Nem járok két lábbal a Földön, vagyis nem azon, amelyiken egyesek szerint kellene. Az érzékem a valósághoz mondjuk úgy, hogy kevés. A burok amely olyan hűségesen védett életem első kb. 20 évében gyorsan és kegyetlenül pukkant ki, engem pedig arcul csapott a hideg világ valósága. Igen, bizonyos tekintetben nevezhetünk naivnak is, de ez nem fedné le a valóságot. A papa miatt sok mindent tudok a világ rossz oldaláról, mármint ami a törvények megítélésében rossz. Cole miatt pedig a törvény szigorát ismerem. Mégis mindkettő létezik csupán a térben, de ettől még rajtam nem segítenek. Sem egyik, sem másik. Nem vagyok ostoba, tudom, hogy az életem már soha nem lesz a régi és nekem is csinálni kellene már valamit azért, hogy ne csak a levegőben lógjak és várjam azt, hogy majd Ő megoldja helyettem. Vagy, hogy apa kijöjjön a börtönből és minden a régi legyen.
Szeretek szórakozni, kifejezni önmagamat a táncon és a fényképezésen keresztül. Hisz mindkettő az én szűrömön át láttatja a világot. Az életet csodának tartom, mégsem tudok a sajátommal mit kezdeni. Nem arra neveltek, hogy önellátó legyek, vagy speciel metróval járjak dolgozni..brr. Tudom, most azt hiszed valami elkényeztetett királylány vagyok, pedig nem. Már fejlődök. Hiába álmodom néha arról a buborékról...többé már nem lesz valóság. Viszont az igazamat meg tudom védeni, talán a virtus teszi, nem tudom. Néha úgy érzem meg tudnám mászni az Everestet, de adj egy szakácskönyvet és vége a világnak. Nem vagyok egyszerű, leginkább kecsesen borulok egyik végletből a másikba.

Csak meredek a sorokra a kávém felett. Anyám gyöngybetűi első pillantásra magát a csodát árasztják felém, de az értelmük annál súlyosabb mondanivalót hordoz. Mióta tud mama Coltról, nincs jó viszonyunk. Ő visszaköltözött a nagyapához, mondván ott újra meg tudja majd találni önmagát. Azt akarta, hogy menjek vele. Mindig ezt akarta, hogy a család maradjon együtt még ha csak látszólag is..Aztán jött Cole. A mama szerint csak további információkat akar megtudni a papa ügyében, különben mi mást is keresne mellettem amikor nem maradt semmim..bevallom a szavai eleinte gyakran nyomasztottak, de az idő telt és nem kaptam puhatolózó kérdéseket, nem nézegette a telefonomat sem, nem mutogatott nekem ilyen-olyan emberekről képeket. És különben is, akkor miért kérte volna meg a kezemet? Na ugye, mama. Most viszont nem a kapcsolatomról van szó, hanem a kötelességem emlegeti. Hogy hűséggel elsősorban a családnak tartozunk, nem valakihez aki még ennyi idő után sem akar hallani az esküvőről. Rossz gondolatok, rosszak rosszak. Mama miért csinálod ezt velem? Én tudom, hogy Cole nem rossz ember, nem lehet az. Csak..megértem, hogy hogyan érez iránta a családom. Tovább olvasom a levelet, így a hűség, úgy a hűség. Kínomban már az ajkamba harapok, jóformán szégyellni kezdem magam, amiért ilyen bűnös kapcsolatban élek. Amiért elárultam a Walsh nevet. Félrepillantok, szemem az asztalon hagyott esküvői magazinra vándorol. Az egyetlen akit el tudok magam mellett képzelni az oltárnál, az Cole. Hogy lehetne ez rossz? Persze amit a Vogue-ban láttam istenien csodálatos Lagerfeld darab nem érdekelte, de..ajj, mindenki csak összezavar. A másik levelet fogom meg. Apától. Mélyet sóhajtok. Drága papa, nagyon hiányzol nekem!
"Drága Kislányom,

Tudnod kell, nem haragszom rád a választásod miatt. Akkor sem, ha talán többet az életemben nem adódik rá alkalom, hogy láthassalak és megölelhesselek. Szeretném ha boldog lennél és ha amellett a felkapaszkodott rendőrke mellett érzed magad annak, én támogatlak benne. Anyád említette, hogy megkérte a kezed. Szeretnék ott lenni amikor az egyetlen lányom férjhez megy. Ugye milyen jó lenne kicsim? "

Felnézek, kipislogok néhány kósza könnycseppet a szememből. Apa az esküvőmön? Igen, az csodálatos lenne! De elméletileg lehetetlen, az ítélete jogerős. Még az újságok is lehozták . Újra a papírra pillantok de elmémben már élénken él a kép arról az esküvőről amiről mindig is álmodtam. És ahol az apám kísér oltárhoz. Vajon tényleg megoldható?

"Tudom, hogy nem vagyok makulátlan ember kicsim. De tudd, mindent azért tettem, hogy neked és anyádnak a lehető legjobb életetek legyen. Ezért és nem másért. Mindig vigyáztam rátok, most is dühít a gondolat, hogy talán nem a megfelelő életszínvonalat biztosítják neked. Dühít az, hogy anyád San Diego mellett él, ilyen messze tőled. Ez nem helyes! Mások sokkal súlyosabb bűnöket követnek el, mint én, ráadásul mindenféle cél hiányában. Segíts nekem kicsim, segíts, hogy láthassalak egy mesés fehér ruhában a választottaddal!"

Nagyot nyelek. Jaj papa, de hát mit tehetnék én? Be sem engedtek hozzád legutóbb sem. És Cole-t is kérdeztem, azt mondta, hogy túl hosszú a lista, amiért felelősségre kellett vonniuk téged. Mit tehetnék én? Most hogyan oldjam ezt meg?

"Szeretnék kérni tőled valamit. Tudom, hogy okos lány vagy, mindig is az voltál. Megkérlek menj el A 46. és a 72. utca sarkán lévő bárba Tonyhoz. Keresd Sallingert. Adni fog neked valamit, ami majd segíthet megérteni mindazt, ami történt velünk. Csak ennyit kérek. Segíts nekem kislányom!
Ölel,
Apa"

Szinte gépies mozdulatokkal állok fel és sétálok a konyhaablakhoz. A gázgyújtóért nyúlok és meggyújtom a levelet. Észre sem veszem, hogy ezt talán nem kellene. Nem tudom végiggondolni, rögzült már gyerekkoromtól kezdve. Ha nem hivatalos, hanem magánlevél jött, olvasás után el kellett égetni. Fel-felüti bennem a fejét a kétség, hogy vajon mi minden semmisült meg ezeken a kis semmis rituálékon? És miért égetem most ezt el? Cole biztosan nem haragudna meg. Vagy mégis? Ő mindig jót akar és néha sajnálom, hogy nem tudok neki olyan társa lenni, amilyet szeretne. Valaki, aki itthon várja, kitakarít és megfőz. Sóhajtva engedem el a lángoló papírt. Remélem nem valakinek a fejére repül majd. Ha mégis, majd megoldja. Anyám levelével ugyanígy teszek. Kíváncsiságtól fűtve keresem a telefonomban Aaron számát. Az apja jogász, nem is akármilyen. Hamarosan a fia is az lesz.
- Aaron? Szia, itt Roe! - mosolyodom el. Ha valaki, hát ő tudni fog nekem válaszolni. Lévén ismert már korábban is. Tudja, hogy ki vagyok, hogy ki az apám. - Egy szívességet szeretnék kérni tőled. Nem néznéd meg apukáddal, hogy elintézhető-e, hogy apát egy napra kiengedjék?- tudom, ez így kimondva meglehetősen ostobán hangzik - Mi? Nem. Az esküvőmre. - kezdek járkálni, ismerem Aaron véleményét. Szerinte Cole nem akar elvenni, mert akkor már régen megtette volna. - Nem, még nincs. De nem ez a lényeg, hogy van-e már dátum. Hanem, hogy lehetséges-e! - dátum, hah, sem az nincs, sem hely nincs. Semmi nincs. - Édes vagy, köszönöm! De ne felejts el szólni ha van valami megoldás! - figyelmeztetem és bontom a vonalat. Aaron apja jó a szakmájában, igazi legenda. Ha valaki, hát ő meg fogja találni a megoldást nekem.


Két héttel később...

- Valóban? Nem szivatsz? - nézek döbbenten. Ez jóval több, mint amit én remélni mertem. Hogy van esély az újratárgyalásra és talán még az is elintézhető lenne, hogy szabadlábon védekezzen? Ez azt jelenti, hogy láthatnám őt? Akár minden egyes nap? - Te vagy a legjobb Aaron! Kösziiiiiiiii! - boldogan nyomom ki a telefont és kisétálok a konyhába. Megtorpanok. Cole nincs itthon, hisz még korán van ahhoz. Talán ideje, hogy elintézzem azt, amit apa kért tőlem. Ugyanis a drága jegyesem nem mondta el nekem ezt. Hogy erre akár lehet esély. De miért nem? Tudja, hogy nekem sokat jelent a családom. És ha már ő maga mondta, hogy az nem ugyanaz és képes volt Hálaadáskor műszakot vállalnia valaki más helyett engem pedig itt hagyni egyedül..akkor én is azért a családomért teszek, akiért kell. Firkantok neki egy üzenetet:

Akadt egy kis dolgom. Későn jövök! Rendelj valami fincsit.
Xoxo: R

És bevágom magam mögött az ajtót.