- Bár azt mondhatnám, hogy az én fejem nem olyan bonyolult, mint amilyennek szeretnéd hinni, vagy hiszed, de akkor hazudnék és én nem hazudok. - nem mondom el az igazat ha nem kérdez rá ,ez nem annyira hazugság, mint ha letagadnám a nyilvánvalót, bár nyilván ez neki teljesen másként hat. Tudom, hogy vannak bűneim vele szemben és nem annyira jó így minden nap amikor vele kell lennem, mert régen sokkal egyszerűbb volt, ennélfogva szívesebben mentem vele bárhova, mintstem most, hogy tudom milyen dolgot sunnyogok el előle. Az igazság az ,hogy már régen tudnia kellene róla, az egyik családfőnek már az orrára kellett volna kötnie, de valami csodára várnak, hogy majd egyszer tényleg összemelegszünk és megtörténik az a nagy szerelem, ami ami családjainknak annyira ritka. Hát nem fog, rám várnak ,hogy lépjek, de nem akarok, ha megtudja, márpedig meg fogja azt hiszem jogosan fog megutálni egy életre. Nem nagyon bslakodok, hogy elveszítek embereket, mert azok jönnek mennek, de mivel együtt nőttünk fel az ő létezésének hiánya a mindennapjaimban, vagy az életem kisebb részében lehet már érződni fog.
- Fabiola! - veszem fel kicsit a stílusát mosolyogva. - Te ismerhetnél a legjobban, hogy ha valami nem tetszik, arra rögtön ugrok, és nem mindig reagálom le jól. - ezt senkinek nem vallom be, de neki nem fogom takargatni ezt a tulajdonságom is lenne, és nem ez az első, hogy így reagálok felé valamire, de való igaz, hogy mindig ilyen érzést váltok ki belőle, mint most, igazából részéről jogosan, részemről azért nem, de ezt betudom a makacsságomnak, amiből nem vagyok képes engedni.
Felrakom a fehér zászlót, mert nem akarom ezt tovább folytatni, felesleges,úgysem most fogom kiteregetni a lapjaimat, és csak veszekednünk, amihez nincsen kedvem ,egy ideig vettem a dolgokat és belementem, de mára elég volt. A szavaira nem mondhatok nemet, mert akkor hazudnék neki.
- Az a baj, hogy jól gondolod. - bólintok már nem annyira mosolyogva, de ennyit talán elárulhatok neki, mielőtt tovább haladunk a nappal. Mondjuk nyert egy kis infót, de nem árultam el neki semmit, mert főleg az én érdekem, hogy ez még titok maradjon előtte.
- Holnap a megbeszéltek szerint. - nyugtázom a tervet és megvárom, hogy bemenjen, mielőtt utána indulok.

Outfit

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Bóknak veszi és nem kezdi el kifejteni, hogy mennyire szarul végezné a munkáját, ha nem látná át a dolgokat. Muszáj neki az apró részletekre is figyelni. Ha tényleg, igazán izgatná és megőrjítené, hogy mi folyik az apja és a Vizzinik között, akkor már az egyik emberét is rájuk állította volna. De az igazság az, hogy minden bosszúság ellenére, élvezi, hogy maga próbálja feltérképezni a szálakat. Több dolog is van már a kezében, látott, hallott ezt-azt, csak még ahhoz nem jutott hozzá, ami komolyabb. Felettébb bosszantó ez számára.
– Miért, mi van a fejedben? – tekint érdeklődve a másikra. Azonnal reagál arra, ahogy a másik az ülésből felkel. Ruháján szolidan igazít, hogy minden a helyén legyen és feltérképezi a férfi vonásait, mozdulatait, míg az beszél, majd szavai végeztével, jól meggondolja, miként is reagáljon.
– Adriano – sóhajtja keserédesen a másik nevét, miközben tekintetét az övéibe vezeti. –Nekem az égvilágon semmi gondom nem volt veled, addig a pontig, míg számonkérés végett utánam nem jöttél ma – higgadtan beszél, meg kellett tanulnia elnyomni az olaszos habitusát, hiszen a tárgyalások alkalmával nem rohanhat ki csak úgy. Olyan esetekben, mint a jelenlegi, ez a tudás nagyon jól jön számára. - Folytassuk holnap? – vonja fel a szemöldökét, s arcán egy elégedett mosoly jelenik meg. – Tehát, a szar, ahogyan te nevezted, létezik és egyre inkább úgy gondolom, hogy tudtomon kívül kevertetek bele valamibe, ami nem fog tetszeni – az elején még csak gyanította, hogy így van, de aztán a találkozásaik alkalmával egyre jobban érett benne az, hogy bizony ennek nem lesz számára jó vége. Ez az, ami nem tetszik neki, nem pedig az, hogy titkolóznak.
– Rendben, tegyük félre - adja meg magát végül, de csak azért, mert a feje már zsong és nincs kedve tovább áskálódni és a szavakat úgy forgatni, hogy arra várjon Adriano belesétál-e valamelyik hálóba. Marcello sokat vett ki belőle, s bár a testét feltöltötte az agya teljesen kisült a történtektől.
– Akkor holnap a megbeszéltek szerint, ebédelünk? – mert eredetileg erről volt szó. Most ért csak haza kéthétnyi távollét után és van egy sanda gyanúja, hogy az éjszaka folyamán nem fog sokat aludni, így hát nem merte a reggelit ígérni a másiknak.

Már nagyon régóta barátok voltunk, a születése óta szerintem, és az, hogy most ennyire nem lehetek őszinte vele egy olyan dologgal kapcsolatban, amihez neki is köze van kurva nehéz számomra. Mondanám, hogy óvom őt, de ennyire sosem voltam önzetlen még azokkal sem,akik közel álltak hozzám, akárcsak ő. Egyre jobban azt érzem, hogy távolodunk egymástól, mert én is változok, legalábbis olyan értelemben, amit felé mutatok ki. Nincs vele problémám, mi szinte sosem voltunk ellenszenvesek egymásnak, barátilag, de amikor többet kellene beletenni az már nehéz ennyire megbolygatja a dolgokat, hogy egymásra kezdünk fújni és olyan módon viselkedünk egymással, amit nem fog fel a másik. Játszani kell, mert így maradhatok még az aki vagyok és nem kell tönkretennem az életem a házassággal.
- Pontosan tudom, hogy mit akarsz, nyilvánvalóvá tetted Fabiola! - kicsit megváltozik a hangom, mert egyre jobban kezdek dühös lenni és egyben tancsátlan a jövővel kapcsolatban. Az a részem, aki birtokolni akar, a mások által nekem szánt dolgokat is akarja, amit én igazából sosem akarnék magamnak, ezért vagyok dühös, tanácstalan pedig a kettős érzésem miatt van, amit nem tudok uralni. Mindig a helyzet magaslatán vagyok, ha beszélnem kell, de ez a helyzet összezavar.
Az összegzésben felnevetek, mert igaza van, de hogyan is kérhetném meg őt arra, hogy ne akarjon mindent megtudni, mert akkor az ő élete is fel fog fordulni fenekestül s nem csak az enyém. Próbálok nem arrogáns lenni, próbálok úgy válaszolni neki, ahogy azt illik, mert mégiscsak tudom, hogy hogyan kell bánni egy hölggyel.
- Izgalmas, hogy te ennyire jól át tudod látni a dolgokat. - vonom fel a szemöldököm és nagyjából ennyi megjegyzéssel be is érem, mert a többit inkább nem mondom ki, mert igaza van, sunyi módon tolom a dolgokat, nem kérem és nem is akarom, hogy megértsen, nem fogok kuncsorogni neki ezért, de mindenképpen egyszerűbb lenne ha nem egyedül kellene minden szarral megbirkóznom és olyan ellenségeket gyűjteni emiatt, akik egész életemben a barátai voltak.
- Nem a mondanivalómat nem hiszem el, hanem azt ami a fejemben van. - már nem akarok bizonyítani semmit neki, elég volt egy gondolta, hogy teljesen forduljak egyet a beszélgetésben. Hülyeség volt utána jönni, mégis minek folynék én bele, ha van valakije akkor talán nem lenne annyira nehéz leráznom ezt az egészet vele a jobbomon, na meg azzal a talpnyalóval, akit ettől függetlenül nem kedvelek és ha a megérzésem nem csak sosem fogom.
Felállok, de nem akarok semmit tenni, csupán csak közelebb megyek de nem nagyon közel. Most lenne a tökéletes lehetőség arra, hogy elmondjam neki, úgy is utál, de én sosem fogok azért kuncsorogni, hogy kedveljen, de nem mondom, feláll velem szembe, amitől elmosolyodik, de nem  kedves mosolyom jön elő. Fenyegetve érezheti magát hiszen szinte azonnal pattant, pedig ilyenről szó sincs, nem szoktam senkire sem kezet emelni, rá főleg nem fogok, csak meg akarom érteni mégis mit gondolt a két öreg, amikor ezt az egészet eltervezte.
Elég hamar teszi nyilvánvalóvá, hogy nem kér belőlem többet, amire fel ciccenek, hangosan, hogy akkor is hallja ha hátat fordít nekem befelemenet.
- Ennyire nem bírod már a képem Fab, pedig mi olyan jóban voltunk, most mégsem ügyködsz azon, hogy kiszedj belőlem valamit, amire igazából neked nincs is szükséged. Nem tehetnénk félre csak egyszer ezt az egészs szart amit a fejedbe vettél, és folytatnánk holnap? - unom, tényleg unom már, hogy mindig nekem kell annak a félnek lenni, aki iránt lehet táplálni egyfajta mérget, amiért nem derül ki számára valami. Ha ennyire meg akarja tudni, akkor hamarosan meg fogja, de azt nem teszi zsebre és nem akarok belevágni a  közös életünkbe, mert már most látom, hogy kudarcba fulladna.

Outfit

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Muszáj nevetnie, jó nevezzük nevén a dolgot, kinevetnie a másikat. Mert, amit itt szövegel neki, az nettó faszság, hiszen olyan felesleges körítést ad a tényeknek, melyektől a nő általában maximum hányni szokott. Egy dolog miatt szereti, ha az emberek így tesznek, mert elárulják magukat. – Mondta valaki, hogy ne legyél kíváncsi? – és még mindig nevet, ami egy külső szemlélőnek úgy jöhet le, hogy Adrianonak köszönhető. Végül is, ebben semmi hazugság nincsen, hiszen rajta nevet. – A számonkérés miértje indokolatlan Adriano – most szájbarágósabban közli a szavakat, hátha így eljut a lényeg a másikhoz, mert a szavaiból ítélve, elsőre nem ért célt. Fabiolának azzal van gondja, hogy mégis mit képzel magáról ez a férfi, hogy csak így idejön hozzá és megjegyezi, merre volt.
– Elég ostobának kellene lenned ahhoz, hogy azt gondold a csábod végett járkálunk össze. Főleg azok után, hogy már a legelején közöltem, hogy mit akarok - és leginkább most is nevetne, hiszen Adriano úgy beszél, mintha nem lenne teljesen önmaga. Tudja ő nagyon jól, hogy ez a férfi megszokta, hogy behódolnak neki és isszák a szavait, de ha azt gondolta, hogy Fabiola varázsütésre beáll ezen emberek sorába, akkor valami nagy baj van a fejében. Ez mondjuk némi aggodalomra ad okot, hiszen ekkora ostobaságot még sosem tapasztalt a másiktól.
– Összegezném, amiket itt mondasz. Te kíváncsi ember vagy, én is az vagyok, de ne legyek kíváncsi, mert mindenkinek az lesz a legjobb. Most, hogy így visszahallod, remélem te is felfedezed benne azt, hogy micsoda faszságokat hordasz össze – abba inkább nem kíván belemenni, hogy miféle izgalomról van szó, mert azt mára már bőven megkapta és szerencsére nem ettől az olasztól. A nőnek a fejében eddig is más kép élt az izgalom szó hallatán, de azok után, ami a dolgozóban történt, biztos, hogy ennél csak durvább játszmák következnek.
– Az a baj Adriano, hogy még te magad sem hiszed el, amiket mondasz - mondjuk, ezen nem lepődik meg, mert annyira szarul forgatja a másik a szavakat, hogy a nő azon van leginkább meglepődve, hogyan nem bukott még bele.
Mikor a férfi felemelkedik, ő is hasonlóképpen tesz, ezzel kimutatva azt, hogy egyáltalán nem fél tőle. Rangban feljebb áll, így Adriano nem emelhet rá kezet és nem léphet ellene olyasmit, amit ne torolnának meg azonnal rajta. A távolságot megtartja ő is és egy kissé elmélázva tekint a férfira, akit ő a mai napig, minden sunyulása ellenére a barátjának gondolt. De az, amit most itt produkál, inkább teszi őt ellenszenves kis görccsé, mint valakivé, akivel tovább szeretne cseverészni. - Ha megbocsájtasz, visszamennék - jelzi ezzel azt, hogy részéről ez a csevej itt és most befejeződött, ha csak nincsen valami nagyon fontos, amit a másik még megvitatna.

Fabiola nagyon okos nő, talán az egyik legokosabb mindazok közül, akiket ismerek, nem érdemes vele játszani, legalábbis nem úgy, ahogy neki nem szimpatikus a dolog. Azt hiszem én valamiért elnyertem tőled azt a fajta ellenszenvet, amit mások a tényleges kellemetlen személyek felé engednek meg. Az oka az az apró titok, amiről nem tud, de tudja, hogy létezik valami,a mit elsunnyogunk előle. Mondjam, hogy az egész miatta van, mert nagyjából ugyanannyira fog vágyni erre az egészre, mint én? Hát ez egy nagy hazugság lenne és átlátna rajta, beleegyeztem, mert bele kellett de csakis magam miatt nem vagyok hajlandó lépni. Kedvelem Fabiolát, szép és okos, és nagyon rafinált, de ebbe az egészbe nem tudnék és nem is akarok olyan érzelmeket vinni, ami egy házassághoz kell. Nincs olyan nő, aki felé ezeket meg tudnám mutatni, és nem vele akarom kitapasztalni, mégis belemegyek egy olyan játék, amibe nem kellene.
- Mindig is egy kicsit kíváncsi embernek vallottam magam. Kíváncsi vagyok az élet olyan dolgaira, amiket nem értek, akárcsak te arra a valamire, amit sejtsz ,hogy körülötte terjeng mégsem vagy biztos benne mi az, még csak nem is sejted. Te is kíváncsi személyiség vagy, miért is vonnád meg mástól ezt a tulajdonságot. - dőlök hátra olyan mosollyal az arcomon, hogy most még én is elég tenéybebászónak hinném magam kívülről. De annyira magabiztosan ül ott előttem, annyira úgy érzi, hogy tud olyat mondani, amin megrökönyödök.  De nem fog, csak annyit ér el vele, hogy nem leszek vele őszinte, nem leszek az, aki a cinkosa lesz, jobb ha még egy ideig halogatjuk ezt az egész barátságodit és egyszerűen lököm el magamtól így ahogy most is teszem, talán akkor a szülők is belátják, hogy van ami nem működik.
- Mondanám, hogy reménykedtem, hogy a csábom mit akarsz ennyit találkozni egy idő után, de azt hiszem nem volt elég egyértelmű ,hogy nem fogok semmi olyat mondani, ami téged izgalomba hozna vagy komolyan érdekelne.Hidd el, szerintem azzal járunk mindketten a legjobban ha lógva hagyod ezt az egészet és nem kíváncsiskodsz, higgy nekem.- ebben a pár mondatban nem volt semmi furfang, ez őszinte volt és egy olyan kérés felé, ami sok mindenki életét könnyíti meg egy időre, de tudom, hogy elelsges szavak, mert nem hallgat majd rám.
Annyira bántóan akarja nekem a szavakat mondani, hogy nevetnem kell rajtuk, engem elég nehéz megbántani csupán szavakkal, neki sem fog menni. Csak vissza dőlök a könyökömre, és előre hajolok.
- Kurvára nincs itt semmilyen sunyulás, jó lenne ha nem mindenben az összeesküvést látnád. Lehet van olyan dolog, ami azért jó, ahogy van, mert még nem került napvilágra. - komolyan addig fogja húzogatni az oroszlán bajszát, még a végén elmondok neki mindent, de onnan nincs visszaút, ha megtudja, az el fog jutni az apjához, és onnan már egyenes út vezet a frigyhez ,de ezt nem fogom hagyni azért olyan könnyen. Nem vagyok ennyire gyenge.
- Jobb ha tudod, hogy az apád pontosan elmondta a szándékait, én tudomásul vettem, de vannak olyan emberek, akire előbb hallgatok, mint rád és tartom a szám, mert ez a dolgom. - felállok és közelebb megyek hozzá, de nem annyira, hogy elérjem ha kinyújtom a kezem,tisztes távolságot tartok tőle. Pontosan tudom milyen őt megérinteni, sőt, sok mindent láttam már belőle, tőle, de most nem ez jár a fejembe, nem akarok tőle az ég egy adta világon semmit, csak nyugalmat attól az egésztől, hogy egyszer a vezetéknevünk egyezni fog, még egy kicsit élni akarok. MIndezek ellenére, valahol mélyen érzem, hogy neki hozzám kellene emiatt tartoznia és mindegy, hogy semmi érzelem nincs felé, akkor is felbasz, amikor azt látom, hogy valószínűleg mással hetyeg,  amikor ő az én menyasszonyom elméletben. Nem mondom,hogy hibátlan vagyok, vannak dühkezelés gondjaim, és pontosan tudom, hogy ennek a mai estének lesz következménye, annak, akivel láttam őt. Tudja milyen vagyok, tudja mennyire hamar robbanok,mégis olyan mértékben húzogatja a zsinórt a bombából, hogy félő hamar felrobban.

Outfit

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

De annak minősül, meg pofátlanságnak is. Kukkolásért némely országokban simán börtönbe vágják az embert, de ezt nem kezdi el kifejteni, mert nem akar fenyegetőnek hatni. Egyébként is, ha támadni kezd, akkor azzal elárulja, hogy valamit rejtegetni kíván. Fabiola sok technikát tanult már az évek során arra, hogyan és miképpen rejtik el az emberek az igazságot mások elől, valószínűleg most van itt az ideje egyet alkalmazni, ha nem akarja, hogy a Marcelloval megélt kis afférjuk hamar napvilágot lásson.
– A kíváncsiság minden emberben ott él, ami nem probléma. A tálalás az már más kérdés. Számon kérsz, de nem értem mire fel – nem szereti, ha egy férfi fölényeskedni akar. A stílus maga az ember, s most amit a másik mutat neki, az kifejezetten tenyérbemászó és idegesítő. Kifejezetten irritálja ebben a pillanatban.
– Miért Adriano, mi másnak neveznéd, ha nem annak? – szalad fel egyik szemöldöke és tekintetében kíváncsiság csillan. Ő akar valamit, amit a másik nem ad meg, pedig már elég sokat találkozgattak az ügy érdekében. Legalábbis Fabiola részéről csak és kizárólag az ügy van, nem gondolná, hogy a férfinak bármi más indíttatása lenne a találkákra.
– Adriano, ne legyél már ostoba. Nyíltan megmondtam a galériádban, hogy ki fogom szedni belőled és ha kell ezért akár napi szinten is összefutunk, nem? – forgatja meg a szemeit és ő nem nevet, mert ezen egyáltalán nincs mit vigyorogni. Az, hogy a férfi úgy forgatja a szavait, amelytől egy gyenge nő, simán elhinni, hogy ő a buta liba, nem rója fel neki, mert a szokás nagy úr, kár hogy Fabiolával szemben nem sokat ér.
– Ha ő akar tőled valamit, akkor azt már nyíltan közölte – egy ásítást elnyomja válaszolja az egyértelműt. Alvize nem az a fajta, aki kerülgetné a dolgokat, hanem kíméletlenül odanyomja. Amennyiben tényleg ő szándékozik valamit nyélbe ütni ezzel a férfival, biztos, hogy már közölte. – Te sunyulsz hetek óta feltűnően, ezzel van a gond, nem azzal, hogy apám mit csinál – nevezheti ezt játéknak is vagy a természetének a férfinek, neki teljesen mindegy. A lényegen nem változtat, Adriano nem képes kinyögni, hogy mi a helyzet és ez bosszantja leginkább a nőt.

Sosem voltam olyan férfi, aki futott a nők után, most mégis azt figyelem, hogy hová tűnik egy, aki nemsokára a nevemet viseli majd. Agyrém, hogy ennyire meg tud változni valaki, annak hatására, amit sosem akart, de mégis ráerőltetik.
A kertbe kifelé menet nyugtatom magam, mert bár nem szenvedek érzelmekben Fabiola iránt, mégis van egy rossz érzésem, amikor csak úgy eltűnik. Egyre jobban nyugszom meg, már már annyira, hogy még le is ülök, amikor látom, hogy megáll. Nagyon jól ismer, még a kérdést sem értem, hogy miért teszi fel. A leskelődés valójában nem az én műfajom, de ez nem is minősül annak, így csak halkan felnevetek, mielőtt válaszolnék neki.
- Sok illetlen dolog kötődik a nevemhez, de talán ez annyira nem minősül annak. - mondom neki még mindig egy félmosollyal az arcomon, pedig közben még mindig jár az agyam de már legalább lecsillapodott valamennyire.
Pontosan tudom miért ül le velem szembe, nem éppen közel hozzám, pedig lenne hely mellettem, de Fabiola okos nő, tudja, hogy van valami amiről nem tud, és zavarja. Ennek már elég sokszor hangot is adott, annyi lehetőséget kínált fel nekem, hogy elmondjam neki, hogy mik is a terveink vele, vagyis velünk, de nem tettem meg. Húzom a dolgot, talán tetszik ez az egész játék, amivel az idegein táncolva érem majd el a várt hatást, vagy nem, de addig is jót szórakozok.
- Nevetséges? Már nem is lehet kíváncsi az ember? - nézek rá egy kicsit önelégült mosollyal, miközben egyre jobban illan el a korábbi dühöm, de felváltja a kíváncsiság, ami nem j tulajdonság, de a teljes igazság ismerete nélkül is van valami a fejemben, ami nem éppen kedvező Marcello-nak, viszont ezt nem teszem szóvá, még a végén a nő maga állna be a férfi helyére. De ezek csak feltevések a.
- Szóval nevezzük bájolgásnak azt, hogy ki akarsz belőlem szedni valamit, amit egész véletlenül nem tudsz? - kérdezem kissé nevetve miközben könyököm a térdemre támasztva dőlök előre, hogy egy kicsit közelebb mégis távol legyek tőle, hála a távolságtartásának. Felállhatnék, hogy odamenjek hozzá, de az a férfi nem én lennék, ennyire még én sem teszem nyilvánvalóvá a terveimet vele kapcsolatban, még kivárok.
- Nagyon kíváncsi lennék mégis milyen elképzelése van a fejedben, amiért ennyi időt vagy képes velem tölteni és mindenféle összeesküvés elméleteket szősz, amiért nekem az apád mellett kellene pitiznem. Azt hittem ismersz annyira, hogy tudd, nekem nem érdekem bárkinél benyalni magam, sosem tettem. Arra még nem gondoltál, hogy az apád akar tőlem valamit? - húzom fel a szemöldököm, adva neki egy kis gondolkodni valót.

Outfit

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Nem a romantikus fajta, nem azért jön a kertbe, hogy andalogva visszagondoljon arra, ami történt. Még akkor sem lenne ez az indittatása, ha virágot vagy csokoládét kapott volna. Ő csak azért sétál itt, hogy ne legyen köze ahhoz, ami odafent zajlik.
A szökőkút vize kellemes, nem túl hideg, de melegnek sem nevezhető. Gyermekként simán belemászott és nevetve élvezte, ahogy a nevelőnők sipákolva rohantak érte, hogy kiszedjék. Már akkor is szembe ment a szabályokkal és ez a mai napig nem változott. Ezen emléknek köszönhetően, mosolyogva fordul el a víztől, hogy szembe találja magát az egyik padon ücsörgő Adrianoval.
– Nem tanították meg, hogy nem illik mások után leskelődni? – ráncolja össze a homlokát, mert egyáltalán nem tetszik neki a stílus. Nincs benne félelem vagy ha van is, azt tökéletesen el tudja fedni, hiszen a hivatásának köszönhetően megtanulta már, hogyan vegye fel a pókerarcot. Karjait összefonja maga előtt és leül a szökőkút szélére, hogy ezzel tisztes távolságot tartson maguk között.
– Tudod jól, hogy mennyire nem érdekelnek ezek az estek, így nem értem, hogy miért vagy ezen fennakadva – lábait egymáson keresztezi, hogy még véletlenül se mutasson semmit sem abból, ami szoknyája alatt nincs. Kellemetlen lenne ezzel lebuktatni magát, főleg, hogy Adrianonak semmi köze nincsen ahhoz, hogy merre volt.
– Annak fényében, hogy hetek óta bájolgunk egymással, a számonkérésed eléggé váratlan és talán kissé nevetséges is – dől előre egy kicsit a felsőtestével, hogy jobban szemügyre vegye a másikat és annak rezdüléseit. Nem tudja, hogy minek köszönhető az, hogy követte őt ide a férfi, azt pedig főleg nem érti, hogy minek ez a stílus, de kifejezetten bántja a csőrét, leginkább azért, mert még mindig nem ért célt és fogalma sincs arról, hogy mit ügyködik Adriano és az apja. – Nem apám mellett kellene éppen hajbókolnod a jelenlévőknek? - vonja fel egyik szemöldökét, s kérdésében némi gúnyt lehet felfedezni. Hiába egy gyermekkori barátság és ismeretség, ha az egyik fél képes megkerülni a másikat. A nő egyébként sem szereti a napraforgókat és jelenleg a szemében a másik az.

Kisfiús egó, férfias önbecsülés? Valamelyik egészen biztosan vezérel ,amikor látom azt a nőt, akinek most mindent be kellene vetnem annak érdekében, hogy könnyen megejtsük azt az üzletet, amit születésünk után kötöttek az apáink, egy olyan férfival, aki még igazából szóba se kellene, hogy álljon vele. Mégis úgy érzem nem fog hajlani felé, talán neki nagyobb lesz az ellenkezése ,mint nekem. A férfiaknak könnyebb, mert nincsen az a nézés, amit ők kapnak ha félrelépnek, persze a nőknek már egészen más tészta az élet ha házasok, ami nem zárja ki, hogy lehetne boldog egy házasság ha nincsen szerelem, vagy mégis.
Nem sok idő telt el, amióta szem elől tévesztettem Fabiolát, felszívódott az estről, mintha sosem lett volna itt, a figyelmet közben végig lekötötte az egyik leendő örökös, aki nem sokára készül átvenni az apja helyét, figyeltem rá, hogyne tettem volna, de közben  szemem sarkából végig keresetem a miérteket, és a nőt, aki erre tudja a választ.
Udvariasan rázom le a társaságom, amikor látom Fabiolát megjelenni, majd egy rövid bájcsevej után a testvérével megint távozni. Valami nem stimmel és ha ennyire nem tudok valamit akkor eléggé ki tud jönni a sodromból, de most még kedves leszek, utánajárok a dolgoknak, és pontosan tudom, hogy nem jutok majd eredményre, de valahogy van egy gyanúm, hogy ki az aki ezért az egész talányért lakolni fog.
Elindulok a kertbe és meg is látom Fabiolát, nem szólok utána csak leülök egy padra és amikor megáll akkor szólítom csak meg,addig kivárok, mert a levegő jót tesz a fejemnek.
-  Ugye tudod, hogy itt még a falnak is füle van? - kérdezem tőle egy kicsit nevetve, hátradőlve a padon és a kezemet a támlán pihentetem meg. - Mond Fabiola neked ennyire unalmas lenne az apád által rendezett est, hogy csak úgy lelépsz aztán a semmiből feltűnsz? - szinte számonkérően teszem fel a kérdést, ami kinyitnám még nálam is a bicskát, ha ő tenné fel ezeket nekem, de ilyen helyzetben nem annyira logikusan fog az agyam, az meg legyőzi a józan eszem és ilyenkor bizonyítani akar, főleg magamnak, hogy a nő az enyém, mert úgy akarják, ha erről ő még mit sem sejt.

Outfit

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

A folyosón haladva az egyik vitrin előtt megáll, hogy igazítson kinézetén. Fürtjeibe lazán belefésül ujjai segítségével, ruháját a megfelelő pontokra csúsztatja és bizony a rúzsán is muszáj igazítania. A résztvevők közé úgy lépked vissza, mintha csak a mosdóból jönne, s egy mellette elhaladó pincér tálcájáról vesz le egy pezsgős poharat, majd egy kisebb falatkát, amit hamar el is tűntet. Csak ezután jelez üzenetben Marcello részére, hogy már ő is jöhet, hiszen mire a férfi ugyanarról megérkezik, Fabiolának már hűlt helye lesz a környéken.
Ahogy halad kifelé a teraszra, minden egyes pincér tálcájáról szerez egy-egy falatot és a friss levegőn már a második pohár pezsgőt szorongatva áll le beszélgetni az egyik testvérével. Ciprian három évvel fiatalabb nála és furcsamód, ő is éppen olyan lázadó tud lenni néha, mint a nővére. Fabiolához az összes testvére közül, ő áll a legközelebb, s nem csak korban. Jókat derül az öccse poénjain és azon, hogyan tudja nagyon jól utánozni a közeg egy-egy tagját. Tényleg képes arra, hogy egyetlen, aprócska jelét se mutassa annak, hogy mi is történt vele nem is olyan régen. Egyetlen árulkodó jel van csupán, de az senkinek sem tűnhet fel, hiszen nincs az az Isten, hogy valakinek is prezentálja a jelenlévők közül, hogy a bugyija nincs rajta.
A gondolaton egy jót mosolyog, miközben ledönti a pezsgő maradékát és miután Ciprian magára hagyja, ő elindul le a kertbe sétálni, mert elég volt már neki ebből a közegből. A mindennapjaiban bőven elegendő az, amit kap tőlük. Tudja, hogy nekik köszönhetően van állandó munkája, illetve, hogy muszáj lenne fenntartania a látszatot, hogy mennyire élvezi a társaságukat. De van egy pont, mit már az ő gyomra sem bír bevenni, ennek érdekében kell az a kis séta, egészen a szökőkútig, amelynek víz hőmérsékletét kezével ellenőrzi.

Vannak kötelezettségek, amiknek nem lehet egyszerűen nemet mondani, amikor apámmal kell találkozni és egy olyan eseményre elmenni, ami az ő érdekeit néz, az is egy ilyen. Nyilván elmegyek, miért ne tenném, nem mintha annyira lenne választásom.
Pontosan tudtam mi a dolgom ha Fabiola megjelenik még az ősök előtt is meg kell mutatnom minden igyekezetemet, nem fognak figyelni, mert nem az a kategória vagyunk, akik árgus szemmel nézik az igencsak 40 felé hajló fiúkat, hogyan szedi össze leendő, elméletileg, élete párját. De lesz egy két szava apámnak, amit a tekintetéből már ellesek, amint belépek a terembe. Körülveszi magát az embereivel, és azokkal a fontos személyekkel, aikkel ilyenkor, mindig hozza a kötelezőt. Én nekem nem esik nehezemre a bájcsevej senkivel sem, könnyedén játszom meg azt a fiút, akit mindig is elvártak tőlem, nehezemre nem esik, legalább szórakozok egy jót.
Apám csak zavartalanul lép oda mellé, a köszönést követően persze megkapom a kíváncsi nézését, tudom mire vagyis inkább kire utal a nézés, de csak annyit mondok neki, hogy ne aggódjon, minden sínen van. Nem szoktam hazudni neki, talán mert nem is találkozok vele annyit, ez sem igazán arra hajaz, inkább csak nem akarom, hogy ezzel legyen az este elfoglalva, majd pontosan úgy fogok tenni ma Fabiolával, hogy senki még csak észre se vegye, hogy ő erről mit sem tud, még az a nagyobb kör sem, aki szintén a homályban tapogatózik velünk kapcsolatban.
Minden egyéb elvárás ellenére is szükségem van valami erősre az este folyamán, ma nem a munkáé a főszerep, nekem nem, így könnyen csúszik le az első whiskey, mire elkezdődik egy hosszabb beszéd, amit a házigazda tart, a kezembe a pohárral egy székre támaszkodva hallgatom, mire nyíló ajtó zajára fordulok nevetve afelé, akire nekem elvileg ma annyira nagyon várnom kellene. Szinte azonnal megfagy a levegő, 2 pillanat az egész és folytatódik minden, ahogy eddig is ment. Én visszafordulok a főszereplő felé egy kicsit figyelmen hagyva az előző jelenetet.
Amint véget ér a műsor, mint egy kötelességtudó katona indulok el a nő felé, hogy adak valami kis műsort én is az apámnak és az övének is. Kezemben az üres pohárral még teszek egy kitérőt,h hogy újabb adagot kérjek, de a nőig nem jutok el, mert valaki sokkal gyorsabban bizonyult mint én.
Összehúzott szemmel, egy kicsit idegesebben figyelem őket, egészen addig, míg valaki el nem szólít, és hamar el is vesztem pket a szemem elől. Nem én akartam ezt az egész házasság dolgot, de nagyon nem tetszik, ha egy olyan ember, mint Marcello akarja elvenni tőlem, azt ami elvileg nekem jár.  A birtoklási vágy még olyankor is fellángol benne, ha az birtokolni vágyott személyt sosem akartam igazán abban a titulusban, amibe szánták nekem. Lenne olyan férfi, akivel ha látnám annyira nem mozgatna meg, de az nem Marcello. Könnyű belebeszélni mindent, közben nem hiszem el én sem, hogy pont egy hozzá hasonló férfi akarja becserkészni a nagy főnök lányát. De azért lehet jobb szemmel tartani őket.