Mindig is tudtam, hogy valami baj van a szüleim agyával, de a róluk kapott hírek után erre még több bizonyíték utalt. Először csak mondatonként próbáltam befogadni a róluk lehozott cikket, hátha úgy kevésbé kiakasztó, majd végül egészében is. Azt se tudom hogyan juthatott ilyen gyorsan infókhoz egy újságíró, hogy még én nekem is csak így kell értesülnöm a szüleim sikkasztási ügyéről. Apámból még őszintén ki is nézem az ilyet. Mindig is egy elégedetlen ember volt, akinek minél több adatott meg, annál többet akart. De hogy anyám is volt ennyire naiv? Elaine mindig is hűséges volt az öregemhez. Sokszor még velem szemben is. Nem sokat meséltek arról ők hogyan ismerkedtek meg, de Deborah (anya nővére) mindig is negatív véleményen volt a házasságukról. Ennél jobban viszont már nem avatkozott bele, hisz London elég messze volt ahhoz, hogy elviselhető legyen neki ez a családi kötelék. A lényeg, hogy legalább anyámnak lehetett volna több esze, de úgy tűnik, hogy bármi is történt a színfalak mögött, Benedict megint elérte, hogy az ő szava érvényesüljön. Már korábban is voltak ellenérzéseim a családnevemmel kapcsolatban, de most akárhányszor megláttam a Hughes nevet, egyből a rosszullét tört rám és nem is akart elmúlni. Persze fél óránként jelzett a telefonom egy újabb hívás miatt, a kijelzőn pedig felváltva jelentek meg a családtagjaim nevei. Hol Alexis keresett, hol pedig Vincent próbált több információt kihúzni belőlem (bizonyára Debbie utasítására). Én mégis mit mondhattam volna? Már jó ideje nem vagyok részese a családomnak és az évente egyszer megrendezett családi vacsorákra is csak azért megyek el, hogy a többieket lássam, nem pedig Benedictet. Épp ugyanannyit tudok erről az ügyről, mint ők. Velük ellentétben viszont nekem nem sikerült megúsznom azt, hogy kikeveredjek ebből.
Alig telt el pár óra a cikk megjelenése után amikor az első figyelmeztetés megérkezett, hogy a szüleim ügye miatt az én lakásomat is felülvizsgálat alá veszik. Arra ugyan kaptam időt, hogy összekaparjam a szükséges cuccaimat, de édeskevés volt ez most nekem. Tudtam jól, hogy nem fognak találni itt semmit ami apámhoz köthető, hisz már az elején sem fogadtam el a nekem szánt lakást. Tate persze azonnal lecsapott rá, Benedict meg hagyta, hisz addig sem jár a nyakára. Ismertem ezt a folyamatot, de ettől még nem voltam boldog. Abba meg már bele sem akartam gondolni, hogy mit szólnak majd bent az irodába hogyha hozzájuk is elér a családom híre.
Egy doboz fedelét ragasztom le amibe belepakoltam néhány holmit. Néztem egy-két motelt ahol átmenetileg meghúzhatom magamat amíg elül a por, de az örökkévalóságig ott se maradhatok. Az egyik hely messze van a munkahelyemtől, a másik meg csak egy hétre biztosított szabad szobát. Az utóbbit választottam inkább, aztán majd keresek másik lehetőséget. Épp fejben rendszerezem mit kell még magammal vinnem, amikor meghallom a kapucsengőt, majd végül Eloise hangját. Ajtót nyitok neki, azonban a megérkezése nem kis meglepetést okoz. Nem a jelenléte, mert korábban már hívott emiatt, hanem az állapota.
- Ellie? Gyere..persze. Máris kapsz vizet. - szélesebbre tárom az ajtót, hogy beengedhessem őt. - Ülj le addig valahova..ahol találsz helyet. - mérem fel lakásom kaotikus állapotát, aztán kinézek a folyosóra, egyszer jobb majd bal irányba tekintve. - Üldözött valaki? - gyanakodva dobódik meg szemöldököm és már megyek is egy pohárért, miután becsuktam az ajtót. Máskülönben nem értem miért néz ki úgy, mint aki maratont futott. Persze nem ítélem el senki extrém hobbijait, mert lehet hogy Manhattanba futva közlekedni szórakoztatóbb, mint ahogyan én azt fejben elképzelem.  
A vízzel térek már csak vissza hozzá amit át is nyújtok neki mielőtt helyet foglalhatnék vele szemben.  
- Minden rendben? Nem tűntél túl egyértelműnek a telefonba. - térek vissza a korábbi beszélgetésünkre, ha már levegőhöz jutott. Ismertem őt egy jó ideje, így tudtam azt is milyen az a hangnem amikor nem csak azért jön át, hogy megosszon valami hírt a közös ismerőseinkről. Tovább viszont nem találgatok, helyette hagyom, hogy ő avasson be. Legalább amíg itt van, én sem gondolok a saját helyzetemre, amivel egyelőre azt se tudom mit kezdhetnék. Stowellhez biztos, hogy nem megyek segítségért, mert amekkora görény biztosan addig forgatja a dolgokat amíg rosszabb lesz nekem. Amúgy is gyengéi az ilyen nagy cégek, amiknek szerinte mindig is igazuk van. Jó példa erre a legutóbbi ügy is, amit átpasszolt nekem. Persze, hisz ők jelentik a nívós ügyfeleket, így a szavuk szent és sérthetetlen. Bár egyet tudnék érteni vele, de ha valaki egy Benedict felfogású apa mellett nő fel, az gyorsan megtanulja, hogy nem minden ennyire egyértelmű és szép, mint Jackson Stowell fejében.