Ro & CJ not ready to lose you.

Ha nem miattam mondott le erről a ... mi is ez? Faszom. Miért most kell először hallanom Afrikáról? Miért nem mondta el nekem? Miért nem beszéltünk róla? Miért zárt ki ebből? Ha nem miattam mondott volna le erről, akkor csak hallottam volna róla. Elmesélte volna. Igazából azt se tudom, hogy mi a szarról van szó. Meddig ment volna el? 1 hétre? 1 hónapra? 1 évre? 3 évre? Nem tudom, mert valamiért nem avatott ebbe be és ez mérhetetlenül bosszant, hiszen nem tudom nem magamat hibáztatni. Nem mondta el, mert tudta, hogy rábeszéltem volna. Tudja, hogy bármit megtettem volna azért, ami előre segítette volna őt, még akkor is ha ez azt jelentette volna, hogy huzamosabb ideig csak facetime-on láthattam volna őt... még akkor is ha ez azt jelentette volna, hogy nekem le kell mondanom róla. Éveket vártam arra, hogy a karjaimban tarthassam és akármilyen friss is a kapcsolatunk jelenlegi jellege szerintem kibírtuk volna, de nem így. Így nem.... így ezt nem tehetem vele.
Össze kell törnöm a szívét, mindkettőnkét azért, hogy a jövőjével ne tegyem ezt. Így megteszem. Olyan szavak jönnek ki a számon, amiket nem akarok kimondani. Olyanok, amilyenekkel ellököm őt magamtól.
-De komolyan gondolom.-igyekszem röviden és határozottan beszélni, hiszen tudom, hogy ha túltolom akkor előbb utóbb szégyenszemre valószínűleg elsírom magam. Az pedig gyengeség lenne, ő pedig most nem láthat rést a pajzsomon, mert akkor addig kaparja amíg fel nem nyit egy akkora rést amin újra beférkőzhet. Annyira szeretném azt mondani neki, hogy pakoljon össze. Jöjjön velem. Menjünk innen el. Nincs semmim, nem lenne semmink, de nem lenne olyan, amit ne tennék meg azért, hogy megkapja az életet, amiben ő boldog. Boldog lesz. Így is. Könnyebben. Egyszerűbb lesz az útja sokkal, ha én nem tartom vissza.
Csendben pakolok. Őszintén remélve, hogy megy és elkezd veszekedni az apjával, mert akkor elsunnyoghatnék csendben. De nem. Kimondja a nevem és hallom a fájdalmat a hangjában. Ne nehezítsd meg jobban kérlek...
Összeszorítom az orrnyegem az ujjaimmal. Lélegezz bassza meg. Be és ki. Amint azt érzem, hogy nyertem néhány percnyi időt, amiben tudom uralni a fájdalmam felé fordulok.
-Azt akarom, hogy neked legyen a legszebb életed ezen a kibaszott világon, érted? Igaza van. Nem adhatok neked semmit a szabadságon kívül.-közelebb húzom magamhoz és a homlokára szorítom az ajkaimat.
-Azt akarom, hogy élj, tanulj és tapasztalj.. anélkül, hogy mérlegelned kellene...-nagyot nyelek. Ebbe bele fogok dögleni.
-Ne keress, kérlek.-engedem el végül ellépve tőle és elindulva kifelé.
-Joe! Felmondok!-eresztem el a hangom még egyszer mielőtt rámarkolok a kilincsre. Ideje mennem.

Ro & CJ not ready to lose you.

Hát ezt nem így kellett volna. Nagyon nagyon nem így. Jobb lett volna egy semlegesebb helyzet és nem az, hogy úgy lát minket először, hogy a lánya szájában van a nyelvem és a seggét markolva cipelem éppen keresztül a nappalijukon egy átzüllött éjszaka után. Na így mégis hogyan tudnám bárhogy kimagyarázni, hogy egyébként képes lennék éretten és értelmesen helyt állni a lánya mellett? Sehogy. Ennyire egyszerű. A szavai hiába fájdalmasak egyszerűen nem találok se kifogásokat, se semmilyen jellegű védelmet amit felhozhatnék a mentségemre.
Még az apám is szóba kerül, mire csak szótlanul, alig láthatóan megrázom a fejemet. Pontosan azokat mondja, amikkel magamtól is már hadilábon álltam. Igen. Az apám kibaszott fia vagyok, még a nevem is az övé és ezek szerint a Holmes név kötelez. Lett volna lehetőségem kitörni, lett volna lehetőségem bizonyítani, de eddig ez még csak meg sem fordult különösebben a fejemben. Hogy miért? Mert mindenbe egyszerűen szartam bele és csináltam ami éppen jól esett.
Zűrős vagyok... voltam és valószínűleg mindig az is leszek. Azokban a körökben amikben ők mozognak ez nem vállalható. Elég csak visszagondolni a jótékonysági estére. Senki nem kérdőjelezte meg, hogy Roxynak ott van a helye a vendégek között, ahogyan azt sem, hogy én a pincérek sorában állok.
Isten a tanúm szeretnék megharcolni a kapcsolatunkért, bármit megtennék érte, de amikor rá kell jönnöm, hogy alig néhány hét alatt Ro máris eldobott egy lehetőséget miattam úgy érzem, hogy hátrálnom kell néhány lépést. Nem mondta el... szerintem azért mert tudta, hogy hajthatatlan lennék azzal, hogy éljen mindennel ami csak előre vinné őt az életben.
Elhúzom a kezemet tőle még akkor is ha ez konkrét fizikai fájdalmat okoz. A szél akarok lenni a szárnyai alatt. Nem pedig a horgony, ami a parton tartja.
-Ro! Mi az, hogy nem lényeges? Hogy a picsába ne lenne lényeges. Pont ezt nem akartam... hogy lemondj bármiről miattam.-még vártam is volna rá ha arra kér. Még a francos kibaszott Afrikába is vele mentem volna, ha menni akar. Faszom. Hajók ott is vannak amiket pakolhatok. De kihagyott... és lemondott valamiről, amire eredetileg vágyott.. miattam.
-Én nem... ő nem..-mutatok tehetetlenül az apjára. Csak kimondta azt, ami egyébként is a fejemben volt... amiket eddig is tudtam. Talán csak egy emlékeztető volt az univerzumtól, hogy gecire nem azon az úton vagyok, ami a hozzám hasonlóknak jár.
Követem Ro-t de még Joe-ra pillantok, akinek a kemény vonásai ellenére szinte kérlelnek a szemei.
Amint utolérem a folyosón megtartok tőle néhány lépés távolságot.
-Befejeztük Ro.-mondom mielőtt bármibe belekezdhetne.
-Ennek köztünk nincs jövője. Soha nem is volt. Kibaszott délibábot kergettünk.-igyekszem megtámasztani a hangomat, mert érzem, hogy különben ez most nem menne.
-Én most lelépek... és nem keressük többet egymást.-mert nem tudnék úgy ránézni, hogy közben tudom, hogy milyen érzés őt szeretni. Elindulok a szobája felé, ahol felveszem a pólóm és a cipőm és a táskámat is magamhoz veszem. Csak el akarok innen tűnni. Ebből a lakásból... az életéből és úgy bebaszni, hogy az életemre se emlékezzek mire lemegy a nap.

Ro & CJ not ready to lose you.

-Jó... egye fasz... ezt elismerem.. nem én leszek az okos a csapatban.-igazából tudtommal a lányok szokták elengedni a gondolkodást a párjuk mellett, amikor igazán biztonságban érzik magukat. Na hát nálunk ez a szerep nekem jutott, hiszen korábban is igencsak hajlamos voltam, hogy az utolsó két agysejtemet is pihenőre ítéltem, amikor Ro a közelemben volt, mert pontosan tudtam, hogy mindkettőnknek az a legjobb ha az ő feje után megyünk.
Minden olyan kicseszettül jól kezdett el már alakulni köztünk, amikor az én mázlifaktorom megvillantja a foga fehérjét és bekövetkezik a lehető legrosszabb forgatókönyv. Na pontosan ezért nem szoktunk rám hallgatni. Roxy szabályosan menekül a hátam mögém apja hangjának hallatán, amit maximálisan megértek, hiszen valljuk be a békés elfogadásra aligha van néhány százalék esélyünk... és akkor most még lehet, hogy ezzel kifejezetten optimista voltam, hogy nem egyből az esélytelenek csoportjába raktam a helyzetet.
Ro hiába lép elő mögülem, hiába próbál a védelmébe venni, mintha csak olaj lenne a tűzre és az én szavaim sem érik el a kívánt hatást. Nem hagyhatom rá az egész megoldását, így kilépek barátnőm oltalmából. Nem fogom hagyni, hogy ő legyen a páncélom ebben, még akkor sem, ha tudom, hogy ő boldogan megküzdene magával az Ördöggel is értem. Joe-nak tudnia kell, hogy igenis komolyak a szándékaim és bármire képes lennék azért, hogy méltó párja legyek a lányának.
Ez azonban kevésnek bizonyul. Borzasztóan kevésnek. Nehéz dolgom van úgy, hogy Joe tényleg minden szarságomról tud attól a perctől kezdve, hogy megléptem otthonról. Már azzal is borzasztóan nagy kockázatot vállalt, hogy 16 évesen a szárnyai alá vett. Elküldhetett volna a francba, de ő mégsem tette. Gondolom most úgy érzi, hogy ezzel igazán hátba szúrtam.
-9 éve.-a hangom egészen csendes és bólintok is egyet. Igaza van. Tényleg lett volna időm csak éppen okom nem volt rá, hiszen mindig meggyőztem magam arról, hogy bizonyos keretek között kell tartanom a kapcsolatomat Roxyval még akkor is ha belül megpusztultam azért, mert el kellett nyomnom az érzelmeim egy részét az irányába.
Már bele sem kezdek abba, hogy tudnék-e gondoskodni Roxyról. Tudnék. Sosem tudnék neki ilyen életet adni, de bizonyos értelemben sokkal többet nyújthatnék neki. Boldogságot, biztonságot, egy életre szóló szeretetet.
Szótlanul állok, hiszen ezekkel a vádakkal szemben nem tudnám megvédeni magam, hiszen minden része igaz. Összeszorítom az állkapcsomat és szinte csak egyetlen vékony csíkká préselem össze az ajkaimat miközben már leginkább csak a padlót bírom bámulni.
Akkor kapom csak fel a tekintetem amikor a tanulmányokat említi. Mi?! A tekintetem oda-vissza cikázik kettejük között egészen addig, amíg Roxy meg nem fogja a kezemet, akkor rajta állnak meg a szemeim. Lett volna lehetősége Afrikában tanulni és ő visszahátrált? Ezt nem. Pontosan ezt nem akartam.
Lassan húzom el tőle a kezemet és hátrálok egy lépést.
-Afrika? Hogy...? Nem is beszéltél nekem erről.. Ro ez..-faszom. A hajamba túrok, miközben már érzem, hogy a szívem egyre erősebben veri a bordáimat és a gyomrom egyre kisebb csomóba tekeredik össze. Szorít a torkom. Sosem lett volna szabad közelednem felé. Mindent kurvára tönkretettem.. megint.
-Én megyek. Te maradsz.-nézek újra Roxy szemeibe. Egyszerre kell összetörnöm mindkettőnk szívét még akkor is ha ezt rohadtul nem akarom.

Ro & CJ not ready to lose you.

Jó ebben mondjuk tényleg azt kell mondjam, hogy igaza van. Tegnap sem a legideálisabb körülmények között próbáltam valahogy kiimádkozni a ruhájából, de na... mondjuk szerintem az a társaság pont telibe leszarta volna, hogy mit művelünk... na mindegy. Egyébként megértettem az álláspontját.
-Szerintem pont megfelelőek voltak csak beszari voltál..-vonom meg a vállamat hanyagul, mintha tényleg így is gondolnám, hiszen ilyen egyszerűen nem ismerhettem be, hogy igaza van. Még a végén hozzászokna, hogy ennyire egyszerűen képes megnyerni minden csatát ellenem.
-És ez nem is az első alkalom....-emelem a kezemet a homlokomhoz drámaian, mintha a hattyú kibaszott halálára készülnék sértettségemben.
-Talán?-pillantok rá bizonytalanul. Ahogy közelebb jön és átölel kétoldalt az arcára simítom a kezeimet miközben csak a szemeit figyelem.
-Én is szeretlek téged.-adok egy csókot a homlokára majd az ajkaira.
Ha már nem a legjobb időzítés volt szóban, akkor akár a mostani pillanatot is ki lehetne emelni, hiszen sok dologgal kellene foglalkoznunk csak pont azzal nem amire éppen készülök rávenni. Mentségemre szóljon, hogy ha felkeltett volna, akkor már ezen a szakaszon rég túl lehetnénk és most akár takaríthatnánk is, de a sorrend felcserélődött, hiszen szeretnék tényleg kihasználni maximálisan minden adandó lehetőséget. Most pedig a jelek szerint kifejezetten adja magát, hiszen Ro nem ellenkezik tovább hanem beadja nekem a derekát.
A karjaimban tartom és már meg is célzom vele a szobáját egyetlen másodpercet sem vesztegetve egészen addig, amíg a nem várt fordulat be nem következik. A köhintés. Nincs menekülés, nincs lehetőség kidumálni magunkat. Ro menekül a hátam mögé, ami miatt azonnal vált az agyam, hogy a szarakodás egyszerűen nem opció. Férfiként húzom ki magam és azt hiszem az életemben először itt az ideje vállalnom a tetteim következményeit. Ro-t nem tagadnám le.. nem mintha lenne értelme. Látta amit látott.
Szerintem mindkettőnknek szüksége van arra, hogy egymás kezébe kapaszkodjunk.
Éppen csak addig veszem le a tekintetem az apjáról, amíg Roxy is kijelenti, hogy szeret. Csak egy pillanatig van egy fél mosoly az arcomon hiszen ahogy elhallgat minden optimizmusom azonnal elillan. Újra Joe-ra emelem a tekintetem.
Ahogy beszélni kezd úgy érzem, hogy egyetlen szavával sem tudnék vitatkozni. Pontosan ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem minden egyes alkalommal, amikor megfordult a fejemben, hogy teszek valamit... bármit, hogy barátságnál több lehessen közöttünk.
Vékony csíkká préselem össze az ajkaimat miközben hallgatom ahogy Roxy próbál a védelmébe venni újból... már a sokadik alkalommal. Ez nem fair vele szemben sem, hogy mindig mindenből engem próbál mentegetni. Mondanám, hogy a sok hülyeségem mellett bizonyítottam már azt is, hogy számítani is lehet rám, de úgy érzem, hogy ezt még én sem tudnám teljesen elhinni, ha kijönne a számon.
Lassan lépek ki Ro mögül. Mellette állok mégis hagyok egy kis teret magunk között. Nem akarom, hogy tényleg az egész rajta csattanjon.
-De, uram. Így volt.-nincs mentségem. Még akkor se ha veszettül pörög rajta az agyam, hogy ebből valahogy kivágjam magam. Újra egy kibaszott gyereknek érzem magam az apám haragjával szemben. De Joe-val még annyira sem merek szembemenni, mint a saját apámmal. Ő nem tett ellenem semmi rosszat.
-Be tudom bizonyítani, hogy össze tudom szedni magam.. érte..-pillantok egy másodpercre Roxyra. Valami azonban azt súgja, hogy ez ide még édes kevés lesz. Mégsem találom a szavakat.

Ro & CJ not ready to lose you.

Valószínűleg nem is kevesen irigylik Ro azon adottságát, hogy bizonyos mértékig képes engem kordában tartani. Craig sokszor csak erőből bírta az utamat állni, hiszen közel azonos súlyban vagyunk, de adott esetben még rajta is képes vagyok átgyalogolni, amikor ténylegesen elszáll az agyam. Roxy az egyetlen ember, akinek még hozzám sem kell érnie, elég ha beáll elém és máris szinte áthatolhatatlan falat képes elém húzni.. mert rajta bizony nem megyek keresztül még akkor sem ha már konkrétan vörös köd száll rám.
-Hát... ööhhhm... volt már rá példa..-azt mondjuk ebből most kihagyom, hogy akkor igen lehetetlen időben és helyen próbáltam mindenáron ledumálni róla a ruhát és akkor a könyörgés sem segített, szóval lehet is engem bőszen sajnálni, amiért ilyen hánytatott sorsom van....
Az arcomra érkező puszi persze az összes faszságot elűzi a fejemből egyetlen pillanat alatt és csak hülyén mosolyogva pislogok Roxyra majd adok én is egy csókot a feje tetejére. El sem tudja képzelni, hogy mennyire szeretem és milyen borzasztóan sokat jelent nekem minden apróság, amit csak tesz. Mintha minden lélegzetvételével meggyógyítana bennem valamit, amit nem is ő cseszett igazából el.
Az orromat összeráncolva fintorgok rá egyet miközben előadja, hogy tényleg elgondolkozik.. és még én vagyok a mocsok... hát bassza meg az ég... ezt miért nem látja senki, amikor ő kínoz így engem?
-Hiszed?-skálázik egyet felfelé indokolatlanul a hangom, mintha elfelejtettem volna mutálni kamaszkoromban. A mellkasomra szorítva a kezemet köhintek néhányat, hogy megtaláljam az eredeti hangszínemet.
-Nézd meg baszd meg.. még a hangom is kiterrorizálod belőlem..-nevetek fel kicsit megrázva a fejemet a nagy hitetlenkedésemben.
Ha már egymás szeretgetéséről... khm.. szeretéséről van szó.. persze nem hagyhatom, hogy a reggeli minden figyelmét megkövetelje akármennyire is jól esne egy kiadós kajálás mielőtt lelépek. Őszintén? Bánja a tököm inkább éhen halok.
Az ajkaim közé kuncog és ez az én arcomra is mosolyt csal mielőtt felemelném és megcéloznám vele a hálószobát.
-Hmm.. így még jobban hangzik.-vigyorok mint a tejbetök miközben igyekszem megtalálni vele az útvonalat anélkül, hogy bárminek nekimennénk. Az egyik kezem alulról tartja a fenekénél a másik a hátára simul a lehető legnagyobb felületem ha esetleg mégis valami az utunkban állna, akkor még véletlenül se ő koppanjon, ami kapóra is jön amikor átérünk a nappaliba és az én vállam találkozik a fallal.
A torokköszörülés szinte késként vágja át a levegőt és azonnal megállok, szinte földbe gyökereznek a lábaim és szinte megatehetetlenül hagyom, hogy Ro kimeneküljön a kezeim közül, amint meghallom Joe hangját. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyenesen a szemébe merek nézni, de legalább nem mozdulok csak a hátam mögött Ro derekára simítom a kezemet mintha ezzel megvédhetném attól, ami itt most történni fog.
Ahogy közelebb jön hozzánk az apja csak kihúzom magam és egyenesen a szemébe nézek. Nem engem von elsőként kérdőre, így nem érzem úgy hogy jogom lenne nekem megszólalni.
Amint Roxy mellém lép és a kezembe kapaszkodik kicsit határozottabban fogom meg, hogy érezze, hogy itt vagyok.
-Joe, tudom, hogy sok szarságot láttál már tőlem az évek alatt, de szeretem Roxyt. Ki akartuk találni, hogy hogyan mondjuk el...-de még egyszerűen esélyünk sem volt rá és már konkrétan mindegy is, hiszen konkrétan a karjaimban látta a lányát. Még csak lehetőségünk sincs javítani a helyzeten és valahogy sejtem, hogy ez most rohadt szarul jött ki.

Ro & CJ not ready to lose you.

Ahogy szigorúan meglóbálja az orrom előtt a mutatóujját enyhén rábandzsítva a szemeimmel követem a mozgást. A határozott hangsúlya miatt nem is merem tovább feszegetni a témát, mert félő, hogy tényleg belenézek lassan egy pofonba, hogy egy kis értelmet verjen a fejembe, ezt pedig momentán nem szeretném kockáztatni..
Lövésem sincs, hogy vajon meddig maxolhatjuk ki az együtt töltött időt, hiszen jó lenne tényleg időben lelépnem, ha nem akarok magyarázkodni még egy ártatlannak tűnő helyzetért sem, hiszen valahogy biztos vagyok benne, hogy ha csak a tv előtt ülnénk a kanapén, akkor is megjöhetne a kérdés az apjától... megjegyzem tök jogosan... hogy egyébként én mi a frászt csinálok itt. Egyelőre jó lenne még a gyanút is elkerülni, hogy történik valami köztünk a háta mögött, amíg nem sikerül kitalálnunk, hogy hogyan is adagoljuk be neki a megváltozott kapcsolatunkat.
Amint felém fordul a beszólásom után nehéz eldöntenem, hogy most vajon felszólításnak vette, vagy fizikailag fog bántalmazni, mert ilyen nagy a pofám még vele szemben is, így egy pillanatra lefagyok és csak várok, hogy valamit le tudjak olvasni az arcáról. Jó lenne tudni, hogy most vetkőzzek vagy inkább a nyúlcipőt vegyem fel.
Már attól egészen más üzemmódot kapcsol a vérkeringésem ahogy az ajkába harapva lesüti a szemeit, de persze ez még mindig nem garancia semmilyen folytatásra. Pontosan tudja hogyan basszon ki velem és szemrebbenés nélkül meg is teszi.
-Úgy mondod, mintha problémát jelentene, hogy neked akár könyörögjek is..-neki bármit megtennék és ezt tudja is. Néha még én magam is megdöbbenek azon, hogy mennyire furcsán vagyok bekötve a közelében. Másoktól elég egy nyelvbotlás és már veszem is fel a nagyfiú gatyómat, hogy rendet tegyek magam körül... de ő két szóval le tudna térdeltetni és a lehető legboldogabb emberként tennék eleget bármilyen kérésének.
Ahogy rámmered gyakorlatilag automatikusan emelkednek fel a kezeim a levegőbe védekezően, mert már tudom, hogy tényleg pofátlanul feszegetem a türelmét az irányomba. Magasságban nincs sok előnyöm hozzá képest, de kilókban annál inkább, így hiába üt a vállamba nagyon nem tudja meghatni a testemet. Meg egyébként is.. apám már megedzett tisztességgel.
-Mégis szeretsz.-vonom meg a vállam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne és valahol egyébként az is.
Hiába fordul vissza a tűzhelyhez már ott is vagyok a háta mögött és valósággal érzem ahogyan elolvad a kezeim között és ugyan néhány másodpercig még küzd azért a reggeliért, de amint lekapcsolja már tudom, hogy nyertem.
Ajkai az enyémekre tapadnak és máris jóval határozottabban ölelem magamhoz miközben néhány lépést hátrálok vele amíg el nem éri a derekam a pultot.
-Rossz házigazda, de jó barátnő..-nevetek egyet halkan és szinte fújtatok egyet amikor a keze végigvándorol a mellkasomon. A lábai alá nyúlva emelem fel a földről és indulok vele a nappali felé, hogy megcélozhassuk a hálószobáját. Kár lenne a konyhában nekikezdeni, nincs nálunk gumi szóval a későbbi megszakítást megelőzve jobb ha a megfelelő helyen kezdünk neki.
Ajkaimmal a nyakán és a száján gyakorlatilag emlékezetből viszem végig a konyhán és lépek át vele a nappaliba.

Ro & CJ not ready to lose you.

Nem elég, hogy ott hagy a francba az ágyban még a reggeli csikizéssel is valahogy meg kell birkóznom... ez a nő.. te.... néha rohadtul nehéz eldöntenem, hogy egy átok vagy éppen a legnagyobb áldás az életemben. Így vagy úgy, de azt kívánom, hogy tartson örökké.
-A francnak használjam.-vonom meg a vállaimat.-Amit nem tudok erőből megoldani, azon az eszem se segítene sokat.-tudom, hogy ezért istenesen megkapom majd a fejmosást, hiszen az esetek többségében pontosan ebből indul a zűr, hogy az öklömet használom az agyam helyett, holott sokszor néhány racionális gondolattal el lehetne kerülni a veszekedést. Végülis a francnak járassam a számat és érveljek, ha egy jobb egyenessel jó belátásra vagy legalább hallgatásra lehet bírni az embereket.
A mostani helyzetben viszont aligha van helye az én probléma megoldó képességeimnek, hiszen Ro apjával szemben még a hangomat sem emeltem fel soha, így ha esetleg tényleg korán befutott volna, amikor még romokban van a ház, aligha tudtam volna az asszony segítségére lenni. Arról nem is beszélve, hogy az egy dolog, hogy az apjának nincs kifogása a barátságunk ellen, de erősen kétlem, hogy a lánya ágyában akart volna találni.
Reggeli után úgyis lelépek szóval nagy baj nincs és nem is lesz.
Azt meg még bőven ráérünk valahogy megszülni, hogy miként is adagoljuk be neki, hogy pont én vagyok az, akivel a kislánya jobban összegabalyodott. Bár mondhatnám, hogy előnyünkre szolgál, hogy az apja már ismer... persze.. tudja, hogy soha nem jelentene nekem problémát, hogy akármilyen eszközzel megvédjem Ro-t, de azt is tudja, hogy hányszor ültem a fogdában 24-48 órákat pontosan azért, ahogyan a helyzeteket kezelem.
-Kapd be, Ro...-nevetek és már csomagolom is össze az enyémhez képest apró testét amennyire csak tudom anélkül, hogy ténylegesen fájdalmat okoznék neki. Egyébként nem is lenne rossz ötlet, de gondolom ezek után már ilyen kérésem nem lehet főleg, hogy akkorát kap a kerek kis segge amekkorát nem szégyellek...
Persze azonnal jön is a válaszcsapás egyenesen a vállamba és akármennyire is látom az igyekezetét, hogy több erőt tegyen bele ki se bír billenteni az egyensúlyomból csak állok és néhány másodperc késéssel lépek csak oldalra két nagyot, mintha akkorát kaptam volna tőle.
-Aucs..-gúnyolódok az ő hanglejtését utánozva, majd horkantva fel is nevetek egészen addig, amíg meg nem érkezik a kérdés, meg a rajtam végigfutó tekintete. Most dugni akar vagy megölni? A kettő nem zárja ki feltétlen egymást mondjuk..
Ahogy visszalép a tűzhelyhez szinte árnyékként követem mögé simulva és a medencecsontjánál fogva húzom a fenekét néhány centit hátra az ölemhez.
A fültövéhez illesztem az ajkaimat és a hüvelykujjamat a nadrágja gumija alá csúsztatva húzom végig a hasa alján.
-Kurvára éhes vagyok, de szívesen hazamegyek így, ha mást csinálnál inkább..-duruzsolok a fülébe és néhány apró csókot hintek a puha bőrére

Ro mindigis nagyon fontos része volt az életemnek. Ő volt a támaszom, a józan eszem, a hidegvér, ami sajnos nem született velem. De ő volt a két lábon járó horgony, ami nem engedte, hogy totálisan elfajuljon a helyzet. Nélküle valószínűleg már rég börtönben ülnék. Vagy az óceán mélyén lennék, mert valami akkora szarságba keveredtem, hogy egyszerűen megszabadultak volna tőlem. Ha ő nem lenne... akkor valószínűleg soha senki nem is keresne. Miatta vagyok még ember és ugyan sosem gondoltam, hogy eljön az a nap, amikor így ébredhetek mellette, mégis most érzem azt igazán, hogy megtaláltam a helyemet ezen a világon... bár az igazat megvallva most sem mellette nyílnak ki a szemeim, hiszen ő már rég talpon van, mire én képessé válok arra, hogy megmozdítsam a kis hab testemet és az elmém éberebb állapotba kerüljön. Ha még mellettem lenne fel sem kelnék... csak magamhoz ölelném és tovább aludnék még akkor is ha ez lenne a lehető legrizikósabb döntés.
Ezen az opción persze kár is lenne agyalnom hiszen ő már javában a konyhában tevékenykedik, amikor én még a csipát törölgetem ki a szemeim szegletéből. Még a nyál is összefut a számban ahogyan nézem miközben a szalonnákat forgatja, de ez nem csak a reggelinek szól, hanem annak is, hogy ez a tökéletes nő éppen reggelit készít nekem.
Magamhoz ölelem, de igyekszem nem nagyon útban lenni a számára miután kitöltöttem magunknak a kávékat.
-Hééééé!-nevetek fel. Horkolok. Mármint csak néha. Amikor rohadtul részeg vagy fáradt vagyok szóval szinte mindig. Ez mondjuk még nem jogosítja fel arra, hogy az orrom alá is dörgölje a dolgot. Ahogy elmosolyodik viszont már tudom, hogy megint csak szórakozik velem, így csak vigyorogva megingatom a fejemet.
Belebök az oldalamban, így egy rendes kiflibe összerántják a testemet az izmaim, hiszen rohadtul csikis vagyok ám, főleg az oldalamon.
-Még jó, hogy kettőnk közül legalább te okos vagy..-bököm meg az orrát a mutatóujjammal. Ő mindig körültekintő volt, így nekem még annyi okom sem volt gondolkodni, mint egyébként. Az apjával nem cseszhetem el a dolgokat. Semmilyen formában. Nem is tudom, hogy van-e olyan lehetőség amiben nem tekerné ki a nyakamat azért, mert a lányával járok, de az biztos, hogy jobb, ha nem nehezítem meg a saját dolgomat még ennél is jobban.
-Ja.. kb..-bólogatok azt hiszem 10 óra körül járt az idő amikor az órára pillantottam a szobájában, de most hirtelen nem mernék megesküdni rá, de annyira viszont nem érdekel a dolog, hogy levegyem a szemeimet róla.
-Hmmm?.... mit?-pillantok rá kíváncsian, miközben ő a homlokát ráncolva méreget és közben akaratlanul az én vonásaim is ráncba szaladnak lemásolva az övéit várva, hogy mit is kellene mondanom vagy mire kellene választ adnom.
Kérdésére hangosan felnevetek és elhessegetem az arcomról a kezét.
-Hát mondanám, hogy genetika, de ennyit se adnék apámnak... szóval inkább ez az én szupererőm.-vigyorgok de elkapom a kezét miközben ő nyúl a kávéért és teljesen összecsomagolom a karjait magamhoz ölelve.
-A-a... meg a nagy lófaszt.... nem érdemled meg a kávét. Mocsok vagy és szemtelen amióta csak felkeltem. Szenvedj!-vigyorgok és a nyakára nyomja az ajkaimat jó nagyot fújok a bőrére, ami persze hangos fingó hangot ad ki.
Nem célom azonban az életemmel szórakozni így inkább elengedem, hogy kávézhasson, de amint ellép tőlem akkorát csapok a seggére ami csak kifér.
-Ezt is megérdemelted.-vigyorgok rá, de már most tudom, hogy ezért bizony rohadtul kikapok még.

Úgy tudok sokszor aludni, mint egy tatu, amit elgázolt nem egy hanem legalább három darab kamion egymás után. Ezért sem ébredek fel arra ahogyan Roxy kibújik a karjaim közül és felöltözik, sőt még arra sem, hogy elhagyja a szobát. Nem tudom, hogy mennyi időbe telik mire a megérzem a magam mellett lassan kihülő helyét és gyűglődve nyújtózik a karom, hogy elérjem és visszahúzzam magamhoz, de csak a sima matracot bírom végigtapogatni. Alig látok ki a fejemből amikor először felnyílnak a szemhéjaim, így nagyokat grimaszolva paskolom még mindig az ágyat, de sehol senki. Halkan nyöszörögve ülök fel és dörzsölöm meg az arcomat. Hova tűnt el máris?
Ledobom magamról a takarót és előszedem a zsákomból a melegítőnadrágom, amibe bele is bújok, de fölülre nem veszek veszek fel semmit csak elindulok, hogy megkeressem a kis szökevényemet. Felkelthetett volna, hogy segítsek rendbe rakni a lakást, de a jelek szerint pakolt is valamennyit illetve az illatok alapján már a reggelinek is nekiállt. Sosem fogom megérteni azokat az embereket, akik hajnali 8 órakkor már így tudnak működni.
Orromat is összeráncolva hunyorgok miközben megcélzom a konyhában serénykedő alakját.
-Ühümm...-hümmentek jellezve, hogy máris intézem, de nem a bögrék felé veszem az irányt, hanem mögé lépve ölelem át a derekánál szorosan magamhoz húzva anélkül, hogy akadályoznám a reggeli elkészítésében. Az állammal félrehúzom a haját, hogy egy puszit hagyjak az arcán mielőtt elengedem és leveszek két bögrét. Elkészítem mindkettőnknek a kávét ahogyan szeretjük. Már kérdeznem sem kell. Úgyis tudom hogy szereti. Az egyik bögrét lerakom mellé olyan távolságra, hogy ne legyen az útjában, de elérje ha szeretné, a sajátomat az egyik kezembe fogva lépek ismét mögé és szabad tenyeremet a hasára simítva fogom lazán magamhoz. Iszok néhány kortyot a kávéból majd az államat a vállára támasztva figyelem a mozdulatait.
-Miért nem aludtál még egy kicsit?-kérdezem kissé panaszos hangom. Tudom, hogy lassan úgyis fel kellett volna kelnünk, hiszen rendbe kell szedni a lakást, mielőtt az apja hazajön illetve még nekem is el kell innen tűnnöm addigra, de még egy kicsit igazán héderelhetett volna mellettem az ágyban kicsit kiélvezve a zavartalanul együtt töltött időt azelőtt, hogy vissza kellene zökkennünk a normál üzemmódba. Nem tudom, hogy hogyan adhatnánk be az apjának ezt az egészet. Joe Carlton kedvel engem, mint embert, de nem hiszen, hogy megfelelő partnernek tartana a lánya számára. Tud minden szarságról, ami velem együtt jár, tudja azt is, hogy ugyan semmibe nem rángatom bele Roxyt, de meg sem állítom az olyan dolgokban, amivel ő nem ért feltétlen egyet. Arról nem is beszélve, hogy apámat is ismeri... az egész Holmes pereputty szarságaival tisztában van, ami ugyan nem feltétlen az én saram, de mégis kéz a kézben jár az én személyemmel.
-Apád mikor jön?-lehet lassan illene felvennem a nyúlcipőt, ha nem akarunk ma balhét.