Brittany & Rina

Rusty horkolása olyan erősen zúgott a fejem mellett, hogy kezemmel arrébb kellett tolnom a kutya fejét. Nem szoktam megengedni neki, hogy az ágyban aludjon, de az elmúlt napok olyan esemény dúsak voltak, hogy be kell vallanom nem szívesen mozdulnék ki a házból. Régen éreztem azt hogy most még az ágyból sem vagyok hajlandó felkelni. Ez a kis tervem egészen addig működött is volna, míg Rusty nem kezdi el böködni az orrával az oldalamat. Hát persze, korán reggel éhes. Dunnyogások közepette még pizsamában indulok meg kifelé. Viszont, ahogy megtol az orrával az ajtó felé, rá jövök, hogy csak a természet hívja. Kitapogatva az ajtó nyitóját engedem is az udvarra. Résnyire nyitva hagyom, hogy ha végez betudjon jönni.
Tapogatózva, számolva a lépteket igazodom el a ház minden pontján. Még jó, hogy ezt is megtanították. Az, hogy maga a tanuló idő sok fájdalmas próbálkozást takar azt nem újságoltam el. Még szerencse, hogy a ruhák a nagy részét eltakarták a kíváncsi szemek elől.
Ahogy az étkező felé közelítettem már ínycsiklandozó illatok öleltek körbe. Apró mosollyal értem be a konyhába és még az ajtóba megállva dőlők neki a falnak.
- Miért vagy ébren ilyen korán? - tudom, hogy Britt van előttem. Ugyan is Susanna nem tud halkan közlekedni a bácsikám pedig sűrűn nem fordul meg a konyhába. Így hát maradt az én drága unokatestvérem. Megdörzsölve a szemem ásítok. Kívánom, hogy vissza kuckózzak az ágyamban, de most végre ketten vagyunk így csendesen lehet pletykálkodni. Megvető szisszenések nélkül. Mert hát igen, az anyja nem bírja ki, hogy hangeffektek nélkül hallgassa a csacsogásunkat. Bár valószínű, hogy csak miattam adja ki a hangokat, hogy tudjam, mikor forgatja a szemeit. Nagyon viccesen hat, hogy még erre is gondol. Csak idegesítő, hogy felnőtt fülek ítélkezve hallgatják, hogy mint fiatal felnőttek, hogy is akarunk megbirkózni a nagyvilág kihívásaikkal.
- Későn értél haza – játékosan vigyorodom el, ahogy ellökve magam a faltól a pultig érjek és kitapogatva a csészémet a kávét kutassam fel. Közben minden rezdülésére figyelek a beszélgető partneremnek. Végül a gőzölgő nedűt kortyolva fordulok vele szembe, hogy láthassa minden figyelmem az övé. Jelenleg nem is vágyom másra. Kávé, pletyka és egy nagy adag cukros fánk. Kelleni fog a lelkemnek valami nassolás.
De még így is csak a gőzölgő italig jutva kortyolgatom. Hiszen Rusty hamar visszaérhet, hogy kaját kuncsorogjon. Igazi pasi, állandóan csak a hasára gondol. Elő is készítem neki a tápot.
- Britt, ez csirkés vagy májas? - tolom meg a zacskót felé. Ma nem megyünk sehova így kaphat májasat. Attól úgy bűzlik, hogy még a mosómedvék is sorba állnak a receptért. De kell neki a máj pótlás. Mostanában sokat voltunk minden felé, és a csirkéset már nem preferálja. Válogatós kis maszat.
- Na, szóval. Hol tartottunk. Ja igen, merre voltál az este? - egyenesedem fel a kutya táljától, úgy döntöttem, hogy essünk túl rajta úgy is megtalálja. Így a pultra támaszkodva a csészémet forgatom. Szeretnék valami pozitív pletykát hallani. Meg persze, most már ráfért, hogy egyedül is kimozduljon. Hiszen jó magam engedtem el a kezét. Ideje lesz. Támogatásra pedig minden pillanatban mellette leszek. Ezt ő is tudja. Ahogy nekem van rá szükségem, úgy neki is.

Brittany & Rina

- A szüleid még alszanak, és én is ezt tenném, ha Rusty mostanság nem a fejemnél horkolna – hívom fel a figyelmét arra, hogy az apja minimum hatkor legkésőbb ébren van. De most teljesen kihalt a ház minden zuga, csak mi bontjuk a rendet a konyhába és ez megmosolyogtat. Remélem, hogy mostanság nem ébred fel egyik sem. Mert akkor megint kezdhetünk virág nyelven beszélni és Susanna is csak azzal menne az agyunkra, hogy rá jöjjön a mi kis titkos nyelvünkre. Sok sikert!
- Baj van? - emelkedik meg a szemöldököm, hiszen nem szokott csak úgy kattogni mindenen. Legalább eddig nem történt meg. Főleg úgy, hogy aludni se tudjon. Gyerekként szinte úgy kellet matraccal együtt kidobni a szobából, hogy felkeljen. A kötés alatt viszketett a seb, ahogy gyógyul és kénytelen vagyok megvakarni. Legalább a kötést, mert nem szeretném, ha újra vérezne.
- Akkor jól alakult minden – hajnali ötig? Enyhe ránc alakult ki a homlokomon és belekortyolok a kávémba. Bár én korán elaludtam még is úgy érzem, hogy ha délig tehettem volna, biztos fel nem keltem volna. Szép kis álom, persze. Rusty mellett ilyeneket nem lehet csinálni.
- Egy gyökér, mondtam, hogy ne higgy már el mindent. Az emberek nagy része megbízhatatlan, és fura. Bármi bajod lehetett volna – megingatom a fejem. A múltkori után nem hiszem, hogy én meg egyszer beteszem a lábam egy szórakozóhelyre is. Megköszörülöm a torkom, ahogy a kávé zacc része végig kaparja a torkom és megborzongva teszem le inkább a csészét. Még tanulnom kell, hogy is lehet finom kávét főzni. Majd legközelebb.
- Tehát akkor volt ott valaki, aki megütötte a szintet – a híres Brittany szint, amit eddig elég nehéz volt megközelíteni is. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyen fog valakit találni. Ameddig a kutya élelmét rendezem persze figyelek rá is, a szavaira bólintok. Addig ki nem nyitom, mert tényleg tömegpusztító szaga van. Viszont a kis barátom imádja és most megjár neki, hogy kapjon valami finomat. Ma úgy sem akarom elhagyni a házat. A történtek után jó darabig képes leszek szobafogságra ítélni magam. Megrettentem az emberektől.
- Szóval társaság? Az király lehetett, milyen volt a zene? Bár kit érdekel?! Mesélj a pasikról. Mert érzem, hogy van benne egy. A hangod.. - világosítom fel, hogy mindent érzek és pont senkit nem érdekel, hogy mit ivott és vagy milyen zene szólt. Van valami még abban, amit elmondana, de nem meri.
- Hogy nézett ki? - bár nem láthatom, attól még elképzelhetem. Tudni akarom, hogy is képzeljek el valakit, aki megfelel neki.
- Tudod, hogy engem nem érdekel a külső. Még ha tudnám értékelni, de.. – nevetek fel. A kíváncsiság és az értékek nálam mindig más oldalon álltak. Attól, hogy kíváncsi vagyok, még nem tudom értékelni, hogy melyik trend a mostani menő kinézet. A ruháim nagy részét így is Britt válogatta össze és csak sejtésem van, hogy nem bohocként tündöklök. Bár kitudja, Susanna miket aggat rám néha napján. Lehet jobb is nem tudni.
Végül mikor végeztem a kutya táljával leteszem a vizes blokkja mellé és várom, hogy pillanatokon belül már hangosan ropogtasson és csámcsogjon. Hogy mindenki hallja, hogy nincs éheztetve. Elmosolyodom a gondolat menetemen és végül felsóhajtok.
- Nem, ma szeretnék itthon maradni. Nem érzem magam túl jól – egyenesedek fel a pultról és a hajamat hátra vetve igyekszem leplezni a zavaromat. - Meg persze, ahogy hallom neked sem ártana egy kevés pihenés. Megleszek – biztosítom, arról, hogy most nincs kedvem sehova menni. Kijár nekem is egy filmezős, ágyba kucorodós nasis nap. Mikor csak annyira mutatom meg magam a családnak, hogy ne higgyék, hogy meghaltam.

Brittany & Rina

Mosolyom töretlen, még ha a gyűrött arcom nem is tükrözi, hogy mennyire boldog vagyok, hogy végre nem kell rébuszokban beszélni, hiszen nincs más itt, aki előtt nem szabad olyat mondani. Ez esetben pedig pont ilyen az is, hogy a nénikénk kihegyezte már a fülét arra, ha épp beszélgetünk.
- Nem hiszem, hogy Rusty boldogan engedné, hogy lusta napot tartsak – nevetek fel. Mert ha nem lenne a kutya, akkor valószínű, hogy az ágyból sem kelnék fel. Britt már nem igen van itthon, hogy rá vegyen egy kis futásra, vagy bármiféle testmozgásra. Az is meglepő, hogy most reggel egyáltalán sikerült összefutnunk.
- Biztosan? Mert akkor elég lenne egy aszpirin és egy hordó víz. Viszont a hangod másról árulkodik – emlékeztetem, hogy az emberi szemet belehet csapni, de a hangszínt nehéz úgy játszani, hogy az ember el is higgye. De inkább nem akarok jobban belefolyni, érezhetően nem akar jobban belemélyedni a beszélgetésünkbe.
Valami baj lehet, hiszen mostanában nem megy a kommunikáció, mindenki érzékeny lett. Így csak mélyet sóhajtok. Várok és várok, ahogy a kávémat szürcsölöm. Túl meleg lett, de legalább Rusty befutott, hogy éhes. Megingatom a fejem, ahogy hallom, hogy a körmei kopognak a padlón és már csak a lemeztáljának a súrlódására figyelek fel. Megint mohó.
- El kell vinnem kozmetikába, nagyot nőtt a körme – mélázom el hangosan, miközben felkapom a fejem Brittany szavaira és huncut mosoly ül ki a számra. Tudtam! Akkor szokott így kimaradni, mikor van valaki, aki kicsit is érdekli.
- Mennyire nagyon? Romantikus módon, vagy a tipikus kretén vagyok és egy éjszakára elég volt? - Döntöm oldalra a fejem, mert hát vannak olyan mozzanatok, amik megmaradtak bennem még ha nem is látom, érzem, hogy valamit nem mond el.
- Milyen színű volt? - olyan mintha a színek, amikre emlékszem megfakultak volna. Csak az marad, amit elmondanak. Ettől persze nem érzem magam kevesebbnek. Most még is úgy érzem, hogy bánom, hogy nem láthatom a szemeket. Sok mindent tükröznek. Bár azok is lehetnek becsapósak. De még mennyire. Viszont az emberei reakció, amik az izmokban bújnak meg sokkalta igazmondóbbak.
- Ne mond, hogy olyan magas volt? Oda már kisszék kell, hogy felérd. Hogy tánc.. - kezdtem volna bele, de persze hamar kiderült, hogy nem is a tánc volt a lényeg ebben a buliba. Milyen buli az, ahol nem pördülnek legalább egyet? Megingatom a fejem és elvigyorodom. Szóval élni kezdett. Ez jó hír. Csak ne csalódjon az első esetben.
- A puha bőr ápoltságra utal, a mély tónus. Milyen? Amibe bele remeg a gyomrod és simogatja a bőröd? - vigyorodom el. Szerettem, ahogy Brittany minden apróságra figyelt. Még ha közben Rusty hangosan ropogtatta a tápot. Legalább lassított és nem kellet féljek, hogy hamar visszaköszön, amit befalt. Susanna biztosan örömmel takarítana, és mogorván megjegyezné, hogy miért nem kint van táplálva az eb.
- Nincs semmi baj, csak most jól esne egy kis nyugis nap. Tudod, sok volt az inger és ilyenkor hamar elfáradok. Lassan kezdődik az iskola, a gyerekekhez pedig kell az erő – füllentek és inkább a kávémba merülök, hogy ne kelljen kimagyaráznom a borzalmas találkozásomat.
- Adonisznak van is neve? Vagy csak hívjam Davidnak, a tökéletes kőszobornak? Lesz következő randi? Bár ha nem rég értél haza gondolom nem erről fecsegtetek – vigyorodom el, mintha nem is érdekelne, hogy a szülei bármelyik pillanatban kiléphetnek a konyhába.

Brittany & Rina

Egésze fura volt így hajnalok hajnalán Brittany, az örök mozgó, mindenről csacsogó unokatestvér, hirtelen elcsendesült. Mintha nem is ő állt volna velem a konyhában. Mindent úgy kellett kihúzni belőle és ez zavart. Mert nem szoktunk egymás előtt titkolózni. A porcukorba mártott fánkba veszve hallgatom a mondani valóját. Szerelmes? Erre úgy meglepődtem, hogy azon nyomban elkezdtem keresni a poharamat, mielőtt a tészta úgy dönt, hogy megfoszt a levegőtől és megfulladok. Hatalmas kortyokkal nyelem a kávémat.
- Szerelmes? - köhintek halkan párat, mert nem akarom, hogy a felnőttek belerondítsanak ebbe a csodás beszélgetésbe, amitől azt hiszem, hogy lassan kiakadok. Vagy rosszabb esetben elájulok. Szinte élete sem volt mellettem, most meg közli velem, hogy Ő szerelmes. Felsóhajtok.
- Ez nem túlzás? Mármint, ne érts félre, örülök, hogy volt egy jó éjszakád. De elsőre szerelmesnek lenni? - nem vetem meg a szerelmet, nem akarom lelombozni. De általában az ilyen pasik, akik az első adandó alkalommal megfektetnek egy lányt, nem terveznek hosszú távra.
Annyira izgatott volt és még bágyadt. Érződik minden hanglejtéséből, hogy neki ez több volt, mint egy jó buli. Én pedig már gondolatba készítem is elő neki az ágyamat, zsebkendőkkel, fagyival. Rusty is persze az egyetlen hűséges férfi a közelünkben. Na meg persze a világ legcsöpögősebb romantikus film válogatását. Vagy inkább horror? Még a végén kedvet kapna megkeresni és levágni a fejét. Nem, maradunk a romantikus habos-babos filmeknél.
- Brittany! - úgy csattanok fel, mintha egy prűd kislány lennék, de közben azért figyelek a hangomra, tényleg nem kéne felkelteni a többieket. Nem terveztem fejmosást, vagy anyai szigort. Igen, én vagyok az idősebb. De attól még nem az én dolgom figyelmeztetni, hogy milyen következményei lehetnek ennek a kis kiruccanásának.
- Te normális vagy? Megbeszéltük, hogy mi nem leszünk olyanok, mint régen a gimiben a csajok! Most meg az első alkalommal, hogy nem vagyok ott eldobod mindened, hogy egy szexi óriással kefélj? - ingerülten suttogok és még én is meglepődök a szó használatomon. De úgy volt, hogy nem fogunk minden pasival azért lefeküdni, mert kedves velünk. Vagy mert épp unatkozunk. Most pedig úgy érzem, hogy ez mind ment a kukába.
- Örülök neki, hogy jól érezted magad, ne érts félre. Remélem nem fogod megégetni magad – teszem hozzá, miközben inkább a bögrémre koncentrálok. Nem tetszik ez az egész történet. Mintha nem is a nagy szájú, örök mozgó unokatestvérem állna mellettem, hanem valaki olyan, akit elraboltak az ufók és itt hagytak, valami lebutított változatot.
- Azt hiszem készülődnöm kell ma jóga órám lesz – nyelem le az utolsó korty kávémat. Ennyit arról, hogy ma bekuckózom és ki sem teszem a lábam. Rusty persze a szavakra már mellettem is terem, hogy elinduljunk a szobánk felé. Ő is szereti ezeket az órákat, mert ott kirohangálhatja magát, míg én is azzal foglalkozom, hogy a testem további részei épek és egészségesek legyenek. Meg hát jót tesz az elmémnek, hogy nem kell gondolkozzak. Hiszen túl sok minden történt mostanában.