- Ouch! - vágok egy sértett grimaszt válaszára, ami olyan magabiztosan üt, hogy rájövök, hát igen, tényleg kár a gőzért. Szóval szem forgatva, vállat vonva ráerősítek. - Oké, ez mondjuk tényleg így van...
Amiatt sem aggódtam, hogy ilyen kis hisztis. Tényleg mindig az volt, de azért meg lehetett nyugtatni egy kis seggbe kukival. Ha pedig Rose nem tört volna ránk a legrosszabbkor, szerintem cumi helyett meg is kapta volna a kis maki a magáét hátulról. Így meg... be kellett érnem azzal, ami volt. De nem gáz. Igazából még ezt is nagyon élveztem. Hát még ő. Szeretem nézni, ahogy a másik a kezeim, vagy számban éri el a kellő keménységet és persze élvez el. Főleg azokat a kéjes pofikat szeretem bámulni, főleg a kis makiét. Igaz, erre most nem volt lehetőség. Ellenben remekül eltudtam képzelni, milye arcokat vághat, erőteljesen leplezve minden reakcióját, amit odalent műveltem vele. Milyen kis vörös lehetett már az elején a feje. Jó érzés volt. Piszkálni és kényeztetni is. Ráadásul még mindig olyan finom, mint régen volt.
Nem tudhatok pontosan mi járthat a távozó nő fejében, bár meg lehet, pont amiatt, mert zavarban van, végül nem szól senkinek. Sőt a nagyobb asztalról is elfelejt szólni. Engem viszont zavart, hogy a huncutkodás utáni vegyes érzelmek végett, hoppon maradtam. Mármint... ez gondoltam, és őszintén szólva gőzöm sem volt, hogy próbálja rávenni, akár csak arra, hogy használatba vehessem kicsi kezét. A kényelmetlen gatyámat, és a fejemben egymás után megjelenő elég perverz fantázia képzelgések miatt pedig kénytelen vagyok elpoénkodni a dolgokat. Az hogy mindeközben benne mi zajlott le... álmaimban sem gondoltam volna... És szerintem más sem.
A pofon hatására oldalra fordítottam a fejem, de különösebben nem hergelt fel vele. El is mosolyodtam, mert azt gondolom ez kellő megerősítése volt, annak, amit mondtam. Persze titkolja csak, attól még igaz. Legalább is azt gondoltam titkolni fogja... Már nevetve fordítottam volna vissza fejem, hogy erre is tegyek egy poénos megjegyzést, mikor felugorva nekiesett a gatyámnak. Nem egyszerűen meglepődtem, szóhoz sem jutottam. Nagyokat pillogva néztem a világgá repülő gomb után. Tyű! Pedig aztán én is egy vadállat vagyok... Uhm... vagy ez most bosszú? Kis híján belepirulok, ahogy szarakodás nélkül lerántja az alsó ruházatom úgy ahogy van, a merevségem pedig úgy tiszteleg előtte, mint egy hű katona. Hát azért... nem olyan kicsi Roman is emlékszik még rá mi a jó neki. Lökése nyomán rá is seggelek az asztalra, kis híján el is terülve, de kezeimmel még meg tudom támasztani magam. Szeretném látni, milyen kis ügyetlenül babrál majd a játékszerrel, bár már pusztán arra a néhány rántásra is néma nyögés hagyja el szám. Szó szerint nála az irányítás, szóval nem is pimaszkodom addig. De a megjegyzése azért megmosolyogtat. Szóval érdekli mit gondolok róla?
- Sose gondolnám, hogy önz... áh-zta rohhadth! - formálódik át egészen másfélévé a mondat másik fele, ahogy ajkai ölelésében, még a tarkóm is libabőrös lesz, miközben először olyan feje vágok, mint, aki beverte volna nagy lábujját az asztal szélébe, aztán ahogy az ingerek szétterjednek, úgy emelkednek meg szemöldökeim is, míg izmaim már most befeszülnek.
- Uhh... ohkéhs... jóóh... nyuhgih... - nyögdöstem, ha nem is hangosan, miközben próbáltam már most nem elmenni. Meg hát úgy volt, hogy majd élőben nézem, hogy jól az eszembe véssem, amikor a rendőrségen először lecuppantott, dehát nem tudtam nem a pillanatnak élni. Szóval széép lassan, fokozatosan, ahogy alaposan megkedveltette magát a makkommal, én lefolytam az asztalra, széttárt karokkal, próbálva elharapni nyögéseim alsó ajkamba harapva.
- Ehz bihtosan... csahk... áhlmodom... - nyögöm halkan, még a maradék figyelmemmel felfogni ép ésszel mi is történik. - Óhh, anyáhm... - nyüszörgöm, rámarkolva bármire, ami épp kezem ügyébe kerül. Nem bánom, és soha nem is tenném szóvá az én kis drága Jujumnak, de melyik pasi ne szeretné, ha valaki a szájába venné...? Julian viszont erre még nem határozta el magát. Én pedig sose hozom fel, mert azt gondolom, azért még nem érzi magát olyan magabiztosnak szex terén. Ha pedig sosem lenne rá hajlandó se haragudnék meg rá. Ő ilyen. Én pedig így szeretem. De attól még a kis maki mindig is profi mód művelte a dolgot. Szóval jah... minden kibaszott percét kiakartam élvezni. Egyszer, valami elképesztő lusta mód megpróbáltam elérni a haját, de odáig nem értem el, csak a hasamig. Mire pedig elértem volna másodjára, megéreztem, hogy az a bizonyos animációs lázmérő elindul fel-felé.
- Ohké... nah... jóh... kicsit... lahssíts... - akadozik kérésem, ahogy hol homlok ráncolva, beharapott ajakkal, hol felső ajkam nyalogatva, fájdalmas képet vágva, próbálok kitartani. Ha nem lassít le, még az előtt elkezdek spriccelni, hogy szólhatnék. Ha lassít... nos... akkor sem tudom már visszatartani, max egy-két perccel. Hát ennyit az önmegtartóztatásról.
Nem is nagyon kelek fel, max, míg tart, kicsit elemelem magam az asztaltól és úgy töltöm meg a száját, vagy ahova épp hagyja. Utána szépen visszaereszkedem, behunyt szemekkel, elégedett széles mosollyal, hangosan szuszogva, vörös fejjel, mint egy túl jól lakott ovis, aki mentem bealszik. Mert, hogy legszívesebben fel se kelnék onnan. Pedig aztán nem egy kényelmes fekvő hely. De még őt is magamra húznám, átkarolnám nyakánál, hogy ne tudjon elhúzódni és vele takarózva szunyálnék egy jót...
- De kár, hogy csók már nem jár a befejezésére... Pedig az milyen önzetlen volna... - jegyzem meg hangos gondolatként, mintha azt gondolnám ő meg sem hallja, miközben genyó módon arra célzok, hogy halló, neked pofázok, gyere és smacizz már le.

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: NYPD

Alastair;Roman

You're the devil in disguise

Outfit | Music: American Idiot | Place

+18
- Hát. Igen - feleltem köntörfalazás nélkül. Olyannak tűnt. Nem is kicsit. - Én mindig ilyen "hisztis" vagyok - válaszoltam egyszerűen, hiszen alapból ilyen beállítottságú voltam. Mindig hisztisebb voltam az átlagnál, bár én nem tartottam magam hisztisnek, csak vállaltam az őszinte reakcióimat.
Mit mondhatnék, ami ezután jött ínyemre is volt és nem is. Alapból utáltam a helyzet gondolatát, talán jobban meg tudtam volna barátkozni vele, ha más szituációban történik és nem az irodában, ahol ráadásul más is jelen van. Ez így nem volt túl jó. Még ha el is ment a lány, akkor is... ki tudja mit gondol most rólam az adott reakcióim miatt. Mi van, ha rájött mi történik? Mi van, ha ezt elmondja? Rögtön kirúgnak az első napomon? Csak nem!
Oké, utáltam a helyzetet, igen, de mégis... mégis élveztem. Egyszerre utáltam, hogy ezt teszi velem az irodámban, de egyszerre imádtam is. Nehéz lett volna elmagyarázni, de annyira vegyes érzések voltak bennem, főleg, mert elképesztően hozzáértő volt én pedig kiéhezett is, amit magamnak sem ismertem volna be.
Még a "fenyegetésemet" is képes volt perverzre lefordítani. Ez milyen már? Megszállott egy ipse lehet. Biztos voltam benne, hogy egyébként érti mire célzok, csak magasról tesz rá. Rá vallana. Csak a saját kis világa érdekli, a saját elképzelései, saját akarata. Ő már csak ilyen.
Mogorván hallgattam a szövegelését, noha mélységesen bosszantott az az önteltsége. Valahol tisztában voltam vele, hogy nem lesz tőle nyugtom, ki fogja erőszakolni a következőt és tovább akar majd menni, mindent akar majd, amit csak lehet és aztán még nagyobb lesz az önbizalma, még nagyobb lesz az arca, hogy ezt is sikerült elérnie. Ó nem, nem adom meg neki a lehetőségét, hogy még nagyobb arca legyen! Nem! Önként fogom megtenni és nem hagyom neki, hogy ő domináljon le és legyen még önteltebb, beképzeltebb, hogy azt érezze még valakit meg tudott szerezni nagy küzdelmek árán. Nem leszek az öreg halász cetje, aminek a szálkavázát kiteheti a falára. Én magam fogom alávetni magam, nem fogunk harcolni, nem leszek trófea!
Egy váratlan pillanatban adtam neki egy pofont és rászóltam.
- Fogd be végre! - mondtam és felálltam a székből, majd egy gyors mozdulattal kibontottam az övét és úgy szétrántottam a nadrágját, hogy a gomb is lerepült, majd letoltam róla alsóval együtt és rálöktem az asztalra, aztán ráfogtam férfiasságára és rántottam rajta párat.
- Nem akarom, hogy önzőnek gondolj! Csak aztán ki ne tépd a hajam élvezetedben! - leguggoltam elé és már vettem is számba szerszámát, nyelvemmel köröztem makkján, majd mozgatni kezdtem a fejem.
   

Úgy nézek ki, mint, aki nem tud magára vigyázni? - kérdek vissza egy félmosollyal, kissé sértett hangnemben. Oké, én se gondolom komolyan a kérdést. Pláne, mióta Juju az életembe csöppent.
- Ójaj, ez nagy hiba, viszont megmagyarázza miért vagy ilyen kis hisztis... - somolygom babrálva a hajával, amit a végén jól össze is kócolok. - Pedig, ha néha lenne társaságod, vagy magadhoz nyúlnál, már is nem volnál ilyen kis... zabszem seggű... - vigyorodom el, mert jobb hasonlat most nem jut az eszembe, ám tekintve kis nyüzüge testét, és kiszolgáltatott fejecskéjét, tökéletesen illik rá. Még az újonc kis genyók is élve felfalnák... még szerencse, hogy itt vagyok.
Komédiás pillanat lehetett külső szemlélőként, ahogy odalent dolgoztam rajta, miközben ő próbált jó pofit vágni a kellemes beszélgetéshez, pláne mikor már odalent is látványosan élvezni kezdte. Más esetben biztos szét is röhögöm magam, ha egy moziban kéne kukorica mellett néznem a kis lökét, de ha van kamera az irodájában a ránk leső sarokból, azt is szívesen visszanézem. Szépen, lassan felvezettem a dolgot, de utána csak annyira fogtam vissza magam, hogy a nő ne fogjon gyanút. Az más kérdés, hogy én is megkeményedtem közben... kit akarok átverni... már akkor nagyban a folyamat közepén voltam, mikor belépve megláttam. Hát igen... ez a fránya tavasz... Annyi helyem viszont nem volt, hogy magamat is ellássam, meg őszintén szólva nem is bírtam volna kussban végig csinálni.
- Ó, természetesen! - bólogatott segítőkészen Rose, hisz eme információt ő is továbbíthatja majd, és így előbb tudnak intézkedni. Én meg utána akár be is kuckózhatok ide néha napján, ha ennél is nagyobb helyem lesz. Mindenesetre Rose is érezte, hogy ennél többről van szó, bár egészen más dolgok jutottak eszébe, és aggodalmasan figyelte tovább, ahogy a kis harapdálni valóm kitölti az utolsó papírokat is.
Egyszerre volt édes és bosszantó, hogy ilyen hamar megkeményedett, mert egyrészt ez azt jelenti, hogy tényleg nem sokszor volt ilyesmihez lehetősége - azontúl, hogy én meg állati profi vagyok... - másrészt pedig azt jelenti, hogy előbb el is megy. Ez nem jó, mert azt gondoltam a kislány távozta után majd együtt, tudod... tili-tolival. Viszont legalább látom mennyi akarat erő van benne. Alig bírtam visszafogni túl jókedvem, miközben azért el is tudtam volna olvadni, hogy remegtek lábai, amiknek egyikére rá is simította, elengedve labdáit, bár kétlem, hogy ez megnyugtatta volna. Ha nem szívogattam volna meg makkját, vagy toltam volna le keményedését torkig, talán nem kínlódott volna, dehát ilyen opció ugye nem volt.
Szegény titkárnőnk látva a kis gumicsontom furcsa reakcióit, a talán homlokán megjelenő verejték cseppeket és a hangjából is kiérződő kényelmetlenséget, jobbnak is látta tovább állni. Egy gyors köszönés közben ki is viharzott. Én pedig, amint meghallottam az ajtót becsukódni, átkaroltam két kezemmel derekánál, közelebb hajolva ágyékához és mivel, hogy érezhetően már így is a vége felé járt, simán felvehettem egy gyorsabb tempót is. A hangja? Zene volt füleimnek. Főleg mikor ténylegesen nyögésekbe kezdett. Szemeim forgatva még én is belenyögtem a cumiba, szám szélén meg folyt ki a nyálam miatta. Imádtam, ahogyan lereagálta az egészet, csak annyit bántam belőle, hogy nem volt lehetősége a sörényembe markolni, mikor elélvezett. Felnéztem, mikor elkezdett spriccelni, aminél minden spricc után próbáltam nyelni, mielőtt megfullasztana a mennyiséggel, viszont sokat nem láttam belőle, mert egyrészt takarásban volt, másrészt a végén rá is dőlt az asztalra. Amíg még érzékeny volt odalent, kiélveztem a pillanatot, meg, hogy ott reszketett szegényem, és lenyalogattam a rajta maradt cseppeket, illetve nyomta egy cuppanós csókot a finomsággal megajándékozott kis lyukra. Utána viszont ténylegesen békén hagytam kicsi Carvert, nehogy a végén behisztizzen és véglegesen kifárasszam. Elvégre holnap is lesz nap és szüksége lesz az energiára...
Hogy ki bújjak az asztal alól, elkellett tolnom kicsit székestül, hogy feltudjak térdelni, így ő meg kénytelen volt felkelni az asztalról, amiben még én is segítettem, ha úgy volt, és ingjébe markolva döntöttem hátra a székben.
- Óóó, ez nagyon jól hangzik... bár te sose voltál az a másokra élvezős típus... - piszkálódtam kicsit, miközben kihasználva az orgazmus okozta pillanatnyi bágyadtságát ujjaim hajába fúrva fésültem hátra, aztán töröltem meg homlokát, ha nedves volt.
- Látom a szemeidben... ó, igen, tudom, tudom... A szex olyan, mint a drog... függővé tesz, ha túl jó a partner... Hiányozni fog neked is... keresni fogod a lehetőségét, hogy megismételd, és leszel olyan butus, hogy napokig kínlódj, ahelyett, hogy szólj nekem már holnap, hogy dugni akarsz itt és most... - tárom fel lehetséges jövőjét, bár aztán ki tudja. nagy ritkán futok bele olyanokba, akit akkor sem hozott lázba a dolog, és azután se. De mondjuk tekintve rekord idejű elélvezését, szerintem ő nem ezek közé fog tartozni. Ha csak időközben nem kapott erőre, hogy lecsapjon a földre, én aztán nem fogtam vissza magam a tapizásában. Igaz, egyenlőre gőzöm sem volt róla, hogy vegyem rá, hogyha a szájába nem is, de kézbe vegye az én problémám is. Kellemetlen... Viszont, amíg itt van, a saját kezemmel nem megyek túl sokra.
- Ugye, hogy nem is volt olyan rossz...? Más körülmények közt még jobb volna... - nyalok végig alsó ajkaimon, szinte szerelemittasan figyelve, azt a kielégült képét. Ne mááár... még is melyik heteró ne válna ettől buzivá...? Hát még ha pucér is lenne...

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: NYPD

Alastair;Roman

You're the devil in disguise

Outfit | Music: American Idiot | Place

+18
- Ki mackó? - kérdeztem vissza elképedve. - A King Kong találóbb. Csak vigyázz, nehogy beleszoruljon a fejed a mézes bödönbe, mert nem lesz több szamócaszedés - intettem óvá. - Sajnos a kezeim be vannak programozva, hogy csak vizelésnél és öltözésnél csatolják ki. Ezt a programot még te sem tudod felülírni - vontam vállat, aztán megjelent a felmentő seregnek nem nevezhető titkárnő, aki ugyan késleltethette volna az elkerülhetetlen, de Roman még várakozni sem volt hajlandó, türelmetlenül munkához látott odalenn. A fene vinné el.
Próbáltam odalenn a lábaimmal védekezni, hogy hagyja abba, de mikor beleharapott a combomba ez a félnótás feljajdultam és még az íróasztalba is belerúgtam, de Romanben még így sem sikerült kárt tennem, nem találtam el. Szerencsére nem volt durva, de akkor is megéreztem, így már annyira nem is akartam ellenkezni, ellenben az asztal alatt megsimogattam a lábam.
- Elnézést! Csak begörcsölt a lábam egy kicsit. Nehezen férek itt el a hosszú lábaimmal, majd kérnem kell egy nagyobb asztalt - mentegetőztem gyorsan, mielőtt még a lány gyanút fogna, hogy valami zajlik odalenn.
- Annak örülök, találkoztam is vele reggel, nyoma sincs már rajta, hogy meg akarták ölni. Szerencsés csillagzat alatt született - ami Romanről nem mondható el, mert ha ez a nő elmegy, felszerelem a hangtompítót és fejbe lövöm.
A helyzetemen az sem segített, hogy ez a gorilla odalent miket művelt és, hogy mennyire izgalomba hozott, mennyire élveztem, amit művelt annak ellenére, hogy agyon tudtam volna verni ezért a húzásáért. Csak azon idegeskedtem, hogy Rosenak ez ne szúrjon szemet. Mit gondol majd rólam, ha megsejti mi történik? Hogy már első nap lecumiznak itt a "szeretők"? Nem menne túl jó hírem az NYPD-n.
Igyekeztem minden jelet elfojtani, ami arra utalna, hogy éppen történik valami, próbáltam ura lenni a testemnek, holott igen csak hamar sikerült megkeményítenie és ami utána jött. Kínkeserves erőfeszítés volt nem hangot kiadni, nem mozdulni, nem grimaszolni. Egyedül lábaim mozogtak és rángatóztak, remegtek visszafogottan, de ezt a nő nem láthatta.
Hát az a valaki már az ölembe pottyant. Pontosabban az asztalomra, majd az asztalom alá süllyedt, de se nem jó barát, se nem remek kolléga, sokkal inkább egy idegesítő kolonc. Ilyen az én formám. Kinek mit adott a sors.
Kitöltöttem neki egy nemleges válasszal az utolsó papírt is. Még csak az kéne, hogy Romant elővegyék zaklatásért. Nem akarnám én bemártani, bepanaszolni, hogy aztán eljárás induljon ellene. Sose tennék olyat. Én magam fogom érte agyonlőni.
Miután Rose távozott, már elkezdtem szuszogni, egyre erősebben, fel is nyögtem, majd hangosan hangosabban és az asztalra csaptam, rámarkoltam a szélére. Már nem igen tudtam magam türtőztetni, főleg, hogy egyre jobban közeledtem a végéhez és nem is kellett sok, még pár mozdulat után hangosan nyögve, megfeszült karokkal, marokkal és enyhén rángatózó lábakkal élveztem el.
- Ezért... lelőlek te... fhu... - szuszogtam előre bukva.
   

The cat and his mint

Oké, ez jó poén volt, el is röhögtem magam. Nem aggódom, néhány percen belül, úgy sem járatja tovább a száját, hanem arra figyel majd nehogy félrenyeljen.
- Ó, azt tudom... De ne aggódj... már réges-rég tudom rá a gyógymódot. - somolygok, ki nem hagyva, hogy babráljak a hajával. Mindenkiével szeretek, de az övével különösen.
- Minek az a bugyogóját kívül hordó idióta, ha itt vagyok én, mint imádnivaló kismackó? - vigyorgom nem finomkodva a magam dicsérgetésével. Nehéz megállni, hogy vigyor vagy mosoly nélkül hallgassam végig, még csipkelődéseit is. Már akkor is imádtam betörni... Szerencséje, hogy az őrsön vagyunk és újdonság lévén, még kereshetik, mert már rég az egyik ablak üveget párásítaná be a nyögéseivel, mit sem törődve vele, hogy mindenki, aki felnéz láthatja, ahogy épp megnevelem.
+18 - Még szép... Én itt folyamatban flörtölök veled, te meg még az öved sem csatoltad ki... Kijöttél a gyakorlatból, maki... - csóválom fejem mosolyogva, mert amúgy meg nem haragszom. Én is ki tudom csatolni neki, sőt az még izgalmasabb is. Neki is álltam volna, ha ő nem csap rá a kezemre, és nem jelenik meg közben a titkárnő. Ennek is bazd meg most kell az autogram... Nem a türelmemről vagyok híres, így sokáig nem is tudtam nyugodtan ülni és várni.
- Tessék? Jaj, dehogy, bárkivel megesik... főleg egy ilyen szakmában... - legyintett mosolyogva, zavartan és udvariasan. Ügyes fiú, megelőlegezi a nőci előtt a furcsa viselkedését... Mondjuk ez engem hidegen hagy, nekem csak is egy célom van, az pedig pillanatokon belül már puhány formában ugyan, de a markomban. Innentől pedig még én se nagyon tudtam volna rejtegetni, amit okozhattam. Morcosan pillantottam oldalra, mikor meglegyintett a lábával, de mivel, kicsi a hely, fájni nem fájt. Ellenben az már sokkalta zavaróbb volt, hogy beakarta csukni lábait, ezért cserébe, ha nem is erősen, de beleharaptam combjába, aztán szét feszítettem lábait. Hát hülye ez? És ha ott van a fejem? A mocorgása persze a titkárnőnek is feltűnt, de eleinte udvariasan próbált úgy tenni, mintha nem venné észre. De szava néha így is elakadt, ahogy reagált Carverre.
- Uhm... igen... sajnálatos, ami töretént, de hála égnek... már jól van... - pillogott néha kisebb hatást szünetekkel le az asztalra, ami ugyan nem mozgott, csak a rúgáskor, de azt ő is látta, hogy valami nem oké, odalent. Pedig minden oké volt, sőt! Még annál is okésabb... Nem csalódtam a kis Carverben, tudtam én, hogy hiányoztam neki... nem kellett sok babrálás vele, hogy éledezni kezdjen, amire el is mosolyodtam. Közben ráfogtam labdáira is - hátrébb sajna nem tudtam nyúlni - és azokat kezdtem masszírozni. Eleinte kezemmel is rásegítettem a tövénél, de ahogy egyre inkább kibújt a csigaházból, idővel elengedtem és lassan, centiről centire bekaptam az egészet. Szokni nagyon nem kellett, elég gyakorlott vagyok benne, így idővel elkezdtem mozgatni a fejem. Az ő hülyeségéből csak lassan, nehogy meghalljon Rose, de azért nem hagytam izgalmak nélkül, mert nyelvemmel attól még kegyetlenül kiélveztem a makkján való játékot.
- Ó, hát persze... másabb, de... hamar hozzá lehet szokni... A kollégák többsége is igen nyitott és lelkes, szóval... szerintem mire észbe kapna, már az ölébe fog pottyanni egy jó barát é kolléga... - mosolyogta, de figyelme néha azért akaratlan is lekalandozott Alie asztal szélét szorongató kezére. Megfordult a fejében, hogy esetleg nem e fájdalmai vannak, vagy pisilnia kell, mert az ajak harapást sem tudta hová tenni, Alie pedig egyre furcsább dolgokat produkált. Rose eléggé kényelmetlenül érezte magát, ezért odaadta az utolsó kitöltendőt is, ami éppen, hogy a munkahelyi zaklatásokról szólt, az első kérdés pedig konkrétan rá is kérdezett, hogy jelenleg zaklatják-e és az igenleges válasz esetén példát is vártak.
- E-ez az utolsó, és hagyom is... dolgozni... - motyogta már-már félve, de ha Carver baba kitöltötte, akkor a hölgyemény ténylegesen és iszkolva elhagyta az irodát. Már ha nem tartotta fel ő valamivel.

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: NYPD

Alastair;Roman

You're the devil in disguise

Outfit | Music: American Idiot | Place

- Milyen máskor? - kérdeztem elképedve. - Ember, te hallod is, amiket mondasz, vagy már az agysejtjeidet is betekerted és elszívtad? - kérdeztem sokat mondó tekintettel, hiszen, amiket mondott, azoknak semmi valóság alapjuk nem volt. Gondoltam én, aztán ki tudja. Nekem nem fordult még meg a fejemben annak a gondolata, hogy valaki más már átélt valami hasonlót, csak ők nem mi voltunk.
- És ez még az alsó kategóriás hisztim, szóval lesz ez még nagyobb is - feleltem őszintén, hiszen tudok ennél nyűgösebb is lenni. Majd meglátja.
Az eddig sem volt kérdés, hogy bejöttem neki, de a szavai hallatán talán tényleg volt okom örülni, de az is biztos, hogy akkor erősen lyukacsos lenne, a Glockom tára pedig erősen hiányos. Láttam ám a szemeiben, hogy mik járnak az eszében és cseppet sem tetszett. Csak ne az őrsön lennénk, megmutatnám én neki, hogy az én fejemben mi jár.
Láthatóan elképesztően élvezte a helyzetét, ami rólam nem volt elmondható, ahogy a hajamat is csak még jobban tönkre vágta. Na várj csak, ezt még vissza fogod kapni.
- Megható a törődésed, ahogy megmentenél engem az öngyilkosság utolsó pillanatában - pillogtam és mélyet sóhajtottam. Javíthatatlan és csak azon kattog. Rendkívüli módon szexfüggő lehet. Nem is értem, hogy bírja...
- Sikoltani? Nem vagyok én bajbajutott kislány. Superman úgysem jön megmenteni - legyintettem és talán egy kicsit még el is mosolyodtam. - Hoho, hát hogyne figyelnék. Tehetek mást egyáltalán? Főleg, hogy itt vagy belemászva a képembe és elég tisztességesen válaszolgatok is neked, nem? Pedig lenne jobb dolgom is. És te még képes vagy azzal vádolni, hogy nem figyelek? Heh... - valahol persze sejtettem, hogy nem a két szép barna szemem szeretné megdicsérni, vagy azt, ahogy formában tartom magam, de oké. Kinek mi.
Hál istennek Rose megjelenése legalább Romant eltüntette egy időre az asztal alatt - akkor még nem tudtam, hogy rosszabbul jártam az ott töltött idejével, mint ha fenn lett volna az asztalon.
- Abban biztos vagyok - feleltem a titkárnőnek műmosollyal. - Kérem bocsássa meg, hogy ha nyűgösnek lát, nem önnel van bajom, csak sok a magánéleti problémám és néha kivetítem másokra - mentegetőztem, majd alá is írtam a papírokat. - Nincs mit, én is.
Miközben a kitöltendő papírokkal foglalatoskodtam Roman is akcióba lendült, amit én sem hagyhattam szó nélkül, így az asztal alatt szépen meglendítettem a lábam és ha szűk is volt ott a hely, de igyekeztem megrúgdalni és a combjaim összébb zárni, de úgy tűnt ez nem volt elég hatékony védekezés, mert Roman bácsi így is hozzá fért ahhoz, amihez semmi köze sem lenne.
+18 Bár én feltettem a nem túl hétköznapi kérdést, bezavart a koncentrációba, hogy odalenn mit is művelnek velem. A kis köcsög! Csak menjen el Rose, kibelezem!!!
- Csak... csak kérdeztem. Ha esetleg valaki megtámadna az irodámban, valaki meghallja-e - mondtam nyugalmat erőltetve magamra, mintha nem történne semmi. - Hallottam mi történt egyszer Sinclair irodájában... kicsit aggódtam - igaz, az robbantás volt, de akkor is...
Az asztal szélébe markoltam, majd óvatosan ajkamba haraptam, ahogy odalenn egyre jobban kezdtem élvezni és egyre jobban kezdtem megkeményedni Roman játéka nyomán. Az ördög vigye el.
- Igen, minden, persze. Csak tudja ez az első napom itt és izgatott vagyok. Még nem dolgoztam és nem is éltem Amerikában, csak nemrég költöztem ide. Svájcban éltem eddig és ott szolgáltam.
   

The cat and his mint

Ahh, ugyan már, makikám... - mosolyogtam szemeim forgatva. - Jó, hát máskor sem adtad könnyen magad, de most tényleg megint el kell játszanunk ezt? - igen, itt most a drogos hallucinációimról beszélek, amik teljesen véletlen pont egyeznek azokkal az eseményekkel, amit két hozzánk hasonló ütődött művelt évekkel ezelőtt.
- Jaj, de hisztis ma valaki... - nevetem el magam halkan, pimaszkodására, miközben helyet foglalok fél seggel az asztala szélénél és elkezdem birizgálni a haját. - Szerencséd, hogy bejössz, mert már rég a seggedben lenne az öklöm... könyökig... - markoltam hajába elégedetten végig nézve rajta, lelkiszemeim előtt eljátszadozva miket művelnék vele, ha most nem az őrsön lennénk. Abba a hatalmas szájába például szépen becsusszantanám a méretes farkam, hogy addig se flörtölgessen itt velem, hanem igenis vegye ki a részét a játékban. Fel is nevetek, ahogy a haján problémázik. Most még ez a legnagyobb baja...
- Te kis drága... - nevetek. - Hát persze, hogy visszaigazítom, várj csak... tessék... - kócolok bele hajába vigyorogva és ha nem félnék attól, hogy lefejel, még egy puszit is nyomnék a kócos fejére.
- Neeem, persze, hogy nem. Mi meg pláne nem, igaz? Öribarik vagyunk... extrákkal meg ilyenek. - somolygom, mikor már a pofija cirógatásánál tartok. Láthatóan elég rosszul viseli, mármint a mondadójánál is rosszabbul, mert látom mennyire visszafogja magát. Zavarban is van. De mindig ilyen volt. - Én is majszolnék belőled... - teszem hozzá elvigyorodva, tekintetemből pedig már süt, hogy réges-rég elkezdtem felfalni nézésemmel. Aztán jött a nyakkendője, ami amúgy elég hanyagul volt megkötve, de érdekel is engem... Amúgy sem a nyakába kötve használnám, ha levenném róla. Szidhatja a házasságom, nem ő az első és azt utolsó sem, de nem zavar. Azért nem, mert én tudom, hogy milyen az. Lehet, hogy nem én vagyok a világ leghűségesebb párja, de okkal kértem meg Julian kezét. Talán ész nélkül félre kefélek, de azt akkor is tudom, hogy mikor már szottyos vén faszok leszünk, én vele akarok ülni a hinta székben és kézen fogva nézni a napfelkeltét.
- Nem kell kivetned magad... el se jutnál odáig. Éppen csak ki tudnál hajolni, és már ott is teremnék mögötted. Szépen rá nehezkednék a tarkódra, letolnám a gatyád, aztán meg az enyimét is és... - nem fejezem be, csak sokat mondóan nyalok végig alsó ajkamon.
- Sikoltozhatnál... azt nagyon szerettem. - harapom be ajkam, és még a gondolatától is csillagokat látok. Nagyon megmártóznék már benne. Kérdésen viszont megint csak fel kellett nevetnem. Már megint ez a nárcizmus... fényezzem az egóját? Hát legyen...
- Hát ennyire nem figyelsz rám...? - húzom el félig sem komolyan szám, miközben legugolok, hogy terveim szerint kicsit lázba hozzam. - Imádom, ahogy a hajadba tépve vékonyan felnyögsz, pedig igazán még hozzá se látunk a dolognak... Aztán... szeretem, mikor már a kéjtől nyöszörögve folyik a nyálad, bármire is hajtalak éppen rá. A szűk lukadról nem is beszélve. - vigyorodom el szélesen, ahogy nyúlnék, hogy legalább kiszabadítsam a nadrágja fogságából a kis Alit, mikor rácsap a kezemre, én meg gyermeteg morcossággal pillantok fel rá, lebiggyesztett ajkakkal megpöckölve övét..
- Látod, látod... ilyen gondolatok ellenére, téged is átengedtek az orvosi vizsgálaton... Biztos ugyanaz vett fel engem is... - nevetem, majd megnyalva a szám, már kezdenék neki újfent, mikor zörgölődik odakint valaki. Nem hiányzik, hogy Horatio égessen be, szóval szépen meghúzom magam az asztal alatt. Legalábbis... egy ideig.
- Azért meg van a maga szép oldala is a városnak... Éés hát remek kollégái lesznek. - mosolyogta, kerülvén annak lehetőségét, hogy letörje a skót kis gumicsontom jókedvét. - Köszönöm. - vette közben vissza az aláírt lapokat, majd még adott egy-két gyors kitöltendőt is neki. De ennyi időm nekem nem volt.. már időm akadt, csak türelmem baszottul nem. Szóval a firkálgatása közben szépen vettem a fáradságot és szép óvatosan és lassan kicsomagoltam kicsi Aliet. Szegényke szinte kiáltott értem. Remélem, azért tud két felé koncentrálni, mert, hogy én már nem állok le az tuti biztos. Amúgy is imádom az extrém helyeken való szexelést, és ez elég extrém módja a dolognak. +18 Szóval szépen benyúltam érte a gatyájába és kihúztam a kis huncutot, ami nagy csalódottságomra még nem volt féli sem életképes. Sebaj, hát itt van már Roman apuci...
- Uhm... azt hiszem igen. Miért? - kíváncsiskodott a kislány nagyokat pillogva, mert hát kérdeztek már tőle szemtelenebbet is, ezt most nem igazán tudta hová tenni. És ebben a pillanatban én fogtam magam, és közelebb hajolva nyomtam egy halk csókot makkjára, majd végig is nyaltam rajta, mielőtt elkezdtem volna a számba venni. Csak egyik kezemmel fogtam, másikkal a gatyájában matattam, hátha találok még ott valami játékszert.
- Minden rendben...? - kérdezte Rose, ha esetleg Alie kezdett volna furcsán viselkedni.

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: NYPD

Alastair;Roman

You're the devil in disguise

Outfit | Music: American Idiot | Place

- Majom a hóhér, aki még nem ütötte le a fejed - válaszoltam vissza zsigerből. Ő talán örül, de én ugyanezt aligha mondhatom el magamról. Nevetséges látvány volt, ahogy övére fogva közeledett, mint valami ódivatú western hős. Csak magából csinál bohócot.
- Nem, nem gondolom. Eltaláltad, ezek szerint legalább jó emberismerő vagy - mosolyogtam pimaszul. - Legalább egy erényed hadd legyen - mondtam, miközben ő már a hajamat birizgálta, amit nagy gonddal készítettem elő reggel a mai napra. - Aztán mielőtt még távoznál innen, ajánlom, hogy szépen alaposan csináld vissza a frizurámat, ha már tönkre tetted... - morogtam, ám hamarosan a fejem a hajamnál fogva meg lett kicsit emelve, ami irritáló volt ugyan, de igyekeztem nem arra gondolni, hogy hamarosan átlövöm a koponyáját, mert nem venné jól ki magát, ha rendőr létemre én lőném agyon. Pedig milyen jó érzés lenne. Miért nem veszi észre, hogy nem vagyok rá kíváncsi?
- És ha igen? Amerika híres a lyukas közepű fánkjairól, amit még a Simpson család propagandál. Csak nem mondhatod, hogy tilos majszolnom belőle, mert skót vagyok! Ennyire nem vagyunk mi rosszban - pimaszkodtam.
Földöntúli türelemmel viseltem, ahogy arcomat simogatta, de szemeimmel jeleztem neki, hogy kivül tágasabb. Talán csak azért nem rúgtam még seggbe, mert ő erősebb nálam és hirtelen haragú, így nem akartam táppénzzel kezdeni az első munkanapomon.
Lepillantottam a nyakkendőmre, majd fel rá.
- Hallod, neked ennyire vacak a házasságod, vagy ennyire tévképzetes vagy? Remélem nem halluzod azt, hogy én vagyok a férjed, mert itt helyben kivetem magam az ablakon öreg - morogtam. - Mit látsz bennem, hogy ennyire rám vagy kattanva? - néztem fel rá kérdőn, majd megcsóváltam a fejem.
- Hohoho, kigombolkodom én. Kigombolom a pisztolytáskám és kapsz tőlem egy 9mm-eset - csaptam kezére, majd döbbenten néztem, ahogy eltűnik az asztal alatt, közben pedig belép az egyik titkárnő is. Hát... lehetne rosszabb is. Gondolom. Úgy tartják mindig van lejjebb, csak félelmetes belegondolni, hol van a mélység feneke.
- Persze, jöjjön csak be, Rose - mondtam mintha megkérdezte volna, hogy egyáltalán bejöhet-e, majd átvettem tőle a papírokat és felvettem a szemüvegem, noha tudom, felesleges, mivel ezek olyan iratok, amiket így is-úgy is alá kell írnom, de adjuk meg a látszatot, hogy érdekel mi áll benne. Kis nézelődés után aláírtam.
- Oh, tökéletes, minden nagyszerű. Nagyon is jól érződik, hogy ez Amerika. Pont olyan, mint, ahogy azt a CBS-en láthattuk - mosolyogtam. A hülye szitkomokban, amiket sugároz a csatorna.
- Ooo, úgy lesz. De mondja kérem, ezek hangszigetelt irodák? - kérdeztem, ugyanis ha le akarnám lőni ezt a barmot, jó tudni kihallatszódna-e.
   

The cat and his mint

Én is örülök, hogy újra látlak, kis majom... - mosolyodom el, nem meglepő módon egy percig sem tartva tőle, hogy el fog tudni kergetni az irodából vagy magától. Néha én is szánom azokat, akik azon áldozataim lesznek, akiket kiszúrok magamnak. Szar lehet az érzés, hogy próbálod elkerülni, akit elakarsz, de tudod, hogy esélyed sincs és úgyis bevágja a járatlan alagutadba a nagy si-huhúját. Fegyver övemre fogva sétálok közelebb asztalához ráérősen. Innen már úgy sincs menekülés...
- Nem-e? - húzódnak ajkain pimaszul széles vigyorral, majd nem rejtegetve szándékaim harapok bele alsó ajkamba. - Akkor ezen sürgősen változtatnunk kell, nem gondolod...? - kerülöm meg szép lassan a bútort, hogy mellé érjek, majd az íróasztaláig hátrálva - kb. egy fél lépést - fel tegyem hátsóm a vadiúj asztalkájának szélére.
Emlékszem akadémián az egyik órán az első téma a munkahelyi zaklatás volt. Nos, az ottani felsoroltakból azt hiszem én ma mindent kifogom maxolni nagyjából egy óra alatt. Most pedig hozzá is látok, még hozzá a buksijával kezdve, ahogy kicsit megpiszkálom elől a tincseit.
- Ahww, milyen cuki kis séród van neked, hallod-e... - molesztálom, ami odáig fajul, hogyha el is csapkodja kezem vagy fejét vonja el tőlem akkor is puha, baba hajába fúrom ujjaim, először kiélvezve milyen kis finom, aztán rámarkolva és picit hátra húzva, hogy fejét is megemeljem és úgy nézhessek rá. Nem azért, hogy bántsam, hanem mert már most felbasznám az asztalra és valami kellemes kis pózba magamévá tenném, miközben megfognám az száját is. Még csak az hiányzik, hogy ránk nyissanak, mikor tömögetem.
- Ne máár... miről beszélsz? Hát fánkot enni jöttél idáig? Ugyan... - somolygom, lassan engedve tincsei szorításából, ellenben kézfejemmel megcirógatom kicsit pofikáját, aztán leérve nyakáig elkapom a nyakkendőjét. Nem húzom meg, vagy rántom fel a helyéről, csak fogdozom. Most még csak a nyakkendőjét... Imádom, hogy ilyen kis inci-finci vékony, és bár alapvetően nem, de hozzám képest törékeny alkat. Simán rátudnám hajtani az asztalra, és egy kézzel ott tartani és... na értitek... Lábammal finoman kijebb toltam a gurulós székét, amiben ült, de csak annyira, hogy az asztalon elé tudjak ülni még mindig a nyakkendőjét fogva, mint valami pórázt.
- Addig úgy sem lépek le, amíg nem kapom meg a jussom, szóval... még akár el is kezdhetnél gombolkozni... - nyalom meg alsó ajkam, ahogy végignézek rajta. Lelki szemeim előtt már pucér.
- Tudod mit? Majd segítek... - rántok egy kicsit poénból a nyakkendőjén, majd elengedve leszállok az asztalról és legugolok elé, hogy neki essek a nadrágjának, de mégha nem is ellenkezik sem érek célba, mert valaki bekopog az ajtón. Nem áltatom magam, hogy nem kerülnék bajba, pláne, ha Horatio az, ezért szépen behátrálok az asztal alá, őt meg közelebb húzom székestül. Kurva anyját bárki is az...
Az egyik titkárnő volt az. Félve pillantott be, majd bátortalan mosollyal be is jött. Annyira ideges volt, hogy megkérdezni is elfelejtette, hogy zavar e. Pedig zavart. Én meg kussban kuksolhattam az asztal alatt.
- Helló! - köszönt be, néhány mappával a kezében. - Én öhm... Hoztam néhány aláírnivalót, amik elmaradtak... - mosolyogta és kicsit kapkodósan, ügyetlenkedve, de elő kereste a mappákból az aláírandó dolgokat. Na mondom, ez sem mostanában fog odébb állni, én meg szex terén sosem voltam az a türelmes jószág, szóval szép lassan, sunyin, közelebb csúsztam seggemmel a lába közé, és lehetőleg zajmentesen végig simítottam lábain, combjai belső felével bezárólag.
- Remélem eddig minden rendben volt. - szólalt meg a nő, hogy azért mégse csendben teljen az idők. Na ennek legalább örültem, mert a nadrágjának kigombolása és cipzárjának lehúzása már azért kicsit hallhatóbb lett volna. - De ha bármi gond van, a rendőrkapitányon kívül nyugodtan felkereshet minket is a titkárságon. - világosította fel, láthatóan teljesen zavarban. Fiatal volt és valószínűleg ő is új. Ráadásul csak egy titkárnő, szóval érthető, hogy el volt pirulva a kis döglesztő, kölyök képű gumicsontom előtt. Dehát ő ugye már foglalt, és ugyan nőket nem bántok, de ha más kutyus az én csontommal akar játszani, azért meg lesz harapva és el lesz ásva. Én közben letudom csiga lassan a sliccét is, és széthúzom kicsit, hogy hozzáférjek az alsójához.

öltözék: x zene: Heaven Can Wait helyszín: NYPD