Reagan and Theresia

Első nap az új munkahelyen és a sokadik nap Queensben. Annyival másabb minden, és nem azért mert elköltöztem, mert megannyi helyen laktam már életemben, csak valami nagyon más. Nem tudom megmagyarázni, talán én változtam meg, a hozzáállásom biztos, vagyis elhatároztam, hogy meg fogok változni, egyszerűen nem akartam ugyanaz maradni.
A délutáni műszakot kaptam kezdésnek, erős kezdés, péntek este, de nem most kezdtem a vendéglátásban így egy csepp félelem sem volt bennem, hogy esetleg nem fog menni. Az már annál több, hogy most először megyek igazán emberek közé azóta, amióta még a saját barátom közeledését sem tudom elviselni magam felé. De szét kell tudnom választani a magánéletet a munkától és ez a megélhetésért kell, hogy tényleg tovább tudjak lépni és el tudjunk költözni Timtől, aki egyáltalán nem akarja, hogy lelépjek. Talán szemmel tudja tartani néha rám törő zokogásom és vigaszt nyújtani, de ezt eddig is orvosoltam magam. Én jól vagyok, vagyis jól leszek.
A tükörbe nézve muszáj megmosolygom saját nyomorúságom minden jelét, a felborzolt haj, a letört köröm és a le nem mosott smink csodás kombója nem ad valami bizalomgerjesztő látványt. Ma az utcára kell lépnem így egy gyors elkészülés után csak megint, kicsit félve léptem be ismét a tükör elé.
- Szép vagy Tess. - mosolyog rám az ajtónak dőlve Tim. Nem tudom eldönteni miért van mindig mellettem, furcsa érzés, és mindig hálátlannak érzem magam, hogy a öszönömön kívül nem tudok semmi mást nyújtani. Régebben annyit segített, hogy képes voltam közeledni felé, megölelni vagy barátilag nyomni egy puszit az arcára, de most ez ijesztő dolgok és küzdök, de nehezen megy a visszatérés.
- Csak azt akarom, hogy ne látszódjon semmi, átlagos lány akarok lenni, átlagos dolgokkal. - sóhajtok felé fordulva, majd magamhoz kapom a kabátom és megállok előtte. Egy kicsit hezitálok, de végül a vállára teszem a kezem és köszönetképpen rámosolygok. - Hálás vagyok, remélem tudod. - indulnék, hogy elköszönjek tőle, de megtorpanok és inkább csak intek neki majd kilépek az ajtón. Olyan hülye vagyok, olyan nagyon hülye.
Fél órával a kezdés előtt már a bárban vagyok, a hely tökéletes, nem tűnik egy zsúfolt bárnak, kevés az ember és nem fogom magam nagyon frusztrálnak érezni már az első napon, reményeim szerint.
- Sziasztok! Theresia Watts vagyok, ma jöttem az első napomra. - támaszkodok a pultnak, és köszönök oda az első embernek, aki itt dolgozónak tűnik. Most nem mutatom mennyire gyengének és védtelennek érzem magam, csak elnyomom mert talán segíti majd ez is a gyógyulásom.

7 pm, Woodhaven restaurant & bar --

- Hellóóó - nyitok be a pubba egyik kezemben egy kávéval, amit két sarokkal arrébb vettem, miután leszálltam a buszról, másik kezemben meg egy szatyor van, mivelhogy megígértem a sracoknak, hogy hozok én is karácsonyi dekorációkat otthonról. Összességében pedig úgy nézek ki, mint egy málhás szamár, úgy is érzem magam egyébként.
- Szia Rea! Én totál elfelejtettem az ígért égőket - szontyolodik el Dina a pult mögött, aztán ahogy odaérek hozzá, elveszi tőlem a szatyrot és mindketten bemegyünk a hátsó helyiségbe.
- Nem gáz, én azt is hoztam. - Leteszem a kávémat is, nem sokon múlik, hogy ne loccsanjon végig az asztalon a teljes tartalma, de a katasztrófa nem következik be szerencsére.
- Király vagy! Ma fel is rakhatnánk őket.
- Nem szoktak szerdán olyan sokan lenni, szóval persze. - Mindeközben kabát le, táska le, egyenpóló fel.
- Amúgy neked dolgozik telefonszervízben a barátod, igaz? Baszakszik a telefonom és most nagyon fájna, ha újat kellene vennem.
- Aha, szóljak neki, hogy nézzen rá?
- Az szuper lenne, kösz! - Látom ahogy előveszi a telóját és már ír is neki, de nem várom meg míg lebeszéli, mert az ajtóban behajol az egyik pincér srác és elkezd ordítani.
- Megjött az új lány! - Nálunk mindenki üvölt, még akkor is, ha nem kellene, mert megszoktuk, hogy nagy a forgalom, szól a zene - ami most is szól - és túl kell kiabálnunk az alap hangzavart, hogy bármit felfogjunk a másik hangjából. Úgyhogy természetesen én is üvöltve válaszolok, hogy mindenki, aki amúgy megmozdítaná a seggét, ne fáradjon.
- Megyek, intézem! - Még lecsekkolom, hogy megvan-e mindenem, aztán kimegyek a bejárathoz, hogy letámadjam az új tagot, aki úgy kellett már nekünk, hogy valószínűleg a tenyerünkön fogjuk hordozni, remélve, hogy tetszeni fog neki a társaság és maradni fog hosszútávon.
Nappal étteremként, este pedig pubként működünk, ezért lényegében sosem zár be a hely, éppen ezért végig kell néznem a pultnál álló személyeken, hogy melyikük lehet az új tag, de hét óra körül ez azért nem nehéz feladat. Lio kollégám vált vele egy-két éppen, mikor én berobbanok a képbe, odaszökkenek Lio mellé és derekammal, fenekemmel poénosan odébb taszajtom a srácot, jelezvén, hogy hess, enyém a terep, majd én intézem. Lionak úgyis most a pohárpakolás a feladata.
-  Szia There…, Theresia, igaz? - kérdezek vissza, mert már süket vagyok a sok hangos zenehallgatástól, de meglesz a neve. - Reagan, de legyek inkább simán csak Rea, üdv itt köztünk. Első nap, ugye? Voltál már itt? - mutatok kezeimmel a helyre, mert sokan úgy jöttek ide dolgozni, hogy bejött nekik az ír rockos stílus vendégként. És igen, tudom, hogy pörgök, mint a búgócsiga, de pont ezért szokták neked adni az új tagok betanítását, elvileg jó hatással vagyok rájuk. Vagy épp rossz, nem tudom. A legutóbbi srác szerintem miattam ment el, de hát basszus, ő volt túl gyenge és nem értékelte a jellememet, ezzel én nem tudok mit kezdeni. Igazából megszoksz vagy megszöksz, de remélem Theresia nem fog menten hátat fordítani a pultnak miattam.
- Gyere, pakolj csak le, bemutatlak a többieknek, mert eskü vannak sokkal jóképűbbek is köztünk, mint Lio - pillantok hátra Liora, aki összehúzott szemekkel, de mosolyogva nézi miként én kinyújtom rá a nyelvemet - aztán körbevezetlek, ha neked is megfelel így. - Nézek Theresiara és magam elé engedem, amikor belépünk a hátsó helyiségbe. Egyébként imádom Liot, mi non-stop csesztetjük egymást oda-vissza, de mindezt úgy, hogy sosem lépjük át azt a határ, amivel megbántanánk a másikat.
- Egyébként köszi, hogy ilyen hamar ideértél, nálunk kb. mindenki késik - nevetek fel. - Ah, a cuccaidat tedd csak le ide, ez a szekrény az enyém, de én általában csak ledobom valahova a holmimat, úgyhogy szinte mindig üres, használd nyugodtan. - Én amondó vagyok, hogy első a kényelem, aztán majd jöhet a bemutatás, de szegény nehogy már kabátban mászkáljon. Viszont ahogy leveszi a téli leplet magáról, megigazolódik az az érzésem, amit már kint a pultnál megéreztem: a stílusa tíz per tíz.
- Huh, imádom a pólódat, Tess! - Kurvajól néz ki!

Reagan and Theresia

Amikor belépek a helyre, megcsap az az ismerős érzés, amikor mindenki még csak éppen, hogy pörög, nincsen a nagy esti forgatag, de a munka nem áll meg. Nem tudom hova csöppentem, egy kicsit ismeretlennek érzem magam, nem néztem a hely után, csak Tim ajánlásával jöttem ide, és elfogadom bármit is kapok alapon jöttem ma el  bizakodóan. Itt senki nem ismer, nincsenek törzsvendégek, akik köpni tudnak, hogy hol vagyok, akik előhozzák belőlem a rossz érzést, a régi életem, ami még el sem múlt, de már kezdeném az újat. Ez hülyeség, nem fog nekem menni, de minden egyes lépéssel közelebb megyek a pulthoz és a végül megszólalok. Amint egy hangos kiáltással jelzik az egész helynek, hogy itt vagyok összerezzenek, de alig láthatóan, a mosolyom töretlen, nem leszek az, akit itt első napon gyengének nézhet bárki is.
Theresia a nagymamám neve volt és ő képes volt egyedül felnevelni anyukámat és annak 4 testvérét, erős nő volt, nekem is annak kell lennem. Persze ez mind csak mese, amit hallottam róla, de a mesékben hinni kell, ez ad erőt nekem is.
Amint meglátok közeledni magam felé egy nőt megnyugszom, lehet talán túlságosan is gyorsan eresztek le, és kezd őszintébb lenni a mosolyom.
- Hívj csak Tessy-nek vagy Tess-nek, mindenre hallgatok, és rövidebb. - mosolygok rá, tudom, hogy nem a legkönnyebben kiejthető vagy megjegyezhető nevem van, így mindenkinek egyszerűbbé teszem. - Helló Rea, és nem igazából ez a része a városnak számomra elég homályos, nem nagyon jártam erre még. - vallom be őszintén talán túl gyorsan is mennyire nem tudok a helyről semmit sem, mindazok ellenére, hogy ez az egyetlen esélyem jelenleg az újrakezdéshez.
Egy ideig csak csendben követem és bólintva nevetek fel egy kicsit, amikor a sráccal egy kis huzavonába kezdenek a szavakkal, szóval a banda összeszokott és baráti, ami kezdi egy kicsit feloldani az amúgy talán kicsit feszengő lelkemet.
- Nem szokásom késni, de cserébe pontos sem vagyok, mindenhova nagyon korán érek oda, hogy ne rám kelljen várni. - belém rögzült? Lehet, de ez már bennem is marad, de egy olyan dolog, ami nem róható fel hibának.
Lerakom a szekrénybe a kabátom és a táskám, nem hoztam túl sok mindent, mert nincsen túl sok mindenem Timnél, nem bírtam mindent összepakolni és tudom, hogy lesz még egy köröm, a lakás még az enyém, két hónapig addig ki tudom üríteni, de egyelőre nincsen lelkierőm hozzá.
Felé fordulva már egy kicsit jobb kedvvel mosolygok rá, és a bókját fogadva köszönöm meg neki, a fülem mögé tűrve a hajam. Nem szoktam én ennyire ideges lenni, laza csaj vagyok, de mindent a történtekre fogok, ami nem helyes. Túl kellene lépnem rajta, megrázom magam alig feltűnően és mellé lépek.
- Mióta dolgozol itt? - kérdezem hirtelen, mert nem akarok nagyon kívülálló lenni, szeretek nyitni mások felé és nem akarom, hogy megváltozzon a közvetlen énem. Ameddig nem a férfiak felé kell nyitnom menni fog, de minden csak idő kérdése, és talán ezért sem reagáltam le olyan jól, amikor Liohoz hasonlítva mesélt a többi itt dolgozóról. - Van kötelező ruha, szín, stílus bármi? Őszintén szólva a munkát az egyik barátom találta, tudva, hogy évek óta a vendéglátás rabja vagyok és nem is nagyon akarok szabadulni tőle. - egy jó pont talán nekem.

7 pm, Woodhaven restaurant & bar --

A pult közelében azért állnak már néhányan, akiknek köszönhetően Lio kezei is járnak, mint valami zsonglőré, úgyhogy megállok és szemeimmel átfésülöm az arcokat. Őszintén szólva nem nehéz kiderítenem, hogy ki az új lány, nem tudom, megérzés, vagy már csak a rutin.  
- Tessy, oké, szuper! - csapom össze a kezeimet, ezt a nevet hipergyorsan meg fogom tudni jegyezni. Arra azonban meglepődve egyenesedek ki, hogy nem volt még itt, mivelhogy az eddigi új kollégák közül a legtöbben azért pont ide jelentkeztek, mert vagy tetszett nekik a pub rockos stílusa, vagy egyszerűen csak közel laktak és nem kellett sokat utazni naponta. Ez egyébként sokat számít, ha az éjszaka közepén szabadulok ki a melóból.
- Gond egy száll se, majd megismered, na meg legalább van egy kis újdonságfaktor is benne - hullámoztatom meg a felsőtestemet kezeimmel ötvözve a szambát és az egyiptomi táncokat. Tény, hogy erős kombináció.
- Merre laksz? - kérdezek rá egészen közvetlenül, egyszerűen csak meg akarom őt ismerni, mert kíváncsi vagyok, ki ő, mit lehet tudni róla. Én mindig jobban szerettem új közegbe, új helyre menni, mert megvan az esélye, hogy újrakezdhetem, amit eddig elbasztam. Minden tiszteletem Tessynek, hogy ennyire becsületesen tud megérkezni, én vagy elkések, vagy épp időben jövök, de utóbbi esetben is futás és kapkodásnak köszönhető a csodatettem.
- Ez egyébként tök jó. Mármint a pubnak biztosan. Túlórát viszont nem nagyon fizetnek itt, úgyhogy tényleg csak annyival érkezz szerintem előbb, amennyivel nyugodt a lelkiismereted. - Tudom, hogy nem ettől válunk a legszimpatikusabb munkahellyé, de annak ellenére, hogy elég rugalmatlan a főnök, a közösség meglehetősen jó. Beinvitálom a hátsó helyiségbe és egyből kiszúrom a felsőjét, amit meg is jegyzek, hogy milyen menő.
- Húúúhaa, na várj… Öt éve? Hat? Egyik barátomtól mindig megkapom, hogy jó hülye vagyok, amiért nem váltok munkahelyet, de az az igazság, hogy úgyis vendéglátásban tudnám magam elképzelni, ez a hely meg már a szívemhez nőtt, sok a visszatérő jófej vendég, meg sok programot szervezünk, amikért rendszerint én vagyok a felelős, úgyhogy jah, azt hiszem tökre élvezem - megvonom a vállam, azért egy kicsit magamat is lesokkolom, hogy már hat éve itt vagyok, de egyébként elég gyorsan elrepült ez a pár év. Elmosolyodom, mikor mondja, hogy ő is jártas már a vendéglátásba, bólintok is, hogy ez tök jó, ami meg a rucikat illeti…
- Nincs egyenruha, mindenki kap kötényt és egy fekete Woodhaven feliratú pólót, ha kér, de abszolút ránk van bízva, hogy miben vagyunk. Ilyen téren mondjuk elég laza egy hely ez. Alapvetően szeretjük a fekete ruhát, nem csak mert mégis vendéglátás, hanem mert látod, kicsit ilyen rockosabb stílust képvisel a bár, úgyhogy legtöbbünk ezzel is megadja a hangulatot a vendégeknek. - Kérdésére mesélek az itteni hangulatról, miközben egyen-ketten elhaladnak mellettünk egyet odaintve nekünk, de leginkább az új lánynak. Visszaintek az egyik szakács srácnak, de továbbra is Tessy vonza be a figyelmemet.
- De ahogy elnézlek… - nézek végig rajta ezúttal már léplezetlenül is, majd mindkét kezem hüvelykujját mutatom fel - szerintem te kész vagy. - Nevetek, próbálom visszafogni magam, de hogy ha egyszer bolondulok azért, amit megjelenésével képvisel. Dolgozott itt már egy eléggé hercegnős tündéri lány is, ő hordta a pólót, de ha épp nem hozta magával sem csinált senki abból problémát, hogy nem illett bele a pub légkörébe.
- Menjünk egy kört? - kérdezem, miután úgy tűnik, hogy kész van, lepokolt mindent és bevetésre kész.

Reagan and Theresia

A gyors bemutatkozást követően, én igyekszem nem feszengős énemet adni, de még nehéz, a mosoly az arcomon, közvetlen próbálok lenni. A becenevemen szólít, akkor egy kicsit fellélegzek, már egy ilyen kis dolog mennyit tud számítani, nem olyan hivatalos, mintha az egész nevemen szólítana. Hülye kis apróságok és én mégis boldogabb leszek tőle, ami talán hülyeség, de nekem igazinak számíthat.
- Itt lakok nem messze Queens-ben egy barátomnál még, ameddig nem találok itt valami lakást. - nagyjából 20 perc gyalog, így tökéletes a távolság, de még ha messzebb lenne is pontosan tudnám mikor induljak el, hogy ne késsek.
- Vettem, pedig már pont az első nap törtem volna fel a top dolgozó címért, de ha nem fizetik meg. - vonom meg a vállam nevetve, de túlóra ide vagy oda, nekem mindig lesz egy kis korábbi megjelenésem itt, amit valószínűleg nem az öltözőben töltve fogok elütni, így a pub valóban jól jár, bár majd igyekszem ebből az időből lefaragni én meg addig sem vagyok otthon egyedül, ha éppen Tim is dolgozik.
Tényleg tetszik a hely, első ránézésre elég szimpatikus számomra Rea is, nem akarom, hogy máris kettyónsak higyjenek, aki nem is való ide, mert amúgy nyitott személyiség vagyok, csak nagyon rosszkor csöppentem ide. Mégis igyekszem közeledni az emberek felé és nyitni Rea felé is, hogy azért valami jót is lásson néha komor arcomból, és lássa én tényleg ide való lehetek egyszer, amint bele rázódtam a dolgokba Egy új munkahelyen kezdés mindig nehéz, egy összeszokott csapat új tagjának lenni, megtanulni a helyi szokásokat, de nem érzem, hogy ebben megakadnék, főleg, ha segítségem is van, és szupernek tűnik így elsőre.
- Rendezvényszervező, úgy nézem mentor és még pultos is vagy, nem semmi önéletrajzod van neked. - mosolygok rá elismerően, de ha valaki központi szerepet tölt be a munkahelyén, az nagyon jó tud lenni és nem akar tágítani mellőle, a megszokások rabjává válunk, de ez az ő esetében egy egészen jó dolog.
- Vettem fekete, azzal abszolút nem lesz baj, nem nagyon szeretem a színes ruhákat, cserébe a hajam viszont minden színben képes pompázni. - fogok az ujjaim közé egy fürtöt, de nem vagyok ennyire színes kívülről, mint amennyire annak próbáltam néha mutatni magam. - Akkor maradhatok a saját magam stílusa szerint, amúgy a rockos stílus sem áll messze tőlem, szóval itt ilyen téren legalább nem kell visszafognom magam. - bólintok a szavaira, mert én néha szeretek vadulni és ez a ruhámban is meglátszik, fekete szakad farmer, szinte tilos volt, eddig bárhol megfordultam.
Elindulunk a helyen, hogy megismerjem a még ismeretlen embereket és mindenki olyan mosolyogva int nekem, én meg visszaintek és kezd egyre jobban és jobban őszintébbé válni a mosolyom. Mintha valami nagy érdekesség lennék ,úgy mennek végig rajtam a tekintetek, de nem rosszallóan, ami nem engedi, hogy feszengjek egy percig sem.
- Akkor elnyertem a tetszésed? - kérdezem vigyorogva, tőle, miután végigméri a szettem és áldását adja rá. Tényleg kezd levakarhatatlan vigyor lenni rajtam így csak bólintok neki a körbevezetésre, mert annyira máshogy érzem magam, mint amikor ide beléptem, nem fűztem ehhez ennyire sok esélyt, hogy akarom majd csinálni, de a hozzáállás túlságosan is meglep jó értelemben, ami szinte a helyhez akar tapasztani és lehet még sikerül is nekik.
Üdv, Woodhaven, remélem sokáig társak maradhatunk még.
- Erős az első fél órában azt mondani, hogy én is hajtok arra a minimum 5 évre? - maga a munka nem lesz nekem újdonság, mióta az eszemet tudom és dolgozni tudo ezt csináltam, csak egy két dolgot kell elsajátítanom, amit meg könnyedén meg fogok tanulni.
Ha hazamegyek, lehet nem tudok majd elég hálás lenni Tim-nem amiért megtalálta az újrakezdést számomra.