Ohh, szóval most kéne mesélnem magamról? Hát jó, legyen, végülis elég jó téma vagyok. Szóval 18 évvel ezelőtt érkeztem meg a Wells családba harmadik porontyként, Ethan Noah Wells néven.
Meglepő ugye? Persze, hiszen a Noaht nem használom, csak rövidítve, elég nekem egy név is.
Igen, igen, legkisebb gyereknek lenni szívás. A nagytesók elérték (még akkor is ha ilyen két áldott jó nővérkéről van szó, mint az enyémek) hogy minden tiltólistára kerüljön és olyan szabályok lépjenek életbe, amikhez nekem valahogy nem fűlik a fogam. Persze, ehhez lehet anya halála is nagyban hozzájárult, hiszen apa egyedül maradt három gyerekkel, muszáj volt valahogy kordában tartania minket. Az egyetlen dolog amiért igazán hálás vagyok apámnak az a zenéhez való ragaszkodás. Mármint ne értsetek félre, bírom én a fatert, csak olyan néha olyan vaskalapos tud lenni. Miután a nővéreim elköltöztek otthonról gyakran összekaptunk a legapróbb dolgokon is. Ilyen ez, ha két erősakaratú, határozott férfi él összezárva. Szóval egy ilyen nagyobb vita után fogtam magam, összeszedtem a cuccom és odaköltöztem a nővéremhez. Igen, 17 évesen csak úgy elköltöztem, van ezzel talán valami probléma? Vivnek amúgyis társaságra volt szüksége, nem maradhatott egyedül a tragédiája után. Szóval most itt csövezem nála, hétvégente meglátogatom a fatert is azért, meg hétközben is szoktunk amolyan apa-fia programokra járni néha.
Szóval igen, igazából semmi érdekfeszítő nem történt egész eddig, mint észrevehetted. Hogy mi az ami mégis különleges bennem? Hosszú szőke loboncomon és szívdöglesztő mosolyomon kívül talán a zene iránti elköteleződésem. Négy évesen kezdtem zongorázni és teljességgel beleszerettem. Tudjátok milyen jól lehet a zongorával csajozni? Hát én sem, még soha senkit nem sikerült így felszednem. Az egyetlen barátnőm, Melissa gyűlölte a zongora hangját, így várható volt, hogy nem tart túl sokáig a kapcsolatunk, négy hónap után adtam fel végre. Ez tizenhat éves koromba történt nagyjából, azóta szingli vagyok és élvezem.
Na szóval, mielőtt elkanyarodtam a témától arról beszéltem, hogy a zene mennyire meghatározó számomra. Nem véletlenül kíséreltem meg a felvételit a Juilliardra, ez az egyetlen dolog ami mellett képes vagyok elköteleződni. Persze lehet, hogy a nővérem jól csengő neve is hozzá segített, hogy elsőre felvegyenek, de kétségkívül nagyon jól megy nekem. Gitározni csak úgy, magamtól tanultam meg, mert az milyen snassz már, ha az ember csak egy hangszeren játszik.
Valakinek esetleg kérdése? Nem, nincs? Hát akkor ennyi lettem volna mára, zárul E.T.  mókatára, a későbbi viszontlátásra!