Horatio & Blanche

A fickó, abban a félreszabott öltönyben, az ajtóban állva, karbafont kézzel kezdett meglehetősen idegesíteni.Folyamatosan engem bámult, miközben a homlokát ráncolta a makacssága jeleként. Mely szerint hiába magyarázom legalább egy órája, hogy nincs szükségem szárazdajkára, legyen kedves elmenni, ő mintha odacövekelt volna. A gyilkossági osztály hadnagyának utasítása….bla…bla…édesfaszom! Nem látja, hogy jól vagyok, és nincs szükségem csak arra, hogy egyedül legyek ebben a kurva kórteremben, ha már úgy alakult, hogy rákényszerültem? Látja, de a parancs az parancs!Rohadjon meg!
De honnan is indult ez a történet? Három nappal korábbra kell visszaugrani az időben, amikor az egész történt. Hirtelen és a semmiből. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy hamar és elég könnyen fel tudom baszni bárkinek az agyát már pusztán a létezésemmel is, de az soha meg nem fordult a fejemben, hogy valakiben nem csupán gondolati és ösztön szinten marad meg irányomba a gyilkos szándék. Hanem tevőlegessé is válik. Bár egyelőre arra még ennyi idő alatt sem tudtam rájönni, hogy miért. Elképzeléseim persze voltak. Nem maffiamódszer. Bár tartozom jó pár uzsorásnak, és némelyek már elég komolyan tapossák a nyakamat annak tekintetében, hogy fizessem meg amivel tartozom, tudom, hogy még időn belül vagyok, és amíg ez így van, addig nem fogják az aranytojást tojó tyúkot levágni.Különben is, ha efféle körök akarnának megszabadulni tőlem, akkor már nem élnék. Nem lehet haragos páciens sem, mert bár az életem elég kaotikus, kiszámíthatatlan és olyan mint egy zárlatos hullámvasút megkergült kocsija, a munkában precíz és következetes vagyok. Na ja. Az egyik oldal totális bukás, a másik oldal a professzionalitás magasfoka. Heuréka! A sok év alatt, büszke vagyok arra, hogy egyetlen orvosi perem sem volt, és ha úgy éreztem bármilyen módon is hibáztam mindig igyekeztem helyrehozni, vagy bármiféle módon kárpótolni a betegeimet. Az én biztosításom a munkám feletti reputációban rejlik, ha azt elbaszom, akkor bukhatok nem csupán egyet, de akár több pácienst is. Hiszen elég magas körökből kerülnek ki, és az efféle helyeken gyorsan híre megy annak, ha egy orvos nem megfelelően dolgozik, vagy bánik a betegeivel. Szóval ez a vonal is kilőve. Nem mondom, hogy más haragosaim nincsenek, de a legvalószínűbb talán, tekintve a mostani életvitelemet, hogy egy nő van a dologban…..egy nő, akinek sikeresen beletenyereltem a kapcsolatába, házasságába….bármibe…Egy nő féltékenységét sosem szabad lebecsülni, igaz még nem született meg az a férfi, aki miatt képes lennék ölni….bár….volt aki közel járt hozzá.Igazából még sosem gondoltam bele abba, hogy akár ilyen következményei is lehetnek a dolgoknak. Egy jó kefélés sosem ér ennyit, de úgy látszik valaki van aki másképp gondolja. Persze ezen elméletemet nem osztottam meg a zsarukkal. Nem fogok helyettük melózni, dolgozzanak meg ők az adófizetők dollárjaiért.Meg amúgy is….ha meg kell baszódni hát meg kell baszódni, van ez így az életben, nem igaz? Nem mondanám, hogy vannak suicid hajlamok bennem, de pár hónapja már ez a része sem érdekel.Igaz a korábbi depresszív időszakom szépen lassan magam mögött hagyom, és kezdek kimászni abból a gödörből, amit saját magamnak ástam azzal, hogy képtelen voltam túllépni a második házasságomon. Hogy ez éppen velem lesz így….mennyire nevetséges,de sosem gondoltam volna. Mostanra eljutottam oda, hogy a múltba kapaszkodva igyekszem túllendülni a jelen problémáin. Eddig azt gondoltam sikeresen, de úgy látszik valahol, valami nagyon félrement. Ennek következménye, hogy három nappal ezelőtt a saját házam előtt, a garázsomnál rám lőttek. Éppen indultam volna, hajnalodott már, és a város lassú forgalma szépen tekergőzött a brooklyn-i téglaházak gőzpárás tűzfalai között. Egy konferenciára tartottam éppen Coloradoba. Vártam már ezt a kiruccanást, mert nem csak mint orvos, hanem mint magánember is kicsit kimozdulok New York fojtogató mindennapjaiból. Gondoltam becuccolok egy négycsillagos hotel bitang fancy szobájába, aztán pár órán belül nyakamba veszem a várost, hogy másnaposra igyam magam a következő napi konferencia előtt. Jó lett volna újra kinyitni azt a bizonyos gőzcsapot az agyamon, kiszellőztetni belőle az előző heti faszik emlékét is. De másképp alakult.
Az első lövés meglepetésszerűen ért, és ha nem ugrom félre a bokrok közé, ha a szomszédban lakó Thadeus nem éppen akkor hozza ki a szemetet és rohan ordítva felém….szóval lehet, hogy nem két lövés lett volna egymás után, amelyből mindkettő a vállamat éri, hanem kaptam volna egy halálosat a szívembe is. Szerencsémre a támadóm nem csak vak, de beszari is, mert gyakorlatilag két percen belül kereket oldott. A gyér fényben és persze az első sokk hatására még csak meg sem tudtam rendesen nézni. A mozgása alapján, meg a méregdrága, és bűnronda vörös szövetkabátja alapján azonban nő volt. Vagy egy kibaszott szép mozgású, csámpás travi.
Thadeus hívott mentőt, és hoztak be ide. Pörgött rendesen körülöttem minden,és leginkább azon kattogtam, hogy nem jutok el Coloradoba, hogy itt ragadok New York-ba, ebben a rohadt kórházban, ebben a babos, hátul gombolós hálóingben, amiben ha kimegyek a mosdóba, kivan a seggem.A kórházi koszt tűrhető, köszönhetően a középkategóriás biztosításomnak, és nem panaszkodhatok arra, hogy a kórterem kényelmetlen, vagy sötét lenne, sőt még tévé is függ a falon. Igaz a műsor csapnivaló. Szappanoperák orrbaszájba…amelyeket nézve eszembe jut, hogy ha nem lenne két lőtt sebem akkor felvágnám az ereimet. Ki a picsa nézi ezeket? És egyáltalán érti valaki mi történik? Az én agyam háromrészenként nyom egy resetet.
Már az első órákban került két zsaru az ajtóm elé, amit eleinte rém viccesnek találtam, de miután az egyiket berendelték belülre, mert rájöttek, hogy akár belülről, az erkélyekről is érkezhet támadás, kicsit azt hiszem elgurult a gyógyszerem. Magánélet is van a világon. A doki szerint még legalább két napot benn tartanak megfigyelésre, és arra a kérdésére mely szerint van e kifogásom ellene, azt válaszoltam, hogy bekaphatja a bal kislábujjam, lazán elmosolyodott és kisétált.
Az ajtóban állóról nem vettem tudomást a továbbiakban és bekapcsoltam a tévét, ami ugyan nem érdekelt, legalábbis nem az a sorozat, amely éppen ment benne és aminek a cselekményét továbbra sem volt képes befogadni az agyam. Aztán csörgött a mobilja, felvette, valamit beszélt bele, majd közölte, hogy látogatóim vannak, ő pedig kisétált. Látogatóim…mégis ki a picsa? Hazel….vagy…Benton…esetleg Lucian?Na ez utóbbi fixen nem.Nem sminkeltem, úgy nézek ki, mint akit egy felmosóvödörbe fojtottak, majd a halál beállta előtt két perccel kiemeltek és hagyták megszáradni a napon. Annyit javítottam a helyzeten, hogy a kis szekrényről levettem egy hajgumit és lazán kontyba fogtam a tincseim. Legalább ne nézzek már ki úgy mint egy félresikerült mágiában megsérült banya.
Két férfi lépett be az ajtón. Az egyik olyan kisfiúsan mozgó, mégis határozott, a másik kissé hátrébb, olyan tanítvány jellegű, aki egyedül még talán a nevét sem merné megmondani. Kisegér. Ez jutott róla eszembe, az antiférfi megtestesítője.Az efféléket szeretem megenni reggelire. Bár néha rágósabbak. A határozottabb felmutatta a jelvényét és be is mutatkozott. Hunyorogtam, hátha el tudom olvasni, különben minek villogtatja, de igazából mindegy is. Az ajtónállóm szerint bejöhetnek, akkor bejöhetnek. Jobban védve vagyok jelenleg mint az elnök, azt hiszem. Horatio Rex….ez most szopat ugye? Ha körbeforgatom a fejem és meglátom a kandikamerát kapok valami jutifalatot? Rupert….ahha….mondtam, hogy kisegér. Ilyen névvel nem születik ember, ezt a nevet valaki szivatásból adta, az tuti. Nomen est omen. Hát ja…. Ő a tipikus példa. A határozott kiállású lenyom nekem egy olyan stand up-ot, hogy a szemem szám tátva marad.
- Wáó….ezt mind egy szusszra? Szerinted mennyi maradt meg bennem abból amit mondtál babapofi? - nevetem el magam, aztán megköszörülöm a torkom, és kissé jobban ülő helyzetbe tornázom magam. Halkan szisszenek, amikor a vállamon éktelenkedő kötés alatt megérzem az összevarrott sebet. Francnak ugrálsz, Blanche? Összefűzöm ujjaim a paplan felett, és bár próbálok valamiféle lazaságot mutatni, nem olyan egyszerű ezzel a hullafehér bőrrel, a kötéssel a vállamon, ebben a kórházi kényszerzubbonynak is beillő seggvillantós hálóingben.
- Szóval legyek együttműködő! Három napja rám lőttek! Azóta itt vagyok a kórházban. Mindig van valaki az ajtóm előtt, és tegnap óta a kórteremben is strázsál egy ólomkatona.Az előbb ment ki, mielőtt maguk jöttek.- nyúlok előre a kezemmel, és a levegőben hadonászok párat, az ajtó felé mutogatva, majd újra összefűzöm az ujjaimat.Visszaveszem a magázódást, elvégre mégiscsak a törvény emberéről van szó vagy mi a csuda.
- Én olyan kurvaegyüttműködő voltam a hatóságokkal, hogy ha ettől együttműködőbb lennék, már össze is köthetném az életem Vegasban a törvény őreivel. Ilyen gruppen lagzi.Sorozatgyilkos….más támadások…pont leszarom. Az életem a tét jah! Azt is pont leszarom. Én csak haza akarok jutni. A doki szerint még két napig bent kellene maradnom, de gyanítom a zsaruknak, vagy a maguk főnökének van ebben benne a keze. Gondolom jobban őrizhető vagyok, vagy nem tudom.- vonom meg a vállam, enyhén lebiggyed az alsó ajkam.
- Juttasson haza, babapofi, és én olyan, de olyan együttműködő leszek magával, hogy azt már külön tanítani kellene….ha már maga olyan ügyesen meglátta az összefüggéseket.- vigyorodom el, és kacsintok is egyet. Bár a fejem finoman szólva sem a legjobb állapotban van. Mintha mázsás súly lenne benne,és ide-oda billegne, néha nekicsapódva a koponyámnak. Fejemmel a tévé felé biccentek, amiben lehalkítva ugyan de még mindig valamelyik tucatsorozat sokadik része megy. Lehalkítva is elviselhetetlen.
- Több mint húsz éve nem néztem tévét, és itt még egy rohadt tablet sincs….legalább tinderezhetnék, vagy valami. Helyette van ez a tévé, meg a maguk kollégáinak búskomor egyenképe. Ha nem puffant le valaki, akkor az unalomba halok bele, vagy elfekszem a formás seggemet. Tudja maga mennyi meló volt ezt ilyenre dolgozni?- a szavaim agyoncsapásaként egy csomag almaszirmot húzok az ölembe az éjjeli szekrényről és zörögve a zacsival veszek ki pár falatot.
- Hol is tartottunk? Jah igen….hogy a saját érdekemben legyek együttműködő.- végül a két nyomozó felé nyújtottam a tasakot.
- Almaszirmot, fiúk?
Mosolyogtam mellé a lehető legbájosabban. Már amennyire két lövés, három nap kórház és totális agyleszívás mellett bájosan lehet mosolyogni.