel több esze van, sokkal jobban tudja mit lehet és mit nem, hol vannak a határok, de közben mégis ő kezdte, ő jött oda, ő csókolt meg és most teljesen összezavarja a fejem azzal a fejrándítással, de hagyom neki, mert nem szeretnék belemenni jobban, nem lennék képes már tisztán gondolkodni. - Már nem is megy, túl sok minden van a fejemben ahhoz, hogy jobban belemélyedjek. - vallom be neki, de én nem vonom meg a vállam sokkal inkább lesújtóan hat a mellkasomra minden szó és minden cselekedet, amit tesz, és ezt el akarom nyomni, így hát iszok még, mert ez máshogy nem fog menni, bár ez sem annyira nyerő és ezt én is nagyon jól tudom. Terelek, jobb ez így ez talán segít majd ezen a nem is tudom pontosan milyen helyzeten, vagy inkább rajtunk és ő meg tökéletesen belesimul a helyzetbe és a kialakult hangulatba, aminek a mivoltát én sem tudnám megmondani. Az aháján felnevetek, és tudja, hogy nem nagyon tudom mit beszélek egy reklám szöveget nyomok be neki, mert a gonodlataim nem itt vannak de azért igyekszem és ő is ami mindenképpen jó és nem szabad feladni, neki nem, mert akkor én is fel fogom és a barátságunkért hajtunk nem a többért. A levi szerint megint megüti a fülem és csak mosolgok rá, most azt kellene mondanom, hogy nem sok neki az egyetem, tudom mennyire okos én kijártam és nem volt vészes, akkor neki hatszor is sikerülne, és tudom mennyire tehetséges. De ehelyett, csak az a Levi jár a fejemben, akiről eddig nem hallottam ennyit, most meg minden második mondatában ott van. Szóval jelent neki valamit, persze, hiszen rávette, hogy menjen az álmai után, amire én talán sosem lettem volna képes, hiszen az álom az övé ebben nem osztozunk én nem éneklek vele, bár már kért rá, de nem érzem magam odavalónak, de mellette szívesen kitartok ha felmegy oda és csodát tesz. Persze az agyam egy kicsit megzakkan de nem mutatom ki, ki a féltékeny, mert én nem, részeg Lan? Igen ő lehet, hogy az, kicsit, vagy nagyon, de jól megjátssza az ellenkezőjét. Vállveregetés! Az őszinte reakcióm nem késik annyit és rögtön leregálom, amikor arról beszélhetek, hogy mennyire büszke vagyok rá és azt akarom, hogy ő boldog legyen, szeretem amikor mosolyog. Én bezzeg elnevetem magam, amikor közli, hogy nem akarja, hogy befogadják a szüleim, talán oldódik ezzel a hangulatom, az enyém biztos, és lebiggyesztem az ajkaimat, munthe megsértődnék egy kicsit. - Szóval nem szeretnél a tesóm lenni, képzeld el mennyire jó fej báty lennék. - mondjuk akkor nem tudnám hova rakni az élrezlmeimet, de ezt már nem mondom ki, inkább rákérdezek. Most én vagyok jobban befeszülve kettőnk közül, általában laza vagyok, nem nagyon húzom fel magam semmin, higgadtan kezelem az élet minden pontját és most sem Katy az oka annak, hogy egy kicsit nem tudom milyen legyek, hanem Ő. Amikor feláll már kimondom, amit nem kellene, felteszem a kérdést, ami összetöri a laza pillanatot, de ő csak iszik, mintha vizet inna, én meg ámultan nézem végig. - Kie arról, hogy nem kellene ennyit innunk mert ez lesz belőle. - mellé csúszok, amikor oda húz, de érzem, hogy nem olyan jó ötlet. A terv az volt, hogy távol tartsam magam tőle, legalább egy kicsit, ameddig lehiggadok és nem agyalok olyanon, ami több okból is helytelen lenne a mi életünkben. - Most jó? - kérdezem még átkarolva a vállánál és kifújom a levegőt, amit észre sem vettem, hogy eddig bent tartottam. Nem könnyű ez az egész, nem is voltunk ilyen helyzetben, vagyis akkor nem agyaltunk, lehet ő nem is teszi én meg a pia miatt túlgondolom, mintha én lennék a hiszti drámakirálynő, legalábbis legbelül. - Mi ez a sodródjunk dolog Kie? Tudni akarom, hogy mi van abban az okos fejedben, mert így olyan hülyének érzem magam. - mondom neki egyáltalán nem komolyan, mert a hangom már jobban hasonlít egy részeg kocsma töltelékéhez a szavak még éppen nem folynak össze, de nem állok messze tőle. - Ki az a Levi és miért most mesélsz róla? Azt mondtad nincsen senki a láthatáron aztán mégis csak elejtesz nekem egy nevet? - már felhúzott szemöldökkel, kicsit talán kisebb szemekkel mérem végig, és felé fordulok a legnagyobb hülyeséget teszem meg ezzel. - Ilyen, amikor Katyról beszélek neked? - szalad ki a számon és le sem esik ez, hogy hangzik csak kimondom.
ajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat, de most Lan is az. Tisztára, mint egy csaj, vagy még rosszabb. Ha a pasik túlgondolnak, az extra káoszt okoz. - Mi lenne, ha nem gondolkoznál ezen, hanem csak… sodródnál? Mint én… - felelem a barát-témára vonatkozóan egy vállrándítással. Hasonlóképp érzek én is, mint ő, azt hiszem. Félek, hogy tönkreteszünk mindent ezzel, de már tíz éve is féltem, mégis kitartottunk egymás mellett azóta is. Talán mivel nincs tőle fontosabb ember az életemben, és azért érzek így, mert annyira törékenynek tűnik az egész barátságunk, de lehet, hogy nem is az, mert mindketten akarjuk, hogy működjön, és mindketten akarjuk a csókot is. Meg nem tudom még, hogy mit. Egymást. Az éles váltás furcsa hirtelen, de láttam már ilyet. Gyakran van, hogy meg kellene beszélni valamit és terelünk, tipik terelési hadművelet, de oké, benne vagyok, amúgy sem nagyon van kedvem megbeszélni, hogy akarok-e még egy csókot, vagy sem. Mert hát eléggé egyértelmű, hogy melyikőnk mit akar, pontosabban, hogy mindkettőnk mit akar, de mivel józanok sem vagyunk, meg nem az erősségünk az ilyesmi témák megbeszélése, így besöpörjük a szőnyeg alá. - Aha – felelem nem túl lelkesen – ezt most úgy mondod, mintha valami reklám duma lenne – nevetem ki. De ez az igazság, látom, hogy nincs itt fejben. – Viszont még nem vagyok teljesen biztos benne. Lehet, hogy csak énektanár lesz, meg külön zongora… Lehet, hogy az egyetemet nem tudnám csinálni, az túl soknak hangzik, és így sincs semmi életem, Levi szerint felesleges az egyetemet végigszenvedni, de még meglátom… – taglalom a dolgot, bár nem tudom, hogy Lan mennyire tud figyelni, eléggé jól fogyott már az új üvegből, mióta a kezébe került, én bezzeg még egy kortyot sem kaptam belőle. - Tudom – mosolygok rá. Annyira aranyos, amikor ezt mondja, mindig odáig vagyok érte. - Én is szeretlek. - Ezért is van bennem bűntudat, mert ma este boldogtalanná tettem a Katyvel való veszekedéssel. De ha meg hagyom, hogy a földbe tiporjon az a csaj, akkor meg azért érezném szarul magamat. Remek, ebből sehogyan sem jöttem volna ki jól valószínűleg. - Én is imádom a te szüleidet, annyira jó fejek, de inkább ne fogadjanak örökbe – mondom nevetve. Annak tökre nem örülnék, ha testvérek lennénk. Mindig is irtó sokat lógtam náluk, jól ismernek mindketten. Az enyémek is ismerik Lant, de én valamiért mindig is jobban szerettem nem otthon lenni, így általában én lógtam az ő nyakán. Meg azt teszem most is. Egy idő után megelégelem a dolgot, hogy egy kortyot sem kapok az új üvegből, így felállok és teszek pár lépést, hogy elérjem az asztalon. Megragadom az üveget és húzok belőle néhány kortyot; már nem is éget egyáltalán, annyit ittam már este, hogy nem is érzem egyáltalán. Lanre pillantok, ahogyan közvetlenül mellette állok. - Miről? – nézek rá értetlenül, amikor nekem szegezi a kérdést a kisfiús pillantásával. Huh, nem biztos, hogy ilyen piásan bármi komoly téma átbeszélésére alkalmas vagyok, és ezt ő is jól tudja – Gyere inkább, sodródjunk. Ne ülj már itt… – teszem hozzá mosolyogva, majd megfogom az egyik kezét és húzom magammal a kanapé felé, másik kezemben pedig velem tart a félig üres vagy félig teli tequilás üveg is.
Katy távozása kicsit kétféle érzelmet kelt bennem, egyrészt mert olyan, mintha ez olyan végleges lenne, a holnap esélyét fenntartom és innen már csak rajta áll, hogy akar e élni vele vagy sem. Talán el kellene engednem, talán erőltetnem kellene, mert vele megvan az összhang és mi lesz ha ezt is elengedem. Pont ezért az egész kiborulás miatt megyek egyenesen a konyhába és veszek le magamnak egy újabb üveget, amit annak a lánynak szántam, akinek lehet semmit nem érek, vagy érek, de a szavai annyira furán hatottak. Nem túl stabilan és elég feldúltan állok meg az ajtóban, távol tőle, mert most ezt -gy érzem jónak, amikor közeledik és hátrálnék, de nem enged az alkohol a fejemben és amikor hozzám ér az ajka sem hátrálok, hanem belekapaszkodva a pillanatba ragadom meg őt. Aztán feleszmélek és elengedem, hogy hátat fordítsak neki, hogy ne akarjam folytatni, pedig akarom, de ha nem látom talán csillapodik a hangulatom. Barátnőm van emlékeztetnem kell magam, aki most dühös rám, eddig ok nélkül tette de megadtam neki az okot most az előbb és nem csak Kie lépett én magam is visszacsókoltam és talán ez az egy ok van, amiért visszamegyek és megint magamhoz húzom. Volt értelme? Mármint annak, hogy nem hagytam annyiban, hanem kértem még, és amikor ennek vége csak felnevetek, mert a helyzet nem egyértelmű, olyan elveszett vagyok ebben a helyzetben, mégis annyira beleélem magam és akarok még, de a szavaim elnyomják a cselekedni vágyásom, ami jó. - Akkor csak barátok vagyunk, akik az előbb nem tettek semmi!? - kérdezem vagy mondom? Még én sem tudom talán kijelentem, hogy mindkettőnkben tudatosítsam, hogy ez nem történt meg. Pedig de és ott lebeg felettünk majd ki tudja meddig, ott lesz benne a fejünkben, mert nem vagyunk annyira részegek, hogy elfelejtsük, és elengedjük. De terelek, ebben jó vagyok, mert nem akarom felfújni az imént történteket. Életünkben háromszor csókoltuk meg egymást, abból most kétszer, talán ez egy átlagos szám egy fiú-lány barátságnál, ami a világ szerint nem is létezik, de mégis itt vagyunk. - Szerintem remek választás, ha azt csinálod amit szeretsz. - a hülye sablon szöveg, ami nem vall rám, ha vele beszélek, de kimondom, hogy reagáljak rá, mert én vetettem fel, és én akartam erről beszélni, akkor úgy kell tennem, mintha ezt akarnám hallani. Egy névre felkapom a fejem, Levi, akiről már mintha hallottam volna egyszer, vagy többször és most megint említi, aki képes volt arra az útra terelni, amire Kie valójában vágyik, vajon ő fontos lehet neki. Ezek a gondolatok józanul elő sem jönnek a fejemből és most egyenesen kiakaszt,amiket mond, de nyelek egy nagyot és iszok még majd inkább a majdnem negyed üveg megivása után lerakom a kanapé előtti asztalra, amire időközben én is leültem, de nem olyan közel hozzá, mint eddig. - Mit szólok? Én örülök neki, ha találsz valamit, ami vonz és amiben boldog vagy, tudod, hogy az a legfontosabb nekem, hogy te boldog legyél. - mosolygok rá, mert ezek kivételesen szívből jött és komolyan ezt akarom, hogy ő boldog legyen, hogy azt csinálja, amit szeret de az a srác, nem tetsző gondolatokat kelt bennem, de elnyomom. - Ha letagadnak, akkor az enyémek mindig ott lesznek neked, tudod, hogy mennyire imádnak. - bár talán a gyerekük álmai miatt nem fogják kitagadni, de nem tudom ehhez hogy állnak, mindig csak képletesen beszéltünk erről a jövőről, nem tűnt úgy, hogy bármikor meg akarná valósítani. - Beszéljünk róla? - kérdezem most végre felé fordulva és egy kicsit még hátrébb húzódva, ezzel messzebb kerülve tőle. Miért? Mert ha nem teszem, akkor a fejem megint tele lesz, amikor megérzem az illatát, amikor közelebb jön, talán hozzámér, én meg félek, most nem tudok olyan higgadt lenni a korábbiak után, mint eddig. Férfi vagyok és az állatias ösztöneim ilyen állapotban még ha akarnak sem tudnak megbújni, így koncentrálnom kell, erősen.
egyes érzelmekkel ücsörgök csendesen a kanapén, amikor hallom Lant, hogy visszajön az ajtóból. Jókora adag bűntudat és boldogság egyszerre van bennem, és nem is tudom eldönteni, hogy melyik dominál inkább, de ennyire ellentétes érzéseim nem gyakran szoktak lenni. Amikor előbújok, konstatálom, hogy felém sem néz, ide sem jön hozzám, biztos vagyok benne, hogy hatalmasat csalódott, nem is akartam azokat mondani, csak kicsúszott a számon… De egyszerűen az volt az igazság. Jóvá már úgysem tehetem, úgyhogy csak várom, hogy jöjjön valami racionális leszidás, olyan igazi Lan-féle, olyan higgadt módon. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen ellentétesek vagyunk. Én képtelen lennék erre, amit ő csinál, nekem elég volt az imént is egy rossz szó, és azonnal a plafonon voltam… vagy még fentebb. - Már megint annyit beszélsz, hogy elfelejtem az elejét, mire a végére érsz… - dorgálom meg, holott most én vagyok az, akit dorgálni kell, de nagyon igyekszem felfogni, hogy mit is kéne ebből értenem. – Fogalmam sincs, hogy mi lesz. Biztosan létezik olyan valaki, akivel így leszünk? – kérdezem egy kicsit inkább viccesen, hogy tompítsam a helyzet súlyosságát. Én is jó alkalmakat tudok választani a viccelődésre, de hát ha egyszer erre a kérdésre nincsen értelemes válasz, akkor csak ilyesmit tudok mondani. Majd odalépek hozzá, egészen közel, azt sem tudom ebben a pillanatban, hogy mi történik, csak úgy random csinálok valamit. - Veled akarok maradni – suttogom szinte már az ajkaira még mielőtt megcsókolnám. A következő pillanatban magához húz és viszonzásra találok, így szenvedélyesebben csókolom, de nem tart sokáig ez a csodás pillanat, mert talán rájött közben, hogy mit tettünk. Azt hiszem, hogy most már végképp nem tudom, hogy mit érzek. Folytatni akarom az előzőt, de látom, hogy mennyire megbánta, vagy nem is igazán tudom… de ha meg nem akarja, akkor nem csókolt volna vissza. Csendesen állok mögötte, amikor a pultra támaszkodik és iszik az üvegből, amiből még mindig nem kapok, de végül is, lehet mondani, hogy én már pont eleget ittam. Aztán egyszer csak odalép hozzám, átkarol és gyengéden megcsókol. Kezeim a tarkójára simulnak és így húzom magamhoz amilyen közel csak tudom és nem akarom elereszteni. Én egyszerűen képtelen vagyok türtőztetni magamat és egyre hevesebben akarom, de végül elhúzódunk. Nem, nem lehetek telhetetlen, de mégis az vagyok. Gőzöm sincs, hogy mi lesz ezután, túlságosan csak a pillanatnak élek. Annyira szeretem, amikor nevet, olyankor a kicsiny ráncok megjelennek az arcán és annyira kisfiús, de mégis sármos egyszerre. Én is mosolygok miközben csillogó szemekkel nézek rá. - Mi volt? Nem értem, hogy mire gondolsz… - Megint a nevemen szólít, megőrjít esküszöm. – Barátok vagyunk, igen. Tőlem jobb barátot soha nem fogsz találni, abban biztos lehetsz – mondom őszintén, miközben a mellkasára csúsztatom le a kezeimet. Úgy ismerem ezt a fiút, mint senki más, de mégis van egy része, ami rejtély számomra. - A suliról? – kérdezek vissza nagyokat pislogva a kérdése hallatán azonnal, és hirtelen azt sem tudom, hol vagyok, majd mintha mi sem történt volna az imént, elenged, és elindul a nappali irányába, én pedig követem. – Hát, az csak úgy eszembe jutott, mivel soha nem tanultam zenét, aztán úgy tűnik, hogy inkább azzal akarok foglalkozni, mint minden mással – magyarázom, és ledobom magam a kanapéra ismét. – A múltkor megismertem egy srácot, nagyon jó fej és együtt énekeltünk, irtó jól ment, és ott döntöttem el, hogy profin akarom csinálni – már nem is emlékszem, hogy Leviról meséltem-e Lannek, de bizonyára igen, de a versenyt lehet, hogy nem mondtam el olyan részletesen, bár nem is volt lényeg annyira. – Meg zongorázni is meg akarok tanulni – sorolom tovább a terveimet. – Na, mit szólsz? – kérdezem. – Igazából bármit szívesen csinálnék, mint az üzletet, úgyhogy eldöntöttem, hogy ez lesz, és kész. A szüleim lehet, hogy ki fognak tagadni, de így jártam… - vonom meg a vállam és még az ajkaimat is lebiggyesztem egy kicsit.
Azt hittem majd sosem kell választanom, hittem, mert tudtam, hogy a hitben sok lehetőség van, pedig a lelkem mélyén pontosan tudtam, hogy majd egyszer itt fogunk tartani, hogy a barátnőm és a másik felem, majd egymásnak esik, bár sosem gondoltam volna, hogy pont miattam. Az megvan, hogy egyiknek sem a legjobb a mostani helyzet és Kie ivott, Katy pedig olyan szituációba csöppent, ami kellemetlen mert lemondtam egy randit, hogy Kie-vel legyek és amint belépett ő az ölembe ült, mégis igyekszem csitítani a kedélyeket. Igaz azt nem tudom, hogy az én érzelmeimet ki fogja majd lenyugtatni. Sok minden tombol bennem, harag, amiért egy tárgyként kezelnek, tanácstalanság, hogy nem tudom mit kezdjek ezzel a mostani helyzettel, félelem, mert nem tudom mit érzek és ez a legszebb mind közül. Amikor Katy elmegy mérges vagyok és ezt Kie tökéletesen érzi, nem véletlenül vág olyan arcot, amilyet, mert ettől megenyhülök, de most a saját démonjaim azok, amikkel küzdenem kell és nehezen teszem meg ezt a harcot, mert nem érzem, hogy ennyi piával a fejemben tudnék küzdeni akár egy percig is, pedig kellene. A kezemben az üveggel szólalok meg amikor megint kettesben vagyunk, kimondom, ami bennem van a fejem ugyanis mindennel tele van és nem tudom benntartani előtte nehezen és fleg ittasan. Amikor a nevemet mondja, nem akarok rá figyelni,de tudom, hogy elég egy két szó és megenyhülök, ami majd megint ezt fogja eredményezni, hogy alapvetőnek veszi a jelenlétem és már nem is tudom mi vagyok neki, csak egy tárgy, akibe kapaszkodhat ha minden szar? Nem akarom, hogy közelebb jöjjön védekező mechanizmusként lépnék hátra egyet, de megingok és inkább vissza támaszkodok és hagyom, hogy közelebb jöjjön. - Nem tudod mit mondhatnál, mert ez nagyon nem volt helyes. - felelek helyette, mert látom, hogy rájött, hogy nem volt teljesen fair velem szemben ez az egész. Én szeretem, de azt érzem, hogy mellette nem lehet barátnőm, ami részben az én hibám, mert nem tudok senki mellett meglenni, kivéve mellette, ami megint csak nem jó. barátok vagyunk, kell egy határt húzni, és meg is fogjuk ma este. Tudom, hogy nem a legjobb módja egy ilyen kapcsolat folytatásának, de a maiból tanulnunk kellett, ez nem jó így. - Hidd el, fogok emlékezni ez belém égett és fontos vagy Kie nagyon is, de ez nem jó, hogy egyszerűen eltaszítunk másokat egymás mellől, mert a másik mindig fontosabb, de egyszer lesz valaki aki majd ezt felül fogja írni ezt tudjuk jól és akkor mi lesz? Megbarátkozni nem fogsz vele lehet én sem, akkor ott vége szakad ennek? - lehet már csak a drámai énem dominál, de ha csak ennyit és egy kis szédülést hozott a tequila akkor még nagyon jó vagyok. A szemébe nézek, amikor kérdez és tudom, hogy felelnem kell, nem akarom megbántani, de lehet megfogom, már nyitnám a szám, talán egy tökéletlen magyarázatra, amit holnap újra kellene gondolnom, de közben közelebb lép és érzem, hogy a tekintetébe beleborzongok és nem akarom ezt érezni. Vele nem. - Nem engedlek haza. - mondom hasonlóan halkan és amikor megcsókol nem a reflexszer, nekem van barátnőm és mi barátok vagyunk, reakcióm jön. Megfogom a derekánál fogva az üres kezemmel és közelebb húzom magamhoz, nem modulok az ajtótól, őzt húzom sokkal közelebb magamhoz, majd elengedem és most megteszem azt az egy lépést, ami kellett volna. - Baszki! - fordítok hátat neki és a számhoz emelem az üveget és egy olyan nagyot húzok belőle, hogy a fejemben lévő folytatás eltűnjön, hogy a kanapéra tegyem és olyat tegyünk, amit mi nem tettünk meg még sosem. Részeg vagyok, józanul ilyen gondolataim nem lennének, nálam jobban kevés ember tiszteli a nőket és nem akarom részegen kihasználni, vagy megbánni, hogy elrontjuk. Leteszem az üveget és a pultra támaszkodok neki háttal, hogy lenyugodjak és a szívverésem és vissaálljon a megfelelő ütembe, hogy lelassuljon az agyam és koncentráljunk arra, amiért idejött és felejtsük el tényleg az előbbit. Persze ehelyett, az italtól túlfűtött agyam mást cselekszik és mielőtt megszólalnék fordulok meg és lépek vissza hozzá, ezúttal én teszem meg az első lépést és magamhoz húzom, óvatosan csókolom meg, meg akarok bizonyosodni arról, hogy mi ez. Amint elszakadok tőle, mint valami kamasz kissrác nevetek fel, de nem engedem el a derekát. - Ez mi volt Kiara? - kérdezem, miközben kisöprök egy tincset az arcából. - Barátok vagyunk! - neki vagy magamnak mondom? Talán mindkettőnknek. - Inkább mesélj a suliról. - fejezem be egyszerűen az abszurd helyzetet, de talán csak elterelésként vetem fel az ötletet, mert közben még mindig alig akarom elereszteni, de elindulok a kanapé felé.
em tudok nem belemenni Katyvel a szájkaratéba, én nem az a csaj vagyok, aki alulmaradhat egy harcban, igenis meg tudom védeni magamat. Csak az a baj az egésszel, hogy nem gondolkodom, hanem csak cselekszem és mondom, de az már csak később jut eszembe, hogy Lan mit fog érezni és mennyire csalódott lesz a viselkedésem miatt. Viszont annyira meg ismer már, hogy tudja: én nem hagyom magam, legyen szó bármiről… vagy bárkiről. Próbálom visszafogni magamat és többet nem beszólni ennek a lánynak, aki bizonyára hamarosan sírva fog hazáig rohanni. Egy kicsit sajnálom, de azért vigyorgok a saját kis győzelmemen, még akkor is ha ez egy nevetséges veszekedés volt a semmiről, mivel ők majd úgyis kibékülnek, engem Lan jól leszid, de megbocsát, mert mindig megbocsát, és minden megy majd tovább, vagy mégsem. Amikor bezáródik az ajtó, szinte hallom a csendet. Sosem volt bajom azzal, ha Lannel egy légtérben kellett lennem és nem szóltunk egymáshoz, de most úgy érzem, hogy másképp van. Tudom jól, hogy iszonyatosan ki van akadva rám, láttam, hallottam. Nagyon ritkán fordul elő, hogy ő dühös legyen rám, de ha igen, az durva. Most tuti, hogy nem válik be a szomorú kutya fej, amilyet próbálok az arcomra erőltetni, mert annyira vegyes érzelmes dúlnak bennem. Igazából nem is vagyok szomorú, sőt, én győztem megint és a győzelem édes, és az egy pozitív dolog, csak az a baj, hogy most nem egy társasjáték meccset nyertem, hanem egy tök értelmetlen harcot. A tekintetemmel követem, hogy mit csinál, és megpillantok a kezében egy újabb tequilás üveget, de ezt nem hozza ide, hanem megáll messzebb tőlem. A teljes nevemen szólít. Az csak akkor szokott lenni, ha tényleg rossz fát tettem a tűzre és dühös rám, nagyon-nagyon. És csalódott. Elveszítem őt, az lesz a vége. Ajj, annyira hülyén tudok viselkedni… - Lan… - kezdek bele, de amúgy fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. Tagadjak mindent, hogy azt gondolja, hogy igen, csak blöfföltem és idegesíteni akartam a csaját? De neki nem fogok hazudni, képtelen lennék. Felállok a kanapéról és odamegyek hozzá, megállok előtte. - Nem tudom, hogy mit mondhatnék... – mondom végül az igazat és megvonom a vállamat. Persze, ha akkor este nem fogom vissza magam és engedek a csábításnak, hogy ne csak egy rövid csók legyen, hanem egy hosszú, szenvedélyes, akkor már lehet, hogy nem itt állnánk egymással szemben azon problémázva, hogy elüldöztem a csaját. – Meg igazából akármit is mondanék, holnap úgysem fogsz emlékezni ezekre a dolgokra. Tudom, hogy mennyire fontos vagyok, de te is nekem – ettől okosabbat most nem tudok kinyögni. Annyira szeretnék odabújni hozzá, hogy megöleljen és elveszhessek a karjai között, mint valami kiskutya. - Az nem tesz jót nekünk, hogy együtt vagyunk? Ezt hogy érted? – kérdezem, de nem is tudom igazán, hogy miért, az egész mondatának sem volt semmi értelme. Tudom jól, hogy ha nem akarna velem lenni, megmondaná egyszerűen, hogy a másik lánnyal szeretne. Csakhogy most is engem választott, mivel „részeg” vagyok. Végül is ez igaz, de korántsem annyira, hogy ne tudjak hazamenni, ha úgy adódna. Még közelebb lépek hozzá, elkapom a pillantását. - Csak egy szavadba kerül, és hazamegyek… - suttogom, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve megcsókolom. Hiába hajt a latin vérem, nem merem túlságosan hevesen, akárcsak az előzőnél, de most hatalmas erőfeszítés kell hozzá, hogy visszafogjam magamat, annyira vágyom rá. Azonban ha viszonzásra találok, akkor én is bátrabb leszek. Kész, végem van, visszavonhatatlanul elcsesztem mindent. Túl sokat ittam mégis.
Fordított helyzetben hogy lenne, ha Katy-nek lenne egy fiú barátja, és nekem nem lenne Kie? Az a baj, vagy inkább nem is baj, de nem tudok ezzel a fejjel gondolkodni, mert most azt mondanám, hogy örülnék, hogy van mellette valaki, aki jóban, rosszban ott volt és van neki, és mindegy melyik nemből van. Aztán ott van az a kis plusz ami miatt azt hiszem, hogy én vagyok azon az oldalon, aki plusz egy fővel megy mindenhova, még enyhe túlzással egy randira is, mert annyira jóban vagyunk Kie-vel, bár az évek során sikerült egymásról azát egészséges szinte lekopni, és nem mindent együtt csinálunk már. Ez az egy oka van, hogy mégsem tudok belegondolni olyan fejjel, mert nem vagyok Katy helyében és fogalmam sincs mi játszódik le a fejében, amikor belép és meglát minket a kanapén, egészen félreérthető pózban számára, számunkra nem az, de ezt nehéz megmagyarázni egy olyan nőnek, akin látszik, hogy szerelmes abba a pasiba, akin éppen helyet foglal egy másik lány, aki nem mellesleg a legjobb barátnője, az akivel még talán olyan dolgokat is megbeszél, amit vele nem. Akihez talán mégsem sima baráti viszony fűz, pedig elhitetem magammal, és egymással is, mert ez így tökéletes, de az a pillanat, ami még most is előttem van, hogy a barátnőm és ő éppen egymást marják szinte égeti a torkom, bár az is rátesz egy lapáttal, ahogy rólam és velem dobálóznak, mintha egy darab hús lennék, pedig én nem ártottam jelen helyzetben senkinek. Megígértem Katy-nak, hogy majd bepótoljuk a mait és Kienek szüksége volt rám, bár az iváson kívül eddig nem beszéltünk semmi olyan nagyon fontosat, ami nem várhatott volna, de így is azt érzem jól döntöttem. Aztán olyanokat kezd mondani, amitől még ki is kerekedne a szemem, ha nem sokkolna le teljesen. A végén kénytelen vagyok én a két lány közé állni, mert nem akarom tovább sem hallgatni és ennek nem sok értelme lesz. Tudom, hogy Katy sértve lesz és Kie, vele csak beszélgetnem kell, mert még részegen is értettem, hogy szinte biztosra vesz mindent, ami velem kapcsolatos és ezekkel akart visszavágni annak a lánynak, akit én szeretek, őt is szeretem, de nem akarom, hogy két fontos ember az életemben így vitázzon, mert ez nem esik jól. Tudom viszont, hogy ebből a beszélgetésből az lesz, hogy iszunk, és nem fogjuk megbeszélni, majd máskor és akkor talán még értelmesen is tudunk majd viszonyulni hozzá, de ki tudja mit hoz még az este. - Kie! - szólok rá egy kicsit hangosan mégsem haragosan, amikor beszól Katy-nek, akit éppen csak sikerült megnyugtatni és reménykedek, hogy nem ez lesz a vége ennek, bár eléggé mozog s léc alattunk, mert a Kie-vel való viszonya nekem fontos, még akkor is, ha most a barátom ennyire csúnyán bánt velem. - Na, jó, senki nem ver meg senkit, mindenki külön ágyban fog aludni de ezt meg kell beszélnem mindenkivel, Kie részeg nem fogom hazaküldeni, vele most tudom lerendezni, veled holnap találkozunk jó? - elköszönök Katy-től és amikor bezárul az ajtó veszek egy mély lélegzetet és csak ránézek Kie bűnbánó arcára de nem megyek hozzá. Igazság szerint egy kicsit csalódtam és szeretném azt hinni, hogy a pia mondatta vele azokat a szavakat, amiket, de tudom, hogy volt benne igazság, aminek én adtam az alapját, hogy mindig ő volt az első, hogy mindig mentem ha kért, mindent eldobtam ha szüksége volt rám és nem nézte senki mást, csak a mi barátságunkat. Ami sok mindent sejtet, de nem akarok jobban belegondolni, mégis meg fogom tenni. Elindulok a konyha felé, és a felső polcról leveszek még egy üveg tequilát ezt későbbre tartogattam más napra, ha Kie átjönne és szüksége lenne rá, de most nekem van rá szükségem és eszem ágában sincs hagyni, hogy még többet igyon, mert beszélnünk kell, de nekem sem fog menni józanon, ő meg már benyakalt egy egész üveggel majdnem. - Mi volt ez Kiara? - nézek rá a nappali ajtajának támlájára támaszkodva, de nem megyek közelebb, nem merek, már belehúztam ma vagy négyszer az üvegbe s most folytatom, a szememen már érzem, hogy kezd homályosodni, de fogalmam sincs miért csináljuk, én miért csinálom. - Bármikor megszerezhettél volna? Mégis voltak ilyen terveid, vagy csak vissza akartál vágni. Tudod, hogy nálad kevesebb fontos ember van az életemben, de ez fájt, főleg azután, hogy… - nem fejezem be, mert ezt nem is kellett volna elkezdenem. Nem akarom, hogy lássa, meginogtam ott az előbb a kanapén, pont úgy, mint anno este, az első csók után, most is kiszalad a talaj alólam és nem csak a sok ital miatt, hanem mert ez a lány az életem része, mint barát, de ebben biztos vagyok vajon? - Téged választottalak, mert mindig ezt teszem, de lehet ez annyira nem jó a kettőnk kapcsolatának. - nyögöm ki végül, bár egy percig sem így gondolom, nem akarok veszekedni vele, de nem tudom, hogy kérdezhetnék rá, vagy kell e, hogy akkor most mi ez? Mi ez az egész, ami a levegőben van, ami miatt ennyire nem kedveli a barátnőimet, miért nem tudok senki mellett megmaradni, de közben egyedül sem lenni.
em szeretném, ha Lan nem lenne az életem része, amikor öreg leszek, így akkor csak az ő kedvéért – na jó, meg a magamé miatt is -, nem fogok macskákat tartani, az egyszer biztos. Vigyorgok rá egy hatalmasat a szavai hallatán. Persze, hogy te vagy a motiváció. Majd annyira felgyorsulnak az események, hogy a hatalmas nevetéseket követve, levegő után kapkodva az ölében ülök és egy pillanatra mintha megállna az idő, úgy nézek rá, nem is tudom, mi lehet ez. De esélyem sincs arra, hogy bármire is jussak, mivel csörög a kulcs és megérkezik Katy. Pont az, akire legkevésbé sem számítottam. Ha Lan anyukája toppant volna be, tökre nem zavartatnánk magunkat, de most más a helyzet. Kicsit pipa a csaj, hát ja, mégis csak az esküdt ellenség ül a pasija ölében, szarügy. Látom a fején, hogy a pokolra kíván, és nemcsak most, hanem mindig is. Álszent egy kicsit, de úgy vagyok vele, hogy amíg nem bántja Lant, eltűröm. Én is álszent vagyok, hogy előadom neki azt, hogy bírom, holott tökre nem. Legalábbis a szívem mélyén ezt érzem, egyébként meg közömbösséget próbálok magamra erőltetni. Ha nem muszáj, nem lógok velük, mert akarja a fene tartani nekik a gyertyát… Amikor Lant egyszerűen kikerüli a csaj én nekem támad, nyilván nem fogom szó nélkül hagyni. Forr bennem a latin vér, én nem az a fajta vagyok, akit csak úgy le lehet szólni vagy félrelökni az útból. Majd arrébb megyek, ha én akarom. Egy pillanatra eszembe jut, hogy Lan vajon mit érezhet most, vajon mekkorát csalódik bennem épp. Nem tudom türtőztetni magamat egy ilyen helyzetben, hazudni meg aztán végképp nem tudok, ha egy ilyen kis picsa a fejemre olvassa a hibáimat, amikről amúgy csak részben tehetek. Meg bírnám fojtani ezt a lányt, de az agyammal tudom, hogy ez egy teljesen valid reakció a részéről, ha fordítva lenne a helyzet, bizonyára én nem intézném el ennyivel, sokkal erőszakosabban lépnék fel. Most nagyon próbálom visszafogni az indulatomat, nem sok hiányzik ahhoz, hogy belekapaszkodjak, de Lanre való tekintettel igyekszem türtőztetni magamat. A szócsatának végül ő vet véget, kvázi helyére teszi Katyt, aki jó kiskutya módjára befogja a nagy pofáját végre, jól beijedt így, hogy meglengette előtte a szakítás gondolatát. Én mosolyogva ülök ott a háttérben, amikor megbeszélik egymás között a dolgokat. Nem megyek oda, hogy tartsam a gyertyát, remélem, hogy most hazamegy a kiscsaj és nem kell látnom majd soha többé. Francba, megittam az összes piát. Lehet, hogy egy kicsit beütött, magamra sem ismerek. Wow, Lan mondta neki az sz-betűs szót. Igazából, már nekem is mondta, sőt én is mondtam neki. Háttal ülök a kanapén, nem is nézek inkább rájuk, hadd beszéljék meg, már amennyire ezt meg lehet beszélni jelen helyzetben. Legalábbis Lan beszél, majd a csaj bedobja a kérdést, hogy én is hazamegyek-e. - Nem, majd befekszem az ágyába… - mormogom ott magamnak félhangosan, bár lehet, hogy hallani fogja, ha épp nem beszél egyikőjük sem. Huh, nem várom, hogy Lan mivel fog előrukkolni, miután lelépett Katy, tuti, hogy nagyon ki lesz rám akadva. De én csak… megvédtem magamat. Asszem. - Mi lesz akkor? Megversz, kisanyám, huh? – kiáltok utánuk, de már szerencsére kintebb tessékelte őt Lan, hogy húzzon el innen. Most ha kiteszi ajtón kívülre, tuti, hogy sírva rohan hazáig – én azt tenném. Tudom jól, hogy itt én vagyok a gonosz, a csábító, a kígyó. Az a baj, hogy rohadtul élvezem ezt a szerepet, hogy akkor is, ha a fődíj nem lehet az enyém. Másé se legyen akkor. Amikor hallom, hogy elköszönnek és bezárul az ajtó, súlyos csend telepszik a szobára. Felhúzom a lábaimat magam elé és átölelem őket a karjaimmal, elrejtve az arcomat a térdem mögé. - Oké, halljuk. Osszál ki nyugodtan. Kibírok mindent, tiporj a sárgaföldig – mondom tompa hangon, mivel a fejem még mindig el van rejtve a lábaim mögé. Végül jobbnak látom, ha előbújok a rejtekhelyemről majd bűnbánó tekintettel Lanre pillantok.
Minden kapcsolat nehéz az elején, és mégis könnyed, mert a rózsaszín köd ural mindent, és nem a realítás, bár én szeretem az elején tisztázni a dolgokat, Kie jelenlétét is az életemben, mert nem akarok csalódni és nem Kie lesz az akit a szögre akasztok, még akkor sem ha olyat érzek a másik lány irányt, amit nem akarok elengedni. Ez egy olyan kapcsolat, amit mindenki szeretne és nagyon keveseknek adatik meg, hülye lennék elengedni még akkor is ha ezzel erre vagyok ítélve, hiszek abban, hogy lesz olyan lány, aki ezt el fogja viselni és Kievel is jóban lesznek. Lehet Katy lesz az, aki egyszer ezt elfogadja, bár most sem tudom hányadán áll vele, mert nem nagyon beszélünk róla, bár ez is sok mindent elárul. - Te szerintem sosem leszel macskás, ha mégis, akkor nem fogok átjárni hozzád, mert én sem szeretem a macskákat, csak szólok, hogy van motiváló erő, mostmár. - nevetem el magam még a gondolatra is, meg a tequila hatás is mert nem kellene ennyire nyakalni, mégis lehúzom többször is és nem ügyelek arra, hogy mennyire nehezen viselem az italt, de nem baj ketten vagyunk mi baj lehet ebből. Tudom, hogy nem helyes, amit akkor abban az egy tört pillanatban érzek, ahogy az ölemben ül, barátok vagyunk egyszeri csók volt, nem kellhet az ismétlés, mert félő tönkretenné azt ami most köztünk van és Katy, akire csak gondolni kellett, hogy elhesegesse a számomra, akármennyire is nem szép dolog megfogalmazni, de kellemes és vágyott pillanatot. Katy haragosan csöppen bele az éppen egészen, talán túlságosan is idilli helyzetünkbe, a felcsattanása egy pillanatig még jogos is lenne, amit Kie-t elengedve az ölemből megyek és próbálok megmagyarázni, bár nem érzem, hogy kellene, de megteszem inkább, mielőtt jobban elfajulna. Mennék közelebb hozzá, de megcélozza az alig ruhában, csendben ülő Kiarát, akiről tudom, hogy nem éppen egy kis szüzecske, aki csendben fogja hallgatni, amit a fejéhez vágnak jogtalanul. Mégis amikor ketten elkezdenek vitatkozni azt érzem, hogy jobb lenne közéjük állni, de legyökerezik a lábam, amikor akár egy tárgy úgy hajigálnak velem dolgokat, pedig feltűnhetne nekik, hogy ennek nincs is értelme, mert nem ugyanazt a szerepet töltik be az életemben és ha ezt folytatják, akkor tudjuk ki fog elmenni és egyiket sem akarom. Egy ideig mint egy szobor hallgatom a két lányt, akik pillanatok alatt keltek ki magukból és olyan oldaluk jött elém, amivel még nem találkoztam és talán a meglepettség és nem több, ami miatt elnémultam. - Na jó ebből rohadtul elég, nem vagyok senkinek sem a tulajdona, hogy megkapjon bárki én választottam, hogy veled leszek Katy, de ha ezt csinálod, azt hiszem nem ok értelme van ennek az egésznek. Bármikor kérdeztem, hogy zavar e ha jön Kie is velünk valahova mindig elnyomtad, hogy zavar és rávágtad, hogy jöjjön csak kedveled. Nyilván én voltam hülye, hogy elhittem, mert nem beszéltem erről többet veled, és nem akartam megtudni, hogy hogy érzel, de nem szeretem ha ribancnak hívják a legjobb barátom, mindegy mi van a fejedben. - Kiehez is lenne egy két szavam, mert a választás nem azért volt, mert ő többet jelentene nekem csak mást, és tudja, hogy mindig ő az első, de még sosem vágta ezt hozzá egy barátnőm fejéhez sem, ami most egy kicsit azért zavar, hogy mégis megtette. Egy olyan vonalat lépett át, amitől elámulok, de azt hiszem a szakítás majdnem garantált, de nem most fogjuk ezt megtárgyalni azt érzem Kievel kell tisztáznom a dolgokat és nem azért amit most tett, hanem azt amit éreztem az előbb és ezért is vagyok bizonytalan és nem tudom mit tegyek vagy mondjak, pedig rajtam a világ szeme. - Beszéljünk holnap Kicsim jó? Ezt ne most, ideges vagy és nem tudod ezt reálisan felfogni én meg ittam és nem tudom, hogy tudnám elmagyarázni, hogy téged szeretlek. - csuklik el a hangom az utolsó szónál, mert már mondtuk egymásnak, de most mégsem hat igaznak. - Hazamegy ő is? - kérdezi Kiere intve de nem ránézve, mert eltakarom őket egymástól, most nincsen szükség a továbbiakhoz. - Meg kell beszélnem vele is valamit. - tényleg így van nem hazudok neki, de nem akarom a témát megfogalmazni. - Csalódtam Lan, rohadtul, nem tudtam, hogy képes vagy ekkora csalódást okozni. - látom, hogy szétpattan az idegtől, ami nem tetszik, ez nem ő. - Te meg kislány, vigyázz magadra este, mert ha bármit is megtudok, hogy bepróbálkoztál. - nem mondja végig, de mutogat Kie felé idegesen én nem is merek a legjobb barátomra nézni, mert fogalmam sincs mit keltene bennem ez az egész én sem értem.
mikor azt mondja Lan, hogy a kamu barátnőre már talán egyre kevesebbszer lesz szükség, azért valahol legbelül eléggé elszomorodom. Ez a játék az, ami mindig is működött, bármikor is volt szükség a másikra, mentünk és megmentettük a kellemetlen társaságtól, hogy utána hazafelé menet ketten egy jót röhögjünk az egészen. Hiányozni fog, ha ez már nem lesz többé. Oké, egy gyerekes játék az egész, talán csak kettőnk szórakoztatására találtuk ki, vagy már nem is emlékszem igazán… Manapság már elég egy kamu telefonhívás, és ott lehet hagyni a rossz randit. Nem is nagyon tudom, hogy mit mondjak erre a dologra, inkább csak egyetértően bólogatok vagy ilyesmi, hogy igen, még bőven van idejük nyitottá tenni egymás közt ezeket a témákat. Pedig inkább beszélgetnék erről, mint a saját nemlétező kapcsolataimról… Nem is lehet azokat kapcsolatnak nevezni, inkább csak kavarás, vagy ilyesmi. Egyikbe sem voltam szerelmes. Vajon képes leszek valaha is bárkit úgy szeretni? - Igen… várom az igazit – mosolygok rá. – Remélem, hogy egyszer megtalál, nem akarok macskás vénlány lenni, főleg, mivel a macskákat sem szeretem – húzom el a számat a gondolatra. A bosszú, hogy nem mondtam el neki azonnal a sulit, nyilván nem marad el. A csikizés mindig egy olyan dolog, amit rettenetesen utálok, de mégis szeretem vele csinálni, mert olykor tényleg majdnem túlzásba esünk és sírva röhögünk a végén, miközben levegő után kapkodunk. Amikor az ölébe kerülök, hirtelen mintha megváltoznának a dolgok, olyan közel kerülök hozzá, pedig voltam már máskor is így, vagy ha megöleljük egymást, az is közeli, de mégsem ilyen. Élénken él bennem még most is, hogy milyen volt megcsókolni őt olyan sok évvel ezelőtt és egy olyan érzés lesz úrrá rajtam, mintha újra meg akarnám tenni, pedig az eszemmel nagyon is jól tudom, hogy nem szabad, csakhogy nem mindig az történik, amit az agyam jónak lát. De hamar vége lesz a pillanatnak, nem is tudom, hirtelen, hogy örülök most ennek vagy pedig nem, néha teljesen össze vagyok zavarodva. Az ajtó felé pillantok, amint meghallom a kulcs csörgését, de nem is kell olyan sokat várni arra, hogy megtudjuk, hogy ki az. Na erre nem számítottam, hogy vendégünk is lesz, ráadásul tökre félreérthető pózban vagyunk, a ruhánk sem akármi utcai. Azt hiszem, ebből most kurva nagy gáz lesz pillanatokon belül. Kicsit le is fagyok, Lan úgy rak ki az öléből, amikor a lány közelebb jön hozzánk és épp kiosztja őt. Én egyelőre nem merek mondani semmit, csak hatalmasakat pislogok és próbálok minél láthatatlanabb lenni. Ilyen sem történt még eddig, hogy jelen legyek egy ilyen helyzetben. Közben elgondolkodom, hogy amúgy valahol egy nagyon kicsit sajnálom ezt a lányt, de ez az érzés azonnal szertefoszlik, amikor engem kezd el kiosztani. - Tudod, hogy kinek pofázzál kisanyám! Én már eléggé régóta itt vagyok neki, ha akartam volna, már rég megszerezhettem volna – baszki, szegény Lanről most úgy beszélek, mintha egy tárgy lenne. - Ja persze, mert ti „csak barátok” vagytok, mi? – kérdezi és mutatja az ujjaival az idézőjelet is. – Hogy te mekkora egy ribanc vagy! – Látom az arcán, hogy a féltékenység mindjárt megöli, de ez ilyen, talán én sem reagálnék másként, azonban én én vagyok, ő meg egy hülye picsa. Próbálom visszafogni magamat és nem nekirontani, hogy megtépjem, pedig a testem minden porcikájával most arra vágyom, hogy belekapaszkodjak a hajába. - Tényleg? – kérdezem affektálva a hangját utánozva. – Gondolkozz el azon, vajon miért engem választott most helyetted, oké? – zilálom, miközben vérben forog a szemem. Inkább nem fűzöm tovább a dolgot, hátrébb is lépek inkább, aztán megragadom a tequilás üveget és jó nagyot húzok belőle, alig marad az üveg alján. De legalább már nem vagyok szomjas.
Persze, ha most ezt az egész jelenetet valaki véginénézné és nem tudná, hogy Kie csak a barátom, simán feltételezhetné azt, hogy azt az eljegyzési gyűrűt már régen ráhúztam és évek óta házasok vagyunk, ami jól működik, bár még gyerek nincs. Na jó ennyire nem is fog kelleni tovább fűszerezni a dolgokat, mert ilyenről nincs szó. Talán ez az oka annak, hogy Katy nem annyira szereti Kie jelenlétét, mert vele minden annyira másabb, mint a barátnőmmel és ez érthető, hogy zavarja. De mi ezt szoktuk meg, lehet ez lesz a végzetünk és ezért halunk meg egyedül, vagyis max csak egy baráttal, ami mondjuk olykor sokkal többet jelent. Katy meg én még együtt sem lakunk, bár az tény, hogy már régen van kulcsa a lakáshoz és elég gyakran van itt, ma csak azért nem jön át, mert tudja, hogy nem érek rá, különben, most éppen kajálnánk valahol, de ez a mostani program mégis jobban fekszik. - Remélhetőleg nem kell olyan sokszor bevetnem a kamu barátnő témát, most egészen jól megvagyunk azt hiszem, bár ez megint csak az én szempontom és nem az övé, mert néha még mindig úgy érzem nem olyan nyitott ez az egész beszélgetés köztünk, de még van időnk azzá tenni. - vonom meg a vállam, mert tudom, vagyis inkább látom Katyn, hogy sok dolog zavarja vagy nem tetszik neki, és igyekszik idomulni, ahogy én is hozzá, de nem mindenben megy neki, mégis azt mondja jó így. Ahogy kie életére esik a téma inni kezd, ami megnevettet, tudom, hogy nem annyira népszerűek nála a pasik, mert fordítva nem tudom elképzelni, hogy ne kellene egy ennyire gyönyörű és okos lány egy pasinak sem. - Ez nem gáz, sokkal inkább várod az igazit, vagy legalább azt., aki a nyomába ér, szerintem ez egészen türelmes inkább. - vágom rá kapásból, mert egy percig sem akarom, hogy emiatt gáznak érezze magát. Van akinek idő kell, ő egyedül várja ki inkább, én meg eltöltöm az időt ezzel azzal, ami így megfogalmazva elég gáz, de közben meg sajnos tényleg így van, amire akkor jövök rá, amikor szakítunk, hogy nem volt más mint időtöltés. Azon azonban nagyon meglepődök, hogy váltani szeretne az életében és a régi álmait elővenni, ami szerintem nagyon menő, de azért megjegyzésem nem marad el, shizen nem tudtam a jelen terveiről, pedig elvileg a legjobb barátja vagyok és ezt nem hagyhatom megtorlás nélkül. Csikizni kezdem, ami nálunk sosem zárul be ennyivel, mint amikor kamaszo voltunk és képesek voltunk percekig egymást szivatni és addig csikizni a másikat, hogy nem láttunk a nevetéstől és a könnytől, ami emiatt kicsordult a szemünkből. Most mégis abbahagyjuk időben, már nem vagyunk azok a kisgyerekek, mégis az ölemben van és a pillanat, amit a kulcs zavar meg, szinte kérte azt a zavaró tényezőt, mert megint ott éreztem magam a kamaszkori szobámban, a tequilától túlfűtve. - Szóval ezért nem mentünk ma el enni. - hallom meg Katy hangját és felé kapom a tekintetem és észreveszem, hogy Kie és én elég félreérthető pózban ülünk a kanapén, de persze ebben nálunk semmi különleges nincs, de már érzem és hallom a szembejövő szavait Katynak. - Mindig tudtam, hogy ez a csaj nem csak barát, ilyen barátok extrákkal mi? Vagy mégis ezt mire kellene véljem? - mutogat ránk, mire óvatosan teszem le magamról Kie-t és felállok. - Fogalmam sincs miről beszélsz, már ezerszer átrágtuk Kicsim, Kiara a barátom a legjobb barátom és ebben nincsen több. Teljesen más kép van a fejedben erről és örülnék ha kivernéd a fejedből. - mennék közelebb hozzá, de elindul Kie felé kikerülve engem. - Mindig sejtettem, hogy akarsz tőle valamit, de nem veszed észre, hogy ő nem? Mégis mikor szállsz már le a rózsaszín unikornisról? - kezd eléggé elkapni az ideg, amikor valaki így beszél Kie-vel, de tudom, hogy egy bizonyos mértékig meg tudja védeni magát, sőt utána is, tudom, hogy itt mindegy mit mondok valakit megbántok.
zer százalékig biztos vagyok benne, hogy Lan csaja nem bírja a fejemet, de nekem ezzel nincsen különösebb bajom. Leginkább azért, mert én voltam előbb és én mindig is itt leszek. Gyakorlatilag csak füttyentünk egyet a másiknak és repülünk. Valami hatalmas baklövést kellene elkövetnie ellenem, hogy ki akarjam törölni az életemből és Lant ismerve olyan soha nem fog történni, képtelen lenne rá. Ahogy én is képtelen lennék bármi rosszat tenni vele. Ezek a párkapcsolatos dolgok azért kicsit olyan kellemetlen témák mindig, de korántsem annyira, hogy ide soroljam. Megvan a maga élete, nyilván akar magának párt. Csak kicsit megnehezítem a dolgát azzal, hogy package deal vagyunk és engem is kap vele együtt, még ha nem is kell gyakran látnia engem, mindig ott lesz a tudat, hogy Lannek van egy lány barátja is, az pedig bizalmatlanságra adhat okot. Teljes mértékben tisztában vagyok ezzel, én is átélem ezt, csak a srácok sokkal lazábbak és nem foglalkoznak annyira Lannel, meg sokszor el sem jutok odáig velük, hogy egyáltalán szóba kerüljön, vagy bemutassam őt. Lan szavai hallatán megvonom a vállam, mondván ja biztos, ja nem tudom, ja tök mindegy, nem is érdekel a csaj igazából. Egy hangyányi aggodalom van benne a piálás kapcsán, de mivel felnőttek vagyunk, mindketten tudjuk, hogy mi az a mérték, ha meg véletlenül megcsúszna a talaj a lábunk alatt, akkor itt lesz a másikunk, hogy segítsen. Nyilván nem én leszek az kettőnk közül, aki szétcsúszik majd, de ez titok. Amikor átöltözöm és bedobom az eljegyzés témát, látom, hogy kellemetlen témát feszegetek. Na ja, gondolom, a szülei is gyakran bombázzák ezekkel a kérdésekkel. Én meg mivel még nem volt egy normális kapcsolatom sem, semmit nem tudok a témáról, hogy mikor van itt az idő. Fél év azért már egész hosszú idő, legalábbis szerintem. - Jó, oké, csak kérdeztem – engedem el a dolgot, erről a csajról kicsit többet beszél, meg már láttam is, na gondoltam, akkor lehet, hogy már a következő lépcsőfoknál járnak. - Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Ha kell kamu barátnő, én itt leszek – mondom, majd egy kicsit elgondolkodom, mert lövésem sincs, hogy mit mondjak a kérdésére. Tök gáz vagyok. Szerintem én alkalmatlan vagyok bármilyen párkapcsolatra, vagy nem tudom. Inkább iszom is egy nagy kortyot a drága nedűből, hadd oldja a gátlásokat és csináljon jobb hangulatot. – Velem? Ja, hát semmi különös – húzom el a számat, miközben rápillantok. – Volt néhány, de semmi különös, el sem jutok velük odáig, hogy bemutassam őket. Gáz vagyok, tudom – folytatom és lesütöm a szemeimet az ajkaimat pedig lebiggyesztem. Hát, ez van, nincs mit szépíteni a dolgon. Mindegyikben keresek valamit vagy valakit és ha nem találom, akkor már nem felel meg és lapátra teszem. Meg amúgy sem lenne időm randikra járni meg ilyenek, folyton dolgozom vagy pedig fellépés van. Most nagyon élem a fellépéses dolgokat. - Lehet, hogy egy sima énektanár is elég lenne amúgy, de nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok – mondom a sulira vonatkozóan. – Ugyan miért felejtkeznék meg rólad, hm? Pont rólad… - forgatom meg a szemeimet a hülye szövege hallatán. Tény, hogy erről nem igazán beszéltem vele eddig, valahogy ez a fejemben zajlott le, meg Levijal, amikor pár hete beszéltük, akkor valahogy szöget ütött a fejembe a gondolat és azóta sem tudtam kiűzni onnan. - Nem rég, és ööö nemtom… most mondom – nevetek rá. – Nincsen titkos életem, ne beszélj már zöldeket – magyarázom, de már alig tudok beszélni, mert irtó csiklandós vagyok, és ahogy elkezd csikizni, kezeimmel próbálom megfékezni de végül is nem annyira sikerül és az lesz az egésznek az eredménye, hogy az ölében kötök ki. – Hát izé… - mondom és az arcát fürkészem majd egy belógó hajtincset hátrasöprök az arcából. Jó ég, mit csinálok már megint...
Nem tudom hogyan válogatom meg a csajokat akik megmaradnak mellettem, talán van egy zsánerem, vagy csak kedvelem ha valaki nem ostoba és nem hajt a pénzemre, amit szépen összeszedtem az évek alatt. Azt nem tudom, hogy Katy kedveli e igazából Kie-t, mert nem nagyon szeret róla beszélni, vagyis nem szoktunk róla beszélni, mert sokkal inkább hanyagoljuk, mert megint attól félek, hogy falba ütközünk és kedvelem Katyt, nagyon kedvelem, nem akarom, hogy emiatt elcsússzon a kapcsolatunk. Amikor találkozott Kie-vel nem láttam rajta, hogy ellenszenves lenne neki, de sok minden leolvashatatlan egy női arcról ha azt maga a nő nem akarja, és így nehezen jövök rá mit gondol igazából, meg nem is mondja. Nem tudom miért annyira sarkalatos pont minden kapcsolatomban Kie-vel való viszonyom, mindenkinek vannak barátai csak éppen nekem a másik nemből és soha nem fektettem meg, csak egy csók volt, amire mindketten elég élénken emlékszünk, bár erről nem szoktunk beszélni, mindketten tudjuk. - Szerintem bír téged, csak nem találkozunk olyan sokat, hogy ezt kiderítsük. - vonom meg a vállam bizakodva, hogy azért ne írja le ő sem Katy-t, mert ha kölcsönös a nem kedvelés a már szinte visszafordíthatatlan, de persze Kie arcáról le tudom olvasni, hogy kiről mit gondol, már azelőtt, hogy kimondaná. Elnevetem magam azon, hogy engedélyt ad az italozásra, de ismer és tudjuk milyen következménye volt anno is, de ez most nem fog megtörténni, akkor még pattanásos kis kamaszok voltunk és éppen tüzelt bennük az ösztön, hogy szexelni kell, de nem egymással, az csak úgy kijött. Persze megfordult a fejemben, elég sokszor mi lett volna, ha ott tovább megyünk, de nem tettük meg, így felesleges is rugózni rajta aza múlt és most arra koncentrálunk, hogyan rúgjunk be kellően, velem az élvonalon. Megkapja a pólót, azt hittem jó fejnek hisz és következetesnek, de hozzámvágja az eljegyzés kérdést, amitől szinte feláll a szőr a hátamon, nem szeretem ha ennyire belemegyünk az életem ezen részébe, mert nincsen jelentősége most egy papírnak ebben az egészben, amiben élek, és szinte alig vagyunk még együtt Katy-vel, vagy nem tudom, hogy ezt mennyire kell mérni, de ennyi még nem elég a térdelés részéhez a kapcsolatnak, nekem legalábbis nem. - Öt hónap? Ha a te kapcsolataidat nézzük, valószínűleg soknak hat, de ha az enyémeket akkor nem, ez egy egészen átlagos hossz és sajnos nem is nagyon szoktak sokáig tartani, de meg kell találni valahogy az igazit, és nem tudom, hogy ő lesz e az, ezt még talán kora is firtatni. - el is akarom engedni a témát, így belekérdezek az ő ezen életébe, ami mindig sokkal izgalmasabb, hol van valaki hol nincs, de nagyon megismerni egyiket sem tudom. Nem tart olyan sokáig, ami nem is tudom miért van, Kie gyönyörű, okos, és nagyon kedves ha akar és el lehet vele beszélgetni, minden érdekli, és csodás hangja van. Lehet elfogult vagyok, de ha nem lenne a kapcsolatunk olyan, amilyen, akkor lehet megkockáztatnám, hogy randira hívom. - A csajom vagy, csak ezt ne Katy előtt mond, már nem egyszer voltál a kamu csajom, szóval, ez már rajtad ragad, de a gimihez képest az még egy kicsit komolyabb, ott nem lehet ilyet bemesélni, mert a felnőtt ösztönök súgnak nekik ezt azt és tudod ami bennük van azt próbálják rám tukmálni, szóval igen mi van veled pasi fronton? - nem hagyom annyiban, mert erről keveset beszélünk, meglehet, hogy nincs miről, de egyszer meg akarom majd érteni miért. Hirtelen és meggondolatlanul iszok bele az italba, ami marja a torkom és a szavaira szinte odadobom neki, csak tőlem messze, mert hirtelen bele sem gondoltam, hogy ez ennyire erős tud majd lenni, de az. - Szóval a Juilliard? - nem lepődök meg tehetséges és én csak támogatni tudom, hogy fejlődni akar. - Majd ha híres leszel utána ne feledkezz meg rólam jó? - kérdezem de talán nem adok elég figyelmet annak, amit mondott. - De mikor jelentkeztél te oda, és erről miért nem tudok? Csak ninc egy titkos életed, aminek nem vagyok a része. - csikizem meg, kicsit azért mégis kíváncsian, mert eddig erről nem volt tudomásom, tudtam, hogy egyszer tervben volt, de a mostani terveket nem tudtam.
éha eszembe jut, hogy mi lenne, ha egyszer átlépnénk azt a határt, amit barátságnak hívunk, de aztán meggyőzöm magam, hogy tök felesleges ezen agyalni, mivel Lan-nek többnyire mindig van csaja, de olyan lehetetlen helyzet is volt már, hogy nekem volt valakim, neki meg éppen nem. Na azért az eléggé ritka, hogy nekem van valakim, nehezen tudom megtartani a srácokat. Lehet, hogy én tök alkalmatlan vagyok az egész párkapcsolat-dologra. Szerintem még nem is szerettem egyiket sem soha olyan igazi rózsaszín ködösen, de igaz, hogy nem is nagyon volt erre idő. Viszont imádok ezzel a lököttel lógni. Abban biztos vagyok, hogy őt viszont nagyon szeretem, azt hiszem, ennél jobban már nem is lehetne, bármit megtennék érte, és tudom, hogy ő is értem. Ilyen az is, hogy lepattintja a csaját, mert nekem épp valami bajom van. Vagy épp nincs. Le sem tudnám tagadni, hogy mennyire jó érzés ez, hogy mindig győzök. De egyszer majd jól pofára esek, már készítem fel magamat, nem lesz ez mindig így, gondolom. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, ha Lan velem iszik, de végül is felnőtt férfi, el tudja dönteni. Én maximum egy jót fogok röhögni rajta, ha a wc-t öleli, mert visszaköszön majd a pia. Elmosolyodom erre a gondolatra. Nyilván fogom a haját még ha csak képtelesen is. - Szerintem így sem nagyon kedvel – sütöm le a szemem zavaromban és mosolygok közben aztán inkább elindulok a nappali irányába. Egyik sem kedvelt még igazán, de ez az érzés többnyire kölcsönös. A tequila meg a bor pont jó is lesz nekem ilyen sorrendben, nem adok olyasmire, hogy pohár, tökéletesen megfelel nekem az üveg, akárcsak tini korunkban. Akkor is többnyire magam vedeltem be a piát, nem csinálok én ebből problémát. – Hm, izgalom mindig jöhet – vigyorgok Lan-re. Csak ne toljuk túl. De lehet, nem kellene ezeken a dolgokon izgulni, minden csak úgy megtörténik, aztán kész, majd sodródom. – Akkor saját felelősségre ihatsz a saját piádból, hát jó – egyezek bele végül. Amúgy is tök aranyos, amikor spicces, akkor egy kicsit kevésbé komoly és racionális, a pia tök jól oldja a gátlásokat is, hát igen, ezt tapasztaltuk már. A kérdésére csak egy cinkos mosollyal válaszolok, mindketten nagyon is jól tudjuk. Bárcsak elfelejthetném, de nem megy, teljesen élénken él bennem a csókja, és számtalanszor eszembe jut, hogy milyen jó lenne megismételni. De túlságosan is szeretem ahhoz, hogy belevigyem a rosszba, hogy arra vegyem rá, hogy megcsalja az éppen aktuális barátnőjét. Ugyanakkor ezen lehet, hogy túl tudnám tenni magam egész hamar… Elégedett vigyor ül ki az arcomra, amikor megpillantom nála a ruhákat. Annyira jó, hogy még mindig megvan ez a póló. – Köszi – mondom, majd mintha a világtermészetesebb dolga lenne, elkezdek vetkőzni, hogy az utcai ruhát lecseréljem a kényelmesebbre. Közben figyelem, hogy beszél a csajáról meg az el-nem-jegyzésről. Először a felsőből bújok ki. Nyilván nem vagyok ám meztelen, van rajtam egy fekete melltartó, így most sem látszik több belőlem, mint máskor, Lan meg már látott így eléggé sokszor. Aztán a nadrág jön, de mivel a póló akkora rám, mintha ruha lenne, így alul nem látszik belőlem semmi. A boxer talán egy kicsit nagy, de elmegy. Ah, így már sokkal kényelmesebb. - Jó, hát mit tudom én – vonom meg a vállaimat. – Olyan soknak tűnik, mintha egy örökkévalóság óta lennétek együtt. Az öt hónap még nem sok? Amúgy meg nem kell leharapni a fejemet, na – nyúlok a kezéért, hogy oda húzzam magam mellé a kanapéra. Látom, hogy zavarja a kérdés, gondolom a szülei is gyakran bedobják, hiszen a családalapítás meg minden lassan időszerű lesz. Vagy nem tudom… gőzöm sincs. Nekem eszembe sem jutott még ilyesmi. – Hát mondd nekik azt, hogy én vagyok a csajod, aztán kész – javaslom a megoldást, hiszen én vagyok a kamu csaja, miért ne lehetne ezt mondani, nem? Majd nagy szemekkel figyelem, hogy meghúzza a tequilás üveget. Huh, ez az este tényleg izgalmas lesz így. – Hagyjál nekem is – mondom, majd elveszem az üveget tőle, hogy én is igyak belőle. Az első korty mindig veszettül mar, aztán a többi később már nem olyan vészes. - Amúgy, azt akarom elmesélni, hogy a Juilliard-ra fogok járni, hogy zenét tanuljak… meg még nem tudom miket, de tök izgi lesz – jelentem be izgatottan. Mivel anno nem jártam egyetemre, mert a szüleim üzleti suliba akartak küldeni én meg nem akartam, így végül cukrásznak álltam, mert az érdekelt. A zene is, de azt nem engedték a szüleim. De most már felnőtt vagyok, magam dönthetek az életemről és így már tökéletesen túlszervezett lesz, abban biztos vagyok. Még kevésbé lesz helye benne pasinak. Vagyis egynek mindig lesz, másiknak nem feltétlenül.
Sok ember akar olyan barátságot vagy csak vágyik rá, mint a miénk, de a gimis barátságok a mai világban olyan könnyen kopnak és nem marad utánuk más csak az évkönyv és egy csomó emlék, amikor vagy menő volt az ember, vagy nem és a második annyira nem volt jó. Mi Kie-vel nem is tudom hova vagyunk besorolhatóak, vagyis voltunk, olyan mindegyikben elvoltunk, nem voltunk klikkekhez igazodva, mert mi magunk voltunk egy klikk, ahogy ma is. Képesek vagyunk kizárni bárkit még ennyi idősen is ha megtárgyalni valónk van, legyen szó az a tulajdon elméletileg szerelmünkről, vagy legalábbis a másik felünkről ebben a pillanatban. De még mindig kérdés, hogy tudok e úgy tekinteni másra aki nem Kie, mármint oké köztünk soha nem volt semmi, csak az az egy csók, amit még mindig az agyamban van szinte beleégett és nem tudok nem rá gondolni azonnal, amikor meglátom Kie-t, de barátok vagyunk ehhez méltóan viselkedünk és már én túlléptem azon, akkor valóban megmozgatott valamit, talán csak az ital okozta ezeket az emlékeket, nem tudom, de már sosem fogom megtudni. Örülök, amikor megjön, magamhoz ölelem apró testét, és megint azzal viccel, amivel én is csak fordítva, szerinte én növök, de igazából csak ő nem ért utol. Hamar indulok el a konyha felé, hogy elővegyem az italt, hogy megtudjam milyen alkalomból fogunk inni, de amikor mindkettőt mondja kikerekedik a szemem, vagy nagy a baj, vagy csak nagyon ki akar rúgni a hámból, ami nem annyira fura tőle, tőlem már sokkal inkább, de megvonom a vállam és viszem neki. Nem én fogom elrontani a kedvét azzal, hogy lelombozom. - De fogod a hajam, ha a WC-ben végzem, mert most veled tartok. - mondom neki magabiztosan, de az első pohár utána majd újra átgondolom én azért ezt. - Azt hiszem akkor nem kedvelne, én azt mondtam neki vészhelyzet van, vagyis utaltam rá, mert egy elég régen tervezett programról mondott le miatta, de ő is tudja szerintem, hogy te vagy itt, bár nem mondtam neki. - vakarom meg a tarkómat kicsit idegesen. Nem szoktam annyira mondani neki, ha Kievel van dolgom, nincs vele baja, de látom, hogy neki sem annyira jön be ha lemondok egy randit Kie miatt, pedig ő előbb volt, mint bármelyik csaj. A kanapéhoz sétálva elveszi az üvegeket, de pohár nem kell neki hülye is voltam, hogy hoztam, már tudhatnám, hogy ilyenekre nem ad, meg mondjuk tényleg felesleges. Talán megszoktam a fényűzést és ennyire a fejembe szállt, pedig régen én is ittam üvegről a tejet max mert a piát nem bírnám onnan. - Szóval azt akarod, hogy én ma józan maradjak és ne legyen semmi izgalmas az esténkben. Unalmas öregek lettünk Kie, ha azt gondolod, hogy ma kólával ünnepelek. - csak egy kis biztatás magamnak és neki, hogy ne nézzen ennyire papucsnak ilyen téren, még akkor sem ha tudom, hogy az vagyok. - Miért mi volt? - kérdezem ártatlanul pillázva rá, de pontosan tudom, hogy mi volt, de jobb nem emelgetni mert most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ez jó ötlet lenne. Lehet sosem lesz pillanat erre, mert túl kínos, túlságosan egyértelmű és az sem lenne könnyebb. Kérdésére felállok, és besétálok a vendégszobába, ahol egy szekrénybe vannak a cuccai, hoy Katy ne akadjon ki, hogy mindig az én cuccaim között tartom az övét is, egyszerűbb, de amióta barátnőm van ez annyira nem kivitelezhető és érthető is. - Hozom várj. - nyúlok be a szekrénybe és kiveszek egy boxert is, ami talán nagy is lesz rá, de nem baj ameddig kell kibírja. Ledobom mellé, majd egy kicsit megfagyok a kérdésére. - Nem, nem kértem meg, talán 5 hónapja, hogy együtt vagyunk Kie, nem annyira érzem, hogy ezt ennyire el kellene sietni. - válaszolok idegesen, mert a szüleim elvárásától függetlenül én nem tudom magamat férjként vagy apaként elképzelni, távolinak tűnik. - És neked már akadt végre valami normális pasi, mond, hogy legalább végre bemutatsz valakit és nem kell mindenkinek magyaráznom miért nem megyek rád, mert így, hogy nincs pasid van egy komplett tanakodó munkatársam, akik nem értik, miért nem vagyunk együtt. Tudod rájöttem, hogy a munkahely olyan, mint a gimi. - nevetek fel és a számhoz emelem zavaromban az egyik üveget, és mintha víz lenne benne húzom le, de persze, hogy tequila nagy dózisban.
Kezdőlap
