Sokan mondják, hogy legyen egy macskám, mert akkor nem érzem annyira üresnek a lakást, én pedig eljátszottam ezzel a gondolattal. Egy kutyát nem bírnék gondozni egyedül, szimplán csak abból kiindulva, hogy magamat sem tudom mindig, időnkét szétesek, aztán újra összerakom magam és ezek a periódusok sorra váltják egymást az életem ezen szakaszában. Nem élvezem, hogy időnként földre kerülök, miközben elég erős nőnek tartom magam, nem tudom, bárki más körülöttem tart-e még annak egyáltalán, vagy ez már csak az én berögződésem bugyuta szüleménye. Nem akarom tudni rá a választ.
- Megjöttem! - lököm be a pub ajtaját és válltáskámat megigazítva kiáltom el magam jó hangosan. Sokszor vágták hozzám a srácok, hogy egyik pillanatban még itt sem vagyok, a következőben meg már felszolgálok, vagy mosogatok és hogy ez mennyire para. Megmondtam nekik erre, hogy ez csakis akkor para, hogyha ki akartok beszélni a hátam mögött, mire nyilvánvalóan elkezdtek mentegetőzni, de tudom, hogy itt kb. mindenki kibeszél mindenkit és nem csak rossz szándékból. Szóval ja, megjöttem és ezt hangosan be is jelentem, senkinek nem lehet ma kora hajnalban rám egy rossz szava se. Miért kora reggel? Azért, mert amolyan büféként is funkcionálunk és arra is kell némi segítség, meg legalább egy pultos a szakácsok mellett. Egyszerűen gyűlölök korán kelni, úgyhogy kész hőstett az, hogy bevállaltam a ma reggeli műszakot. Jobban szeretek éjszakára maradni, a többiek is úgy gondolják, hogy én jobban tudom kezelni a részegeket, mint mondjuk a mi drága tündérvirágunk.
Hallom, ahogy a konyhából kikiáltanak párban, én viszont nem arra veszem az irányt, hanem a staff helyiségek felé, egyenesen az irodámba. Nem is csak az enyém, hanem osztozom vele Frannyval - hurrá -, de nem panaszkodok, mert nem mindenki kap irodát, ez amolyan elismerés a régi motorosoknak, mint amilyen én és Franny is vagyunk. Két éve kaptuk azzal a feltétellel, hogy fessük ki, tegyük rendbe. Két hibát vétett ezzel a főnök, egyrészt, azt akarta, hogy együtt álmodjuk meg a színeket, másrészt pedig... persze, dolgozzunk együtt, fessünk együtt, ne csicskáztassuk a másikat... igen, csodálatos szavak, de tényleg. Imádom a főnit, de annyira naiv tud lenni, mikor azt hiszi, hogy ilyenekkel majd biztosan szuperjó barátnőkké varázsol minket Frannyval. Nem igazán lett jó vége ennek sem, mint ahogy előtte oly sok próbálkozásának.
Akárhányszor lépek be az irodánkba, mindig belémnyilall egy kellemetlen érzés, amit a falak színük következtében árasztanak. Franny nyerte a kő-papír-ollót, így ő választhatott színt, én pedig örökké nézhetem egy nyamvadt kő miatt ennek az eredményét. Meglehet, ezért sem szoktam sokat ücsörögni idebent, hanem hamar munkába látok.
Meglep, hogy ezúttal egyedül vagyok. Franny rendszerint előttem szokott érkezni, ha együtt kezdjük a munkát, bár tegnap óta nem néztem a beosztást, hogy frissítették-e. Aztán lépések zaja erősödik, pár másodperccel később pedig be is lép Franny, még mielőtt én letenném táskámat a székembe, úgyhogy ezt a kérdést hamar rövidre zárja.
- 2022. április 22. - Mondom köszönésképpen. - A nap, amikor előtted léptem át a pub küszöbét. - Azzal megragadom a filcet és felírom a bejárat melletti falra helyezett üzenőtáblánkra, ahol most épp nem virít egy megjegyzés sem. Amúgy mi nem vagyunk rosszban állandóan, csak a gondolkodásunk más. Én mondok valamit jó szándékból, ő meg félreérti, vagy fordítva. Ezt is én csak poénból mondom, most pedig szívből reménykedek, hogy nála is hasonlóképpen ér célt.
- Minden rendben? - Közben visszateszem a filcre a kupakot és lehelyezem a helyére. Ez csak egy szimpla "mizu", egyáltalán nem számon akarom kérni, hogy miért jött később, mint szokott, ami egyébként lehet csalóka és nem is ő jött később, hanem én előbb. Mindegy is, mondom, csak egy béna poén akart lenni.