Pozitív tulajdonságok: segítőkész, empatikus, életvidám
Negatív tulajdonság: lusta, makacs, szarkasztikus
Amit szeret: festékillat, színház, sorozatok
Amit nem szeret: hal, negatív mentalitás, butaság
Legszebb emlék: mikor édesanyja kiskorában elalvás előtt énekelt neki
Legrosszabb emlék: mikor rájött, hogy az apukája nem is az apukája
Kedvenc helyszín: az iskola rajzterme
Kedvenc idézet:  "Merj élni, meghalni bárki tud!"
Példakép: Frida Kahlo
Mindig van a táskájában...
- rágó
- toll
- telefontöltő
- papírzsepi
- fülhallgató


A legjobb barátnője: "Dee olyan mint egy szőke tornádó. Állandóan pörög, egy pillanatra sem nyugszik. Folyton új ötleteken agyal, mindig mosolyog, mindenhez pozitívan áll hozzá. Imádom hogy ennyire szociális alkat, mindenkivel hamar megtalálja a közös hangot. Gyakran látni festékes arccal, elég mókás látvány. Ő a kedvenc fotósom, tök király képeket lő rólam az instára, amiért irtó hálás vagyok ám!"

Az anyukája: "Lia a szemem fénye. Egyetlen kislányomként igyekszem számára mindenből a lehető legjobbat megadni. Szerencsés vagyok, mert ennek ellenére nem érzi úgy, hogy övé a világ. Nagyon tehetséges lány gyönyörű hanggal, szerettem volna, ha a nyomdokaimba lép, nagy csalódás számomra, hogy nem ezt a pályát szeretné követni. Persze, büszke vagyok rá, hogy a művészet más ágaiban ilyen tehetséges, és még szép is!"

A nevelőapukája: "Bár nekem sosem született gyermekem, Dahliát úgy szeretem, mintha vér szerint az enyém volna. Okos, fürge észjárású lány, nagyon hasonló a humorunk, az a szarkasztikus, fanyar humor amelyet csak kevesek érthetnek. Büszke vagyok fotós törekvéseire, szeretem nézegetni a falón lógó festményeit; az anyjával ellentétben támogatom ez irányú törekvéseit."

Az egyik osztálytársa: "Nincs aki ne ismerné Dahliát. Mindenhol is ott van, állandóan szervezkedik, de sosem övé az érdem, amit nem tartok igazságosnak. Jól tanul, mindenkivel kedves, így rengetegen szeretik. Azonban sok az irigye is, aki a tehetségét vagy az életmódját tartja igazságtalannak. Hát mi tagadás, elég jó körülmények között élnek, de nem gondolom, hogy emiatt bántanom kellene."

Alig találtunk szabad asztalt a kávézóban. Megtisztelő volt a felkérés, miszerint szeretnének velem egy hosszú riportot az iskolaújságban, de Adam lehetett volna annyira körültekintő, hogy nem a lehető legforgalmasabb időpontban hív találkozóra. Nagy nehezen csak sikerült találnunk egy eldugott, kétszemélyes asztalt találnunk a helyiség hátsó részében.
- Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásom, vágjunk is bele... Először is mesélj a családodról. Mit tudhatunk a híres Dahlia Damiani felmenőiről? - somolygott rám a kávésbögréje felett, mintha tényleg olyan híres lennék.
- Én köszönöm a lehetőséget, igazán megtisztelő. Nem is tudom, hol kezdhetném.  Édesanyámat azt hiszem mindenki ismeri, Abrielle Damiani, olasz származású operaénekesnő. Igen, igen, az a Damiani, a Metropolitan Opera szopránja, a világhíres. A nagyszüleim olasz bevándorlók, van egy tündéri cukrászdájuk a Broadway közelében. Édesapámat nem ismerem, az egyetlen dolog, amit rám hagyott az a szőke hajkoronám - vonom meg a vállam érdektelenül. Már tényleg nem igazán érdekel ki ez a férfi, nem akarok vele találkozni. Anyámból sikerült kihúznom néhány dolgot, például hogy egy opera kapcsán találkoztak azzal az orosz férfival és hogy valójában én csak egy baleset eredménye vagyok. Mikor megtudtam, egy hónapig nem beszéltem vele. Adam halkan köhög, hogy felhívja a figyelmemet jelenlétére. Engesztelően rámosolygok és folytatom a történetet.
- Szóval bár vérszerinti apámat nem ismerem, de helyette van egy csodálatos apukám, ő tűzoltó. Mindenben számíthatok rá és remekül megértjük egymást. Még az is lehet, hogy hozzá közelebb állok, mint anyához - vakargatom meg tarkómat zavartan. Ez talán furcsán hangozhat, de tényleg így van, valahogy vele sokkal inkább találom a közös hangot. Talán azért, mert nem balesetként kezel és támogatja a terveimet.
- Hogy telt a gyerekkorod?  - szegezi nekem rögtön a kérdést. Válaszadás előtt nagyot kortyolok karamellás lattémból és egy elégedett sóhaj után nekikezdek a történetnek.
- Á, ez egy remek kérdés, ugyanis csodálatos gyerekkorom volt. De tényleg, mindenem meg volt amiről egy gyermek álmodhat, leszámítva egy csendes külvárosi kertesházat és egy kiskutyát. Anya allergiás a kutya szőrre és különben is mindig azt mondja, hogy lakásban nem tartunk kutyát. De ha már itt tartunk mindig volt macskánk, most is van kettő, az egyik az én kis dögöm, Charlie a norvég erdei, meg anya main coonja, Hógolyó. Elkalandoztam bocsánat - nevetem el magam zavartan. - Szóval a gyermekkorom tényleg nagyszerű volt, sokszor lógtam az operában a  színfalak mögött. Azt hiszem, itt szerettem meg igazán a színházat. Mindenki nagyon-nagyon kedves volt, sokat játszottak velem anyu munkatársai, ha ő épp nem ért rá. Mivel ugye apu is rengeteget dolgozik, így gyakran megesett, hogy a nagyiékkal voltam, ők tanítottak meg olaszul, nem mondom, hogy felsőfokon megtanultam, de talán nem adnának el három kecskéért. - Saját hasonlatom kuncogásra késztet, kényelmesen hátra dőlök a széken.Talán nem sokára végzünk, de sosem lehet tudni hány kérdést tartogat még.
- Beszéltünk a családodról és a múltadról, térjünk rá valami szaftosabbra, amire mindenki kíváncsi. Mi a helyzet a fiúkkal? - Úgy vigyorog rám, mintha mi most legalább randiznánk, vagy nem is tudom. Nem szeretem, mikor ezt csinálják a srácok.
- Semmi érdekes. Mindig akad egy-két udvarló, de hát melyik lánynak nem? Nincs alakulóban jelenleg semmi.
- Lássunk néhány villámkérdést lezárásként. Milyen állat lennél legszívesebben?
- Őzike.
- Mi szerettél volna lenni kiskorodban?
- Színésznő.
- Mitől félsz leginkább?
- Sötétség.
- Sportolsz valamit?
- Néha jógázom.
- Vaják vagy Trónok harca?
- Vaják és Trónok harca.
- Köszönöm mégegyszer, a jövőheti számban elolvashatod majd. - Hálásan rámmosolyog, mintha lekölteleztem volna azzal, hogy megválaszoltam néhány kérdését. Int és otthagy. Én késő délutánig ülök akis asztalkánál gondolataimba mélyedve két másik lattét is elfogyasztva. Nem sietek, úgysem várnak haza.