Szeszélyes vagyok, keresem a kihívásokat és nagyon de nagyon idegesítő tudok lenni a nagyon nagy számmal, az örök pörgésemmel és a sosem fáradó kíváncsiságommal. Apu mindig azt mondta, hogy az anyámra ütöttem. Ebben vajon mennyi igazság lehet? Mármint a biológiai anyámra, vagy aki felnevelt, arra? Egész életemben, abban a 16 évben, abban a hitben voltam, hogy ez a kettő egy és ugyanazon személy. De amikor az életem felfordult azt is megtudtam, hogy ez nem így van. De ez egy későbbi történet, hiszen te arra vagy kíváncsi ki vagyok, milyen vagyok.
A legjobb környezetben nőttem fel, amit egy gyerek csak kívánhat, én mégis állandóan lázadtam. Már az oviban is egy egészen rossz gyerek voltam, bár voltak nálam rosszabbak is, két ovit jártam be az suli előtt, mert az első már lemondott rólam. Nem nem bántottam senkit, de mindig volt egy megjegyzésem, bár akkor még igencsak visszafogott voltam, hiszen a szókincsem sem volt olyan szépen kidolgozva mint ma.
A gimi egy egészen más világot tárt fel előttem, csatlakoztam több klubhoz, hogy a lehető legjobb egyetemre kerüljek be, mert bizonyítani akartam. Főleg magamnak, de a szüleimnek is, hogy többre vagyok képes, mint amit eddig mutattam. Talán egy kicsit megjavultam, amikor a jövőm lett a tét és sokkal többet számított a magatartás és a küzdeni akarásom, mint eddig. Az oviban elnézték ha lustálkodtam, ha nem mondtam a verset a többiekkel, de itt ilyen nincsen félrenézés. Keményen dolgozok minden nap, hogy bekerüljek valami flancos egyetemre és elhúzzak New York-ból messzire, mert nekem kevés ez a város, kevés talán még a kontinens is, valami többre vágyok, valami nagyobbra, amit még én magam sem tudjuk pontosan meghatározni.
Nem igazán mondanám, hogy több személyiségem van, inkább színes jellemnek vallom magam. Anyám miatt van egy olyan lányos oldalam, amit csak neki mutatok meg és olykor egy találkozók arajéig veszem fel, igazából én a sportosabb kicsit fiúsabb dolgokat szeretem, talán ez is az oka, hogy annyi fiú vesz körül. Barátok, csak barátok, mert apám ki is nyírná a fiúkat, akik a közelembe jönnek, meg nem is érzem magam még annyira készen erre a korszakra, túlságosan is a tanulás van előtérben.
Tudod mi az érdekes velem kapcsolatban? Küzdök, de néha fel is adom, ugyanakkor van egy olyan oldalam, ami erősnek tűnik, de négy fal között összeomlik, amikor senki nem látja. A szüleimnél érzelmileg stabilabb, határozottabb, biztosabb embereket nem ismerek, én mégis olyan kívülállónak érzem magam, amikor velük vagyok néha. Talán innen a bizonytalanságom, innen a néha hirtelen jövő kiakadás, amit mindenki elől titkolok.
De a titkok 16 éven át nem csak engem terheltek, mert egyszer minden kiderül, ahogyan az is, hogy a szüleim nem is a biológiai szüleim és a legrosszabb, hogy még csak nem is tőlük tudtam meg. Vajon ez segíteni fog az én bizonytalan, törtető, nagyszájú, pörgős, mégis néha kicsit melankólikus, lázadó, hisztis énemen?

- Anyu? - szinte kiszakad a torkomból ez az egy szó, ami hirtelen olyan idegennek hat és fáj kimondani is. A kezemben egy papírlap pihen, a szavak rajta az egész életemet felborítják.  Ez egy vicc egy nagyon rossz vicc, valami áprilisi tréfa.
Anyu szinte rohan fel a lépcsőn egyenesen a szobájuk felé, aminek a közepén állok én a kezemben a világunkat lesújtó papírral. Amint belép elsápad,  a szép kreol bőre hirtelen válik falfehérré, akárcsak az enyém minden egyes nap. Sosem értettem hogy lehetek az ő gyereke, a csodás napbarnított szülők vörös hajú, fehér bőrű tökéletes kis porcelán babája, de ők mindig ráfogták, hogy a felmenőim írek voltak, onnan vannak a gének. Bevettem, én hülye, aki színjeles vagyok biológiából még csak bele sem gondoltam, hogy ennek lehet egy kis hazugság szaga.
- Mila, kicsikém. - a lábai, mintha szöget vertek volna a padlóba, próbál szavakat találni, de tudja mi van a papíron. Egy név Rowan Wilder Mills, és mellette a szó, ami most teljesen más értelmet nyer, apa. A dokumentum címén az én nevem szerepel, azaz az én adataim vannak rajta, az anya neve még üres, lehet őt nem találták meg, vagy anyám mégiscsak az én anyám, csak apu kiléte lenne más? Nem értem, egyszerűen nem értem mi történik az én tökéletes életemmel, a dackorszakát élő kislány, visszasírja a korszakot, amikor azért panaszkodtam anyunak, hogy nem játszhatok hajnalig a videojátékokkal és a legnagyobb gondom az volt, hogy a gördeszkámat egy barom széttörte a kocsijával. Ezeket a problémákat akarom most, és nem azokat, amikkel ténylegesen szembe kell majd néznem.
Bámulom a nőt, aki felnevelt, aki 16 évig hazudott nekem, és nem tudok megszólalni, pedig rengeteg kérdésem van mégiscsak a könnyek jönnek elő a szememből összerogyok a padlóra. Anyám mintha hirtelen kapcsolt volna elindult felém, de a kezemet tartom magam elé, benne a papírral.
- Mi a fene folyik itt? - kérdezem, szinte szemrehányóan, érzem, hogy hányni tudnék, forog a világ, amikor apu is megjelenik az ajtóban, látva minket rohan oda, mire anyu könnyes szemmel néz vissza rá és akkor neki is leesik mi történik éppen. - Nem akarok magyarázkodást, az igazságot akarom hallani! Ki ez a Rowan és miért van az apa adatainál az ő neve, baszki csak 17 éves volt, nem lehet ő az apám. - magamnak akarom bemesélni, pedig elég egyszerű az egyenlet, egy DNS teszt eredményei szerepelnek a lapon, valami magánnyomozó általi dokumentum, ami egyértelműen megmagyaráz mindent, amiben egész életemben bizonytalan voltam.Fény derül arra, hogy miért vagyok annyira más, mint anyuék.
- Kicsim, nekem nem lehetett gyerekem, de nagyon szerettünk volna, viszont.- csuklik el anyu hangja, majd leül az ágyra, megtartva a tisztes távolságot, amit az előbb kértem tőle. Apu még mindig áll, és engem néz, látom, hogy szinte árad belőle a szeretet felém, és fél, hogy el fog veszíteni, én is félek, mert tudom, hogy így lesz. Nekem ez túl sok, túlságosan magas és nem tudom feldolgozni a hazugság ilyen formáját, sőt egyiket sem. Azok az emberek, akik a világon a legjobban szeretnek, akikben mindennél jobban megbízok átvertek, és nem tudom képes leszek e ezt valaha megbocsátani nekik, de végig kell hallgatnom őket, ennyi jár nekem.
- Ki ez a fickó?- emelem erőszakosan a magasba a papírt, szinte már összegyűrve.
- Örökbefogadtunk Mila, amikor egészen kicsi voltál, szinte pár napos, valaki kirakott téged egy nevelőotthonban, nem volt neved, nem volt senki, akihez kötni tudtunk volna, még csak azt sem tudjuk mikor születtél, így a születésnapod az a nap, amikor megtaláltak az otthon előtt. Az a fickó a vér szerinti apád, ennyit tudtunk meg a szüleidről, mert tudtuk,hogy egyszer eljön ez a nap.- apám sokkal határozottabban és biztosabban mondja ezeket, mintha egész életében erre a pillanatra várt volna. Tudta, hogy eljön, de a maga kis medrében akarta tartani az egészet és nem így robbantani a bombát.
A szavai csak forgatták a kést bennem, és a sok információ, a további kérdések, amik a fejemben vannak, már majdnem szétfeszítettek belülről. Valakin le kellett vezetnem, én robbanékony lány vagyok, mindig azonnal robbanok és nem gondolkodok előtte. Nehéz velem a szüleimnek, de a hallottak alapján még nekem kellene szégyellnem magam, hogy a világon a legjobb életet adták nekem, valaki eldobott, mint egy szemetet és ők kikukáztak és a legszebb éveket biztosították én mégis minden egyes alkalommal kihívás elé állítottam őket és makacs voltam, hisztis, akaratos, és nagyszájú. Most mégsem érzek ezek miatt szégyent. Bár kukázott gyerek vagyok, mégis jogom lett volna tudni.
- 16 évig képesek voltatok hazudni nekem? Egy olyan ember vagyok, aki nem kellett valakinek, ezt jogom lett volna tudni, annyi kétely volt bennem egész életemben és hagyátok, hogy ezek ülepedjenek, de sosem segítettetek, hogy rájöjjek mi az oka. Mégis meddig titkoltátok volna még ha nem találom meg ezt? - intek feléjük a papírral, amit az életem árán is védtem, mert ez lesz a segítség, hogy felkeressem azt az embert, aki hasonlíthat rám, aki segíthet megérteni önmagam bár ő volt az akinek sosem kellettem, aki egy ház előtt rakott ki, amikor magatehetetlen voltam és nem akart rólam gondoskodni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem egyszerű a kamaszok élete, keresni önmagad, kitalálni, mit kezdj a jövőddel, küzdeni a hormonokkal, a szülőkkel... Szóval a legátlagosabb tiniknek is gyakran épp elég komplikáltak a hétköznapok, te pedig talán sosem voltál igazán átlagos, hisz lobbanékony vagy, ég benned egy tűz, ami már egész kicsi korodban is megmutatkozott, és mostanra úgy tűnhetett, képes leszel uralni, a saját céljaid elérése érdekében, azért, hogy a tanulásra koncentrálhass. Talán remélted is, hogy büszkévé teheted a szüleidet...

Ám most egyik pillanatról a másik az egész életed felborult. Azok, akik a biztos pontot jelentették, akik a támaszaid voltak, szerettek, gondoskodtak rólad, hogy boldog gyerek lehess, kiderült, hogy 16 éven át hazudtak és titkolóztak előtted. Nagyon nehéz lehet ezt most megélni, megemészteni... de remélhetőleg idővel rájössz, hogy ők tényleg csak a legjobbat akarták neked, és miután megtalálod a valódi, biológiai apádat, akár néhány régi kérdésedre is választ kaphatsz. Én drukkolok, hogy így legyen!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!