festés, fotózás, rajzolás, olvasás, főzés, természetjárás, biliárdozás, karaoké - annak ellenére is, hogy tudom, rémes hangom van
Csoportom:
Művészet
Jellem
A Halak csillagjegyűek jellemző tulajdonságai: (február 19 – március 20.)
A Halak jegy szülötte az állatöv legérzékenyebb jegyének képviselője, aki szereti figyelmes gondoskodásával körbevenni a környezetét. Empatikus, intuitív, érzelmi beállítottságú, szeret segíteni másokon, és nem vár viszonzást. Áldozatkész és önzetlen, ám emiatt könnyen kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe. Hiszékeny, érzékeny és sérülékeny. A Halak gazdag képzelőerővel rendelkezik, kreatív, sokoldalú, spontán és kiszámíthatatlan, emiatt kicsit nehéz kiismerni. Az érzelmei könnyedén magukkal ragadják, hangulata változékony. Kedves, kerüli az agressziót, hajlamos könnyen elveszíteni az önbizalmát és az akaraterejét. Olykor pesszimista, aki a valóság elől a saját álomvilágába menekül, illúziók közé ringatja magát. A jegy szülöttei általában művészlelkek, nem csak kedvelik a művészeteket, de gyakran ki is próbálják magukat különféle művészeti irányzatokban. Fogékonyak a spirituális témákra.
Halak a szerelemben A Halak gyakran szerelembe esik, folyton szerelmes – nem csak más emberekbe, de eszmékbe, ügyekbe, ötletekbe. Könnyen ismerkedik és barátkozik. Hajlamos mások vágyait, szükségleteit és érzéseit a sajátjai elé helyezni. Szentimentális típus. Ahogy az életben, úgy a kapcsolataiban sem kifejezetten céltudatos, inkább ösztönös, mély érzésű. Romantikus beállítottságú. Gyengéd, gondoskodó és odaadó, ösztönösen hűséges társ.
Avataron:
Olivia Cooke
Múlt
2018. John tegnap este ismét rossz hangulatban volt, szótlan, feszült és távoli. De ismerem már őt, és ismerem már ezeket a tüneteket, tudom, mit jelentenek: egy új ügyön dolgozik. Egy ügyön, amiről nem beszélhet nekem, amiről nem faggathatom. Persze megkérdezhetem, milyen napja volt, mi nyomja a lelkét, és talán válaszol is, esetleg megoszt velem egy-két részletet, amelyet biztonságosan elárulhat, hogy jobban megérthessem, mi jár a fejében, ám ez valójában nem fogja elmulasztani a rosszkedvét, sem megoldani a gondjait. Az évek során kitapasztaltam már, illetve tapasztaltuk együtt, hogy mi segít a leginkább: ha elvonom a figyelmét a munkáról, ha segítek neki levenni, és a küszöbön hagyni az aznapi terheket. Egy kis kikapcsolódás vagy pihenés, némi törődés után kevésbé morcos, kevésbé látja szörnyűnek a világot, és friss szemmel és elmével általában az adott nyomozáshoz is jobban hozzá tud járulni. Nos, pontosan ezért döntöttem úgy, hogy ma vacsorára a kedvencét fogom elkészíteni. Előző este már nemigen járhattam a kedvében, nem tudtam olyat tenni, amivel segíthettem volna neki, de ma felkészültebb leszek. Éppen ezért a délelőtt nagy részét bevásárlással töltöttem, és elvileg már minden hozzávaló megvan ahhoz, hogy elkészítsem azt az olasz lasagne-t, ami az évek alatt már sok problémánkat megoldotta. Még ha csak átmenetileg is. A gond csak az, hogy sehol sem találom a receptjét. Már áttúrtam érte a fél házat, de egyszerűen nyoma veszett, és kezdek egyre elkeseredettebb lenni. Persze ahányszor elkészítettem már, az ember azt gondolná, hogy már fejből is menne, de ez nem akármilyen recept. Ez különleges recept. Története van. A helyzet az, hogy a nászutunkra Olaszországba utaztunk, és a mézes hetek nagy részét Toszkánában egy szőlészetben töltöttük – azóta is visszavágyom oda, de ez most nem ide tartozik. Szóval a part közelében volt egy régi étterem, ahová szinte minden másnap visszamentünk vacsorára, mert John annyira odavolt a lasagneért, amit ott kapni lehetett. Így hát a hazaindulásunk előtti napon egy órával előbb ébredtem, és titokban visszamentem az étteremhez, hogy megszerezzem a receptet, hogy majd itthon is meglephessem őt valamikor az általa annyira imádott olasz étellel. Stefanotól, a hely tulajdonosától, részletes leírást kaptam arról, mit hogyan kell elkészíteni, és azóta is nagy becsben tartottam a cetlit, amire minden fontos információt feljegyeztem. És most eltűnt. Már azon gondolkodom, hogy talán fel kéne hívnom anyát, és megkérni, nézze meg, nem maradt-e véletlenül a papírdarab a szakácskönyvben, amit a múltkor kölcsönadtam neki, és készülnék lehalkítani a tévét a telefonáláshoz, amikor a képernyő sarkában váratlanul megpillantom John fotóját. Aztán ahogy jobban a hírekre fókuszálok, már hang is társul a látnivalóhoz. - ...minek okán Jonathan Danverst, az FBI különleges ügynökét, hazaárulás vádjával ma délelőtt letartóztatták. A tárgyalása időpontját még nem tűzték ki, de az ügyész szerint várhatóan egy-két héten belül sor kerül arra is, és szinte garantált, hogy hosszú időre rács mögé kerül... - A távirányító megremeg a kezemben, majd kiesik, hangos koppanással ér földet, ami egy pillanatra kiszakít a teljes sokkból, amit az elhangzottak okoznak. A következő pillanatban azonban rám tör a pánik, kapkodva veszem a levegőt. A másik kezemben még mindig ott a telefonom, és anyám helyett már Johnt próbálom hívni, de ahogy arra valójában számítani is lehetett, nem elérhető. Hirtelen azt sem tudom, mit kellene most tennem, hová kellene fordulnom, már egész testemben remegek, amikor eszembe jut a sógorom. Colton. Ő rendőr, ha valaki, ő tudja, mi lenne most a teendő. Csakhogy őt sem sikerül elérnem, sokadik hívásra sem veszi fel, és talán ez jelenti a végső döfést. Hirtelen éles fájdalom hasít az alhasamba, majd erős görcs követi azt, minek következtében összegörnyedve ereszkedem le a földre. A 911-et már a könnyeimmel küszködve tárcsázom...
2021. - Ez az utolsó doboz? - kérdezi Colton, miközben kézbe kapja a maradék cuccaimat, és megindul velük kifelé az ajtón, egyenesen a furgonhoz. Ketten maradunk a húgommal a szobában, ami valaha a nappalink volt, de már csak egy üresen tátongó helyiség tele emlékekkel, amelyek most fájdalmasan szorongatják a torkomat, és csípik a szemeimet. - Biztos vagy ebben? - kérdi Georgia már vagy ezredszer, miközben átkarolja a vállamat. - Nem gondolod, hogy most már késő feltenni ezt a kérdést? - tárom szét a karjaimat a nagy ürességre célozva. - Nem mintha lenne más választásom. Muszáj eladnom... - Tudod, hogy mi segítenénk, ha... - Nem... Nem, jobb lesz ez így – szólok közbe gyorsan legyintve, mielőtt folytathatná. - Ez a ház egyébként is túl nagy nekem egyedül. És nyomasztó – sóhajtok, majd mielőtt még inkább maguk alá gyűrhetnének az emlékek, megindulok kifelé, és útközben felmarkolom az ablakpárkányról a fontos dokumentumokat tartalmazó mappát, amit korábban, pakolás közben egy doboz tetejéről kaptam le, mielőtt az lerepülhetett és szétszóródhatott volna. De a kapkodásban vagyok annyira ügyetlen, hogy a papírok felét ezúttal valóban elszórom, szétcsúsznak a padlón. Gigi segít összeszedni őket, ám épp mielőtt végeznénk, megakad a szeme az egyik iraton. - Ally! - Ejti ki a nevemet szigorúan. - Ezt még mindig nem írtad alá?! Nem hiszlek el... - pillant rám megrökönyödve. Ám miután nem válaszolok, csak az ajkamba harapva megvonom a vállam, felegyenesedve folytatja. - Nézz már körül! Hisz ez a házasság mindent elvett tőled. Ezt a házat, minden megtakarításotokat, hosszú éveket az életedből, a babát... Ne haragudj, nem akarok neked fájdalmat okozni ezzel ismét, csak azt mondom... Te mindent megtettél. Harcoltál, ameddig csak lehetett, fellebbeztél, megpróbáltad kihozatni újra és újra, pénzt, időt, energiát nem sajnálva, de... Ideje lenne feladnod és tovább lépni. Új életet kezdeni. Még lehetsz szerelmes. Lehetsz boldog. Szerintem igazából még Colton is egyetértene. Sőt, ha maradt benne ennyi tisztesség, akkor John is. Vagy komolyan várnál rá még további tíz évet? És ha akkor sem kapsz válaszokat? Én csak... nem szeretném, hogy így teljen el a fél életed... - És már mindkettőnk szeme könnyes. - Tudom... Tudom. - Szipogva bólogatok. Tudom. Alá kellene írnom. Pontot tenni a végére. Nem reménykedni tovább feleslegesen, elpazarolni ezeket az éveket várakozásra. De... szeretem. Még mindig. A szívem pedig továbbra is azt súgja, hogy ez csak valami szörnyű félreértés lehet. Jobban ismerem bárkinél, ő sosem árulta volna el a hazáját. Belekeverték, rákenték... ártatlan. És nem számít, hogy nem engednek be hozzá, nem számít ki mit mond, ő valószínűleg sokkal jobban szenved nálam, és... nem mondhatok le róla még én is.
2023. - Megjelent a cikk rólad! Olvastad már? - üdvözöl Sandra köszönés helyett ezekkel a szavakkal, széles mosollyal az arcán, aztán kecsesen helyet foglal mellettem a kávézó teraszán. Persze most is stílusosan késett, ahogy mindig, úgyhogy én már rendeltem mindkettőnk helyett, és már kapjuk is a kávénkat, mire kényelembe helyezi magát. Ahogy a pincér odébb áll, már oldja is fel a telefonját közelebb tolva azt az asztalon, majd láthatóvá válik a böngészője, illetve a rólam szóró írás és mellette egy egészen előnyös fotó rólam. - Híres lettél! - lök meg finoman a vállával, mielőtt mindketten egyszerre a készülék fölé görnyednénk. Így olvasunk néhány percig némán együtt, mielőtt ismét újra megszólalna. - Még nem értünk a végére, várj! - és tovább görgeti a képet a folytatáshoz. Ugyanazt a lelkesedést és izgatottságot érzem felőle is, mint amit én érzek, de azt hiszem, érthető, hogy ennyire örül a sikereimnek, hiszen nélküle aligha jött volna össze mindez. Az igazság az, hogy a fotózás egy évvel ezelőtt, mielőtt megismertem volna Sandrát, nem volt több számomra hobbinál, puszta időtöltésnél, amibe néha pluszban beleölhettem a kreativitásomat a munkám és minden egyéb elfoglaltságom mellett. Tulajdonképpen egyelőre még mindig nem több ennél, de az utóbbi időben kiderült, hogy bizony lehetne... Sandrát egy művészeti kiállításon ismertem meg tavaly, amire csupán egy véletlen folytán keveredtem el. Beszédbe elegyedtünk egy kiállított fotó kapcsán, és hetekkel később már rá is vett, hogy mutassam meg neki a saját munkáimat. Aztán kiderült, hogy a galéria igazából az övé, és három-négy hónap elteltével már azon kaptam magam, hogy az én fotóim kiállítását tervezzük és szervezzük. Még most is nehéz elhinni, hogy mekkora sikere lett. Emellett pedig – miután hosszú évek óta mesekönyv illusztrátorként dolgozom, és az egyikből nem rég animációs filmet készített a Disney, majd felkértek, hogy segítsek kidolgozni a mesehősök részleteit a filmvászonra – immár animátorként is sikerült némi nevet és ismertséget szerezni, ezért végül megkeresett egy-két újságíró is, hogy cikket írjanak rólam. De eddig ez az első, ami ténylegesen meg is jelent. - Ó, és nézd, itt vannak a fotóid is. Ez az egyik kedvencem, imádom, ahogy elkaptad a pillanatot... - Ühüm – dünnyögöm elkedvetlenedve, mert én már előrébb járok az olvasásban, mint ő, és az írás végén jön a feketeleves. - Istenem, Ally! - kapja fel a fejét Sandra is, mély sajnálattal pillantva rám. - Pedig direkt kikötöttem, hogy erről ne írjanak, és az ezzel kapcsolatos kérdésekre sem voltam hajlandó válaszolni. Miért kellett őt is belekeverniük? - kérdezem elkeseredve. Nem is értem, mi köze a munkáimnak ahhoz, hogy a férjem hazaárulás miatt ül? Ráadásul már évek óta nem cikkeztek róla, nem szerepelt a hírekben... végre kezdett elülni a dolog, és már reménykedtem, hogy ez egy újabb fellebbezésnél is előny lehet. Utálom, hogy vele akartak nagyobb jelentőséget adni az interjúnak. És utálom, hogy még mindig bűnözőként tekint rá a világ.
livin' in new york
Dorian J. Lester and Jonathan Danvers imádják a posztod
"If I were a flower.. I would be a sunflower. To always follow the sun, turn my back to darkness, stand proud, tall and straight even with my head full of seeds."
A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.
Egy igazán kedvelhető hölgyet mutattál be nekünk a történeted során, akiben még ott lakozik a jóság és nem fél attól, hogy ezáltal nyomot hagyjon azok életében akik az útját keresztezik. Épp ezért is annyira kegyetlen az, amik veled történtek, még ha esélyed sem lett volna megakadályozni. És bár mások ezt csak egy fekete és fehér szűrőn keresztül szemlélik, ahol leegyszerűsített választ kapnak, de neked ez nem elég. Te neked az életedről van szó és a férjedről, akit jól ismersz, így nem elégszel meg ennyivel. Érthető, hogy úgy érzed több van emögött, mint amit elmondtak neked és ez az ami nyugtalanságban tart mindaddig, amíg válaszokat nem kapsz. Nem olyat amivel lezártnak tekinthető minden, hanem ami tényleges magyarázattal szolgál. Remélem egyszer megkapod majd ezeket, amik nem teszik semmissé a történteket, de bizonytalanságban sem tartanak tovább. Örültem annak, hogy olvashattam a sikereidről, hisz ha valaki, hát te teljes mértékben megérdemled ezt. Tetszett a történeted, és a kiragadott jelenetekkel szépen sikerült érzékeltetned azt az érzelmi utat, amit át kellett élned. Köszönöm, hogy olvashattalak és kívánok sok játékot neked.
Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék! Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran! Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!