Amikor színpadon állok, megváltozik a világ. Levetkőzöm a hétköznapi énem, feltöltődöm energiával, de át is adom amgam a zene sodrásának és hagyom, hogy a dolgok legyenek. A rtmus és a dallamok vezéreljenek, észre sem veszem már, hogy milyen feszített munka az, hogy öt ember egyszerre szóljon, minden hangszer tartsa a ritmust, mintha mindannyiunk fülében ott kattogna az egyszerre elindított metronóm. Hajszállal sem térhetünk el, mert akkor gond lesz, bár a hibázás is az élő zene varázsa, mi mégis ritkán tesszük. A másik varázsa, hogy nem pont úgy szól, mint egy album, hanem nyersebb, gyorsabb, zsigeribb: na ez már stimmel nálunk. Bár a gitározás mellett éneklek is, nem hagyom, hogy a mikrofonállvány lecövekeljen, így, amikor tehetem, mozgok, rohangálok, ugrálok, amennyire ez a kisebb klub színpad engedi, vagy épp együtt mozgunk a többiekkel. Energiákat adok ki és kapok, a közönség is velünk tombol, főleg, mert most ismert számok feldolgozásai vannak terítéken, ez afféle jutalom buli, megrendelésre. De a jelek szerint azért nem mindenkit kap el a gépszíj. Az első sorokban egy bájos, de unott pofira leszek figyelmes. Csak tudnám minek áll oda, vagy hagyja magát oda rángatni, ha amúgy tesz a fejünkre... meg mintha provokálna ezzel... én pedig sosem voltam normális (és teljesen józan sem most, bár ebben mi a meglepő?) szóval a műsor következő dalát is felkonferálom, ami az utolsó előtti szám, a Strange kind of woman a Deep Purple-től. Ahogy a vendég zenészt is, aki egy beugró billentyűs erre a ráadás blokkra. A gitárom pedig félrerakom, mert itt most elég egy gitár, meg a billentyű, én pedig mikrofonállványt ragadok és énekelni kezdek, összeszedve minden belém szorult tehetséget... de az első versszak alatt már ki is veszem a mikrofont biztos helyéről, hogy vezetékét kicsit meghurkoljam, biztosabb fogást nyerve és a színpad előterébe lépek, hogy derékból kissé lehajolva nyújtsam a kezem a mufurc leányzó felé, akinek barátnője azért elég aktív volt eddig s most is van benne annyi, hogy ha a leányzó nem emeli a kezét, hát megteszi ő, én pedig finoman, de határozottan fogom meg, hogy egy pillanaton belül a színpadon találja magát, ahová úgy emeltem fel, mint egy tollpihét. Asszem túl sok időt töltök edzéssel... ja nem, a zene mellett ez a másik hobbim... akárhogy is, éneklés közben most már felé dolgozok, meg is táncoltatom kicsit, kénytelen lesz elengedni magát és legalább egy dal erejéig valahogy kikapcsolni. Így jár, aki beáll az első sorba citromba harapott arccal unatkozva... a szám után persze leeresztem egy mosoly kíséretében, majd az utolsó dalt is eljátsszuk, hogy utána a színpadot elhagyva a backstage-ben kössünk ki és épp kezdeném a srácokkal átbeszélni a koncert tapasztalatait, amikor újra meglátom Őt. Na nem egyedül, hanem a szervező és a barátnő társaságában. Felvont szemöldökkel hallgatom a szavakat és fixírozom a hármast, nem reflektálva egyelőre arra, hogy meg kéne ismernem durcás babapofit... - Örvendek Stella. - fut ki egy vigyor az arcomra, majd, csak olyan laza rocksztárosan, kiosztok neki egy kézcsókot, mert miért ne? - És neked is Stella barátnője! - eresztek meg a másik felé is egy mosolyt, akit a basszgitáros már át is karol hogy beszélgetni invitálja. - Tudtam, hogy valahonnan ismerősnek tűnsz... - eresztek meg egy újabb mosolyt Stella felé. Na ja... nincsenek nedves álmaim magazin-
és óriásplakát lányok arcaitól, szóval biztos láttam valamerre, de erre annyira nem szoktam figyelni.
Nem is kezelem úgy, mintha én most elképedtem volna, vagy bármivel több lenne bárkinél. Biztos híresebb nálam,
de ez, nos, hidegen hagy. - Remélem elfogadsz egy pohár italt. - s a szervezőnek intek is, hogy hozzon valamit, ő meg megy, mert a fontos vendégnek bármit ugye... köpnöm kell az attitűdjétől. - Ne haragudj, hogy felhúztalak oda, de egyszerűen nem tudtam megállni, látva, hogy mennyire látványosan unsz minket. - fixírozom kékségeit. - Ne értsd félre, nem várom én, hogy hanyatt vágd magadat a koncerttől... az ilyen csinos lányoknak ez amúgy sem szokott annyira bejönni. - majd jönnek az italok, a szervező által küldött staff tag által, aki átadja a poharakat. Kétféle whisky kólával nyakon öntve, ahogy kértem őket még a koncert előtt, hogy ezt hozzák, ha italért szólok. Remek. - Szóval ha akarsz, a kényelmetlenségért lekeverhetsz egy pofont nekem. De akkor utána ezt szépen meg is isszuk együtt. - somolygok, majd koccintok vele.

// kinézet

Vajon tudja a leányzó, hogy értő szem számára mennyire az arcára van írva, hogy mi is a véleménye egy-egy dologról? A kézcsókkal kicsit provokálom, de ahogy elfogadja, abban annyi flegmaság van, hogy mindjárt elnevetem magam az egész visszásságától, ahogy valaki, aki valakinek hiszi magát, meg akarja ezt mutatni valakinek, akiről azt hiszi, hogy valakinek hiszi magát... jó, talán nem biztos, hogy innom kéne még, de ez mikor gátolt meg bármiben is? Ha a versenyző az A) választ, a soha-t jelöli meg, akkor tovább mehet a 10 dolláros kérdésre a játékban, gratulálok hozzá! - Ugyan jégkirálynőm! Jól mozogtál és amikor végre hagytad, hogy a ritmus vezessen, ne az a durcás rosszkedv, ami miatt a hátad közepére sem kívánod az estét, vagy engem... - pillantok mélyen magam kékségeivel az övéibe, jelezve, hogy nem fogok én se úgy tenni, mintha neki minden alanyi jogon járna, ha itt hepciáskodik velem haragos hangnemével. Közben érkeznek az italok és hazudnék, ha azt mondanám, hogy Stella fintora meglep, melyet azért valahol igyekszik palástolni. Komolyan, szép lány lehetne ő, ha nem tolná az emberek arcába ezt a megvető hidegséget, meg ki tudja még milyen negatív érzelmeket. Bár azért látom, hogy zakatolnak gondolatok abban a csinos kis buksiban, talán az, hogy nem úgy kezelem, mint a főszervező, csak elindít benne valami olyan gondolatmenetet, hogy nem én vagyok ma estére a legrosszabb társaság. Talán még az is eszébe fog jutni ma este, hogy jobb itt, mint egyedül punnyadni és hagyni, hogy az ifjonti napok elrohanjanak. - Tudod mit? - vigyorodok el szavaira, teljesen őszintén. - Megüthetsz, itt és most, ököllel, viszont csak testen. - kortyolok egyet szavaim után. - Lásd, én nem hülyítelek. - jelentem ki. - Nem az enyém, egyszerűen ezt hozzák, ha italt kérek, mert ezt beszéltem meg. - vonom meg a vállam. - Oké, nem egy csajos pia a Black Tooth Grin, de kövi körben valami jobbat kapsz, ami ízleni fog, ígérem. - majd intek, hogy hozzanak neki egy újabb whiskyt. - Perry, a hölgynek ne kólával hozd, hanem mondjuk legyen valami gyümölcs... alma! - jelentem ki vidoran, majd ő el is ugrik érte. - A többi gyümölcslevet többnyire amúgy is almalé bázisal készítik. - jegyzem meg. - Hé Stella, én is csak vendég vagyok itt, de érezd magad otthon. Ez egy buli, nem teazsúr. - jegyzem meg, mert már szól a zene és azért van egy alap hangulat, a piák is jönnek-mennek, például most egy második kör Stella számára érkezik. - Jaja. - bólintok, majd a fotel karfájára ülök, még a végén nehezményezné, hogy közvetlenül mellé ültem. Így is elég közel vagyok, szemeibe tudom mélyeszteni a kékségeimet. - Amúgy tetszik a szerelésed, vagány de nem olyan közönségesen, meg csinos is vagy benne. - karmolászhat és csipkelődhet, még bizonyos fokig tán viszonozni is fogom, de szemét nem leszek, sőt... láthatja rajtam és hallhatja, hogy komolyan gondolom amit mondok, bár ezt eddig is kimutattam. És nem is tucat szavakat mondok, nem szórom rá a sablonos bókokat. - Ha nem veszed sértésnek, szeretnék veled az este folyamán táncolni egyet úgy, hogy azt te is akarod és nem kényszer.

Érdekes madárkát sodort közénk a szél. Na nem azért, mert csinos, vagy modell, ennél fogva pedig hírnévnek örvend, mert ez a legkevésbé sem érdekel. Felőlem a Hold krátereinek királynője is ücsöröghetne a fotelban, az sem érdekelne jobba. A hideg kék szemei már inkább... szóval azért kap bókot, mert őszintén, melyik lány ne örülne neki? Mondjuk nem viszem túlzásba és csak olyat mondok, amit komolyan gondolok. - Bárcsak minden koncertre jönnének ilyen lányok... bár már megszoktam, hogy ebben a műfajban szőrös muksók játszanak szőrös muksóknak. De bevallom, felüdülést jelent, hogy eljöttetek. - hangom ismét őszintén cseng, míg tovább iszogatok. Aztán egy kérdést illetve kérést is intézek hozzá, viszont a válasz annyira nem lep meg. - Végre elmosolyodtál. Ez tetszik, köszönöm. - jegyzem meg vidám arccal, hiszen az, hogy mufurcka végre mosolygott egyet, tényleg eredmény. Ennek örömére le is csusszanok mellé a karfáról, hogy közelebbről figyelhessem őt. Mondjuk így óhatatlanul közelebb kerülünk egymáshoz, de, korábban ő kínált hellyel ugye. - Inkább nem? Ugyan... - legyintek. - Ez nem bál, itt legfeljebb lazán lötyögnek az emberek, többet nagyon én se tudnék... arról szól, hogy elengedjük magunkat. - valahogy úgy érzem, hogy kényelmetlennek érezné a táncot és valami visszatartja. Láttam már kezdő gitárosok arcán ezt a kifejezést, amikor nem mernek közönség előtt játszani, szóval igyekszem megnyugtatni. - De ez csak egy ötlet volt, nem erőltetem. Tiszteletben tartalak téged is és a döntésed. - jelentem ki talán minden eddiginél komolyabb arckifejezéssel. - Valami azt súgja, azon töröd a csinos buksid, hogy miért téged fárasztalak még mindig és miért nem körözök a többi nő körül. - fixírozom kékségeit, majd a második italomból is kortyolok. - Egyrészt azért, mert úgy érzem, hogy rád férne, ha valaki felvidítana, mert rosszul esik látnom, hogy milyen kedvetlen vagy... másrészt pedig te nem látszol egy könnyű, súlytalan egyénnek, míg ők meg... - legyintek. - Nem szeretem azt, ha egy társaságot bármennyivel lehet osztani, az értéke mégis ugyan annyi marad. - a poharainkat közben újratöltik, de ezt annyira nem is észlelem, ahogy őt figyelem s csak gépesen kortyolok. - Nos, mihez lenne kedved?

Végül csak Stella mellé ülök, hogy egészen közel kerüljünk egymáshoz, már érzem is kissé édeskés illatát s minden bizonnyal ő is a kissé fűszeres férfiparfümöt, amire szükségem is van, hiszen a színpad izzasztó tud lenni, de ez és egy jó dezodor megóv a kellemetlenségektől. Bár attól talán nem, hogy ma este egy tövises modorú modell felvidítását tűztem ki célul. Ennek érdekében pedig megteszem, amit tudok, de csak egy feltétellel: nem játszom meg magam, minden, amit mondok, vagy teszek, az én vagyok. Nincs csalás, nincs ámítás, csak egy Erik. - Nincs mit. - mondom szavaira majd figyelem, ahogy cipője orrát fixírozza. Azt hiszem, hogy jól rátapintok, mi zajlik a fejében. Valahogy az ő esetében pár pillantásból tudok következtetni, hogy mit fontolgathat éppen. Ez tetszik. - Miféle kérdés ez? - nevetem el magam. - Ha valaki kedves a másikkal, nem az a célja, hogy megutáltassa magát a másikkal. - vigyorodom el és egy pillanatra kacsójára teszem széles tenyerem. - Nem fogok hazudni, nem akarom, hogy rossz benyomásod legyen rólam. - más lehet be se ismerné, hogy valaki érdekli, ilyenkor trend azt inkább letagadni és úgy tenni, mintha semmi sem lenne. Hát én nem teszem. Inkább megkérdezem, hogy mit szeretne csinálni, de helyette egy komplett érzelmi hullámvasúttal kell szembesülnöm. Érdekes... valahogy sejtettem, hogy itt több is rejlik, de ezt most nem érdemes feszegetni, nem ez a megfelelő pillanat. - Jó, megkapod. - intek, hogy hozzanak nekünk némi tequilát, úgyhogy hamarosan kapjuk is, meg a citromot és a sót is hozzá. - Remélem ez jó lesz. - mondjuk a következő kirohanása kicsit meglep, de nem mondanám, hogy nem vártam ilyesmit. Mondtam, tövises ez a rózsa... sóhajtok csak, majd már bocsánatot is kér, ami inkább meglep. Nocsak! Ilyet se hallani minden nap, sőt... erre már jobban felfigyelek. - Figyelj, ha ilyen szemekkel nézel rám, mindent megbocsátok. - vigyorodok el, majd megemelem a poharat. - Inkább igyuk meg a békepoharat. - kacsintok rá, majd kis citromot kenek a kézfejemre és rákerül a só, biztos Stella is megteszi ezt. Ha pedig igen, akkor leszek olyan pofátlan, hogy mélyen a szemeibe nézek, majd egy huncut kacsintás után az ő kézfejéről nyalom le a sót játékosan és hajtom le az italom, hogy aztán a saját citromom egyem meg. - Uhh, alakul... - igen, már kezdem én is érezni kissé a piát. Nekem messze más a tűrőképességem a rutin miatt...

Aki tövises rózsát szimatol, az készüljön fel egy-két szúrásra. Én most kaptam egyet, de gyorsan orvosoljuk a dolgot. Békepipa helyett békeital lesz a dologból, ha már valami erősebb szeszt kért. Mondjuk a jelek szerint a leányzó még nem sok tequilát ivott, mert igen kétkedve teszi, amit ilyenkor szokás, de végül megvan és ez a lényeg. Ez pont elég táptalaj lesz spontán pofátlanságomnak, hogy végül a sót róla nyaljam le a citromlével, majd húzzam le az italt és elrágom a citromom. Kérdésén remekül derülök. Látom rajta a zavart, ahogy picit tágulnak orrcimpái, mert mélyebben veszi a levegőt. Picit felkavartam. Biztos túl sokat dolgozott a meleg modell fiúkák között... - Mi lett volna? Tequila ivás előtt citromos sót kell nyalni. - jelentem ki, mintha ami történt, az olyan természetes lenne. És valahol tán érezheti, hogy ami történt, köztünk valahol az. Talán kezdi felvenni a ritmust, kezdenek megfordulni a dolgok s ezt abból is gondolom, hogy végül csak táncolni akar, még ha korábban határozottan ki is jelentette, hogy nem. Komolyan, James Bond megirigyelné, ahogy itt a nem-ből igen lesz. - Hogy a viharba ne? - kérdem nevetve, majd már én is talpon vagyok, határozottan fogom kézen és vezetem a táncolók közé, hogy ott mozogni kezdjünk valamit a zenére. Nekem annyi "előnyöm" van, hogy van ritmusérzékem és hozzászoktam, hogy színpadon mozogjak valamennyit, de azt sem így mondjuk. Szóval egyikünk se nagy táncos, de ez az egész nem arról szól, csak elengedjük magunkat és kész. - Nem tudom miért húzódoztál, mikor tök jól mozogsz, jó nézni! - szólok neki oda tánc közben, mert való igaz, a kecses, karcsú mozgású modell tényleg jól mutat és az ösztönös, alkohol vezérelte mozdulatai egészen jók, szóval jár a bók. Majd a pörgősebb számot valami lassabb váltja fel, mire ösztönösen kerülök kicsit közelebb, hogy egyik erős tenyerem derekára, másik pedig hátára csússzon, hogy erre andalogjunk valahogy a zene ritmusára s én kékségeit figyeljem. - Nem is rossz. - mosolyodom el. - Egész finom az illatod. - picit közelebbről is megszimatolom nyaka tövén az édeskés parfümöt s orrom hegye tán még mozgás közben súrolja is a bőrét...

- Mint egy orosz medve. - nevetgélek. - Te legalább kecses vagy. - jegyzem meg, majd folytatjuk a mozgást. Nem is olyan rossz ez az egész és ezt a gondolatot láttam Stella arcán is. Szerintem egyikünk sem sűrűn műveli ezt a fajta szórakozást. Koncertek után nem olyan gyakran szoktam beugrani ilyen helyzetekben, inkább változatos őrültségek szoktak történni, ami több-kevesebb gyerekességgel is jár. Itt most egész komoly és rendes buli zajlik, de most nem is bánom. Stella társaságában valami oknál fogva jobb így ez az egész. Még akkor is, ha a lassúzásnál érzek némi feszültséget rajta, ahogy tanakodik ismét, hogy megüssön e... mert ez van az arcára írva. - Fogjam be tán az orrom? Be kell látnod, nevetségesen festene. - somolygok s felveszem kékségeivel a szemkontaktust és mindkettőnk alkoholos állapota ellenére is olvasni próbálok bennük. Mondjuk én jobban bírom, alig látszik valami, de fekete öves piásként tolom ezt az egészet, éveim vannak benne. Ő meg... a jelek szerint kevésbé. De még így is más csillogást látok benne, és nem az alkoholét, azzal ellentétben, amit először pillantottam meg, amikor bemutatták nekünk. Egy őszintébb Stella néz vissza rám. - Illik rád a neved, a szemeid tényleg olyan szépen ragyognak, mint a csillagok. - mondom ki gondolkodás nélkül, ami átfut az agyamon, hogy aztán direkt kérdését halljam. Nem tököl a leányzó, azt el kell ismernem. Ez a direkt, egyedi stílus lehet bántó is, de valamiért mégis inkább csak megragadja a figyelmem egy pozitívabb értelemben. - Semmit. - nézek mélyen a szemeibe, majd a kis távolságot, ami köztünk feszül, határozottan zárom, hogy puha ajkaira nyomjak egy csókot, mely határozott, megvan benne kiállásom minden férfiassága, de mégis gyengéd és finom, nem "rontok neki a falnak" és kellően érzéki. - És mindent. - teszem első szavamhoz, miután elválnak ajkaink, aztán kivezetem a táncolók közül, mert valami mást is megláttam rajta. - Perry, vizet kérek! - szólok s a fotelhoz kísérem vissza Stella-t és hagyom, hogy leüljön, majd már kapja is a vizet. - Igyál, ez segíteni fog. - láttam rajta egy kezdődő rosszullétet, de ez most ki fogja belőle rántani. A hidratáció csodája... én pedig igyekszem kedves és törődő lenni vele, ha már itattam, még akkor is, ha ő kérte.

Kiélvezem a pillanatot, Stella puha ajkait, az apró remegést, ami végigfut testén s amit megérzek tenyerem alatt... valahogy több ez így, mint amit általában szoktam tapasztalni. Találó lett az a mindent kijelentés, úgy érzem...
Azt viszont látom, hogy nagyon nem érzi jól magát, így azonnal intézkedem. Biztos helyre kísérem, kap vizet is, én pedig figyelem és éberen őrködöm felette, hogy minden rendben legyen. Ha olyannak gondolt, aki csak leitatja és bumm, nos, ebből talán érezheti, hogy ez azért nincs így. Foglalkozom vele, igyekszem gondoskodni róla, érezheti, hogy fontos nekem az ő állapota, még így egy rövid ismeretség után is. Egy gátlástalan szívtipró ilyet nem tesz. - Nem is gondoltam rá, jobb, ha kicsit pihensz. - majd zsebemből előhúzok egy kis gyógyszer-levélkét. - Ez B6 vitamin, ilyenkor jót tesz és helyre ráz. - megmutatom neki rendesen, hogy láthassa, bontatlan a csomagolás és az is van ráírva, semmi tiltott szert nem kap. Kezébe nyomok egy barna tablettácskát. - Küldd le a vízzel. Kérlek. - nézek kékségeibe, majd remélem, hogy megteszi, mert akkor még jobban helyre fog rázódni, vissza a szalonspicc közeli állapotba. Tapasztalat. Aztán ahogy kezd rendbe jönni, egy kissé dühös kérdést kapok, de azért más érzelmeket is hallok ott. - Mi lett volna? Szerintem te is érezted. De, ha még új, akkor segítek. - fut ki arcomra egy pimasz mosoly és kap egy új csókot, hasonlót, mint az első volt. - Stella, ilyen gyorsan nehéz lenne megmondani, hogy komolyan, de... tudod mit? Igen. - ha ő ezt az egyenes stílust nyomja ilyen nyers felhanggal, hát legyen. - Nem játszadozom veled és benned többet érzek, többször szeretnélek látni mint ez az este és megismerni ezt a tövises, de szép rózsát, aki vagy. - jelentem ki, míg megcirógatom arcát, aztán barna fürtjeit. Szemeim pedig komolyan figyelik az övét, míg másik kezem átkarolta már egy ideje...

Ha Stella ilyen határozott közvetlenséggel áll bele a dolgokba, hát emberére akadt. Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal szavakkal támadnék, távolról sem... először ajkaim érvényesülnek szavak nélkül, mert... enyhén alkoholos állapotban ez tűnik jónak. De a finom csók után (ami alatt Stella gyengédebb énje azért kibontakozik) azért csak fordítok energiát pár normális megjegyzésre is, mert a lány megérdemli. Még akkor is, ha egyik kezem kissé erőteljesebben távolítja el, de a másikat legalább a helyén hagyja. Ez is jó... - Ha nem lennék, nem mondtam volna. - nem hinném, hogy olyan alaknak látszom, aki csak úgy meggondolja magát. Egyenes vagyok és nyílt, erről tettem tanúbizonyságot eddig. - Igen, de ez a rózsa sajátja. - jegyzem meg finom mosollyal az ajkaimon. Stella tövisessége pedig borzolja a képzeletem, így miért ne szentelhetnék rá némi időt és energiát? Mi baj lehetne belőle? Lehet nekem is jót tenne, ha valami ilyesmi kötne le... kicsit simogatom az arcát és villantok rá egy mosolyt. - De a legtövisesebb virág sem biztos, hogy megszúr, ha tudod, hogy kell megfogni. - kacsintok rá. Nem látszik könnyű esetnek, de... én sem vagyok egy hétköznapi alak, ami azt illeti. Egy magamfajtától sose tudja, hogy mit várjon az ember, úgy gondolom. Meg Stella azt is tudja, hogy engem nem hat meg, hogy ő modell, színésznő, vagy lehet akármi híresség, ettől nem lesz a szememben több, vagy kevesebb. Engem ő érdekel és nem valami hírnév, vagy bármi ilyesmi. - Ha szeretnéd, odébb is kerülhetnénk valahová, ahol nem akarnak majd téged velem lencsevégre kapni...

- Jó. Szerintem jót tenne egy kis friss levegő neked. - jelentem ki végül Stella kékségeit figyelve, majd felállok, hogy karom kínáljam számára, majd kivezessem a fülledt party hangulatból, ahol azért tombolt a zene, meg az emberek is már jócskán. A hely hátsó kijáratán át egy park felé hagyjuk el az épületet. - Na, így jobb. - szívom tele a tüdőm friss levegővel s kedvem támadt egy cigire is, de még nem gyújtok rá. - Van valamilyen hobbid azon kívül, hogy olyan koncertekre jársz, amiket végigunatkozol? - kérdem tőle egy könnyed mosoly keretében s kiélvezem a hűs nyár esti levegőt, míg a park szélén lévő egyik padhoz nem érünk, ahová akár le s ülhetünk. Ha ez megtörténik, egyik karommal átkarolom a leányzót, jelezvén, hogy amit korábban mondtam, az nem játék volt, nem szórakoztam vele. Másik tenyerem arcára talál s pofiját kezdem könnyedén simogatni. Jó most ez így: csendes, nyugodt, az utcalámpák fényköre pedig ad elég fényt. Jobb, mint odabent, azt kell megállapítanom. Mivel három az igazság, így harmadszorra is birtokba veszem némi időre a lány ajkait, de mindenféle tolakodás nélkül, még mindig ott van a gyengédség tetteimben. Tényleg úgy bánok vele, mintha csak egy virág lenne. Valószínűleg bántották már egy páran s azért ilyen, így meg is érdemli. Nem vagyok szent, sem szűzies életű, de tisztelem a női nemet és képviselőit. Ha valaki kapható a szórakozásra, nem utasítom el, de azt kerülöm, hogy netán valakinek a gyengéd érzelmeibe trappoljak bele fölöslegesen. Tudom, hogy miben hol a határ, kivel mit érdemes. Stella kellemes enyhülést jelent ebben a kiszámítható rendszerben valahol, mert annyira üdítően egyedi jelenség eddig, hogy komoly gondolkodásra késztet és bent egy komoly szándék nyilatkozatot is kapott ennek örömére.

Stella esetében látom és érzékelhető is, hogy nem gyakorlott ebben az életmódban. Már ami a bulizást és iszogatást illeti. Én már évek óta művelem és fekete öves piás vagyok lassan, ha lesz valami, ami el fog vinni a sírba, az talán ez. De milyen az a rock'n'roll élet, amiben nincs ilyen? Hova lenne a hitelesség, az őszinteség? Szóval még foglalkozási ártalomnak is nevezhetném a dolgot, de ezzel tagadnám, hogy ez élvezet, márpedig az számomra, nagyon is. De a leányzótól ez már nem várható el, az ő foglalkozásába tartozók teljesen más szenvedélyekkel, vagy problémákkal szoktak megküzdeni. Lehet alpári műveletlen vagyok, de alkoholista modellről még nem sűrűn hallottam, ellenben mondjuk gyógyszerfüggőről annál inkább. Szóval lehet Stella a tabletták mezején tudna engem lenyomni, de ezt nem tudhatom, nem ismerem még s nem is akarok róla előzetesen ilyen véleményt formálni. Nem skatulyázom be az embereket, nincsenek különösebb előítéleteim: az egész emberiséget kollektíven megvetem és pusztulásra érettnek tartom. Na, miket gondolok az ital hatására... - Ezt jó hallani. - jegyzem meg kissé vidámabban, mint amilyen árnyékos gondolatok suhantak át a fejemben az imént. Igen, az ital már csak ilyen... - De meg kell tanulnod elengedni magad, mert lemaradsz sok dologról, meg az örökkön elfojtott viselkedés során felgyülemlő feszültség utat fog követelni magának és sokkal rosszabb lesz. A zenekarban is így csináljuk a dolgokat: nem fojtunk el semmit, mert az később csapda lesz. Inkább kiabálunk egymással fél órát, minthogy évekre megutáljuk a másikat. - a bölcs Erik szólott és tanácsot adott. Legalábbis így érzem magam. De ittasan valahogy ez is oly természetes: tudod a nagy megfejtést. Így a padon üldögélve a hűvös szellőt élvezve s azt, ahogy egy csinos lányt karolok és húzok magamhoz, ismét úgy látom, hogy az élet nem más, csupán négy betű. Ezek a legszebb pillanatok s nem is tartom meglepőnek, hogy a következő pillanatban megint csak elengedem magam, hogy újra megkóstolhassam Stella szépen ívelt ajkait. Szenvedélyes és érzéki érintkezéssé fokozzuk mindezt, ajkaink csatája már nem elegendő, játékosan "harcba" hívom nyelvét is és fogaim is bedobom az ő alsó ajkain lehelet finoman. Mikor vége szakad, csak csendben élvezem, ahogy kicsit szabadjára engedi kacsóját s én sem maradok adósa, mert egyik tenyerem megindul rajta, hogy karcsú és feszes idomait picit jobban megismerjem, mint tánc közben tehettem. - Nem tettél semmi helytelent. - nézek szemeibe s finoman, de határozottan tartom meg karom a vállán, hogy inkább ne távozzon. - Komolyan azt hiszed, hogy csak úgy elengedlek? - kacsintok rá, majd felállok a padról s könnyedén felkapom őt, hogy megtartsam karjaimban. - Nélkülem nem mész sehova. - jelentem ki vidoran. - Szóval, merre?

- Nem, mert elkaptalak és így nehéz lenne... - világítok rá a prózai okra, ami azonban merőben játékos, ha az igazságot nézzük. De ennyi belefér. - Akkor én választok. - bólintok szavaira, miután könnyed csókját viszonoztam. Közben lassan meg is indulok vele, de szép kékségeit azért tovább fixírozom. Kifejezetten jól esik azokat a lélektükröket bűvölni, hiszen annyi minden kavarog bennük... - Most már viszlek, mert ha elkaptalak, akkor... - nem fejezem be a mondatot, csak megtorpanok és ajkaink újra találkozhatnak pár kellemes másodpercre. Aztán újra megindulunk. - Hogy hova? - játékosan incselkedek vele, ahogy közelít. - Ahol tovább élvezhetjük egymás társaságát. - adom meg a választ egyben mind a két kérdésére s már át is érünk azon a hátsó ajtón, amin kislisszoltunk korábban. Most is olyan észrevétlenül jutunk be, sőt fel a földszintről az első emeletre, ahol egy ajtó előtt állok meg és ügyeskedem elő a belépő kártyát anélkül, hogy letenném a lányt, majd nyitom az ajtót, átlépem vele a küszöböt és a sarkammal belököm magunk mögött, hogy aztán letegyem őt. Igaz, csak azért, hogy aztán hátát az imént bezárult ajtó lapjának préseljem könnyedén, de azért határozottan s így hívjam újra érzéki táncba pajkos nyelvét, ahogy megcsókolom, míg egyik kezem lágyan merül barna tincsei közé, a másik pedig feje mellett támaszkodik meg a fa alkotmányon. Mikor pedig kifogyunk a levegőből, ajkaim a nyakára irányítom, azon pásztázok végig csókjaimmal, illetve apró, lágy és érzéki harapásaimmal is, le a tövéig, míg kezeim most arra használom, hogy a farmer kabátkát lefejtsem róla. - Üdv a szobámban. - súgok fülébe kissé ércesebb hangon s oda is osztok csókot, míg tenyereim megindulnak filigrán, karcsú testén kalandozni. A szoba pedig átlagos szállodai alapvetően, a fellépés és buli utánra kaptam, hogy a teljes várost ne kelljen átszelni ki tudja milyen állapotban... Most már tudom, hogy jól tettem, amikor megalkudtam érte a szervezővel.

+16

Az enyhe alkohols (tehát egy normál embernek részegítő mennyiségű) állapotban is érzékelem valahol, hogy Stella-ban van némi viaskodás. Szemében látom, ahogy rám néz s ez nem is lep meg. És meg is értem. Én se bíznék magamban. Pedig őt nem akarom bántani, kicsit sem. Ahhoz túlzottan is felkeltette az érdeklődésem és a fántáziám. Úgy érzem ezen az egy éjszakán túlmenően... de ezen már kevésbé merengek, inkább koncentrálom a jelenre s igyekszem elvenni Stella kedvét a vívódástól. Ahogy az ajtó lapjának préselem s ismét lecsapok rá, elégedetten nyugtázom reakcióit, remegése, rezdülései mind-mind bájosak s én belemosolygok a csókba picit hatásukra. Azonban egyszesmind mohóságot is ébresztenek bennem: csak többet akarok, így szabadítom meg először kabátjától, majd fedezem fel ajkaimmal nyakának kecses vonalát.
Hagyom neki, sőt segítem is, hogy megszabadítson felsőmtől, ezáltal pedig felfedjem az edzőteremben töltött hosszú órák ékes eredményét... az biztos, hogy megdolgoztam érte. De ha már így áll a történet, hát én se leszek rest, Stella fekete felsőrésze is hamar követi kabátját, hogy utána selymes bőre simuljon össze kimunkált izomzatommal, ahogy újabb kis csókcsata alakul ki közöttünk,némi lágy ajak harapdálással karöltve. S ha ez nem lenne elég, felsőtestét tenyereimmel újra felfedezem, de ezúttal már közvetlenül érintve puha bőrét s hamarosan ajkaim is követik ezt az utat: megindulnak lefelé nyakán a csókocskákkal, majd hívogatóan domborodó dekoltázsára tévednek, hogy onnan körbe a másik oldalon felfelé haladjak s mindebbe ajkaim mellett nyelvem is bevonom olykor játékosan. Fülénél kötök ki végül s ezt kihasználva súgom oda szavaimat. - Szeretnéd a nyelvem máshol is érezni? - incselkedem vele picit szavaimmal, míg kezeim, egyelőre a melltartón át, de rátalálnak domborulataira. Formás teremtés, annyi szent...