- Mi van veled? Te tényleg be akarsz jutni abba a börtönbe, csakhogy beszélgess egy sorozatgyilkossal? Ittál vagy drogoztál? Mindkettő?
Ezt vágta fejemhez az apám, amikor elmondtam neki, hogy még akár a Rikers börtönszigetre is elmennék, ha úgy hozná a sors. Én csak szeretem azt, amit csinálok. Az igaz történeteket. A vérfagyasztó infókat... Nemcsak börtönben lévők sztorijait kedvelem, hanem bárki másét. Egy orvos történetét is összehozom. Vagy egy világháborút átélő veteránnal is leülök akármikor.
Borzasztó, pszichopata jelleggel megáldott embernek tűnhetek ezek miatt, főként azért, mert mások nyomorúságát, szomorú és borzalmas időket átélő időszakait akarom a világ elé tárni.

- Azt hittem, hogy nem tudsz normális és kedves lenni. Annyira kiállhatatlan, kibírhatatlan és idegesítő voltál, hogy sosem vettem észre, mi lakozik benned.
Ezt alig fél éve az az exem mondta,  akivel miután már vagy három-négy éve nem beszéltünk, és egy véletlennek köszönhetően ismét találkoztunk. Öt perces őszinteségi rohama lehetett. Most sem voltam másabb, talán kicsit aranyosabban szóltam hozzá, meg az a rózsaszínes-lilás karkötő biztosan hipnotikus volt. Jólesett, hogy ilyesmit is hallhattam. Kapcsolatunk alatt vele nem voltam akkora hatalmas seggfej, szóval nem értem, hogy miért ekkor jött rá arra. Mindegy... Nem vagyok hízelgő ember, és én sem szeretem, ha valaki ócska trükkel igyekszik a bizalmamba és lelkembe férkőzni, kihasználni.

Általánosan ismert tények, információk:
- mindkét szülője belgyógyász-szakorvos volt, közös praxist vittek
- sosem szerzett jogosítványt, ezért taxival, busszal és metróval jár munkába és mindenhová
- állatvédő, macskaszerető-kutyaimádó, de talán még egy lajhárt is elfogadna, ha lehetne
- van egy nagyon régi írógépe is, amit még nagyitól örökölt, néhány gondolatát le szokta gépelni
- két évig tartott a leghosszabb párkapcsolata
- szereti: a Guns n' Roses-t, Stephen King-et, Agatha Christie-t, a virágokat
- utálja: a bohócokat, light kólát, a hőséget
- nincs ismert betegsége, allergiája
- mesterlövész, állatorvos és balerina akart lenni kislányként, meg úgy felsorolta mindig az összes szakmát...

A munkahelyemen épp felújítás történik, ezért kissé labirintusra hasonlít a bejutás egészen a folyosóig, ahol az én kis elrekesztett irodarészem található, ami nem is mondható annak, mert csak egy paraván választ el az egyik kollégám asztalától egyelőre. Nem jöttem be ma korán, mert igazából bealudtam, késő éjszakába nyúlt el az esti programom, egy barátnőm elrángatott az egyik bárba, ahol kicsit nagyon eleresztettük magunkat...
Érzem is a másnaposság gyötrő fájdalmait. Fáradtan ülök le a bőrüléses, kényelmes forgószékbe. Hajamat hátratűzöm a napszemüveggel, - mert az nagyon menő -, amit reggel felvettem befelé jövet. A metrón sok értelme nem volt, de sebaj!
Már vagy két fejfájásra való gyógyszeren vagyok túl. Na, ja, de nem használt. A lábaimat felraktam az íróasztalra, kezembe vettem a tegnap óta itt heverő papírhalmazt, amik fontosabbnak tűnhetnek, mint amik, sajnos. Már belelapoztam tegnap délután, azonban siettem haza, aztán most lesz időm átkukkolni az egészet. Nem nagyon van energiám semmire sem. Csokit se bírom megenni, amit otthon bedobtam a válltáskámba. Az pedig nálam nem fordul elő soha, hogy ne tudnék elmajszolni bármilyen édességet.
- Dahliaaa! Ezt neked hozták - fülsüketítő volt Lindsey hangja, de csak a másnaposság miatt érzem ezt.
Mire kérdezhettem volna bármit is, elsuhant a látóteremből. No, nem baj, azt hiszem, amúgy sem akartam ezzel a kis plázacicával dumálgatni. Nem vagyok oda érte, de talán már érzi kedvességem. Épp csak el akartam indulni valami kávét csinálni, lazán és nem feszélyezve, amikor az ajtófélfánál belefutottam a biztonsági őrünkbe, Mitch-be. Mitch rettentő magas a maga százkilencvenöt centijével, én mindig megijedtem a mogorva arca miatt.
- Ms. Pratt, segíthetek valamiben? - az őr bámult rám, de én csak a kávéfőző felé mutogatok.
- Csak a koffein kell - az egymásra nézésből leesett neki az, mi a válaszom, és arra is bólintottam, hogy lelécelhet.
Eltelt egy kis idő, én pedig a koffeinadagom készítése közben kibontom a levelet, mert ideje belenéznem, mit rejt.
Hm...
"Tisztelt Kisasszony! Önre bízom, hogy mit tesz, ha ezt elolvassa. Úgy vélem, a rendőrségnek szüksége lesz segítségre, hogy engem elkapjanak. Okosak, de így sem érnek a nyomomba, Te viszont közelebb jársz, mint hinnéd! Csók!"
Ez eléggé furcsa. Biztosan nekem akarták ezt küldeni? A levél különlegessége, hogy a felét nyomtatott másik felét írott betűkkel írták. Kézzel. A másik furcsasága: elején magázott, aztán tegezett.
Úgy érzem, fel kell keresnem valakit. A rendőrség aligha állna szóba velem, már agyvérzést kapnak, amikor csak az épületük előtt megpillantják csábos és ellenállhatlan boci szemeim.