- Ma oda kell tennetek magatokat, sok vendégünk lesz – mindezt aközben magyaráztam a beosztottjainknak, hogy finoman megérintettem azoknak a vállát, akik előre mehettek. Nem vagyunk mi Joannak diszkriminatívak, de szeretünk jó véleményt kialakítani a kávézónkról, ezért igyekeztünk mindig azokat a frontra betanítani, akik véleményünk szerint bevonzották az embereket. Emiatt nem volt kérdés, hogy ha már Joan befogta a modell öccsét dolgozni, akkor ő lesz az egyik választásom Abbyvel és Cameronnal együtt, aki amúgy is jó volt a kávé fronton. A délutáni műszakot pedig ismételten meg fogjuk válogatni majd. Nem egy ilyen alkalmat választanék arra, hogy az újakat be akarjam vezetni a latte artba – nagyon ritka volt, hogy valakit felvettünk barista végzettség nélkül – emiatt a műszakszervezés rám maradt, mivel Joan végezte az irodai feladatokat. Gyorsan összeszedtem egy régi kollégát az új dolgozónk mellé, majd előre szaladtam, hogy segíthessek megnyitni a kasszasort. Annak ellenére, hogy tudtam, szinte esélyem se lesz elmozdulni előről
- Egyébként te magadra vettél egy festményt? – a fiúk csipkelődésére – mert biztos vagyok benne, hogy az együtt találták ki a kérdést – csak annyit reagáltam mindössze, hogy megnyomtam a tarkójukat és rájuk szóltam, hogy a pultnyitásra koncentráljanak. Sok vendégre számítottunk, mivel a kávézót alapvetően úgy alakítottuk ki, hogy tökéletesen legyen brunch helyszínnek is, illetve a környéki irodákból kiugró alkalmazottak számára biztosítottunk napi menüt. Emellett még kiszolgáltuk a munkából hazafelé tartó réteget is, akik a péksüteményekért és a szendvicsekért ugrottak be, illetve a Brooklynban honos főiskolák és egyetemek számára is kedvelt hely voltunk. Emellett a mai alkalommal érkezett hozzánk egy előadó is, szóval kiemelt forgalomra számítottam, ami után valószínűleg az ezt követő kettő szabadnapomon átkozni fogom magam a szokásom miatt, hogy magassarkú cipőben járok folyamatosan. Ugyanakkor nagyon szerettem azokat a lábbeliket, amik a nőiességemet emelték ki és összességében jól bírta a lábam a terhelést. Még az edzőcipőm is rendelkezett némi platformmal.
Nem igazán maradt időnk komolyabban átbeszélni a mai nap menetét, de korábban már a legtöbbeknek elmondtuk azt, hogy pontosan mit várunk tőlük a mai nap folyamán. Általában amúgy sem szokott probléma lenni, mert szinte minden héten van egy előadónk, szóval nagyrészt azok maradnak meg, akik jól bírják a pörgést. Mindig azt mondom a gyerekeimnek, hogy professzionálisnak kell maradniuk a pult mögött, mert itt minket képviselnek és kívül kell hagyniuk a saját problémáikat meg helyzeteket. Ezért én nem tűrtem el azt, hogy exeket vagy egyéb embereket ne szolgáljunk ki. Viszont eddig a pillanatig még soha egyetlen alkalommal sem történt meg velem az, hogy valakivel, aki egykor tényleg a legfontosabb volt nekem, szembe kellett volna néznem. Amint meghallottam ahogy a nevemen szólít a sürgölődés közben, egy pillanatra azt hittem, hogy csak hallucinálok és összekeverem valakivel. De képtelen voltam engedni a kíváncsiságomnak és felpillantottam a kezemben tartott cetlikről, amiken az asztalszámok és a rendelések voltak felütve. És ekkor belém csapott a felismerés, hogy itt áll előttem teljes valójában, én pedig soha nem foglalkoztam azzal, hogy egyszer újra látni fogjuk egymást. Mert annyira szürreálisnak tűnt, hogy mi ketten megint együtt leszünk valamikor.
- Park Hyuntae – soha nem hangzott ennyire idegenül a neve a számból, egyetlen alkalommal se hívtuk egymást a teljes nevén. Ez valamennyire elszomorított, de nem akartam kimutatni neki azt, hogy mennyire felkavar a találkozásunk – Üdvözöllek a Cuphouse-ban. Még nem jártál korábban nálunk, igaz?
Mosolyt erőltettem az arcomra, de éreztem, ahogyan a pultban páran felénk fordulnak és figyelni kezdenek. Nem tudtam okolni őket azért, mert kíváncsiak. Elég közeli viszonyban voltunk a beosztottjainkkal, de soha nem tudtak meg semmit a szerelmi életemről, ezért valószínűleg most nagyon érdeklődőek voltak.
- Valami probléma volt a rendeléseddel? Vagy még nem kaptad meg? – talán túlzott volt az igyekezetem, ahogy a szakmai kérdésekkel bombáztam, de annyi minden volt, amit mondani tudtam volna neki. Meg valószínűleg azzal akartam elkendőzni a magánéleti sikertelenségeimet, hogy üzletasszonyként viselkedtem vele. Pontosan tudtam, hogy mit akart tőlem annak idején és hogy talán azért nem illettünk mi ketten össze, mert nem tudtam ezt megadni neki. Féltem tőle, hogy más nő erre képes volt, ugyanakkor boldoggá tett volna valamennyire, ha látom felbukkanni a kisfiát vagy lányát mögötte. A pillantásomat leszegtem, mintha csak a cetlik között keresgélnék, de valójában arra voltam kíváncsi, hogy visel-e gyűrűt. Nem tudom, hogy mit jelentene nekem, ha meglátnám, hogy elkelt valami, ami egykor az enyém volt és képes lettem volna ezt az álmot sutba vágni érte. Máig úgy érzem, hogy ha akkor összeházasodunk és születik egy szép kisgyerekünk, az nem lett volna hiba. De így sem bántam mindazt, amit megkaptam az élettől. Csak furcsa belegondolni, hogy ha igazán szerelmes az ember, az egy olyan nőt is képes megváltoztatni, mint amilyen én vagyok. Egy rossz modorú, rideg és túl erős személyiséggel rendelkező, alapvetően karrierista nőt.
- Ha tőlem rendeltél volna, akkor a ház állná azt, amit fogyasztasz. És én készítettem volna el neked.
Magam sem tudom, hogy mit akartam elérni ezzel, de halvány mosoly volt az arcomon. Sokszor elképzeltem ezt a találkozást és mindig azt hittem, hogy gyűlölni fogom, ha meglátom. Ezen a ponton mégis minden keserűségem ellenére azt éreztem, hogy én ugyanúgy kárt tettem az önbecsülésében, mint ahogy azt ő is megtette velem annak idején. Mentegetni akartam, mert valójában titkon örültem neki, hogy nem tűnt el örökké az életemből. Ez pedig egészen megijesztett, mert nem akartam feltépni azokat a sebeket és belekeverni magam valami olyanba, amitől megsérülhetek.