Egy érzés, egy pillanat és a vörös rúzs elmosódik, ott állsz a tükör előtt és várod a folytatást. Ajkaid kiszáradnak, győzöd nedvesíteni, a gyomrod olyan apróra zsugorodik, hogy nem bírsz még egy kortyot sem meginni. Ellépek a fojtogató képtől és szikrákat szóró szemmel állok meg a testvérem előtt. Csípőre tett kezem olyan erővel mar a húsba, hogy félek, fel kiálltok a fájdalomtól.
- Az istenit, Shane. Mennyi? – a szívem a torkomba dübörgött, úgy éreztem, hogy a fejem szétrobban és vágy, hogy megöljek valakit erősödött bennem. A bátyám úgy roskadt a fotelba, hogy rá sem ismertem volna. Az öltöny még töretlenül passzolt tökéletesen hozzá. A magassarkúm erőteljes kopogással jelezte a kint hallgatózóknak, hogy maradjanak távol. Aztán a kezem közé fogom az arcát. A szemei elkomorodtak. Félelmetes volt, ahogy rám emelte a régen szikrákat hányó íriszeket. A szótlansága elmondott mindent. Hogy lehetett erre képes? Az ablakhoz mentem és kinyitva hagytam, hogy friss levegő férkőzzön közénk. A szűk piros ruha kezd túlont túl szűkössé válni. Úgy éreztem, mintha valaki ki akarja préselni az utolsó légvételt a tüdőmből.
A kín közénk szállt és nem akart szétfoszlani. Fájt így látni azt a férfit, aki örök időkben húzta az agyam és képes lett volna az összes fiút agyon verni, aki összetörte a szívem. Vagy éppenséggel a képembe mondani, hogy egy határ szart ér az, amit írtam.
Leültem mellé és megfogtam a kezét.
- Szóljak Haydennek? – suttogva döntöm a fejem a vállára. Mert úgy érzem, velem nem fogja megbeszélni. Az öreg haverja pedig jól tudja, mit mondjon. Mikor már eleget ültem mellette elengedtem őt és helyet cseréltem a dokival.
Aztán az épület elé sétálva előkerestem a telefont. Minden egyes szavamat megválogattam. Nincs kedvem ahhoz, hogy még az én gatyámat is elvigye, ha már ennyire ügyesen bánik a dolgokkal. Viszont amit Charlotte kapott üzenetben, sem volt semmi.
Visszahelyezve a telefont a táskába felpillantok az égre és veszek pár mély sóhajt, hogy visszamenjek a bátyámhoz. Az ajtót belülről bezárom és a fiúk után én is töltök egy pohár whiskyt és az ablakba ülök, a cipőmet bámulva húzom fel a lábaimat.
- Tudjátok, én is pontosan ezt tettem volna. Az a baj, hogy látom magam, ahogy én is öntelt vigyorral száguldanék a világból egy rahedli pénzzel. – az ital végig marja a torkomat, a napfény játszik az arcomon és érzem, hogy Haydent elönti a méreg. Aztán csak megvonom a vállam és feléjük fordulok.
- Össze kell szedned magad, mert most rohadt nagy szarban vagy. – összegzem a történéseket és a lábaim meg sem állnak a játékba, ahogy a fény megcsillan a strasszokon, amiket annyira imádok. Mindent, ami csillog. Főleg, ha gyémántokról van szó.
Felállok végül ismételten és elhaladok a barát mellet és leguggolok a testvérem előtt, de persze ezzel csak szűkösebb lesz a ruha és a levegőért is úgy kell imádkozni.
- Shane Harper. Te vagy a legjobb orvos és döglenek utánad a nők. Szed össze magad, ma inni megyünk. – húzom felfelé, hogy jobb lesz, ha ma végre megfürdik és rendbe szedi magát.
- Van vagy, tíz csaj, aki arra vár, hogy valaki kielégíts a bemutató után, ami ma lesz. Te vagy a sztárvendég. – kacsintok rá és hagyom, hogy a fürdőbe vonszolja a puhány testét és rendbe szedje magát.
- Ez még korai. – áll előttem a férfi, aki minden egyes alkalommal szembe száll velem. Nehezen lehulló szempilláim alól nézek rá.
- Te mit értél el? A nyamvadt esküvő kísérlet óta ugyan abban a ruhában van. Érezted te a szagát? – kérdezem kicsit sem kedvesen, ahogy meghallom a víz csobogását.
- Most rám van szüksége. – szúrom oda, és ismét a tükör előtt a rúzsommal játszadozom, varázsoljam azt, amit elmaszatolódott a tudattól, hogy a nő, akit barátnőmnek neveztem kisemmizte az egyetlen férfit, akit valaha képes voltam szívből szeretni. Most pedig rajtam a sor, hogy megmutassam ki a főnök.